Idézek - de honnan, miből? Csak magyar szerzőktől!!!

Evila

Őstag
Rádiós
Állandó Tag
Bródy Sándor: Erzsébet dajka lesz

"Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
-fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,"

Ha jól figyeltem, a "derengett, borongott" feladványomra nem érkezett megfejtés, s mivel eltelt már egy nap:

Vidor Miklós: Nyelvtörők /minden beszédtechnikával foglalkozó könyvből kihagyhatatlan:)/
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Babits Mihály: Fekete ország


"Na persze hogy ugrált a Százarcú Boszorka. Mert gondolhatod, nem akármilyen almafa volt az. Azok a szerencsétlenek, akik a boszorkány szolgálatába álltak, még nevetgéreztek is magukban, hogy ilyen semmiségért egy rakás kincset kapnak. Hiszen egy kisgyerek is könnyedén le tudja szakítani azt a három almát. Le, persze hogy le, az elsőt."
 

lizigirl

Állandó Tag
Állandó Tag
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika

Feladvány:

"Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek"
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú


"Midőn befejezte, néhányan tapsolni akartak. De az énekesnő alig észrevehető kézmozdulattal, mely végtelen fájdalmat fejezett ki, leintette a tapsolókat. Nem, itt most nem erről van szó. Nem tapsolunk. Nem is tapsolt senki.
Ekkor oldódott fel a görcs, mely az emberek lelkét gyötörte.
Hangtalanul vagy hangosan, vonagló arccal sírt mindenki.
Egy kis nemzet elvesztette nagy fiát."
 

Evila

Őstag
Rádiós
Állandó Tag
Székely Júlia: Elindultam szép hazámból - Bartók Béla élete

"Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!"
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Juhász Gyula: Tiszai csönd


"A Nap is süt melegen,
Tüzesíti a leget,
Nem is látni az egen
Pici keskeny felleget."
 

rubinstein

Új tag
József Attila: Perc

Az egyik kedvencem következik:

"Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.

Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?"
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Vörösmarty Mihály: Előszó



A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik? ez belékerűl
Évezredek vagy tán évmiljomokba,
De bizonyára meg fog érni egykor,
És azután az emberek belőle
Világvégéig lakomázni fognak.
A szőlő a napsugaraktul érik;
Mig édes lett, hány napsugár
Lehelte rája élte melegét,
Hány százezer, hány miljom napsugár?...
A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárai, hanem
Az embereknek lelkei.
Minden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;
Hogyan kivánhatnók tehát, hogy
A föld hamar megérjék?...
Érzem, hogy én is egy sugár vagyok,
Amely segíti a földet megérni."
 

Evila

Őstag
Rádiós
Állandó Tag
Petőfi Sándor: Az apostol - 11

"Tarka lepke, szép arany pillangó!
Lepj meg engem, szállj rám kis madár,
Vagy vezess el, merre vagy szállandó,
Ahol a nap nyúdodóba jár."


</PRE>
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka



"Vándor állj meg! korcs volt anyja vére,
Más faj állott a kihúnyt helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A dicső nép, mely tanúlt izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen
. "
 

lizigirl

Állandó Tag
Állandó Tag
Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala

"Másoknak is így nyíljatok,
Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát,
higgyék, örök az ifjuság,
Üllői-úti fák."
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák



"A leány az ablakhoz rohant. Lekiáltott valamit. A vendég visszanézett. Sajnálta, intett neki.
- Jövök! - felelte. - Jövök!
Mire az anyja reszkető lábakkal a másik szobából odaért, már lent feküdt az utcakövezeten."
 

sunny22

Állandó Tag
Állandó Tag
Kosáryné Réz Lola: Anna (Nyugat, 1924. 20. szám)

Feladvány:
"Mert fátylát sorra dobta minden,
egymásután,
s harminchárom életem ma átlát
minden szitán:

látom, sokkal több a mocsok, mint
az ifjukor
sejteni bírta volna bennem
valamikor,

látom milyen rútúl becsapják
a baleket,
s hogy a balek azért balek, mert
mást nem tehet,

s hogy az ész az érdek rimája,
és hogy magát
sugaras hőssé a bitang is
hogy költi át,

s ha van is, kézen-közön elvész
az ideál,
és hogy nem hozhat egyetértést,
csak a halál, -"
 

Evila

Őstag
Rádiós
Állandó Tag
Szabó Lőrinc: Különbéke

S a feladvány, ami róla eszembe jutott:

"Ó, béke! Béke!
Legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bûnös ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot.”
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Babits Mihály: Húsvét előtt


"Elfelejtjük, hogy emberek mennek el mellőlünk – örökre, - elfelejtjük az élet árkait, hová belehullott egy-egy szív, aki szeretett bennünket; mindent elfelejtünk – de a jó könyvet éppen úgy nem felejtjük el, mint magunkat.
Szeretem a könyvet, és hiszek benne. Sokszor tudom, hogy nem igaz, de ezt mondani mégse merem, mert az a másik, aki írta, álmában vagy ébren úgy is láthatta, ahogy leírta."
 

lizigirl

Állandó Tag
Állandó Tag
Fekete István: A könyv

Feadvány:

"miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?"
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Babits Mihály: Esti kérdés


"Szeretlek, jobban a szélnél
mi öleli hosszan a fát
szeretlek, mintha Te élnél
helyettem egy életen át.
"
 

sunny22

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyurkovics Tibor: Hajnal

Feladvány:
"Ki fogja vajon megfejteni
E rejtélyt:
Az emberiségnek könnyei
Lemoshatnák-e az emberiségnek szennyét?"
 

vagiregina

Állandó Tag
Állandó Tag
megfejtés: Petőfitől a Ki fogja vajon megfejteni... - kiváló :)

a feladványom:
"A rom talán a szépség legtökéletesebb formája: benne együtt alkotnak emberi művészet és a természet hatalma. Az ember megépítette, és azután a természet ezer lassú festői átmenettel, fűvel, bozóttal, boltívek közén áttörő holdfénnyel megint birtokába veszi."
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Petőfi Sándor: Ki fogja vajon megfejteni...



"Vedd kérlek: ím e versbe zárom
Szívem, mely búsan énekel.
Minden mosolygó rózsaszálon
Mindig, jaj, mindig sírni kell! "
 
Oldal tetejére