Folytatsd a verset!

(A csónakos virágú, karcsú szelíd) rekettye,
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.

Sétáltam, mint felhő, melyet
szél hajt, céltalan, könnyedén
s egyszer csak egy sor, egy sereg
......

aranyliliom tűnt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak álmatag.

Régi szelid esték, ti is emlékké nemesedtek!
.........................................................

A la recherche (1944)

egy kacsa, két kacsa odacsászkál.
Sárban ezer kacsa bogarászik,
reszket a tó vize, ki se látszik.
/Weöres S./

Egy kacsa, két kacsa odacsászkál.
Sárban ezer kacsa bogarászik,
Reszket a tó vize, ki se látszik.

Kilenc perccel nyolc óra múlt,
kigyúlt a viz alatt a tűz
.............................

és sűrűbb lett a parti fűz,
hogy az árnyék közészorult.
Radnóti Miklós: Pontos vers az alkonyatról


Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára

a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

Üdvözlégy, jól birod e vad hegyi úton a járást
............................................................

mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.

Wass Albert:
Karácsonyi versek II.

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!

Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!
(Wass Albert: Karácsonyi versek II.)

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,[SIZE=+1]
[/SIZE]

Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Ady Endre: Az Úr érkezése

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem igér, nem hamisít.

Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
...................................

Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
József Attila: Ars poetica

Magyar március! Lobogódat
tépázhatták barbár dühök,

örökké fönt szárnyalsz a szélben
a vérszomjas világ fölött.
/Székely Dezső: Magyar márciusok/




Öreg apók hosszú pipával
Bólintanak a ház előtt,
Az orgonák lila virága
Esőzi be a temetőt.

A sírok kertje mellett szántás,
Fekete föld, felhőt akar,
A tavaszégen varjú szánt át,
Vén, szürke varjú, gyászmagyar.
(Juhász Gyula: Magyar falu csöndje)

A hegedű száraz fája,
Beh szomorú a nótája!
Úgy megsí-rí, úgy kesereg,
Talán a könnye is pereg.

A hegedű bús nótája,
Magyar ember múlat nála:
Úgy megdanol, táncol, vigad,
Hogy a szive majd megszakad.
/Arany János: Dal/


Este, este...
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.

A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
[Kosztolányi Dezső: Este... Este...]

Aludjál, aludjál,
Angyallal álmodjál!
Elindult az angyal
Egy fényes csillaggal,
Egy fényes csillaggal,
Egy csengő csengővel,

Asztalra rakható
Szép arany erdővel.
Szép arany erdőben
Kis ezüst házikó,
Házikó közepén
A tündér Anikó.
/Gárdonyi :Aludjál, aludjál/


Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.
A szép álmokat zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.

Elviszik a világ minden részére,
S belehintik az éberek szemébe.

Egy álommanó lám hozzád is elért.
Leteszi zsákját, beledugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja. (...)

(Thalis Silvenier)

Új:

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
ez amelyben lakunk
Nincs egy bokor se', hol
meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
az éhség ott belül,
e kettős üldözőnk
Kínoz kegyetlenül.

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

(Már csak egy verszak, de az a legszebb!)

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor....
De szabadok vagyunk!

(Petőfi Sándor: A farkasok dala)

új:

Hol vagy, hol vagy életünknek
Szép tündére, boldogság?!
Karjaidban kik pihennek?
Ajkaid kik csókdossák?
Fényes orczád néha, néha,
Szemünk előtt megjelen;
Vagy csak a szív álma képzel
Kétes ködben, fellegen?