KACOR KIRÁLY
Miákolt a macska éhen,
Kert alatt a faluvégen.
Híd mellé ült szomorúan,
Hát egy róka vala túlnan,
Szőrős arcát cirógatta,
Lompos farkát lelógatta.
Macska nekiugrott mindjárt,
Jobbra himbált, balra cimbált,
Játszadozott a farkával,
Mindenféle mórikával.
Róka retten… macska szeppen…
Megfordultak mind a ketten.
Róka soh’se látott macskát.
Macska soh’se látott rókát.
Egy se tudja: ki kicsoda.
Reszketnek, mint a kocsonya.
Nézték egymást egy darabig,
Azt mondják, hogy három napig.
Végre is a róka szólal,
Alázatos, nyájas szóval:
– Ugyan kérem, már megkérdem,
Ki az úr, ha meg nem sértem?
Miféle a nemzetsége?
Pogány-e, vagy keresztyén-e?
– Én vagyok a Kacor király!
Jaj annak, ki velem kiáll!
– Kacor király? Nem gondoltam,
Soha hírét sem hallottam!
– Hej, hallhattad volna pedig!
Nevem együtt emlegetik
Hős családom családjával,
Tigrissel és oroszlánnal.
Roppant nagy az én hatalmam,
Bagosig tart birodalmam,
Nem szoktam én figurázni,
Csak mindenkit régulázni!
Aki körmöm közé kerül,
Onnan ugyan nem menekül!
Megijedt a róka tőle,
Térdre borult ott előtte,
Farkcsóválva igen bókolt,
Ígért csibehúst és jó bort.
Meg is hítta, szépen kérve,
Barlangjába délebédre.
A macska meg elfogadta,
Urizált az istenadta!
Ebéd felett pöffeszkedett,
Keveset szólt, sokat evett,
Feketézett, csibukozott,
Tenyerébe ásítozott,
S díványra ült szundikálni,
Nagy hortyogva muzsikálni,
A róka meg künn strázsálta,
Szuronyosan le s fel járva.
Egy nyúl éppen arra tévedt
Friss káposztalevél végett,
Kerülgette a barlangot,
De a róka rárivalgott:
– Hallod-e, te, tapsifüles!
Egy-kettő, mars! futva siess!
Róka lyuka körül ne járj,
Mert alszik a Kacor király.
Roppant nagy az ő hatalma,
Bagosig tart birodalma.
Lesz nemulass, ha kifordul,
Hideg kilel, úgy rád mordul.
Nem szokott az figurázni,
Csak mindenkit régulázni,
Aki körme közé kerül,
Onnan ugyan nem menekül!.....
folytatás a csatolásban...