~*Szanté meseháza*~
Picurkák!
Ma egy furcsa szerzetről mesélek nektek, aki halnak képzelte magát
Mese a tengerkék tintahalról
A hideg kőlapokkal kockásra mintázott, keskeny folyosó végén, a legerősebb pillantásokkal sem áthatolható, nyirkos fürdőszobaajtón túl, volt egy fehér falakkal övezett, páragőzös, kicsinyke helyiség, a fürdőszoba. Itt élt Rezső, a rózsaszínű ruhacsipesz.
Rezső fontos, rendszeres munkát végzett: mosott ruhákat harapott a szárítókötélen, ez volt a főfoglalkozása. Szabadidejében szívesen játszotta a nílusi aligátor szerepét, a tusolótálca sekély vizében. Amúgy, Rezső volt a világ legártalmatlanabb ruhacsipesze, legömbölyített, műanyag fogazatával senkinek sem ártott.
Azon a napon, mikor először találkozott a tintahallal, Rezső, egy sárga hajgumit rágcsálva, épp a piperepolcon üldögélt. Igazándiból, eleinte nem is sejtette, hogy az a kéken bugyborékoló, puffadt pacni egy valódi tintahal, de abban biztos volt, hogy a kék idegen nagyon messzi országból érkezett. Az idegen furcsaságait látva, egyébként is, már az első percben minden csipesz, szappan, törölköző és fogkefe számára egyértelmű volt, hogy őkéksége nem a fürdőszobába valósi. Először is, a tintahal arcátlan módon mindent kékre maszatolt, mondván, hogy a kék a legeslegszebb szín az egész világon. Ezenkívül már maga az a puszta tény is, hogy a tintahal teljes testében, kívül-belül kék volt, ráadásul sötétkék, óriási megdöbbenést keltett a fehér fürdőszobában, ahol köztudottan mindenki halvány színeket visel. És a neve is elképesztő volt.
– Terensz vagyok, a tengerkék tintahal – mondta, miután a fürdőszobába cuppant. – Tudom, ez a név errefelé igencsak szokatlan, de hát én a földkerekség túlsó feléről jöttem, ott még a nevek is másképp hangzanak.
Attól kezdve Terensz, a tengerkék tintahal szakadatlanul a tengerről, szeretett hazájáról mesélt. A tengerről, ahol minden olyan kék, akárcsak ő, kékek a korallhegyek és a moszatvölgyek, kékek a csigaházikók és a kagylóhéjacskák, kékek a növények és kékek az állatok. Elmesélte azt is, miként döntött úgy, egy borús reggelen, hogy elindul világot látni, hogyan mászott ki a tengerpartra, és hosszú, kalandos vándorlása során, hogyan jutott el ide, ebbe az aprócska fürdőszobába.
Rezső, a rózsaszínű ruhacsipesz csodálta Terenszt, a tengerkék tintahalat, a hős utazót, aki tintahal létére bátran kimászott a tengerből, és egészen távoli vidékekig elmerészkedett, de a fürdőszoba többi lakója közül, sokan nem kedvelték a tintahalat. Terensz, a tengerkék tintahal ugyanis kínzó honvágytól gyötrődött, és tengerkék otthona után vágyódva mindent tengerkékre mázolt, ami sokakat bosszantott, vagy kimondottan undorodásra ingerelt. Sötétkékre mázolta a csontszínű fésűt, az ezüstszínű tükröket, a fehérre súrolt fürdőkádat, az almazöld körömkefét és a fakószínű horzsaköveket, kékre pacázta a padlót, a falakat és a mennyezetet, de a mosógépet és a száradó ruhákat sem kímélte. Ha megkérdezték tőle, miért teszi ezt, kékesen csepegő szavakkal azt válaszolta, hogy az ő bensőjében tengerkék lélek lakozik, és ő mindig csak az érzéseit követve, ösztönösen cselekszik. Elmondása szerint, tulajdonképpen nem is tudta, hogy ő bármit tengerkékre képes festeni, hisz az ő hazájában minden tengerkék, ott az ő pacái sosem tűntek fel senkinek. Ott ő is csak egy volt, a sok-sok tengerkék között.
Egy nyári, forró délutánon, a dolgozószoba íróasztaláról, Tivadar, a tévedhetetlen töltőtoll is a mosdó szélére került, kisebb-nagyobb darabokra szedve, és Rezső, a rózsaszínű ruhacsipesz, mint minden külföldi vendéggel, boldogan beszélgetett vele.
– Rövidke leveleket, terjedelmes adóbevallást, kusza aláírásokat és más egyebeket firkantok évről évre – mondta az öreg töltőtoll –, bár így, szétszedett állapotomban látva, ez bizonyára hihetetlenül hangzik. Most csak egy röpke tisztítókúrán veszek részt itt, a fürdőszobában, de kiszáradás után tüstént összeszedem magam, és gyorsan visszatérek az íróasztalra.
– Sajnálom – felelte Rezső –, de remélem, mielőtt elhagyod ezt az egyszerű, nedves helyiséget, még találkoztok, te és Terensz, a tengerkék tintahal. Tudod, ő nagyon messziről, egyenesen a tengerből érkezett! De nézd csak, épp itt heverészik ő is, a mosdó sarkában!
– De hiszen az ott, a mosdó sarkában, Béla, a bugyborékoló bélyegzőpárna! – szólt csodálkozva Tivadar, a tévedhetetlen töltőtoll. – Annak idején sokszor összeakadtunk egymással az íróasztalon, de már régóta nem találkoztunk, amióta száműzték a dolgozószobából, az örökös bugyborékolás miatt. Csak nem azt állította, hogy ő egy tengerkék tintahal?
– Ó jaj, már megint lelepleződtem! – sóhajtott Terensz, a tengerkék tintahal, aki csak Béla volt, a bugyborékoló bélyegzőpárna.
Miután Béla végre elnyerte kiérdemelt büntetését, és méltó helyére, az áztatólavórba került, Rezső, a rózsaszínű ruhacsipesz azzal a gondolattal vigasztalódott, hogy ha nem is egy tengeri tintahal, azért mégiscsak külföldi volt a fürdőszoba különc vendége, egy valódi, dolgozószobából száműzött, bugyborékoló bélyegzőpárna.
Szép napot Kicsikéim!
