Csillagászat és űrkutatás
- Téma inditó zsoltika46
- Kezdés dátuma
*****
Nem igazán értem, hogy ez hogy jön ide, de a sarki fényre rengeteg magyarázatot
találsz, ha beütöd a keresődbe.
PL: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sarki_fény
Ha a tudományos elméletek nem felelnek meg, van rá paranormális magyarázat is, miszerint
az Antarktisz alatti aliens /idegen/ lények a felelősek a fény-játék ügyben.
Ki tudja !?
P. a gerjesztés forrása, intenzitása, és hatása. A légkörfénynél a főbb források a Nap elektromágneses sugárzása, és a kozmikus sugárzás; mindkettő viszonylag egyenletesen oszlik el a légkör felületén. A sarki fénynél a fő forrás a „napszél” töltött részecskéi (főleg protonok és elektronok), amiket a földi mágneses tér összegyűjt a sarkok felett. Ebből következően a sarki fény intenzitása időnként jóval nagyobb lehet a sarkok környékén, mint a légkörfényé bárhol, bármikor. A légkörfény elsősorban a (kis energiájú) gerjesztés hatására bekövetkező kémiai reakciók (főleg a nitrogén-monoxid képződése) következménye, míg a sarki fényt leginkább az egyes atomok erősen gerjesztett állapotból való „visszaugrása” kelti.
Egyébként meglehetősen erős légkörfényt tud produkálni, ha telibe talál minket egy gamma-kitörés, úgyhogy ha városi égen ilyet látsz, sürgősen vásárolj fel néhány évre elegendő hideg élelmet.
A Dawn űrszonda elhagyta a Vestát
Térjünk vissza a csillagokba :neutral: !
*****
Az amerikai Dawn űrszonda szerdán vett búcsút a Vesta óriásaszteroidától, amely körül több mint egy éven át keringett.
A NASA közlése szerint megérkeztek a rádiójelzések, amelyek arról tanúskodnak, hogy az űrszonda elindult a Ceres törpebolygó felé.
Ceres (latinul Cerēs, más jelöléssel 1 Ceres, (1) Ceres), a legkisebb törpebolygó a Naprendszerben, és az egyetlen, amely a kisbolygóövben helyezkedik el, így típusának egyedüli képviselője.
Giuseppe Piazzi fedezte fel 1801. január 1-jén,nevét Ceres után kapta, aki a növények ültetése, az aratás és az anyai szeretet istennője volt a római mitológiában.
Körülbelül 950 km-es átmérőjével messze a legnagyobb és legnehezebb test az aszteroidaövben; olyannyira, hogy az aszteroidaöv össztömegének körülbelül egyharmadát a Ceres adja.
A legújabb megfigyelések felfedték, hogy a kisebb, szabálytalan alakú, gyengébb gravitációval rendelkező aszteroidákkal szemben a Ceres gömb alakú.
Felszíne vízjég és különböző hidratált ásványok, például karbonátok és agyagfélék keverékéből állhat.
Belseje egy kőzetmagra és egy jégből álló köpenyre oszlik.
Látszólagos magnitúdója 6,7 és 9,3 között változik, azonban még legfényesebb állapotában sem észlelhető szabad szemmel.
Felszíne alatt folyékony vizet tartalmazó óceán rejtőzhet.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ceres_(t%C3%B6rpebolyg%C3%B3)
Az ionhajtóművel ellátott Dawn az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Discovery programjának kilencedik űrszondája, a 466 millió dolláros vállalkozás keretében a Naprendszer keletkezésének titkait kutatják.
A Mars és a Jupiter között lévő kisbolygóöv égitestei, köztük a Vesta és a Ceres is, 4,5 milliárd évvel ezelőtt alakultak ki, akkor, amikor a Föld és a többi bolygó keletkezett.
Az űrszonda 2007. szeptember 27-én indult a Kennedy Űrközpontból, és tavaly júliusban állt pályára az 530 kilométer átmérőjű Vesta körül.
Az /index.hu/tudomany/2012/09/06 cikkének
felhasználásával.
Térjünk vissza a csillagokba :neutral: !
*****
Az amerikai Dawn űrszonda szerdán vett búcsút a Vesta óriásaszteroidától, amely körül több mint egy éven át keringett.
A NASA közlése szerint megérkeztek a rádiójelzések, amelyek arról tanúskodnak, hogy az űrszonda elindult a Ceres törpebolygó felé.
Ceres (latinul Cerēs, más jelöléssel 1 Ceres, (1) Ceres), a legkisebb törpebolygó a Naprendszerben, és az egyetlen, amely a kisbolygóövben helyezkedik el, így típusának egyedüli képviselője.
Giuseppe Piazzi fedezte fel 1801. január 1-jén,nevét Ceres után kapta, aki a növények ültetése, az aratás és az anyai szeretet istennője volt a római mitológiában.
Körülbelül 950 km-es átmérőjével messze a legnagyobb és legnehezebb test az aszteroidaövben; olyannyira, hogy az aszteroidaöv össztömegének körülbelül egyharmadát a Ceres adja.
A legújabb megfigyelések felfedték, hogy a kisebb, szabálytalan alakú, gyengébb gravitációval rendelkező aszteroidákkal szemben a Ceres gömb alakú.
Felszíne vízjég és különböző hidratált ásványok, például karbonátok és agyagfélék keverékéből állhat.
Belseje egy kőzetmagra és egy jégből álló köpenyre oszlik.
Látszólagos magnitúdója 6,7 és 9,3 között változik, azonban még legfényesebb állapotában sem észlelhető szabad szemmel.
Felszíne alatt folyékony vizet tartalmazó óceán rejtőzhet.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ceres_(t%C3%B6rpebolyg%C3%B3)
Piazzi könyve: "Della scoperta del nuovo pianeta Cerere Ferdinandea"
a Ceres felfedezését is leírja
A tervek szerint 2015 elején jut célba, ekkor már 4,83 milliárd kilométeres út áll mögötte.a Ceres felfedezését is leírja
Az ionhajtóművel ellátott Dawn az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Discovery programjának kilencedik űrszondája, a 466 millió dolláros vállalkozás keretében a Naprendszer keletkezésének titkait kutatják.
A Mars és a Jupiter között lévő kisbolygóöv égitestei, köztük a Vesta és a Ceres is, 4,5 milliárd évvel ezelőtt alakultak ki, akkor, amikor a Föld és a többi bolygó keletkezett.
Az űrszonda 2007. szeptember 27-én indult a Kennedy Űrközpontból, és tavaly júliusban állt pályára az 530 kilométer átmérőjű Vesta körül.
Az /index.hu/tudomany/2012/09/06 cikkének
felhasználásával.
P. a gerjesztés forrása, intenzitása, és hatása. A légkörfénynél a főbb források a Nap elektromágneses sugárzása, és a kozmikus sugárzás; mindkettő viszonylag egyenletesen oszlik el a légkör felületén. A sarki fénynél a fő forrás a „napszél” töltött részecskéi (főleg protonok és elektronok), amiket a földi mágneses tér összegyűjt a sarkok felett. Ebből következően a sarki fény intenzitása időnként jóval nagyobb lehet a sarkok környékén, mint a légkörfényé bárhol, bármikor. A légkörfény elsősorban a (kis energiájú) gerjesztés hatására bekövetkező kémiai reakciók (főleg a nitrogén-monoxid képződése) következménye, míg a sarki fényt leginkább az egyes atomok erősen gerjesztett állapotból való „visszaugrása” kelti.
Egyébként meglehetősen erős légkörfényt tud produkálni, ha telibe talál minket egy gamma-kitörés, úgyhogy ha városi égen ilyet látsz, sürgősen vásárolj fel néhány évre elegendő hideg élelmet.
Köszi, de ha gamma kitörést látok, akkor legfeljebb koporsót veszek....
Jut eszembe erről:
Hol van most a Csernobili erőmű portása?
-A Lenin-atomjégtörőn akkumulátor....
Szerintem a kibojcsátott fény színe az egyes elektronhéjak energiaszintjeinek különbségétől függ...lásd: gerjesztés.
Cukrot találtak egy fiatal csillag körül
Az ESO ALMA antennarendszerével cukormolekulákat detektáltak egy Napunkhoz hasonló fiatal csillag körül, először azonosítva az élet egyik fontos alkotóelemét egy kialakuló bolygórendszerben.
Az ESO ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) antennarendszerével glikolaldehid (C[SUB]2[/SUB]H[SUB]4[/SUB]O[SUB]2[/SUB]) molekulát - egy egyszerű cukrot - detektáltak az IRAS 16293-2422 katalógusjelű fiatal kettőscsillag körül.
A molekulát már korábban is azonosították az intersztelláris térben - a galaktikus centrum irányában található Sgr B2 jelű ködben és a G31.41+0.31 jelű molekulafelhő magjában -, de ez az első alkalom, hogy egy Napunkhoz hasonló paraméterekkel rendelkező csillag körül mutatták ki, mégpedig attól nagyjából az Uránusz naptávolságának megfelelő pozícióban.
Sagittarius B2
http://hera.ph1.uni-koeln.de/~heintzma/Spectra/Ringmol.htm
***
G31.41+0.31UC
http://news.softpedia.com/news/Sugar-Molecule-Found-in-Space-98729.shtml
Az észleléseket az antennarendszer egy részével végezték az ellenőrzési szakaszban (Science Verification phase) 2011-ben, mégpedig abból a célból, hogy demonstrálják, az ALMA hozza azokat a paramétereket, melyeket a tervezés során célul tűztek ki.
A megfigyeléseket technikai szempontból nehezítette, hogy a használt hullámhossz az ALMA érzékenységi tartományának rövidhullámú széléhez esik közel.
A nehézségek ellenére is sikeres észlelések által eredményezett felfedezés jelzi, hogy az élet kialakulásához szükséges kémiai összetevők közül néhány - például a Földön az RNS alkotórészeként is funkcionáló glikolaldehid - jelen lehet a rendszerekben a bolygók kialakulásának időszakában.
Az IRAS 16293-2422 környezete egyéb komplex szerves molekulákat is tartalmaz, többek között etilén-glikolt és etanolt.
A Jes Jřrgensen (Niels Bohr Institute) által vezetett kutatócsoport egyik tagja, Cécile Favre (Aarhus University) szerint különösen érdekes, hogy az ALMA-észlelések azt is felfedték, a cukormolekulák a kettős egyik csillaga felé mozognak, azaz nem csak jó helyen vannak ahhoz, hogy majdan egy bolygóra kerüljenek, hanem ehhez jó irányban is haladnak.
A ρ Ophiuchi csillagkeletkezési terület a NASA WISE (Wide-field Infrared Explorer) műholdjának felvételén. Az IRAS
16293-2422 a vörös objektum a kis fehér négyzet közepén. A körben a detektált cukormolekula modelljei láthatók.
A WISE-felvételen a kék és a cián a 3,4 és 4,6 mikronos infravörös sugárzást kódolják, ami főleg a csillagoktól
származik. A zöld és vörös színek által kódolt 12 és 22 mikronos sugárzás forrása főként a por.
[ALMA (ESO/NAOJ/NRAO)/L. Calçada (ESO) & NASA/JPL-Caltech/WISE Team]
Azok a gáz- és porködök, melyekből a csillagok születnek, nagyon hidegek, hőmérsékletük alig 10 kelvinnel haladja meg az abszolút nulla fokot.
Ilyen körülmények között a legtöbb gáz a porrészecskék felületére fagy ki, ahol aztán ezekből az alapanyagokból komplex szerves molekulák jöhetnek létre.
Amint azonban a csillag teljesen kialakul és elkezd sugározni, a szülőködének centrális részeit szobahőmérséklet közelébe melegíti, ezért a szerves molekulák elpárolognak a porrészecskék felszínéről és jellegzetes rádiósugárzást bocsátanak ki, amely alapján az ALMA-hoz hasonló antennarendszerekkel detektálhatók és az eloszlásuk feltérképezhető.
Az IRAS 16293-2422 különösen alkalmas a fiatal csillagok körüli molekulák, illetve a formálódó bolygórendszerek tanulmányozására, mivel mindössze 400 fényéves távolságával közelinek számít.
Jřrgensen szerint az egyik legfontosabb kérdés, hogy a molekulák milyen komplexitást érhetnek el, mielőtt egy új bolygó részévé válnak.
A válasz némi támpontot nyújthat majd arra nézve, hogy más rendszerekben hogyan is alakulhat ki az élet.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal Letters c. folyóiratban fog megjelenni.
Forrás:http://www.eso.org/public/news/eso1234/
A magyar fordítást a /hirek.csillagaszat.hu közölte
Az ESO ALMA antennarendszerével cukormolekulákat detektáltak egy Napunkhoz hasonló fiatal csillag körül, először azonosítva az élet egyik fontos alkotóelemét egy kialakuló bolygórendszerben.
Az ESO ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) antennarendszerével glikolaldehid (C[SUB]2[/SUB]H[SUB]4[/SUB]O[SUB]2[/SUB]) molekulát - egy egyszerű cukrot - detektáltak az IRAS 16293-2422 katalógusjelű fiatal kettőscsillag körül.
A molekulát már korábban is azonosították az intersztelláris térben - a galaktikus centrum irányában található Sgr B2 jelű ködben és a G31.41+0.31 jelű molekulafelhő magjában -, de ez az első alkalom, hogy egy Napunkhoz hasonló paraméterekkel rendelkező csillag körül mutatták ki, mégpedig attól nagyjából az Uránusz naptávolságának megfelelő pozícióban.
Sagittarius B2
http://hera.ph1.uni-koeln.de/~heintzma/Spectra/Ringmol.htm
***
G31.41+0.31UC
http://news.softpedia.com/news/Sugar-Molecule-Found-in-Space-98729.shtml
Az észleléseket az antennarendszer egy részével végezték az ellenőrzési szakaszban (Science Verification phase) 2011-ben, mégpedig abból a célból, hogy demonstrálják, az ALMA hozza azokat a paramétereket, melyeket a tervezés során célul tűztek ki.
A megfigyeléseket technikai szempontból nehezítette, hogy a használt hullámhossz az ALMA érzékenységi tartományának rövidhullámú széléhez esik közel.
A nehézségek ellenére is sikeres észlelések által eredményezett felfedezés jelzi, hogy az élet kialakulásához szükséges kémiai összetevők közül néhány - például a Földön az RNS alkotórészeként is funkcionáló glikolaldehid - jelen lehet a rendszerekben a bolygók kialakulásának időszakában.
Az IRAS 16293-2422 környezete egyéb komplex szerves molekulákat is tartalmaz, többek között etilén-glikolt és etanolt.
A Jes Jřrgensen (Niels Bohr Institute) által vezetett kutatócsoport egyik tagja, Cécile Favre (Aarhus University) szerint különösen érdekes, hogy az ALMA-észlelések azt is felfedték, a cukormolekulák a kettős egyik csillaga felé mozognak, azaz nem csak jó helyen vannak ahhoz, hogy majdan egy bolygóra kerüljenek, hanem ehhez jó irányban is haladnak.
A ρ Ophiuchi csillagkeletkezési terület a NASA WISE (Wide-field Infrared Explorer) műholdjának felvételén. Az IRAS
16293-2422 a vörös objektum a kis fehér négyzet közepén. A körben a detektált cukormolekula modelljei láthatók.
A WISE-felvételen a kék és a cián a 3,4 és 4,6 mikronos infravörös sugárzást kódolják, ami főleg a csillagoktól
származik. A zöld és vörös színek által kódolt 12 és 22 mikronos sugárzás forrása főként a por.
[ALMA (ESO/NAOJ/NRAO)/L. Calçada (ESO) & NASA/JPL-Caltech/WISE Team]
Ilyen körülmények között a legtöbb gáz a porrészecskék felületére fagy ki, ahol aztán ezekből az alapanyagokból komplex szerves molekulák jöhetnek létre.
Amint azonban a csillag teljesen kialakul és elkezd sugározni, a szülőködének centrális részeit szobahőmérséklet közelébe melegíti, ezért a szerves molekulák elpárolognak a porrészecskék felszínéről és jellegzetes rádiósugárzást bocsátanak ki, amely alapján az ALMA-hoz hasonló antennarendszerekkel detektálhatók és az eloszlásuk feltérképezhető.
Az IRAS 16293-2422 különösen alkalmas a fiatal csillagok körüli molekulák, illetve a formálódó bolygórendszerek tanulmányozására, mivel mindössze 400 fényéves távolságával közelinek számít.
Jřrgensen szerint az egyik legfontosabb kérdés, hogy a molekulák milyen komplexitást érhetnek el, mielőtt egy új bolygó részévé válnak.
A válasz némi támpontot nyújthat majd arra nézve, hogy más rendszerekben hogyan is alakulhat ki az élet.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal Letters c. folyóiratban fog megjelenni.
Forrás:http://www.eso.org/public/news/eso1234/
A magyar fordítást a /hirek.csillagaszat.hu közölte
Nem várt meglepetések az M4 jelű gömbhalmazban
A Skorpió csillagképben megfigyelhető M4 jelű gömbhalmaz az egyik legismertebb és legtöbbször tanulmányozott csillagtársulás, úgy tűnik azonban, hogy egyes tagjai tartogatnak még nem várt meglepetést.
A Tejútrendszerben, illetve körülötte több mint 150 gömbhalmazt ismerünk, ezek idős csillagainak segítségével a Világegyetem távoli múltjába tekinthetünk vissza.
A Földhöz egyik legközelebbi gömbhalmaz a Skorpió csillagképben megfigyelhető M4 (NGC 6121) katalógusjelű társulás, amely annyira fényes, hogy már binokulárral is észlelhető az Antares közelében, kisebb amatőr távcsövekkel pedig már egyes csillagait is látni lehet.
Nagy, professzionális teleszkópokkal és kameráikkal - ilyen például a 2,2 méteres MPG/ESO teleszkóp és annak WFI (Wide Field Imager) kamerája - a halmaz szinte teljes egészében felbontható egyedi objektumokra.
Az ESO VLT távcsőrendszerével a kutatók a gömbhalmaz sok csillagát tanulmányozták, ezek a spektroszkópiai észlelések azonban egy nem várt eredményre vezettek.
A 2,2 méteres MPG/ESO teleszkópon működő WFI kamera felvétele az M4 jelű gömbhalmazról. Az ESO VLT
távcsőrendszerével végzett új spektroszkópiai észlelések szerint a fehér négyzettel megjelölt területen látható, a
nyíl által mutatott csillag meglepően és egyelőre megmagyarázhatatlanul sok lítiumot tartalmaz, aminek már régen
le kellett volna bomlania.
[ESO]
Az M4 - mint a többi más gömbhalmaz - csillagai is öregek, így nem várható, hogy nehéz elemekben gazdagok lennének.
Ennek oka, hogy a héliumnál nehezebb kémiai elemek (a csillagászati terminológiában egységesen fémek) a csillagok belsejében alakulnak ki a termonukleáris reakciók során, azok élete végén pedig az intersztelláris anyagba keverednek.
Az így nehéz elemekben feldúsult közeg a következő csillaggenerációk alapanyaga lesz.
Ez viszont azt jelenti, hogy a gömbhalmazok öreg csillagai, melyek még az intersztelláris anyag szignifikáns feldúsulása előtt jöttek létre, sokkal kisebb fémtartalommal bírnak, mint például a Nap vagy a hozzá hasonló csillagok, melyek később keletkeztek.
A fémtartalmak a legtöbb esetben így is néznek ki, egy új, Lorenzo Monaco (ESO) és munkatársai által végzett spektroszkópiai felmérés (ESO VLT FLAMES/GIRAFFE spektrográf) során azonban az M4-ben találtak egy olyan csillagot - mint a #37934 jelű objektum -, melyben sokkal több a lítium, mint azt az előzőek alapján várni lehetne.
http://strictlyastronomy.tumblr.com/
Kérdés ennek a lítiumnak a forrása.
Normál esetben ez az elem a csillagok életének évmilliárdjai alatt fokozatosan lebomlik, úgy tűnik azonban, a mondott csillag több ezer társával ellentétben őrzi a fiatalság titkát: vagy sikerült valahogyan megőriznie ősi lítiumtartalmát, vagy "megtalálta" a pótlásának módját.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astronomy & Astrophysics c. folyóiratban jelent meg.
http://www.eso.org/public/news/eso1235/
Magyar fordítás:/hirek.csillagaszat.hu
A Skorpió csillagképben megfigyelhető M4 jelű gömbhalmaz az egyik legismertebb és legtöbbször tanulmányozott csillagtársulás, úgy tűnik azonban, hogy egyes tagjai tartogatnak még nem várt meglepetést.
A 2,2 méteres MPG/ESO teleszkóp
A Tejútrendszerben, illetve körülötte több mint 150 gömbhalmazt ismerünk, ezek idős csillagainak segítségével a Világegyetem távoli múltjába tekinthetünk vissza.
A Földhöz egyik legközelebbi gömbhalmaz a Skorpió csillagképben megfigyelhető M4 (NGC 6121) katalógusjelű társulás, amely annyira fényes, hogy már binokulárral is észlelhető az Antares közelében, kisebb amatőr távcsövekkel pedig már egyes csillagait is látni lehet.
Nagy, professzionális teleszkópokkal és kameráikkal - ilyen például a 2,2 méteres MPG/ESO teleszkóp és annak WFI (Wide Field Imager) kamerája - a halmaz szinte teljes egészében felbontható egyedi objektumokra.
Az ESO VLT távcsőrendszerével a kutatók a gömbhalmaz sok csillagát tanulmányozták, ezek a spektroszkópiai észlelések azonban egy nem várt eredményre vezettek.
A 2,2 méteres MPG/ESO teleszkópon működő WFI kamera felvétele az M4 jelű gömbhalmazról. Az ESO VLT
távcsőrendszerével végzett új spektroszkópiai észlelések szerint a fehér négyzettel megjelölt területen látható, a
nyíl által mutatott csillag meglepően és egyelőre megmagyarázhatatlanul sok lítiumot tartalmaz, aminek már régen
le kellett volna bomlania.
[ESO]
Az M4 - mint a többi más gömbhalmaz - csillagai is öregek, így nem várható, hogy nehéz elemekben gazdagok lennének.
Ennek oka, hogy a héliumnál nehezebb kémiai elemek (a csillagászati terminológiában egységesen fémek) a csillagok belsejében alakulnak ki a termonukleáris reakciók során, azok élete végén pedig az intersztelláris anyagba keverednek.
Az így nehéz elemekben feldúsult közeg a következő csillaggenerációk alapanyaga lesz.
Ez viszont azt jelenti, hogy a gömbhalmazok öreg csillagai, melyek még az intersztelláris anyag szignifikáns feldúsulása előtt jöttek létre, sokkal kisebb fémtartalommal bírnak, mint például a Nap vagy a hozzá hasonló csillagok, melyek később keletkeztek.
The globular star cluster Messier 4 in the constellation
of Scorpius
of Scorpius
A fémtartalmak a legtöbb esetben így is néznek ki, egy új, Lorenzo Monaco (ESO) és munkatársai által végzett spektroszkópiai felmérés (ESO VLT FLAMES/GIRAFFE spektrográf) során azonban az M4-ben találtak egy olyan csillagot - mint a #37934 jelű objektum -, melyben sokkal több a lítium, mint azt az előzőek alapján várni lehetne.
http://strictlyastronomy.tumblr.com/
Kérdés ennek a lítiumnak a forrása.
Normál esetben ez az elem a csillagok életének évmilliárdjai alatt fokozatosan lebomlik, úgy tűnik azonban, a mondott csillag több ezer társával ellentétben őrzi a fiatalság titkát: vagy sikerült valahogyan megőriznie ősi lítiumtartalmát, vagy "megtalálta" a pótlásának módját.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astronomy & Astrophysics c. folyóiratban jelent meg.
http://www.eso.org/public/news/eso1235/
Magyar fordítás:/hirek.csillagaszat.hu
Kemény balhorog a sötét anyag elméletének?
**
A Nap körüli 13 ezer fényév sugarú térrész mintegy négyszáz csillagának mozgását vizsgáló felmérés eredményeként nem találtak bizonyítékot arra, hogy az ún. sötét anyag jelen lenne ebben a térfogatban.
A széles körben elfogadott elmélet szerint az Univerzum anyagának csak töredéke a "normál", elektromágneses sugárzást kibocsátó anyag, ennél sokkal nagyobb arányban tartalmaz önmagáról csak a gravitációs hatása alapján hírt adó ún. sötét anyagot, ráadásul még ennél is több ún. sötét energiát.
Többek között a chilei La Silla csúcson üzemelő 2,2 méteres MPG/ESO teleszkóppal végzett, a Nap 13 ezer fényév sugarú környezetének több, mint 400 csillagára kiterjedő felmérés eredménye szerint azonban ezen csillagok mozgása alapján az adott térfogatra kiszámolt össztömeg értéke egyáltalán nem támasztja alá a misztikus sötét anyag létét.
A vizsgálatot végző csoport vezetője, Christian Moni Bidin (Departamento de Astronomía, Universidad de Concepción, Chile) szerint a származtatott tömegérték nagyon jól egyezik a látható anyag tömegével, a sötét anyag gravitációs hatása pedig egyáltalán nem látszik, holott a számítások szerint a mérésekben világosan jelentkeznie kellene.
A sötét anyag létének szükségessége azért merült fel, mert a megfigyelések szerint a galaxisok - beleértve a Tejútrendszert is - külső részei sokkal gyorsabban forognak, mint ahogyan az a látható tömegük alapján várható lenne.
Ráadásul mára a sötét anyag a galaxisok kialakulását és evolúcióját taglaló elméleteknek is fontos elemévé vált.
A széles körben elfogadott magyarázat szerint az Univerzum anyagának csak 17%-a látható, azaz bocsát ki elektromágneses sugárzást, a maradék 83% az ún. sötét anyag, ami csak a gravitációs hatása alapján detektálható. (Az elképzelések szerint ennél sokkal több sötét energia is jelen van a Világegyetemben, de erről azt gondolják, hogy nem befolyásolja a Tejútrendszer csillagainak mozgását.)
Eddig minden olyan földi laboratóriumi kísérlet sikertelennek bizonyult, ami ezen titokzatos szubsztancia "részecskéinek" detektálására irányult.
Fantáziarajz a Tejútrendszerünkről. A kék színű haló a sötét anyag várt eloszlását jelzi a Galaxis körül.
A gömb alakú kék háló azt a térfogatot mutatja, amelybe a felmérés során vizsgált csillagok esnek.
Az eredmények szerint itt a vártnál sokkal kevesebb sötét anyag van, ha van egyáltalán.
[ESO/L. Calçada]
A kutatók a 2,2 méteres MPG/ESO teleszkópon működő FEROS spektrográffal, az 1,2 méteres svájci Leonhard Euler teleszkópon üzemelő Coralie spektrográffal és Magellan II teleszkóp MIKE műszerével több, mint 400 vörös óriás színképét rögzítették, melyek galaktikus fősíktól mért távolsága széles tartományt ölel fel.
A spektrumok alapján következtetni lehet a csillagok mozgására, ez alapján pedig meghatározható, hogy ezt mekkora tömeg okozza, függetlenül attól, hogy látható vagy sötét anyagról van-e szó.
A galaxisok kialakulását és fejlődését tárgyaló modellek szerint a Tejútrendszert egy sötét anyagból álló haló (burok) veszi körül.
Ennek pontos alakjáról nem rendelkezünk ugyan információval, de a várakozás szerint a Nap környezetében jelentős mennyiségű - 0,4-1,0 kg egy földméretű térfogatban - sötét anyagnak kell lennie, az új felmérés eredménye szerint azonban ennek nincs nyoma, a becsült maximális érték mindössze 0,00ą0,07 kg.
A haló nagyon elnyúlt alakja esetleg magyarázhatná, hogy a környezetünkbe éppen nem esik sötét anyag, de egy ilyen geometria nagyon valószínűtlen.
Az új eredmény azt is előrejelzi, hogy a sötét és a normál anyag részecskéi közötti nagyon ritkán bekövetkező interakciók alapján történő földi detektálás valószínűsége is nagyon csekély.
A megoldás irányába talán a ESA Gaia missziójának eredményei alapján tehető majd meg a következő lépés.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal c. folyóiratban olvasható.
http://www.eso.org/public/news/eso1217/
magyar szöveg:hirek.csillagaszat.hu
**
A Nap körüli 13 ezer fényév sugarú térrész mintegy négyszáz csillagának mozgását vizsgáló felmérés eredményeként nem találtak bizonyítékot arra, hogy az ún. sötét anyag jelen lenne ebben a térfogatban.
A széles körben elfogadott elmélet szerint az Univerzum anyagának csak töredéke a "normál", elektromágneses sugárzást kibocsátó anyag, ennél sokkal nagyobb arányban tartalmaz önmagáról csak a gravitációs hatása alapján hírt adó ún. sötét anyagot, ráadásul még ennél is több ún. sötét energiát.
Többek között a chilei La Silla csúcson üzemelő 2,2 méteres MPG/ESO teleszkóppal végzett, a Nap 13 ezer fényév sugarú környezetének több, mint 400 csillagára kiterjedő felmérés eredménye szerint azonban ezen csillagok mozgása alapján az adott térfogatra kiszámolt össztömeg értéke egyáltalán nem támasztja alá a misztikus sötét anyag létét.
A vizsgálatot végző csoport vezetője, Christian Moni Bidin (Departamento de Astronomía, Universidad de Concepción, Chile) szerint a származtatott tömegérték nagyon jól egyezik a látható anyag tömegével, a sötét anyag gravitációs hatása pedig egyáltalán nem látszik, holott a számítások szerint a mérésekben világosan jelentkeznie kellene.
A sötét anyag létének szükségessége azért merült fel, mert a megfigyelések szerint a galaxisok - beleértve a Tejútrendszert is - külső részei sokkal gyorsabban forognak, mint ahogyan az a látható tömegük alapján várható lenne.
Ráadásul mára a sötét anyag a galaxisok kialakulását és evolúcióját taglaló elméleteknek is fontos elemévé vált.
A széles körben elfogadott magyarázat szerint az Univerzum anyagának csak 17%-a látható, azaz bocsát ki elektromágneses sugárzást, a maradék 83% az ún. sötét anyag, ami csak a gravitációs hatása alapján detektálható. (Az elképzelések szerint ennél sokkal több sötét energia is jelen van a Világegyetemben, de erről azt gondolják, hogy nem befolyásolja a Tejútrendszer csillagainak mozgását.)
Eddig minden olyan földi laboratóriumi kísérlet sikertelennek bizonyult, ami ezen titokzatos szubsztancia "részecskéinek" detektálására irányult.
Fantáziarajz a Tejútrendszerünkről. A kék színű haló a sötét anyag várt eloszlását jelzi a Galaxis körül.
A gömb alakú kék háló azt a térfogatot mutatja, amelybe a felmérés során vizsgált csillagok esnek.
Az eredmények szerint itt a vártnál sokkal kevesebb sötét anyag van, ha van egyáltalán.
[ESO/L. Calçada]
A kutatók a 2,2 méteres MPG/ESO teleszkópon működő FEROS spektrográffal, az 1,2 méteres svájci Leonhard Euler teleszkópon üzemelő Coralie spektrográffal és Magellan II teleszkóp MIKE műszerével több, mint 400 vörös óriás színképét rögzítették, melyek galaktikus fősíktól mért távolsága széles tartományt ölel fel.
A spektrumok alapján következtetni lehet a csillagok mozgására, ez alapján pedig meghatározható, hogy ezt mekkora tömeg okozza, függetlenül attól, hogy látható vagy sötét anyagról van-e szó.
A galaxisok kialakulását és fejlődését tárgyaló modellek szerint a Tejútrendszert egy sötét anyagból álló haló (burok) veszi körül.
Ennek pontos alakjáról nem rendelkezünk ugyan információval, de a várakozás szerint a Nap környezetében jelentős mennyiségű - 0,4-1,0 kg egy földméretű térfogatban - sötét anyagnak kell lennie, az új felmérés eredménye szerint azonban ennek nincs nyoma, a becsült maximális érték mindössze 0,00ą0,07 kg.
A haló nagyon elnyúlt alakja esetleg magyarázhatná, hogy a környezetünkbe éppen nem esik sötét anyag, de egy ilyen geometria nagyon valószínűtlen.
Az új eredmény azt is előrejelzi, hogy a sötét és a normál anyag részecskéi közötti nagyon ritkán bekövetkező interakciók alapján történő földi detektálás valószínűsége is nagyon csekély.
[video]http://www.eso.org/public/videos/eso1217a/[/video]
video
http://www.kurzweilai.net/serious-blow-to-dark-matter-theories
A sötét anyag létét cáfolni látszó új eredmények ellenére az azonban továbbra is tény, hogy a Tejútrendszer gyorsabban rotál, mint ahogyan azt a látható anyag tömege indokolná, azaz a hiányzó tömeg problémája továbbra is fennáll.video
http://www.kurzweilai.net/serious-blow-to-dark-matter-theories
A megoldás irányába talán a ESA Gaia missziójának eredményei alapján tehető majd meg a következő lépés.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal c. folyóiratban olvasható.
http://www.eso.org/public/news/eso1217/
magyar szöveg:hirek.csillagaszat.hu
Jövőre láthatjuk a legfényesebb üstököst
Jövőre láthatjuk a legfényesebb üstököst
A csillagászok számításai szerint 2013-ban érkezik a látóterünkbe minden idők legfényesebb üstököse, a C/2012S1, vagy a felfedezőitől kapott becenéven ISON (az International Scientific Optical Network távcsőhálózat rövidítése). Az üstököst a hálózat egyik Oroszországban üzemelő teleszkópjának képén fedezték fel múlt pénteken, hétfőre kiszámolták a pályaadatait, és azóta lázban ég a csillagászok világa az adatok láttán.
A számítások szerint az ISON 1,8 millió kilométerre fogja megközelíteni a Napot. Összehasonlításképpen: a Nap-Föld távolság 149 millió kilométer, a Naphoz legközelebbi bolygó, a Merkúr pedig 58 millió kilométerre kering központi csillagunktól. Az objektum fényességének maximumát -10 és -16 magnitúdó közé becsülik, a telihold fényessége nagyjából -12,6, a legfényesebb csillagnak látszó Vénuszé pedig -4,4 (minél alacsonyabb a szám, annál nagyobb fényerőről beszélünk, a Nap fényereje -26,8). Ezzel az ISON a történelem során feljegyzett összes üstökös fényerejét messze túlszárnyalhatja.
A csillagászok figyelmeztetnek arra, hogy az Oort-felhőből származó üstökös összetétele egyelőre ismeretlen, így elképzelhető, hogy olyan törékeny, hogy el sem éri a Naprendszer belső régióját. Az elmúlt években több üstököst vártak már az első pályaadatok alapján óriási látványosságként a csillagászok, hogy aztán csalódniuk kelljen. Ilyen volt például a Kohoutek-üstökös 1973-ban és az Elenin tavaly ősszel. Ha viszont valóban nagyon fényes lesz az üstökös, az valószínűleg világvége-jóslatok tucatjait fogja elindítani. A csillagászok szerint aggodalomra semmi ok, az ISON és a Föld összeütközésének esélye gyakorlatilag nulla. Az üstökös a jelenlegi adatok alapján jövő nyár végétől lesz megfigyelhető az északi féltekéről, legjobban közvetlenül napkelte előtt, a Szűz csillagkép irányában. A fényessége maximumát novemberben éri majd el.
Jövőre láthatjuk a legfényesebb üstököst
A csillagászok számításai szerint 2013-ban érkezik a látóterünkbe minden idők legfényesebb üstököse, a C/2012S1, vagy a felfedezőitől kapott becenéven ISON (az International Scientific Optical Network távcsőhálózat rövidítése). Az üstököst a hálózat egyik Oroszországban üzemelő teleszkópjának képén fedezték fel múlt pénteken, hétfőre kiszámolták a pályaadatait, és azóta lázban ég a csillagászok világa az adatok láttán.
A számítások szerint az ISON 1,8 millió kilométerre fogja megközelíteni a Napot. Összehasonlításképpen: a Nap-Föld távolság 149 millió kilométer, a Naphoz legközelebbi bolygó, a Merkúr pedig 58 millió kilométerre kering központi csillagunktól. Az objektum fényességének maximumát -10 és -16 magnitúdó közé becsülik, a telihold fényessége nagyjából -12,6, a legfényesebb csillagnak látszó Vénuszé pedig -4,4 (minél alacsonyabb a szám, annál nagyobb fényerőről beszélünk, a Nap fényereje -26,8). Ezzel az ISON a történelem során feljegyzett összes üstökös fényerejét messze túlszárnyalhatja.
A csillagászok figyelmeztetnek arra, hogy az Oort-felhőből származó üstökös összetétele egyelőre ismeretlen, így elképzelhető, hogy olyan törékeny, hogy el sem éri a Naprendszer belső régióját. Az elmúlt években több üstököst vártak már az első pályaadatok alapján óriási látványosságként a csillagászok, hogy aztán csalódniuk kelljen. Ilyen volt például a Kohoutek-üstökös 1973-ban és az Elenin tavaly ősszel. Ha viszont valóban nagyon fényes lesz az üstökös, az valószínűleg világvége-jóslatok tucatjait fogja elindítani. A csillagászok szerint aggodalomra semmi ok, az ISON és a Föld összeütközésének esélye gyakorlatilag nulla. Az üstökös a jelenlegi adatok alapján jövő nyár végétől lesz megfigyelhető az északi féltekéről, legjobban közvetlenül napkelte előtt, a Szűz csillagkép irányában. A fényessége maximumát novemberben éri majd el.
Még változhat a pályája :roll:
******
Efelől nyugodtan alhatsz
.Csak nézz bele a TV csatornák és szennycsatornák műsoraiba ! Ezerrel nyomják
a hülyeségeket.
Nem a valóság a lényeg, hanem az üzlet, és mivel az emberkék többsége nem a csillagászati
híreket böngészi, azt hiszem az eredmény nem kérdéses
.
A több ezer tonna űrszemét növekvő veszélyei !
***
Egy több millió km-re elhaladó üstökös esetleges pályamódosulása nem igazán okozhat
gondot.
Vannak viszonta kisebb-nagyobb meteorit darabkák no meg az irdatlan mennyiségű
"űrszemét", amiről szolídan hallgatnak, pedig veszélyesebbek, mint ahogy olykor megemlítik
alaposan bagatellizálva a dolgokat.
Az űrrepülés 50 éve alatt nem törődtek az űrszemét-probléma kérdéskörével.
Minek is. Az senkit sem érint, volt a döntő többség vélekedése mindeddig.
Napjainkra viszont már több mint 6000 tonnányi kizárólag az emberi tevékenysége következményeként megjelent űrszemét bolyong céltalanul a Föld körül.
Ám mégsem annyira céltalanok ezek a műtárgyak.
Az elhasznált, irányíthatatlan műholdak vagy éppen azok sérült és levált alkatrészei az elkövetkezendőkben egyre több problémát okozhatnak az emberiségnek.
Ez nem mellébeszélés, hanem valódi probléma, valóságos fenyegetés.
2012. január 15-én zuhant le az orosz űrkutatás egykori kutatási eszköze a Phobosz-Grunt - már ami megmaradt belőle.
Az ezt megelőző négy hónapban két hatalmas műhold - mindkettő több mint 20 éves - hullott vissza a Földre irányítatlan módon !
Így bőven akad aktualitása a Melissa Butts által rendezett legújabb három dimenziós mozifilmnek.
Az „Űrszemét 3D" -t - Space Junk 3D - január 13-án mutatták be Amerikában az IMAX és a 2D-s digitális mozikban, hogy ezzel is ráébresszék az embereket az űrszemét veszélyére.
A fim két - az űrszemét szempontjából igen csak lényeges történéssel is foglalkozik.
Az egyik Kína precedens nélküli műholdellenes tesztje, a másik pedig egy 2009-es ütközés egy amerikai és orosz műholdak között.
Mindkét esemény az orbitális szeméthalom fokozott veszélyeit hivatott szemléltetni, a lenyűgöző 3D-s effektusok kihasználásával.
***
Egy több millió km-re elhaladó üstökös esetleges pályamódosulása nem igazán okozhat
gondot.
Vannak viszonta kisebb-nagyobb meteorit darabkák no meg az irdatlan mennyiségű
"űrszemét", amiről szolídan hallgatnak, pedig veszélyesebbek, mint ahogy olykor megemlítik
alaposan bagatellizálva a dolgokat.
Az űrrepülés 50 éve alatt nem törődtek az űrszemét-probléma kérdéskörével.
Minek is. Az senkit sem érint, volt a döntő többség vélekedése mindeddig.
Napjainkra viszont már több mint 6000 tonnányi kizárólag az emberi tevékenysége következményeként megjelent űrszemét bolyong céltalanul a Föld körül.
Ám mégsem annyira céltalanok ezek a műtárgyak.
Az elhasznált, irányíthatatlan műholdak vagy éppen azok sérült és levált alkatrészei az elkövetkezendőkben egyre több problémát okozhatnak az emberiségnek.
Ez nem mellébeszélés, hanem valódi probléma, valóságos fenyegetés.
2012. január 15-én zuhant le az orosz űrkutatás egykori kutatási eszköze a Phobosz-Grunt - már ami megmaradt belőle.
Az ezt megelőző négy hónapban két hatalmas műhold - mindkettő több mint 20 éves - hullott vissza a Földre irányítatlan módon !
Így bőven akad aktualitása a Melissa Butts által rendezett legújabb három dimenziós mozifilmnek.
Az „Űrszemét 3D" -t - Space Junk 3D - január 13-án mutatták be Amerikában az IMAX és a 2D-s digitális mozikban, hogy ezzel is ráébresszék az embereket az űrszemét veszélyére.
A fim két - az űrszemét szempontjából igen csak lényeges történéssel is foglalkozik.
Az egyik Kína precedens nélküli műholdellenes tesztje, a másik pedig egy 2009-es ütközés egy amerikai és orosz műholdak között.
Mindkét esemény az orbitális szeméthalom fokozott veszélyeit hivatott szemléltetni, a lenyűgöző 3D-s effektusok kihasználásával.
[video=youtube;p1my_GYkc_8]http://www.youtube.com/watch?v=p1my_GYkc_8&feature=relmfu[/video]
Melissa Butts az Űrszemét 3D című film direktora nemrég kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy amint megkezdték a témájuk kidolgozásához szükséges kutatásokat, kiderült, hogy a legtöbb tudós egyetért a film készítőjével, sőt ők kiemelték, a helyzet egyfajta fordulóponthoz ért, az űrszemét ügyét tekintve és innentől kezdve a szeméthalom mennyisége exponenciálisan növekedni fog, ha nem kezdünk valamit a problémával.
Ez a fordulópont az úgynevezett Kessler-szindróma.
Don Kessler, a NASA Orbitális Űrszemét Hivatalának korábbi vezetője után nevezték el, aki részt vett az új filmben is és évtizedeket töltött a bolygó körül keringő szemét problémájával, így kiérdemelte „az űrszemét atyja" nem hivatalos címét.
A Kessler-szindróma szerint van egy pont, amikor már olyan sok szemét kering a Föld körül, hogy azok egymással ütköznek, láncreakcióban még több törmeléket hozva létre, amely súlyos veszélyt jelent azon kommunikációs, navigációs és egyéb szolgáltatásokat nyújtó műholdakra, melyekre mindennapi életünk támaszkodik.
Kessler közleményében elmondta, abban reménykedik, hogy az Űrszemét 3D filmmel még több ember szerez tudomást a röppályán lévő törmelék hatásairól. „A kutatók azt jósolják, hogy a törmelékek mennyisége nőni fog. Ezek az előre vetítések ma már valóssággá válnak."
A törmelék hatásainak komolyságát pedig mi sem tükrözné jobban, mint az, hogy az űrszemetet az amerikai hadsereg Űrmegfigyelési Hálózata követi, hogy biztosítsa, a szolgálatban lévő műholdak serege - valamint a Nemzetközi Űrállomás - biztonságát.
A Nemzetközi Űrállomás pályájától távolabb egyébként közel 400 kiszolgált szatellit sodródik a 36 ezer kilométeres „temető pályán."
Ennek fényében nem meglepő, hogy az amerikai Nemzeti Kutatási Tanács szeptemberi jelentésében figyelmeztetett, az űrszemét olyan szintet ért el, mely már elérheti az imént említett Kessler-szindróma arányait.
A bevezetem.hu/cikk/ felhasználásával.
Ez a fordulópont az úgynevezett Kessler-szindróma.
Don Kessler, a NASA Orbitális Űrszemét Hivatalának korábbi vezetője után nevezték el, aki részt vett az új filmben is és évtizedeket töltött a bolygó körül keringő szemét problémájával, így kiérdemelte „az űrszemét atyja" nem hivatalos címét.
A Kessler-szindróma szerint van egy pont, amikor már olyan sok szemét kering a Föld körül, hogy azok egymással ütköznek, láncreakcióban még több törmeléket hozva létre, amely súlyos veszélyt jelent azon kommunikációs, navigációs és egyéb szolgáltatásokat nyújtó műholdakra, melyekre mindennapi életünk támaszkodik.
Kessler közleményében elmondta, abban reménykedik, hogy az Űrszemét 3D filmmel még több ember szerez tudomást a röppályán lévő törmelék hatásairól. „A kutatók azt jósolják, hogy a törmelékek mennyisége nőni fog. Ezek az előre vetítések ma már valóssággá válnak."
A törmelék hatásainak komolyságát pedig mi sem tükrözné jobban, mint az, hogy az űrszemetet az amerikai hadsereg Űrmegfigyelési Hálózata követi, hogy biztosítsa, a szolgálatban lévő műholdak serege - valamint a Nemzetközi Űrállomás - biztonságát.
A Nemzetközi Űrállomás pályájától távolabb egyébként közel 400 kiszolgált szatellit sodródik a 36 ezer kilométeres „temető pályán."
A bevezetem.hu/cikk/ felhasználásával.
A Kepler-féle szupernóva
Egy új(abb) vizsgálat szerint az 1604-ben Kepler által is megfigyelt galaktikus szupernóva távolabb volt és a robbanás energiája is nagyobb volt, mint ahogyan eddig gondolták.
-
-
1604-ben egy új csillag jelent meg az éjszakai égen, amely sokkal fényesebb volt a Jupiternél és csak hetek múlva halványodott a láthatósági határ alá.
Az eseményt-
- Johannes Kepler is észlelte, ezért az utókor tulajdonképpen az ő nevéhez köti a jelenséget, a felrobbant csillag hamuját Kepler-féle szupernóva-maradványként ismerjük.
Az objektumot a csillagászok már régóta tanulmányozzák, elsősorban azért, hogy kideríthessék, hogyan is zajlott le az explózió.
Ehhez a NASA Chandra röntgenműholdjával végzett hosszú észleléssorozat újabb hasznos adalékokkal szolgált: a Daniel Patnaude (Smithsonian Astrophysical Observatory) és kollégái által végzett analízis arra utal, hogy a szupernóva-robbanás sokkal nagyobb energiájú volt, de valószínű, hogy távolabb is történt, mint korábban gondolták.
![kepler_comp_panel[1].jpg](https://canadahun.com/data/attachments/251/251020-c838aa29e9209b5c7394ea93d7947cab.jpg "kepler_comp_panel[1].jpg")
A több mint 8 napnyi Chandra észlelési idő alatt összegyűjtött adatok alapján előállított kép korábbi elemzésére alapozva azt már tudták, hogy a robbanás Ia típusú volt.
Ezekben a kataklizmákban az egyik szereplő egy fehér törpe, amely vagy anyagot szív el az óriás kísérőjétől, vagy összeolvad a kísérőjével, ami szintén egy fehér törpe.
A termonukleáris katasztrófa akkor következik be, amikor az anyagtöbblet miatt a fehér törpe instabillá válik.
Más, jól ismert Ia típusú szupernóva-maradványokkal ellentétben a Kepler-féle törmelék alakját nagyban befolyásolja a környezete.
A legtöbb Ia szupernóva-maradvány szimmetrikus, a Kepler-maradvány azonban aszimmetrikus: az északi részén röntgenemisszió fénylő íve látható.
Ez azt jelzi, hogy a robbanás törmelékének táguló burka beleütközik a környező gázba és porba.
Az 1604-es Kepler-féle szupernóva-maradvány röntgenképe a Chandra műhold adatai alapján. A kisebbtől a
nagyobb felé haladva a röntgensugárzás energiáját öt szín kódolja: vörös, sárga, zöld, kék, bíbor. A kép mögé
illesztett csillagos háttér a Digitized Sky Survey felmérésből származik.
[NASA/CXC/SAO/D. Patnaude/DSS]
A fényes röntgenív kétféle módon magyarázható.
Az egyik modellben a pre-szupernóva csillag és a kísérője az intersztelláris gázban mozogva jelentős tömeget veszít csillagszél formájában, miközben egy ív alakú lökéshullám jön létre.
A másik lehetőség az, hogy a röntgenívet a szupernóvától származó por okozza, amint kölcsönhatásba kerül a fokozatosan csökkenő sűrűségű csillagközi felhővel.
A csillagszél/lökéshullám modell esetében a Kepler-maradvány távolságának 23 ezer fényévnél nagyobbnak kell lennie, míg az alternatíva esetében a gáz, amibe a maradvány anyaga behatol, az átlagosnál nagyobb sűrűségű, így a maradvány távolságára 16-20 ezer fényév adódik.
Mindkét érték nagyobb, mint a jelenleg általánosan elfogadott 13 ezer fényéves távolság.
A röntgentartományok különböző részeiben megfigyelhető intenzitás mindkét modellben nagy mennyiségű vas jelenlétére utal, és azt jelzi, hogy a robbanás nagyobb energiájú volt, mint egy átlagos Ia típusú explózió.
A röntgenintenzitás észlelt eloszlásának magyarázatához az is szükséges, hogy a robbanása előtt a csillag körül egy kis "tiszta" üreg jöjjön létre.
Egy ilyen üreget - átmérője mintegy tizede lenne a maradvány jelenlegi méretének - létrehozhatna egy gyors és sűrű kiáramlás a fehér törpe felszínéről még a robbanás előtt, s ilyet néhány, az Ia típusú szupernóvákat magyarázó modell jelez is.
Szokatlanul nagy energiájú Ia típusú szupernóva-robbanásra utaló maradványt - SNR 0509-67.5 - már korábban is megfigyeltek a Nagy Magellán-felhőben a Chandra műholddal és a CTIO 4 méteres optikai teleszkópjával.
Ezen észlelések eredményeit későbbi, a robbanás visszfényét detektáló független megfigyelések is megerősítették, bár az LMC 160 ezer fényéves távolsága miatt az SNR 0509-67.5 maradványt nehezebb tanulmányozni, mint a jóval közelebb található Kepler-félét.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal c. folyóiratban jelent meg.
Források:csillagaszat.hu
http://chandra.harvard.edu/photo/2012/kepler/
http://www.nasa.gov/mission_pages/chandra/multimedia/kepler_remnant.html
http://heritage.stsci.edu/2004/29/supplemental.html
Egy új(abb) vizsgálat szerint az 1604-ben Kepler által is megfigyelt galaktikus szupernóva távolabb volt és a robbanás energiája is nagyobb volt, mint ahogyan eddig gondolták.
-
-
1604-ben egy új csillag jelent meg az éjszakai égen, amely sokkal fényesebb volt a Jupiternél és csak hetek múlva halványodott a láthatósági határ alá.
Az eseményt-
Az objektumot a csillagászok már régóta tanulmányozzák, elsősorban azért, hogy kideríthessék, hogyan is zajlott le az explózió.
Ehhez a NASA Chandra röntgenműholdjával végzett hosszú észleléssorozat újabb hasznos adalékokkal szolgált: a Daniel Patnaude (Smithsonian Astrophysical Observatory) és kollégái által végzett analízis arra utal, hogy a szupernóva-robbanás sokkal nagyobb energiájú volt, de valószínű, hogy távolabb is történt, mint korábban gondolták.
A több mint 8 napnyi Chandra észlelési idő alatt összegyűjtött adatok alapján előállított kép korábbi elemzésére alapozva azt már tudták, hogy a robbanás Ia típusú volt.
Ezekben a kataklizmákban az egyik szereplő egy fehér törpe, amely vagy anyagot szív el az óriás kísérőjétől, vagy összeolvad a kísérőjével, ami szintén egy fehér törpe.
A termonukleáris katasztrófa akkor következik be, amikor az anyagtöbblet miatt a fehér törpe instabillá válik.
Más, jól ismert Ia típusú szupernóva-maradványokkal ellentétben a Kepler-féle törmelék alakját nagyban befolyásolja a környezete.
A legtöbb Ia szupernóva-maradvány szimmetrikus, a Kepler-maradvány azonban aszimmetrikus: az északi részén röntgenemisszió fénylő íve látható.
Ez azt jelzi, hogy a robbanás törmelékének táguló burka beleütközik a környező gázba és porba.
Az 1604-es Kepler-féle szupernóva-maradvány röntgenképe a Chandra műhold adatai alapján. A kisebbtől a
nagyobb felé haladva a röntgensugárzás energiáját öt szín kódolja: vörös, sárga, zöld, kék, bíbor. A kép mögé
illesztett csillagos háttér a Digitized Sky Survey felmérésből származik.
[NASA/CXC/SAO/D. Patnaude/DSS]
A fényes röntgenív kétféle módon magyarázható.
Az egyik modellben a pre-szupernóva csillag és a kísérője az intersztelláris gázban mozogva jelentős tömeget veszít csillagszél formájában, miközben egy ív alakú lökéshullám jön létre.
A másik lehetőség az, hogy a röntgenívet a szupernóvától származó por okozza, amint kölcsönhatásba kerül a fokozatosan csökkenő sűrűségű csillagközi felhővel.
A csillagszél/lökéshullám modell esetében a Kepler-maradvány távolságának 23 ezer fényévnél nagyobbnak kell lennie, míg az alternatíva esetében a gáz, amibe a maradvány anyaga behatol, az átlagosnál nagyobb sűrűségű, így a maradvány távolságára 16-20 ezer fényév adódik.
Mindkét érték nagyobb, mint a jelenleg általánosan elfogadott 13 ezer fényéves távolság.
A röntgentartományok különböző részeiben megfigyelhető intenzitás mindkét modellben nagy mennyiségű vas jelenlétére utal, és azt jelzi, hogy a robbanás nagyobb energiájú volt, mint egy átlagos Ia típusú explózió.
A röntgenintenzitás észlelt eloszlásának magyarázatához az is szükséges, hogy a robbanása előtt a csillag körül egy kis "tiszta" üreg jöjjön létre.
Egy ilyen üreget - átmérője mintegy tizede lenne a maradvány jelenlegi méretének - létrehozhatna egy gyors és sűrű kiáramlás a fehér törpe felszínéről még a robbanás előtt, s ilyet néhány, az Ia típusú szupernóvákat magyarázó modell jelez is.
Szokatlanul nagy energiájú Ia típusú szupernóva-robbanásra utaló maradványt - SNR 0509-67.5 - már korábban is megfigyeltek a Nagy Magellán-felhőben a Chandra műholddal és a CTIO 4 méteres optikai teleszkópjával.
Ezen észlelések eredményeit későbbi, a robbanás visszfényét detektáló független megfigyelések is megerősítették, bár az LMC 160 ezer fényéves távolsága miatt az SNR 0509-67.5 maradványt nehezebb tanulmányozni, mint a jóval közelebb található Kepler-félét.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal c. folyóiratban jelent meg.
Források:csillagaszat.hu
http://chandra.harvard.edu/photo/2012/kepler/
http://www.nasa.gov/mission_pages/chandra/multimedia/kepler_remnant.html
http://heritage.stsci.edu/2004/29/supplemental.html
Földtömegű bolygó négy fényév távolságban
Európai csillagászok exobolygót fedeztek fel az Alfa Centauri hármascsillag rendszerében.
A durván földtömegű bolygó 6 millió km-re kering csillagától, felszíne az élet számára túl forró.
Az Alfa Centauri a Naphoz legközelebbi csillagrendszer, benne két Nap típusú csillaggal és egy kistömegű vörös törpével, a Proxima Centaurival.
Utóbbi a hozzánk legközelebbi csillag, az egész rendszer távolsága pedig kb. 4,3 fényév.
Már a 19. század óta ismert volt, hogy a tőlünk mért távolság szerint a legközelebbi csillagokról van szó, s körülöttük bolygók esetleges létezése sokak fantáziáját megmozgatta.
Mindeddig azonban a keresés nem járt sikerrel.
Egy svájci vezetésű európai kutatócsoport a chilei HARPS műszerrel négy éven keresztül végzett ultrapontos sebességméréseket az Alfa Cen B jelzésű csillagról, amely a rendszer halványabb és a Naptól kicsit kisebb tömegű szoláris csillaga.
A gondos adatelemzés eredményeként sikerült kimutatni a csillag 3,2 nap periódusú "imbolygását" látóirányban előre és hátra, amit egy egyébként láthatatlan bolygótest gravitációs hatásai okoznak.
Maga az effektus igen pici - a csillag bolygó által előidézett sebességváltozásai mindössze 51 cm/s-t érnek el (ez 1,8 km/h, kb. a mászkáló kisbaba sebessége).
Ez mindeddig a legpontosabb bolygófelfedezés a Doppler-effektust felhasználó technikával.
(A Doppler-effektus vagy magyarosabban Doppler-hatás a hullám frekvenciájában és ezzel együtt hullámhosszában megjelenő változás, mely amiatt alakul ki, hogy a hullámforrás és a megfigyelő egymáshoz képest mozog. Nevét felfedezőjéről, Christian Andreas Dopplerről kapta.)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Doppler-effektus
Fantáziakép a bolygóról és az Alfa Centauri rendszeréről. Balra a hármas rendszer legnagyobb tömegű csillaga,
az Alfa Cen A, közelebb pedig a bolygó központi csillaga, az Alfa Cen B. A kép jobb felső sarkában saját Napunk
látható, amely az alfa Cen távolságában a helyi égbolt egyik legfényesebb csillaga
(forrás: ESO PR).
A csillag tömegét és a bolygó hatásait kombinálva kiderül, hogy a planéta tömege kb. egy földtömeg, távolsága csillagától pedig mindössze 6 millió km.
Ez a Nap-Merkúr távolságnak töredéke, amiből egyenesen következik, hogy az újonnan talált exobolygó felszínén pokoli forróság uralkodik.
A rendszer másik Nap típusú csillaga, az Alfa Cen A sok százszor messzebb kering a csillagok tömegközéppontja körül, de még így is igen fényes égitestként látszik a bolygó felszínéről.
A felfedezés fontos lépés a más csillagok körül keringő exoföldek felfedezése irányában, hiszen demonstrálja a műszertechnika folyamatos fejlődését és egyre növekvő érzékenységét az egészen kis tömegű exobolygókra.
A Xavier Dumusque (Genfi Obszervatórium) és munkatársai által jegyzett felfedezést a Nature magazin október 17-i számában publikálták.
Forrás:
http://www.eso.org/public/news/eso1241/
Magyar fordításban:hirek.csillagaszat.hu
Európai csillagászok exobolygót fedeztek fel az Alfa Centauri hármascsillag rendszerében.
A durván földtömegű bolygó 6 millió km-re kering csillagától, felszíne az élet számára túl forró.
Az Alfa Centauri a Naphoz legközelebbi csillagrendszer, benne két Nap típusú csillaggal és egy kistömegű vörös törpével, a Proxima Centaurival.
Utóbbi a hozzánk legközelebbi csillag, az egész rendszer távolsága pedig kb. 4,3 fényév.
Már a 19. század óta ismert volt, hogy a tőlünk mért távolság szerint a legközelebbi csillagokról van szó, s körülöttük bolygók esetleges létezése sokak fantáziáját megmozgatta.
Mindeddig azonban a keresés nem járt sikerrel.
Egy svájci vezetésű európai kutatócsoport a chilei HARPS műszerrel négy éven keresztül végzett ultrapontos sebességméréseket az Alfa Cen B jelzésű csillagról, amely a rendszer halványabb és a Naptól kicsit kisebb tömegű szoláris csillaga.
A gondos adatelemzés eredményeként sikerült kimutatni a csillag 3,2 nap periódusú "imbolygását" látóirányban előre és hátra, amit egy egyébként láthatatlan bolygótest gravitációs hatásai okoznak.
Maga az effektus igen pici - a csillag bolygó által előidézett sebességváltozásai mindössze 51 cm/s-t érnek el (ez 1,8 km/h, kb. a mászkáló kisbaba sebessége).
Ez mindeddig a legpontosabb bolygófelfedezés a Doppler-effektust felhasználó technikával.
(A Doppler-effektus vagy magyarosabban Doppler-hatás a hullám frekvenciájában és ezzel együtt hullámhosszában megjelenő változás, mely amiatt alakul ki, hogy a hullámforrás és a megfigyelő egymáshoz képest mozog. Nevét felfedezőjéről, Christian Andreas Dopplerről kapta.)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Doppler-effektus
Fantáziakép a bolygóról és az Alfa Centauri rendszeréről. Balra a hármas rendszer legnagyobb tömegű csillaga,
az Alfa Cen A, közelebb pedig a bolygó központi csillaga, az Alfa Cen B. A kép jobb felső sarkában saját Napunk
látható, amely az alfa Cen távolságában a helyi égbolt egyik legfényesebb csillaga
(forrás: ESO PR).
Ez a Nap-Merkúr távolságnak töredéke, amiből egyenesen következik, hogy az újonnan talált exobolygó felszínén pokoli forróság uralkodik.
A rendszer másik Nap típusú csillaga, az Alfa Cen A sok százszor messzebb kering a csillagok tömegközéppontja körül, de még így is igen fényes égitestként látszik a bolygó felszínéről.
A felfedezés fontos lépés a más csillagok körül keringő exoföldek felfedezése irányában, hiszen demonstrálja a műszertechnika folyamatos fejlődését és egyre növekvő érzékenységét az egészen kis tömegű exobolygókra.
A Xavier Dumusque (Genfi Obszervatórium) és munkatársai által jegyzett felfedezést a Nature magazin október 17-i számában publikálták.
Forrás:
http://www.eso.org/public/news/eso1241/
Magyar fordításban:hirek.csillagaszat.hu
Hazánkból is lefotózták a Föld mellett elsuhanó kisbolygót
A Holdnál is közelebb járt a 2012 TC4 jelű kisbolygó, amikor tegnap este észlelték a Piszkéstetői Obszervatóriumból.
Október 12.-én hajnalban alig 95 ezer km-re, a Hold távolságának negyedére suhant el mellettünk a 2012 TC4 jelű aszteroida.
Ekkor hazánkból már nem volt megfigyelhető, ám csütörtökön este az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának Piszkéstetői Megfigyelő Állomásáról sikeresen észlelték a közeledő kisbolygót.
A 15-20 méter átmérőjű égitestet október 4-én fedezték fel a Hawaii-szigeteken működő Pan-STARRS program 1,8 méteres távcsövével.
Számítások szerint hetente többször is elhalad hasonló méterű égitest a holdpályán belül, de ezek nagy részét még mindig nem vesszük észre.
Ezért is volt különleges a mostani alkalom, mert jól fel lehetett készülni rá.
Az időjárás is kedvező volt, így este 7-kor, amikor már eléggé besötétedett, az égitestre irányítottuk az obszervatórium 60 cm-es Schmidt-távcsövét.
Egy "csíkhúzós" felvétel a közeledő égitestről, melynek segítségével gyorsan lehet ellenőrizni, hogy jó pozícióba
állítottuk a távcsövet, és a kisbolygó is arra jár, amerre vártuk.
A kép 10x10 ívperces területet mutat, a két perces expozíció alatt a kisbolygó 3,3 ívpercet mozdult el.
Három darab két másodperces expozícióból összeállított animáció, amelyen a 4kx4k-s CCD kamera
21 másodperces kiolvasási ideje miatt nagyokat "ugrik" a kisbolygó.
A Holdnál is közelebb járt a 2012 TC4 jelű kisbolygó, amikor tegnap este észlelték a Piszkéstetői Obszervatóriumból.
Október 12.-én hajnalban alig 95 ezer km-re, a Hold távolságának negyedére suhant el mellettünk a 2012 TC4 jelű aszteroida.
Ekkor hazánkból már nem volt megfigyelhető, ám csütörtökön este az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának Piszkéstetői Megfigyelő Állomásáról sikeresen észlelték a közeledő kisbolygót.
A 15-20 méter átmérőjű égitestet október 4-én fedezték fel a Hawaii-szigeteken működő Pan-STARRS program 1,8 méteres távcsövével.
Számítások szerint hetente többször is elhalad hasonló méterű égitest a holdpályán belül, de ezek nagy részét még mindig nem vesszük észre.
Ezért is volt különleges a mostani alkalom, mert jól fel lehetett készülni rá.
Az időjárás is kedvező volt, így este 7-kor, amikor már eléggé besötétedett, az égitestre irányítottuk az obszervatórium 60 cm-es Schmidt-távcsövét.
Egy "csíkhúzós" felvétel a közeledő égitestről, melynek segítségével gyorsan lehet ellenőrizni, hogy jó pozícióba
állítottuk a távcsövet, és a kisbolygó is arra jár, amerre vártuk.
A kép 10x10 ívperces területet mutat, a két perces expozíció alatt a kisbolygó 3,3 ívpercet mozdult el.
A kis távolság miatt olyan gyorsan mozgott egünkön a kisbolygó, hogy 2 másodpercnél hosszabb expozíción már csíkot húzott.
Mivel pozíciójának pontos meghatározásához közel csillagszerűnek kell maradnia, így a felvételek többsége ilyen expozíciós idő mellett készült.
A kiváló égen azonban ennyi is elég volt a remek műszernek, és könnyedén megmutatta a 14,5 magnitúdós, a szabad szemmel láthatónál mintegy 1500-szor halványabb égitestet.
Mivel pozíciójának pontos meghatározásához közel csillagszerűnek kell maradnia, így a felvételek többsége ilyen expozíciós idő mellett készült.
A kiváló égen azonban ennyi is elég volt a remek műszernek, és könnyedén megmutatta a 14,5 magnitúdós, a szabad szemmel láthatónál mintegy 1500-szor halványabb égitestet.
Három darab két másodperces expozícióból összeállított animáció, amelyen a 4kx4k-s CCD kamera
21 másodperces kiolvasási ideje miatt nagyokat "ugrik" a kisbolygó.
A legkisebb távolság elérésekor, e cikk megjelenésének időpontjában (2012. október 12) közel 8-szor ilyen gyorsan mozog az égen, így megfigyelése csak a távcsövekre szerelt videokamerákkal lesz lehetséges az Egyesült Államok déli részéről, illetve Közép- és Dél-Amerikából.
A bolygónk "mögött" elhúzó égitest ezután a földpályán belülre kerül, így nagyon gyorsan elhalványul (az árnyékba boruló oldalát látjuk, "újkisbolygó" lesz), annak pedig, hogy valaha viszontlátjuk, roppant kicsi az esélye.
hirek.csillagaszat.hu
Szerző: Sárneczky Krisztián
A bolygónk "mögött" elhúzó égitest ezután a földpályán belülre kerül, így nagyon gyorsan elhalványul (az árnyékba boruló oldalát látjuk, "újkisbolygó" lesz), annak pedig, hogy valaha viszontlátjuk, roppant kicsi az esélye.
hirek.csillagaszat.hu
Szerző: Sárneczky Krisztián