Még valami, Ernő. Te a butaság ellen harcolsz itt, de épp emiatt lehetetlen győznöd — azért, mert a butaságnak hatalmas vonzereje van, ami egyszerűen abból adódik hogy ő pont maga a BUTASÁG, s az mindig sokkal vonzóbb mint az okosság. Amiatt vonzóbb, mert az okosság kell tartsa magát a tényekhez, az igazsághoz, de a butaság erre nem kényszerül rá, s így tetszőlegesen alkalmazkodhat bárki vágyaihoz!
Nem tudom, ismered-e a „Nagy Ateista Könyv” nevű irományt, mely ingyen letölthető a MEK-ből, e link alól:
http://mek.oszk.hu/05200/05266/05266.htm#109
Ebből egy részlet, ami ide passzol:
Mi a vallás vonzereje?
-
Miért van olyan sok vallásos ember, ha egyszer a vallás ellentétes a tudománnyal? Mi a vallás vonzereje?
A vallások tagadhatatlanul kell rendelkezzenek bizonyos fokú vonzerővel, másképp érthetetlen volna, miért van annyi hívő ember a Földön! Bár a NAK legelső verziójában is (és más helyeken is) megállapítottam, hogy az istenhit egyfajta elmebetegség, sőt azt is bebizonyítottam, hogy a Stockholm-szindróma egyfajta elfajult esetéről van szó, de épp emiatt teljes joggal vetődik fel az az érdekes kérdés, hogy ha egyszer ez betegség, akkor ugyan mi is lehet vonzó benne?! Hogyan lehet egy betegség vágyott állapot, márpedig néhány ember számára az, legalábbis élete bizonyos szakaszaiban bizony sok ember mondogat olyasmiket, hogy "irigylem a vallásosokat"!
Sokan azt mondják erre, hogy a vallásban az a vonzó, hogy aki tud igazán hinni, annak számára nem olyan rémisztő a halál, hiszen hisz a "folytatásban". Ez természetesen valóban igaz, ugyanakkor azonban e válasz szerény véleményem szerint épp csak a lényeg felszínét kapirgálja. Akadnak ugyanis olyan emberek, akik ténylegesen egyáltalán nem félnek a haláltól (a meghalással együtt járó fájdalomtól esetleg igen, de attól a hívők is félni szoktak). Ilyen "haláltól nem félő" emberek bőséggel találhatóak az ateisták között, nem igaz tehát az sem, hogy "mindenki fél a haláltól, csak az ateisták ezzel szembe tudnak nézni". Akad ilyen ateista is, de nem mindenki olyan. A haláltól cseppet sem szükségszerű félni! És találkoztam olyan hívő emberekkel is, - nem is eggyel -, aki ugyan hitt a túlvilágban, de cseppet sem nézett valamiféle nagy lelkesedéssel a túlvilági élet elébe, holott úgy vélte, nincs nagy esélye arra, hogy a Pokolra jusson, de igazság szerint a Mennyországban sem óhajtott örökké élni; ő azt mondta neki nagyon megfelelne, ha az "Örök Semmiben" tudna hinni, mint ateista, csak épp ő maga mégis hívő volt. Az ilyen emberek természetesen kisebbségben vannak a hívők közt, de akad azért ilyen is!
Semmi esetre sem akarom tagadni, hogy a halálfélelemnek jelentős szerepe lehet abban, hogy valaki a vallásos világnézetet választja-e, de a kérdést nem szabad erre az aspektusra leszűkíteni!
Az alábbiakban tehát hadd fejtsem ki a vallás vonzerejére vonatkozó elméletemet! Ez alapvetően memetikai indíttatású, és annyiból nem is új dolog, hogy már a memetika megalapítója, Richard Dawkins a legelső művében, amiben a "mém" szót leírta, megemlítette, hogy a különböző vallások, egyházak lényegében kulturális önreprodukáló egységek, azaz inkább egymást kölcsönösen segítő mémek komplexumai. E mémkomplexek a kulturális evolúció során természetesen úgy illeszkedtek össze, hogy elfogadhatóak legyenek az emberek számára, mert amelyik nem ilyen volt, az egészen egyszerűen kihalt a kulturális evolúció során! Erre konkrét bizonyítékaink is vannak bőségesen: minden egyes mára már kihalt vallás egy bizonyíték erre, olyan, mint a kihalt állatok kövületei a biológiában! Hiszen ki hisz manapság már pld. az ókori görög istenekben, Zeuszban, Thetiszben, Hephaisztoszban s a többiben?! Vagy hogy az ókori gótok és germánok isteneit vegyük alapul, ki hisz Wotanban, Ódinban, Oberonban, a walkűrökben, a Walhallában?! Holott utóbbiakról a műveltebb emberek körében köztudott talán, hogy a náci Németországban megkísérelték feltámasztani az ősi germán vallást, főként a kereszténység visszaszorítására, de a kísérlet csúfos kudarcot vallott!
Az is megfigyelhető, hogy a manapság divatos vallások messze sokkal "légiesebbek", elvontabbak, mint a régebbiek, a vallások fejlődésében kétségtelen trendként figyelhető meg egyfajta filozofálódás, "szublimálódás", az istenség mind elvontabbá válása, dezantropomorfizációja, absztrahálódása, valamint az, hogy egyre körmönfontabb érvekkel igyekeznek legalábbis a nem dualista vallásokban megoldani a teodícea problematikáját. (teodícea: az az igény, hogy Isten jóságos és megbocsátó voltával összeegyeztessék a világban kétségkívül megtalálható rosszat, s a jó embereket ért igazságtalanságokat, valamint a rosszak jó életét. Maga a szó, kifejezés megalkotása valószínűleg Leibniz nevéhez kötődik).
Valójában azonban hasonló folyamat alól a dualista vallások sem mentesülnek! Látszólag könnyebb helyzetben vannak, mert ha feltételezik a Rossz önálló princípiumként való létezését, akkor nem kell megindokolni, miért jó tulajdonképpen a rossz is, miért rossz a rossz csak "látszólag", stb. Valójában azonban egyre kevesebb ember képes hinni abban, hogy létezik bármi is, ami abszolút rossz, gonosz. Mindez oda vezet, hogy a mai vallások - főként pld. az európai ember számára amúgy is leginkább ismert kereszténység - már mélyebb értelmezését illetően szinte egyáltalán nem azonos nemhogy azzal, amit Jézus hirdetett (ha élt egyáltalán), de azzal sem, amit a korai egyházatyák hirdettek-hittek, vagy amit akár csak az ezerötszázas években általánosan elfogadottnak tarthattak az emberek! Ezzel kapcsolatban tanulságos összehasonlítani akár a hivatalosan kiadott katekizmusokat; megdöbbentő látni pld. hogy a pápai csalatkozhatatlanságot, ami gondolat már ennek dogmaként való kihirdetése előtt felmerült, egy korábbi katekizmus "protestáns kitalációnak" nevezi; (mármint szerinte az a "protestáns kitaláció", hogy egy katolikus ember azt kéne higgye a pápáról, hogy csalatkozhatatlan akár csupán a hitbeli kérdéseket illetően is), a katekizmus későbbi kiadásából viszont az egész erre vonatkozó kérdéskört egyszerűen szemérmesen kihagyták!
A vallások tehát az egyházak minden ellenkező állításával ellentétben igenis változnak (fejlődésnek nemigen merném nevezni a folyamatot, hacsak nem olyan értelemben, hogy azt ami elvontabb, azt bizonyos értelemben fejlettebbnek tarthatjuk). És azért változnak a vallások, hogy jobban megfeleljenek az emberek elvárásainak. Muszáj nekik: akadhat vallás, amely nem változik, de az el is tűnik idővel! Ez természetes folyamat. Megkockáztathatjuk azt az állítást is, hogy a nagyobb változóképességgel rendelkező hitrendszerek nagyobb elterjedtségre tesznek szert plaszticitásuk, kompromisszumkészségük révén. Erre jó példa a buddhizmus. Bár szülőhazájában, Indiában jórészt kihalt, de inkább csak amiatt, mert a nála is plasztikusabb brahmanizmus, ami külsőleg sok szempontból hasonlított is hozzá, kiszorította, ellenben más vallások területeiből jelentős részt sikerült megfertőznie, manapság pedig a fejlett Nyugaton szedi áldozatait. Bár igazság szerint amondó vagyok, ha már valaki nem ateista, inkább buddhista legyen, mint más vallás követője... ebben a nagyon korlátozott értelemben én buddhista szimpatizáns vagyok!
Megfigyelhető különben egy szinkretikus irányzat elterjedése is Nyugaton, "New Age" néven, mely a miszticizmus jegyében bevallottan azon igyekszik, hogy összebékítse a nyugati és keleti vallásokat, plusz még az úgynevezett parapszichológiát is egymással. Nem véletlen, hogy ennek rendkívüli sikere van manapság, pláne a minden újra nyitott fiatalok körében! Nem is annyira azért, mert új, hanem mert nem rendelkezik egy csomó teljesen nyilvánvalóan elavult baromsággal, amit pld. egy katolikusnak el kell hinnie, csak mert a Bibliában szerepel! A New Age sikere szerintem egyszerűen abban rejlik, hogy újdonságánál fogva könnyedén megszabadult a hagyományos vallások által magukkal kötelességszerűen cipelt szellemi ballasztoktól. Emiatt jobban tudott alkalmazkodni az igényekhez! Jelentős részben épít különben a lélekvándorlásra, tehát a buddhizmusra, sőt, az önálló lélek fogalmának elfogadása miatt szigorúan véve inkább a brahmanizmusra épül.
Lényeg az, hogy a buddhizmus kifejezetten alkalmazkodóképes vallásnak bizonyult, már őse a brahmanizmus is az volt, annyira, hogy a buddhizmust merészelem egy nagyon kifinomult, "légiesített", a nem-hinduk számára "letisztított" brahmanizmusnak is nevezni, (Megjegyzés közbevetőleg: az iszlámot meg egyszerűen a zsidó vallás arabok számára megreformált változatának tartom) és e tan épp amiatt, mert nem annyira antropomorf, mint a kereszténység a maga haragos, féltékenykedő, követelődző, büntetgető, ellentmondásos istenével, ezért sikeresen terjed Nyugaton, épp azokon a tájakon, ahol a hagyományosan európainak, "fehér embereknek valónak" tekintett vallások már hitelük legnagyobb részét elvesztették!
Na de ha terjed, akkor van vonzereje! Persze, elterjedhet valami kizárólag a félelemkeltés révén is, és bizonyos is, hogy a vallásoknak van ilyen eszközük is, az előbb említett halálfélelem pld.: "Ha nem engedelmeskedel, a Pokolra jutsz/nem támadsz fel/állatként születsz újjá...", okosabb azonban feltételeznünk, hogy mint a bölcs királyok is teszik, nemcsak a büntetés, de a jutalom eszközeivel is élnek, azaz a mézesmadzag-taktikát is felvonultatják repertoárjukban! Elemezzük tehát ki, melyek ezek, már amiatt is, hogy csábításukkal szemben felvértezettek legyünk!
Anélkül, hogy különösebb bizonygatásba kezdenék, kijelentem, hogy a vallások azt a jó kapitalista taktikát alkalmazzák, melyet nem egy milliomos ajánlott a meggazdagodás eszközéül: "Kelts fel egy igényt, azután elégítsd ki"! Ez a titka a Rubik-kocka, a Barbi-baba, a Moncsicsi és a többi kifejezetten semmi hasznot nem hajtó bóvli elterjedésének is: senki nem születik elvégre "Moncsicsi-igénnyel". Senkinek eszébe sem jutna Moncsicsit követelni, egy ronda, majompofájú babát, amíg nem látja reklámokban meg a szomszédjánál, amíg be nem mesélik neki, hogy ez tulajdonképpen szép, helyes, trendi, jó dolog dédelgetni...
Ekképp van ez valahogy a vallásokkal is. Mert kielégítenek ugyan valós szükségleteket is (ezekről később szólok), de az általuk kielégített "szükségletek" egy része eleve mesterségesen gerjesztett, épp maguk a vallások által! Mert gondoljunk csak bele: meglehetősen valószínűtlen, hogy valaki önmagában kitalálja Istent, mint létező személyt, akár emberalakban antropomorfan, akár valami nagyon elvont entitásként! Pláne úgy, hogy ez egyszerre egy személy is meg három is, stb. Istenről Te is kedves Olvasó, először valakitől hallottál: szüleidtől talán vagy egy barátodtól! Az "Isten" nevű mém tehát fertőzéssel került beléd. (Az más kérdés, hogy ha ateista vagy, nem fogadod el igaznak az erről szóló tanokat, de attól a mém még benned van, csak nem engedelmeskedel neki. Benned van, csak elmebeli memetikai immunrendszered ellenáll a fertőző ágens jelenlétének). A vallás azonban nemcsak Istent tálalja készen eléd, de ezt egy egész kontextusba ágyazza neked: megspékeli Pokollal, ijesztgetéssel, hogy félj, ezt összeköti a halál kétségkívül létező fizikai valóságával, s mert az valóban létezik, emiatt hajlamos vagy elhinni, hogy a vallás megannyi ezzel kapcsolatos kitalációja is létezik! S ezután, amikor már jól megijesztett téged, s így felkeltette benned az IGÉNYT arra, hogy ne félj (hiszen ki a fene akar és szeret félni?!) akkor tálalja neked a megoldást is: semmi félnivalód, ha így meg úgy cselekszel, ahogy azt a vallás (és a papjai!) előírják neked!
Mesterségesen felkeltettek tehát egy igényt, s azt aztán kielégítik. Megkockáztatom az állítást, hogy ha egyetlen vallás sem lenne a Földön, akkor alig lehetne embert találni, aki félne a haláltól (ismétlem nem a fájdalomtól, csak pusztán a halál állapotától). Az emberek attól a sok hülye babonás képzelgéstől félnek, amit a vallások a halállal kapcsolatba hoznak! Én azt hiszem kevés az az ateista, aki maga is úgymond "fél a haláltól, csak ezzel elég bátor szembenézni". Akad talán ilyen is, de azt hiszem többségükre nem az a jellemző, hogy ateista ANNAK ELLENÉRE hogy ő is fél a haláltól, hanem épp ellenkezőleg: MERT MÁR ATEISTA, emiatt NINCS OKA hogy féljen a haláltól! A halál utáni állapottól csak az félhet, aki úgy véli valamiképp lesz folytatás a számára, és a jövő ugye mindig bizonytalan, mi van, ha az a folytatás irtó kellemetlen lesz... Az ateistának egyszerűen nincs mitől félnie! Az ateista pontosan annyira félhet csak a haláltól, mint a mély, álomtalan alvástól. Ezt naponta átéljük; ugyan mi a rettenetes benne?! Ha nem volnának vallások, mindenki ezt az egészen természetes viszonyt tenné magáénak a halállal szemben. A halál persze valóban lehet rettenetes is, tragikus is, ha például fájdalmas, de a fájdalmat már ragyogóan tudjuk csillapítani, a végső stádiumban akár agyműtéttel is ki lehet iktatni örökre a fájdalomérzékelő központot, s ekkor már garantáltan nincs semmi, ami fájjon; újabban alkalmazzák is ezt súlyos rákbetegeknél, kifejezetten nagy sikerrel! A halál lehet a fájdalomtól eltekintve is iszonyú, csakhogy nem annak, aki meghal, hanem az élőknek! Tegyük fel, hogy egy nőre ráesik 10 tonna vas egy daruról; egyetlen pillanat alatt meghal, fájdalomnak nyoma sincs... Számára mindennek vége! A szerelmese azonban bánkódhat épp eléggé; no nem amiatt, mert most szegény leány, hogy érzi magát, de neki hiány támadt az életében, érzelmileg mindenképpen, de talán sok másképpen is, és a hiány mindig kellemetlenül érint bennünket!
Na és ezzel a példával szépen átvezettem a témát azokra a szükségletekre, amik valóságosak, s a vallás kielégíti őket. E példánál a szerelmes férfi esetleg szívesen képzeli, hogy valamikor találkozik majd a szeretett lénnyel; hiszen milyen jó is lenne az! S a vallás azt mondja, hogy ez lehetséges, ha nem is az életében, de a halála után! Ez valóságos igény, s a vallás kielégíti. Hazugsággal ugyan, de megteszi. Ez a módszere - mint mém - látható, hogy remekül kapcsolódik az előbbi mémhez, mely a halál utáni élet FÉLELMÉVEL terjeszti a vallás mémplexét. Jegyezzük meg: nem a halál utáni élet
ígéretével, hanem a halál utáni élet
FÉLELMÉVEL! Ennek felismerése tudomásom szerint az én érdemem, mert eddig mindenütt csak azt hallottam emlegetni, hogy a vallás legnagyobb érdeme a halál utáni élet ígérete. Ígéri is valóban, s az sem tagadható, hogy közismert, hogy büntetéssel is fenyegetőzik. Én az érdememnek azt tartom, hogy arra mutatok rá, hogy messze jelentősebb a vallásnak a halál utáni élet esetleges negatív voltával való fenyegetése, mint az esetleges jutalom ígérete! Erre példaként felhozhatok buddhistákat és Krisnásokat is, akiket ha megkérdezünk, hogy miként szeretnének újjászületni, túlnyomó többségük azt válaszolja, hogy egyáltalán nem szeretne újjászületni! Sőt, ha alaposan analizáljuk a buddhista "nirvána" fogalmat (mármint a nirvána azon fogalmát, amit általában nirvánaként emlegetnek az ismertebb nyugati buddhista iskolák...), józan ésszel meg kell állapítsuk, hogy ez bizony nem más, mint épp az a mély, álomtalan alvás, amikor semmit nem érez az ember, vágyai sincsenek, teljes nyugalomban van, senki és semmi nem zavarhatja, nem is gondolkodik... Hát kérem, ha egyáltalán le lehet írni valamiképp a halált annak minden fizikai vonatkozásától eltekintve, akkor ez az! Ez lényegében a szellemi halál, mindannak az elmúlása, amiről úgy véljük (jogosan), hogy a lényegünket adja, "énünket": vágyaink, gondolataink... s a buddhisták nem is tagadják, hogy a személyes "én" megsemmisítésére törekednek, azaz azt eleve csak illúziónak tartják! Ki állíthatná ezek után, hogy a buddhisták félnek a haláltól?! Épp azt vágyják! Ők maximum a FOLYTATÁSTÓL félnek, attól, hogy MÉGSEM HALNAK MEG, azaz nem jutnak a nirvánába! S bizony egész vallásuk erre az ijesztgetésre épül: Nem halsz meg (=nem jutsz a nirvánába) ha nem élsz úgy, ahogy azt én a vallás (szószólója, a pap) mondom neked!
Téves, és csak Nyugaton elterjedt hiedelem, hogy a buddhisták a jobb körülmények közti újjászületésre törekednek. Ha úgy van is részben, az csak egészen mellékes náluk, egy közbeeső fokozat: alapvetően ők a nirvánára törekednek!
Na de visszatérve a valós igények kielégítésére: Van az emberben gondoskodás utáni vágy is. A vallások ezt könnyedén kielégítik: ott van pótapukaként az Isten! Vagy pótanyukának a Szűzanya! És minden gyerek arra vágyik, hogy az ő apukája legyen a leghatalmasabb, hát tessék, az égi Istenapukánál hatalmasabb nem kell! Ja, hogy nem bünteti meg azonnal azt, aki rosszat tesz a hívőknek?! Ugyan kérem: az igazi apuka sem teszi meg ezt azon nyomban a fiát megverővel! De majd szólok neki (=imádkozom hozzá) és lesz nemulass minden gonosz embernek! Ha máskor nem az Utolsó Ítéletkor!
Az emberben van közösség iránti vágy is. Közösséget azonban csak hasonló gondolkodású emberekkel kapcsolatban érezhetünk, s olyanok iránt, akiknek céljai nem ellentétesek a mienkkel! A vallás e vágy kielégítésére nagyon jó eszközt kínál. Mert gondoljunk csak bele: ha azt mondaná, hogy mondjuk a szomszédos völgyben van a Menny, azonnal vita támadna az ott lakókkal, akik nem akarnak elköltözni onnan, s ha üres is a völgy, felmerülne, hogy hányan férnek oda! A Menny azonban egy olyan terület, ahol akármennyien is elférnek, hiszen nem a valóságos világban van, attól hogy a szomszéd oda megy, még én is odamehetek (halálom után), emiatt nem kell összevesznem vele... A vallás olyan téma, ami épp a "nem e világból való" voltánál fogva alkalmas arra, hogy lényegében akárkiket is összefogjon, mert e világból való érdekeiket nem kell feladni ahhoz, hogy e téren (a vallás terén) egyetérthessenek! Szegény is, gazdag is, kecskés is és disznópásztor is egyetérthet abban, hogy pld. Istenben 1 vagy 3 személy lakik-e. A különböző vallások tehát létrehozhatják a maguk közösségét, amin belül az emberek kiélhetik társas hajlamaikat.
Az is nagyszerű, hogy nem csak egy vallás van! Mármint a vallásoknak jó ez. Igen, hasznos nekik, hogy vannak különböző MÁS vallások is, mert az emberek gyakorta igénylik azt is, hogy legyen ellenségképük, és a legegyszerűbb, ha egy másik csoportot gyűlölhetnek, lehetőleg olyan csoportot, amelynek tagjai vagy gyengébbek, mint az ő csoportjuk, vagy ha ez nem lehetséges, akkor jó távol éljenek, hogy gyűlölni lehessen ugyan őket, de veszélyt ne jelentsenek rájuk. A vallás ezt is biztosítja, mert a szomszédot vagy a földesurat gyűlölni veszélyes lehet, sőt az is kiderülhet esetleg, hogy a gyűlöletünk nem is jól megalapozott, mert megtörténhet, hogy előkerül az elveszett juh, mégsem a szomszéd lopta el, s akkor jöhet a bocsánatkérés... Az is kiderülhet, hogy mégis a föníciaiak a jobb hajósok nem az én poliszom kereskedői, és ez mekkora pofáraesés! De ha egy távoli népcsoportot a VALLÁSA miatt kezdünk gyűlölni, ha amiatt érzünk ellenségesen vele szemben, akkor erre semmi esély: ugyan miként is bizonyíthatnák be, hogy de igenis Allahnak hívják az Istent és nem mondjuk Jehovának! Ugyanakkor messze is vannak, az összezördülés esélye kevés. Minden kockázat nélkül gyűlölködhetünk, milyen nagyszerű is ez!
A vallás alkalmas arra is, hogy még a legnyomorultabb embernek is a felsőbbrendűség illúzióját nyújtsa. Egyrészt azzal, hogy de ő legalább a Mennybe jut, mert az igaz vallást vallja, de a másik hiába gazdagabb, erősebb, stb., de a Pokolban fog sülni, mert hamis istent tisztel! Másrészt amiatt is, mert legalábbis Európában minden lényegesebb vallási irányzat a férfiak magasabbrendűségét tanította a nőkkel szemben, tehát a legutolsó árnyékszéktisztító szolga - de rabszolga is - tudhatta, hogy
legalábbis a nőkkel szemben ő felsőbbrendű, egyszerűen mert FÉRFI! A nő nemcsak alacsonyrendű, de bűnös is, mert bűnbe vitte az első nő, Éva az emberiséget, stb.... Igaz, emiatt a nők épp nem érezhették magukat magasabbrendűnek, de ez akkoriban nem is számított, mert fizikailag is gyengébbek voltak, mint a férfiak, vagyonilag is (többnyire), sőt eleinte még képzetlenebbek is voltak, bár ez jórészt szintén az egyház "áldozatos" munkájának volt köszönhető, mert megtiltotta a nők művelődését. Az tehát, hogy a nők hogy érzik magukat, jódarabig mit sem számított. Manapság már nem így van, de a nőellenesség az európai vallásokra oly mélyen jellemző, hogy mostanában nagyon nehezen magyarázza ezt ki a tanaiból az egyház. Az iszlámnak meg e szempontból (ha egyszer eljutnak addig) még sokkal nehezebb lesz a helyzete.
A vallás vonzereje abból is adódhat, hogy magyarázatot kínál a "végső dolgokra", s ezalatt most nem a halált értem, hanem a világ keletkezését, az élet célját, ilyesmiket. Kínál ezekre magyarázatokat, de ahogyan azt a Nagy Ateista Könyv korábbi részében bebizonyítottam, a mindent megmagyarázás, a mindent megértés szintjére akkor sem jutunk el, ha elfogadjuk ezért cserébe, hogy mindent Istennel magyarázunk, mert a mindentudó, mindenható, önálló akarattal bíró személyes lény létének feltételezése tengernyi ellentmondást rejt magában, sokkal többet, mintha csak annyit tételezünk fel, hogy a Világmindenség létezik örökké, bár nem mindig a jelenleg ismert formációjában. Ezt manapság különben egyre többen ismerik fel, nem is véletlen, hogy a műveltebb emberek körében látványosan tért veszít a vallás, de régebben e mindent megmagyarázó szerepe eléggé jelentős vonzerővel bírhatott.
A vallások kielégítik a kis közösségekhez tartozás igényét is, amennyiben valaki rendszeresen eljár a gyülekezetekbe. Itt szakértelmet sem kívánnak tőle, mint ami pld. legalább minimális mértékben feltétele volna, ha mondjuk számítógépes baráti körbe vagy a hajómodellezők körébe lépne be. A leghülyébb ember is tagja lehet egy vallási közösségnek, elég ha csak annyit mond, hogy "hiszek". Az sem fontos, hogy tudja miben hisz, csak higgyen! Soha ki nem néznek senkit ilyen helyről, ha kiderül, hogy nem ismeri a Bibliát, akár olvasni sem tud, hiszen Testvér, ő is tagja a Nyájnak, lényeg, hogy higgyen!
Végezetül meg kell említsem, hogy némelyek esetében az önmegvalósítás lehetőségét is felkínálja a vallás. Arról van szó, hogy akadnak, akik valamilyen értelemben karriert szeretnének befutni. Most nem azokra gondolok, akik mindenáron meg akarják szedni magukat anyagilag: ők is mehetnek vallási pályára, papnak, aztán püspöknek, stb., s élhetnek ebből jól. Én inkább arra gondolok, akik efféle célokat ugyan nem dédelgetnek magukban, de szeretnék, ha úgy tekintenének rájuk, mint akik valamely "szak"terület avatott tudorai, jól értenek valamihez!
Na már most ezt valóságos dolgokkal eléggé izzasztó vagy agyszikkasztó fáradozás ám elérni! Én magam is már alaposan középkorú ember vagyok, több tucat(!) regénnyel a hátam mögött, s még mindig nem borult a fél ország a lábam elé, hogy milyen nagyszerű író vagyok! Vagy hogy ne magammal példálózzam: Ahhoz is ám nagy gyakorlat kell, hogy valaki mondjuk elismert minősített hegesztő legyen, akit a legcifrább helyekre hívnak atomerőművek fő-keringtető vezetékét meghegeszteni. A legtöbb embernek efféléhez se tehetsége, se kitartása, se esze, de talán pénze sem, hogy megvegye valami efféle komoly tudomány elsajátításához a megfelelő tankönyveket, kellékeket, pláne hogy befizessen egy tanfolyamra. Gyakorta ideje se volna minderre.
Ellenben a vallás, az egészen más! Lényegében más sem kell hozzá csak az egy szál Biblia, gondoljunk csak bele: Egyetlen könyv, nem több tucat, még ezt is beszerezheti esetleg ingyen a "testvérektől", ezt az egyetlen könyvet kell csak alaposan áttanulmányoznia, s ha unalmas is sokhelyütt, de bízvást elhihető, hogy még mindig szórakoztatóbb a legtöbbeknek, mint mondjuk a mátrixalgebrával vagy a hegesztéshez használható speciális ötvözőanyaggal ellátott elektródák alkalmazhatóságával megismerkedni! Ezt bármikor gyakorolhatja is, mert Bibliát akár a buszon ülve is olvashat munkába menet-jövet, hegeszteni viszont nem lehet a buszon, amint kecskét tenyészteni sem; programozni sem lehet a buszon, ha nincs pénze egy drága laptopra; a Biblia nem szúr, mint a méhek, nem rúg, mint a lovak, nem piszkos, nem izzadsz meg bele, annyit foglalkozol vele, amennyit épp akarsz... temérdek előnye van! Számtalan emberrel lehet beszélgetni vele, míg a hegesztés vagy a méhészkedés csak egészen kevés embert érdekel nem is beszélve a matematikáról, és nem is kell az egész Bibliát megismerned-megtanulnod: elég csak néhány fejezet belőle, máris van beszédtémád, tündökölhetsz ismereteiddel! Legfeljebb a többi részről nem beszélsz, valószínűtlen, hogy gyülekezeten kívül összefuss olyasvalakivel, aki nálad jobban ismeri, de ha mégis, akkor sebaj, az is Testvér ugyebár...
Szóval, aki olcsó sikert akar elérni valamely területen, az előbb-utóbb ráérez annak ízére, hogy a vallás olyan intellektuális terület, ahol kevés munka árán is szakértőnek tüntetheti fel magát a tanulatlan emberek nagy tömege előtt! Véleményem szerint ez az oka annak, hogy oly sokan mennek szívesen épp jehovistának! Egy darabig nem értettem, bevallom, mi annak az oka, hogy olyan buzgón vállalják annak fáradalmait, hogy házról-házra járnak ismeretlen embereket győzködni; azután azonban rájöttem, hogy épp az a lényege az egésznek, hogy ez nekik nem fáradság, hanem szórakozás: amíg valakivel azt a - bocs, hogy nyersen kimondom, de - szellemi onanizálást végzik, aminek ők a "Bibliatanulmányozás" nevet adják, azalatt ők Valakinek érzik magukat, hiszen lám, eljött ő, az Okos, a Tanult Ember ehhez az illetőhöz, hogy azt a Jót cselekedje vele, hogy megossza véle az Igazságot! Gondoljuk csak meg, ez óriási vonzerő ám: van egy szegény, tanulatlan háziasszony. Esetleg iskolai végzettsége sincs, vagontakarításból tengődik, talán azt is csak feketemunkában végzi, mert hivatalosan nem alkalmazzák. Egész életében megvetett senki, s napközben most is az. De valahogy jehovista lett, elment egyszer a Testvérekkel a "szántóföldi munkára". És íme, azt tapasztalja, hogy amikor megszólal, Figyelnek rá! Rá! Hohó, ő most Fontos Ember! Egyszeriben kezdi elhinni, hogy Isten szavait visszhangozza, még azt is, hogy az Úr csodát tett, mert most Rá figyelnek! Élményszámba megy neki, hogy előadást tarthat, ilyet még sosem csinált, ő most a társaság középpontja... Teljesen érthető, hogy ezt újra meg újra érezni akarja, örömmel megy munka után fáradtan is az Igét hirdetni! Ez neki kikapcsolódás, szórakozás! Alig várja, hogy tehesse! Ha volt is kételye eddig a vallást illetően, ez is hamar eloszlik, hiszen hogy is kételkedhetne abban, ami neki ilyen nagyszerű érzést okoz! S így lesz belőle is a butaság szellemi terjesztője, egyszerűen amiatt, mert mindenkiben ott kuksol a feltűnési viszketegség vágya. Semmi kényszerítés nem kell hozzá: A butaság terjesztésének igenis vonzereje van, nagy vonzereje, ami önmagában rejlik, abban, hogy mindannyian szeretnénk valaminek a terjesztőivé válni, mert szeretjük magunkat fontosnak érezni, s a butaság terjesztése mindenfajta terjesztés közül a legislegkönnyebb, épp azért, mert butaság, tehát nem kell hozzá sokat tanulni!
Íme tehát: ebben rejlik a vallás vonzereje! Épp abban, hogy BUTASÁG.
