Emberi mentalitás

phoenyx írta:

Évek óta megfigyelem a jelenséget:
az emberek nem szeretnek tenni magukért, viszont panaszkodni annál inkább!
Olyan betegségek jöttek elő másoknál is, amin én már túl jutottam, és mivel az illető(k) mindenkinek szörnyülködve mesélnek panaszaikról, ezért hozzám is fordulnak orvosi eredményeikkel.
Igyekszem ez esetben megnyugtatni a beteget, rólam is lemondtak: „örüljek, ha stagnál, mert ez inkább csak romlani fog...”
Én pedig a 3 (!) teljes orvosi gyógykezelés után, aminek a végszava a fenti idézett mondat volt, kezembe vettem a saját felépülésem.
Azóta nem járok sem fizikoterápiára, és amennyiben lehet, az orvosi rendelőt is kerülöm...
Ha nekem akkor mondta volna valaki, hogy van más út is a felépülésre – illetve, hogy egyáltalán van rá mód- tapsikoltam volna örömömben... Akik pedig most találnak meg panaszukkal, a munkahelyemen, és felvetem, hogy annak ellenére, hogy beszedte a gyógyszereket, és nem használt, ne keseredjen el, mert van rá lehetősége, hogy felépüljön, rögtön érkezik a kérdés, hogyan? Nos, munka közben nem nézik jó szemmel, ha valaki hosszasan beszélget a másikkal, tehát csak annyival szoktam rövidre fogva bátorítani, hogy én is ebből gyógyultam ki, szívesen elmondom hogyan, de nem itt, mert ez nem a legmegfelelőbb hely.. És láss csodát, nem szán rá időt az illető, ő már távozik is, nem kíváncsi semmire!
No, ezt legjobb tudomásommal úgy hívják, energia vámpírkodás, mikor azt várja a másik embertől, hogy sajnálkozzon a beteggel, szörnyűségein megbotránkozva...

Hát, ilyen emberi mentalitás is van, kérem...

Kattints a kibontásához...

cdurmol írta:

Van ilyen mentalitás. Van olyan ismerősöm, akivel nem kell beszélgetnem. Ha megkérdezem, hogy hogy van, legalább fél órán keresztül sorolja a halálos nyavalyáit, amikben éppen szenved. Már nem tud leszívni, mert, ahogy mondod, nem segítséget vár, csak meghallgatást. Szabályos időközönként hümmögéssel, vagy más módon jelzem, hogy jelen vagyok, de sem a fejemre, sem a lelkemre nincs szükség,, kizárólag a fülemre.

A segítség elfogadásával kapcsolatban. Már megtanultam, hogy az én módszereimet azok az emberek tudják használni, akik az én előéletemmel, az én tapasztalásaimmal és az én világképemmel rendelkeznek. Ugyanis a kialakításukhoz mindezeket felhasználtam. Ha valaki segítséget kér, elmondom, de nem lep meg, és nem szomorít el, ha nem tudja alkalmazni.

Kattints a kibontásához...

cdurmol írta:

Van ilyen mentalitás. Van olyan ismerősöm, akivel nem kell beszélgetnem. Ha megkérdezem, hogy hogy van, legalább fél órán keresztül sorolja a halálos nyavalyáit, amikben éppen szenved. Már nem tud leszívni, mert, ahogy mondod, nem segítséget vár, csak meghallgatást. Szabályos időközönként hümmögéssel, vagy más módon jelzem, hogy jelen vagyok, de sem a fejemre, sem a lelkemre nincs szükség,, kizárólag a fülemre.

A segítség elfogadásával kapcsolatban. Már megtanultam, hogy az én módszereimet azok az emberek tudják használni, akik az én előéletemmel, az én tapasztalásaimmal és az én világképemmel rendelkeznek. Ugyanis a kialakításukhoz mindezeket felhasználtam. Ha valaki segítséget kér, elmondom, de nem lep meg, és nem szomorít el, ha nem tudja alkalmazni.

Kattints a kibontásához...

phoenyx írta:

Kellett hozzá némi idő, de rájöttem arra, h akiről beszélünk, ő még nem áll készen arra, h gyógyuljon, vagy változtasson életén, csak arra, h legyen ebben az állapotában, és akkor fog kimozdulni belőle, amikor megelégeli helyzetét, és segítséget kér!
Nos, ha eljut a segítség kérésig, akkor már nyitottá válik az elfogadásra! Addig meg hagyni kell, hiszen van, akiben lassabban érik meg az elhatározás, h merjen kérni!
Mint a szlogenemben: élni és élni hagyni!

Kattints a kibontásához...

Diomayo írta:

Mindenki abban a világban él, melyet felépít magának. Magvas gondolataiddal tanácsot adhatsz, de észt nem. Egy példa:

Lin Csi apát a kertben sétálva észrevette az egyik fiatal szerzetest, amint lehunyt szemmel ülve meditál.
- Mit csinálsz?-kérdezte.
-Meditálok, hogy Buddhává váljak.-jött a felelet.
Lin Csi leült a szerzetes mellé, kezébe vett egy fadarabot, és dörzsölgetni kezdte.
A szerzetes egy darabig tűrte, de végül kifakadt.
-Miért dörzsölöd a fadarabot?
-Azért,- felelt Lin Csi végtelen türelemmel - hogy tükörré váljon.
-De mester! A fadarabbol dörzsöléssel sem lesz soha tükör!
-Látod! Ücsörgéssel sem válhatsz Buddhává.

Ez egy nagyon régi taoista tanmese. Tenni kell azért,amit el akarsz érni. Bármi legyen is a cél.

Kattints a kibontásához...

erigon írta:

Engem ez az egész nem úgy érdekel.Mer elméletek.
De akire válaszoltad azzal kapcsolatosan a válaszodat úgy közepesen osztom.
Hogy kerültem ide?
Kitiltották virtuálisan megölték egy majdnem barátomat
Akinek ez volt az első neve Zoli_USA
Érdekelt milyen jellem volt ekkor még.
De már itt sokat beszélt depressziójáról.És mindig okossá vált miként győzte le önmaga.
De válaszod jó Ezt látom:"a depresszió, a veszekedős hajlamod, az öngyilkossági gondolataid nem az anyagi helyzeteddel magyarázható,"
Eltelt sok év lett belőle egy még-jobban magába forduló remete.
Még szegényebb még inkább problémás.De egyfolytában olyan szempontból öntelt.
Hogy remekül csinálja.Most például a minimalista életvitelt és a nyers hús evéstől gyógyulást propagálta.
Na jó én nem bántom csak érdekel sorsa.
Még sajnálom is mert csúszik lefelé az állati sorba.
De hiába magányosságot szeret és már a veszekedős hajlamánál fogva egyre magányosabb.Mégis visszatér ide.
Kell neki a társaság ahol beszélhet.
Erre a sérült lelkű emberrel mit tesznek?
virtuálisan meggyilkolják ismét.
Amivel magát az embert lökik megont mélyebbre.
Az embert féltem és sajnálom.
Én nem tennék gyilkosságot.Ezt akik tették azok részéről átgondolatlan és csak papolnak az emberségtől és megértésről.
Kegyetlen aki ilyet tesz.

Kattints a kibontásához...

Edit B. írta:

Ez jó..

Kattints a kibontásához...