Na még egyszer!
Illyés Gyula Kháron ladikján.
Kháron ladikja nem akkor indul velünk,
midőn lezárul és befagy a szem.
Zord átkelők során nyitott szemmel megyünk
a végzetes vízen.
Esztendőkkel előbb irigy sorsunk behajt
s ringat a csónakon,amely
-bár nem kedvünk szerint-épp oly gyönyörű part
hosszában suhan el,
épp oly szép Canal-én s lagunákon, akár
a nászutasoké!
Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj,
ép csak visszafelé!
Minden olyan gyönyörű, sőt -titkosan- ahogy
elleng még gyönyörűbb!!
Olyan formán mint a dallam attól, hogy ott
hagyja a hegedűt.
Ülünk barátaink s fáink között, nevetünk,
-vidám vita folyik-
s egyszer csak ringani kezd velünk,(csak velünk!)
kifelé a ladik.
Bölcs ki e kéjúton, ezen is mosolyog,
s ha sír is hála könnyeket ont,
hogy hány piazzát, hány s milyen Casa d'Oro-t
látott, ha nem is láthat viszont!
)
