Csillagászat és űrkutatás

A Vénusz-átvonulás, ahogy az űrből látszik

Előzmény: 359

***

2012.06.06.-án napkelte után Magyarországról is megfigyelhető volt a Vénusz átvonulása a Nap korongja előtt.
Hogy látták a különös égi jelenséget a műholdak?

A Vénusz-átvonulásról számos látványos felvétel és beszámoló /katt ide!/ született hazai megfigyelőktől is.
Legutóbb nyolc éve, 2004 júniusában láthattunk ilyen jelenséget a Földről, de a következő, 2117-es alkalmat emberi számítás szerint már egyik kortársunk sem érheti meg.
(Magyarország területéről ráadásul a következő átvonulás csak 2125-ben lesz megfigyelhető.)
A világ űrügynökségeinek olyan eszközei, amelyekkel a Napot figyelik, természetesen megörökítették a Vénusz átvonulását.



Az Európai Űrügynökség (ESA) miniatűr Proba-2 műholdjának belga készítésű SWAP napmegfigyelő kamerája az extrém ultraibolya tartományban figyeli a csillagot, amely így másképp néz ki, mint a látható fényben.
A Nap kiterjedt koronája miatt már akkor jól kivehető volt a Vénusz bolygó közelgő sötét foltja, amikor még a földi szabad szemes megfigyelők nem láttak semmit.
Érdekes a Vénusz elvonulásának „hullámzó” útvonala, ami az alacsony pályás műholdnak a Föld körüli gyors keringése miatt periodikusan változó nézőpont következtében látszik így.
Az ESA különleges helyzetben van, hiszen jelenleg az európaiak rendelkeznek az egyetlen, a Vénusz körüli pályán működő űrszondával.
Így később össze tudják vetni a légkörről a helyszínen készült űrszondás méréseket a távoli (földi és műholdas) megfigyelések adataival.

A Voyager-1 közel van a csillagközi térhez

Az egyike annak a két űrszondának, amelyek a külső Naprendszert kutaták. 1979-ben megközelítette a Jupitert, majd onnan továbbhaladva a Szaturnusz felé vette az irányt.
Mintegy 6500 km-re közelítettemeg a Titánt, amely a Szaturnusz legnagyobb holdja.
Energiaellátásáról nemnepelemek gondoskodtak, hanem egy úgynevezettradioizotópos áramforrás szolgáltatta számára a kellő energiát.
Minderre azért volt szükség, mert az űrszondáknál megszokott napelem nem nyújtott volna kellő mennyiségű energiát a Voyager-1 működéséhez.
A Voyager- sorozat tulajdonképpen a Mariner család folytatása.



A Voyager-1 űrszondától érkező adatok arra utalnak, hogy a kozmikus vándor a világűr olyan régiójába érkezett, ahol számottevően megnőtt a csillagközi térből érkező töltött részecskék száma.
A szakemberek ebből arra következtettek, hogy az utazó a Naprendszer határához közeledik.



*Ed Stone

"A fizika törvényei alapján tudjuk, hogy egy nap a Voyager lesz az első, ember által készített objektum, amely kiér a csillagközi térbe, ám még mindig nem ismerjük, hogy ez pontosan mikor következik be. A legújabb adatok szerint az űrszonda egyértelműen egy olyan térségbe érkezett, ahol a dolgok egyre gyorsabban változnak" – mondta Ed Stone, a Voyager-projekt tudósa a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (Caltech).

Az adatok 16 óra és 38 perc alatt teszik meg a 17,8 milliárd kilométeres utat a Voyager-1-től a NASA Deep Space Network antennarendszeréig.
Az űrszonda műszerei regisztrálják a töltött részecskék számát, amelyek a kozmikus szomszédságunkban szupernóvaként ellobbant csillagokból származnak.



"2009 januárjától ez év januárjáig fokozatosan 25 százalékkal nőtt a Voyager-1 által regisztrált kozmikus sugárzás mennyisége, a közelmúltban viszont hirtelen megugrott a sugárzás" - magyarázta Ed Stone.

Ez egyike annak a három paraméternek, amelyeknek szignifikáns változása jelenti majd az űrkutatások új korszakát.
A második fontos paraméter a helioszférán belül, a Nap által generált töltött részecskék mennyisége.
Fokozatos a csökkenés, ám a töltött részecskék mennyisége nem apadt el hirtelen, ami akkor várható, ha a Voyager átlépi a Naprendszer határát.
A harmadik tényező az űrszondát körülvevő mágneses tér orientációja: amíg a Voyager a hélioszférában halad, a mágneses mezővonalak kelet-nyugati irányban helyezkednek el.
Amikor viszont az utazó kilép a csillagközi térbe, a feltételezések szerint a mágneses mezővonalak észak-déli irányban orientálódnak.




A Voyager-1-et és ikertestvérét, a Voyager-2-t 1977-ben indította a NASA a Naprendszer külső bolygóinak a megfigyelésére. Mindkét űrszonda jó állapotban van, a Voyager-2 jelenleg 14,7 milliárd kilométerre van a Naptól.
Ez a két legtávolabb eljutott ember által készített űreszköz.
A helioszféra a Naprendszer azon tartománya, amelyet a Napból kiáramló nagy sebességű gázáram, a napszél tölt ki, ezért a tulajdonságait elsősorban a kiáramló ionizált és mágnesezett plazma határozza meg.
Külső határa a heliopauza, ez választja el a napszelet a csillagközi széltől, a csillagközi gáz atomjaitól, részecskéitől.


Az /index.hu/tudomany/2012/06/16 cikke nyomán.

Ezeket a Hubble felvételeket most kaptam egy kör email-ben, káprázatosan gyönyörűek, gondoltam megosztom veletek is.

Űrkutatás vs kémkedés

NROL-15: új amerikai kémműhold

A kémműholdak üzemeltetéséért és adataik elemzéséért felelős amerikai kormányszervezet (United States National Reconnaissance Office, NRO) számára készült legújabb, NROL-15 jelzésű űreszköz június 29-én, magyar idő szerint 15:15-kor emelkedett a magasba Amerika legnagyobb teljesítményű hordozórakétájával.
A Delta-4 Heavy a floridai Cape Canaveral 37B jelű startállásáról indult.




A visszaszámlálás előzőleg háromszor is megakadt, technikai problémák miatt. (A startot előzőleg a Debby nevű trópusi vihar miatt is el kellett halasztani csütörtökről.)
A mostani volt a 2002-ben bemutatkozott Delta-4 rakétatípus huszadik startja, a legnagyobb teljesítményt adó Heavy konfigurációban a hatodik.
Az NRO idei négy megrendelése közül a mostani volt a harmadik pályára állított műhold.
A start érdekessége volt, hogy az RS-68 helyett most használták először a Pratt & Whitney Rocketdyne gyártotta, megújított RS-68A fő hajtóművet az első fokozatot alkotó három rakétában (Common Booster Core, CBC).





A hasznos teher műszaki paraméterei, pályája és működésének célja nem nyilvános.
A találgatások szerint az NROL-15 geoszinkron pályára kerül, s a legvalószínűbb, hogy a Mentor néven is emlegetett, elektronikus (a rádiós adatforgalmat lehallgató) kémműholdként üzemel majd.


urvilag.hu/


Kapcsolódó cikk:
Hallgatózás a világűrből

Egy csillag körüli por- és törmelékkorong eltűnése

Egy csillag körüli por- és törmelékkorong csupán néhány év leforgása alatt egyszerűen eltűnt.
Egyelőre nincs rá épkézláb magyarázat.






A TYC 8241 2652 jelű fiatal csillag körül még 1983-ban, az úttörő eredményeket hozó IRAS infravörös űrtávcső segítségével fedezték fel a törmelékkorongot alkotó anyag jellegzetes sugárzását.
Az azóta eltelt több mint negyedszázad alatt számos földi és űrcsillagászati műszerrel figyelték meg a korai Naprendszer analógiájaként is felfogható rendszert.






A TYC 8241 2652 tőlünk 450 fényévre található, a Kentaur csillagkép irányában látszik.
A csillag csupán mintegy 10 millió éves, olyan, mint amilyen a mi Napunk lehetett fiatal korában.
Legutóbb két és fél évvel ezelőtt vizsgálták infravörösben, s a korong akkor még rendben megvolt...
A mostani felfedezésről a Nature folyóiratban számoltak be a csillagászok, akik sokáig meg voltak győződve róla, hogy mérési hiba történt, annyira valószerűtlennek tűnt az egész.
De a Déli Gemini teleszkóppal két hónapja kapott eredményt – a porkorong eltűnését – azóta már új mérésekkel is megerősítették.

Ilyen volt – ilyen lett. A fantáziaképek egyike a TYC 8241 2652 környezetét ábrázolja, még a kőzetbolygók kialakulását kísérő törmelékkoronggal.
Az második képen – ahogy a friss infravörös mérések sugallják – már nincs meg a korong.
Akkora mennyiségű anyagról van szó, amely kitöltené a belső Naprendszert.

Animation showing the disappearance of dust from the TYC 8241 2652 system.
Credit: Gemini Observatory/AURA artwork by Lynette Cook.

​

Bár a kutatók egy sor ötlettel előálltak, hogy miképp „szívódhat fel” egy csillag körüli törmelékkorong ilyen rövid, csillagászati skálán mérve szempillantásnyi idő alatt, egyelőre maguk sem gondolják, hogy végleges magyarázattal tudnak szolgálni a furcsa jelenségre.
Annyi bizonyos, hogy az új felfedezés alapjaiban változtathatja meg a fiatal csillagok körüli korongokkal, valamint a bolygórendszerek kialakulásával foglalkozó elméleteket.
Hasonló korongokkal rendelkező fiatal csillagokat százszámra ismernek, de eddig, az IRAS első felfedezései óta eltelt közel harminc évben még egyiknél sem figyeltek fel a korong eltűnésére.






A por jellegzetes infravörös (hő)sugárzása onnan ered, hogy az anyag elnyeli a csillag fényét, majd az energiát ebben a tartományban bocsátja ki.
Maga a TYC 8241 2652 jelű csillag a mérések szerint nem ment át semmilyen feltűnő változáson, nem produkált kitörést az elmúlt évek során.



urvilag.hu/tavoli_vilagok_cikke nyomán

"Kísértetgalaxisok"


A korai világegyetemből származó három fura csillagvárost kapott lencsevégre a Hubble-űrteleszkóp, a képződmények olyan idősek és halványak, hogy a kutatók kísértetgalaxisoknak nevezték el őket.
Ezek a galaxisok a korai világegyetem fosszíliái, 13 milliárd év óta gyakorlatilag semmit sem változtak - hangsúlyozta a kutatásokat irányító Tom Brown, a Baltimore-i Space Telescope Science Institute asztrofizikusa.



A Hubble által megfigyelt három csillagváros (Hercules, Leo IV és Ursa Major) törpegalaxisok, amelyek 13 milliárd évvel ezelőtt, mindössze 700 millió évvel az ősrobbanás után kezdtek el formálódni, majd valamilyen ismeretlen ok miatt megálltak a fejlődésben.

Azonos ok játszhatott közre abban, hogy lekapcsolódott bennük a csillagképződés - fogalmazott Tom Brown, aki szerint a legvalószínűbb ok a világegyetem újraionizálása.
A reionizáció azt a folyamatot jelöli, amikor a hideg és semleges hidrogénnel kitöltött univerzum átalakult olyan világegyetemé, amely ionizált hidrogént tartalmazott, utóbbi összetevőire - protonokra és elektronokra hasadt.
Ekkor vált a korai világegyetemet kitöltő hidrogénköd átlátszóvá az ibolyántúli sugárzás számára.
A semleges hidrogén körülbelül 300 ezer évvel az ősrobbanás (?)után töltötte ki a világegyetemet, a reionizáció pedig az ezt követő 1 milliárd évben zajlott le.
Az asztrofizikusok szerint az első csillagok és galaxisok sugárzása indította be a reionizációt.





Tom Brown kollégáival az új tanulmányban azt vezeti le, hogy az újraionizációt okozó sugárzás sorvaszthatta el a csillagtermelést a Hubble által felfedezettekhez hasonlító törpegalaxisokban.







Mindhárom galaxis a reionizáció előtt körülbelül 100 millió évvel alakult ki.
Az újraionizáció nagy valószínűséggel elzárhatta a hidrogén-utánpótlást, amely létfontosságú a csillagképződés szempontjából.
Így állhattak meg a növekedésben a törpegalaxisok.


A Hercules, Leo IV és Ursa Major átmérője csupán kétezer fényév, vagyis lényegesen kisebbek, mint a napjainkban a Tejútrendszer közelében elhelyezkedő törpegalaxisoké.
Az objektumok 330 ezer és 490 ezer fényévnyi távolságra vannak a Földtől.

A kutatások a három törpegalaxis még egy furcsaságára derítettek fényt: arra, hogy százszor annyi sötét anyagot tartalmaznak, mint közönséges anyagot.
A Tejútrendszer mellett található fiatalabb, fényesebb törpegalaxisokban csupán tízszer annyi a sötét anyag, mint a látható.


http://www.universetoday.com/96230/hubble-spies-tiny-ancient-ghost-galaxies/

​

A GJ 1214b jelű bolygó


Új típusú bolygót, egy párás vízi világot fedeztek fel amerikai kutatók a Hubble-űrteleszkóp segítségével.
A GJ 1214b katalógusjelű planéta nagyobb, mint a Föld, de kisebb, mint az Uránusz.
A felfedezésről az Astrophysical Journal online kiadásában jelent meg tanulmány.



A bolygót 2009-ben figyelték meg először a Hubble segítségével, de csak most sikerült megismerni az összetételét és a légkörét, írja a space.com űrkutatási hírportál.
„A GJ 1214b egyetlen ismert bolygóra sem hasonlít, hiszen nagy részét víz teszi ki”, mondta Zachory Berta, a Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ kutatója, a tanulmány vezető szerzője.


A GJ 1214b, amely mindössze 40 fényévnyire van a Földtől a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagképben, teljesen új kategóriát képvisel.
A szuperföldekhez tartozik, mivel átmérője 2,7-szer haladja meg a Földét, a tömege pedig hétszer nagyobb.
Egy vörös törpe körül kering 2 millió kilométeres távolságra, s felszínén a hőmérséklet eléri a 230 Celsius fokot,(?) vagyis túl forró ahhoz, hogy élet legyen rajta.

A tudósok 2010-ben vetették fel először, hogy a GJ 1214b javarészt vízből áll, bár egyértelműen nem sikerült bizonyítaniuk az állításukat.


Eddig a csillagászok 700 exobolygót fedeztek fel, és további 2300 jelöltet térképeztek fel.
Ezek a planéták igen nagy változékonyságot mutatnak, hiszen van közöttük „habkönnyű, és olyan sűrű is, mint a vas”.
Felfedeztek már olyan idegen világot is, amely egyszerre két nap körül kering, hasonlatosan a Tatuinhoz, amelyen Luke Skywalker felnőtt.





Zachory Berta kutatócsoportjával a Hubble széles látószögű kameráját használták vizsgálataikhoz.
Mivel ismerték a bolygó tömegét és méretét, kiszámolták a sűrűségét, amely mindössze 2 gramm köbcentiméterként. A Föld sűrűsége 5,5 gramm köbcentiméterként, a vízé 1 gramm köbcentiméterként.

Ebből arra következtettek, hogy a GJ 1214b bolygón sokkal több a víz és sokkal kevesebb a kőzet, mint a Földön.
Az idegen világ belső szerkezete is jelentősen különbözhet a Földétől.

„A magas hőmérsékletnek és a magas nyomásnak köszönhetően egzotikus anyagok képződhettek – forró jég vagy szuperfolyékony víz, ami teljesen különbözik a mi tapasztalatainktól”, mondta Zachory Berta.

A GJ 1214b valószínűleg sokkal távolabb alakulhatott ki napjától, ahol bőségesen volt jég, majd közelebb vándorolt a vörös törpéhez.






Mivel a bolygó oly közel van a Földhöz, elsőszámú célpontja lesz a további kutatásoknak, például a NASA James Webb-űrteleszkópjának, amelyet a tervek szerint 2018-ban állítanak pályára.



A galamus.hu cikke nyomán.

A Hubble Űrtávcső felvétele az U Cam ledobódó gázanyagáról.




A Földtől mintegy 1500 fényévre lévő, a Camelopardalis (Zsiráf) csillagképben megfigyelhető vörös óriáscsillag, az U Camelopardalis - röviden: U Cam egy élete vége felé járó égitest.

A fejlődés ezen szakaszába érve a kis tömegű (max. 3-4 naptömegnyi) csillagok külső rétegei nagy mértékben kitágulnak, a felszíni gravitációs gyorsulás értéke lecsökken, így néhány ezer évente jelentős mennyiségű, főleg héliumból álló anyagot dobnak le magukról.
Ezen csillagok légkörében - jóval kisebb mennyiségben - oxigén és szén is található; mivel az U Cam esetében a kettő közül az utóbbi mennyisége dominál (ami meglehetősen ritka), ezért az ún. széncsillagok kategóriájába soroljuk.
Az intenzív anyagkiáramlások során a csillag teljes tömegének akár felét is elvesztheti, míg végül csak a magja marad meg inaktív fehér törpecsillag formájában.

Újabb aszteorida haladt el a Föld mellett




A Hold - Föld távolságnál 14-szer távolabb haladt el vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a 2002 AM31 jelű kisbolygó a Föld mellett.
Ez teljesen biztonságos távolság, -ütközés kizárt -, azonban az objektum mégis érdekes a Föld-közeli kisbolygókra vadászó kutatóknak.

A 2002 AM31 (153958) katalógusjelű aszteroidát tíz éve fedezték fel, és a potenciálisan veszélyes kisbolygók közé sorolták.
2012. július 22-én viszont nem jelentett veszélyt a Földre, amelytől 5,2 millió kilométerre repült el, ez a Hold-Föld közötti távolság 13,7-szerese - adta hírül korábban a space.com.






Az aszteroidát nyomon követték a világ legnagyobb rádiótávcsövével, a Puerto Ricó-i Arecibo Obszervatórium teleszkópjával, valamint a NASA Deep Space Network rendszerének goldstone-i 70 méteres antennájával.
A július 12-i mérések alapján a kisbolygó átmérője 340 méter.





2012. július 24-én ennél közelebb, mintegy 7,7 Hold-Föld távolságra fog elszáguldani mellettünk egy másik kisbolygó, a 2012. OQ. Bár méretében kisebb, mint a 2002 AM31, aggodalomra akkor sem lesz okunk.
A NASA egyik oldalán, a http://neo.jpl.nasa.gov/ca webhelyen folyamatosan figyelemmel lehet kísérni a következő hónapokban a Földhöz viszonylagos közelségben elhaladó aszteroidákat.

Az UFO-k földönkívüliek II. topicon vannak videók a napkoronában ideiglenesen megjelenő bolygóméretű objektumokról. Állítólag térkapun keresztül jöttek. Láttátok ezeket? Mit szóltok hozzá?

Korábban már kérdeztem, de nem kaptam érdemi választ rá. Léteznek-e zöld csillagok? Van fehér, vörös, sárga, kék, miért ne lehetne olyan, aminek pont annyi a felszíni hőmérséklete, ami a zöldhöz kell? Annyi csillagból egy-kettő lehetne ilyen....

yeti108 írta:

Korábban már kérdeztem, de nem kaptam érdemi választ rá. Léteznek-e zöld csillagok? Van fehér, vörös, sárga, kék, miért ne lehetne olyan, aminek pont annyi a felszíni hőmérséklete, ami a zöldhöz kell? Annyi csillagból egy-kettő lehetne ilyen....

Kattints a kibontásához...

A kérdésed engem is kíváncsivá tett, megpróbáltam utána nézni. A válaszom, valószínűleg bővíthető, mivel nem vagyok a téma szakértője.
A csillagok színét, ahogy írtad is, a hőmérsékletük határozza meg. Minden színhez egy adott hullámhosszú és intenzitású fény tartozik. Az intenzitást a hullámhossz függvényében ábrázolva, a színképet, vagy spektrumot kapjuk.



Az ábrán különböző hőmérsékletű (felületi hőmérséklet) csillagok színképei láthatók. Ezek eloszlás görbék, ahol a csúcsok mutatják az adott hőmérsékletű csillag jellemző hullámhosszát és intenzitását. A 6000 Kelvin-fokos görbe csúcsa a zöld sávba esik, ez pont a mi Napunknak felel meg, mégse zöldnek, hanem sárgás fehérnek látjuk. Ennek az oka, hogy a zöld sáv, pont a spektrum közepébe esik, ott erősen meredek lefutású, ezért mindig számottevő kék, piros és sárga színű fénnyel együtt jelenik meg a "többségi" zöld fény, és ezt a színkeveréket a szemünk fehérnek, vagy sárgásfehérnek érzékeli, a légkörön áthaladva, a fénytörés miatt még tovább sárgul.
(http://blogs.discovermagazine.com/badastronomy/2008/07/29/why-are-there-no-green-stars/)

Spektrálklasszifikáció

yeti108 írta:

Korábban már kérdeztem, de nem kaptam érdemi választ rá. Léteznek-e zöld csillagok? Van fehér, vörös, sárga, kék, miért ne lehetne olyan, aminek pont annyi a felszíni hőmérséklete, ami a zöldhöz kell? Annyi csillagból egy-kettő lehetne ilyen....

Kattints a kibontásához...

*****

Az olvasottak alapján zöld csillagok nem igazán vannak, (vagyis: jelenlegi tudásunk sterint)
de az alábbiak közelebb vihetnek a a megismeréshez.


A csillagok színe, spektrálklasszifikáció





Isac Newton a fény természetének kutatása során egy üvegprizma segítségével a Nap fényét összetevőire bontotta. A XIX. század elején, 1800-ban Friedrich Wilhelm Herschel a Nap színképében egy hőmérő segítségével azt vizsgálta, hogy a színkép egyes hullámhossztartományai milyen melegedést okoznak. Kimutatta, hogy a Nap a szem számára nem látható, hosszú hullámú fénytartományban (az infravörös tartományban) is sugároz, sőt ebben a tartományban a legintenzívebben. Egy évvel később Johan Wilhelm Ritter felfedezte, hogy a Nap a szem számára szintén láthatatlan, ibolyaszínű tartományban is erősen sugároz. Az ismert volt, hogy az ezüst-klorid a Nap fényétől megfeketedett. Ritter vizsgálatai kimutatták, hogy ha csak a vörös-zöld színtartományba eső napfénnyel világítja meg az ezüst-kloridot, akkor az nem feketedik meg, míg ha a kék-ibolya színtartományba eső fénnyel, akkor igen. Először William Wollaston (1802) figyelt fel arra, hogy a Nap színképében sötét vonalak figyelhetőek meg. 1815-től kezdődően Joseph Fraunhofer kezdte vizsgálni a Nap spektrumának sötét vonalait, saját maga által készített spektrométerrel. Fraunhofer 576 sötét vonalat figyelt meg (ezeket ma Fraunhofer-vonalaknak nevezzük) a Nap színképében. Ma a modern műszerek érzékenységének köszönhetően tudjuk, hogy a Nap színképében mintegy 26 ezer ilyen vonal figyelhető meg.


1822-ben John Herschel megállapította, hogy színes lángok fényében fényes vonalak (színképvonalak) figyelhetők meg, melyek helyzete (hullámhossza) attól függ, hogy milyen anyagot vizsgált. 1859-ben Gustav Robert Kirchoff és Robert Wilhelm Bunsen vizsgálatai felfedték, hogy ha a Nap színképének fényességét csökkentik, akkor a sötét vonalak helyén világos vonalak jelennek meg. Később a jelenség elméleti magyarázatát is megadták: ha egy anyag atomjaival energiát közlünk, akkor azok a rájuk jellemző vonalas spektrumot bocsátanak ki (emisszió), ezen atomok azonban képesek a kibocsátott fény hullámhosszával megegyező hullámhosszú fény elnyelésére (abszorpció) is. Az emissziós és abszorpciós vonalak közötti összefüggést felismerve Kirchoff megállapította, hogy az azonos hullámhosszúságú sugarak emissziós és abszorpciós vonalainak az aránya azonos hőmérsékleten minden anyagra ugyanolyan. 1862-re Kirchoff közel negyven, a Földön ismert elem jelenlétét mutatta ki a Napon.



Fraunhofer a csillagok spektrumát is elkészítette, de azok részletes vizsgálatát Angelo Secchi olasz csillagász végezte el előszőr 1864-ben. Felismerte, hogy a csillagok spektrumvonalai számának és elhelyezkedésének alapján három csoportba oszthatóak. Az 1. osztályba olyan csillagokat sorolt, amelyek spektrumában viszonylag kevés vonal volt, s főként a hidrogén vonalai szembetűnőek. A 2. osztályba sorolt csillagspektrumokban sok vonal figyelhető meg, minden tartományon, jellemzően olyan a színkép mint a Napé. A 3. osztályban azon csillagok kaptak helyet, melyek spektrumában a sötét abszorpciós vonalak száma jóval több volt, mint a világos emissziós vonalaké. A csillagok spektrumuk alapján történő osztályozása jól jellemzi a csillag színét is, s mint később kiderült, azok hőmérsékletét is. Zöllner 1870-ben megjelent tanulmányában az izzó gáz hőmérsékletének a csillagok spektrumára gyakorolt hatását elemzi, s arra a következtetésre jut, hogy a különböző csillagok spektruma egyébként azonos körülmények között vonalakban annál gazdagabb, minél alacsonyabb a hőmérsékletük.





A csillagok folytonos színképében (a csillagról a földi megfigyelőhöz érkező sugárzás optikai tartományának spektruma) sötét abszorpciós és emissziós vonalak észlelhetőek. A csillagszínképek azonban nem pontosan olyanok, mint a Nap színképe. A XIX. század végén a Harvard Obszervatórium munkatársai, Edward Charles Pickering, Antonia Caetana Maury és Annie Jump Cannon fektették le a csillagspektrumok osztályozásának alapjait. Ma is az általuk kidolgozott úgynevezett spektrálklasszifikációt használja a csillagászat. Kezdetben 21 osztályba sorolták a spektrumokat, az egyes osztályokat az ABC betűivel jelezve (B-Q). 1900 táján átdolgozták a rendszert és hét, úgynevezett spektráltípust hoztak létre (Harward-féle spektrálklasszifikáció), amit később még három különleges típussal kiegészítettek. Ezen spektráltípusokat a csillag hőmérsékletének csökkenő nagysága szerint sorbarendezve a ma is használt jelzésük:

1. W-színképtípus
2. O-színképtípus
3. B-színképtípus
4. A-színképtípus
5. F-színképtípus
6. G-színképtípus
7. K-színképtípus
8. M-színképtípus
9. R, N és S-színképtípus

Az eredetileg elkülönített 21 osztályt ezen típusokba sorolták, és minden spektráltípusban több altípust hoztak létre, melyeket arab számmal jelzünk. A színképtípusok szoros kapcsolatban állnak a csillagok felszíni hőmérsékletével és színével. Az O és a B típusú csillagokat korai típusú csillagoknak, míg a K és M osztályba sorolt csillagokat késői típusú csillagoknak nevezzük. Azonban fontos tudnuk, hogy e besorolások valójában nincsenek kapcsolatban a csillagok életkorával. Így a fentí színképosztályok felsorolása, a korábbi elméletekkel ellentétben nem hozható kapcsolatba a csillagok fejlődésével. Ennek ellenére még ma is használatos az a csoportosítás mely szerint a W, O, B és A típusú csillagokat korai, az F és G típusokat közepes, míg a K, M, R, N és S típusúakat késői színképtípusoknak nevezzük. Ezen osztályozás eredete az, hogy a csillagok spektrumában észlelt színképvonalak erőssége alapján korábban azt gondolták, hogy a korai színképtípusú csillagok több hidrogént és héliumot tartalmaznak mint a késői színképtípusúak, továbbá a csillagászok azt hitték, hogy késői színképtípusúak viszont fémekből tartalmaznak többet. Mára azonban már kiderült, hogy a színképeket nem csak a csillag anyagi összetételétele határozza meg, hanem a csillag légkörének egyéb fizikai jellemzői is. Nap spektráltípusa G2.

A csillagok színképtípusának megadásakor a fentí típusokat jelző betűk és számok mellé még latin kis betűket is írhatnak mellé, melyek az alábbiak lehetnek:

1. n: elmosódott vonalak
2. nn: erőssen elmosódott vonalak
3. e: emissziós vonalak
4. m: erős fémvonalak
5. comp:egymásra rakódott színképek
6. v: változó színkép
7. p: pekuliáris (különleges) színkép

A színképvonalak elmosódottságát a csillag gyors forgása miatt fellépő Doppler-effektus okozhatja. Az emissziós vonalak jelenlétét olyan színképosztályú csillagok esetén jelzik külön, amelyknél az emisszíós vonalak megjelenése szokatlan. Az egymásra rakódott színképű csillagok spektrumában egyszerre több színképosztály markáns jegyei figyelhetőek meg. Az egyes csillagok színképosztályi megjelölése, ha kis latin betűkkel kezdődik, akkor azok jelentése a következő: g (giant) óriáscsillag, d (dwarf) törpecsillag vagy főági csillag, sd (subdwarf) szubtörpecsilag, w vagy D (white dwarf) fehér törpecsillag.
O színképtípusú csillagok




B színképtípusú csillagok


A színképtípusú csillagok


F színképtípusú csillagok


G színképtípusú csillagok




K színképtípusú csillagok



M színképtípusú csillagok



R és N színképtípusú csillagok



S színképtípusú csillagok


Ezen színképosztály csillagok felszíni hőmérséklete a legalacsonyabb, spektrumukban a molekulasávok dominálnak. Az S színképosztályba sorolt csillagok spektruma az M színképtípusú csillagok spektrumához hasonlatos. Azonban e színképosztályba tartozó csillagok spektrumában a ZrO, YO és LaO molekulasávok igen jellegzetesek.Különlegesképpen az S típusú csillagok színképében olyan atomok vonalai is jelentőssek, mint a cirkónium, molibdén, bárium, technécium valamint egyes ritka földfémek vonalai is megfigyelhetőek.


Forrás: Internet

További infók:

Színek
http://cas.sdss.org/dr4/hu/proj/basic/color/

Csillagászati színképosztályozás
http://hu.wikipedia.org/wiki/<WBR>Csillag%C3%A1szati_sz%C3%ADnk%<WBR>C3%A9poszt%C3%A1lyoz%C3%A1s

Csillagászati spektroszkópia
http://www.staff.u-szeged.hu/~<WBR>klaci/spspec.html

Díjnyertes Landsat-képek


A napokban volt az amerikai Landsat indulásának negyvenedik évfordulója.

Az első Landsat műholdat 1972-ben indították útjára.
Ez volt az első Föld- megfigyelő műhold, melyet a földfelszín monitorozására alkottak meg.






Az alkalom tiszteletére a programot együttműködésben üzemeltető NASA és az USA földtani szolgálata (USGS) internetes versenyt hirdetett.
Ezen több mint 120 kiválasztott képet tettek közszemlére a Landsat archívumából.
Mintegy 14 ezer szavazat érkezett, amelyek alapján kiválasztották a legnépszerűbb öt képet.
Ezeket a szinte festményszerű „mesterműveket” most mi is bemutatjuk.
A Landsat holdak műszerei több különböző (látható és infravörös) hullámhosszon dolgoznak.

Ezeket a képeket úgy állították össze belőlük, hogy a mesterségesen előálló színek kiemeljék a felszínborítás jellegzetességeit.
Az alább látható színek tehát igen harsányak, és nem közelítik azt, amit szabad szemmel láthatnánk.



Az urvilag.hu nyomán

******

Nemzeti Űrfelvétel Archívum:
LANDSAT Műholdak
http://fish.fomi.hu/termekekhonlap/adathaz/termekek/Urfelvetelek/landsat.htm

Augusztusi hullócsillagzápor

A hét csillagászati képe

A 2012-es Perseida tűzijáték legszebb két órája augusztus 12-én hajnali 2 és 4 között volt.
A Magas-Bakony lankái közt Bakonybélben már estére ragyogóan tisztává lett égbolt, igen fényes Tejút alatt észleltem a maximumot.
Az éjszaka első felében még vegyesen hullottak a meteorok, több más kisebb raj is megmutatta magát, ám az idő előrehaladtával a perseidák vették át a vezető szerepet.
A falu határában egy dél-délnyugat felé néző rét sarkában állítottam fel a fényképezőgépet, majd az állványtól pár méterre egy közelből ideiglenesen áttelepített padról figyeltem az égboltot.
Az elmúlt két hét szabadban töltött éjszakái alatt megfigyeltem, hogy több szép, hosszan eső Perseida is a Tejút délre nyúló vonalát követve vagy vele párhuzamosan hullik, így reméltem, most is hasonlót tapasztalhatok majd. Szerencsére nem kellett csalódni! Galaxisunk színes-poros sávjában, vagy közvetlenül mellette több fényes hullócsillag is bevillant!
A gyengébb fényűeknél is jellemző volt a zöldes színű nyom, a fényesek pedig sziporkáztak, a nyomuk több másodpercig is látható maradt.
Fotón a színek rajtagokra jellemző zöldes-pirosas átmenetben látszanak, a pirosas színt azonban csak a legfényesebb meteorok mutatták szabad szemmel is.




A holdkelte utáni látvány nem romlott sokat, maga a Hold az erdős domboldal takarásában volt, a magasban száraz levegőnek köszönhetően azonban nem szóródott nagyon az égbolton sem a fénye.
Mindössze egy kicsit halványodott el a Tejút és az ég alapszíne kapott egy leheletnyi kékes fényt, a meteorok viszont egyre sűrűbben kezdtek megjelenni.
Jellemző volt, hogy csomókban hullanak, volt, hogy 2 másodpercen belül 3 is felizzott a légkörben igen közel egymáshoz.
Azután percekig semmi, majd ismét rövid idő alatt több is feltűnt.
Néha pihenhetett az észlelő szeme, de pillanatok múlva alig győzte kapkodni az égbolt aláhulló ékkövei közt.
4 és fél 5 közt a már erősen világosodó égen egyre kevesebb meteort lehetett látni, azonban az éjszakát méltó módon befejezve a dombtető felett feltűnt a holdsarló, a Jupiter, a Fiastyúk s a Vénusz laza együttállása.

Összefoglalva a maximumot: habár viszonylag kevés igazán fényes Perseida ragyogta be a Bakony egét, a kiváló átlátszóságnak köszönhetően így is felejthetetlen élményt nyújtott az éjszaka.

A fotó 16 fényesebb Perseida kompozit képe, az egyedi fotók Nikon D5100 géppel, 10 mm Sigma objektívvel, 2,8-as rekesszel, ISO 6400 - 5000 érzékenységgel készültek.
A meteorokat a csillagokra igazítva forgattam megfelelő állásba.
Ugyanez a két órás intervallum timelapse videón is követhető: (teljes felbontáson és teljes képernyőn érdemes megnézni).




Landy-Gyebnár Mónika
hirek.csillagaszat.hu/a_het_csillagaszati_kepe

A tudomány nevében elpárologtatott Föld

Vajon milyen egy bolygónkhoz hasonló planéta légköre, ha olyan közel kering a csillagához, hogy a felszínét borító kőzet elpárolog?
A választ a Földet elpárologtató számítógépes modellek adják meg.
Csak semmi pánik!




Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című kultikus regényében a vogonok elpusztították a Földet, mivel bolygónk éppen egy galaktikus hipersztráda útjában volt.
A csillagászok azonban kevésbé drasztikus célt tűztek maguk elé: az exobolygók kémiai összetételének megismerése céljából planétánkat csak virtuálisan, számítógépes szimulációk keretében párologtatják el.

A mai napig körülbelül 800 megerősített exobolygót ismerünk, ezeknek egy töredéke az ún. szuperföldek kategóriájába tartozik, mivel tömegük csak néhányszor nagyobb bolygónkénál.
Néhány szuperföld olyan közel kering a csillagához, hogy a magas hőmérséklet miatt már nem lehet szó szilárd felszínről. 270 °C és 1700 °C között ezeknek a szuperforró szuperföldeknek a kérge és a köpenye is elkezd megolvadni és párologni.
Az ennek eredményeként kialakuló légkört azonban nem egyszerű megérteni, mivel a Naprendszerben még hasonlóra sincs példa.

A földszerű exobolygókra a megfigyelésekből egy átlagos sűrűséget lehet meghatározni, de általában több összetétel-kombináció is eredményezheti az adott partikuláris sűrűséget, ez az ún. degeneráció problémája.
Például a GJ 1214b jelű bolygónak állhat a légköre hidrogénből vagy héliumból is, de lehet akár vízből álló világ is gőz atmoszférával.
A szuperföldek légkörének színképei segíthetnek az összetétel meghatározásában - valószínűleg ez lesz majd a megoldás -, de ezeket a ma még egyáltalán nem rutinszerűen rögzíthető spektrumokat modellatmoszférákkal kell összehasonlítani, hogy valóban megértsük az idegen világokat.



Bruce Fegley (Washington University, St. Louis) és munkatársai ennek érdekében párolgási szimulációkat futtattak. Két hipotetikus bolygót modelleztek, az egyik összetétele a Földéhez volt hasonló, míg a másik nagy mennyiségű szilikátot tartalmazott (BSE, bulk silicate Earth).
A BSE modell a Föld azon állapotához hasonlít, mielőtt a kérge kialakult.
A földkéreg sok gránitot tartalmaz, ennek létrejöttéhez viszont víz szükséges.
Míg mindkét modell főként szilíciumot és oxigént tartalmaz (felzikus), a BSE bolygó kérge gazdagabb volt vasban és magnéziumban (mafikus).
A párolgás modellezésénél figyelembe vették a hőmérsékletet és a nyomást is.

A szimulációk célja tulajdonképpen a spektroszkópiailag észlelhető molekulák gyakoriságának előrejelzése volt.
Fegley és kollégái ki tudták számolni, hogy milyen elemek párolognának el ezekben a pokoli világokban.
Mindkét esetben azt tapasztalták, hogy a légkört a vízgőz dominálná, de a széntartalmú sziklák párolgása sok szén-dioxidot is juttatna az atmoszférába.
Ezek mellett a BSE modellben 730 °C alatt megjelent a metán és az ammónia is, ezen hőmérséklet felett pedig egy kén-dioxid által dominált légkör állt elő. 1430 °C felett mindkét modellben megjelent a SiO, ami akár kondenzálódhat is és "kavicseső" formájában lehullhat.

Fegley szerint a degeneráció problémája is kezelhető, ha mind az atmoszféra hőmérséklete, mind a nyomása ismert. Ha a színképvonalak kialakulási régióinak ezen paraméterei rendelkezésre állnak, össze lehet hasonlítani az előrejelzett és a megfigyelt gázgyakoriságokat és elméletileg lehet dönteni a különböző összetételek között, például vízben gazdag vagy szegény, felzikus vagy mafikus.
Fegley véleménye azonban az, hogy valós döntési esély jelenleg még csak a vizes esetekben van.

Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal c. folyóiratban jelent meg.


http://arxiv.org/abs/1108.4660

http://www.astronomynow.com/news/n1208/13vaporiseearth/

Elhunyt Neil Armstrong

A 20. század méltán egyik leghíresebb embere, az első, aki a Holdra tette a lábát, 82 éves volt.



Nem az Apollo-11 volt Armstrong első űrrepülése, hiszen 1966-ban a Gemini-8 parancsnokaként már járt a világűrben, végrehajtva az első űrdokkolást.

Röviddel a holdraszállás után Armstrong elhagyta a NASA kötelékeit.
Életét inkább a repülési-műszaki vállalkozásainak szentelte, mintsem hogy kihasználta volna hírnevét.
Meglehetősen zárkózott volt, ritkán adott interjúkat, és csak nagyobb évfordulók alkalmával jelent meg a nagy nyilvánosság előtt.



cccccccccccccccccc



Neil Armstrong, korábban a koreai háborúban harcoló vadászrepülő-pilóta, később berepülőpilóta, űrhajósként 1969. július 21-én írta be végleg magát a történelembe.
Az Apollo-11 parancsnoka aznap lépett – az első emberként – egy idegen égitest, a Hold felszínére.
Akkor elmondott szavai – That's one small step for (a) man, one giant leap for mankind., vagyis: kis lépés ez egy embernek, óriási ugrás az emberiségnek – rögtön szállóigévé váltak.

A korabeli tévéközvetítések nyomán Armstrong egyszerre nem csak amerikai hős lett, de világhírnévre tett szert.
Ha bárkit megkérünk a Földön, hogy nevezzen meg legalább egy űrhajóst, Gagarin mellett jó eséllyel Armstrong biztosan az eszébe jut.




cccccccccccccccccccccc



Nem nagy kockázatot vállal, aki kijelenti, hogy a tegnap elhunyt Neil Armstrong neve még hosszú évszázadokig fennmarad az emberiség kollektív emlékezetében.

F:.urvilag.hu/az_apollo_holdprogram/20120826

A Hold, ahogy Armstrongék látták (?!)



Szomorú aktualitást kapott Neil Armstrong halálával a holdraszállás legendás képe, amin a Holdon dolgozó Buzz Aldrin lép egyet az őt fényképező (és Aldrin sisakjának plexijén tükröződő) Armstrong felé.
A kép az űrkutatás egyik legismertebb felvétele, ami a készítését követő évtizedekben az idegen égitesteket meghódító tudomány egyik legjelentősebb popkulturális jelzőkövévé vált.




Jóval kevesebben tudnak azonban arról, hogy a Holdon dolgozó Apollo-személyzet nemcsak a mellkasára szerelt gépekkel lövöldözhetett, de ugyanezt a gépet egy állványra is felerősítették, hogy 360 fokos panorámaképet készítsenek /http://www.panoramas.dk/moon/mission-apollo.html / a küldetés legfontosabb helyszíneiről.
Egy weboldal az összes olyan felvételt közzéteszi, ami publikusan elérhetővé vált.


Az űrhajósok számos egyéb képrögzítő eszköz mellett leginkább a kifejezetten az 1969 és 1972 között indult Apollo-missziók / http://hu.wikipedia.org/wiki/Apollo-program /igényeihez igazított Hasselblad EDC-t használták a Holdon történtek megörökítésére.
A gépek rendeltetésszerű használatát nehezítette, hogy az űrhajósok nem emelhették a szemükhöz a gép keresőjét. Ehelyett meg kellett tanulniuk értékelhető képeket lőni a mellkasukra rögzített kamerával, és hogy ez minél jobban sikerüljön, a küldetések résztvevői nemcsak az utazás alatt rendelkeztek egy-egy Hasselbladdal, de a kiképzés alatt haza is vihették ezeket.
További érdekesség, hogy a Holdon használt gépekből csak a filmtekercsek kerültek haza, a visszatérő egység tömegének csökkentése miatt a fotógépek és a speciális objektívek azóta is a porban hevernek, átlagosan 380 ezer kilométerre a Földtől.





A kamerákon számtalan egyéb változtatást is eszközöltek.
Fontos volt elkerülni például a nagy mennyiségben keletkező statikus elektromosságot, ami a filmtovábbításkor fellépő súrlódás miatt lépett fel.
Szintén le kellett cserélni az eredetileg használt kenőanyagokat valamire, ami kibírja az extrém hőmérséklet-ingadozást anélkül, hogy elpárologva tönkreteszi a szerkezet üvegfelületeit.
A gépekbe a küldetés előtt, még a Földön befűzték a filmet, és el is lőttek pár kockát.
Ez nemcsak a működés ellenőrzésére volt jó, de próbafotók az előhívásnál is megmutatták, ha valamilyen okból extra figyelmet kívánt volna a színhűség megőrzése.


http://www.wired.com/wired/archive/15.01/nasa.html





Az oldalon található panorámafelvételeket a dán Hans Nyberg rakta össze, ahogy számtalan másik fényképet is a panoramas.dk oldalon.
http://wordlesstech.com/2012/08/28/interactive-panorama-on-the-moon-with-neil-armstrong/

Nybert a holdraszállás fotóival kapcsolatban leírja, hogy különösen megerőltető feladat volt olyan felvételeket körpanorámás fényképpé összedolgozni, amik 25 évvel azelőtt születtek, hogy a panorámafelvételek ötlete egyáltalán felvetődött volna.
Ettől függetlenül igyekezett minél többet megőrizni a 2000 és 2005 között beszkennelt, eredetileg Kodak Ectachrome 100-as filmre rögzített képekből.
Különösen nehéz volt a napfény okozta beégést visszaadni, de itt is törekedett arra, hogy csak a legvégső esetben nyúljon a Photoshophoz.


Az index.hu/tudomany cikke nyomán.

Ritkán látható légköri jelenséget fényképezett egy magyar fotós

Az Alpok hatalmas sziklafalai előtt a sarki fényhez hasonló légkörfény zöldes sávjai láthatók.

Ladányi Tamás Olaszországban készült felvételét a NASA a nap felvételeként díjazta.
</BEVEZETO>A világ egyik legnagyobb látogatottságú csillagászati honlapja, az NASA által működtetett Astronomy Picture Of the Day ritka légköri jelenségről, az úgynevezett légkörfényről készült felvételt mutatott be, - http://apod.nasa.gov/apod/ap120906.html - amelyet a nemzetközi viszonylatban is elismert hazai asztrofotós, Ladányi Tamás készített.






A kép hátterében az Alpok egyik hegycsoportja, a Dolomitok - http://hu.wikipedia.org/wiki/Dolomitok - emblematikus helyszíne, a Három Nővér nevű sziklaformáció (németül: Drei Zinnen, olaszul: Tre Cime di Lavaredo) déli falai látszanak, amelynek közelében, kb. 2300 méteres magasságban töltötte az éjszakát a fotográfus.
A nagy tengerszint feletti magasság, a zavaró, városi fényektől mentes környezet és a rendkívül tiszta légkör tették lehetővé, hogy a jelenség könnyen, szabad szemmel is megfigyelhető legyen.
A panorámakép az éjszaka második felében készült, amikor a sziklák felett átívelő Tejút íve már alacsonyabbra került az égen.


A zöldes sávokra felbomló, de akár az egész eget beborító jelenség a sarki fényhez hasonló megjelenésű, viszont - az előbbivel ellentétben - bolygónk teljes felszíne felett előfordulhat kedvező körülmények között.
Kialakulása a magaslégkörben (80-100 km) történik, ahol a nitrogén- és oxigénatomokat gerjeszti a Nap sugárzása, amelyek összetett kémiai reakciók hatására fényt bocsátanak ki.
Ez a folyamat a naptevékenység intenzitásával is arányos, így a közeljövőben is jó esély kínálkozik a megfigyelésére.


origo.hu/tudomany/20120906

Ejha de gyönyörű kép! Már én is régóta gondolkozom azon, hogy egyik éjjel ki kéne menni valami világvége - eldugott isten háta mögötti helyre és felnézni az égre!

Amúgy Ladányi Tamást pont ismerem, eszméletlen szép képei vannak! :656: Már több felvétele is bekerült a NASA-nál a nap képei közé.