Ha sorozatot kerestek...2014 (de ne itt kérd!)

ssj2baki

Kitiltott (BANned)
Hawaii Five-0 5.Évad (2014) 1080p.WEB-DL -HunSub

g9gniuwgza8kt87b36a.jpg


A kép logó mentes - Felirat az MKV konténerbe integrálva + mellékelve is!

Amikor Steve McGarrett (Alex O'Loughlin) tengerészeti nyomozó visszatér Hawaii-ra, hogy az édesapja gyilkosa után kutasson, a kormányzó, aki gyermekkora óta ismeri őt, felkéri, hogy csatlakozzon az újonnan alakuló elit egységbe, amely arra hivatott, hogy a környék legkeményebb ügyeit megoldja. McGarrett pedig nem sokat habozik, így rövidesen az ex-New Jersey-i zsaru, az öntörvényű Danny "Danno" Williams (Scott Caan) oldalán találja magát. A négyfős csapat aztán kiegészül a Honolului rendőrség egykori detektívjével, Chin Ho Kelly-vel (Daniel Dae Kim), valamint annak gyönyörű és rátermett unokahúgával, az akadémián frissen végzett Kono-val (Grace Park). A Hawaii Five-0 így tehát készen áll, indulhat is a kőkemény hajtóvadászat a rosszfiúk ellen!
A sorozat a '70-es években készült nagysikerű, s azonos című rendőr-sorozat újrafeldolgozása


rendező: Brad Turner
szereplő(k):
Alex O'Loughlin (Steve McGarrett)
Scott Caan (Danny Williams)
Daniel Dae Kim (Chin Ho Kelly)
Grace Park (Kona Kalakaua)
Michelle Borth (Catherine Rollins)

:info8:
Videó információk:
FORMÁTUM.........: MKV
FORMÁTUM VIDEO...: AVC
JELENET VÁLASZTÁS: VAN!
MÉRET............: 1,65 GB
ViDEO CODEC......: x264
KÉPARÁNY.........: 16:9
FORMÁTUM PROFIL..: [email protected]
FRAMERATE........: 23,976 fps
BiTRATE..........: 4 797 Kbps
RESOLUTiON.......: 1920x1080

Audió információk + Felirat:
HANG.........: Angol AC3 5.1
FELIRAT......: Magyar (srt)

Linkek:

510:

[hide]
Kód:
http://data.hu/get/8388281/HFO_510.rar?pid=4286297123
[/hide]

saját up
jelszó:

Bence2008

A linkek bármelyik oldalra szabadon kirakhatók
 

ssj2baki

Kitiltott (BANned)
Az Álmosvölgy legendája 2.Évad - Sleepy Hollow (2014) 1080p.WEB-DL -HunSub

f1afioy9wi7zo6fv2y.jpg


A kép logó mentes - Felirat az MKV konténerbe integrálva + mellékelve is!

Mi lenne, ha hirtelen 250 évvel később ébrednél arra, hogy a világ a megsemmisülés szélén van elképzelhetetlen erőknek köszönhetően, és te vagy az emberiség utolsó reménye? Washington Irving klasszikus regénye (Álmosvölgy legendája, A fej nélküli lovas, ahogy tetszik) alapján készül a sorozat, annak modern köntösbe bújtatása.
Az évszázadok óta halott Ichabod Crane-t felélesztik, hogy segítsen megoldani egy rejtélyt, melynek gyökerei az alapító atyákig húzódnak vissza. Kár, hogy Crane-nel együtt életre kell és gyilkolni kezd a Fejnélküli Lovas is, aki az Apokalipszis Négy Lovasának egyike. Hősünk Álmosvölgyben találja magát, ahol egy fiatal rendőrnővel kezd dolgozni, akinek volt már tapasztalata a természetfölöttivel.


rendező: Paul A. Edwards, Ernest R. Dickerson
szereplő(k):
Tom Mison (Ichabod Crane)
Nicole Beharie (Lt. Abbie Mills)
Katia Winter (Katrina Crane)
Orlando Jones (Frank Irving parancsnok)
Lyndie Greenwood (Jenny Mills)
Nicholas Gonzalez (Luke Morales nyomozó)
John Cho (Andy Brooks)

:info8:
Videó információk:
FORMÁTUM.........: MKV
FORMÁTUM VIDEO...: AVC
JELENET VÁLASZTÁS: VAN!
MÉRET............: 1,60 GB
ViDEO CODEC......: x264
KÉPARÁNY.........: 16:9
FORMÁTUM PROFIL..: [email protected]
FRAMERATE........: 23,976 fps
BiTRATE..........: 4 725 Kbps
RESOLUTiON.......: 1920x1080

Audió információk + Felirat:
HANG.........: Angol AC3 5.1
FELIRAT......: Magyar (srt)

Linkek:

212: Elveszett Paradicsom

[hide]
Kód:
http://data.hu/get/8388282/Sle_212.rar?pid=4286297123
[/hide]

saját up
jelszó:

Bence2008

A linkek bármelyik oldalra szabadon kirakhatók
 

ssj2baki

Kitiltott (BANned)
Az Álmosvölgy legendája 2.Évad - Sleepy Hollow (2014) 1080p.WEB-DL -Hun

f1afioy9wi7zo6fv2y.jpg


A kép logó mentes!

Mi lenne, ha hirtelen 250 évvel később ébrednél arra, hogy a világ a megsemmisülés szélén van elképzelhetetlen erőknek köszönhetően, és te vagy az emberiség utolsó reménye? Washington Irving klasszikus regénye (Álmosvölgy legendája, A fej nélküli lovas, ahogy tetszik) alapján készül a sorozat, annak modern köntösbe bújtatása.
Az évszázadok óta halott Ichabod Crane-t felélesztik, hogy segítsen megoldani egy rejtélyt, melynek gyökerei az alapító atyákig húzódnak vissza. Kár, hogy Crane-nel együtt életre kell és gyilkolni kezd a Fejnélküli Lovas is, aki az Apokalipszis Négy Lovasának egyike. Hősünk Álmosvölgyben találja magát, ahol egy fiatal rendőrnővel kezd dolgozni, akinek volt már tapasztalata a természetfölöttivel.


rendező: Paul A. Edwards, Ernest R. Dickerson
szereplő(k):
Tom Mison (Ichabod Crane)
Nicole Beharie (Lt. Abbie Mills)
Katia Winter (Katrina Crane)
Orlando Jones (Frank Irving parancsnok)
Lyndie Greenwood (Jenny Mills)
Nicholas Gonzalez (Luke Morales nyomozó)
John Cho (Andy Brooks)

:info8:
Videó információk:
FORMÁTUM.........: MKV
FORMÁTUM VIDEO...: AVC
JELENET VÁLASZTÁS: VAN!
MÉRET............: 1,80 GB
ViDEO CODEC......: x264
KÉPARÁNY.........: 16:9
FORMÁTUM PROFIL..: [email protected]
FRAMERATE........: 23,976 fps
BiTRATE..........: 4 725 Kbps
RESOLUTiON.......: 1920x1080

Audió információk + Felirat:
HANG.........: Magyar AC3 5.1 (640 Kbps), Angol AC3 5.1
FELIRAT......: Magyar (srt)

Linkek:

210: Gigászi Feladat

[hide]
Kód:
http://data.hu/get/8388287/Sle_210_HU.mkv?pid=4286297123
[/hide]

saját up
jelszó:

Bence2008

A linkek bármelyik oldalra szabadon kirakhatók
 

ssj2baki

Kitiltott (BANned)
Vámpírnaplók 4.Évad - The Vampire Diaries (2013) 1080p.BluRay -Hun

4s0o8m55bj9ey7igbvh.jpg


Stefan Salvatore (Paul Wesley) vámpír. Ezt azonban senki sem sejti a Mystic Falls Gimnáziumban, ahova váratlanul visszatér. Az iskolában beleszeret a gyönyörű Elenába (Nina Dobrev), aki szülei halála óta képtelen magára találni. Szerelmüket azonban sötét tikok árnyékolják be. Bár Stefan békés életet él, bátyja, Damon (Ian Somerhalder) halálos fenyegetést jelent a város lakóira nézve, köztük Elenára is. A vérszomjas Damont csak Stefan képes megállítani. Ahhoz azonban, hogy erejével és hatalmával felvehesse a versenyt, Stefannak is emberi vérre van szüksége.

rendező: Marcos Siega
szereplő(k):
Nina Dobrev (Elena Gilbert)
Paul Wesley (Stefan Salvatore)
Ian Somerhalder (Damon Salvatore)
Steven R. McQueen (Jeremy Gilbert)
Katerina Graham (Bonnie Bennett)
Candice Accola (Caroline Forbes)
Zach Roerig (Matt Donovan)
Michael Trevino (Tyler Lockwood)
Matthew Davis (Alaric Saltzman)

:info8:
Videó információk:
FORMÁTUM.........: MKV
FORMÁTUM VIDEO...: AVC
JELENET VÁLASZTÁS: VAN!
MÉRET............: 3.47 GB
ViDEO CODEC......: x264
KÉPARÁNY.........: 16:9
FORMÁTUM PROFIL..: [email protected]
FRAMERATE........: 23,976 fps
BiTRATE..........: 9 527 Kbps
RESOLUTiON.......: 1920x1080

Audió információk + Felirat:
HANG.........: Magyar AC3 5.1 (640 Kbps), Angol DTS 5.1
FELIRAT......: Magyar (srt)

Linkek:

416: Ne fogd vissza magad

[hide]
Kód:
http://data.hu/get/8388859/TVD_416_BR.part1.rar?pid=4286297123
http://data.hu/get/8388865/TVD_416_BR.part2.rar?pid=4286297123
[/hide]

saját up
jelszó:

Bence2008

A linkek bármelyik oldalra szabadon kirakhatók
 
Boardwalk Empire - Gengszterkorzó 5.Évad (2014) 1080i.HDTV -Hun

5zt434rv6k1a6uqi5bzc.jpg


A kép logó mentes!

Az utolsó évad 1931-ben kezdődik, hat évvel az előző után. Az ország a gazdasági világválság szorításában vergődik. A szesztilalom várható feloldása arra készteti Nuckyt, hogy megpróbálja legalizálni az üzletét...

rendező(k): Martin Scorsese, Timothy Van Patten, Allen Coulter

szereplő(k):
Steve Buscemi
(Enoch 'Nucky' Thompson)
Michael Shannon (Nelson Van Alden)
Kelly Macdonald (Margaret Schroeder)
Shea Whigham (Elias "Eli" Thompson)
Stephen Graham (Al Capone)
Vincent Piazza (Lucky Luciano)
Michael Stuhlbarg (Arnold Rothstein)
Emily Meade (Pearl)
Michael K. Williams (Chalky White)
Paz de la Huerta (Lucy Danziger)


Videó információk:
FORMÁTUM.........: MKV
FORMÁTUM VIDEO...: MPEG Video
JELENET VÁLASZTÁS: VAN!
MÉRET............: 4.75 GB
ViDEO CODEC......: x264
KÉPARÁNY.........: 16:9
FORMÁTUM PROFIL..: Main@High
FRAMERATE........: 29,970 fps
BiTRATE..........: 11,6 Mbps
RESOLUTiON.......: 1920x1080

Audió információk + Felirat:
HANG.........: Magyar AC3 5.1 (640 Kbps), Angol AC3 5.1
FELIRAT......: Magyar (srt)

Linkek:

508: Eldorado

***A rejtett tartalom, beidézésnél nem jelenik meg.***

Vége az évadnak és a sorozatnak is - köszönöm a figyelmet!

saját up
jelszó:

Bence2008

A linkek bármelyik oldalra szabadon kirakhatók
 

ssj2baki

Kitiltott (BANned)
Dallas 3.Évad (2014) 1080p.WEB-DL -Hun

dallas_season-3_FullHD_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


A kép logó mentes!

Immáron harmadszor lehettünk tanúi annak, hogy a Ewingokon kívül senki sem tud úgy kavarni az üzleti életben, hazárdírozni, szeretni és bosszút forralni, ahogyan ők.
A TNT csatorna újra a lovak közé csapott, hiszen van még ott olaj, ahonnan eddig is jött, és ha már így esett, akkor miért ne aknázzák ki a lehető legtöbb sikert abból a szériából, ami oly erővel bírt éveken át, és ami most is megmutatta, hogy valóban kiapadhatatlan.

Az újraéledt Dallas harmadik szezonjával bennünk is újra feléledhet a nosztalgialáz, hiszen Dallasban már megint egymást marják a Ewingok, és a háttérben ott van Cliff Barnes is, akinek még mindig az a legnagyobb öröme, ha elesni lát egy örök ellenfélnek számító Ewingot. Az amerikai nézőket levette a lábáról, és egyöntetűen kijelenthetjük, hogy aki eddig is fertőzött volt a sorozat által, és már évek óta szenved a Dallas láztól, vagy a még mindig sármos Bobby, vagy a legördögibb figura Jockey Ewing hiányától, annak elérkezett az idő, mert az ifjú trónörökösök: Christopher és John Ross, már készek átvenni apjuktól a stafétabotot, hogy megmutassák, nekik is teremhet még babér az energiaszakmában.


rendező: Michael M. Robin
szereplő(k):
Patrick Duffy (Bobby)
Linda Gray (Sue Ellen Ewing)
Josh Henderson (John Ross Ewing)
Jesse Metcalfe (Christopher Ewing)
Julie Gonzalo (Rebecca Sutter)
Jordana Brewster (Elena Ramos)
Ken Kercheval (Cliff Barnes)
Charlene Tilton (Lucy Ewing)
Steve Kanaly (Ray Krebbs)

:info8:
Videó információk:
FORMÁTUM.........: MKV
FORMÁTUM VIDEO...: AVC
JELENET VÁLASZTÁS: VAN!
MÉRET............: 1.75 GB
ViDEO CODEC......: x264
KÉPARÁNY.........: 16:9
FORMÁTUM PROFIL..: [email protected]
FRAMERATE........: 23,976 fps
BiTRATE..........: 4 842 Kbps
RESOLUTiON.......: 1916x1076

Audió információk + Felirat:
HANG.........: Magyar AC3 5.1 (640 Kbps), Angol AC3 5.1
FELIRAT......: Magyar (srt)

Linkek:

313: Fogságban

[hide]
Kód:
http://data.hu/get/8390470/DAL_313_HU.mkv?pid=4286297123
[/hide]

saját up
jelszó:

Bence2008

A linkek bármelyik oldalra szabadon kirakhatók
 

ssj2baki

Kitiltott (BANned)
American Horror Story: Freak Show (2014) 1080p.WEB-DL -HunSub

pqpyqelfl0bh97464pl.jpg


A kép logó mentes - Felirat az MKV konténerbe integrálva + mellékelve is!

A történet az 1950-es évek derekán, a floridai Jupiterben játszódi, középpontjában egy utolsókat rúgó társulattal, melyet a német származású Elsa Mars vezet.A társulat érdekes alakokkal van tele pl: a "bohóc gyilkos" és a "szakállas hölgy"..

rendező: Michael Lehmann, David Semel
szereplő(k):
Jessica Lange (Elsa Mars)
Sarah Paulson (Bette és Dot Tattler)
Kathy Bates (Ethel Darling)
Michael Chiklis (Wendell Del Toredo)
Evan Peters (Jimmy Darling)
Angela Bassett (a 3 mellű nő)
John Caroll Lynch (Twisty)
Rose Siggins (Lábatlan Suzi)
Emma Roberts (Maggie)

:info8:
Videó információk:
FORMÁTUM.........: MKV
FORMÁTUM VIDEO...: AVC
JELENET VÁLASZTÁS: VAN!
MÉRET............: 2,40 GB
ViDEO CODEC......: x264
KÉPARÁNY.........: 16:9
FORMÁTUM PROFIL..: [email protected]
FRAMERATE........: 23,976 fps
BiTRATE..........: 4 759 Kbps
RESOLUTiON.......: 1920x1080

Audió információk + Felirat:
HANG.........: Angol AC3 5.1
FELIRAT......: Magyar (srt)

Linkek:

11: Mágikus gondolatok

[hide]
Kód:
http://data.hu/get/8391556/AHFS_11.rar?pid=4286297123
[/hide]

saját up
jelszó:

Bence2008

A linkek bármelyik oldalra szabadon kirakhatók
 

ssj2baki

Kitiltott (BANned)
Rossz csillagzat - Star-Crossed (2014) 1080p.WEB-DL -Hun

Star-Crossed_FullHD_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


A kép logó mentes!

Amikor Emery 6 éves volt, egy idegen űrhajó zuhant le a kisvárosban, ahol élt. Hogy békés, vagy gonosz szándékkal érkeztek-e, nem számít: ádáz csata tört ki, ahogy új ellenfeleiket, az atriánoknak nevezett fajt az emberek megpróbálják igába hajtani. A konfliktus kellős közepén Roman, a 6 éves földönkívüli kisfiú elbújik Emery családjának fészerében, ahol a lány megvédi mindentől, étel és italt visz neki - összebarátkoznak. Az együtt töltött rövid idő alatt mély kötelék alakul ki közöttük, de a hatóságok megkeresik Romant és erőszakkal magukkal viszik. Emery úgy nő fel, hogy azt hiszi, Romant aznap megölték. 10 évvel később az Atriánok alkalmazkodtak a földi életkörülményekhez, de egy Szektornak nevezett táborban élnek, amelyet azért állítottak fel, hogy elkülönítsék őket az emberekről. Végül eljön a nap, hogy a földönkívüli tinédzserek egy csoportja középiskolába járjon, hogy kiderüljön, be tud-e illeszkedni az új faj az emberek közé. Az egész ország, ha nem az egész világ erre a történelmi eseményre kíváncsi, de természetesen egyszersmind félelmet és gyanút is kelt mindenkinek. Az első nap forgatagában Emery örömmel fedezi fel, hogy Roman életben van, és egyike az új diákoknak. Nem tart néhány pillanatnál tovább, hogy újra közel kerüljenek egymáshoz, egy olyan iskolában és társadalomban, amely nem bízik az atriánokban, Emery és Roman újra egymásra találnak. Azonban kapcsolatukra a szűk látókörű közösség és a hatalmon lévő politikusok is veszélyesnek bizonyulnak. Míg a világ körülöttük haragtól és előítélettől lángol, a köztük lévő kapocs egyre erősebbé és veszélyesebbé válik. Egy epikus Rómeó és Júlia románc van kibontakozóban, amikor erőszakos összeütközésre kerül sor a két fiatal között a Szektorban. Vajon képes lesz-e Roman és Emery szerelme és a fajok közötti béke túlélni mindent?

rendező: Meredith Averill
szereplő(k):
Aimee Teegarden (Emery)
Malese Jow (Julia)
Chelsea Gilligan (Teri)
Stephanie Jacobsen (Eva)
Matt Lanter (Roman)
Susan Walters (Maia)
Deena Dill (Margaret Montrose)

:info8:
Videó információk:
FORMÁTUM.........: MKV
FORMÁTUM VIDEO...: AVC
JELENET VÁLASZTÁS: VAN!
MÉRET............: 1,80 GB
ViDEO CODEC......: x264
KÉPARÁNY.........: 16:9
FORMÁTUM PROFIL..: [email protected]
FRAMERATE........: 23,976 fps
BiTRATE..........: 4 928 Kbps
RESOLUTiON.......: 1920x1080

Audió információk + Felirat:
HANG.........: Magyar AC3 5.1 (640 Kbps), Angol AC3 5.1
FELIRAT......: Magyar (srt)

Linkek:

11: Világosíts fel

[hide]
Kód:
http://data.hu/get/8391566/SC_11_HU.mkv?pid=4286297123
[/hide]

saját up
jelszó:

Bence2008

A linkek bármelyik oldalra szabadon kirakhatók
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Hazudj, ha tudsz! 1. évad (Lie to Me) 2009
színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, misztikus bűnügyi dráma (13 rész)
--- DVDRip.HUN.ENG ---

big.jpg


Rendezte:
Adam Davidson

Szereplők:
Tim Roth (Dr. Cal Lightman)
Kelli Williams (Dr. Gillian Foster)
Brendan Hines (Eli Loker)
Monica Raymund (Ria Torres)
Hayley McFarland (Emily Lightman)
Kristen Ariza (Heidi)
Mekhi Phifer (Ben Reynolds)

Tartalom:
Dr. Cal Lightman (Tim Roth) zavarba ejtően jól olvas az emberek arcából, gesztusaiból és reakcióiból. Egy zseni, aki olyan apró rezdüléseket is észrevesz, amit a gépek sem jeleznek. Dr. Cal Lightman előtt nem érdemes hazudni. Ezt a képességét hol is kamatoztathatná jobban, mint a rendőrségen, bűnügyek felderítésében. Calnak csak két hibája van: három kollégája semmit sem tud előtte titokban tartani, és nehéz a modorát elviselni.


Forrás: hmx
Videó: (5.04GB) 400 MB, 42 min, AVI, 624x352, 828 Kbps, 25 fps
Audió:
1.magyar: MP3, 2 ch, 147 Kbps, 48 KHz
2.angol: MP3, 2 ch, 192 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks]http://data.hu/get/8393222/Lie.To.Me.S01E01.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393218/Lie.To.Me.S01E01.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393224/Lie.To.Me.S01E02.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393221/Lie.To.Me.S01E02.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393226/Lie.To.Me.S01E03.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393223/Lie.To.Me.S01E03.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393228/Lie.To.Me.S01E04.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393225/Lie.To.Me.S01E04.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393231/Lie.To.Me.S01E05.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393227/Lie.To.Me.S01E05.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393233/Lie.To.Me.S01E06.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393229/Lie.To.Me.S01E06.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393235/Lie.To.Me.S01E07.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393232/Lie.To.Me.S01E07.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393237/Lie.To.Me.S01E08.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393234/Lie.To.Me.S01E08.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393239/Lie.To.Me.S01E09.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393236/Lie.To.Me.S01E09.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393241/Lie.To.Me.S01E10.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393238/Lie.To.Me.S01E10.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393243/Lie.To.Me.S01E11.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393240/Lie.To.Me.S01E11.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393245/Lie.To.Me.S01E12.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393242/Lie.To.Me.S01E12.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393246/Lie.To.Me.S01E13.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393244/Lie.To.Me.S01E13.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
v
http://www.uploadable.ch/file/K7kSjqvd6RfK/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/yJjJ6vHTGTF8/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/XxnEM8RTeaKK/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part3.rar
http://www.uploadable.ch/file/whdD69gRasqe/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part4.rar
http://www.uploadable.ch/file/Uq25eTHCcdUW/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part5.rar
http://www.uploadable.ch/file/fzrtwfRKXTan/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part6.rar
http://www.uploadable.ch/file/n6VvmkZNXCQw/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part7.rar
v
http://fileparadox.com/2h8fxeb1accb/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part1.rar
http://fileparadox.com/07mxwkpw59i5/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part2.rar
http://fileparadox.com/mazlhfrvwhi2/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part3.rar
http://fileparadox.com/07qhp57sqjmt/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part4.rar
http://fileparadox.com/xz08lm53x6dd/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part5.rar
http://fileparadox.com/s0ti3b2ijgvo/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part6.rar
http://fileparadox.com/4tbc04125yp2/hazudj.ha.tudsz-s01_LV.part7.rar

ONLINE:
1x01 http://vidto.me/xn1wjmj8mf3x.html
1x02 http://vidto.me/ifzpegmu3afk.html
1x03 http://vidto.me/tqr71xo1i3oz.html
1x04 http://vidto.me/2ukbbaqao2y2.html
1x05 http://vidto.me/vgz9idq12z4e.html
1x06 http://vidto.me/5jmua5qta3yq.html
1x07 http://vidto.me/i4zjpor2i9p9.html
1x08 http://vidto.me/vmthwi7i4pns.html
1x09 http://vidto.me/3bz5nnw5gmyc.html
1x10 http://vidto.me/g9iywiei1qea.html
1x11 http://vidto.me/pxvq161vvon8.html
1x12 http://vidto.me/gbelhs3i2xmt.html
1x13 http://vidto.me/yxunci3zlcgq.html

Jelszó: LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Hazudj, ha tudsz! 2. évad (Lie to Me) 2010
színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, misztikus bűnügyi dráma (22 rész)
--- DVDRip.HUN.ENG ---

big.jpg


Rendezte:
Adam Davidson

Szereplők:
Tim Roth (Dr. Cal Lightman)
Kelli Williams (Dr. Gillian Foster)
Brendan Hines (Eli Loker)
Monica Raymund (Ria Torres)
Hayley McFarland (Emily Lightman)
Kristen Ariza (Heidi)
Mekhi Phifer (Ben Reynolds)

Tartalom:
Dr. Cal Lightman (Tim Roth) zavarba ejtően jól olvas az emberek arcából, gesztusaiból és reakcióiból. Egy zseni, aki olyan apró rezdüléseket is észrevesz, amit a gépek sem jeleznek. Dr. Cal Lightman előtt nem érdemes hazudni. Ezt a képességét hol is kamatoztathatná jobban, mint a rendőrségen, bűnügyek felderítésében. Calnak csak két hibája van: három kollégája semmit sem tud előtte titokban tartani, és nehéz a modorát elviselni.


Forrás: hmx
Videó: (8.47GB) 400 MB, 42 min, AVI, 624x352, 828 Kbps, 25 fps
Audió:
1.magyar: MP3, 2 ch, 147 Kbps, 48 KHz
2.angol: MP3, 2 ch, 192 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks] http://data.hu/get/8393437/Lie.To.Me.S02E01.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393439/Lie.To.Me.S02E02.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393443/Lie.To.Me.S02E03.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393458/Lie.To.Me.S02E04.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393444/Lie.To.Me.S02E05.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393445/Lie.To.Me.S02E06.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393442/Lie.To.Me.S02E07.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393753/Lie.To.Me.S02E08.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393448/Lie.To.Me.S02E09.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393446/Lie.To.Me.S02E10.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393447/Lie.To.Me.S02E11.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393449/Lie.To.Me.S02E12.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393450/Lie.To.Me.S02E13.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393451/Lie.To.Me.S02E14.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393455/Lie.To.Me.S02E15.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393456/Lie.To.Me.S02E16.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393441/Lie.To.Me.S02E17.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393461/Lie.To.Me.S02E18.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393462/Lie.To.Me.S02E19.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393468/Lie.To.Me.S02E20.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393474/Lie.To.Me.S02E21.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393478/Lie.To.Me.S02E22.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
v
http://www.uploadable.ch/file/mkKuEUBMd3qv/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part01.rar
http://www.uploadable.ch/file/gzMhVXRN6KDg/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part02.rar
http://www.uploadable.ch/file/PHDvcFunvru3/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part03.rar
http://www.uploadable.ch/file/2u9cZqpXhKh3/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part04.rar
http://www.uploadable.ch/file/kAH3fNKmqWcc/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part05.rar
http://www.uploadable.ch/file/7t3z4z8E9fAr/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part06.rar
http://www.uploadable.ch/file/vTnn6nRPQb5Y/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part07.rar
http://www.uploadable.ch/file/dVvr52wDZeQU/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part08.rar
http://www.uploadable.ch/file/Kq8AtMNDP5BC/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part09.rar
http://www.uploadable.ch/file/82sgKA2Bun2q/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part10.rar
http://www.uploadable.ch/file/mCgEr3DtKyBR/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part11.rar
v
http://fileparadox.com/2v3ivlztbhyd/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part01.rar
http://fileparadox.com/s8qnx67mj1r5/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part02.rar
http://fileparadox.com/1udssm4bwtwq/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part03.rar
http://fileparadox.com/oeoz1unmpc6t/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part04.rar
http://fileparadox.com/u5v6ylp9e3vc/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part05.rar
http://fileparadox.com/0dymp9s8zg0h/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part06.rar
http://fileparadox.com/ekgjly0lugue/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part07.rar
http://fileparadox.com/ljykl98kzvwv/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part08.rar
http://fileparadox.com/7nvmc9aqyo8k/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part09.rar
http://fileparadox.com/foysqffpgyl0/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part10.rar
http://fileparadox.com/zhkvofe1ajlg/hazudj.ha.tudsz-s02_LV.part11.rar

ONLINE:
2x01 http://vidto.me/bkdfe8hfb1co.html
2x02 http://vidto.me/fac2fcdfbflb.html
2x03 http://vidto.me/zvp0kdmw2g2q.html
2x04 http://vidto.me/yj9tqs63d2q3.html
2x05 http://vidto.me/8uq2v64qvaec.html
2x06 http://vidto.me/1aszg2nxt3mh.html
2x07 http://vidto.me/5w1yln8c8jw8.html
2x08 http://vidto.me/up3zxil1mz1a.html
2x09 http://vidto.me/j5fp62a4591d.html
2x10 http://vidto.me/3bmmjxqrd8pk.html
2x11 http://vidto.me/5h9q8j9vwqja.html
2x12 http://vidto.me/6109qoovxp5a.html
2x13 http://vidto.me/fs9uf7b03v1v.html
2x14 http://vidto.me/ynlhqq3livsf.html
2x15 http://vidto.me/7spacmg0m8yd.html
2x16 http://vidto.me/5nb5i2uev9fn.html
2x17 http://vidto.me/o7bd9hdg76yg.html
2x18 http://vidto.me/mg11scggqxp8.html
2x19 http://vidto.me/3r3ny3jjhnh2.html
2x20 http://vidto.me/ebbqknpflw3c.html
2x21 http://vidto.me/egj39j4rozp2.html
2x22 http://vidto.me/fnc7edldv2xk.html

Jelszó: LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Hazudj, ha tudsz! 3. évad (Lie to Me) 2011
színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, misztikus bűnügyi dráma (13 rész)
--- DVDRip.HUN.ENG ---

big.jpg


Rendezte:
Adam Davidson

Szereplők:
Tim Roth (Dr. Cal Lightman)
Kelli Williams (Dr. Gillian Foster)
Brendan Hines (Eli Loker)
Monica Raymund (Ria Torres)
Hayley McFarland (Emily Lightman)
Kristen Ariza (Heidi)
Mekhi Phifer (Ben Reynolds)

Tartalom:
Dr. Cal Lightman (Tim Roth) zavarba ejtően jól olvas az emberek arcából, gesztusaiból és reakcióiból. Egy zseni, aki olyan apró rezdüléseket is észrevesz, amit a gépek sem jeleznek. Dr. Cal Lightman előtt nem érdemes hazudni. Ezt a képességét hol is kamatoztathatná jobban, mint a rendőrségen, bűnügyek felderítésében. Calnak csak két hibája van: három kollégája semmit sem tud előtte titokban tartani, és nehéz a modorát elviselni.


Forrás: hmx
Videó: (5.06GB) 400 MB, 42 min, AVI, 624x352, 828 Kbps, 25 fps
Audió:
1.magyar: MP3, 2 ch, 147 Kbps, 48 KHz
2.angol: MP3, 2 ch, 192 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks]http://data.hu/get/8393765/Lie.To.Me.S03E01.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393758/Lie.To.Me.S03E01.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393762/Lie.To.Me.S03E02.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393760/Lie.To.Me.S03E02.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393767/Lie.To.Me.S03E03.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393763/Lie.To.Me.S03E03.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393769/Lie.To.Me.S03E04.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393766/Lie.To.Me.S03E04.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393771/Lie.To.Me.S03E05.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393768/Lie.To.Me.S03E05.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393773/Lie.To.Me.S03E06.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393770/Lie.To.Me.S03E06.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393775/Lie.To.Me.S03E07.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393772/Lie.To.Me.S03E07.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393777/Lie.To.Me.S03E08.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393774/Lie.To.Me.S03E08.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393780/Lie.To.Me.S03E09.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393776/Lie.To.Me.S03E09.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393784/Lie.To.Me.S03E10.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393778/Lie.To.Me.S03E10.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393828/Lie.To.Me.S03E11.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393781/Lie.To.Me.S03E11.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393826/Lie.To.Me.S03E12.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393785/Lie.To.Me.S03E12.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393827/Lie.To.Me.S03E13.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393831/Lie.To.Me.S03E13.DVDRip.Dual.Xvid-HmX.srt?pid=3561198131
vagy
http://www.uploadable.ch/file/564yrdG8RqxK/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/uJtxFxevdE5w/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/y2KqCKJHQt8E/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part3.rar
http://www.uploadable.ch/file/wT9WtTSvMfZE/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part4.rar
http://www.uploadable.ch/file/PpJvydehbfZP/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part5.rar
http://www.uploadable.ch/file/9x2f6VjcEcXX/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part6.rar
http://www.uploadable.ch/file/FpGEEEsvfxeH/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part7.rar
v
http://fileparadox.com/nbi8dfgq0p8r/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part1.rar
http://fileparadox.com/ahxjx1nfqxzo/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part2.rar
http://fileparadox.com/cqy9d324mnqd/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part3.rar
http://fileparadox.com/h6aa5241irv4/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part4.rar
http://fileparadox.com/lkjptduwffro/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part5.rar
http://fileparadox.com/ip9xiht750lo/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part6.rar
http://fileparadox.com/nwejdrc10cbs/hazudj.ha.tudsz-s03_LV.part7.rar

ONLINE:
3x01 http://vidto.me/cas0p0j9w6z3.html
3x02 http://vidto.me/x2qqt3d2qcgi.html
3x03 http://vidto.me/pwmwyr4e9gzp.html
3x04 http://vidto.me/82gz49goonlg.html
3x05 http://vidto.me/la84r6rc8sh0.html
3x06 http://vidto.me/qm9iblm7s7gs.html
3x07 http://vidto.me/0lxti1w6hkpv.html
3x08 http://vidto.me/89pyet5h6gc7.html
3x09 http://vidto.me/4thnx6rzx2rv.html
3x10 http://vidto.me/r8h6bc3hajq8.html
3x11 http://vidto.me/2hoyqfbuew4i.html
3x12 http://vidto.me/572tfvcg5oai.html
3x13 http://vidto.me/f4861k6ddsoz.html

Jelszó: LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Az uralkodónő 1. évad (Reign) 2013
színes, magyarul beszélő, amerikai dráma, fantasy (22 rész)
--- WEBDL.HUN ---

big.jpg


Rendezte:
Fred Gerber, Holly Dale

Szereplők:
Adelaide Kane (Mary)
Megan Follows (Catherine királynő)
Torrance Coombs (Sebastian)
Toby Regbo (Francis herceg)
Caitlin Stasey (Kenna)
Anna Popplewell (Lola)
Alan Van Sprang (II. Henry király)

Tartalom:
Mária a skótok híres királynője volt, akinek korai éveit dolgozza fel a sorozat. A fiatal lány 15 éves korában érkezik Franciaországba három társalkodónőjével és legjobb barátnőjével együtt, hogy Ferenc herceg jegyese legyen. Mária persze azonnal a francia udvar intrikáinak kereszttüzében találja magát, ám erős személyisége segítségére van abban, hogy túlélje mindezeket és trónra kerüljön.


Forrás: dart
Videó: (7.55GB) 350 MB, 45 min, AVI, 624x352, 1000 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 128 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks] http://data.hu/get/8390518/az.uralkodono-s01_LV.part01.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390519/az.uralkodono-s01_LV.part02.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390521/az.uralkodono-s01_LV.part03.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390515/az.uralkodono-s01_LV.part04.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390527/az.uralkodono-s01_LV.part05.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390522/az.uralkodono-s01_LV.part06.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390523/az.uralkodono-s01_LV.part07.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390524/az.uralkodono-s01_LV.part08.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390526/az.uralkodono-s01_LV.part09.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390525/az.uralkodono-s01_LV.part10.rar?pid=3561198131
v
http://www.uploadable.ch/file/ZmAqdJVpzM7W/az.uralkodono-s01_LV.part01.rar
http://www.uploadable.ch/file/nSktXDdvwWdr/az.uralkodono-s01_LV.part02.rar
http://www.uploadable.ch/file/wVJaRxWeUUdv/az.uralkodono-s01_LV.part03.rar
http://www.uploadable.ch/file/zFECHzBW3G5N/az.uralkodono-s01_LV.part04.rar
http://www.uploadable.ch/file/xHfysAmFT2wV/az.uralkodono-s01_LV.part05.rar
http://www.uploadable.ch/file/DVa5JAsQ28ZD/az.uralkodono-s01_LV.part06.rar
http://www.uploadable.ch/file/m2Rfm9PWW7mY/az.uralkodono-s01_LV.part07.rar
http://www.uploadable.ch/file/Tg5xXRn2h9bE/az.uralkodono-s01_LV.part08.rar
http://www.uploadable.ch/file/DtqattyUYYsV/az.uralkodono-s01_LV.part09.rar
http://www.uploadable.ch/file/qqxWygmJ2hx5/az.uralkodono-s01_LV.part10.rar
v
http://fileparadox.com/wse0arpzkq1l/az.uralkodono-s01_LV.part01.rar
http://fileparadox.com/48ku2d8eh5xp/az.uralkodono-s01_LV.part02.rar
http://fileparadox.com/8hz1ymoslgbx/az.uralkodono-s01_LV.part03.rar
http://fileparadox.com/24oofgu0hax0/az.uralkodono-s01_LV.part04.rar
http://fileparadox.com/00myqhw7yuau/az.uralkodono-s01_LV.part05.rar
http://fileparadox.com/jaw6lgbzdx4z/az.uralkodono-s01_LV.part06.rar
http://fileparadox.com/n4pgykgfmnm7/az.uralkodono-s01_LV.part07.rar
http://fileparadox.com/kobxlktzolbh/az.uralkodono-s01_LV.part08.rar
http://fileparadox.com/i39ufpk5tsjd/az.uralkodono-s01_LV.part09.rar
http://fileparadox.com/p1j7hl7cnr4y/az.uralkodono-s01_LV.part10.rar

ONLINE:
1x01 http://vidto.me/mgdfotle8xb7.html
1x02 http://vidto.me/gl5mlsyzg1na.html
1x03 http://vidto.me/bbfi4saekzxj.html
1x04 http://vidto.me/c5019g7b8a90.html
1x05 http://vidto.me/wy5x9b454ubx.html
1x06 http://vidto.me/jpxb3jcm6rib.html
1x07 http://vidto.me/0ec9awqbir4f.html
1x08 http://vidto.me/k3s4f4zlnrv3.html
1x09 http://vidto.me/ldnevx8v1s6v.html
1x10 http://vidto.me/z7stc7b665lw.html
1x11 http://vidto.me/ypiqrmdg1dok.html
1x12 http://vidto.me/ohvosjihnmfo.html
1x13 http://vidto.me/iewbh7x9zbsa.html
1x14 http://vidto.me/ap8nxj8l5mgl.html
1x15 http://vidto.me/rx1fh42zbpkq.html
1x16 http://vidto.me/fni6v5dkb2al.html
1x17 http://vidto.me/pxctvkh1g9nd.html
1x18 http://vidto.me/hgigshch6et3.html
1x19 http://vidto.me/okurb4q7888o.html
1x20 http://vidto.me/ug6icohi7xzg.html
1x21 http://vidto.me/dhzey6vam879.html
1x22 http://vidto.me/emvt4gckagfm.html

Jelszó: LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
A muskétások 1.évad (The Musketeers) 2014
színes, magyarul beszélő, angol kaland, dráma (10 rész)
--- HDTv.HUN ---

big.jpg


Rendezte: Andy Hay, Toby Haynes, Farren Blackburn, Saul Metzstein
író: Alexandre Dumas

Szereplők:
Howard Charles (Porthos)
Luke Pasqualino (D'Artagnan)
Santiago Cabrera (Aramis)
Tom Burke (Athos)
Peter Capaldi (Richelieu bíboros)
Ryan Gage (Lajos király)
Hugo Speer (Treville)
Tamla Kari (Constance)
Maimie McCoy (Milady)
Alexandra Dowling (Anna királyné)

Tartalom:
A XVII. század Párizsában játszódó kalandfilm-sorozat modern stílusban meséli újra a király és a haza megvédésére felesküdött legendás testőrökről szóló klasszikus történetet.
A fiatal d'Artagnan édesapjával, Alexandre-ral épp Párizsba tart, hogy meghallgatást kérjen a királytól, mikor egy fogadóban megtámadják őket. Alexandre-ral egy olyan férfi végez, aki Athosként, a muskétásként mutatkozik be. A fiú Párizs felé veszi az irányt, hogy bosszút álljon apja gyilkosán. Időközben Athos, Porthos és Aramis azt a feladatot kapják, hogy találjanak meg egy elveszett testőrt, akinél a király számára fontos dokumentumok vannak. Párizsba - üres kézzel - visszatérve d'Artagnan kihívja Athost, ám mielőtt megvívhatnának, az utóbbit letartóztatják. A király elrendeli Athos kivégzését, és hogy bizonyítsák ártatlanságát, Porthos és Aramis d?Artagnan segítségét kéri azon levelek visszaszerzésében, melyet a magát Athosnak kiadó Vörös Őr lopott el. A trió együtt indul el, hogy kiderítse az igazságot.


Forrás: dart
Videó: (4.3GB) 440 MB, 55 min, AVI, 624x352, 1000 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 128 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks]http://data.hu/get/8390681/Musketasok.01x01.HDTv.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390679/Musketasok.01x02.HDTv.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390680/Musketasok.01x03.HDTv.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390678/Musketasok.01x04.HDTv.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390677/Musketasok.01x05.HDTv.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390683/Musketasok.01x06.HDTv.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390682/Musketasok.01x07.HDTv.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390684/Musketasok.01x08.HDTv.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390686/Musketasok.01x09.HDTv.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8390685/Musketasok.01x10.HDTv.HUN-LV.avi?pid=3561198131
v
http://www.uploadable.ch/file/UXTYYeDRtQZ5/musketasok-s01_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/Eu9qxw5KYCR2/musketasok-s01_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/Um3phRbVbNsp/musketasok-s01_LV.part3.rar
http://www.uploadable.ch/file/AgqEUSHTCHhF/musketasok-s01_LV.part4.rar
http://www.uploadable.ch/file/uTqW4W6GuT8m/musketasok-s01_LV.part5.rar
http://www.uploadable.ch/file/bSAbRak7mu3v/musketasok-s01_LV.part6.rar
v
http://fileparadox.com/br18zhi718fr/musketasok-s01_LV.part1.rar
http://fileparadox.com/tvp568e13553/musketasok-s01_LV.part2.rar
http://fileparadox.com/6le1hwdfrlm6/musketasok-s01_LV.part3.rar
http://fileparadox.com/swl39d9ficsk/musketasok-s01_LV.part4.rar
http://fileparadox.com/cuzlrhqvkotc/musketasok-s01_LV.part5.rar
http://fileparadox.com/9qki2vytpy3u/musketasok-s01_LV.part6.rar

ONLINE:
1x01 http://vidto.me/hj10hxw5fvpd.html
1x02 http://vidto.me/8repzk0wuxxj.html
1x03 http://vidto.me/8e0cw04pa9en.html
1x04 http://vidto.me/9gxfxsb1ulgk.html
1x05 http://vidto.me/osz4quaopcl8.html
1x06 http://vidto.me/pymn2i7pruf9.html
1x07 http://vidto.me/od6iki0j0h3d.html
1x08 http://vidto.me/bukh4edw39q0.html
1x09 http://vidto.me/7dle2kubaqt5.html
1x10 http://vidto.me/9jyr6hdjbcjd.html

Jelszó: LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerelemben, háborúban
(Kurt Seyit ve Sura) 2014
színes, magyarul beszélő, dráma, történelmi, romantikus, háborús
--- DVBRip.HUN ---

2d3o93.jpg


Rendezte: Hilal Saral
forgatókönyvíró: Nermin Bezmen, Ece Yörenc
producer: Kerem Catay
executive producer: Hasan Ali Erol

Szereplők:
Kivanc Tatlitug (Kurt Seyit)
Emre Yetim (William)
Farah Zeynep Abdullah (Sura)
Fahriye Evcen (Mürvet)
Oral Özer (Mahmut Eminof)
Serdar Gökhan (Mirza)
Eva Dedova (Tatyjana)

Tartalom:
A cári Oroszországban egyre erősödik a politikai ellenállás, és veszély fenyegeti a cár uralmát. Néhány katona Kurt Seyit Eminof hadnaggyal (Kivanç Tatlitug) hazatér, hogy kipihenje a harcok fáradalmait. A bálok, családi látogatások során a szoknyavadász hadnagy megismeri Surát (Farah Zeynep Abdullah), és ezzel megváltozik az élete. Ám a hírhedten cárpárti Eminof család tagjaként szembekerül Sura tehetős famíliájával, amely az ellenállást támogatja.


Forrás: digital
Videó: 481 MB, 46 min, AVI, 720x400, 1600 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 192 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks]http://data.hu/get/8391905/Szerelemben.haboruban.01x01.DVBRip.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8391906/Szerelemben.haboruban.01x02.DVBRip.HUN-LV.avi?pid=3561198131
v
http://www.uploadable.ch/file/G9pDkVd4Cwnz/szerelembn.hbrbn-01x01-2_LV.rar
v
http://fileparadox.com/yjgg5okcqgz9/szerelembn.hbrbn-01x01-2_LV.rar


ONLINE:
1x01 http://vidto.me/05shyyvd0zoo.html
1x02 http://vidto.me/0mcvof1hgj5d.html
v
1x01 http://youwatch.org/beql4iaz00ol
1x02 http://youwatch.org/dfd102wr4fgw
v
1x01 http://streamin.to/k1bfn7acpx9x
1x02 http://streamin.to/l1hgjycvqd0k
v
1x01 http://yourvideohost.com/9v0qkzee7tfj
1x02 http://yourvideohost.com/geevb0cy8mxe
v
1x01 http://letwatch.us/qk2s17hrdhb8
1x02 http://letwatch.us/7ol79botiggp

Jelszó: LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
A kór 1. évad (The Strain) 2014
színes, magyarul beszélő, amerikai dráma, horror, thriller (13 rész)
--- WEBDL.HUN --- 1-13. rész

big.jpg


Rendezte:
Deran Sarafian, Keith Gordon, Guy Ferland, Guillermo Del Toro, John Dahl, Phil Abraham, Charlotte Sieling, David Semel, Peter Weller
zeneszerző: Ramin Djawadi
operatőr: Miroslaw Baszak, Gabriel Beristain, Checco Varese, Colin Hoult

Szereplők:
Corey Stoll (Ephraim Goodweather)
David Bradley (Abraham Setrakian)
Mía Maestro (Nora Martinez)
Kevin Durand (Vasiliy Fet)
Jonathan Hyde (Eldritch Palmer)
Richard Sammel (Thomas Eichorst)
Jack Kesy (Gabriel Bolivar)
Natalie Brown (Kelly Goodweather)

Tartalom:
A sorozat Guillermo del Toro és Chuck Hogan könyvtrilógiáján alapszik, ami itthon is megjelent.
Egy Boeing 777-es landol a JFK reptérre, a leszállás után a gép lámpáit és motorjait leállítják, majd semmi sem mozdul. Az ablakokon nem látni be. A kommunikáció sem működik. Dr. Ephraim Goodweather annak a gyorsreagálású csapatnak a vezetője, akiket ilyenkor riasztanak. Ők azok, akik képesek szembenézni mindenféle biológiai veszéllyel. Az azonban, amit jelen esetben találnak, lehet hogy még rajtuk is kifog.


Forrás: dart
Videó: 550 MB, 70 min, AVI, 624x352, 935 Kbps, 24 fps
Audió: MP3, 2 ch, 128 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks]http://data.hu/get/8156117/A.kor-The.Strain.1x01.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8183409/A.kor-The.Strain.1x02.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8196395/A.kor-The.Strain.1x03.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8214571/A.kor-The.Strain.1x04.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8248074/A.kor-The.Strain.1x05.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8255724/A.kor-The.Strain.1x06.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8274217/A.kor-The.Strain.1x07.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8297797/A.kor-The.Strain.1x08.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8320732/A.kor-The.Strain.1x09.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8340694/A.kor-The.Strain.1x10.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8379586/A.kor-The.Strain.1x11.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8412390/A.kor-The.Strain.1x12.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8412391/A.kor-The.Strain.1x13.WEBDL.HUN-LV.avi?pid=3561198131
v
http://www.uploadable.ch/file/TfD4Fftt8tyC/a.kor-thestrain.1x01_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/sk4Ezsrdzbzs/a.kor-thestrain.1x02_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/XXxew9aD5raY/a.kor-thestrain.1x03_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/26QkUAUHTG5D/a.kor-thestrain.1x04_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/wgdFZgempqUa/a.kor-thestrain.1x05_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/4sWZsuD6y3XY/a.kor-thestrain.1x06_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/96UKqrpaHPHC/a.kor-thestrain.1x07_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/bNc4s8RWUqcr/a.kor-thestrain.1x08_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/WXXkhhTfSQqr/a.kor-thestrain.1x09_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/kdygFtAkdxG5/a.kor-thestrain.1x10_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/fzU4kvFKvFe3/a.kor-thestrain.1x11_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/dxmy2UxXRcBH/a.kor-thestrain.1x12_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/PAccVSrTQPUy/a.kor-thestrain.1x13_LV.rar
v
http://bitshare.com/files/s4cd25th/a.kor-thestrain.1x01_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/5mbihqlg/a.kor-thestrain.1x02_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/82n28f1a/a.kor-thestrain.1x03_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/lxu2mmen/a.kor-thestrain.1x04_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/muavay7n/a.kor-thestrain.1x05_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/w7x9eoj9/a.kor-thestrain.1x06_LV.rar.html
http://fileparadox.com/9gbi8uloo8h8/a.kor-thestrain.1x09_LV.rar
http://fileparadox.com/ytoxtcien94e/a.kor-thestrain.1x10_LV.rar
http://fileparadox.com/8v48akbjqt55/a.kor-thestrain.1x11_LV.rar
http://fileparadox.com/go5ckwi96edp/a.kor-thestrain.1x12_LV.rar
http://fileparadox.com/vphx4txukco2/a.kor-thestrain.1x13_LV.rar

ONLINE:
1x01 http://vidto.me/jt9yu5wb1cum.html
1x02 http://vidto.me/dg13yuj9z8t8.html
1x03 http://vidto.me/6ebnwjubsy47.html
1x04 http://vidto.me/l8trq25hkexn.html
1x05 http://vidto.me/p2hzpsfrqt8t.html
1x06 http://vidto.me/aqr9hu2v613z.html
1x07 http://vidto.me/ecn9kz8j3mjo.html
1x08 http://vidto.me/suzlvz8yl04n.html
1x09 http://vidto.me/oh5npg9vyizu.html
1x10 http://vidto.me/8cvvs9jl0lpb.html
1x11 http://vidto.me/l6jojhz2nz5m.html
1x12
1x13
v
1x01 http://youwatch.org/80n3bd3evfxt
1x02 http://youwatch.org/c99paksp4gsf
1x03 http://youwatch.org/dz4b1n79ksmq
1x04 http://youwatch.org/w5vo6pqktcxq
1x05 http://youwatch.org/swi15yxd0khj
1x06 http://youwatch.org/ikv3f0vud9gd
1x07 http://youwatch.org/zseroucdespo
1x08 http://youwatch.org/pj5h3xxgj7h4
1x09 http://youwatch.org/vtlqgpgrw7wp
1x10 http://youwatch.org/l38q7v9fh5be
1x11 http://youwatch.org/del8z0cbbfry
1x12 http://youwatch.org/uayt3r5lbkzp
1x13 http://youwatch.org/l6926mhbrffk
v
1x05 http://streamin.to/r5b7gdjmrx88
1x06 http://streamin.to/1fq3erhl44m9
1x07 http://streamin.to/557cu8abgxxw
1x08 http://streamin.to/rw5z1fdgmomz
1x09 http://streamin.to/5sj9ck3y44ga
1x10 http://streamin.to/2zfpyx1h0kuk
1x11 http://streamin.to/302n39b4zzn1
1x12 http://streamin.to/b4zrtde46us1
1x13 http://streamin.to/55kovupggbwb
v
1x07 http://yourvideohost.com/do0a7vlxhd7b
1x08 http://yourvideohost.com/38y38bhw17u1
1x09 http://yourvideohost.com/wfn0lw4du7b6
1x10 http://yourvideohost.com/6pt7h8nf46o0
1x11 http://yourvideohost.com/8gtrgmh21fr5
1x12 http://yourvideohost.com/79m2fe8dzhoy
1x13 http://yourvideohost.com/isovbdi8hqid
v
1x11 http://letwatch.us/ql58zof5ejns
1x12 http://letwatch.us/onogoacdmiip
1x13 http://letwatch.us/csx5g59a3ih6

Jelszó: LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Szulejmán 100-106 rész (Muhtesem Yüzyil) 2013
színes, magyarul beszélő, török történelmi kaland
--- TVRip.HUN ---

2nu840w.jpg


Rendezte:
Yagmur Taylan, Durul Taylan

Szereplők:
Halit Ergenç (I. Szulejmán)
Nur Aysan (Mahidevran)
Okan Yalabik (Pargali Ibrahim Pasa)
Meryem Uzerli (Hürrem)
Selma Ergeç (Hatice)
Filiz Ahmet (Nigar Kalifa)
Burcu Tuna (Gülnihal Hatun)
Nebahat Çehre (Ayşe Hafsa)
Tansel Öngel (Alvise Gritti)

Tartalom:
Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója nagyobb álmokat dédelget, mint amit Nagy Sándor valaha is el tudott volna képzelni. 26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. Közben folyamatosan érkeznek az új szolgák és háremhölgyek a szultán palotájába, hogy a frissen trónra került uralkodó kedvére válogathasson. Így kerül az udvarba a gyönyörű Rokszolana, akinek a családját a tatárok lemészárolták. A háremben lévő lány mély benyomást tesz Szulejmánra, ám a szultán asszonya és édesanyja rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet, és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból Rokszolanát. Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra többen is veszélyt jelentenek. Néhány befolyásos pasa, akik ellenzik Szulejmán szokatlan reformintézkedéseit, aki a területeiken élő egyiptomiaknak és a különböző származású kereskedőknek szabadságjogot adományoz, cselszövésre készülnek a szultán ellen.


Forrás: fodorb, mobidic
Videó: 800 MB, 55 min, AVI, 720x404, 1500 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 128 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks]http://data.hu/get/8236032/Szulejman_100.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8250706/Szulejman_101.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8269945/Szulejman_102.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8290639/Szulejman_103.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8310833/Szulejman-104.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8383437/Szulejman-105.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8412385/Szulejman-106.avi?pid=3561198131
v
http://www.uploadable.ch/file/XG4gJYpEMQ7N/szulejman-100_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/p7MSGv6kcyuJ/szulejman-101_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/gSEtKCaUcDW3/szulejman-102_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/PfuQBNCHUaE4/szulejman-103_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/aFEQf5DNtUas/szulejman-104_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/hXWW5qKhEBHz/szulejman-105_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/znYDJXVQuzce/szulejman-106_LV.rar
v
http://bitshare.com/files/nbtwdmf8/szulejman-100_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/q884o52x/szulejman-101_LV.rar.html
102- 104
http://fileparadox.com/vzru0jgsldmy/szulejman-105_LV.rar
http://fileparadox.com/ejpytxcpi85q/szulejman-106_LV.rar


ONLINE:
100 http://vidto.me/9pfct0ztw7kp.html
101 http://vidto.me/dlqbewyk70kb.html
102 http://vidto.me/qia85o5nojtj.html
103 http://vidto.me/xi9phh2ctbqk.html
104 http://vidto.me/x2fzyko228mi.html
105 http://vidto.me/thvps9brxtrf.html
106
v
100 http://youwatch.org/s1u36z3ycn46
101 http://youwatch.org/2faxy5wf1bq3
102 http://youwatch.org/gyfl0476n1mx
103 http://youwatch.org/d9ppuey0dafy
104 http://youwatch.org/88ob9p1441pq
105 http://youwatch.org/sqbxdc20i4fj
106 http://youwatch.org/b6mlrebwtj9w
v
101 http://streamin.to/fv6g3kyxrwdx
102 http://streamin.to/65vu7tzdbdqk
103 http://streamin.to/5o39i0h3f03x
104 http://streamin.to/dpyt4bsjc2wl
105 http://streamin.to/u9l8lrm1tqtf
106 http://streamin.to/nqw36la9guub
v
104 http://yourvideohost.com/sau82bu5o27h
105 http://yourvideohost.com/a2ovrzn0dmaa
106 http://yourvideohost.com/5reta3b3ld1t
v
105 http://letwatch.us/eeb7hzsai2es
106 http://letwatch.us/8zsm67kgv223

Jelszó: LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Rising Star (2014)
színes, magyar szórakoztató műsor
--- HDTv.HUN --- 1-11. rész

42172.jpg


Műsorvezető:
Ördög Nóra, Majka

Tartalom:
A Rising Star zenei tehetségkutatóban az énekesek sorsának alakulásában minden eddiginél nagyobb szerephez jutnak a nézők, egy vadonatúj mobil applikáció segítségével, de természetesen nem hiányozhat a műsorból egy igazán szakavatott zsűri sem.

Forrás: ufo
Videó: 500 MB, 60 min, AVI, 720x400 1000 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 192 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks] http://data.hu/get/8178838/Rising.Star.S01E01.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8195951/Rising.Star.S01E02.DVBrip.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8206567/Rising.Star.S01E03.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8226407/Rising.Star.S01E04.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8257231/Rising.Star.S01E05.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8264052/Rising.Star.S01E06.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8283945/Rising.Star.S01E07.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8309309/Rising.star.2014.12.14.WEBRip.Xvid-HUN-AFTER.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8329336/Rising.Star.S01E09.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8382573/Rising.star.2015.01.04.WEBRip.Xvid.HUN-AFTER.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8412386/Rising.Star.01x11.HDTv.HUN-LV_ufo.avi?pid=3561198131
v
http://www.uploadable.ch/file/uvNt6QzZsGXj/rising.star.1x01_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/w8ZnX4CJnyHz/rising.star.1x02_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/p3GgqsR8yGqU/rising.star.1x03_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/HZRudHVX3BXb/rising.star.1x03_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/wUhHgeUcRm4N/rising.star.1x04_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/ZQUmekwYd29T/rising.star.1x04_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/VCpSGN38SWQY/rising.star.1x05_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/zFkxpPQUw8k8/rising.star.1x05_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/Buy6DtKNwpaP/rising.star.1x06_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/ATBbDks73uAu/rising.star.1x06_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/thfSpwVV9A2p/rising.star.1x07_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/dzheEHKBat4W/rising.star.1x07_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/fPbYkShC564Q/rising.star.1x08_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/76htW9pFKqws/rising.star.1x08_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/yDThgvWzNcX4/rising.star.1x09_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/hDqrX95sRmW8/rising.star.1x09_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/nEnA6tcJmmFs/rising.star.1x10_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/eqDhEEqfjqSt/rising.star.1x10_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/nKxsrvNU9uYn/rising.star.1x11_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/3DQrMvTsD9g7/rising.star.1x11_LV.part2.rar
v
http://bitshare.com/files/629e6nqg/rising.star.1x01_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/jn1beitq/rising.star.1x02_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/4dbt0nzt/rising.star.1x03_LV.part1.rar.html
http://bitshare.com/files/pjx3pqlx/rising.star.1x03_LV.part2.rar.html
http://bitshare.com/files/0rtb9o0h/rising.star.1x04_LV.part1.rar.html
http://bitshare.com/files/e7gsbvdz/rising.star.1x04_LV.part2.rar.html
http://bitshare.com/files/n0cjxt5g/rising.star.1x05_LV.part1.rar.html
http://bitshare.com/files/blvjwauj/rising.star.1x05_LV.part2.rar.html
1x06-08 -
http://fileparadox.com/a8jugogy0tku/rising.star.1x09_LV.part1.rar
http://fileparadox.com/ommexdvkn8s4/rising.star.1x09_LV.part2.rar
http://fileparadox.com/0o9eheupmrbf/rising.star.1x10_LV.part1.rar
http://fileparadox.com/ox96tbd6ev5c/rising.star.1x10_LV.part2.rar
http://fileparadox.com/amphikfnvlo5/rising.star.1x11_LV.part1.rar
http://fileparadox.com/ucy15ifb9608/rising.star.1x11_LV.part2.rar

ONLINE:
1x01 http://vidto.me/u2v0yqj10i32.html
1x02 http://vidto.me/0p4gd81sr695.html
1x03 http://vidto.me/qifd4ns2kns5.html
1x04 http://vidto.me/ablgl8gzd6sz.html
1x05 http://vidto.me/v09q4dbm0wst.html
1x06 http://vidto.me/44bfqhzcn0ht.html
1x07 http://vidto.me/jgtuxuyckeih.html
1x08 http://vidto.me/jr08wmsr2yjy.html
1x09 http://vidto.me/xp29bti53h6m.html
1x10 http://vidto.me/nftvw2hx2gox.html
1x11
v
1x01 http://youwatch.org/fkh72pa5s7sd
1x02 http://youwatch.org/rqfmwerk5319
1x03 http://youwatch.org/d6xvgmnfzybj
1x04 http://youwatch.org/42vpv0ybqb96
1x05 http://youwatch.org/tdeqv4rtput4
1x06 http://youwatch.org/yihzvrl4a0i9
1x07 http://youwatch.org/cklqy7h9xels
1x08 http://youwatch.org/jixyobbcm6rc
1x09 http://youwatch.org/xmgavg0exvye
1x10 http://youwatch.org/gvib32es0odq
1x11 http://youwatch.org/y0m0nod2ca6l
v
1x05 http://streamin.to/7b4ytrv002up
1x06 http://streamin.to/gg9y4opifofz
1x07 http://streamin.to/1lx02olke2y3
1x08 http://streamin.to/usofijhn5rab
1x09 http://streamin.to/rl0ntc9rtxsf
1x10 http://streamin.to/m53ewt29ty8v
1x11 http://streamin.to/5r3dv8soa9hh
v
1x05 http://yourvideohost.com/4falfsbyj5s5
1x06 http://yourvideohost.com/pmm4ibwa3gp9
1x07 http://yourvideohost.com/xibti3jigj15
1x08 http://yourvideohost.com/xt9mmb973a5u
1x09 http://yourvideohost.com/rrgp3p85cken
1x10 http://yourvideohost.com/pr20k1jrk3b7
1x11 http://yourvideohost.com/koafokww714c
v
1x10 http://letwatch.us/5p8cqb12qwhl
1x11 http://letwatch.us/e1nl5ieifrif


Jelszó: LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
A Kisasszony
(Sinhá Moça / Little Missy) 1986
színes, magyarul beszélő, brazil romantikus dráma
--- TVRip.HUN --- 1-92. rész

sinhc3a1-moc3a7a-mercado-americano.jpg


Rendezte:
Jayme Monjardim, Reynaldo Boury

Szereplők:
Lucelia Santos (Kisasszony)
Marcos Paulo (Rodolfo Fontes)
Mauro Mendonca (Doutor Fontes)
Norma Blum (Nina Teixeira)
Patrícia Pillar (Ana do Véu Teixeira)
Daniel Dantas (Ricardo Fontes)

Tartalom:
A történet 1886-ban kezdődik, és a rabszolgaság eltörléséről szóló törvény kihirdetésének napján, 1888. május 13-án ér véget. A cselekmény fő helyszíne Araruna, egy kisváros a brazíliai Sao Paulo államban. Ez az időszak a monarchisták, vagyis a császár támogatói, és a republikánusok, vagyis a köztársaságpártiak küzdelmétől volt hangos Brazíliában. A sorozat középpontjában Araruna bárójának, Ferreira ezrdesnek a lánya áll, akit mindenki csak Sinhá Moca-nak, vagyis Kisasszonynak nevez.


Videó: 354 MB, 26 min, AVI, 640x480, 1630 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 256 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks]http://data.hu/get/8220644/a.kisasszony.001-02_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220637/a.kisasszony.003-04_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220640/a.kisasszony.005-06_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220634/a.kisasszony.007-08_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220646/a.kisasszony.009-10_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220713/a.kisasszony.011-12_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220648/a.kisasszony.013-14_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220636/a.kisasszony.015-16_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220638/a.kisasszony.017-18_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220708/a.kisasszony.019-20_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220647/a.kisasszony.021-22_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220717/a.kisasszony.023-24_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220707/a.kisasszony.025-26_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220711/a.kisasszony.027-28_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220714/a.kisasszony.029-30_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220706/a.kisasszony.031-32_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220649/a.kisasszony.033-34_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220651/a.kisasszony.035-36_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220650/a.kisasszony.037-38_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220655/a.kisasszony.039-40_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220656/a.kisasszony.041-42_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220804/a.kisasszony.043-44_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220710/a.kisasszony.045-46_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220721/a.kisasszony.047-48_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8220712/a.kisasszony.049-50_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8227469/a.kisasszony.051-52_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8227466/a.kisasszony.053-54_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8227461/a.kisasszony.055-56_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8227468/a.kisasszony.057-58_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8227462/a.kisasszony.059-60_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8239730/a.kisasszony.061-62_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8239849/a.kisasszony.063-64_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8255128/a.kisasszony.065-66_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8255132/a.kisasszony.067-68_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8255273/a.kisasszony.069-70_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8280827/a.kisasszony.071-72_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8280832/a.kisasszony.073-74_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8316065/a.kisasszony.75-76_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8316069/a.kisasszony.77-78_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8316071/a.kisasszony.79-80_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8379578/a.kisasszony.81-82_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8379573/a.kisasszony.83-84_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8379580/a.kisasszony.85-86_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8393886/a.kisasszony.87-88_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8418784/a.kisasszony.089-90_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/8418785/a.kisasszony.091-92_LV.rar?pid=3561198131
v
http://bitshare.com/files/rbx6q0ht/a.kisasszony.001-02_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/b45lcuub/a.kisasszony.003-04_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/52wlebqi/a.kisasszony.005-06_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/g291c3f3/a.kisasszony.007-08_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/4y0fz7ox/a.kisasszony.009-10_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/44fspbl6/a.kisasszony.011-12_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/gu1rfxcw/a.kisasszony.013-14_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/uqg1umk8/a.kisasszony.015-16_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/oom1c804/a.kisasszony.017-18_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/0tfj0gsn/a.kisasszony.019-20_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/kbolvdul/a.kisasszony.021-22_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/gy6t9ry7/a.kisasszony.023-24_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/0hijznrd/a.kisasszony.025-26_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/t0zgt1qb/a.kisasszony.027-28_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/qkrlcktw/a.kisasszony.029-30_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/c0d3cqtk/a.kisasszony.031-32_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/7u5fl04x/a.kisasszony.033-34_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/g3kgt9mb/a.kisasszony.035-36_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/qmybk6g4/a.kisasszony.037-38_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/zxfxo05p/a.kisasszony.039-40_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/m2tgjkl0/a.kisasszony.041-42_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/uxk6v12x/a.kisasszony.043-44_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/nv3v535d/a.kisasszony.045-46_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/2zvdkzb1/a.kisasszony.047-48_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/jji8desh/a.kisasszony.049-50_LV.rar.html http://bitshare.com/files/40f0vj5d/a.kisasszony.051-52_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/889o27k9/a.kisasszony.053-54_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/rq813kgd/a.kisasszony.055-56_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/bp3hkyzl/a.kisasszony.057-58_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/byauosst/a.kisasszony.059-60_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/lxuwpo7v/a.kisasszony.061-62_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/xvq5o20z/a.kisasszony.063-64_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/3evqjgl6/a.kisasszony.065-66_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/olukm52n/a.kisasszony.067-68_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/zhjqre9m/a.kisasszony.069-70_LV.rar.html
http://fileparadox.com/uu0uu6p10awj/a.kisasszony.81-82_LV.rar
http://fileparadox.com/n44kpz7timtp/a.kisasszony.83-84_LV.rar
http://fileparadox.com/jbuu0fbjze8m/a.kisasszony.85-86_LV.rar
http://fileparadox.com/q9bkecktakmg/a.kisasszony.87-88_LV.rar
http://fileparadox.com/eo47qp4theef/a.kisasszony.089-90_LV.rar
http://fileparadox.com/aso13kbpqpv0/a.kisasszony.091-92_LV.rar

v
http://www.uploadable.ch/file/RGNkfSsBaJZn/a.kisasszony.001-02_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/8eQ4axvNC9xr/a.kisasszony.003-04_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/zZcAk5yFzadV/a.kisasszony.005-06_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/9tEqVJ7KePJk/a.kisasszony.007-08_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/KGHV7CS349TJ/a.kisasszony.009-10_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/744Dvfwx6QFD/a.kisasszony.011-12_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/Kj2suqax8jfz/a.kisasszony.013-14_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/nZVPNq86tqyT/a.kisasszony.015-16_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/bFtfPbgQCS8V/a.kisasszony.017-18_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/VSC9d63X5kXA/a.kisasszony.019-20_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/hKSqrvhzmkmd/a.kisasszony.021-22_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/MdPCap5mnaun/a.kisasszony.023-24_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/A9T9c6tXZNzY/a.kisasszony.025-26_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/SZvmFNWJMvyb/a.kisasszony.027-28_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/pPxEApP6tdWf/a.kisasszony.029-30_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/FVz4Qd9EXFRg/a.kisasszony.031-32_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/k4nPKav8fM7P/a.kisasszony.033-34_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/zzDwN8WfNpd8/a.kisasszony.035-36_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/sbwEdPG8VtPa/a.kisasszony.037-38_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/EhXFrjrsCVRd/a.kisasszony.039-40_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/ejSNnSuzSczr/a.kisasszony.041-42_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/VF9tsaBtSTpf/a.kisasszony.043-44_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/YfdAqKyxajRh/a.kisasszony.045-46_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/GSy7uxCqUtMM/a.kisasszony.047-48_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/vdCgHDHDttZW/a.kisasszony.049-50_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/VYUuA68Y7SsB/a.kisasszony.051-52_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/HekGM8vNHG47/a.kisasszony.053-54_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/ceCf2qahzpZu/a.kisasszony.055-56_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/PWRdmhxhKE7e/a.kisasszony.057-58_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/5RrhATzSBwkh/a.kisasszony.059-60_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/Cxz9rNV52qgp/a.kisasszony.061-62_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/G6yJnUA6B2fN/a.kisasszony.063-64_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/hWa6bJGaVYVx/a.kisasszony.065-66_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/7zfbhpuTVXzU/a.kisasszony.067-68_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/4gZDXXthKpK9/a.kisasszony.069-70_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/cqhGaeCyZsAt/a.kisasszony.071-72_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/BB8J7w2dpXdj/a.kisasszony.073-74_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/wBHchGVnf6nK/a.kisasszony.75-76_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/QKQrgaaRzY4F/a.kisasszony.77-78_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/aeD4MAWwvFRu/a.kisasszony.79-80_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/7huyTVuZQjPr/a.kisasszony.81-82_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/BfMvCKUV7rhq/a.kisasszony.83-84_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/FuAwdYWTFdkq/a.kisasszony.85-86_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/N3emXphZFtgc/a.kisasszony.87-88_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/HwkXT9T8C5rr
http://www.uploadable.ch/file/sTMUWsPEWQdQ
93

Jelszó: LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Rising Star (2014)
színes, magyar szórakoztató műsor
--- HDTv.HUN --- 1-12. rész

42172.jpg


Műsorvezető:
Ördög Nóra, Majka

Tartalom:
A Rising Star zenei tehetségkutatóban az énekesek sorsának alakulásában minden eddiginél nagyobb szerephez jutnak a nézők, egy vadonatúj mobil applikáció segítségével, de természetesen nem hiányozhat a műsorból egy igazán szakavatott zsűri sem.

Forrás: ufo
Videó: 500 MB, 60 min, AVI, 720x400 1000 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 192 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks] http://data.hu/get/8178838/Rising.Star.S01E01.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8195951/Rising.Star.S01E02.DVBrip.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8206567/Rising.Star.S01E03.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8226407/Rising.Star.S01E04.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8257231/Rising.Star.S01E05.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8264052/Rising.Star.S01E06.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8283945/Rising.Star.S01E07.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8309309/Rising.star.2014.12.14.WEBRip.Xvid-HUN-AFTER.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8329336/Rising.Star.S01E09.HDTV.XviD.Hun-ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8382573/Rising.star.2015.01.04.WEBRip.Xvid.HUN-AFTER.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8412386/Rising.Star.01x11.HDTv.HUN-LV_ufo.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8421296/Rising_Star_2015.01.18.avi?pid=3561198131
v
http://www.uploadable.ch/file/uvNt6QzZsGXj/rising.star.1x01_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/w8ZnX4CJnyHz/rising.star.1x02_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/p3GgqsR8yGqU/rising.star.1x03_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/HZRudHVX3BXb/rising.star.1x03_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/wUhHgeUcRm4N/rising.star.1x04_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/ZQUmekwYd29T/rising.star.1x04_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/VCpSGN38SWQY/rising.star.1x05_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/zFkxpPQUw8k8/rising.star.1x05_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/Buy6DtKNwpaP/rising.star.1x06_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/ATBbDks73uAu/rising.star.1x06_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/thfSpwVV9A2p/rising.star.1x07_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/dzheEHKBat4W/rising.star.1x07_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/fPbYkShC564Q/rising.star.1x08_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/76htW9pFKqws/rising.star.1x08_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/yDThgvWzNcX4/rising.star.1x09_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/hDqrX95sRmW8/rising.star.1x09_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/nEnA6tcJmmFs/rising.star.1x10_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/eqDhEEqfjqSt/rising.star.1x10_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/nKxsrvNU9uYn/rising.star.1x11_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/3DQrMvTsD9g7/rising.star.1x11_LV.part2.rar
http://www.uploadable.ch/file/cEgK8s5pwzEF/rising.star.1x12_LV.part1.rar
http://www.uploadable.ch/file/mAnFd7pSC4Nd/rising.star.1x12_LV.part2.rar
v
http://bitshare.com/files/629e6nqg/rising.star.1x01_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/jn1beitq/rising.star.1x02_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/4dbt0nzt/rising.star.1x03_LV.part1.rar.html
http://bitshare.com/files/pjx3pqlx/rising.star.1x03_LV.part2.rar.html
http://bitshare.com/files/0rtb9o0h/rising.star.1x04_LV.part1.rar.html
http://bitshare.com/files/e7gsbvdz/rising.star.1x04_LV.part2.rar.html
http://bitshare.com/files/n0cjxt5g/rising.star.1x05_LV.part1.rar.html
http://bitshare.com/files/blvjwauj/rising.star.1x05_LV.part2.rar.html
http://fileparadox.com/a8jugogy0tku/rising.star.1x09_LV.part1.rar
http://fileparadox.com/ommexdvkn8s4/rising.star.1x09_LV.part2.rar
http://fileparadox.com/0o9eheupmrbf/rising.star.1x10_LV.part1.rar
http://fileparadox.com/ox96tbd6ev5c/rising.star.1x10_LV.part2.rar
http://fileparadox.com/amphikfnvlo5/rising.star.1x11_LV.part1.rar
http://fileparadox.com/ucy15ifb9608/rising.star.1x11_LV.part2.rar
http://fileparadox.com/owjpehx7aaks/rising.star.1x12_LV.part1.rar
http://fileparadox.com/7qr0att993d2/rising.star.1x12_LV.part2.rar

ONLINE:
1x01 http://vidto.me/u2v0yqj10i32.html
1x02 http://vidto.me/0p4gd81sr695.html
1x03 http://vidto.me/qifd4ns2kns5.html
1x04 http://vidto.me/ablgl8gzd6sz.html
1x05 http://vidto.me/v09q4dbm0wst.html
1x06 http://vidto.me/44bfqhzcn0ht.html
1x07 http://vidto.me/jgtuxuyckeih.html
1x08 http://vidto.me/jr08wmsr2yjy.html
1x09 http://vidto.me/xp29bti53h6m.html
1x10 http://vidto.me/nftvw2hx2gox.html
1x11 http://vidto.me/afbm2a9osu8b.html
1x12 http://vidto.me/htjr0r60i25d.html
v
1x01 http://youwatch.org/fkh72pa5s7sd
1x02 http://youwatch.org/rqfmwerk5319
1x03 http://youwatch.org/d6xvgmnfzybj
1x04 http://youwatch.org/42vpv0ybqb96
1x05 http://youwatch.org/tdeqv4rtput4
1x06 http://youwatch.org/yihzvrl4a0i9
1x07 http://youwatch.org/cklqy7h9xels
1x08 http://youwatch.org/jixyobbcm6rc
1x09 http://youwatch.org/xmgavg0exvye
1x10 http://youwatch.org/gvib32es0odq
1x11 http://youwatch.org/y0m0nod2ca6l
1x12 http://youwatch.org/qsduutcu1k1k
v
1x05 http://streamin.to/7b4ytrv002up
1x06 http://streamin.to/gg9y4opifofz
1x07 http://streamin.to/1lx02olke2y3
1x08 http://streamin.to/usofijhn5rab
1x09 http://streamin.to/rl0ntc9rtxsf
1x10 http://streamin.to/m53ewt29ty8v
1x11 http://streamin.to/5r3dv8soa9hh
1x12 http://streamin.to/e0ixbo5dhugw
v
1x05 http://yourvideohost.com/4falfsbyj5s5
1x06 http://yourvideohost.com/pmm4ibwa3gp9
1x07 http://yourvideohost.com/xibti3jigj15
1x08 http://yourvideohost.com/xt9mmb973a5u
1x09 http://yourvideohost.com/rrgp3p85cken
1x10 http://yourvideohost.com/pr20k1jrk3b7
1x11 http://yourvideohost.com/koafokww714c
1x12 http://yourvideohost.com/a1id7agksjle
v
1x10 http://letwatch.us/5p8cqb12qwhl
1x11 http://letwatch.us/e1nl5ieifrif
1x12 http://letwatch.us/db6ml975qjjv


Jelszó: LV[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva:

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Szulejmán 100-107. rész (Muhtesem Yüzyil) 2013
színes, magyarul beszélő, török történelmi kaland
--- TVRip.HUN ---

2nu840w.jpg


Rendezte:
Yagmur Taylan, Durul Taylan

Szereplők:
Halit Ergenç (I. Szulejmán)
Nur Aysan (Mahidevran)
Okan Yalabik (Pargali Ibrahim Pasa)
Meryem Uzerli (Hürrem)
Selma Ergeç (Hatice)
Filiz Ahmet (Nigar Kalifa)
Burcu Tuna (Gülnihal Hatun)
Nebahat Çehre (Ayşe Hafsa)
Tansel Öngel (Alvise Gritti)

Tartalom:
Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója nagyobb álmokat dédelget, mint amit Nagy Sándor valaha is el tudott volna képzelni. 26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. Közben folyamatosan érkeznek az új szolgák és háremhölgyek a szultán palotájába, hogy a frissen trónra került uralkodó kedvére válogathasson. Így kerül az udvarba a gyönyörű Rokszolana, akinek a családját a tatárok lemészárolták. A háremben lévő lány mély benyomást tesz Szulejmánra, ám a szultán asszonya és édesanyja rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet, és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból Rokszolanát. Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra többen is veszélyt jelentenek. Néhány befolyásos pasa, akik ellenzik Szulejmán szokatlan reformintézkedéseit, aki a területeiken élő egyiptomiaknak és a különböző származású kereskedőknek szabadságjogot adományoz, cselszövésre készülnek a szultán ellen.


Forrás: fodorb, mobidic
Videó: 800 MB, 55 min, AVI, 720x404, 1500 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 128 Kbps, 48 KHz​
[hide-thanks]http://data.hu/get/8236032/Szulejman_100.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8250706/Szulejman_101.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8269945/Szulejman_102.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8290639/Szulejman_103.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8310833/Szulejman-104.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8383437/Szulejman-105.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8412385/Szulejman-106.avi?pid=3561198131
http://data.hu/get/8430317/Szulejmn_S02E107.avi?pid=3561198131
v
http://www.uploadable.ch/file/XG4gJYpEMQ7N/szulejman-100_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/p7MSGv6kcyuJ/szulejman-101_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/gSEtKCaUcDW3/szulejman-102_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/PfuQBNCHUaE4/szulejman-103_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/aFEQf5DNtUas/szulejman-104_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/hXWW5qKhEBHz/szulejman-105_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/znYDJXVQuzce/szulejman-106_LV.rar
http://www.uploadable.ch/file/MRNsj9F2Py7C/szulejman-107_LV.rar
v
http://bitshare.com/files/nbtwdmf8/szulejman-100_LV.rar.html
http://bitshare.com/files/q884o52x/szulejman-101_LV.rar.html
http://fileparadox.com/vzru0jgsldmy/szulejman-105_LV.rar
http://fileparadox.com/ejpytxcpi85q/szulejman-106_LV.rar
http://fileparadox.com/nkowithxyi7l/szulejman-107_LV.rar

ONLINE:
100 http://vidto.me/9pfct0ztw7kp.html
101 http://vidto.me/dlqbewyk70kb.html
102 http://vidto.me/qia85o5nojtj.html
103 http://vidto.me/xi9phh2ctbqk.html
104 http://vidto.me/x2fzyko228mi.html
105 http://vidto.me/thvps9brxtrf.html
106 http://vidto.me/cg4j35fpn8sb.html
107 http://vidto.me/5k3qiy32vo68.html
v
100 http://youwatch.org/s1u36z3ycn46
101 http://youwatch.org/2faxy5wf1bq3
102 http://youwatch.org/gyfl0476n1mx
103 http://youwatch.org/d9ppuey0dafy
104 http://youwatch.org/88ob9p1441pq
105 http://youwatch.org/sqbxdc20i4fj
106 http://youwatch.org/b6mlrebwtj9w
107 http://youwatch.org/yfkokzmuh9da
v
101 http://streamin.to/fv6g3kyxrwdx
102 http://streamin.to/65vu7tzdbdqk
103 http://streamin.to/5o39i0h3f03x
104 http://streamin.to/dpyt4bsjc2wl
105 http://streamin.to/u9l8lrm1tqtf
106 http://streamin.to/nqw36la9guub
107 http://streamin.to/h6gqrpcptaq3
v
104 http://yourvideohost.com/sau82bu5o27h
105 http://yourvideohost.com/a2ovrzn0dmaa
106 http://yourvideohost.com/5reta3b3ld1t
107 http://yourvideohost.com/euogxoqbftk3
v
105 http://letwatch.us/eeb7hzsai2es
106 http://letwatch.us/8zsm67kgv223
107 http://letwatch.us/d14kesgymgma

Jelszó: LV[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére