Hétköznapi Furcsaságok, ...és Mindennapi Csodák.....

Én is köszönöm az újabb történetet.

Kedves Kicsi Fecske, és Kedves Radványa !

Én is köszönöm Nektek a látogatást! Természetesen, viszonozni fogom, - eddig is, ha tehettem, be-be léptem az oldalatokra, - ami mindig nagy élményt jelentett.
Kívánok én is Nektek, gyönyörűszép tavaszt, sok-sok napsütéssel !
Márta

-mTimi- írta:

Szia Bubamama!
csupa jó dolog vesz körül aminek természetesen örülök. Egészséges is vagyok, bár ha minden igaz szájzáram van, eléggé fáj. Amúgy mindent összevetve én azt szoktam mondani, hogy öreg léleknek érzem magam. (vagy csak megfáradt?) De, hogy miért érzem így azt ne kérdezd, a választ nem tudnám.
Őszintén megmondva, pszichológushoz kellett volna járnom, illetve jártam is de abbahagytam, depresszióval kezeltek 18 évesen. Akkor azt mondtam fél év után, hgy én nem akarok ennyi gyógyszert szedni. Én azóta gyógyultnak mondom magam, de az olykor-olykor előforduló kézremegésem, illetve összeszorított szájjal való ébredések, meg egyéb jelek nem ezt mondják. De tényleg igyekszem, nagyon.

Kattints a kibontásához...

Ha nem veszed zokon, leirom, mi jutott eszembe a soraid olvasása közben. Javasolnék egy "játékot": Ne csak örülj, hanem légy hálás is azokért a jókért. A Titok filmben mondja az egyik tag, hogy azzal kezdi a napot, hogy reggel zuhanyozás közben felsorolja magában azokat a dolgokat, amiért hálás. Vagy munkába, suliba menés közben. Vagy akármikor. Ne csak örülj: értékeld is.

Öreg lélek: ismerem ezt az érzést. Néha rámjön valami és akkora bánat szakad rám, zokogok mint a záporeső és nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Aztán utólag általában kiderül... sajnos. A lélek megérez dolgokat. Amit megtanultam még más okos ezóstól, hogy nem szabad a fájdalommal, szomorusággal azonosulni. Az egy érzés, ami jön, megkörnyékez - az is lehet, hogy teljesen kivűlről jön (mondjuk üzenet, amit nem ért akkor az ember). A lényeg az, hogy próbáld meg, h ne éld bele magad. Vedd tudomásul, de ne azonosulj vele. De emlékeztesd magad, hogy te nem vagy egyenlő a fájdalom érzéssel - Eckhart Tolle egy csomót mond, ir erről. Talán érdemes lenne tőle olvasgatni.

Szoktál Te parkban sétálni? Vagy erdőben? Szoktál növényeket babusgatni, tartasz valamilyen állatkát?
Jót tesz, ha időnként legalább átölelsz egy fát... :mrgreen:

Próbáltad már Doreen Virtuenak az angyalmeditációit? Torrenten van egy csomó, igaz angolul. A csakratisztitásai is nagyon jók, ami viszont megvan magyarul is.

Kitartást, Timi. És légy türelmes önmagaddal. Általában az ember nem tud nagyot változni egyszerre, de apránként valami pici dolgot mindegyre megpróbálhat. És igy jutunk a 2000 mérföldes kirándulás végéhez...

Bocs, Bubamama, szétoffoltam a topikot, de nagyon jött, hogy ezt megirjam.

Fura tények

- Ha 8 év, 7 hónap és 6 napon keresztül ordítottál, akkor adtál ki annyi energiát, ami egy csésze kávé felmelegítéséhez kell.
(Nem igazán éri meg a fáradtságot.)


- Ha szellentettél volna folyamatosan 6 év és 9 hónapon keresztül, akkor produkáltál volna elég gázt, ami az atombomba előállításához szükséges energiával egyenlő.
(Ez már valami, ugye?)

- Az emberi szív akkora nyomást produkál, ami a vért 100 méterre lőné ki.
(Te jó Isten!)

- A disznó orgazmusa 30 percig tart.
(A következő életemben disznó akarok lenni!!!)

- A svábbogár kilenc napig él a feje nélkül, utána éhen hal .
(Még mindig a disznón vagyok fennakadva!)


- Ha a fejedet folyamatosan a falba vered, akkor egy óra alatt 150 caloriát égetsz el.
(Ezt otthon ne próbáld ki..... talán a munkahelyeden)

- A hím imádkozó sáska nem tud közösülni, ha a feje a törzséhez van kapcsolva, ezért a nőstény azzal kezdi a sexet (előjáték?), hogy leharapja a fejét.
(Drágám itthon vagyok! Mi a fene.....)

- A bolha 350-szeresét képes a teste hosszának megugrani. Ez mintha egy ember kaputól kapuig ugrana a normál futball pálya háromszorosán.
(Hmmm 30 perc....szerencsés disznó! El tudod ezt képzelni?)


- A harcsának 27 ezer ízlelő bimbója van
(Mi lehet olyan ízletes a tó fenekén? )

- Némely oroszlán képes ötvenszer szeretkezni egy nap.
(Azért én megiscsak disznó szeretnék lenni a következő életemben, hiába minőség a mennyiség előtt jár! De nem lehetnék egy oroszlánszívű disznó?)


- A pillangók a lábukkal érzik az ízeket
(Hát ez az, amit mindig akartam tudni.)

- Az ember legerősebb izma a nyelve.
(Hmmmm mmmm)

- Jobbkezes emberek átlagban 9 évvel élnek tovább, mint a balkezesek
(Ha egyformán használod a kezeidet, akkor átlagot veszel?)

- Az elefánt az egyetlen előlény, amely nem képes ugrani.
(Hát ez azt hiszem egy nagyon jó hír!)

- A macska vizelete fekete fényben foszforeszkál
(Ki a csoda fizetett ezért, hogy ezt felfedezzék?)

- A strucc szeme nagyobb, mint az agya.
(Hát ismerek egy pár ilyen embert is.)

- A csillaghalnak nincs agya.
(Ilyen embereket is ismerek, de még mennyire!)


- A Jegesmedvék bal kezesek.
( Ha átváltananak jobb kezesre 9 évvel tovább élhetnenek.)

- Csak az emberek és a delfinek csinálják a sexet örömszerzésre.
(Hát a disznó?!)

Na most ha csak egyszer is mosolyogtál, akkor itt az idő, hogy másokkal is megoszd ezeket az őrült tényeket!

Köszönöm Tipe Tupa a reagálást! Valóban, én is láttam a titkot, nekem is át kell vennem, ezt a dolgot, ezt, hogy hálát adjak érte. Biztosan használna.
Nincsen sem növényem, sem állatom, parkban sem szoktam sétálni..

Én viszont nem szoktam megtudni hogy miért vagyok éppen szomorú, szerintem azért nem, mert maganak generálom. Amikor jön ez a szomorúság érzés, akkor gyorsan meghallgatok pár meditációs zenét, vagy Kövi Szabolcsot, és azok elég sokat használnak.
Meditálni meg nem tudok, el nem tudom képzelni hogy én csukott szemmel feküdjek vagy üljek egy szobában egyedül. Mindig rossz érzésem van olyankor.

fülesmaci93 írta:

Fura tények

- Ha 8 év, 7 hónap és 6 napon keresztül ordítottál, akkor adtál ki annyi energiát, ami egy csésze kávé felmelegítéséhez kell.
(Nem igazán éri meg a fáradtságot.)


- Ha szellentettél volna folyamatosan 6 év és 9 hónapon keresztül, akkor produkáltál volna elég gázt, ami az atombomba előállításához szükséges energiával egyenlő.
(Ez már valami, ugye?)

- Az emberi szív akkora nyomást produkál, ami a vért 100 méterre lőné ki.
(Te jó Isten!)

- A disznó orgazmusa 30 percig tart.
(A következő életemben disznó akarok lenni!!!)

- A svábbogár kilenc napig él a feje nélkül, utána éhen hal .
(Még mindig a disznón vagyok fennakadva!)


- Ha a fejedet folyamatosan a falba vered, akkor egy óra alatt 150 caloriát égetsz el.
(Ezt otthon ne próbáld ki..... talán a munkahelyeden)

- A hím imádkozó sáska nem tud közösülni, ha a feje a törzséhez van kapcsolva, ezért a nőstény azzal kezdi a sexet (előjáték?), hogy leharapja a fejét.
(Drágám itthon vagyok! Mi a fene.....)

- A bolha 350-szeresét képes a teste hosszának megugrani. Ez mintha egy ember kaputól kapuig ugrana a normál futball pálya háromszorosán.
(Hmmm 30 perc....szerencsés disznó! El tudod ezt képzelni?)


- A harcsának 27 ezer ízlelő bimbója van
(Mi lehet olyan ízletes a tó fenekén? )

- Némely oroszlán képes ötvenszer szeretkezni egy nap.
(Azért én megiscsak disznó szeretnék lenni a következő életemben, hiába minőség a mennyiség előtt jár! De nem lehetnék egy oroszlánszívű disznó?)


- A pillangók a lábukkal érzik az ízeket
(Hát ez az, amit mindig akartam tudni.)

- Az ember legerősebb izma a nyelve.
(Hmmmm mmmm)

- Jobbkezes emberek átlagban 9 évvel élnek tovább, mint a balkezesek
(Ha egyformán használod a kezeidet, akkor átlagot veszel?)

- Az elefánt az egyetlen előlény, amely nem képes ugrani.
(Hát ez azt hiszem egy nagyon jó hír!)

- A macska vizelete fekete fényben foszforeszkál
(Ki a csoda fizetett ezért, hogy ezt felfedezzék?)

- A strucc szeme nagyobb, mint az agya.
(Hát ismerek egy pár ilyen embert is.)

- A csillaghalnak nincs agya.
(Ilyen embereket is ismerek, de még mennyire!)


- A Jegesmedvék bal kezesek.
( Ha átváltananak jobb kezesre 9 évvel tovább élhetnenek.)

- Csak az emberek és a delfinek csinálják a sexet örömszerzésre.
(Hát a disznó?!)

Na most ha csak egyszer is mosolyogtál, akkor itt az idő, hogy másokkal is megoszd ezeket az őrült tényeket!

Kattints a kibontásához...

Kedves Márta, én is be-be nézegetek erre a kedves topikra, s mindíg feltöltődöm..köszönöm...szívesen olvasom írásaidat...
Maghozó, jót mosolyogtam , ez is felér nekem 1 napsugárral......
Annyira esik az eső, jó lenne már ha a napocska sütne.
Elnézegetem a madáretetőt , olyan sok, gyönyörű kismadár van...

Kedélybetegség...

Kedves Timike!
A depresszió kialakulásának okai között egyaránt szerepelnek genetikai, szervi, pszichológiai és szociális faktorok
Jellemző a beteg megjelenése: a koránál idősebbnek néz ki, magatartásában meglassult, sok esetben elhanyagolt a külseje. Beszéde lassúbb, tartalma elszegényedik.
Csak úgy mellesleg:
Híres emberek, akik ebben a betegségen szenvedtek: Szókratész, Platon, Abraham Lincoln, Juhász Gyula, József Attila, Sylvia Plath, Ernest Hemingway, Pjotr Csajkovszkij, Santo Raffaello.
Namármost, - én a depresszió, - mint olyan, orvosi részével nem foglalkozom, - a férjem volt orvos, nem én, - azonban, hallottam róla éppen eleget.
A depresszió, - hangulatzavar, kedélybetegség. Ebből következően, nagyon természetesen, az a véleményem, hogy az ember, - erőlködjön. Kanalazza fel magát!
Legyen ura önmagának, a hangulatának, a kedélyének, - ne a hangulata uralja őt!
Foglalja el önmagát, kösse le az idejét, dolgozzon, - és itt jön Tipe-Tupa tanácsa, - igen!…Ölelje meg a fát!…Tartson otthon kismadarat, növényeket, - gondozza, ápolja őket, foglalkozzon, és beszélgessen velük. Valahányszor rájuk néz, - az öröm fut rajta végig.
Sétáljon, mozogjon, - sportoljon, ha lehet.
Ne csak önmagát sajnálja, - állandóan, amikor csak ideje van erre, …- és ne engedje belezuhanni magát egy hosszantartó szomorúságba.
Csak ismételni tudom: Legyen ura önmagának, - a hangulatának, - kedélyének. Éljen, egészségesen!
Ami pedig a legfontosabb, - aludjon eleget! Mert egy halálosan fáradt, - kialvatlan ember, - persze, hogy szomorúan látja, - és szomorúnak, reménytelennek a világot, - és persze, hogy az élettől is elmegy a kedve, ha nem piheni ki magát. Szóval, - időben fel kellene állni a TV elől, - és elindulni az ágy felé.
A másik, - az étkezés.
Méghozzá, a rendszeres étkezés. Ha valaki rendesen, lehetőleg ugyanabban az időpontban étkezik, - és a teste, pontosan tudja, hogy mindennap számíthat arra, hogy megkapja a működéséhez szükséges üzemanyagot, annak jó a közérzete. Nem fúj riadót a szervezete. Nem zuhan le a vércukra, - ráadásul, sohasem fog elhízni.
( Ezt, tapasztalatból mondom, - kb. 30-35 év óta, mindig ugyanannyi a súlyom, 1-2 kg ingadozással. Nem kellenek fogyókúrás receptek, nem kell önsanyargatás, - bizonyos dolgoknál, be kell tartani, hogy van egy egészséges határ. Sok főzelék és gyümölcs.
Ha valakit érdekel, - szívesen elmondom.)
Azt még hozzátenném, hogy szó nincs arról, hogy csupa drága, alig megfizethető dolgokkal kell tömni magunkat. Régen, nem is igen lehetett hozzájutni. Télen pl. kiváló a vecsési káposzta, a hagyma, és a hazai alma, körte, - méz.
Aztán van még valami, - a háború alatt hozzászoktunk ahhoz, hogy szinte semmi sem volt, - de túl kellett élni. Akkor, - heti 2 dkg. élesztőt kellett megenni, - mert az a szervezetben fejtette ki a hatását, - és D-vitamint képzett. Mondhatom, kiválóan. Az élesztőt, mivelhogy megkedveltem, ma is eszem. Eredmény, hogy megvan az összes fogam, és mind ép, - és épek a csontjaim is.
Összefoglalva, - azt mondanám, a jó közérzet alapja, az elegendő alvás, a rendes étkezés, elegendő folyadék, mozgás, jó levegő.
Ha ez megvan, akkor az ember, - ura önmagának, meg a hangulatának is.
Visszatérve Rád, Timike, - én nem igen tudom elképzelni rólad, hogy Te kedélybeteg vagy. A betegség, fent leírt jellemzői sem illenek Rád.
Ahogy elnézem a képedet, majd kicsattansz az egészségtől, - jó rád nézni. Elolvastam az összes, fellelhető írásodat, - hát bizony, abból sem tűnik ki ez a betegség. Az írásaid tele vannak szenvedéllyel.
Én, - egészen másra gyanakszom. Arra, hogy valami hatalmas megrázkódtatás ért Téged, - hatalmas sérelem, - talán gyerekkorodban, - amit nem dolgoztál fel. Ez kísért időnként. Ezért érződik az írásaidban néhol, - a visszapofon. Harcolsz, hadakozol.
Hát, - nem tudom.
Mindenesetre, - azt gondolom, ilyen fiatalon, ennyi adottsággal, amivel Te rendelkezel, - semmi okod sincs a szomorúságra, - és a pesszimizmusra.
Aludjál eleget, igyál legalább 2,5 liter folyadékot naponta, - alkoholt egy csöppöt se, - és egyél rendesen. Élj egészségesen. Add meg a szervezetednek azt, ami a működéséhez szükséges, - és azonnal jobb lesz a közérzeted. Ezzel együtt pedig a hangulatod is.
Becsüld az életet.
Lehetne, - sokkal rosszabb is, - Neked, megvan mind a két lábad, nem vagy leukémiás, nem ütött el egy részeg autós, - jó a szemed, nem vagy cukros, nem vették le a melledet, nem kapcsolták le a fél tüdődet,…és sorolhatnám még….-
Azonban, vannak emberek, akiknek ezzel kell együtt élni. Ezt kell feldolgozni, - és az élet, - még így is, Élet. Egyszeri, - és megismételhetetlen. Talán jobban is értékelik, - mint mások.
Mert ha valaki, megjárta egyszer a pokol legmélyebb bugyrait, és túlélte, onnantól, megváltozik az élete, és a puszta létezésnek is örülni tud.
Semmi más nem fontos, - csak az élet. Mindegy, hogy milyen, - akármilyen, - …de Élet. Ajándék, minden perce.
Így kellene élni, - egészségesen is. Ösztönösen: Örömmel!

Márta

Kedves Bubamama

Már nem mondom magam depressziósnak, de akkor mikor azzal kezeltek, akkor bizony az voltam. Eljutottam a legrosszabb részéig is sajnos. Mégis egészen egyszerű módon indultam el a gyógyulás felé vezető úton. kb 19 éves lehettem mikor budapestről hazafelé buszoztam. Tavasz volt, vagy nyár vége, nem is tudom. és jobbra néztem ki az ablakon, és ott egy erdő volt, tök sötét, árnyékos. aztán átnéztem balra és ott meg nagyon szép sárga virágos föld volt amit megvilágított a késő délutáni nap. Akkor döbbentem rá hogy rajtam múlik merre nézek. Onnan kezdtem el gyógyulni.
Mióta Tipe Tupa válaszolt, azóta minden este elmondom, hogy miket köszönök meg. Szóval használok mindent amit írtok.
Az egészséges étkezést már kivitelezem, Bubamama. ZÖldteát is iszom, sok gyümölcsöt eszem, joghurtot. Iszom is eleget. Eleget alszom. Sőt, naponta tornázom. Viszont semmi élőlényt nem tartok. Míg otthon, vidéken laktam akkor lett egy cicánk. Szobacica, Rozinak hívják. A cica is sokat segített, éreztem.
Köszönöm a reagálást Bubamama, nagyon kedves vagy, hogy ilyen hosszan foglalkoztál velem!

Kedves Timike!

Igazán örülök! Nagyon sokat gondolkodtam a dolgaidon, meg az írásaidon.
Annyira tetszik, ahogy megfogalmaztad a gyógyulás felé vezető utadat:
- "Akkor döbbentem rá hogy rajtam múlik, merre nézek. Onnan kezdtem el gyógyulni..." -
És, - minden bizonnyal teljesen meggyógyultál, - ezért nem tudtam felfedezni Nálad a depresszió jellemző tüneteit.

Azért, - jó lenne, ha meg tudnád oldani, hogy legyen 1-2 növény az ablakodban, ...- olyan jól esik rájuk nézni...-

Márta

3 rejtély

http://www.femina.hu/terasz/tortenelem_rejtelyek_elmeletek

Tanulságos...

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">Velvet

A gyerek szeretetet akar - Interjú Vekerdy Tamással

Mostanában már a méhen belül is fejlesztjük a gyerekünket, kütyüket aggatunk a hasunkra, később elhalmozzuk fejlesztőjátékkal, és erőn felül cipeljük különórákra. Sokszor szinte semmi eredménnyel, amit persze újabb terheléssel orvoslunk - ezzel csitítva kételyeinket, szorongásainkat, hiszen a legjobbat - jó képzettséget, jó munkát, jó életet akarunk már a két hónaposnak is. A jövőbe nézünk, mint az egykor köztereinket díszítő súlyos szobrok, ahelyett, hogy a jelen igényeire figyelnénk. A kisgyerekkori fejlesztésről beszélgettünk Vekerdy Tamás pszichológussal.

,,A sikeres topmenedzser szabadon játszott gyerekkorában.", tartja a mondás, de ha nem tudunk angolul, gyengék a szövegértési képességeink, és nem tudunk hatékonyan információt keresni a neten, akkor nehezen tudjuk a szabadságunkat kibontakoztatni.
Nem abból lesz épkézláb, tevékeny, kreatív, felnőtt, akit már magzati kortól erre a felnőtt létre treníroztak, hanem abból, aki lehetett teljes értékű magzat, újszülött, csecsemő, kisgyerek - aki játszik, mesét hallgat és spontánul utánoz. Majd kisiskolás, aki nagy mennyiségű, nem rendszerezett konkrétum begyűjtésére képes. Ne kelljen neki sietnie semmivel, pláne nem az írás- és olvasástanulással. Előbb mozogjon le formákat a nagy térben, aztán ezeket vigye be, de még mindig nagyban a füzet kis terébe, és aztán jöjjön rá, hogy ez vagy az a hurok hasonlít a felnőttek írásához, és így saját mozgásból kiindulva tanuljon előbb írni, majd saját írásán olvasni, 4 év alatt, 6 év alatt, nem abbahagyva, lassan. Lehessen aztán lusta, álmodozó, de kreatív kamasz, törvénykereső struktúra felfedező, majd örökké vitatkozó ifjú. Mindez arról szól, hogy minden életkornak megvan a maga jellegzetessége. Taníthatunk akár két idegen nyelvet is, de csak a 7-8-dik életévtől, és akkor is direkt módon, füzet, nyelvtan és lefordítás nélkül, spontán utánzásra építve, mint az anyanyelvet. E fenti esetekben, ha minden szakszerűen történik, és ráérős, bő időráfordítással, jók lesznek a szövegértési képességeink, fogunk tudni idegen nyelveket (ha jó volt a tanárunk), és természetesen a számítógép sincs elzárva otthon és az iskolában a gyerek elől, de tanulnia csak 13-14 éves korától kell.

A fizetős fejlesztések csak fokozzák azt a társadalmi szakadékot, ami a (felső)középosztály gyerekei és a szegény rétegek között van. Ennek eklatáns képződménye az óvodába vitt, fizetős különóra. Persze jó a gyereknek, hogy nem kell elhurcolni egy harmadik helyre dzsúdózni vagy angolra, de kell-e neki tényleg négykor még az angol mondókázás? És milyen annak, aki nem tudja megfizetni, és marad a csoportszobában?
Senkinek nem kellene óvodában különóra! Szabad játék kell, ez a legfejlesztőbb tevékenység óvodás korban, valamint a mindennapos mese (nem nézett, hanem hallgatott mese! - aki mindennap hall mesét, másfél évvel előzheti meg iskolába lépés idejére azt, aki csak rendszertelenül vagy úgyse hallgatott), továbbá kell a jól utánozható tiszta beszéd, ének, nem tanítva, hanem spontánul utánozva. Kötelező foglalkozás sem kell. A kikapkodás különórára neurotizál. Mondhatnám: jó annak, akit nem tudnak, vagy nem akarnak vinni, miközben a hátrányos helyzetűekkel (akik esetleg a tévé előtt nőnek fel szegényen is) más a probléma, nevezetesen, hogy nem áll módjukban játszani, illetve mesét hallgatni...

A fizetős fejlesztők mindig találnak a gyereken fejleszteni valót. De hát senki sem tökéletes mindenben. Miért nem elégedettek a szülők a gyerekeikkel? Miért nem bízunk bennük?
Testileg és lelkileg rendben levő gyereknek nem fejlesztés kell, hanem a fejlődéshez szükséges jó körülmények és az érzelmi biztonság biztosítása. A többi üzlet, mely a szorongó szülők szorongására épít.

A kicsik erős vizuális memóriáját kiaknázva bizonyos módszerekkel már kétéveseket is meg lehet tanítani szóképes olvasásra. Miért jó két-háromévesen olvasni, avagy miért is lenne ezzel baj?
A kisgyerek idegrendszere nagyon plasztikus, sok mindent tud felvenni, de helytelen megterhelni. Ha magától olvas 2-3 évesen, mert a nővérei sokat játszottak vele iskolást, nem probléma, de ha fejlesztjük, hiba. Az óvodás ne járjon dzsúdózni vagy angolra. Játsszon, hallgasson mesét, énekeljen, utánozzon, mozogjon. A különóra neurotizál.

Körül vesszük a gyereket a játékot irányító tárgyakkal, melyeket mind azzal hirdetnek, hogy attól intelligensebb lesz. Persze, hogy a gyerek minden ajándéknak örül. Mi a jó ebből?
Már Goethe megmondta, hogy a legjobb játékszer az, ami mindenből mindenné lehet - például a fahasáb, fekve hajó, mozdony, autó, felállítva torony, király stb. A többi jobb vagy rosszabb üzlet. A LEGO és a Montessori jobb, mert benne van, benne volt a ,,csináld magad" mozzanata.

A számítógép - mi, felnőttek is rengeteg időt töltünk előtte, munkaeszköz, olvasás, tájékozódás, szórakozás, olyan alapvető, mint mondjuk a mosógép. Miért ne használná a gyermek is, illetve hogyan lehet azt mondani, hogy apu/anyu ezen olvas, lazít, dolgozik egész nap, de neked fiam nem szabad, mert káros?

Ha én otthon számítógépen dolgozom, miért ne utánozna? Felmászik az ölembe, én elmentem az elmentendőt, ő meg hadd pötyögjön. Hamarosan jobban fog, mint én. Nagyszerű! De ezt időben limitálom, és számítógépes játékot lehetőleg nem engedek be - kamaszkorig. Akkor úgyis azt csinál, amit akar, de addigra már nem árt annyira a képernyő, amely egyébként mind a testi mozgást, mind a belső képkészítést blokkolja.

Sokszor említi, hogy keveset foglalkozunk az alapfokú oktatásban a humán tárgyakkal. Ugyanakkor a munkaerő-piacon túltermelés van humán végzettségűekből és hiány természettudományosokból. Miért fontosak a humán tárgyak, avagy mi a fontos belőlük akár egy mérnök számára is?
Amiben ma nagy a deficit, az az érzelmi nevelés, a művészeti nevelés, amelyik a belső ember, a belső biztonság kibontakozásához segít. Tájékozódás a természetben - science - ugyanúgy kell, mint tájékozódás a társadalomban. Egyiket se kellene az iskolában, felnőttes értelemben, szakosként tanítani és tanulni. A biológiai tantárgynak nem szabadnak arra törekednie, hogy kis biológusokat képezzen. Ahogy a magyar irodalomnak sem filológusokat kellene képeznie. Mindkettő élményt kellene, hogy adjon. Az egyik a külső természeti világról (mely bennünk is tevékeny), a másik belső világunkról, amelyik kifelé a társas kapcsolatokban manifesztálódik.

A gyerekek élvezik a fejlesztőzést, akár táncház, akár olvasástanítás. Akkor meg mi a baj vele?
A zene, tánc hihetetlenül hat a gyerekre, már a magzati kortól. Ez jó. A gyerek a fejlesztőzésben azt élvezi, hogy valaki, többnyire egy neki fontos felnőtt intenzíven foglalkozik vele, csak rá figyel. A gyermek személyiségét 18 éves koráig jogilag, kb. 14 éves koráig valóságosan is, többé- kevésbé a szülő hordozza. Ő dönt. Jó, ha ebben magára tud hallgatni, és az intuícióit tudja követni. Jó, ha úton jár - lélektől lélekig. A gyerekeknek elementárisan szükségük van a mesére, de ha egy apa utálja a sok hülye mesét, viszont elementárisan érdeklik az autók, akkor hamarosan büszkélkedhet majd azzal, hogy az én fiam utálja a meséket, ő az autókat szereti, és mindent tud róluk. Mert a gyerek az apának, a szülőnek akar megfelelni, szeretetet akar, elfogadást akar, még saját szükségletei ellenében is.

</TD><TD width="1%"></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE>

A Zárda...

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR><TR><TD width="1%"></TD><TD width="98%">A Zárda...
Könyvrészlet :

Aztán, felgyorsultak az események. Hirtelen, megint nagyon sok minden történt, és nem mehettem már Mater Borbélyhoz.
A Giligóba jártam, a menekültekhez, meg az Alsó-pincébe a pár nap óta ott lévő lengyelekhez. Meg kellett mentenünk őket. Felperegett minden.
Nagyon közel voltak már az oroszok.
Egyszer, korán reggel, az orvos, hozzánk rontott be. Feldúlt volt, nem is köszönt.
- Gyorsan Madame! - mondta -...Gyorsan, gyorsan! Készüljenek! Kenyeresékhez, a nagy pincébe megyünk. Én is odaviszem, a családomat Megbeszéltem a férjével Madame, csak azt hozza, amit muszáj, semmi mást. Egyen a fene mindent, úgyis mindegy. Itt vannak az oroszok Kajárnál. Nincs idő Madame, nincs idő,...gyorsan!...gyorsan...-
Anyám, meglepődött, de nem szólt egy szót sem. Ment és csomagolt. Fogalmam sincs róla, hogy mit, - és minek?
Az orvos csak állt, zsebre dugott kézzel, és kifele nézett a konyhaablakon, idegesen tipródott, és néha a fejéhez kapott.
Én a konyhaasztal sarkán ültem, és lóbáztam a lábamat, de nem hiszem, hogy látott engem.
- Dicsértessék... - köszöntem rá. Akkor, meglepetten fordult felém.
- Ááááá,...te vagy az? Jó, hogy látlak Mákvirág, hoztam neked egy üzenetet...-
- Nekem???
- Neked bizony, a kis barátnőd, Mater Borbély üzeni, hogy lent van a Rezidencián a többiekkel, majd ott találod meg, a háború után...-
- És, hogy van Mater Borbély?
- Most éppen jól van, még az is lehet, hogy meggyógyul.
- Miért, beteg volt megint? - hökkentem meg.
Elgondolkozva nézett rám, aztán hozzám lépett, és megsimogatta az arcomat.
- Iiigen, igen,...- mondta csendesen - a Mater, mindig beteg,...ő, - gyógyíthatatlan beteg. Hol jobban van, hol nem, de az is csoda, hogy él. Ő, TBC.- s. Tudod mi az?...Azért lakott a kapusházban, mert nem volt hová mennie a zárdából. Meghalt a családja, lebombázták őket, rögtön az elején. Senkije sincs neki, te ezt nem tudtad?...-
- Jaj, Istenem, jaj Istenem, nem tudtam, de itt vagyok én! - mondtam sírósan.
- Igen, tudom,...- bólintott, és újra megsimogatta az arcomat - sokat jelent ez neki. Ő, a zárdában nőtt fel, nem a családjával, mert az édesanyja is Tbc. - s volt. A zárdán, és rajtad kívül senkit sem ismer, és senkije sincs...-
Alig bírtam visszatartani a könnyeimet, annyira sajnáltam Matert. Tudtam, hogy beteg volt. De nem tudtam mi volt a baj, nekem ezt, nem mondta meg senki. Ő sem. Nem tudtam, hogy mi is az a Tbc. Nem tudtam, azt sem, hogy meghalt mindenkije. Nem tudtam, hogy nincs otthona. Hirtelen azonban rádöbbentem, hogy ezért volt olyan szomorú, a szegény. Mert senkije sem volt, csak a tyúkja, meg én. Na és a jegyese, meg a zárda. Igen.
Anyám lépett ki a konyhába, picike lakkbőrönddel, gyönyörűen, elegánsan.
Majdnem olyan szép volt, a világosszürke zsorzsett kompléjában, szürke fátyolos kis kalapjában, a vékony, nagyon féltett hernyóselyem harisnyájában, és fekete körömcipőben, majdnem olyan szép volt, mint Csi mamám. Majdnem. Igen, nagyon szép volt, és olyan elegáns, mintha misére menne. Az orvos, meglepetten nézett rá.
- Ha már meg kell halni, hát, adjuk meg a módját, - mondta Anyám, magyarázatképpen, - és felém nyújtotta a legszebb, halványkék zsorzsett, ünneplő ruhámat, a fehér zoknit, meg a lakkcipőmet.
- Vedd ezt fel...-
- Dehogyis veszem!...- nem akarok én meghalni...-
- Induljunk Madame.
Az orvos, elvette Anyám kis bőröndjét, és elindultak. Ballagtam utánuk, hónom alatt a zsorzsettruhával, kezemben a cipővel, amiben benne volt a zokni. Egy darabig.
Kis barátnőmre, Mater Borbélyra gondoltam. Nagyon sajnáltam őt.
Istenhez fohászkodtam, bár egy idő óta, nem igen voltunk beszélő viszonyban. Duzzogóban voltunk.
Gondoltam, rendezhetnénk a kapcsolatunkat. Akár, meg is szólalhatna. Vagy, akár csinálhatna is valamit. Akár. Mert itt lenne már az ideje.
Rossz voltam, igen, meg szófogadatlan, de hát, vele is voltak gondok. Neki is voltak szörnyű hibái, és mulasztásai, amiket nem lehetett szó nélkül hagyni.
Megbolondult a világ, az lehet a baj. Az. Isten meg, csak kapkodja a fejét ide oda, és azt se tudja, mit csináljon.
- Jól van, - gondoltam -...jól van, én megértelek Téged, és szeretlek, sőt, megbocsátok neked. Sok miden történt mostanában igen, - de nem felejtettem el, hogy velünk voltál a bajban, és azt sem, hogy megmentettél minket. Hálás vagyok érte. Én se hagynálak el téged, ha bajba kerülsz, ezt tudnod kell. Énrám mindig számíthatsz, én is ott leszek melletted, ha szarban vagy. Háború van, -...elég a te bajod, lehet, hogy a fél szemeddel se nézel ránk, arra sincs időd, - pedig jó lenne. Háború van, igen, és akár hiszed, akár nem, én félek. Már megint félek. Én bizony félek. Még meg is halhatunk, akár. Akár te, vagy akár még én is. Akkor aztán cseszhetjük. Mert ha meghalunk, akkor mi lesz? Akkor aztán mi lesz?...-
Ballagtam Anyámék után.
Hirtelen, és teljesen váratlanul, egy pillanatig, úgy éreztem, hogy ott van mellettem. Igen, Isten, ott van mellettem. Talán, meg is érinthetném.
Elöntötte szívemet a meleg, meg a hála. Meg a szeretet. Nem vagyunk egyedül, - Isten, velünk van. Éreztem.
Nagy és erős fogadalmat tettem akkor neki, - hirtelen felindulásomban.
Azt, hogy:
- Ha rendbe jönnek a dolgok, ha nem halunk meg, - mondjuk, - ha Isten, megsegíti Mater Borbélyt, meg még minket is, és ezen túl is, odafigyel ránk, én, nem beszélek neki többé vissza. Nem...- Csak kibírom valahogy.
Nem teszek neki szemrehányást, és legfőképpen nem ordítozok vele, nem vonom kérdőre, hogy mit miért tett, és mit meg, miért nem? És, minden vasárnap imádkozni fogok ezen túl, még ha nem lesz kedvem hozzá, akkor is. Hétköznap nem imádkozhatok, mert akkor nem érek rá, olyankor dolgom van.
Nagy ígéret volt ez, de megtartottam.
Hittem Istenben, amióta az eszemet tudom. Kellett nekem, szükségem volt rá, csak vele volt teljes az életem. És, én magam is, csak vele voltam teljes, nem éreztem jól magamat nélküle. Meg kellett bocsátanom neki. Igen.
Ő is lehet gyámoltalan, esendő, hibázhat, még ha Isten, akkor is.
Semmire sincs ideje, az a baj. Az a legnagyobb baj.
A nővérem mondta, hogy nem sok Isten van, csak alig egy pár, és most mindnek dolga van. Köztük az enyémnek is.
Sajnáltam őt ezért.
Egyedül van, senkije sincs, nincs aki szeresse, mert mindenki elfordult tőle a háború miatt, és mindenki haragszik rá valamiért. Lassan, még az élettől is elmegy a kedve szegénynek.
Nem akartam, hogy szomorú legyen. Nem.
Mert mi lesz akkor a világgal, ha ő bánatában meg talál halni? Meg még velem is, mi lesz? Nem akartam ezt.
Azt akartam, hogy rendbe jöjjön, legyen újra hatalmas és erős, szükség lenne rá. Neki is, meg nekem is, - a világnak meg pláne.
Szerettem volna megölelni megint, szívből, szeretettel, mind a két karommal, gondolatban, - úgy, mint rég, - és bíztatni Őt, hogy szedje össze magát, és legyen olyan, mint rég. Legyen olyan. Képes rá.
Igen, legyen újra, hatalmas, erős, és mindenható. Olyan, mint a Papa. Pont olyan. Szükség lesz rá. Nekem is szükségem lesz rá, igen, - a világnak meg pláne.
Jönnek az oroszok. Nem tudom, hogy mi lesz. Nem akarok meghalni, az, biztos. Olyan pici vagyok még a halálra. Szükségem van Istenre, és Isten segítségére.
Hogy a többi Isten, mit csinál most, azt nem tudhattam, sőt, el se tudtam gondolni, - biztos mindenkinek megvan a maga dolga. De őhozzájuk én nem fordulhattam. Nem is ismertem őket, sőt egyet se közülük. Én, csak a magaméhoz fordulhattam, akit mindig is ismertem, és mindig is szerettem. Még olyankor is, amikor éppen duzzogóban voltunk.
Kis barátnőmre, Mater Borbélyra gondoltam. Istenhez fohászkodtam újra, rossz voltam, igen, de azért, -...tudtam, hogy mégis ott van valahol mellettem, vagy valahol felettem.
Megismételtem akkor a fogadalmamat, Istennek is, meg magamnak is. Igen.
Megismételtem, hogy:
-... ,,ha Isten, megsegíti Mater Borbélyt, meg még minket is, én, nem pofázok neki többé vissza. Nem teszek szemrehányást, és minden vasárnap imádkozni fogok ezentúl. Hétköznap nem, hétköznap nem érek rá, hétköznap dolgom van...."-
Fogadalmat tettem, és megtartottam. Mert, mindig megtartottam.

Sok évvel később, a háború után, - otthon, a szobám csendjében, megint megérintett, és beköszöntött hozzám az esti harangszó. Megint eszembe jutott Mater Borbély, a törékeny virágszál, az apáca barátnőm.
Eszembe jutott, hogy mennyire szerettem volna, - úgy tűnt, talán, nem is olyan régen -...ha meghúzzuk egyszer a harangokat, és együtt üzenünk fel, az Égbe, a Mennybe, -...az Istennek.
Ő, akkor, csodálkozott, és kicsit erőtlenül, tiltakozott is.
- A harangozás, nem a te dolgod,...- mondta. Én azonban, nem hallgattam rá.
- Nem baj,... - válaszoltam - de ha így eljut az üzenetem az égig, meg még az Istenhez is, akkor én, húzni fogom a harangokat, és üzenek neki, igen,...üzenek...-
Nem szólt, csak nézett rám, de azt hiszem, megértette.
- Igen, - gondoltam - üzenek Istennek, és meghúzom a harangokat, hogy az üzenetem odaérjen...-
Aztán, vége lett akkor a harangszónak. Csend ült a falura, és közénk is.
Elgondolkodtunk.
Ő, talán, az Édesanyjára gondolhatott, az elveszített családjára, a lebombázott otthonára, és az egész elsöpört világára. Ki tudja?...Ki tudja?...-
Akkor, - valahogy, egészen biztos voltam benne, hogy eljön az az idő majd egyszer, amikor mi ketten fogunk harangozni. Mi ketten, - nem a harangozó.
Mi ketten fogjuk rángatni a csonka toronyban a harangkötelet. Mi ketten, - nem a harangozó. És üzenünk Istennek.
Üzenünk neki.

Sok év telt el azóta.
És, - mint a gyermekláncfű ernyőcskéit, - szétröppentett bennünket a háború szele.
Álmomban, néha,...harangozok, -...de mindig egyedül. Mindig, egyedül.
- Nem akarok többé háborút, nem akarok,...nem akarok!! - üzenném ma Istennek. Bár én, akkor se akartam, és ezt Ő, pontosan tudta, ha csak el nem felejtette.
- Soha többé háborút! Soha, de soha...-
És, ha kellene, hát meghúznám azokat a harangokat, egyedül is, - hogy az üzenetem odaérjen.




</TD></TR></TBODY></TABLE>

Nem ezután történt az, hogy kivezetted az anyukádat a pincéből az orosz katonák között?
Mater Borbélyról azután, hogy lementetek a pincébe semmit nem tudtál már meg?

A Materról...

Szia Timike!

Ámulok és bámulok, …- micsoda memóriád van! Igen, - nem sokkal ez után történt az, hogy bejöttek az oroszok, - és én kivezettem a Mamát a pincéből.
Ma is talány, - hogyan történhetett? Egy Angyal járt előttem…- én csak utána mentem.

Igen, - tudok Materről. A háború előtt nagyon sokszor találkoztunk, - és minden rosszba belevittem. Érdekes módon azonban, mindez a javára vált. Kirángattam a szomorúságból, és a letargiából, - amibe belezuhant a betegsége és a családja halála miatt.
Végig loptuk, és végig ettük a falu gyümölcsös kertjeit. Igaz, ő nem tudta, hogy loptuk, fogalma sem lehetett róla. Nekünk is volt elég nagy gyümölcsösünk, - de a másé, az jobban ízlett.
Rengeteget mozogtunk, - jó levegőn voltunk. Mater, szépen összeszedte magát.
A faluban, bárkihez bementünk, és enni kértem, - ha megéheztünk. Különösen szerettem a kecsketejet, és a tejfölös kenyeret, - rászoktattam erre a Matert is. Alighanem, jót tett neki.

A háború után, a kitelepítésig, - még nagyon sokszor találkoztunk. De utána is, kaptam róla az orvostól, egyetlen, örömteli hírt: Mater, meggyógyult, - mert feltalálták a penicillint.

Márta

Persze, hogy emlékszem rá mert az is egy jó történet! Örülök, hogy Mater meggyógyult és még tudtátok tartani a kapcsolatot később is, ez igazán jó.