Folytatsd a verset!

...
Barackfának tetejéről
integess a Napnak,
szőlőtőke ezer fürtjét
puttonyodba dobjad!

Végül itt egy görögdinnye,
hatalmas, zöld labda,
gurítsd haza, úgysem fér be
gyümölcskosaradba!

Bartos Erika: Gyümölcskosár
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ

A fűszálból fa lett, a televény
Dicsőségére, Isten bánatára,
Hiszen a háza
Tégláit törte szét a jövevény.

Mikor lecsap az ezerszálú korbács,
S hullámot vet a záporverte part:
A cickafark,
A bojtorján meghajlik, mint a jobbágy;

Meghajlunk, mint az eleven növény:
Képzeletünkben zászlót tart a vállán
A göndör Bárány
A mennyezet legszebbik gyámkövén.

(...)

...
Kóró mutatja, merre állt az oltár,
Míg volt fölötte boldog boltozat,
S amíg a pap
Szavára hallgatott az ájtatos nyáj…

Akár a papnő, tisztába teszed
A templomot. Félkézzel megragadnád
Előbb a dudvát,
Aztán a fát: takarja az eget.

Hogy miként lesz a fából könnyű zsindely,
Nem tudja senki, hacsak nem az ács…
A kalapács
A szög fejéhez koccan: él a színhely,

S a lázpiros táj egyetlen sebén
Segít a flastrom.
Alsó- és Felsőjózsa közt, a parton
Kezünk alatt kihajt a vetemény.

Térey János: Fűből lett fa
.......................................


Egyik éjjel álmomban,
Visszafelé számoltam.
Tízes volt az egy és egyes lett a tíz,
Vízoltók tüzet hordtak, mert égett a víz.
Macskát üldözött egy vad egér,
Lovat húzott az echós szekér.
Tűzött az eső és esett a nap,
Fejet viselt magán, egy csinos kalap.
Én voltam a felnőtt és apa lett a gyerek,
A futball labda téglalap, a kapu pedig kerek.
Anya nem dolgozott, csak hétvégén két napot,
Együtt töltöttük az összes hétköznapot.
(...)

...
Végül egy dologért nagyon megijedtem:
A nagymama fiatal, én meg idős lettem.
Éreztem bölcs vagyok, értem a világot;
Minden rezdülését, minden furcsa álmot.

Napfénnyel jött a reggel, s mit eddig sosem tettem,
Nővéremet a mosdóba, magam előtt… beengedtem.

Erdős László: Fordított világ
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ


Körbebámulják, megcsodálják
a világ legősibb múmiáját.
Az meg csak mint a kő hever,
mint akit semmi sem érdekel.
...

...
Gondolja magába, köpök rátok,
fasznak tátjátok itten a szátok.
Ha nem lennék ilyen hullafáradt,
bizisten tökönrúgnék párat.

Havasi Attila: Séta a múzeumban
--------------------------------

Július,
a vendégváró.
Mindig szíves
vendéglátó.
Sétálni hív,
menj vele!
Tárva-nyitva
erdeje.
Szomjad, éhed
oltja málna,
szedhetsz bőven,
nem sajnálja.
(...)

...
Hűsölhetsz
a fák alatt.
Finom gomba
száz akad.
Zenében sem lesz
hiány:
fejed felett
rigó fütyöl,
trillázik
a csalogány.

Osvát Erzsébet: Bőkezű július
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tudom, mitől döglik a légy.
Tudom, ki hord rongyot, ki selymet.
Tudom, mi csúnya és mi szép.
Tudom, melyik fa mit teremhet;
Tudom, melyik mily nedvet enged.
Tudom, minden mögött van ok.
Tudom, ki dolgozik, ki tesped.
Csak azt nem tudom: ki vagyok?
(...)

Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert,
Tudom, az uj tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett,
Tudom, mely fán mily gyanta serked,
Tudom, hogy minden egy dolog,
Tudom a munkát, lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
(...)

...
Tudom, ki ölt csipkés zekét.
Tudom, barátok mit viselnek.
Tudom, hogy úr, kit strázsa véd.
Tudom, mi illik szent szüzeknek.
Tudom, a tolvajbanda-nyelvet.
Tudom, sok tökfej jóllakott.
Tudom, tüzes bort hogy vizeznek.
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

Tudom, ki tart öszvért, gebét;
Tudom, hogyan bírják a terhet.
Tudom, ki dáma, ki cseléd.
Tudom, hogy jó pénzt merre vernek.
Tudom, mik a cseh tévtanok,
Tudom, hogy Róma sosem enged
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

Tudom, amit kell tudni, Herceg!
Tudom, mi rozsdás, mi ragyog.
Tudom, hogy egyszer eltemetnek.
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

Francois Villon: Kérdések kérdése // fordította: Mészöly Dezső
---

...
Tudom az urak nyakdíszét,
tudom, melyik ruha mi szerzet,
tudom, ki gazda, ki cseléd,
tudom, mily fátyolt kik viselenek,
tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,
tudom, tortán él sok piszok,
tudom, mely csap mily bort ereszthet,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

Tudom ló s öszvér erejét,
tudom, mit érnek, mit cipelnek,
tudom, pénz szava szép beszéd,
tudom, hol mérik a szerelmet,
tudom, mit higyjek a szememnek,
tudom, Róma mit alkotott,
tudom, hogy a cseh mért eretnek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

Mindent tudok hát, drága herceg,
tudom, mi sápadt, s mi ragyog,
tudom, hogy a férgek megesznek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

Francois Villon: Apró képek balladája // Fordította: Szabó Lőrinc

--------------------------------------------------

Szikrázó
az égbolt,
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.

Olvadtan
a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött
utaznak
izzó gyöngyszemek.
(...)

...
Ragyogó
kékségen
sötét pihe-szál:
óriás
magányban
egy pacsirta száll.

Weöres Sándor: Kánikula
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Nem fák ezek, üresség kertjei.
Heverhetek a romlott napsütésben,
vagy illegek előttük: mindent megteszek.
Megteszek mindent a kijelölt időben,
elmondom az elvárt mondatot,
és ismerem váratlan kérdéseiket,
és ellenőrzöm elcsukló hangomat.

(...)

...
Romlást kongat a félrevert szív;
csak romlás, csak zengés mindenütt.
Suttogom magamnak: jól van így.

Takács Zsuzsa: A festett háttér fákat ábrázol
.......................................................................

Elmentem egyszer Önhöz édes,
sok sok igérgetés után,
e diszkrét célra Ön kibérelt
egy kétszobás lakást Budán.
Oh, nem valék szerelmes Önbe,
ettől nyugodtan alhatik.
De hát nem tudtam mit csinálni
háromtól hatig.

Férjem ilyenkor nincsen otthon,
a magány rossz tanácsadó,
átmentem többször is Budára,
ez ugye megbocsátható?
Ön oly szelíden tud susogni
ez engem úgy elandalít…
A végén a babája lettem
háromtól hatig.
(...)

...
A nagy szerelmi virradatra
hamar borult az alkonyat,
eloszlott lassankint a mámor,
tűzünk lassankint lelohadt.
Ritkábban mentem át Budára,
Ön is csak néha – néha hitt,
ilyenkor szörnyen untuk egymást
háromtól hatig.

Ma szakítottunk, hála Isten,
szívem dobog, szemem ragyog.
Nem kell többé Budára mennem,
szabad vagyok, szabad vagyok!
Derülten nézek a jövőbe,
csak egy dolog nyugtalanít,
hogy mit fogok ezután csinálni
háromtól hatig.

Heltai Jenő: Háromtól hatig
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ
E világ nem az én világom,
csupán a testem kényszere,
hogy egyre beljebb, mint a féreg
furakodom beleibe.

Így táplálkozom a halállal,
és így lakik jól ő velem;
az életem rég nem enyém már,
vadhúsként nő a szivemen.
(...)

...
Minden teremtett elevenből
kijózanodva a szemét
így ütközik ki, leplezetlen
föladva hiú szégyenét.

A mindörökre ismeretlen
végül is így lesz otthonos.
Mint hervadás az őszi lombot,
a pusztulás bebalzsamoz.

Kihűlt világ ez, senki földje!
S mint tetejébe hajitott
ócskavasak, holtan merednek
reményeink, a csillagok.

Pilinszky János: Kihűlt világ
..................................................


Hírt keresünk, úgy van! Italúl én szomjuzom a hírt
Vastagon és durván, Buksi, te éhezed azt.
(...)

...
Én, mint jó bortól, tán édesen álmodom egykor:
De te zabálsz, mint a pór lova, s hullani fogsz.

Vörösmarty Mihály: Buksihoz
˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘
Hajnali csillag peremén
várjuk a reggelt, te meg én:
harmatozó fény a házunk,
mélybe kalimpál a lábunk.

Vacsoracsillag peremén
lessük az estét, te meg én:
elsuhanó fény a házunk,
reszket a mélyben a lábunk.
(...)

...
Földre bukó fény: te meg én.
Éjbe hunyó fény: te meg én.
Lobban a sóhaj-uszályunk:
csönd ciripelget utánunk.

Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén
------------------------------------------------

Apad a tó,
izzik a nyár,
üzen a szél,
nád muzsikál.
...

...
Felhő szaporodik,
körbeölel,
villám magasodik,
hú, de közel!

Tóthárpád Ferenc: Apad a tó
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
(...)

...
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjuságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

József Attila: Talán eltünök hirtelen
------------------------------------------------

Elkezdett esni, és esőt leső
Szemem alá pattant egy csepp eső.

Én cseppet sem haragszom érte, sőt
Köszönöm szépen ezt a csepp esőt
(...)

...
Amint gurult, behúnytam a szemem,
oly rég nem sírtam, édes Istenem.

Szép Ernő: Esőcsepp
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ

A fűz a vizen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
És akkor lopva jöttem én
(...)

...
a nyári lanka szőnyegén -
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt...

Dsida Jenő: Mese, mese, mátka...
-------------------------------------

Az árnyék, mint a kés, szalad
az arcomon. A csend ropog.
Magammal együtt láttalak?
Megráncosodtak a napok.

Szél. Túlvilági szél süvölt
A csillagok ágai közt.
(...)

...
Mint a líra, hideg vagyok.
Csak a fájás; mi sem maradt.
Kövek. Kövek és lábnyomok.
Kuporgok súlyos ég alatt.

Imre Flóra: Hideg
~~~~~~~~~~~~~~~~

Jártam én koromban, hóban, húzott az álom.
Mást kerestem s mellém te álltál,
kardél mellett felnőtt virágszál,
sebzett virágom.

Húszévem elveszett, s érzem, te lész a vígasz.
Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
szádról szóló harmonikáddal
föl-fölvidítasz.
(...)

...
Engem a szépség, a vígság csodásan éltet.
Érte égek, hogy megmaradjak,
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
kócból a mézet.

Köröttem kúsza az élet, kúsza a sorsom.
Vértezz hittel, hûséggel állig,
akkor én a haláloságyig
belédfogódzom.

Nagy László: Jártam én koromban, hóban
----------------------------------------------

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
(...)

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

József Attila: Tedd a kezed
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

én szeretem a rejtélyeidet
tartózkodásod zavart büszkeséged
ahogy nem mondasz nemet sem igent
ahogy a személyes teredet véded
(...)

...
még a játszmáidat is szeretem
mikor nem válaszolsz vagy mikor másra
mikor a mondat mögül hirtelen
felvillan a lélek elhallgatása

a mozdulat és a megtorpanás
a nehézpáncélozott védtelenség
ahogy önmagadnak elébe állsz
rejteni tenger-szemed végtelenjét

meg ne lássák a titkolt benti képet
engedékeny gyönyörű gyöngédséged

Imre Flóra: Én szeretem a rejtélyeidet
---------------------------------------------

Kezemet kicsípi a fagy
kesztyűmet odaadtam fiamnak
iskolába menet
mert otthon hagyta sajátját
indulás előtt szennyesbe tettem
trikót alsót gombócba gyűrt zoknit
(el ne vesszen a párja)
visszafelé kávét ittam a boltban
befizettem a postán a havi részletet
leadtam kivizsgáltatni a székletet
menetközben kólával pizzával unikummal
kúráltam tegnapról maradt fejfájásomat
...