CSUKÁS ISTVÁN MESÉI
Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I.
- Téma inditó csipkebogyo
- Kezdés dátuma
- Státusza
Drága Csipkebogyó!
Te már megint nagyon termékeny voltál mig aludtunk. Nagyon-nagyon köszönöm ezt a sok mident amit feltettél nekünk! Nem is tudom hogy van ennyi időd keresgélni felrakni, alvás helyett teszed?
Ezek a hála virágai Tőlem Neked!
Csatolás megtekintése 135180
Te már megint nagyon termékeny voltál mig aludtunk. Nagyon-nagyon köszönöm ezt a sok mident amit feltettél nekünk! Nem is tudom hogy van ennyi időd keresgélni felrakni, alvás helyett teszed?
Ezek a hála virágai Tőlem Neked!
Csatolás megtekintése 135180
Az erdőn nőtt egy kicsi fa, nem volt se nyír ,se tölgy
Egy öreg fenyő kisfia, mely télen, nyáron zöld.
A szellő dúdolt altatót, oh, aludj kis fenyő
A hó meg adott takarót, ha nagyobb hideg jő.
Ám egy téli szép napon, jött egy apró szán
Oly simán siklott a havon, s úgy szikrázott a hám.
A szánkó előtt ló dobog, s egy ember szállt le ott
S a fejsze egyre csattogott, a fenyő pattogott.
Most itt vagy köztünk kis fenyő, az ünnepünk így szebb
Hát had köszönjük teneked e kedves ünnepet!
Egy öreg fenyő kisfia, mely télen, nyáron zöld.
A szellő dúdolt altatót, oh, aludj kis fenyő
A hó meg adott takarót, ha nagyobb hideg jő.
Ám egy téli szép napon, jött egy apró szán
Oly simán siklott a havon, s úgy szikrázott a hám.
A szánkó előtt ló dobog, s egy ember szállt le ott
S a fejsze egyre csattogott, a fenyő pattogott.
Most itt vagy köztünk kis fenyő, az ünnepünk így szebb
Hát had köszönjük teneked e kedves ünnepet!
Karácsony éjjelén
Megnyílt az Ég!
Pehelyspórákban hullt a szeretet-fény,
Millió lámpa gyúlt
A sötétség titkos éjjelén.
Testet öltött s emberré lett
Az üdvöt sugárzó isteni lény,
S fehér gyolcsokban piheg, mint halvány
Rózsaszirom: a Szűz kebelén.
S gyúlt millió lámpatűz a sötétség éjjelén
S a föld minden zugába betört a lámpa-fény.
Úgy lángol azóta s patakzik szerteszét
Hogy kétezer év sem olthatta el forró szív-tüzét.
E forró lávafényből
Harangot öntött a szeretet,
E harang zugástól megittasult a föld,
A szikla megrepedt,
S meg-megkondul ember szívednek
Elrejtett zugában, halkan, csendesen,
S így szálldogál Karácsony éjjelen
A béke, s megszentelt szeretet.
Megnyílt az Ég!
Pehelyspórákban hullt a szeretet-fény,
Millió lámpa gyúlt
A sötétség titkos éjjelén.
Testet öltött s emberré lett
Az üdvöt sugárzó isteni lény,
S fehér gyolcsokban piheg, mint halvány
Rózsaszirom: a Szűz kebelén.
S gyúlt millió lámpatűz a sötétség éjjelén
S a föld minden zugába betört a lámpa-fény.
Úgy lángol azóta s patakzik szerteszét
Hogy kétezer év sem olthatta el forró szív-tüzét.
E forró lávafényből
Harangot öntött a szeretet,
E harang zugástól megittasult a föld,
A szikla megrepedt,
S meg-megkondul ember szívednek
Elrejtett zugában, halkan, csendesen,
S így szálldogál Karácsony éjjelen
A béke, s megszentelt szeretet.
"-- Hol a Jézuska ott a képen?
Tedd a kezecskéd össze szépen,
Úgy -- s ints neki most csókot is.''
Cupog a száj, megvan az is.
,,-- Kicsi Jézus, inget reája,
Lásd, nem varrhatott anyukája.
Fázik szegényke. És neked van,
Neked mindig jó meleged van.
Nézd a szegénykét, kicsi kincsem:
A Jézuskának inge sincsen''...
A kis fiam néz mereven
Hol az anyjára, hol a képre.
Szemén kigyúl az értelem,
S nyelve is oldódnék beszédre.
Kedveskés ümmögés jelzi,
Hogy mit hallott, megszívlelé,
Fogja kis ingét kis kezével
S nyujtja édes ügyetlenséggel
Szegény kis Jézuska felé...
Ok
Kösz az észrevételeket!
Szia!
Te ezt el is tudod olvasni? Mert nekem kiesik a szemem.
Még szerencse, hogy ettől kisebb betű nincs.
Kösz az észrevételeket!
Havazik, havazik...
Meg sem áll tavaszig.
Tán az egész világ
Hó alatt aluszik.
Hó alatt aluszik,
Pilláját se nyitja,
Hó alatt aluszik
Kertünkben a fűzfa.
Álmában barkát bont;
Csupa fehér bársony...
Azt hiszi tavasz van,
S itt van a karácsony.
Itt van a karácsony,
Most nyílik virága,
Hócsillagot bontott
Minden bokor ága.
Ünnepel a tél is;
Felöltözött szépen,
Kint sétál az utcán
Ünnepi fehérben.
Meg sem áll tavaszig.
Tán az egész világ
Hó alatt aluszik.
Hó alatt aluszik,
Pilláját se nyitja,
Hó alatt aluszik
Kertünkben a fűzfa.
Álmában barkát bont;
Csupa fehér bársony...
Azt hiszi tavasz van,
S itt van a karácsony.
Itt van a karácsony,
Most nyílik virága,
Hócsillagot bontott
Minden bokor ága.
Ünnepel a tél is;
Felöltözött szépen,
Kint sétál az utcán
Ünnepi fehérben.
Ahmet Hromadzic:Lángocska
[FONT=times new roman,times]Lángocska
Lángocskának hívták. És jól illet rá a név, mert amikor éjszaka repdesett, senki nem gondolta volna, hogy madár, hanem hogy valami csillagocska szökkent le az ég boltozatáról. Amikor pedig leszállt pihenni valami bokorba, vagy fa lombjába, úgy tűnt, mintha ott valaki csodálatos lámpást gyújtott volna. Minden élőlény ─ madár, vad egyaránt ─ elmenekült a fényköréből a sűrű sötétbe, és Lángocska mindig egyedül maradt. Ezért nem volt társasága, barátja, és amikor ennek tudatára ébredt, könnyű kitalálni, hogy nem volt boldog.
Hol született?
Maga sem tudott felelni erre a kérdésre, mert gyermekkorára nem emlékezett. Létezik talán valahol a világon hely, ahol lángmadarak élnek, ő azonban, szerencsétlenségére, egészen picike korában eltévedt, és idegen világba jutott.
Talán a szelek sodorhatták el ismeretlen szülőföldjéről?
Vajon létezik-e valóban az a szülőföld?
Ha Lángocska nem tudott erre határozott választ adni, ugyan ki más tudott volna? Mégis hitte, hogy létezik. Vágyakozott szülőhazája után, és hegységről hegységre bolyongva kereste. Azt remélte, hogy találkozik majd a lángmadarakkal, nővéreivel, s előre örült az első beszélgetésnek. Száz folyón, rengeteg hegycsúcson repült át, elért a tenger partjára ─ de semmi!
Hiába kérdezősködött.
Hiába énekelt, várva, hogy hasonló dallam, a hasonló hang a többi rokon madarat odavonzza. Sóvárgó éneke beleveszett a térbe, a messzeség, és Lángocska mindinkább elveszítette reményét, hogy valaha fölleli, amit keres. Honvágya azonban nem szünt meg.
Amíg pihent, éjszaka, amikor minden elnéptelenedett, amikor a hegyekben hang sem hallattszott, nemegyszer álmodott arról, hogyan repül majd szülőföldjére. Elképzelte, milyen is lehet, és bizonyos volt benne, hogy ott örökké ragyog a nap, hogy a fáknak is tüzes a koronájuk, a vizek melegek és másfélék, mint amilyeneket eddig látott.
Gyakran telt el ilyen álmodozással egész éjszakája. Nem is bánta. Miért is bánta volna, amikor ezek voltak élete legkellemesebb órái?
Múltak az évek. Lángocska egyre csak bolyongott.
Egyszer, tél közepén egy rengeteg erdőbe vetődött, amely fölött váratlanul oly sűrű és oly sötét fellegek gyülekeztek, hogy a nappal alig különbözött az éjszakától. Szüntelenül hullott a hó. A madarak nem tudtak elrepülni, mert mindenütt áthatolhatatlan felhők falába ütköztek. Eleségük sem volt már, a leggyengébbek pusztulni kezdtek az éhségtől, de az erősebbekre is előbb-utóbb ugyanez a sors várt.
Ha itt nem hagyjuk ezt a hegységet, elpusztulunk ─ mondogatták egymásnak.
De hogyan hagyjuk el, amikor minden út bezárult? Amikor fekete fellegek vannak mindenütt?
Lángocska hallgatta őket és azt gondolta:
"Talán segíthetnék rajtuk, kivezethetném őket innen."
És elmondta ezt a madaraknak.
Azok meglepődtek.
Sokan kétkedéssel fogadták a szavait, de a legbátrabbak és a legokosabbak így szóltak:
─ Ha semmit sem próbálunk meg, elpusztulunk. Ha megpróbáljuk, van még remény. Vezzessen minket Lángocska!
A hatalmas madársereg így kezdte meg az életveszélyes repülést a sűrű felhőkön át, a bizonytalanságba ─ mert nem tudták, meddig kell repülniük, és találnak-e vajon menekvést. Lángocska suhant az élen. Égő fáklyaként világította meg az utat, és nem volt szomorú; büszke volt és örült, hogy lángszínű tollazata van. Csak kitartson. Csak el ne fogyjon az ereje ─ mert ez volna a vég!
Kezdetben könnyedén szárnyalt, később azonban mind nehezebben, mind lassabban. Sok madár hullott már el. Sokan utolsó erejükkel, szárnyuk utolsó lendítésével tartották fenn életüket.
─ Nem szabad lankadnod! ─ bátorította önmagát Lángocska. ─ Kitartani még egy kicsit. Ott valahol a felhők mögött ragyog a nap, a meleg nap, mint a szülőföldeden.
Meddig tartott ez a repülés, pontosan senki nem tudná megmondani. Senki sem mérte az időt órával, a távolságot kilométerekkel. De a madarak számára oly hosszúnak tűnt, mint az örökkévalóság, és amikor már a legbátrabbak is kezdték elveszíteni a reménységet, Lángocska kivezett őket egy tágas, fényes, hómentes térségre.
─ Nap! ─ kiáltotta. ─ Megmenekültünk!
Ez volt minden, amit mondani tudott. Ereje elhagyta, szárnya lelankadt. A földre hullott és nem kelt fel többé.
A madarak igyekeztek segíteni rajta. Amikor azonban megbizonyosodtak róla, hogy minden hiábavaló, sírt ástak neki, és a testét a földbe helyezték.
Nagy, különös, szomorú temetés volt ez. Sok-sok barátja volt már Lángocskának, ám nem látta, miképpen siratják őt, nem hallotta, miképpen beszélnek róla.
Teste fölött lassan növekedett a hant. És ez a hant minden éjjel világított a sötétségben, mint Lángocska tollazata, Lángocskáé, akinek nagy lelke és bátor szíve volt.[/FONT]
[FONT=times new roman,times]Lángocska
Lángocskának hívták. És jól illet rá a név, mert amikor éjszaka repdesett, senki nem gondolta volna, hogy madár, hanem hogy valami csillagocska szökkent le az ég boltozatáról. Amikor pedig leszállt pihenni valami bokorba, vagy fa lombjába, úgy tűnt, mintha ott valaki csodálatos lámpást gyújtott volna. Minden élőlény ─ madár, vad egyaránt ─ elmenekült a fényköréből a sűrű sötétbe, és Lángocska mindig egyedül maradt. Ezért nem volt társasága, barátja, és amikor ennek tudatára ébredt, könnyű kitalálni, hogy nem volt boldog.
Hol született?
Maga sem tudott felelni erre a kérdésre, mert gyermekkorára nem emlékezett. Létezik talán valahol a világon hely, ahol lángmadarak élnek, ő azonban, szerencsétlenségére, egészen picike korában eltévedt, és idegen világba jutott.
Talán a szelek sodorhatták el ismeretlen szülőföldjéről?
Vajon létezik-e valóban az a szülőföld?
Ha Lángocska nem tudott erre határozott választ adni, ugyan ki más tudott volna? Mégis hitte, hogy létezik. Vágyakozott szülőhazája után, és hegységről hegységre bolyongva kereste. Azt remélte, hogy találkozik majd a lángmadarakkal, nővéreivel, s előre örült az első beszélgetésnek. Száz folyón, rengeteg hegycsúcson repült át, elért a tenger partjára ─ de semmi!
Hiába kérdezősködött.
Hiába énekelt, várva, hogy hasonló dallam, a hasonló hang a többi rokon madarat odavonzza. Sóvárgó éneke beleveszett a térbe, a messzeség, és Lángocska mindinkább elveszítette reményét, hogy valaha fölleli, amit keres. Honvágya azonban nem szünt meg.
Amíg pihent, éjszaka, amikor minden elnéptelenedett, amikor a hegyekben hang sem hallattszott, nemegyszer álmodott arról, hogyan repül majd szülőföldjére. Elképzelte, milyen is lehet, és bizonyos volt benne, hogy ott örökké ragyog a nap, hogy a fáknak is tüzes a koronájuk, a vizek melegek és másfélék, mint amilyeneket eddig látott.
Gyakran telt el ilyen álmodozással egész éjszakája. Nem is bánta. Miért is bánta volna, amikor ezek voltak élete legkellemesebb órái?
Múltak az évek. Lángocska egyre csak bolyongott.
Egyszer, tél közepén egy rengeteg erdőbe vetődött, amely fölött váratlanul oly sűrű és oly sötét fellegek gyülekeztek, hogy a nappal alig különbözött az éjszakától. Szüntelenül hullott a hó. A madarak nem tudtak elrepülni, mert mindenütt áthatolhatatlan felhők falába ütköztek. Eleségük sem volt már, a leggyengébbek pusztulni kezdtek az éhségtől, de az erősebbekre is előbb-utóbb ugyanez a sors várt.
Ha itt nem hagyjuk ezt a hegységet, elpusztulunk ─ mondogatták egymásnak.
De hogyan hagyjuk el, amikor minden út bezárult? Amikor fekete fellegek vannak mindenütt?
Lángocska hallgatta őket és azt gondolta:
"Talán segíthetnék rajtuk, kivezethetném őket innen."
És elmondta ezt a madaraknak.
Azok meglepődtek.
Sokan kétkedéssel fogadták a szavait, de a legbátrabbak és a legokosabbak így szóltak:
─ Ha semmit sem próbálunk meg, elpusztulunk. Ha megpróbáljuk, van még remény. Vezzessen minket Lángocska!
A hatalmas madársereg így kezdte meg az életveszélyes repülést a sűrű felhőkön át, a bizonytalanságba ─ mert nem tudták, meddig kell repülniük, és találnak-e vajon menekvést. Lángocska suhant az élen. Égő fáklyaként világította meg az utat, és nem volt szomorú; büszke volt és örült, hogy lángszínű tollazata van. Csak kitartson. Csak el ne fogyjon az ereje ─ mert ez volna a vég!
Kezdetben könnyedén szárnyalt, később azonban mind nehezebben, mind lassabban. Sok madár hullott már el. Sokan utolsó erejükkel, szárnyuk utolsó lendítésével tartották fenn életüket.
─ Nem szabad lankadnod! ─ bátorította önmagát Lángocska. ─ Kitartani még egy kicsit. Ott valahol a felhők mögött ragyog a nap, a meleg nap, mint a szülőföldeden.
Meddig tartott ez a repülés, pontosan senki nem tudná megmondani. Senki sem mérte az időt órával, a távolságot kilométerekkel. De a madarak számára oly hosszúnak tűnt, mint az örökkévalóság, és amikor már a legbátrabbak is kezdték elveszíteni a reménységet, Lángocska kivezett őket egy tágas, fényes, hómentes térségre.
─ Nap! ─ kiáltotta. ─ Megmenekültünk!
Ez volt minden, amit mondani tudott. Ereje elhagyta, szárnya lelankadt. A földre hullott és nem kelt fel többé.
A madarak igyekeztek segíteni rajta. Amikor azonban megbizonyosodtak róla, hogy minden hiábavaló, sírt ástak neki, és a testét a földbe helyezték.
Nagy, különös, szomorú temetés volt ez. Sok-sok barátja volt már Lángocskának, ám nem látta, miképpen siratják őt, nem hallotta, miképpen beszélnek róla.
Teste fölött lassan növekedett a hant. És ez a hant minden éjjel világított a sötétségben, mint Lángocska tollazata, Lángocskáé, akinek nagy lelke és bátor szíve volt.[/FONT]
Az oldalamon ezek és mások sincsenek fennt. Ha az alábbi linkről elérhető oldalra gondolsz.
http://cathycreatif.free.fr/modeles.php
innen szedem általában az üvegmatricázáshoz a mintákat.illetve az http://uvegfestes.lap.hu/ ról Ezeket pedig egyéb fórumon találtam. A gépemről töltöttem ide fel.
folyt.
Csatolás megtekintése 135229
Csatolás megtekintése 135230
Csatolás megtekintése 135231
Csatolás megtekintése 135232
Csatolás megtekintése 135233
Szia bpiros.Köszi a sok mikulás verset.Nagyon örül nekik a fiam.A verset amit keresek az nekem volt gyerek koromban a kedvenc versem és szerettem volna megmutatni Rajmikámnak is.Köszi ha szolsz hogyha esetleg megtalálnád valahol.Emlékeztetöül:Kormos István:Télapó munkában.
Sziasztok,
egyszer kb. fél éve valaki kérdezte, és én is nagyon keresem:
Nincs meg valakinek Nemes Nagy Ágnes Szökőkút c. verse megzenésítve? Szvorák Kati énekli... Kislányommal egyszer hallottuk, azóta is ezért nyúz...
egyszer kb. fél éve valaki kérdezte, és én is nagyon keresem:
Nincs meg valakinek Nemes Nagy Ágnes Szökőkút c. verse megzenésítve? Szvorák Kati énekli... Kislányommal egyszer hallottuk, azóta is ezért nyúz...
Sziasztok,
ezt küldöm szeretettel mindenkinek
és egy linket azoknak, akik a parányoknak keresnek hallgatnivalót;
http://gyermek.multiply.com/
fenn van gyerekkorom kedvence,a Vuk hangjáték is (még bakeliten hallgattuk)
ezt küldöm szeretettel mindenkinek
és egy linket azoknak, akik a parányoknak keresnek hallgatnivalót;
http://gyermek.multiply.com/
fenn van gyerekkorom kedvence,a Vuk hangjáték is (még bakeliten hallgattuk)
Szia
Köszi. Megtaláltam és le is tudom tölteni, de amikor kicsomagolnám kér egy jelszót. Az mi? Vagy hol találom? Tudnál ebben segíteni?
Nincs meg vkinek az 1 órás Thomas, teljes gőzzel előre?
BENEDEK ELEK
Benedek Elek - Világszép nádszál kisasszony
Benedek Elek - Többsincs királyfi
Benedek Elek - Vége jó, minden jó
1 A csodaszarvas- Magyar mese és mondavilág
2 A fekete kisasszony- Magyar mese és mondavilág
3 A tűzmadár - Magyar mese és mondavilág
Benedek Elek - Világszép nádszál kisasszony
Benedek Elek - Többsincs királyfi
Benedek Elek - Vége jó, minden jó
1 A csodaszarvas- Magyar mese és mondavilág
2 A fekete kisasszony- Magyar mese és mondavilág
3 A tűzmadár - Magyar mese és mondavilág
<TABLE class=art cellSpacing=0 width="100%"><TBODY><TR class=art_b><TD colSpan=3>
</TD></TR><TR class=art_f><TD colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE><!-- hozzaszolas end --><!-- hozzaszolas start --><TABLE class=art cellSpacing=0 width="100%"><TBODY><TR class=art_h><TD class=art_h_l></TD></TR></TBODY></TABLE>
Marék Veronika:
Mese a csillagról
Kuncog a csillag:
Csökken a Hold!
Már csak egy kifli,
Már csak egy pont.
Csökken a Hold!
Már csak egy kifli,
Már csak egy pont.
Nevet a csillag:
Sötét a Hold!
Fekete égen
Fekete folt.
Sötét a Hold!
Fekete égen
Fekete folt.
Figyel a csillag:
Dagad a Hold!
Kövérebb lett, mint
Amilyen volt!
Dagad a Hold!
Kövérebb lett, mint
Amilyen volt!
Zokog a csillag:
Teli a Hold!
Hatalmas fénye
Csillagot olt!
Teli a Hold!
Hatalmas fénye
Csillagot olt!
</TD></TR><TR class=art_f><TD colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE><!-- hozzaszolas end --><!-- hozzaszolas start --><TABLE class=art cellSpacing=0 width="100%"><TBODY><TR class=art_h><TD class=art_h_l></TD></TR></TBODY></TABLE>
- Státusza
