Gondolat

Még alig néhány perce,
hogy itt jártál nálam...
Még el sem szunnyadott
a nyughatatlan vágyam...
Még itt érzem ajkamon
lázas csókod ízét,
még látom csillogni
szemed tiszta fényét.
Még érzem karjaidnak
meleg ölelését,
még hallom a hangodnak
szelíd, lágy csengését.
Még meg sem értettem,
hogy itt voltál velem;
máris újra várlak!...
Már hiányzol nekem.

Bencs Gizi

A múlt ösvényén

Még mindíg a múltban vájkálok!...
Most is épp' arra kószálok,
hol megkopott-fényű csillagok
mutatják az utat,
melyen - tétova léptekkel -
gúzsbakötött lelkem,
elvesztett idők után kutat...

Roskadozva, egymagában,
hangtalanul könnyet ejt a lélek.
a múlt ösvényének porában
nyomtalanul eltünt az az élet,
mely egykor annyi szépet ígért!...
- és oly sok - sok jót akart! -
Köd szállott a rég' időkre;
s mindent eltakart.

Szerelem születik

Amikor merengve nézem,
halványkék szemeidnek
szelíd sugarát;
mámorítón édes borzongás,
testemet villámként hatja át...
Egy elfelejtett álom,
egy rég elmúlt csodás érzelem -
mint alvónak hitt vulkán;
tör elő szívemből, az új szerelem!

Bencs Gizi

Illúzió

Szerettem volna
az égig érni!
Földből kinőve
mindent elérni!...
De csak a felhőkig
jutottam el.

Felhők sűrűjében
félve tévelyegtem;
szürke homályában
az ég kékjét kerestem...
Egy kis derűt,
a ború mögött!...

De sehol sem találtam
- hiába kószáltam -
ég és föld között...
Vágytam melegségre,
verőfényes égre, -
ám a napfény elköltözött.

Bencs Gizi

A múlt

Hová tűntek ábrándjaim?
Fergeteges tűz vágyaim...
Csókra szomjas
lázas álmaim, -
titokban töltött
boldog napjaim.
Lüktető dobogása
szerelmes szívemnek...
Szelíd simogatása
remegő kezemnek...?

Hol van a forróság,
mi átjárja testemet?
A drága gyönyör,
mely betölti lelkemet!

Felszáradt a könny is már,
mi egykor oly hiába hullt...
Eltünt minden! Szép és rút;
A múlt, elmúlt.

Bencs Gizi Páprád.

Szerelem

Szerelem, szerelem!
- mennyei érzelem -
Gyönyörrel töltöd el
az egész életem...

Bár hajam őszül már,
életem végére jár,-
szívem örök ifjú marad.
Szeret, míg csak
meg nem szakad!

Bencs Gizi Páprád.

Szerelem

Szerelem, szerelem!
- mennyei érzelem -
Gyönyörrel töltöd el
az egész életem...

Bár hajam őszül már,
életem végére jár,-
szívem örök ifjú marad:
szeret míg csak
meg nem szakad!

Bencs Gizi Páprád.

Hála ima

Most, hogy újra felém nyúlt kezed
én édes Istenem,
kapaszkodok belé erősen
s többé el nem engedem.

Kérlek Uram, vezess engem
át az életen;
s Te döntsd el, hogy milyen legyen
majd a végzetem...

Biztatóan tekint le rám
Atyai szemed.
Dicsértesse hála imám,
a Te szent Neved!

Bencs Gizi

Hajótörés

Egy zátonyra futott hajó
- lett az én életem -.
Keserves kétségekkel várom,
hogy mikor süllyed el velem.
Lassan, de biztosan győz
hajóm felett a féktelen ár...
Messze a parttól
-hiába minden jel -
nincs segítség már...
Hajóm csak merül egyre lefelé;
hiába nyújtom fáradt kezemet.
Szilaj, tajtékzó fehér habokkal,
a hullámsír magában,
csendben eltemet.

Álom

Karjaimba zárom kispárnámat,
esténként úgy altatom el magam.
Elmesélem hiszékeny önmagamnak,
hogy "világomban minden rendben van!"
-fátylát borítja rám az éj! -

Álmodom a legszebb s legjobb világot,
mit angyalok éneke hoz majd felém.
Boldogan szedem a sok réti virágot,
mely tarka-bársony-szőnyegét teríti elém.
- mosolyog rám a holdas éj! -

Végtelen mezőkön pillangót kergetek;
huncutul szálldos tündér szárnyain.
S vele egy erdei tisztásra tévedek,
hol fáradtan pihennek csapongó vágyaim.
- lágy szellőt lenget felém a szél! -

Forrásvízbe mártom izzadt lelkemet,
mely felfrissülve, tisztán, fényesen ragyog.
Áhitat tölti el az egész lényemet...
Szívemben érzem, hogy boldog vagyok!
- csillagát szórja rám az éj! -

Bencs Gizi

Örökkévalóság

Arcod mosolyában fürdök,
szemed tüze melenget.
Ajkad édes, forró csókja,
dobogtatja szívemet.

Erős karod ölelése,
az maga a menyország!
Lényeink egyesülése,
egy örökkévalóság!

Bencs Gizi

Ábránd

Csak lehunyom szemem
és ébren álmodok...
Szemed tiszta tükre
egyedül rám ragyog...
Akármerre nézek,
szembe jössz velem...
Látod Te kis édes,
ez a szerelem!

Bencs Gizi

Veled

Olyan jó,
ha Veled vagyok!
Két szemed
csak nekem ragyog.
Rámnézel -
testemet forróság járja át.
Elolvadok,
mikor ajkamhoz ér a szád!

Egy végtelen ölelésbe
bele temetkezünk...
örökkévalóság
amikor szeretkezünk!
Egybeforrunk -
egy a test és a lélek.
Megsemmisülök,
úgy kívánlak Téged!

Bencs Gizi

Mikor rám nézel

Olyan boldog vagyok,
ha rám ragyog a szemed!
Mikor lágyan átölel
szelíd tekinteted...
Szemed tüzét nem lehet
hasonlítani semmi máshoz!
Érzem, hogy mi ketten
tartozunk egymáshoz...

Ki az, ki Rajtad kívül
boldoggá tudna tenni?
És ki más hagyna csókjáért
ennyit epekedni?...
Amikor reményem álmai
már szerte foszlanak,
szemed fénylő sugarai,
belém új erőt ontanak.

Tudom, hogy Neked is
jó ez a szerelem! -
Érzed, hogy itt laksz bent
mélyen a szívemen...
Tudod, hogy hiányzol -
ha nem látlak, kereslek...
Ha rossz is vagy hozzám,
csak rám nézel, s szeretlek!

Bencs Gizi

SUGALLAT

Amikor úgy érzed, lelked túl nehéz;
Jó lenne egy segítő, láthatatlan kéz.
Gondjaidnak tengerében, szíved elmerül;
bohém kacagásod könnyesre sikerül...

Menj Isten házába! - oltalmat nyújt Neked!

Mikor átléped a templom küszöbét
s az ajtó nyikorogva zárul mögötted,
állj meg egy percre,hallgasd a zenét!
Mit angyalok hárfája, lágyan zeng fölötted.

Aztán menj közelebb! - az Úr int Neked!

A csend zenéjében, cipőd koppanása
visszhangozva hallik, mint szív dobbanása;
egy pillanatra meg - meg áll, aztán újra indul
tétova lépted az oltár felé mozdul...

Menj bátran, ne félj! - az Úr segít Neked!

Lehajtott fejjel állsz az oltára elé;
remegő suttogásod, sóhajban száll felé.
Szíved - lelked kapuját szélesre tárod;
s hömpölyögve árad ki a boldogtalanságod!

Mondd ki, mondd el! - az Úr meghallgat Téged!

Megkönnyebült lélekkel,fáradtan rogysz térdre.
Felemelt tekintettel, vársz az üdvösségre.
Összekulcsolt kezekkel rebeged az imát,
s szívedből fogadod: nem lesz több hibád!

Ne keseregj! - az Úr megbocsát és szeret Téged!

Majd csendben felállsz s a szentlelket érzed
melletted, ahogy az angyalok énekét idézed.
Hunyorogva köszöntöd a beszökő napsugarat;
végtelenül boldognak érzed most magadat!

Nyújtsd már a kezed! - az Úr majd vezet Téged!

Mikor kilépsz a küszöbön Isten házából újra,
mögötted a templom ajtó nyikorogva zárul...
Hálásan tekints fel a mennyei égboltra;
s lelkedet ajánld fel, hited zálogául!

Magasra emeld, hogy mindenki lássa!
- Az Úr itt van Veled! -

Bencs Gizi

MODERN ÉRZELEM


Valahányszor a "chat szobában "
- ha "nickem" ül
a "nicked" felett -
Bolondos szívem lassú dobbanása,
neki lódul s versenyfutásnak ered...
- Felforrva zubog benne a vér! -

Kitágult erekben, lüktet rohanása;
vér-csermelyben csobban,
egy - egy megbotlása...
Tempót mégsem vált, tovább rohan;
feszül az ideg, görcsös izmaiban.
- Csak fut,fut, célba sosem ér! -

Ám az agy tekervényes útjaira térve,
lassul. Fáradni kezd
már a futólépte.
Majd megértve az agynak intő óhaját;
csendesen lépkedve, ballag tovább.
- s langyulóban a forró vér! -

És most az agy gondolatra késztet -
mert nem értem meg ezt az egészet!
Hogy lehet, hogy ily közel vagy hozzám?
-"nickemmel" mintha
"nickedet" fognám -...
- Nyilával összeköt bennünket az "egér"! -

Elmélázva nézem, vajon mit tehetnék?...
- Bár csak hozzád is ily közel lehetnék! -
"kattintsak" Rád,
s írjak üzenetet ?
És ha válaszolsz, mit mondjak Neked?
- Izzadt tenyeremben, mozdul az "egér" -

Tétován körözök,hol lejjebb, hol feljebb;
majd lapozok a "nickeken"
mindíg egyre beljebb...
Nincs elég bátorságom megnyomni a "klikket",
így lassan eltünik "nickemmel" a " nicked"...
- s a "chatet " magától bezárja az "egér"! –

Bencs Gizi

Tévedés

Tévedés volt mikor azt hittem,
hogy fénylő csillag a két szemed.
Melynek ragyogása,a botolgó
sötét éjszakában jó útra vezet...

Egyszerre elhalványult előttem;
fakón,semmitmondón,üresen mered.
Fel sem csillan,rám sem villan...
Elhagyott!Becsapott a két szemed.

S a két kezedet - melynek szelíd
símogatását - melegnek éreztem,
a havasesőt sodró fagyos téli
széllel már összetévesztem....

Mézízű csókjaid, - melyért
egész lényem annyit epedett -
csak kiapadt forrásvíz,
mi ajkamon megkeseredett...

És az áldott jó szíved mely
úgy dobogott, azt hittem megszakad;
ma már tudom nem más,
csak rideg márványkődarab...

Hogy tévedésből született
ez a szerelem,azt tudtam és éreztem.
Isten legyen irgalmas hozzám,
mert veled vétkeztem!

Bencs Gizi

Ha majd a szürke éj
megrázza ablakod, -
A zümmögőn üres csendet
egyedül hallgatod…
Ha puha párnádon
fejed nemtalál nyughelyet,
mert kínzó vágyak gyötrik
megsebzett lelkedet…
Ha titkon könnyet ejtesz
Mert valaki elhagyott,
a csókkal hevített szerelmed
úgy érzed megfagyott…
Ha egy édes emlék keserűséggel
tölti el fájó szívedet,
és végtelennek érzed
a magányos perceket…
Ha két karod tétován
a semmit öleli át,
és álmatlanul töltesz el
oly sok – sok éjszakát…
Ha kiáltanál egy nevet,
de a hangod elakad –
mert a bánat vasmarokkal
szorítja torkodat - :
akkor gondolj majd rám!
- egy ilyen éjszakán -.

Mert én is íly elhagyott,
magányosan élek…
Becsaptál, elhagytál…
nincsenek remények!

UTOLSÓ ELNEMKÜLDÖTT LEVÉL
( N.L.-nak. )

Csendes temetőnek virágos kertjében,
-hol mindenki alszik nyugodtan,békében-
tétován bolyongok egy nevet keresve...
vajon a nagy " Ő " hol van eltemetve ?
Hírből hallottam vesztét viharos életének :
-"visszaadta lelkét teremtő Istenének." -

Szomorúan járom a sírkertet végig...
szívem dobbanása felhallik az égig .
Húsz éve is talán, hogy utoljára láttam...
barátunk ravatalánál,vele szemben álltam.
Könnyekközött néztük egymást mélyen,elmerengve...
- tán a régi szerelmünk is akkor lett temetve! -
Sápadt arccal meredt rám, az ajka remegett ;
- éreztem, hogy akkor Ő miattam szenvedett -
átölelt bús tekintete s könnye záporozva hullt...
gyötörve marcangolta lelkét az elhibázott múlt.
Kábulattal csodáltam elgyengült jellemét ;
megvetően hagytam el bűnbánó tekintetét..
Menedéket keresett könnyáztatta szememben,
ám elrejtettem előle, reszkető két kezemben.
Dacolva a múlt sérelméért, otthagytam magára...
el sem képzeltem, hogy akkor látom utoljára !

Fájó gondolatok kavarognak lüktető fejemben...
égető tűz lobban fel újra, bánatos szívemben...

Miközben ballagok a lemenőnap táján,
tekintetem megpihen egy sírhantnak fejfáján...
az aranysugár sápadtan hull rá a sírkeresztre,
melyen az "Ő" neve látszik! - itt van eltemetve -.
Meghökkenve, néma csendben sírja mellé álltam ;
ennyi sok - sok év után, újra Rátaláltam!
Fáradt teste elpihent a Földanya ölében...
szabad lelke boldogan száll,fenn a magas égben...

Lám, most a sírjánál én mégsem könnyezem ;
jószívvel megbocsájtok mindenért és elengedem...
virágaimat megcsókolva, fölé helyezem...
s ezzel örökre bezárult az a "nagy-nagy szerelem" !.

Bencs Gizi.

SZEMÉLYES NÉVMÁSOK



Fagy és jég, hó és szél.
Ez vagyok „ÉN” – a hideg tél.


Mézillatú szellő, pajkos kiskamasz.
Ez vagy „TE” – a szerelmes tavasz.


Perzselő meleg és ragyogó napsugár.
Ez pedig „Ő” – a csodálatos nyár.

Sárgult levél, vadászat, menekülő őz.
Ezek vagyunk „MI” – a szelíd, fáradt ősz.

Sötét éjszakák és borús nappalok.
Ezek „TI” vagytok már – a késő alkonyok.

Derengő hajnal és felhőtlen ég.
Ezek lesznek „ŐK” - a jövő nemzedék!

Bencs Gizi