Évek óta megfigyelem a jelenséget:
az emberek nem szeretnek tenni magukért, viszont panaszkodni annál inkább!
Olyan betegségek jöttek elő másoknál is, amin én már túl jutottam, és mivel az illető(k) mindenkinek szörnyülködve mesélnek panaszaikról, ezért hozzám is fordulnak orvosi eredményeikkel.
Igyekszem ez esetben megnyugtatni a beteget, rólam is lemondtak: „örüljek, ha stagnál, mert ez inkább csak romlani fog...”
Én pedig a 3 (!) teljes orvosi gyógykezelés után, aminek a végszava a fenti idézett mondat volt, kezembe vettem a saját felépülésem.
Azóta nem járok sem fizikoterápiára, és amennyiben lehet, az orvosi rendelőt is kerülöm...
Ha nekem akkor mondta volna valaki, hogy van más út is a felépülésre – illetve, hogy egyáltalán van rá mód- tapsikoltam volna örömömben... Akik pedig most találnak meg panaszukkal, a munkahelyemen, és felvetem, hogy annak ellenére, hogy beszedte a gyógyszereket, és nem használt, ne keseredjen el, mert van rá lehetősége, hogy felépüljön, rögtön érkezik a kérdés, hogyan? Nos, munka közben nem nézik jó szemmel, ha valaki hosszasan beszélget a másikkal, tehát csak annyival szoktam rövidre fogva bátorítani, hogy én is ebből gyógyultam ki, szívesen elmondom hogyan, de nem itt, mert ez nem a legmegfelelőbb hely.. És láss csodát, nem szán rá időt az illető, ő már távozik is, nem kíváncsi semmire!
No, ezt legjobb tudomásommal úgy hívják, energia vámpírkodás, mikor azt várja a másik embertől, hogy sajnálkozzon a beteggel, szörnyűségein megbotránkozva...
Hát, ilyen emberi mentalitás is van, kérem...
Szia, teljesen egyetertek. Sok embernek csak arra van szüksége, hogy meghallgassa valaki. mert arra nincs eleg ereje, batorsaga, hogy valtoztasson az eleten, de attol hogy kibeszelte magabol kicsit jobban erzi magat. Van akinek ezzel sokkal többet adsz mintha penzt adtal volna neki.Van ilyen mentalitás. Van olyan ismerősöm, akivel nem kell beszélgetnem. Ha megkérdezem, hogy hogy van, legalább fél órán keresztül sorolja a halálos nyavalyáit, amikben éppen szenved. Már nem tud leszívni, mert, ahogy mondod, nem segítséget vár, csak meghallgatást. Szabályos időközönként hümmögéssel, vagy más módon jelzem, hogy jelen vagyok, de sem a fejemre, sem a lelkemre nincs szükség,, kizárólag a fülemre.
A segítség elfogadásával kapcsolatban. Már megtanultam, hogy az én módszereimet azok az emberek tudják használni, akik az én előéletemmel, az én tapasztalásaimmal és az én világképemmel rendelkeznek. Ugyanis a kialakításukhoz mindezeket felhasználtam. Ha valaki segítséget kér, elmondom, de nem lep meg, és nem szomorít el, ha nem tudja alkalmazni.
Kellett hozzá némi idő, de rájöttem arra, h akiről beszélünk, ő még nem áll készen arra, h gyógyuljon, vagy változtasson életén, csak arra, h legyen ebben az állapotában, és akkor fog kimozdulni belőle, amikor megelégeli helyzetét, és segítséget kér!Van ilyen mentalitás. Van olyan ismerősöm, akivel nem kell beszélgetnem. Ha megkérdezem, hogy hogy van, legalább fél órán keresztül sorolja a halálos nyavalyáit, amikben éppen szenved. Már nem tud leszívni, mert, ahogy mondod, nem segítséget vár, csak meghallgatást. Szabályos időközönként hümmögéssel, vagy más módon jelzem, hogy jelen vagyok, de sem a fejemre, sem a lelkemre nincs szükség,, kizárólag a fülemre.
A segítség elfogadásával kapcsolatban. Már megtanultam, hogy az én módszereimet azok az emberek tudják használni, akik az én előéletemmel, az én tapasztalásaimmal és az én világképemmel rendelkeznek. Ugyanis a kialakításukhoz mindezeket felhasználtam. Ha valaki segítséget kér, elmondom, de nem lep meg, és nem szomorít el, ha nem tudja alkalmazni.
A segítségkéréshez fel kell ismerni, hogy amitől szenved, az tünet. A tünet pedig nem múlik, csak ha az okokat szűntetjük meg.Kellett hozzá némi idő, de rájöttem arra, h akiről beszélünk, ő még nem áll készen arra, h gyógyuljon, vagy változtasson életén, csak arra, h legyen ebben az állapotában, és akkor fog kimozdulni belőle, amikor megelégeli helyzetét, és segítséget kér!
Nos, ha eljut a segítség kérésig, akkor már nyitottá válik az elfogadásra! Addig meg hagyni kell, hiszen van, akiben lassabban érik meg az elhatározás, h merjen kérni!
Mint a szlogenemben: élni és élni hagyni!