Idézek - de honnan, miből? Csak magyar szerzőktől!!!

Keresztes Ágnes : Őszinteség

????

"
Nem a kövek és nem a fémek.
Nem amik állják az időt!
Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.
Nem az örök-élet-igéret cinkosai. Nem a kimértek.
Hanem a törékenyek s engedők:
a fű, a lősz, a sás
lett tiltakozás.
A tettük után nyomban eltűnők."

Illyés Gyula: Ditirambus a nőkhöz

????

"Közöld magaddal is,
mitől engem kímélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz,

ne bújj előlem el,
figyelj rám egy kicsit,
mondj, súgj, ints vagy jelezz
valamit, valamit!"

A megfejtés: Baranyi Ferenc: Figyelj rám

A feladványom:

"Jó meleg takaró, félálom ez a jó.
Úgy esik ma a hó, mint egy álom.
Már sötét a szobánk, nincs semmi ami bánt,
Félig már aludnánk, mégsem alszunk.
Kint hideg a világ, bent meleg a szobánk,
Félig már aludnánk, mégsem alszunk."

Halgass kicsit - dalszöveg
szövegíró : Dés-Bereményi

?????

"Valahol messze,
Valaha régen,
Megástak egy sírt
Temető-szélen.
Fája elsüppedt,
Hantja behorpadt,
Ki nyugszik ottan,
Azt én tudom csak –
Én tudom csak."

Kiss József: Egy sír

????

"[FONT=tahoma,arial,helvetica,sans-serif]Mert mivégre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.

Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek
emlékezve néhány régi nyárra."[/FONT]

Bálint Lea: Boldogságom erdeje


???

"
Ami csak volt abban a helyi világban, mindannak a nevét és a tulajdonságait is tőlem kezdették tudakolni, mintha csak azért adtak volna nekem egy kedves szót, vagy néhanapján egy szem kockacukrot, hogy én tanítsam őket. Így például nekem kellett megmondani, hogy a macska egeret fog; ámbár titokban a tejet is megette, de arról nem szóltam semmit. Legjobban azokra az emberekre haragudtam, akik azt kérdezték, hogy nekem van-e, ami a legénykéknek van. Olyankor még azt sem mondtam meg, hogy a kakas mit csinál; sem azt nem mutattam meg, hogy Ágoston bácsi miképpen csiklandozza a leányokat."

Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika


????

[FONT=verdana,geneva]"Az egész úgy kezdődött, hogy a délceg hőscincér egyszer csak megjelent a szigeten. Senki sem tudta, hogy miként került oda, egyszer csak ott állt a szigeten, megpödörte hatalmas bajszát, és fennhéjázva ezt mondta:[/FONT]
[FONT=verdana,geneva] [/FONT]
[FONT=verdana,geneva]- Na! Szép kis sziget, mondhatom! Csupa gyáva nyúl meg gyáva egér, meg gyáva tücsök! A többiről meg nem is beszélve![/FONT]
[FONT=verdana,geneva] [/FONT]
[FONT=verdana,geneva]A gyáva nyulak, a gyáva egerek, a gyáva tücskök, meg a többiek, akikről nem is érdemes beszélni, ámulva állták körül a bajszát pödrő délceg hőscincért."[/FONT]
[FONT=verdana,geneva] [/FONT]

CSUKÁS ISTVÁN: A TÉLI TÜCSÖK MESÉI

?????

"- Ó, a mézeskalácsboszorkány! Épp olyan arcom, épp olyan ruhám van, mint annak volt! Úgy látszik, valami bűvös tésztából sütötték. Jaj, milyen szerencse, hogy Cukoranyó azt az aranyos kis arcot ragasztotta rá. Máskülönben most mohosképű, vén banya volnék. Nini, és a cukorseprű, amiből leharaptam egy darabkát, szintén igazi seprűvé változott. Hiányzik is belőle egy csomó cirok. Még jó, hogy nem a fél lábát haraptam le annak a bűbájos mézecskalácsboszorkánynak. Most fél lábon állhatnék, mint a gólya! De mihez kezdjek, mint boszorkány?"

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony

?????

"Én ott maradtam Bolhával a ház előtt, és néztem az esőt, amely nem is esett igazából, hanem párásan és hideg csendben lopakodott a fákra és a földre. Eszembe jutottak a mezei és az erdei állatok: a szelídek, akik egész nyáron ápolták bundájukat, a mostani időszakra; a vadak, akik megszelídültek a borútól, s az égi finom serétek elől megbújnak valahová; a sasmadarak s azoknak apróbb társai, akiknek légbeli útját elöntötte a víz. Eszembe jutottak mind az erdei lakótársaim és mezei rokonaim, akik velem együtt elmélkedtek valahol a természet gyászba borultán, aminthogy tavasszal bizonyosan nem elmélkedtek az ő lakodalmán."

Tamási Áron: Ábel a rengetegben

?????

"Úgy látszik, azt határozta magában, hogy barátkozni fog velem. Mert a leánykát ugyanis béküldte a házba, hogy lásson az ebéd után; engemet pedig azzal tisztelt meg, hogy helyet mutatott maga mellett a padon. Erre én a hátizsákot le sem tettem, hanem azzal együtt odaléptem, s helyzetet vettem, hogy leereszkedjem a padra. De ahogy éppen leültem volna, megreccsent alattunk a pad, s hát a másik pillantásban már a földön ültünk. Mégpedig úgy, hogy a bakter alól, s én az öliben a hátizsákkal. Hirtelen helyzetünkben nem szórtunk semmit. Szó helyett én is felálltam inkább, és visszafordultam, hogy segédkezzem neki is."

Tamási Áron: Ábel az országban

?????

"Nemsokára csakugyan megérkeztünk a határra, hol nem nekünk kellett beszélni, hanem a csomagoknak. Legalább egy félóráig tűrtük, hogy a sok zöld lengyel katona mogorván nézzen minket, s csak akkor roboghattunk tovább. Mindenki eleven volt már akkor, s ha megállott valahol egy szikrát a vonat, már leomlott a sok utazó nép a földre, és vizet keresett. Edmond és Rudolf egymás kezire töltötték a vizet, de én is segítségére voltam Győrfinek, majd Maxit is pártfogolni akartam, de ő kijelentette, hogy nem azért utazik a tengerre, hogy efféle kis lengyel vizekkel mocskolja bé az arcát. Edmond azt mondta erre, hogy ügyeljen Maxi a szájára, mert nem vagyunk már Romániában, s hamar eligazítja a dolgát. Rudolf is nagyon harciasnak mutatta magát, mire Győrfi azt találta mondani, hogy itt nem Németországban vagyunk, hanem Galíciában, ahol a magyarok küzdöttek hősiesen. A szászok nem hagyták abba a dolgot, hanem szóra szó következett, majd Edmond hirtelen felugrott, leeresztette az ablakot és megfogta Maxit, hogy azon kivesse. S mialatt Maxi borzosan jajveszékelt, titokban Győrfi is, ki szabólegény volt, elékapott egy tűt, és ezzel a kicsi szerszámmal a nagy Edmondot olyan figyelemben részesítette, hogy Maxi helyett mindjárt a maga tomporáját kezdte fogni."

Tamási Áron: Ábel Amerikában


?????


"De csupán kettőt hajlott a virágos ág, mert a harmadikra rettenetes roppanással az ablakba zúdult, s úgy szembelegyezte Borostyánhét, hogy nagy jajdulással béfordult az ablakból, s mintha suppant is volna.
Ágoston is akkorát döndült a földön, hogy amikor felállhatott, kezit-lábát nézte.
- Virágveszedelem!... - mondta a nagy baj zegzugos medrében, majd leült a virágbozótba, és kacagott, mint aki nem tud okosabbat, Végül mégis gondolta, hogy el kéne menni innét, de a két csillagszem átsütött akkor a borostyánfa virágai között, és a fergeteges orgonaillatban csupa ibolya volt...
Vállára vette a lehasadt óriási ágat, elvitte és odatámasztotta Ibolyának az ablaka alá. Aztán hazament és lefeküdt. Arcáról nyugalom és boldogság áradott, olyan ártatlanul aludt. De reggel, mint a tűz, amelyik csak lappangott eddig, úgy ütött ki a virágos veszedelem."

Tamási Áron: Virág veszedelem

???

'
Tavasszal pajkos a világ; az ég és a föld egyaránt. Csupa ámulat, hogy az imént is mily titkosan kerekedett egy felhő! Ha lehetne a semmiből valami, az ilyen felhő abból születnék. Így azonban azt kell hinnem, hogy a kékség sűrűjében dióhéj rejtőzködött, melyből a magos fuvalom bontotta ki őt, mint egy szürke köpönyeget. Puha és szeszélyes köpönyeg az efféle tavasz végi felhő, s nem erénye neki a szerénység és az illem. Lám, ez is percek alatt bomlott kicsiből nagyra, s a nagyból óriásra, miközben egyre foltosodott; és közben kiverette magát arany sújtásokkal is, melyek azután morogva kezdtek villadozni.
Magamagát bőszítette valósággal.
S így csoda-e, ha végre megszakadt benne egy szem, s utána a köpönyeg szálai mind kibomolva kezdtek hullani a földre! Csillanva és indulatosan csapott a rengeteg ezüstfonal a földre, s ott hűs gyöngyökre szakadozott valahány.
A fák és a kerítések mind gyöngyösen maradtak utána, s hát még a füvek és a virágok füle! Csak az út pora járt rosszul szegény, ha ugyan sajnálni lehet az anyag férgeit, melyek olyannyira gyávák, hogy a széltől hanyatt-homlok menekülnek, s egy kicsi esőtől feketére válnak."

Pató Pál

BABITS MIHÁLY: HÚSVÉT ELŐTT

S ha kiszakad ajkam, akkor is,
e vad, vad március évadán,
izgatva bellül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérizü széltől részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü malomnak:
ha szétszakad ajkam, akkor is,
ha vérbe lábbad a dallal és
magam sem hallva a nagy Malom
zugásán át, dalomnak izét
a kinnak izén
tudnám csak érzeni, akkor is
- mennyi a vér! -
szakadjon a véres ének!
Van most dicsérni hősöket, Istenem!
van óriások vak diadalmait
zengeni, gépeket, ádáz
munkára hülni borogatott
ágyuk izzó torkait:
de nem győzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:
mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem türi géphalált
zengeni, malmokat; inkább
szerelmet, embert, életeket,
meg nem alvadt fürge vért:
s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is
ez inni való sós vérizü szélben,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü Malomnak,
mely trónokat őröl, nemzeteket,
százados korlátokat
roppantva tör szét, érczabolát,
multak acél hiteit,
s lélekkel a testet, dupla halál
vércafatává
morzsolva a szüz Hold arcába köpi
s egy nemzedéket egy kerék-
forgása lejárat:
én mégsem a gépet énekelem
márciusba, most mikor
a levegőn, a szél erején
érzeni nedves izét
vérünk nedvének, drága magyar
vér italának:
nekem mikor ittam e sós levegőt,
kisebzett szájam és a szók
most fájnak e szájnak:
de ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön uj március,
viruljunk ki ujra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

Zsoltár férfihangra (1918)

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs.
(1-5. sor)
Babits Mihály

Örökkék ég a felhők mögött (Vallomás helyett hitvallás)

Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és értelme, mert 'cél és értelem' emberi fogalmak: a világnak nincs rájuk szüksége. A világ több, mint minden emberi; hiszek a világban, mert eszem el nem éri.

S mégis hiszek az észben, hogy ameddig ér, hűséges szolgája annak a Valaminek, amit el nem ér...
Babits Mihály

göröngy írta:

Tamási Áron: Virág veszedelem

???

'
Tavasszal pajkos a világ; az ég és a föld egyaránt. Csupa ámulat, hogy az imént is mily titkosan kerekedett egy felhő! Ha lehetne a semmiből valami, az ilyen felhő abból születnék. Így azonban azt kell hinnem, hogy a kékség sűrűjében dióhéj rejtőzködött, melyből a magos fuvalom bontotta ki őt, mint egy szürke köpönyeget. Puha és szeszélyes köpönyeg az efféle tavasz végi felhő, s nem erénye neki a szerénység és az illem. Lám, ez is percek alatt bomlott kicsiből nagyra, s a nagyból óriásra, miközben egyre foltosodott; és közben kiverette magát arany sújtásokkal is, melyek azután morogva kezdtek villadozni.
Magamagát bőszítette valósággal.
S így csoda-e, ha végre megszakadt benne egy szem, s utána a köpönyeg szálai mind kibomolva kezdtek hullani a földre! Csillanva és indulatosan csapott a rengeteg ezüstfonal a földre, s ott hűs gyöngyökre szakadozott valahány.
A fák és a kerítések mind gyöngyösen maradtak utána, s hát még a füvek és a virágok füle! Csak az út pora járt rosszul szegény, ha ugyan sajnálni lehet az anyag férgeit, melyek olyannyira gyávák, hogy a széltől hanyatt-homlok menekülnek, s egy kicsi esőtől feketére válnak."

Kattints a kibontásához...

Hogy visszatérjünk a játék eredeti menetéhez, a Babits-ok után, göröngy feladványának megoldása: Tamási Áron: Virágzik a csemete

Engedelmetekkel egy "új" szerzőt avatnék, bevillant egy szín, itt a feladvány:


"ZÖLD VERS A LIGETBEN

Azt hittem a télen, hogy fűbe harapok:
De látom, ez egyszer tán még fűre kapok."