Elindul a világ leghosszabb repülőjárata, ahol az egész személyzet nőkből áll

Az indiai állami légitársaság, az Air India nőnap alkalmából indította útjára a különleges járatot, amely Új Delhi és San Francisco között közlekedik.

A légitársaság szerint a ma délelőtt elindított járat a leghosszabb, amely csak női személyzettel repül. A Boeing 777-LR útja során 12 300 kilométert fog meg a két város között, körülbelül 16 óra alatt. A visszautat úgy időzítették, hogy a nőnapon, március 8-án érkezzen meg a járat Indiába. A gép személyzete 4 pilótából, és 10 utaskísérőből áll. Ráadásul nem csak ők, hanem a reptéren a járat indításában részt vevő dolgozók is egytől-egyik nők lesznek: a becsekkolást, a biztonsági ellenőrzést és a repülésirányítást is nők fogják végezni.

Az Air India szóvivője, G Prasada Rao azt mondta, hogy Guiness Rekordot szeretnének dönteni a járattal. Ramya Kirti Gupta, a gép egyik pilótája a felszállás előtt arról beszélt, hogy a járattal szeretnék inspirálni a nőket arra, hogy igyekezzenek sikeresek lenni a férfiak által dominált szakmákban is.

Az Új Delhi-San Francisco útvonalon egyébként decembertől közlekednek a gépek, és a világ egyik leghosszabb, megszakítás nélküli repülőjárata. Az Air India a rekordhosszú járaton kívül összesen 22, csak női személyzettel repülő gépet szeretne elindítani nőnapon, írja a Sydney Morning Herald.

indiai legkiserok.jpg
 
a világ egyik leghosszabb, megszakítás nélküli repülőjárata

Valóban az egyik. Az Emirates most indította el a Dubai-Auckland járatát, ami 14200 km, júniusban pedig a United Airlines indítja a San Francisco-Szingapúr járatot, ami 13600 km. Az idei rekorder vélhetően a Doha-Auckland lesz 14500 km-el és 18.5 órával.
A leghosszabb út tudomásom szerint a Szingapúr-Newark volt, amit vissza is akarnak vezetni majd újabb gépekkel, ez 15300 km.

Mondjuk 18-20 órát repülőn tölteni már komoly pszichés terhelés szerintem. Mondom ezt úgy, hogy sokszor autóztam már ennyit sofőrként, de ott legalább megvolt a szórakozás.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,672
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére