Folytatsd a verset!

...
Arcod varázsa csordultig betölt,
S egy pillantásodért is sorvadok,
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam, s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

William Shakespeare: 75. szonett - fordította Szabó Lőrinc
*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***


Mert jóllehet csak istállót talál,
ki "lépremegy" a csillagot követve -
mindig lesz Gáspár, Menyhárt s Boldizsár,
ki újra csak elindul Betlehembe.
A csillag meg nem róható azért,
hogy álmaink egén kétszeresen süt -
nem koronás, felkent királyt ígért,
csak kisdedet, hogy királlyá növeljük.
(...)

...
Ki a jászolnál megcsalatva áll,
mert isten fia nem bíborpalástos:
hozzásegíti tétlen is akár
a férfikori töviskoronához.
S nem adja már, csupán lerója önként
az aranyat, a mirhát és a tömjént.

Baranyi Ferenc: Betlehemi csillag
..................................................................................



Ez itt az élet, hámor és kohó -
világ költői, ide jőjjetek,
testvéri szemmel, örökös merészek,
nézzétek itt az ősi lényeget.
Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén,
ott ugrik a véletlen, mint a nyúl,
és kavarognak a szinek veszetten,
mint álmainkba, határtalanul.
Rémítve jönnek szörnyű figurák,
a feketék, a dörgő pirosak.
...

...
Ez itt az élet karneváli tánca,
borzongató és édes iszonyat,
költőszivünk sok kendőzött alakja,
a képzeletünk lángoló salakja
olvadva, sisteregve, feketén.
Ó élet, élet, roppant költemény,
most láthatunk mezítlenül, ragyogva - -
Mi kéj.
Mi őrjítő, mi szédítő - -
Mi mély.

Kosztolányi Dezső: Induló a költőkhöz
*********************************************

Ültem rakott asztalodnál,
borod igen jó vala;
hogy pinczéd legjobb rendben van:
meggyőződtem általa.
Utaztam a szekereden,
megnéztem az aklodat;
gyönyörű szép a ménesed,
van sok telivér lovad.
Dohányod jó, – pipatartód
valóságos múzeum;
az ember nem is sejtene
ennyi műkincset falun.
Feleséged, leányaid
zongoráznak gyönyörűn,
fegyvertárad kincseinek
az ember szíve örül.
...

...
Ekéd, szántóvető géped
A korral szépen halad,
Minden sportsman kifogásán
Túl van kopód, agarad.

Angolkerted, üvegházad
Növényzete ezernyi;
De könyvtárt az egész háznál
Nem bírtam felfedezni.

Jókai Mór: Igen sok magyar úr emlékkönyvébe
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


Ahogy tegnap este itten
Egy kis vizet meritettem,
Fürge paripán elém
Fekete szemü legény
Szökken és beszélni kezd:
"Hugom, adj egy kis vizet!"
E szók, nyilak - édesek -
Átverték a szívemet.
(...)

...
Közeledem hirtelen,
Ah, de reszket a kezem.
A korsómat ejtem földre
Három-négy darabra törve.
Még mind itt a sok cserép,
Hajh, de hol van ő, a szép?
Jönne bár most ide, hej!
Másik is hadd törne el...!

Vajda János: A leány a kútnál
---------------------------------------------------


Szőlőhegyen
a kaszálón
bőven terem
a virágom.

Nem is virág
talán mégse,
inkább a fák
örökmécse.

Zöldfehéren
szemlehúnyva
olyan délben
mint egy urna.

Zárt födéllel
olyan ősi -
még az éjjel
hamvát őrzi.
...

...
Vagy mintha így
takargatná
lángját, amíg
süt a nap rá.

Bólog, alszik,
milyen kedves,
idehajlik
a kezemhez.

Darázs is dong,
száll körüle,
keresi, hogy
hol a füle.

Tán azt hiszi,
halványzöldre
mázolt kicsi
parasztbögre,

nappal szirma
a fedője,
csillag ihat
csak belőle.

Simon István: Mécsvirág
*****************************

Anyám csevegő kertje
köszön rám reggelente...

Szól a sárga peremizs:
- Kérlek, törődj velem is!

Gyúl a piros tulipán:
- Mint a szívem, légy vidám!

Kéken nevet a csenkesz:
- Mosollyal megmelengess!

Súg a fehér madárhúr:
- Beszélj hozzám madárul.

Hahó- kiált a hérics -,
tavaszhírt hozok én is!
...

...
Kacsingatnak a hunyorok:
- Legyen virágos humorod!

Ordibál a szamárkenyér:
- De nagyra vagy, szamár legény!

Károgja a varjúháj:
- Ügyelj, nehogy pórul járj!

Tátika némán tátogat:
- Ugye, megőrzöd titkomat?

...Anyám csevegő kertje
beleszürkül az estbe.

Sötétben csak az estikék
illatozzák szeretetét.

Simai Mihály: Anyám csevegő kertje
-----------------------------------------------------------------------



Láttam a napot, súgta a szélnek:
Várnak a tavak, csónakok, stégek.
És tényleg a táblán virul egy szó,
Csupaszín betűkkel: VAKÁCIÓ!

Két hónap napfény vár ránk a nyárban,
Kószálunk vígan viruló tájban,
Hűsítő tavakra, strandokra járunk,
Nincs is ilyenkor boldogabb nálunk.
(...)

...
Tekergünk sokat, nem riaszt felhő,
csalogat mező, hívogat erdő.
Aranykalász közt pipacsok égnek,
kék búzavirág suttog a szélnek.

Távol a gyorsvonat füttye után
kaláccsal, cukorral nagymama vár.
Játszani, nyaralni, élni de jó!
Szeretünk, szeretünk, VAKÁCIÓ!

Andók Veronika: Vakáció
-- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- --


Tudod, mi volt a hét csoda?
Egy újszülött kis homloka,
egy falevélen az az ér,
amely a gyökeréig ér,
egy szó mely idejében jött,
egy darab ég a csend fölött,
(...)

...
egy kéz, amely utánad nyúlt,
mikor csillagod földre hullt,
télen egy jó meleg szoba,
s ha szépen érkezel... Oda.

Szabó Éva: Hét csoda
************************


Emberi berkekben kószáló tünemény,
Álmokból tapasztott tétova építmény,
Lelkünkbe férkőzött érzés-szülemény,
Manapság csak úgy hívják: remény.

De miért kísért e többarcú szeszély,
Ha válóra válása annyira csekély?
Rejtély az tény, de nem eszmény, hát
Valaki mondja meg, mit ér a remény?

Mit is érzünk, mikor remélünk?
Lehet, hogy felhőtlen örömet érzünk,
Esetleg több sebből is vérzünk,
Vagy mindkét érzésben van részünk?
...

...
Amint remélünk, akképpen élünk,
Vagy érdem szerint van benne részünk?
Vajon nem tévedés minden reményünk,
S hogyha nem remélünk, ne is éljünk?

Ugyanúgy érzi a szomorú s a boldog,
Hogy büntetlen születnek az álmok?
S mi egyiknek nem ad csupán átkot,
Egy másiknak adhat vidámságot?

Végül is mért hisszük mi emberek,
Hogy ez a világ csak úgy kerek,
Ha a remény keltette egyveleg,
Belsőnk legmélyén bizsereg?

Hisz a remény - a csalfa - nem más,
Mint félelembe burkolt bukás,
Testet, s lelket bántó csalás,
Sőt, néha már kész szívhasadás.

Tán van, ki el sem tudja képzelni,
Milyen lehet azt átélni, hogy
Mit az élet ad, menten elveszi, s így
Az új reményt is csak félelem kíséri.

Könnyű, kinek remélni csupa derű,
Mert korábbi emléke nem keserű,
De az élet sajnos nem egyszerű,
Kivel fukar, s kivel meg bőkezű.

De mindhiába a tiszta, józan elme,
S hiába kérdéses a remény értelme,
Mindig lesz, kivel galád játékát űzze,
S lesz, kinek a hitét zúzza össze.

Gegő Rebeka: A remény
¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨


Ezt a ziccert naná, hogy nem hagyta ki az ördög,
épp a vonaton utaztam - veszélyes zóna -,
próbáltam gondolni másra, de egyre pörgött,
hogy mi minden volt és mi is lehetett volna,
mikor feleségül akart venni egy vadidegen ember,
egy sodronypálya-vezető (?), aki a te neved viselte,
(...)

...
Brassóig hallgattam válasz és nevetés nélkül,
mint aki tudja, hogy ez az Ő műve, persze,
mégis azt gondoltam ott a fülkében ülve,
hogy nem leszek nélküled soha boldog.
Mint egy megszidott osztály, álltak kint szemlesütve
a kiégett földeken a napraforgók.

Tóth Krisztina: Jóslat
*****************************************

Belenézek a nagy éjszakába,
alszik a föld maga árnyékába’.
Itt, vagy amott csillagok röppennek:
gondolatim is úgy jönnek-mennek.
...

Gondolatom szappanbuboréki

Csillogók, mint odafenn az égi:

De töredék mindkettőnek utja -

Mind szétpattan, mielőtt megfutja.


Arany János: Meddő-órán

***********************************

Juhászlegény, szegény juhászlegény!

Tele pénzzel ez a kövér erszény;

Megveszem a szegénységet tőled,

De rá'dásul add a szeretődet.
...

...
"Ha ez a pénz volna csak foglaló,
S még százennyi lenne borravaló,
S id'adnák a világot rá'dásnak,
Szeretőmet mégsem adnám másnak!"

Petőfi Sándor: Alku
***************************

Szeptembernek közepén
a forró nap útra kél.
Vidáman az égre hág,
a zenitről kacag rád.

Felhő tapsol, nap nevet,
szellő súgja hogy szeret.
Levelet hoz fényfutár,
hogy nem múlt el még a nyár.
...

...
Óh szeptember, köszönöm,
szép ajándék, fényözön.
Hogy tombol a forró nyár
langyos víz partjainál.

Sugárzó az ereje,
úgy simogat fénykeze.
Nyári rekkenő meleg,
önti el bús szívemet.

Szuhanics Albert: Szeptemberi nyárutó
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°


Lehet erős az ember
és próbálkoztam is vele elégszer:
a mondat másik fele lemaradt:
rávitt a kényszer.

Elbírtam én, amit cipelni kellett,
mert nem volt hol letenni.
Hányan mondjuk ugyanígy mosolyogva:
ó, csupa semmi!
(...)

...
Mert a magány, az szégyellnivaló,
csilingelve riaszt, akár a pestis.
Hát rejtegetett púpját megszokja lassan
lélek is, test is.

Néha boldog az ember egyedül,
és néha kőkemény -
de belül fojtott gyöngédség az asszony
meg eszelős remény.

Keresztes Ágnes: Egyedül...
--------------------------------------------------------


Boldognak csak éjjel merek lenni,
mikor fakul az ég alján a fény.
Szűkül a város. Már csak porszemnyi,
imbolygó árny a világ közepén.

Boldognak csak éjjel merek lenni,
mikor a csönd a nyugodt tájon át
felém robog, s megáll lepihenni.
Langy ölembe fészkeli be magát.
...

...
Boldognak csak éjjel merek lenni,
mikor vágyaim árama sodor.
Gondtalan vagyok. Nem gyötör semmi,
s eszemben sincs, hogy fájt valamikor.

Boldognak csak éjjel merek lenni,
mikor rég várt álmom feledni visz,
hisz engedi ajkamhoz emelni
szívemben hagyott emlékedet is.

Kovács Daniela: Csak éjjel
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •



Régtől sejtettem ezt és folyton féltem,
hogy más is rájön: nyakunkon a kés;
mert ha igaz és nincs Isten az égben,
úgy erkölcs sincs, sem igazságtevés,

se jó, se rossz, se út, se cél, se rendszer,
csak káosz, ahol minden egyre megy
és mentől többet tud, lát, ért az ember,
az élet annál értelmetlenebb: –
(...)

...
rémálom két irgalmatlan setétség
között. Még jó, hogy a vers meg a szépség
tébolya kerget. Másnak csak a pénzvágy

s a kéj jutott. Olyiknak ennyi se.
Kihúzták a festő alól a létrát:
kapaszkodjék, mester, a pemzlibe.

Faludy György: Régtől sejtettem ezt
-------------------------------------------------------


Mikor éjszaka várom, s ő beállít,
Létem hajszálon függ, s tűnik tova,
Cím, kor, szabadság neki mit se számít,
Kedves vendég, kezében - fuvola.
...

...
És most belép. Fátyol fedi az arcát,
Föllebbenti, s néz rám figyelmesen.
Szólok hozzá: ,,Danténak az ő Poklát
Te mondtad tollba?" Mire ő: ,,Igen."

Anna Ahmatova: Múzsa - fordította Szöllősi Dávid
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha álltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jóbarát már egy se vár–
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
(...)

...
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.

Konsztantyin Szimonov: Várj reám / Lányi Sarolta fordítása
---------------------------------------------------------------------------------------


Van-e szebb élet, mint a másik
S nem mindegy-e, akárhogyan
Verjük magunk az elmulásig?

Úgy siratom azt, amit sírtam,
Olyan nagy vétek a sirás:
Esti vezeklés hajnal-pírban.

Aki él, az mind, mind örüljön,
Mert az Élet mindenkinek
Kivételes, szent örömül jön.

Én vétkeztem, százszor vétkeztem,
De már jön a megjobbulás,
Már az örömet látni kezdem.
...

...
Már megragyog fénnyel az élet,
Mindennemű s mindenkié:
Milyen nagy, áldott fényességek.

Akárki helyén éltem volna,
Életem éltem egyaránt,
Ujjongva avagy panaszolva.

És akármi is fog már jönni,
Mielőtt végleg elmegyek,
Meg fogom ezt szépen köszönni.

Ady Endre: Köszönet az Életért
***********************************

Ha az éjszaka korma lecsöppen,
Ha lehervad az alkonyi, égi szeszély:
fonogatja fölöttem a mély vízi csöndben
csillagkoszorúit az éj.

Ha a hold feje vérzik az égen
s gyűrűző köröket ver a tóban a fény:
átkelnek az árnyak a sárga vidéken
s felkúsznak a domb peremén.

S míg táncra libegnek az erdőn,
toppantva, riadt szívű fészkek alatt,
lengő levelek szeme nézi merengőn
a tükörre csapó halakat.
...