Folytatsd a verset!

...
Frizsider a rácspolccal,
mirelite rántott hal.

Fiugatya, díszgömbök,
focicsuka, zsírtömbök.

Tamagocsi, angyalszag,
csodagyufa, vasmadzag.

Kutyagumi, fitt joghurt,
lapozom a prospektust.

Lackfi János: Soroló
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet;
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

...
Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

Kányádi Sándor: Április hónapja
*********************************


Tanulni kell a téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak,
mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.
...

...
És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

Nemes Nagy Ágnes: Téli fák
^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^
Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.

Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.

A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.
(...)

...
Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.

Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.

Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?

Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Radnóti Miklós: Eső esik, fölszárad
----------------------------------------

Szemem lehúnyva hallgatom
És föligézem arcodat.
Te ringatózol a dalon,
Te rengeted a húrokat,
Téged dicsérnek a vonók
És áldanak a trombiták,
Csellókban a vágyam zokog,
Dobokban a szívem kiált.
...

...
Fülem befogva hallgatom,
Hogy harsonáz a szerelem,
Hogy dübörög e hatalom
Időkön át és tereken:
Hogy rázza emlék lombjait,
Hogy tépi élet sudarát.
Ó Anna, lelkem dalait
Neved hogy viharozza át!

Juhász Gyula: Koncert
~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Azt akarom, hogy rámszorulj,
azt akarom, hogy sírj utánam,
azt akarom, ne menj tovább,
azt akarom, maradj meg nálam.

Azt akarom, halkan nevess,
azt akarom, szavad elálljon,
azt akarom, szemmel keress,
azt akarom, a szíved fájjon.
(...)

...
Azt akarom, add meg magad
kegyelemre vagy pusztulásra, –
azt akarom: engem szeress,
azt akarom, ne gondolj másra.

Ignotus Pál: Akarom
-------------------------

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
...

...
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

Szabó Lőrinc: Nyár
~~~~~~~~~~~~~~~

Gondos az Isten. A csillagokat ki-kihordja az égre.
Festi az ég alját, feketét szelídít puha kékre.
Szép nap ez. Ülnek a fák a tavaszban, a nyárban.
Szív, szem, kéz! Társat keresünk valahányan.
Lassul a fény, beleolvad a szembe. S könny, ha kicsordul.
Jó kacagás ez, nem szomorúság. Látszik a béke:
kék lufi-hadsereg érkezik és pukkad ki a szívben.
Mézmeleg édességétől elalélnak a földön, a vízen.
(...)

(...)
Csók a családnak, s jó sütemény a barátnak.
Tárd szét két karodat! Verdess! Ma kinőnek a szárnyak!

Jónás Tamás: Senki sem árva

********************************

Vörös szakadékba köves ösvény nyúlik,
a fenyő-ajtó csak a zöld mohát zárja.
Elhagyott lépcsőkön madarak lábnyoma,
nem nyitna be senki a remeteházba.
Fehér légycsapóra látok az ablakán,
falon lóg, belepte a vastag por, árva.
Hosszú sóhajtásra indít a látása.
Mennék és maradok fel és alá járva.

(...)

...
Illatos fellegek lebegtek a hegyről,
s virágeső hullt az egekből a tájra.
Lelkét betöltötte a Nemlét szerelme,
s hallatszott a szürke majmok zokogása.
Messze-messze esik e hely a világtól,
s a búbánat minden szegletét átjárta.

Li Taj-po: Nem találtam a hegyi szerzetest, akit kerestem // Szerdahelyi István fordítása
----------------------------------------------------------------------------------------------------


A régi gyermek néha fölzokog még,
A régi gyermek néha fölnevet,
Rám derül néha egy alkonyodó ég,
Mely soha már meg nem véd engemet!

A régi gyermek játékai törve,
A régi gyermek kertjei oda,
Régi szüretnek nem jő vissza ősze,
Régi majális, hol van már bora?
...

...
A régi utcák nem várnak esténkint,
A régi fák már nem köszöntenek,
A régi vágy már hervatag, beteg.

Ó hol lehetnek tűnt téli estéink,
Sárkányok, derűs nyári égbe, fenn,
Tiszavirágok a holt vizeken?

Juhász Gyula: Szürkület
~~~~~~~~~~~~~~~~

Kit lelkem mélyében elrejtve hordok
A gyermek mostanában nyugtalan, -
A gyermek, kit csak én tudok magam,
Haragszik.

Sír és liheg - dobban szivembe' szíve,
Arcáról eltünt a szelíd mosoly -
Ráncolja rám nagy homlokát és oly
Mogorva.

Én járok és csinálom, ami dolgom
És mondom jóestét és jónapot
És merre megy? És ön mennyit kapott
Belőle?

Ahol a villamos megáll, én is megállok
A kémények közül kinéz a Hold
Alatta állok én s a szürke bolt
Fölötte.

Kinéz a hold. És vár. Én visszanézek,
A tekintete egyre tétovább; -
Már nedves és felhős - nem megy tovább,
Kicsordul...

A fordulónál pénzt veszek elő,
A szél hajambakap, mint könnyü kéz, -
Megfordul és szájtátva visszanéz:
Hát nem jössz?

A sziklaszirtre némán tűz a nap
És nincs, aki belőle bort ereszt -
Csúcsán mohos, penészes kőkereszt -
Tovább mék.
(...)

...
Este az ajtóban kulcsom csikordul,
Ádámcsutkám jár fel s alá – eszem.
Csók nélkül is elalszom csendesen
Az ágyban.

De kit lelkem méhében rejtve hordok
A gyermek ébren van, nem alszik el
És felriad és rugdal és szökell, –
Nem érti.

Felül, körülnéz a sötét szobában
Arcomra hajlik, nagy szemet mereszt,
Aztán legörbül a szája: – hát mi ez?
Őrült vagy?

Karinthy Frigyes: A gyermek mostanában nyugtalan
..................................................................................

Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
(...)

...
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.

Weöres Sándor: A társ
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Nem akkor megy el, amikor hiszed,
nem akkor hagy el, aki a tied.

Egy reggel, éppen úgy, mint annyi éve,
felkel, nyújtózik, és papucsba lépve
mosdani megy, és fogat mos a csapnál,
aztán egyszercsak megdöbbenve felnéz:
egy idegen nő kérdi tőle: „Nem kérsz?”
És aztán... minden megy tovább, mint régen,
nem támad tűzvész az asztalközepén,
és a fürdőszobában változatlan
vékonyul tovább a családi szappan...
(...)

...
És aztán... lassan gördül év az évre, a házban kövült nyugalom és béke,

hanem az asszony fázik, egyre fázik - nem érti.
Pedig minden rendben látszik: takarékos, józan, derék a férje.
Az ég hideg, s mintha esőt ígérne. . .
Ő ment el, rég, a napjai közül, ajtót se csapva, észrevétlenül.

Maja Borinova: Ajtót se csapva
............................................


Szívem alatt ragyogsz.
A csillagok csipkéje remeg az ablakon.
Érzed? Ez itt a szív állandóan üres edénye,
pedig örökké csak merít, merít.

Mondhatnám ezt is még: Ó, harmatos
alma a tested, s rá a fény havaz.
De szebb öröm, hogy friss, kemény, piros,
s hogy női test, izgató és igaz.
...

...
És nem hasonlítlak az angyalokhoz:
asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
mert úgy szorítsz forrón, sírva magadhoz,
hogy embernél több leszek általad.

Váci Mihály: Szebb öröm
~~~~~~~~~~~~~~~~~

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
nélküled föl újra nem loboghat
(...)

(...)
nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének
****************************************

Mikor az Ég furcsa, lila-kék
S találkákra mennek a lyányok,
Óh, be titkosak, különösek
Ezek a nyári délutánok.

Járunk bolondul és ittasan
Nagyvárosi utcákon égve,
Fekete, szigorú vonalak
Rajzolódnak a nyári Égre.

A város árnyas és remegő.
Ezer tornya, kéménye, karja
Úgy mered a csókos Ég felé,
Mikéntha ölelni akarna.
...

...
Mint zavarodott szerelmesek,
Pirral s pihegve szemben állnak
Az Ég s a város. Szívük dobog
Vad ritmusára a Halálnak.

Szemünk könnyes, mégis nevetünk
Föl-föltekintve vágyva, félve
Arra, ki szép s kit nem ismerünk,
Hideg szeretőnkre, az Égre.

S ott fenn az Égen, ott valahol,
Egy-egy pillantást visszavetnek.
Sírván nevetünk az Ég alatt
S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.

Ady Endre: A nyári délutánok
----------------------------


Zöld nyárson tányér sárgaréz
mérlegén fekszem mályva-ég
paradicsomföld közt lemért
lélek a súlyom semmiség

mint darázs szárnyán milligramm
virágpor megragadt arany
sugár gombostűhegye csak
de békességem súlyosabb

a mező zöld tonnáinál
mit dörgő gulya kerge nyáj
traktor nyom s leszálló madár
míg kapros kertben nő kapál
...

...
hajló Vénusz nyíló titok
óriás zöldben tűzpiros
karton parázna nyers idom
a napraforgó ráforog

szerelmesen hétszáz ággyal
közepén selyemruhásan
meddő szűz szenved magában
könny kékellik a hajában.



Ágh István: Napraforgó
==================

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
...

...
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szivünket.

Radnóti Miklós: Bájoló
-------------------------

A lányoknak milyen van,
tegnap óta már tudom,
mert akkor Zsoltival
kilestük ezt a kulcslyukon.
...

...
Nem érdekes! a dolgukat ők ülve
végzik el...
de jó, hogy Zsoltival mi állva szoktuk...
s van mivel!


Ranschburg Jenő: Különbség
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ
Mint iskolás, ha bepisilt,
az erdő oly komoly.
Az arcán ott a félelem:
tudja: ezen az éjjelen
vért szomjúhozva megjelen
a Rézfaszú Bagoly.
...

...
A szeme éles, s karma is:
kire lecsap, fogoly.
Mert gúzsbakötve elviszi,
egy nagy hordóba beteszi,
s vasárnap délre megeszi
a Rézfaszú Bagoly.

Mielőtt vére kibuzog,
s a nagy hordóba foly,
dolgozni kényszerűl a rab:
eloldja őt, tüzet rakat,
s faragtat véle nyársakat
a Rézfaszú Bagoly.

S minden vasárnap égre száll
a vészes füstgomoly:
mutatja, hogy a máglya fűl,
s ebédje míg pirosra sül,
a vért szörtyölve körben ül
a Rézfaszú Bagoly.

Havasi Attila: Dal a Rézfaszú Bagolyról
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Az alkony kéken hamvazó ködében
most térnek nyugovóra mind a házak,
a csöndbe bámulnak komoly fehéren,
s tetőiket lehúzza az alázat.

Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,
– öreg parasztok néznek így az éjbe –
és lecsukódnak jó korán e fények,
s virraszt tovább az udvar jegenyéje.
...