Folytatsd a verset!

Meg kellene fejtenem e nagy
szelidgesztenyék alatt
vonásaid keresztrejtvényét,
csönd-kondító pillantásodat,
s ki vagyok neked,
te nekem ki vagy?
Hadd tudjam meg
e tiszta szavú őszben,
amiért e végtelen pillanat
ragyogó tisztásán
elidőztem.

Kiss Dénes: Időző
********************
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragőzt?

...
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Kosztolányi Dezső: AKARSZ-E JÁTSZANI
********************************************

Ősz kószál a dombokon,
rozsdabarna lombokon
szellő lebben, ringató.
Búcsúzik a nyárutó.
Fényevesztett subáját,
fák lehullott ruháját
fújja a szél, táncra kél.
Hajnaltájban jő a dér.
...

Hordóban a hegy leve,
már pihenni kellene.
Meg is tenném, nem lehet.
Meg kell várni a telet.

Fél árbócon lóg a nap,
gólyák szárnyat bontanak.
Eső koppan, hallgatom,
őszre zárom ablakom.

Geisz László: Őszi vers
*****************************
Egy félig csókolt csóknak a tüze
lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
sírva szaladunk
s oda nem érünk.

Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.

...
Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.

Ady Endre: Félig csókolt csók
********************************

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
...

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

József Attila: Tedd a kezed
***********************************
Fonnyadó, sárguló ribizkebokor,
neked ősz már ez a nyár.
Virágod lehullt, gyümölcsöd leszedték,
vén gallyad is pereg már.
Leveledet görcs húzza össze,
mint az öreg ember tenyerét;
s éjről amint éjre tép a kölyök szél,
te kopaszodsz legelébb!

...
Szerte még a szőlő érik a napon,
csupa zöld és fiatal,
szerte a virágok arca kipirul
színük örömriadal.
Csak te ejted el lombjaid egyenként,
mint pénzét egy bárgyú agg,
lombod közt aszó pár szem gyümölcs:
aludt vércsöppek piroslanak.
Rajtad egy bolond keserű magyar fej
égbőlesett szeme jár,
fonnyadó, sárguló ribizkebokor,
neked ősz már ez a nyár…

Babits Mihály: Egy fonnyadó bokorhoz

Zöld lepke, mint hulló levél,
melyet tovább legyint a szél,
nem száll virágot lepni meg,
csak lenn, az út porán libeg.

Nincs feltünő bársony meze,
csilló-pora, fény-lemeze;
virágkorát most éli bár:
oly színhagyott köntösbe’ jár.

Volt napja, volt, négy, tán öt is,
hogy izlelt ő szerelmet is;
most a jövőnek hint magot;
nem fél, hogy a láb rátapod.

Szegény! Ha rátoppantanék,
pusztulna ő s egy nemzedék;
de oly bizalmas ott alant:
mért bántsam a kis gondtalant?…

Élj, lepke! éld múló nyarad,
ha még egy-két napod marad:
jöhet vihar nagy-hirtelen,
s megfagysz esőn, hideg szelen.
...

...
Köszönd, hogy már tekintetem
Földhöz lapúl, nem föl vetem:
Ha bátran még fenn hordanám,
Rád is tiportam volna tán.

Arany János: A lepke
*****************************

Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák,
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.
...

...
S most add a lelked: karcsu váza,
mely őrzi még a nyár borát –
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát.

Áprily Lajos: Ajánlás
........................................................


Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.
...

...
A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.

Wass Albert: Mert nagyon szeretlek
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.

Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,

s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.
(...)

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.

S egy éjjel is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.

Áprily Lajos: Ködös évszak előtt
**********************************

Megrázta vad haját a nyár,
sikítva elszaladt,
a szép csodának vége már,
de megtaláltalak,
gondold meg,
és szeress nagyon,
ó, szeress nagyon,
ó, ezt akarom,
ez az, ami kéne,
ez az, ami kéne.

Ha várlak téged úgy érzem,
egy éve várok már,
ha nézlek téged, úgy kérem,
vigyázz nagyon rám,
gondold meg,
és szeress nagyon,
ó, szeress nagyon,
ó, ezt akarom,
ez az, ami kéne,
ez az, ami kéne.

hkata59 írta:

...
Köszönd, hogy már tekintetem
Földhöz lapúl, nem föl vetem:
Ha bátran még fenn hordanám,
Rád is tiportam volna tán.

Arany János: A lepke
*****************************

Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák,
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.
...

Kattints a kibontásához...

A feladványom vége lemaradt:

Mért nézzek a magasba fel?
E szép világ: egy köd-lepel;
nem látom az ég madarát,
csak téged itt s útam porát.

Nem a pacsirtát, aki szánt;
a napnak áldott fénye bánt;
de az anyaföld szintelen
lakóján megnyugszik szemem.

Sorsom pedig, s egy méla gond
egemből már a földre vont;
de nem remény-magot vetek:
azt nézem: hol pihenhetek?
/Arany János: Lepke/

...
Meleg szavaddal alszom el,
arcoddal ébredek,
a ház falára írom fel,
magamba nevedet,
gondold meg,
és szeress nagyon,
ó, szeress nagyon,
ó, ezt akarom,
ez az, ami kéne,
ez az, ami kéne.

Ó, szeress nagyon…

Adamis Anna: Szeress nagyon
**********************************


Hóharmaton mezítláb jártam,
ólmos esőben bőrig áztam;
éjjel az erdőn, félelmemben,
hol sírtam, hol meg énekeltem.
(...)

...
S mindez úgy tűnik – most, hogy emlék –,
mintha egy tisztás szélén mennék
fütyörészve, hol alkonyatkor
őzek ittak ezüst patakból.

Kányádi Sándor: Gyerekkor
*************************************
Fonnyadó, sárguló ribizkebokor,
neked ősz már ez a nyár.
Virágod lehullt, gyümölcsöd leszedték,
vén gallyad is pereg már.
Leveledet görcs húzza össze,
mint az öreg ember tenyerét;
s éjről amint éjre tép a kölyök szél,
te kopaszodsz legelébb!
Szerte még a szőlő érik a napon,
csupa zöld és fiatal,
szerte a virágok arca kipirul
színük örömriadal.
...

...
csak te ejted el
lombjaid egyenként,
mint pénzét egy bárgyu agg:
lombod közt aszó pár
szem gyümölcs, aludt
vércsöppek, piroslanak:
rajtad egy bolond
keserű magyar fej
égbőlesett szeme jár:
fonnyadó, sárgúló
ribizkebokor,
neked ősz már ez a nyár...

Babits Mihály: Egy fonnyadó bokorhoz
---------------------------------------------------------------


Őszi süni vagyok, az avarban járok,
élelmet keresek, – mikor, mit találok.
Apró gyümölcsöket, néha egy-egy almát,
ezzel építem fel raktáram tartalmát.
Készülök a télre, mikor nem lesz semmi,
akkor is legyen majd a süninek enni.
...

Visszavonulok majd, nagyon sokat alszom.
a lélegzetemtől mozog csak a bajszom.
Mikor felébredek pici pocim éhes,
gyümölccsel megtömni, akkor esedékes…

Aranyosi Ervin: Őszi süni
**********************************

De jó ébredni fehér falak közt
madárszóra,
ahogyan engem márma költött
a hajnalóra.

Nap néni oly szelíden mosolygott
az ablakra
éji viharnak könnyes emlékét
szárogatva.

De mint egy morcan kedélyes bátya
vastag hangja,
mordult be kintről az öregtemplom
morc harangja.

...
Egy kicsi méh meg beszorult valahogy
a szobába
s az egész szoba most zeng, mint egy zsongó
zeneláda.

Szeretnék sírni: olyan szép minden!
Korholj, bátya:
mért veszett bangó figyelmem annyi
csúnyaságra?

Mosolyogj, néne! Csak egy kis méhe
szállt lelkembe
s újra zeng lelkem – zsong, mintha örök
hangszer lenne.

Babits Mihály: Csak egy kis méhe...
------------------------------------------------------------


A jávorfa, fehérfenyő, az ében
hajnalfényét és éjét nékem adta,
nekem csordult a rózsaszínű gyanta,
s szárítottam a lombard nap szelében.

Hozzá furfangos késeket csiszoltam,
s a milliméter ezredével mértem,
míg öble apró hajlatáig értem.
Alig éltem, s ha voltam, néki voltam.
...

Mert hallottam egy hangot, s elfeledtem,
oly nyugtalan vagyok miatta régen:
itt döngicsél éjjel-nappal szívemben.

De a jávorfa, a fenyő, az ében
megszólaltatja majd egyszer helyettem,
és újra él a földön s fenn az égen.

Kiss Tamás: Hegedű
**********************

Függetlenségében lél a bölcs nagyságot,
s neveti az arany jármos uraságot:
ő a természetet szabadon vizsgálja,
a képzelt jót, szépet, s igazat utálja,
ő a legnagyobb úr az egész világon,
felül ragyog lelke a mulandóságon.

...
Gyűjt ő kincset, hanem csupán csak magából,
a valóságnak quintessentiájából:
mert minden vagyonát szép tudományába
tartja, s megnemesült szíve jóságába,
melyet a sors, légyen édes vagy mostoha,
tőled el nem csalhat, el nem lophat soha.

Fazekas Mihály: A bölcs
-------------------------------------------------------


Még forrón süt a nap,
zuhog a verőfény,
de fordul a pillanat,
szürkébb felhő szalad
elforgó egek fakuló mezőjén,
s már rozsdállik a lomb,
hűsebb az éj fuvalma,
(...)

...
rekedten szól a kolomp,
gyűlik a tengeri halma,
s hideg fényben borong
a téli alma.

Keresztury Dezső: Ősz felé
---------------------------------------------

Láttam az őszt, s olyan vigasztalannak,
amilyennek nem láttam soha még,
mert július volt, a felhőtlen égen
öröm döngött s e mennydörgés alatt
mint József Attila versében egykor,
most is zöld lángba borultak a bokrok
s a bokrok közt a komoly lombú fák -
s a füvek is, még a letaposottak,
még azok is zöld mécsláng mindahány -
...

...
három napja szállta meg a vidéket
és ma reggel vonúlt el az eső -
s a lángoló örömzöld áradásban,
melynek hátán aranytajték a szél,
szigetnyi ősz: egy piros bádogasztal,
kint felejtették szegényt az esőben
s horpadt gödrében rozsdás tócsa nőt - - -

a tócsában egy megfulladt bogár
és három, vagy talán négy falevél.

Zelk Zoltán: Eső után
----------------------------------------------------------


Valami volt a hó alatt,
ami megállt a sarjadásban,
mert korán jött napsugarak
csaptak meg minket, mint az áram,
hökkenve engedett a hó,
s amit takart, az égre tárta,
pedig csak lassan oldható a fagy,
korántsem egy csapásra.
...