Karsay István
Kitiltott (BANned)
Müller Péter rovata: A barátságról
Azt kérded, miért kezdem úgy az előadásaimat, hogy Kedves barátaim! Azért, mert a barátság lelki közelséget jelent, és lényeges dolgokról csakis azokkal tudok beszélgetni, akik lelkileg közel állnak hozzám. A barátság a lelkek legmélyebb kapcsolata. Barátom lehet nemcsak a barátom, de ha szerencsés vagyok, az anyám, az apám, a gyerekem, a feleségem és a férjem is. Ha ők nem barátaim, csupán az apám, anyám, gyerekem, feleségem vagy férjem, akkor a kapcsolatunkból hiányzik valami: a legtöbb. Vagyis a mély lelki kapcsolat.
A Bibliában Isten azt mondja Mózesnek: Úgy szóltam hozzád, mint a barátomhoz. Jézus pedig azt mondja tanítványainak: Nem úgy szóltam hozzátok, mint szolgákhoz, hanem mint a barátaimhoz. Vagyis a lehető legközelebbről.
Olyanokhoz szól így valaki, akik fölött nem akar hatalmaskodni, de akikkel benső, a testvériségnél is mélyebb közösséget érez akikkel lélekben egy. Barátomhoz nem köt semmi, sem rokonság, sem házasság, sem szenvedélyes szerelem, sem érdek, csak egy: a kölcsönösen fölismert lelki közösség.
A bibliai példákat azért említem, mert itt nyilvánvaló, hogy az ember által átélhető legmélyebb szeretetről van szó. Mélyebb, mint az apai, testvéri szeretet, sőt, még az anyai szeretetnél is mélyebb. Fura, de így van. A barátságnak például lényege az őszinteség, hogy a barátom az egyedüli, aki előtt nincsenek titkaim, s ha egy szülő azt kéri gyerekétől, hogy legyen őszinte hozzá, nem kisebb dolgot kér tőle, mint hogy legyenek barátok. Ha apám hozzá akar férni azokhoz a titkaimhoz, melyeket csakis a barátomnak mondtam el, ahhoz az kell, hogy túllépjen a sorsszerű szereposztáson, s több legyen, mint az apám. Nekem anyámmal sikerült ez a csodálatos mutatvány, ezért tudom, hogyan működik az ilyesmi. Olyasmiket mondtam el neki, amiket ember az anyjának sohasem mond el, s ő is megosztotta velem a legintimebb titkait. Soha gyerek, főleg fiúgyermek nem férhet hozzá ezekhez a női titkokhoz. Mély beszélgetéseink során eszembe sem jutott, hogy én most az anyukámmal beszélgetek, s ő is megfeledkezett arról, hogy a kisfiával beszél, akit valaha a méhében hordozott. Mindent elmondtam neki, ahogy ő is mindent elmondott nekem, olyan fedetlenül és szégyenkezés nélkül, ahogy az ember még a gyóntatószékben vagy az analitikus ágyán sem beszél, s amikor meghalt, legelső gondolatom nem az volt, hogy az anyámat, hanem hogy a barátomat vesztettem el.
Jajgatva, bömbölve sirattam mert arra tanított, hogy a fájdalmainkat gyökerestül kell kitépni, kiüvölteni magunkból , de a legfájóbb kiáltásom az volt, hogy kivel fogom én ezentúl a dolgaimat megbeszélni?! Egyedül maradtam, de nem csak anyátlanul, hanem főleg baráttalanul.
A barátságunk valahol a kamaszkorom táján keletkezett. Kb. tizennégy éves lehettem, amikor kölcsönösen fölfedeztük egymásban ezt a különös szeretetet. Egészen más volt, mint az odáig jól ismert anyafia vonzalom. Például együtt játszottam vele amatőr színpadokon (kitűnő színész volt!), s néha én játszottam ragasztott bajusszal az ő apját. Később fölolvastam neki a regényeimet, színdarabjaimat. Kemény kritikusom volt, s ugyanakkor megértő is: tudta, hol vannak tehetségem határai. Azonfelül olyan tanácsokat adott az életemhez, ami miatt ő maga, mint anya csak szenvedhetett például, amikor megtaláltam azt az asszonyt, akivel aztán az életemet a mai napig élem, s aki miatt lényegében elhagytam őt, rábeszélt a házasságra, mert tudta, hogy boldog leszek. Megbeszélte velem apámmal való küzdelmes házasságának történetét, kétségbeesett társkereséseit, én pedig neki mondtam el először minden kimondhatatlan titkomat, olyasmit is, amit magamnak se vallottam be: akkor vettem észre, mi lappang bennem, amikor hirtelen kimondtam, neki. Amikor arra céloztam, hogy előző életünkben találkozhattunk már, kiderült, hogy régóta tudja, s azt is pontosan, hogy hol és mikor. Akkoriban nem ebben az anyagyermek kapcsolatban éltünk. Én a szellemi Mesteremtől tudtam erről a múltról ő magától jött rá.
Baráttalan, sőt, barátságtalan korban élünk. Más szóval nincsenek lelki társaink.
Barátság akkor születik, amikor a lelki társat fölfedezzük egymásban. Hamvas Béla csodálatosan írt a barátságról. De téved, amikor azt mondja, hogy ez csak férfiak között jöhet létre.
Nem. Nők között éppúgy lehet barátság, mint férfiak és nők, sőt, amint látod, anya és gyermeke között is. De még mester és tanítvány, Isten és ember között is. Gyakran állat és ember között is van a barátsághoz hasonló vonzalom. Maga a héber szó, a réja, amivel Isten szól Mózeshez, eredetileg a pásztor és juhok közötti vonzalmat jelenti. Jézus példabeszédeiben gyakran tér vissza ez a mély szeretetfogalom: ilyenkor ő is nyájról, juhokról, jó pásztorról beszél. Igazán szeretni csakis a jó pásztor tud, s ennek a mértéke az, hogy életét adja a barátaiért. Ha a barátságról faggatom olvasóimat, sokan a kutyájukat, macskájukat vagy lovaikat említik először. Vannak, akiknek nagyobb fájdalmat okoz állatbarátaik elvesztése, mint közeli hozzátartozójuké. Szégyellik bevallani, de így van. Itt ugyanis valódi szeretet volt, igazi réja – és a lelki társ elvesztésénél nincs nagyobb fájdalom.
A jó barátság ritkább, mint a szerelem. A szerelemben testi vonzalom van, erotika, önzés. Szenvedély is. Túl heves érzelem ez, semhogy sokáig fennmaradjon. Azontúl a szerelmes a másikat magának akarja, csakis magának, ki akarja szakítani társát az egész világból, csakis azért, hogy az övé legyen. A szerelemnek vágy alapja van.
A barátság nem forró – az a melegség van benne, ami a jéghideg világban az életet jelenti. A barátság „barátságos” – más szóval idilli, otthonos, ismerős, jó. Hiányzik belőle az egoizmus, amelynek főszava az ellenséges. Minden barátságot az önzés tesz tönkre.
Főleg ezért szakadnak meg gyermekkori vagy ifjúkori barátságaink: ahogy csontosodni kezd az egónk, úgy leszünk egyre önzőbbek, zártabbak, hatalomra szomjasak, úgy leszünk egyre baráttalanabbak és barátságtalanabbak.
Az egót csakis a saját érdekei érdeklik: nincsenek barátai, csak ellenségei vagy szövetségesei. Az egó bajtárssal, elvtárssal, munkatárssal, szövetségessel, haverral, cimborával pótolja ideig-óráig az igazi barátságot. Az egó nemcsak magányban él, de mindenki ellen is. Nem tud szeretni.
(Természetgyógyász Magazin Online, 2004. január