Hétköznapi Furcsaságok, ...és Mindennapi Csodák.....

Kicsi Fecske · 2008 Szeptember 24

Clinique írta:
Kedves Erzsi!
A haragot nagyon nehezen tudjuk elengedni, főként, ha ez szülők és testvérek közötti. Magamból indulok ki, ugyanis engem anyám - szerintem érdemtelenül - tagadott ki az örökségből úgy, hogy elment egy ügyvédhez megkérdezni, hogy lehetne ezt megoldani. (Felhívott ugyanis az ügyvéd, hogy mi történt nálunk...) A család nagy vagyonát, egy budapesti 168 m2-es lakást eladott, majd az öcsém gyerekeinek a nevére vett házat vidéken, s velük együtt odaköltözött. Jó messzire, hogy még csak a szemembe se kelljen többé nézni...

Évek óta nem beszélünk. Ő azt híreszteli a családba, hogy én milyen érdekember vagyok, hogy már az életében örökölni akarok. Az elmondottak alapján azonban látszik, hogy ő már életében gondoskodott arról, hogy soha ne is örökölhessek semmit. Ez nem számító viselkedés szerintem. Ugyanannyi jogom van örökölni szülő után, mint az öcsémnek ugywebár. Nekem is van gyerekem, akinek boldogulását könnyíthetném meg egyszer azzal az összeggel az életben.

Azért mondtam el ezt a nagyon magán jellegű esetet, hogy lásd, gyakorlatból ismerem a helyzetet, hogy szülő-gyermek között ilyen szitu alakulhat ki.

Magam részéről sokáig nagyon fájt a dolog, mert úgy éreztem, nem szolgáltam rá erre a diszkriminációra. Mára, - bár nem közeledünk egymáshoz -, oda jutottam, hogy vélhetően előző életemben történt valami, ami miatt ezt meg kell élnem. Ő iránta pedig sajnálatot érzek, mert, én már úgymond túl vagyok a dolgon, ő pedig még nem tudhatja, hogyan kapja majd vissza ezt az élettől. A haragot, ami inkább fájdalom, a mai napig nem tudom elengedni még akkor sem, ha ezt a fentiek szerint ideologizáltam magamnak. Bosszant kicsit, hogy mindig jó gyerek voltam, fegyelmezett, soha nem akartam csalódást okozni nekik, folyton meg akartam felelni... Soha nem lazítottam... Nem tudom, hogy fogok viselkedni, s milyen érzések kavarognak majd bennem akkor, ha betegségéről vagy haláláról értesítenek...

Nem könnyű a testvérednek sem, hiszen a testvérek között, kimondva vagy kimondatlanul rivalizálás folyik a szülő szeretetéért. Lehet, hogy ő egy egészen más sérelmet ringat, s abba a bizonyos "vélt sérelembe" ezért kapaszkodik bele ilyen makacsul. Minden bizonnyal az csak ürügy.
Próbáld a gyerekkorotokról, emlékeitekről is faggatni finoman, hátha erre fény derül...

Barátsággal
Clinique

Kedves Clinique!
Én is mindig meg akartam felelni a szüleimnek, nem törődve a saját érdekeimnek. Ki nem tagadtak, de a húgomnak az a sérelme, hogy apánk halála előtt egy hétig volt náluk, és nem ajánlottam fel a részemet, mert szerinte őt illeti. Hiába mondtam, hogy kérje, és ne követelje. És ha az édesanyánkat is ellátja, az egészről lemondok a javára. Nem tudott kérni, így az apai részen feleztünk, de anyánk egyedül maradt a házában. Hiába kértem, hogy jöjjön hozzánk, azt mondta, hogy azt akarja, hogy az ő részét is felezzük.
A húgom egész életében azt képzelte, hogy őt illeti a tortából a nagyobb szelet, minden téren. Nem tudom, hogy előző életeimben bántottam-e meg, vagy volt testvére aki megbántotta, és rajtam éli ki a sérelmeit. Én pici koromtól fogva minden kívánságát lestem addig, míg férjhez nem mentem. Utána is elvárta volna, de mostmár 30 éve csak a családomnak élek.
Ez az előtörténet. Remélem, hogy most megtud békélni. Én szeretném.
Sok szeretettel Erzsi.kiss

Clinique · 2008 Szeptember 24

Kedves Erzsi!
Az az érzésem támadt, mikor elolvastam a történetedet, hogy a következő szituáció lehet Nálatok:
Mint első szülött gyermek, a testvéred születése után esetleg nagyobb/tudatosabb odafigyelést kaphattál a Szülőktől azért, hogy ne riválisként tekints a kishúgodra. (Gyakori eset, ha 2 gyerek van egy családban. Ahol jóval több, ott talán ez fel sem merül.) Ő ezt megérezhette, s talán úgy élte meg a testvérséget, ahogy a szülők épp nem szerették volna. Úgy érezhette, hogy előnyöket kaptál vele szemben, s most ő követelne "így a végén" (bocsi, morbidnak tűnő megfogalmazása szegény Szülő távozásának) kompenzálást magának. Ha másként nem, hát anyagiakban.

Nem lehetséges, hogy jót tenne Nektek, testvéreknek, ha egy indiferens helyen, mondjuk egy kávéházban ülnétek le beszélgetni?

Bocsi, ha túlságosan beleástam magam a "belügyeidbe", de bár nem ismerjük egymást személyesen, jól eső érzés lenne számomra, ha csak egy apró gondolattal elősegítem a "családegyesítést".

Clinique (Anikó)

Kicsi Fecske · 2008 Szeptember 25

Clinique írta:
Kedves Erzsi!
Az az érzésem támadt, mikor elolvastam a történetedet, hogy a következő szituáció lehet Nálatok:
Mint első szülött gyermek, a testvéred születése után esetleg nagyobb/tudatosabb odafigyelést kaphattál a Szülőktől azért, hogy ne riválisként tekints a kishúgodra. (Gyakori eset, ha 2 gyerek van egy családban. Ahol jóval több, ott talán ez fel sem merül.) Ő ezt megérezhette, s talán úgy élte meg a testvérséget, ahogy a szülők épp nem szerették volna. Úgy érezhette, hogy előnyöket kaptál vele szemben, s most ő követelne "így a végén" (bocsi, morbidnak tűnő megfogalmazása szegény Szülő távozásának) kompenzálást magának. Ha másként nem, hát anyagiakban.

Nem lehetséges, hogy jót tenne Nektek, testvéreknek, ha egy indiferens helyen, mondjuk egy kávéházban ülnétek le beszélgetni?

Bocsi, ha túlságosan beleástam magam a "belügyeidbe", de bár nem ismerjük egymást személyesen, jól eső érzés lenne számomra, ha csak egy apró gondolattal elősegítem a "családegyesítést".
Clinique (Anikó)

Szia Anikó!
Pont a fordítottja történt. A húgom nagyon cicás volt, jól tudott hízelegni a szüleinknek, így jobban beférkőzött a kegyeikbe. Én nem a legidősebbik vagyok, csak a középső. A bátyám 7 hónapos korában meghalt, és mindig éreztették velem, hogy miért nem születtem fiúnak? A fiú helyett. Én nem tudom a szüleink figyelmét, szeretetét, gondoskodását pótolni. Megvallom, nem is akarom, mert van családom, és unokám is. Velük kell törődnöm. A beszélgetést már mi is a családommal együtt kértük, elmentünk hozzájuk is, de egy idegennel szeretőbb beszélgetés zajlott volna. Én szeretném, de ő nem, legalábbis eddig. Bízom benne, hogy csak meg fog változni. Nincs igaza, hogy csak őt illeti meg a szüleink után a javakat. A szeretetükkel is így volt, csak neki járt szerinte. Úgy érzem, hogy féltékeny rám.
Család egyesítés is két félen múlik. Én, és a családom hiába akarja, ha ő-ők nem. Ráadásul a férjeink is testvérek. Ennyi a nehezítésnek.
Sok szeretettel Erzsi.kiss

Clinique · 2008 Szeptember 25

Kedves Erzsi!
Nem egy egyszerű eset akkor a Tiéd sem

A Te "lelki üdvösséged" tekintetében az a lényeg, hogy Benned meg van a közeledési szándék, a húgodnak pedig egyszer biztosan szembe kell néznie a saját lelkiismeretével...

Amióta a Te problémádról beszélgetünk, bennem is egyre erősödik a gondolat, hogy kellene egy lépést tennem az én családom felé is. Módot adni a magyarázkodásra vagy a bocsánatkérésre, vagy nem is tudom.
Az első lépés a legnehezebb. Attól félek csupán, hogy érzelmeim, - ha előjönnek ismét - gátolják majd tisztánlátásomat a tekintetben, hogy rájöjjek, csak manipulálni akarnak, mint annyiszor megtették ezt korábban is.

Ugyebár tudjuk, hogy véletlenek pedig nincsenek, ezért az sem lehet "nincs", hogy így kihoztuk egymásból a mélyen érintő problémáinkat.

kiss
Clinique

Kicsi Fecske · 2008 Szeptember 25

Clinique írta:
Kedves Erzsi!
Nem egy egyszerű eset akkor a Tiéd sem
A Te "lelki üdvösséged" tekintetében az a lényeg, hogy Benned meg van a közeledési szándék, a húgodnak pedig egyszer biztosan szembe kell néznie a saját lelkiismeretével...

Amióta a Te problémádról beszélgetünk, bennem is egyre erősödik a gondolat, hogy kellene egy lépést tennem az én családom felé is. Módot adni a magyarázkodásra vagy a bocsánatkérésre, vagy nem is tudom.
Az első lépés a legnehezebb. Attól félek csupán, hogy érzelmeim, - ha előjönnek ismét - gátolják majd tisztánlátásomat a tekintetben, hogy rájöjjek, csak manipulálni akarnak, mint annyiszor megtették ezt korábban is.

Ugyebár tudjuk, hogy véletlenek pedig nincsenek, ezért az sem lehet "nincs", hogy így kihoztuk egymásból a mélyen érintő problémáinkat.

kiss
Clinique

Nagy igazságot mondtál.
Márpedig véletlenek nincsenek. Ez a beszélgetés nékem is hasznos volt, és úgy látom néked is. Én részemről már sokadik első lépést megléptem, most rajta van a sor. Ha megteszi, én segítek néki ebben.
Javaslom, hogy te is próbáld meg. Ha más haszna nem is lesz, hogy a lelkiismereted megnyugszik, hogy megpróbáltad. Már akkor megérte.
Lehet, hogy elindít a másik félben valamit, mint az élesztő megkeleszti a kenyeret, pedig milyen kicsi. Nekem sem könnyű tiszta fejjel beszélni a húgommal, úgy látom nálad is ez a helyzet.
Úgy látszik ez a sorsunk.
Én bízom az Istenben. Eddig is segített, ezután is fog.
Azt kívánom, hogy téged is segítsen a nehéz utad megtételében.
Sok szeretettel Erzsi.kiss

Kicsi Fecske · 2008 Szeptember 30

Jóéjszakát, szép álmokat mindenkinek!
Sok szeretettel Erzsi.kiss

Kicsi Fecske · 2008 Szeptember 30

Szép Jóreggelt mindenkinek!
Legyen gyönyörű, napfényes, vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.kiss

b.p. · 2008 Szeptember 30

bubamama írta:
A Falum, … az én kicsi falum….
............................................

Drága Bubamama!
Olyan jó arról olvasni, hogy vannak helyek, vannak emberek, akiknek siikerül...

Ad némi reményt. Ha szeretnénk, ha igazán, ha tényleg nagyon szeretnénk, talán nekünk is sikerülhet...

Lehet, hogy azok az emberek, akik a falud csodálatos szellemiségét kialakították már csak a temetőben látogathatók. Lehet, hogy a környező tájat is átalakították már az utódok. De minden változás dacára ott élnek abban a mindenben megváltozott és mégis változatlan faluban.

bubamama · 2008 Szeptember 30

A falu....

IDÉZET:

"Drága Bubamama!
Olyan jó arról olvasni, hogy vannak helyek, vannak emberek, akiknek siikerül... <?xml:namespace prefix = v ns = "urn:schemas-microsoft-com:vml" /><v:shape id=_x0000_i1025 style="WIDTH: 11.25pt; HEIGHT: 11.25pt" alt="" type="#_x0000_t75"><v:imagedata src="file:///C:/DOCUME~1/FELHAS~1/LOCALS~1/Temp/msoclip1/01/clip_image001.gif" o:href="http://www.canadahun.com/forum/images/smilies/icon_wink.gif"></v:imagedata></v:shape>Ad némi reményt. Ha szeretnénk, ha igazán, ha tényleg nagyon szeretnénk, talán nekünk is sikerülhet... <v:shape id=_x0000_i1026 style="WIDTH: 11.25pt; HEIGHT: 11.25pt" alt="" type="#_x0000_t75"><v:imagedata src="file:///C:/DOCUME~1/FELHAS~1/LOCALS~1/Temp/msoclip1/01/clip_image001.gif" o:href="http://www.canadahun.com/forum/images/smilies/icon_wink.gif"></v:imagedata></v:shape>

Lehet, hogy azok az emberek, akik a falud csodálatos szellemiségét kialakították már csak a temetőben látogathatók. Lehet, hogy a környező tájat is átalakították már az utódok. De minden változás dacára ott élnek abban a mindenben megváltozott és mégis változatlan faluban......"<O

</O

<O

Drága Bp.!
<O

</O

Nagyon köszönöm Neked ezeket a kedves sorokat !
És azt is, -…hogy így ráhangolódtál, - ráéreztél.
Nagyon jólesett.
<O

</O

Igen, - azt hiszem, teljesen igazad van.
A régiek, - talán csak a temetőben látogathatók, - vagy már ott sem.
Mégis, - amit Ők a gyerekeikbe, unokáikba plántáltak, - vagy egymásba, és belénk, a példájukkal, -…. az itt marad örökre.
Bennük, bennünk él tovább.
<O

</O

Jó érzés ezt tudni.
<O

</O

Boldog vagyok, - és hálás a Gondviselésnek, - hogy ismerhettem azokat az embereket, - és ismerhettem azt a falut.
Pont azt a falut.
Boldog vagyok, hogy abban a faluban, - pont abban a faluban –….élhettem, eseménydús, gyönyörű gyerekkoromat., - azok között a csodálatos emberek között.
<O

</O

Ismertem, persze, más embereket, - és más falut is, - később, többet is, - ha nem is annyira közelről.
Mégis, -…. az a falu, - más volt.
Semmihez sem hasonlítható.
<O

</O

Azt hiszem, azért, - mert csodálatos emberek éltek benne.
<O

</O

Szerettem. Őket, - ….és szerettem azt a falut…-

Márta<O

</O

bubamama · 2008 Szeptember 30

Aranymáringó.....

Aranymáringó….

Édesanyámék, az édesapjuk, hirtelen halála után, - nehezen szedték össze magukat.
Nagypapám, spanyol influenzában halt meg, - egyetlen nap alatt.
Reggel lett rosszul, - este már halott volt.
<O

Másnap, - meghalt a legkisebbik lány is.
Ő, - diftériában.
<O

</O

Nagymamámnak, összetörött az élete, - és összetört a lelke is.
De élni kellett, -…. a gyerekeket pedig fel kellett nevelni.
<O

</O

Így, - , - némi idegen segítséggel, - és természetesen, - a hat lánya segítségével, - képes volt megművelni, rendben tartani a szőlőbirtokát, - ami tisztességes megélhetést biztosított nekik.
Nagyon keményen dolgoztak egész évben.
<O

</O

A lányok, tanultak, és dolgoztak.-….. múlt az idő.
Felnőttek.
<O

</O

Aztán szétröppentek, - férjhez mentek.
Ki erre, - ki arra.
Szép stafirungot kaptak, - de a birtokot nem osztotta fel köztük a Nagyanyám.
A birtok, - egyben volt szép, - és egyben volt jól művelhető.
<O

</O

Édesanyám szokta mesélni, hogy úgy kapáltak, vagy pirgáltak a szőlőben, hogy a nagyok, - mindig segítettek a picinyeknek.
<O

</O

Később is így volt ez, - mindig segítettek egymáson, - ha valakinek szüksége volt segítségre.
Jó testvérek voltak.
<O

</O

És,…. - a Nagypapám, - halálos ágyán tett – végrendelkezése szerint, - hogy …-„ koldus, kenyér nélkül, - rászoruló, jó szó nélkül, a házatoktól soha el ne menjen…”-...egész életükben segítettek mindenkin, -…. amikor csak lehetett.
<O

</O

Nagymamám, - haláláig a faluban maradt, - Édesanyámék közelében.
Azonban, nem költözött hozzájuk, sem másik gyerekéhez, - mert ragaszkodott a függetlenségéhez., a saját otthonához, - és haláláig ragaszkodott a birtokhoz. is.
<O

</O

Nekem, - ma úgy tűnik, hogy szinte, fiatalon halt meg szegény Nagyanyám.
52 éves volt.
<O

</O

Holtáig gyászolta a férjét, - a szerelmetes urát, - és az elveszített gyerekét.
A sebei, - sosem hegedtek be.
Holtáig feketében járt.
<O

</O

Magas, egyenes tartású, erős kezű, - nagydarab asszony volt.
Édesanyám, azt mondja, - szép volt.
Porcelánbőrű, - fekete hajú.
A haját, hatalmas koszorúban hordta a feje tetején, asszonykorában is, - és télen nyáron, hajadonfővel járt, - amíg a férje meg nem halt.
Utána többé, - sosem vette le a fekete fejkendőt.
<O

</O

Amikor egyedül maradt, keményen dolgoztatta a gyerekeit, - de taníttatta is őket.
Megállt a lábán.
Boldogultak valahogy.
<O

</O

Nagyon szerette a gyerekeit.
Édesanyám szokta mesélni, - hogy nagyanyámból, - soha el nem fogyott a szeretet, - akármilyen gondban volt is, akármilyen fáradt volt is, - mindig volt arra ideje és ereje arra, hogy kimutassa szeretetét a gyerekei iránt.
<O

</O

Abban az időben nem volt TV, rádió, - és villany sem volt, - petróleum lámpánál olvastak, beszélgettek, vacsoráztak..
Nagymamám, esténként összegyűjtötte a gyerekeit a kettes ágyban, - ki lábtól, - ki fejtől, - ahol hely jutott, - és a nagymama mesélt.
Mesélt, mesélt, … mesélt,- amíg csak el nem aludtak.
Vagy a lányok, - vagy Ő.
<O

</O

A lányok, két külön szobában laktak, - külön a kicsik, - és külön a nagyok.
Mégis esténként, - a Nagymama ágyában bújtak össze.
Beszélgettek, meséltek, imádkoztak, és énekeltek.
Együtt voltak.
Ez volt a legfontosabb.
Megérintették, megölelték, megsimogatták, - és megpuszilták egymást.
<O

</O

Édesanyámnak, - nagyon kedves hangja volt, - és nagyon szeretett énekelni.
Énekelt is mindig, - ……egész gyerekkorában, és felnőttként is, -… amikor csak lehetett.
<O

</O

Nagymamám, szerette hallgatni.
<O

</O

-„Máriskóm, …Máriskóm, - mondta -…énekeljél nekem,…Aranymáringóm….”-
<O

</O

Édesanyám pedig énekelt.
Boldogan énekelt mindig.
Mindenfélét, ami csak eszébe jutott.
<O

</O

Amikor a gyerekei kiröppentek, - Nagymama magába roskadt.
Megbetegedett.
<O

</O

Sokáig nem panaszkodott.
Csak fogyott, …fogyott, - és egyre sápadtabb lett.
Aztán, - egyre jobban lógtak rajta az elhanyagolt ruhái.
Már nem törődött többé magával.
<O

</O

-„Elmegyek, …. elmegyek Máriskóm, a szerelmetes uram után….”- mondta Anyámnak.
<O

</O

Anyám, megijedt, - értesítette az egész családot.
<O

</O

A lányai, - összefutottak, - és, mivel a faluban nem volt orvos, ezért a városba vitték.
Egyik orvostól a másikhoz., - aztán a következőhöz.
Aztán, - egy másik városba.
Mert nem akarták elhinni, - hogy vége.
Hogy nem lehet segíteni, - …nincs tovább.
<O

</O

Halál ellen, - nincs orvosság.
<O

</O

Nagymamámnak, petefészek rákja volt.
Operálhatatlan.
Felvágták ugyan, - de össze is varrták azonnal..
Semmit nem lehetett tenni.
<O

</O

Rengeteget szenvedett szegény még a haláláig.
Merthogy, - fájdalomcsillapító sem volt.
Viselte a fájdalmat, - ahogy tudta.
<O

</O

Édesanyám ápolta.
Etette, fürdette, gondozta, - ….és énekelt neki.
Ilyenkor, pár pillanatra elsimult az arca, - és néha még, aludt is egy kicsit.
Édesanyám pedig ott ült az ágya mellett, - fogta a kezét, és énekelt.
<O

</O

Aztán, a Nagymamám állapota, rohamosan romlani kezdett, - már a köldökén is genny bugyogott ki, és a szomszéd faluból naponta odajáró orvos azt mondta, - legfeljebb pár napja lehet hátra, - vagy még annyi sem.
Édesanyám akkor összehívatta a testvéreit, hogy elköszönjenek tőle.
<O

</O

Nagymamám, várta a lányait, - számon tartotta, hogy ki az, - akitől még nem köszönt el.
Állandóan őt kereste.
Amikor megérkezett és elbúcsúztak, - nagymamám, hirtelen elvesztette az eszméletét.
<O

</O

Majd, újra magához tért, - és újra elköszönt mindenkitől.
Aztán, megint kizuhant az életéből.
<O

</O

Rettenetes napok voltak. –
Élt még, de nem beszélt, - ha nyitva volt a szeme, - akkor sem ismert meg senkit.
Aztán, újra - mély eszméletlenségbe zuhant.
Ott voltak körülötte a zokogó lányai, - de már nem hallott semmit.
<O

</O

Számára, végleg eltűnt, - végleg megszűnt ez a világ.
<O

</O

De, - lélegzett még.
<O

</O

A lányok ott ültek és álltak az anyjuk körül, teljes csendben. –
Elsírták már minden könnyüket, - és nem voltak már szavaik sem.
<O

</O

Nyár volt, esteledett, - nyitva volt az ablak ….-
<O

</O

Egy bevillanó napsugárral, beröppent egy fecske is.
Körözött egyet-kettőt a szobában, aztán, ….szinte a napsugárral együtt kiröppent.
<O

</O

A nagymama arcán azonban, - aki korábban már alig adott valami életjelt, - egy pillanatra felfénylett egy halvány mosoly.
Megszólalt mégegyszer:
<O

</O

-„Máriskóm, ….Máriskóm, ….- lehelte halkan - ….énekeljél nekem,…. Aranymáringóm….”-
<O

</O

Édesanyám pedig, aki ott állt az ágya mellett, megfogta a kezét, - és összeszedve, minden erejét, - énekelni kezdett.
A hangja, - talán elkísérte Nagymamám lelkét a végső úton.
<O

</O

Édesanyám, énekelt egészen addig, amíg a Nagymamám keze ki nem hűlt.
Akkor, összecsuklott.
<O

</O

Sok évvel később, amikor kisgyerekként elkísértem Mamámat, az akkor már megszüntetett régi temetőbe, - ahol, csak egy - két gondozott sírt lehetett már látni.
Horpadtak voltak a sírok, és a földdel majdnem egyenlőek.
A hozzátartozók nagy része is meghalt már.
A temetőt, - fák, bokrok, és bozót nőtte be.
<O

</O

Nagyszüleim kettős sírja, állt még, keretben.
Édesanyám gondozta.
A valamikori fejfák helyén azonban egy erős, magas törzsű fa állt, és nyújtózott igen magasra.
Szép koronája, dús lombja volt.
Nem tudom, - és akkor sem tudtam, - milyen fa lehetett.
Nem is kérdeztem meg.
Édesanyám, letette a virágait, vagy a koszorúját, - aztán, megölelte e fát, és halkan énekelni kezdett.
<O

</O

Nem értettem én ezt, - és sosem láttam ilyesmit.
<O

</O

Amikor hazafelé tartottunk, megkérdeztem Édesanyámat :
<O

</O

-„Miért énekelsz te a fának, Mami?…senki se énekel a fáknak, csak te, - miért ?…miért énekelsz neki?…”-
<O

</O

Édesanyám, egy darabig hallgatott, - aztán azt mondta :
<O

</O

-„Nem a fának énekelek kislányom, hanem az Édesanyámnak, …meg az Édesapámnak, …meg a kistestvéremnek…”-
<O

</O

-„És a fát is megöleled, …”-
<O

</O

-„Igen, - bólintott, -….megölelem, …..ez a fa, talán belőlük lett, ….egy új élet, az ő testükből, az ő poraikból, …megölelem, mintha ők lennének,….-
A lelkük pedig nem halt meg, itt van valahol körülöttünk, ….- hát, ezért énekelek nekik, …- és tudom, hogy hallják,….meghallják, akárhol vannak is….”-
<O

</O

A temetőt aztán, eldózerolták.
A halottakra, - sorházat építettek.
Nem jártunk már oda többé, - csak az új temetőbe, - ahol valójában, senkink sem volt.
Letettük a koszorúnkat a nagy temetőkereszthez, és meggyújtottuk a gyertyáinkat.
Imádkoztunk.
<O

</O

Anyám pedig, - csak felnézett az égre, - de már nem énekelt.
<O

</O

Később aztán, - nem mentem már az új temetőbe.-
Már, - nem volt kivel odajárni.
<O

</O

Meghalt az Édesanyám.
<O

</O

Nem énekelt többé, Aranymáringó.

Kicsi Fecske · 2008 Október 1

bubamama írta:
Aranymáringó….

Édesanyámék, az édesapjuk, hirtelen halála után, - nehezen szedték össze magukat.
Nagypapám, spanyol influenzában halt meg, - egyetlen nap alatt.
Reggel lett rosszul, - este már halott volt.
<O
Másnap, - meghalt a legkisebbik lány is.
Ő, - diftériában.
<O</O
Nagymamámnak, összetörött az élete, - és összetört a lelke is.
De élni kellett, -…. a gyerekeket pedig fel kellett nevelni.
<O</O
Így, - , - némi idegen segítséggel, - és természetesen, - a hat lánya segítségével, - képes volt megművelni, rendben tartani a szőlőbirtokát, - ami tisztességes megélhetést biztosított nekik.
Nagyon keményen dolgoztak egész évben.
<O</O
A lányok, tanultak, és dolgoztak.-….. múlt az idő.
Felnőttek.
<O</O
Aztán szétröppentek, - férjhez mentek.
Ki erre, - ki arra.
Szép stafirungot kaptak, - de a birtokot nem osztotta fel köztük a Nagyanyám.
A birtok, - egyben volt szép, - és egyben volt jól művelhető.
<O</O
Édesanyám szokta mesélni, hogy úgy kapáltak, vagy pirgáltak a szőlőben, hogy a nagyok, - mindig segítettek a picinyeknek.
<O</O
Később is így volt ez, - mindig segítettek egymáson, - ha valakinek szüksége volt segítségre.
Jó testvérek voltak.
<O</O
És,…. - a Nagypapám, - halálos ágyán tett – végrendelkezése szerint, - hogy …-„ koldus, kenyér nélkül, - rászoruló, jó szó nélkül, a házatoktól soha el ne menjen…”-...egész életükben segítettek mindenkin, -…. amikor csak lehetett.
<O</O
Nagymamám, - haláláig a faluban maradt, - Édesanyámék közelében.
Azonban, nem költözött hozzájuk, sem másik gyerekéhez, - mert ragaszkodott a függetlenségéhez., a saját otthonához, - és haláláig ragaszkodott a birtokhoz. is.
<O</O
Nekem, - ma úgy tűnik, hogy szinte, fiatalon halt meg szegény Nagyanyám.
52 éves volt.
<O</O
Holtáig gyászolta a férjét, - a szerelmetes urát, - és az elveszített gyerekét.
A sebei, - sosem hegedtek be.
Holtáig feketében járt.
<O</O
Magas, egyenes tartású, erős kezű, - nagydarab asszony volt.
Édesanyám, azt mondja, - szép volt.
Porcelánbőrű, - fekete hajú.
A haját, hatalmas koszorúban hordta a feje tetején, asszonykorában is, - és télen nyáron, hajadonfővel járt, - amíg a férje meg nem halt.
Utána többé, - sosem vette le a fekete fejkendőt.
<O</O
Amikor egyedül maradt, keményen dolgoztatta a gyerekeit, - de taníttatta is őket.
Megállt a lábán.
Boldogultak valahogy.
<O</O
Nagyon szerette a gyerekeit.
Édesanyám szokta mesélni, - hogy nagyanyámból, - soha el nem fogyott a szeretet, - akármilyen gondban volt is, akármilyen fáradt volt is, - mindig volt arra ideje és ereje arra, hogy kimutassa szeretetét a gyerekei iránt.
<O</O
Abban az időben nem volt TV, rádió, - és villany sem volt, - petróleum lámpánál olvastak, beszélgettek, vacsoráztak..
Nagymamám, esténként összegyűjtötte a gyerekeit a kettes ágyban, - ki lábtól, - ki fejtől, - ahol hely jutott, - és a nagymama mesélt.
Mesélt, mesélt, … mesélt,- amíg csak el nem aludtak.
Vagy a lányok, - vagy Ő.
<O</O
A lányok, két külön szobában laktak, - külön a kicsik, - és külön a nagyok.
Mégis esténként, - a Nagymama ágyában bújtak össze.
Beszélgettek, meséltek, imádkoztak, és énekeltek.
Együtt voltak.
Ez volt a legfontosabb.
Megérintették, megölelték, megsimogatták, - és megpuszilták egymást.
<O</O
Édesanyámnak, - nagyon kedves hangja volt, - és nagyon szeretett énekelni.
Énekelt is mindig, - ……egész gyerekkorában, és felnőttként is, -… amikor csak lehetett.
<O</O
Nagymamám, szerette hallgatni.
<O</O
-„Máriskóm, …Máriskóm, - mondta -…énekeljél nekem,…Aranymáringóm….”-
<O</O
Édesanyám pedig énekelt.
Boldogan énekelt mindig.
Mindenfélét, ami csak eszébe jutott.
<O</O
Amikor a gyerekei kiröppentek, - Nagymama magába roskadt.
Megbetegedett.
<O</O
Sokáig nem panaszkodott.
Csak fogyott, …fogyott, - és egyre sápadtabb lett.
Aztán, - egyre jobban lógtak rajta az elhanyagolt ruhái.
Már nem törődött többé magával.
<O</O
-„Elmegyek, …. elmegyek Máriskóm, a szerelmetes uram után….”- mondta Anyámnak.
<O</O
Anyám, megijedt, - értesítette az egész családot.
<O</O
A lányai, - összefutottak, - és, mivel a faluban nem volt orvos, ezért a városba vitték.
Egyik orvostól a másikhoz., - aztán a következőhöz.
Aztán, - egy másik városba.
Mert nem akarták elhinni, - hogy vége.
Hogy nem lehet segíteni, - …nincs tovább.
<O</O
Halál ellen, - nincs orvosság.
<O</O
Nagymamámnak, petefészek rákja volt.
Operálhatatlan.
Felvágták ugyan, - de össze is varrták azonnal..
Semmit nem lehetett tenni.
<O</O
Rengeteget szenvedett szegény még a haláláig.
Merthogy, - fájdalomcsillapító sem volt.
Viselte a fájdalmat, - ahogy tudta.
<O</OÉdesanyám ápolta.
Etette, fürdette, gondozta, - ….és énekelt neki.
Ilyenkor, pár pillanatra elsimult az arca, - és néha még, aludt is egy kicsit.
Édesanyám pedig ott ült az ágya mellett, - fogta a kezét, és énekelt.
<O</O
Aztán, a Nagymamám állapota, rohamosan romlani kezdett, - már a köldökén is genny bugyogott ki, és a szomszéd faluból naponta odajáró orvos azt mondta, - legfeljebb pár napja lehet hátra, - vagy még annyi sem.
Édesanyám akkor összehívatta a testvéreit, hogy elköszönjenek tőle.
<O</O
Nagymamám, várta a lányait, - számon tartotta, hogy ki az, - akitől még nem köszönt el.
Állandóan őt kereste.
Amikor megérkezett és elbúcsúztak, - nagymamám, hirtelen elvesztette az eszméletét.
<O</O
Majd, újra magához tért, - és újra elköszönt mindenkitől.
Aztán, megint kizuhant az életéből.
<O</O
Rettenetes napok voltak. –
Élt még, de nem beszélt, - ha nyitva volt a szeme, - akkor sem ismert meg senkit.
Aztán, újra - mély eszméletlenségbe zuhant.
Ott voltak körülötte a zokogó lányai, - de már nem hallott semmit.
<O</O
Számára, végleg eltűnt, - végleg megszűnt ez a világ.
<O</O
De, - lélegzett még.
<O</O
A lányok ott ültek és álltak az anyjuk körül, teljes csendben. –
Elsírták már minden könnyüket, - és nem voltak már szavaik sem.
<O</O
Nyár volt, esteledett, - nyitva volt az ablak ….-
<O</O
Egy bevillanó napsugárral, beröppent egy fecske is.
Körözött egyet-kettőt a szobában, aztán, ….szinte a napsugárral együtt kiröppent.
<O</O
A nagymama arcán azonban, - aki korábban már alig adott valami életjelt, - egy pillanatra felfénylett egy halvány mosoly.
Megszólalt mégegyszer:
<O</O
-„Máriskóm, ….Máriskóm, ….- lehelte halkan - ….énekeljél nekem,…. Aranymáringóm….”-
<O</O
Édesanyám pedig, aki ott állt az ágya mellett, megfogta a kezét, - és összeszedve, minden erejét, - énekelni kezdett.
A hangja, - talán elkísérte Nagymamám lelkét a végső úton.
<O</O
Édesanyám, énekelt egészen addig, amíg a Nagymamám keze ki nem hűlt.
Akkor, összecsuklott.
<O</O
Sok évvel később, amikor kisgyerekként elkísértem Mamámat, az akkor már megszüntetett régi temetőbe, - ahol, csak egy - két gondozott sírt lehetett már látni.
Horpadtak voltak a sírok, és a földdel majdnem egyenlőek.
A hozzátartozók nagy része is meghalt már.
A temetőt, - fák, bokrok, és bozót nőtte be.
<O</O
Nagyszüleim kettős sírja, állt még, keretben.
Édesanyám gondozta.
A valamikori fejfák helyén azonban egy erős, magas törzsű fa állt, és nyújtózott igen magasra.
Szép koronája, dús lombja volt.
Nem tudom, - és akkor sem tudtam, - milyen fa lehetett.
Nem is kérdeztem meg.
Édesanyám, letette a virágait, vagy a koszorúját, - aztán, megölelte e fát, és halkan énekelni kezdett.
<O</O
Nem értettem én ezt, - és sosem láttam ilyesmit.
<O</O
Amikor hazafelé tartottunk, megkérdeztem Édesanyámat :
<O</O
-„Miért énekelsz te a fának, Mami?…senki se énekel a fáknak, csak te, - miért ?…miért énekelsz neki?…”-
<O</O
Édesanyám, egy darabig hallgatott, - aztán azt mondta :
<O</O
-„Nem a fának énekelek kislányom, hanem az Édesanyámnak, …meg az Édesapámnak, …meg a kistestvéremnek…”-
<O</O
-„És a fát is megöleled, …”-
<O</O
-„Igen, - bólintott, -….megölelem, …..ez a fa, talán belőlük lett, ….egy új élet, az ő testükből, az ő poraikból, …megölelem, mintha ők lennének,….-
A lelkük pedig nem halt meg, itt van valahol körülöttünk, ….- hát, ezért énekelek nekik, …- és tudom, hogy hallják,….meghallják, akárhol vannak is….”-
<O</O
A temetőt aztán, eldózerolták.
A halottakra, - sorházat építettek.
Nem jártunk már oda többé, - csak az új temetőbe, - ahol valójában, senkink sem volt.
Letettük a koszorúnkat a nagy temetőkereszthez, és meggyújtottuk a gyertyáinkat.
Imádkoztunk.
<O</O
Anyám pedig, - csak felnézett az égre, - de már nem énekelt.
<O</O
Később aztán, - nem mentem már az új temetőbe.-
Már, - nem volt kivel odajárni.
<O</O
Meghalt az Édesanyám.
<O</O
Nem énekelt többé, Aranymáringó.

Kedves Bubamama!
Csodálatosan tudsz mesélni. Láttam magam előtt a te drága nagymamádat, édesanyádat, és téged.
Tiszteletet érdemel a nagymamád, azért amit vállalt, és teljesített. Tiszta szívből sajnálom, hogy nem volt akkor fájdalomcsillapító, és nem lehetett enyhíteni a szenvedését. Édesanyád lelkében is csodálatos szeretet lángolt. Így tudott szívből, lélekből ilyen csodálatosan énekelni.
Az én drága anyai nagymamámmal is sokat jártunk a helyi temetőbe valamikor gyermekkoromban. Bebarangoltuk, meg-meg álltunk egy-egy sírnál. Akkor elmodta, hogy itt, és itt ez, és ez fekszik. Mindent, amit tudott róla, emlékezett rá. Tiszta élő történelem könyv volt ez a séta a temetőben. Jobban szeretettem ezt a történelem órát, mint az iskolait, mert ez élő volt számomra. Ez a kis történelemkönyv a kisemberek életét tartalmazta, míg a nagy a nagyokét. És én a kicsibe nagyon is beleszólhattam, szólhatok, míg a nagyba nem nagyon.
Most anyukám egyik húga ápolja a sírját, abban a temetőben, ahol rég együtt sétáltunk. Ott nyugszik az anyai nagyapám, és az apai nagyszüleim is, és az édesapám. Mivel édesanyám felépülésére sajnos nincs remény, nemsokára ő is ott fog nyugodni. Én meglátogathatom a szeretteim földi maradványait. Akkor mindig úgy érem, hogy pár pillanatra megállnak mellettem, érzem a régi szeretett rezgésüket.
Isten áldja meg őket!
Sok szeretettel Erzsi.kiss

bubamama · 2008 Október 1

Kedves Erzsike !

Köszönöm szépen a nagyon kedves bejegyzésedet.<O</O
És, - nem csak ezt, - hanem a többit is.<O</O
<O</O
Azt hiszem, - az a titka, - hogy, ….. - szeretek mesélni.<O</O
Pici gyerekkoromban, - sokszor, - és sokáig, - nagyon beteg, - ágyhoz kötött gyerek voltam.<O</O
Elég reménytelen állapotban.<O</O
<O</O
Nem vettem részt abban, - ami eleven élet volt, - … alig voltam itt, - csak szemléltem a világot, - már ami keveset láthattam belőle - …és, - inkább csak, - csak „hallottam” róla……-<O</O
Ittam hát a szavakat, a mesét, és a történeteket.<O</O
<O</O
És, - éppen a betegségem, - a helyhez kötöttségem miatt, - nagyon figyelmes voltam. – <O</O
Megtanultam „elmenteni” mindazt amit láttam, vagy hallottam.
<O</OLassan pedig, - ez egy különös képességgé változott. <O</O
<O</O
A családomban, - különös, és csodálatos asszonyalakok éltek, - némelyiket ismertem is - és a családom, sokat beszélt róluk.<O</O
Meg tudtam őrízni mindent amit láttam, - hallottam, - és később azt is, - ami velem történt.<O</O
Képessé váltam rá.<O</O
<O</O
Hálás vagyok ezért a Sorsnak, Istennek, minden rosszért is, minden nehézségért is, - és minden fájdalomért .- <O</O
Éppen a betegségem miatt váltam azzá, ami voltam, - ill. vagyok.<O</O
Nagyon boldog gyerek, - és ma, - elégedett felnőtt.<O</O
<O</O
Nagy érdeklődéssel olvastam a gyerekkori emlékeidről, - ….ugye, - milyen sokat jelent egy séta a nagymamával?….-<O</O
Gazdag vagy vele, - hogy meg tudtad őrízni ezeket !<O</O
<O</O
Igen, - ma már, - történelem.<O</O
<O</O
Az Édesanyád betegsége miatt, - bizony nagyon nehéz napjaid lehetnek.<O</O
Kívánom, Isten adjon Neked erőt is, meg hitet is - a nehéz napok elviseléséhez.<O</O
<O</O

Szeretettel ölellek: Márta kiss

<O</O
<O

></O

>

Kicsi Fecske · 2008 Október 1

bubamama írta:
Kedves Erzsike !

Köszönöm szépen a nagyon kedves bejegyzésedet.<O</O
És, - nem csak ezt, - hanem a többit is.<O</O
<O</O
Azt hiszem, - az a titka, - hogy, ….. - szeretek mesélni.<O</O
Pici gyerekkoromban, - sokszor, - és sokáig, - nagyon beteg, - ágyhoz kötött gyerek voltam.<O</O
Elég reménytelen állapotban.<O</O
<O</O
Nem vettem részt abban, - ami eleven élet volt, - … alig voltam itt, - csak szemléltem a világot, - már ami keveset láthattam belőle - …és, - inkább csak, - csak „hallottam” róla……-<O</O
Ittam hát a szavakat, a mesét, és a történeteket.<O</O
<O</O
És, - éppen a betegségem, - a helyhez kötöttségem miatt, - nagyon figyelmes voltam. – <O</O
Megtanultam „elmenteni” mindazt amit láttam, vagy hallottam.
<O</OLassan pedig, - ez egy különös képességgé változott. <O</O
<O</O
A családomban, - különös, és csodálatos asszonyalakok éltek, - némelyiket ismertem is - és a családom, sokat beszélt róluk.<O</O
Meg tudtam őrízni mindent amit láttam, - hallottam, - és később azt is, - ami velem történt.<O</O
Képessé váltam rá.<O</O
<O</O
Hálás vagyok ezért a Sorsnak, Istennek, minden rosszért is, minden nehézségért is, - és minden fájdalomért .- <O</O
Éppen a betegségem miatt váltam azzá, ami voltam, - ill. vagyok.<O</O
Nagyon boldog gyerek, - és ma, - elégedett felnőtt.<O</O
<O</O
Nagy érdeklődéssel olvastam a gyerekkori emlékeidről, - ….ugye, - milyen sokat jelent egy séta a nagymamával?….-<O</O
Gazdag vagy vele, - hogy meg tudtad őrízni ezeket !<O</O
<O</O
Igen, - ma már, - történelem.<O</O
<O</O
Az Édesanyád betegsége miatt, - bizony nagyon nehéz napjaid lehetnek.<O</O
Kívánom, Isten adjon Neked erőt is, meg hitet is - a nehéz napok elviseléséhez.<O</O
<O</O

Szeretettel ölellek: Márta kiss

<O</O
<O></O>

Kedves Márta!kiss
Valóban metanultál mesélni. Csodálatos képesség ez, az Isten dománya. Van aki ezt, van aki mást kap. Jó, hogy te felfigyeltél rá, elfogadtad, és tovább adod nékünk, és másoknak is.
Én gyermek koromban is ittam a meséket. Az igazi meséket, és a régi emberek életének meséit is.
Az Isten mindenkivel ott van a nehéz pillanataiban, de az örömeiben, és a jókedvében is. Csak, hogy azokat az időket mi emberek olyan könnyen természetesnek vesszük. Hajlamosak vagyunk csak a bajban Hozzáfordulni.
Ma hajnalban volt egy csodálatos álmom.
Egy részletet leírok belőle. Gondolom, hogy ez példázza, hogy Jézus a nehéz pillanatokban sem hagyja magára az embert. Ha nem bírunk a terhünk súlyától lépni sem, akkor lehajol értünk, és a karjaiba vesz bennünket, és ott hord tovább minket. És mennyire örömmel cipeli a mi testünket, lelkünket. Még megterhelve is.
"Egy fiatal férfihang kezdett énekelni, akinek kamaszos, egy kicsit érdes hangja volt. "Tarararara-tarararárá, tarararara-tarararárá" Kb. ilyen dallamra.
Te kedves lény,
Engedd meg kérlek,
Hogy ha nagy a terhed,
Karjaimba téged, s tested felvessem!
Ne aggódj te azért,
Örömmel cipellek!
Te szeretsz, és én szeretlek!
Szeretsz, és szeretve vagy!
Boldogság ez nékem,
Bátran öleld meg a vállaimat,
Édes számomra a kedves tested.
Köszönettel tartozom tenéked,
Hogy szerelmes himnuszod
Boldoggá tesz engem
Elfogadod hű szerelmem
Hiába valóvá nem tetted szenvedésem.
Engedd meg kérlek,
Hogy ha eljön az alkony
Akkor is szerető karjaimban hordjam
Kedves lényed,
Így viszlek át majdan az örvényen!
Öröm vagy bánat ér, vagy akármi gyász,
Ne feledd, hogy van ki vigyáz ott rád!
Hívj, és azonnal jövök, és segítek!"
Erre ébredtem fel, és átadtam a keringő szerű dallamnak magam, amit még hallottam, és teljesen megkönnyebbültem. Mintha Jézus valóban egy óriási súlyt vett volna le rólam. Belső látással pedig azt a képet láttam, ahol Jézus a tengerpart homokján, fövenyén karjába viszi az embert.
Sok szeretettel Erzsi.kiss

bubamama · 2008 Október 1

Lábnyomok.....

Lábnyomok a homokban

Egyik éjszaka egy férfinek volt egy különös álma.
Azt álmodta, hogy a tengerparton együtt sétál Jézussal. A lábnyomok a férfi életútját ábrázolták.
Az egyik pár lábnyom az övé, a másik Jézusé volt.

Mikor a férfi életének az utolsó szakaszához ért, visszatekintett az egész életére.
Azt vette észre, hogy életének legnehezebb időszakainál, csak egy pár lábnyom van a homokban, - nem pedig kettő.

A férfit nagyon nyugtalanította a dolog, így Jézushoz fordult és ezt kérdezte:

-"Uram! Te azt ígérted, hogyha melletted döntök, akkor egész életemen át velem leszel. De ahogy végignézem az életemet, a legnehezebb időszakoknál csak egy pár lábnyomot látok.
Én ezt nem értem!
Miért éppen akkor hagytál magamra, amikor a legnagyobb szükségem volt rád!?" ...-

Jézus szelíd hangon így válaszolt:

-"Drága gyermekem, Én szeretlek téged, és soha nem hagynálak magadra! A legnagyobb megpróbáltatások és szenvedések ideje alatt valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz.
De ez csak azért van, - mert akkor a karjaimban hordoztalak."

Mary Stevenson

bubamama · 2008 Október 1

Kedves Erzsike !<O

</O

<O

</O

Ámulva olvastam a gyönyörű álmodat !<O

</O

Azonnal megkerestem, és feltettem Mary Stevenson írását : - ….Lábnyomok a homokban….- <O

</O

Biztosan örömet szerzek vele Neked.<O

</O

<O

</O

Kívánom, - hogy minden időben, - ilyen erős, és töretlen legyen a hited.<O

</O

<O

</O

Szeretettel ölellek: Márta kiss

Kicsi Fecske · 2008 Október 2

bubamama írta:
Kedves Erzsike !<O</O
<O</O

Ámulva olvastam a gyönyörű álmodat !<O</O
Azonnal megkerestem, és feltettem Mary Stevenson írását : - ….Lábnyomok a homokban….- <O</O

Biztosan örömet szerzek vele Neked.<O</O
<O</O

Kívánom, - hogy minden időben, - ilyen erős, és töretlen legyen a hited.<O</O
<O</O

Szeretettel ölellek: Márta kiss

Nagyon szépen köszönöm Bubamama!kiss
Szeretem ezt a szép történetet. És milyen igaz! Jézus akkor hordja karjain az embert, mikor már majdnem összeroskad a súlya alatt.
Én akkor nem csak a lábnyomokat láttam, hanem Jézust is, karján az emberrel, akit cipel.
Mesélj mindig ilyen szépen, és teljes szívből. Szeretem olvasni az írásaidat. Köszönöm.kiss
Sok-sok szeretettel Erzsi.kiss

bubamama · 2008 Október 2

Valóság.....

Tegnap, - sietve írtam, - mert folyton elment az internetem.
Nem olvastam vissza, - csak ma.

Most aztán, - elhűlve látom, - hogy milyen gyerekkori képet festettem magamról.

A valóság az, hogy - egyáltalán nem voltam nyomorék.
Nem tett azzá a betegség, - .....csak egy időre ágyba kényszerített.
Amikor lehetett, - onnan is meglógtam.
Kb. 1-1,5 év múlva, - teljesen, - maradéktalanul meggyógyultam, - és ugyanolyan, - nagyon is eleven, - félelmetesen rossz kölyök lettem újra, - mint amilyen a betegségem előtt voltam.

Eleven, - leszámítva egy-két fertőző betegséget, egészséges, - és tűzről pattant voltam egész életemben, felnőttként is, - és azt remélem, - hogy továbbra is az maradok.

Egyébként pedig, - egész életemben pontosan úgy éltem, dolgoztam, - küszködtem, vívódtam, kínlódtam, - magammal, a világgal, - meg a dolgaimmal, - mint más.

Talán, - csak jobben szerettem, becsültem és értékeltem az életet, - akármilyen is, - azután, - miután gyerekkoromban meglegyintett a halál.

Márta

Radványa · 2008 Október 2

bubamama írta:
Lábnyomok a homokban

Egyik éjszaka egy férfinek volt egy különös álma.
Azt álmodta, hogy a tengerparton együtt sétál Jézussal. A lábnyomok a férfi életútját ábrázolták.
Az egyik pár lábnyom az övé, a másik Jézusé volt.

Mikor a férfi életének az utolsó szakaszához ért, visszatekintett az egész életére.
Azt vette észre, hogy életének legnehezebb időszakainál, csak egy pár lábnyom van a homokban, - nem pedig kettő.

A férfit nagyon nyugtalanította a dolog, így Jézushoz fordult és ezt kérdezte:

-"Uram! Te azt ígérted, hogyha melletted döntök, akkor egész életemen át velem leszel. De ahogy végignézem az életemet, a legnehezebb időszakoknál csak egy pár lábnyomot látok.
Én ezt nem értem!
Miért éppen akkor hagytál magamra, amikor a legnagyobb szükségem volt rád!?" ...-

Jézus szelíd hangon így válaszolt:

-"Drága gyermekem, Én szeretlek téged, és soha nem hagynálak magadra! A legnagyobb megpróbáltatások és szenvedések ideje alatt valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz.
De ez csak azért van, - mert akkor a karjaimban hordoztalak."

Mary Stevenson

Csatolás megtekintése 196881

starking · 2008 Október 4

Könnyeket csaltok a szemembe.
Köszönöm!

bubamama · 2008 Október 4

Érdekesség...

2008. október 1. 13:47 Forrás: ORIGO

A Földközi-tenger vizeiből előkerült egy Kis-Ázsiából származó antik edény, a leleten egy görög nyelvű, az i.sz. 50 előtti évekre tett felirat látható, amelyet a kutatók szerint így lehet fordítani: "Krisztusnak, a mágusnak".<O</O
<O

</O

1,KÉP

Franck Goddiónak, a Tengeralatti Régészet Európai Intézete elnökének, ismert francia archeológusnak az a feltételezése, hogy a Jézus Krisztusra való utalás legrégibb emlékéről lehet szó, korábbiról, mint Szent Pál levelei.

Az alig 9 centi átmérőjű, és 200 gramm súlyú edényen a DIA KHRISZTOU OGOISZTAISZ szöveg olvasható, amely egyesek szerint egyfajta fehérmágiát képviselhet, és annak segítségével talán Jézust akarták feltámasztani. Valószínűleg jóslási rituálék kelléke volt, olajat öntöttek bele és a folyadék rajzolta vonalakból jósoltak.

André Bernard, párizsi szakértő szerint a felirat nagyon sokban emlékeztet az Apostolok cselekedeteinek egyik sorára, ahol a következő olvasható: „A vándorló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: "Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet." (Ap. csel. 19:13).

2.sz.KÉP

A kutató szerint ez arra utalhat, hogy a korban a gonosz lelkek kiűzésére használhatták a Jézus-nevet, ami azonban nem mindig sikerült:
"De a gonosz lélek visszavágott: "Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?"
Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettőt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy meztelenül és sebekkel borítva menekültek ki a házból (
Ap. csel. 19:15-16)." Ennek ellenére azonban valószínű, hogy a Jézus nevével történő ördögűzés élő gyakorlat lehetett a korban.

Antonio Lombatti, a Pseudoscienze cristiane antiche e medievali című honlap üzemeltetője azonban mélyen szkeptikus az ügyben, és szerinte mind a felirat, mind pedig a csésze túl jó állapotban van, ezért nem valószínű, hogy 2000 évet hevert volna a tenger fenekén.

Van, aki szerint az egész elmélet téves, és félreolvasták a feliratot, azon ugyanis nem a KHRISZTOU, hanem a KHRESZTOU név olvasható, így az edény nem hamisítvány, de nem is különleges, és csupán egy Khrésztosz nevű görög férfi számára készülhetett, és semmi köze Jézushoz.

Az Egyiptom tulajdonában lévő edény jelenleg Madridban van, ahol november 26-ig látható az Egyiptom elmerült kincsei kiállításon.<O

</O

<O

Hétköznapi Furcsaságok, ...és Mindennapi Csodák.....

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák