Idézek - de honnan, miből? Csak magyar szerzőktől!!!

Takáts Gyula: Iskolám falára

???

"Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –"

Reményik Sándor: Béke


???

"Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki nem cirógat, becézget,
mert a bőröm egy kicsit recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor."

Romhányi József: Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány Holdnál

???


"Az azelőtt fölépített varázshegy
most egycsapásra össze-vissza omlik,
s én így maradok véglegesen már egy
betört világban és sorsom csomóit

ki nem bogozva, ostobán, hanyatt,
csak azt érzem, arcomra folyik lényed,
akár a nap, a viasz és a lényeg,
s csak bámulom az üres tárgyakat."

Gyurkovics Tibor: Péntek

???

"A félelmetes angyal ma láthatatlan
és hallgat bennem, nem sikolt.
De nesz hallatszik, felfigyelsz,
csak annyi, mintha szöcske pattan,
szétnézel s nem tudod ki volt."

Radnóti Miklós : A félelmetes angyal

???

"Ősz, te sokat tudsz
és ajtómat ha titkon benyitod,
mellém lopózva böngészed ki,
miket szitálón, csöndesen
a papírra írok."

Dsida Jenő: Súgás az ősznek


???


"– Kormos lesz nálatok az arca! – kiáltotta a kovácsnéra a favágó felesége.
– Nálatok, az erdőben felfalja a medve! – nyelvelt a kovácsné.
– Nálam lesz a legjobb helye – így a gyertyamártó párja.
– Még mit nem, hogy rácseppenjen a kis kezére a forró viasz! – támadt neki mind a kettő.
A pék, aki bíró is volt egy személyben, végül így tett igazságot:
– Senkié nem lesz a gyermek, hanem mindenkié. Egyszer az egyik, máskor a másik viseli gondját.Ebben aztán, ha nehezen is, megegyeztek. Így lett a két szegény kincséből a falu árvája. Tavaszig a péknél, nyárig a kovácsnál, őszig a favágónál, télvíz érkeztéig a gyertyamártónál élt. A pékkemence forrósága, a kovácsműhely tűzhelyének lángja, a favágó éneke, a gyertyamártó tréfái melegítették át dermedt kis szívét."

Gáli József: A lányról, ki maga volt a tűz

???

"Hajnalka bíbor virága
sötétben ébred világra

bársonyos sötét bíbora
kinyílik mindig hajnalra

szerelmet áhít tölcsére
szerelmet kapnék cserébe

szerelmet ásít tölcsére
harmatot töltsél mélyére

dicsérje harmat záporát
éltem haló-és hímporát

hajnalka éltem hajnala
szívem szívedhez hajlana

szerelmes szívű hajnalka
vérem véredhez omlana

hajnali órán kápolnám
álomba aztán ápolnám

nappali álom halálos
közelebb visz a halálhoz

gyönyört hírdető virágom
tölcséres kelyhed bezárom

szívem dobogná színeid
egy nyáron át októberig

bíborpiros és égszinkék
virágot hozzád én vinnék

képzeletemben nem volt rég
ilyen felhőtlen boldog ég!"

Nagy Gáspár : Hajnalka

???


"Csönddel teli dalaival ápol,
mind elnyeli bajaim a távol,
jó itt ugye, mesebeli kincsem,
bástyáira fölemel az Isten."

Bátki Fazekas Zoltán: Tisza-parton

???

"- Ezt a múlt hónapban rendeltem. Bizony nem is igen tudom, hogy micsoda könyvek vannak benne. De hát az író özvegye volt itt személyesen, tetőtől talpig gyászruhában, és azt mondta, hogy őt hozzám küldték. Csinos kis menyecske volt különben az özvegy, szép, bársonyos pillantásának bizony nem tudtam ellenállani. Hát ezt még nem is nagyon sajnálom... De a többi, a többi, az megharagít, ha látom. Valami Mikszáth nevű kölcsönkérte az ezüstfejű pálcámat a helybeli kutyák ellen. Jó volna, ha szólanál neki, ha Pestre mégy, hogy küldené vissza a pálcámat...

Anikó kipirulva közeledett felénk:

- A hozományt mutogatod, papa? Ugye, szép hozományunk van, rokon? A leves az asztalon van."

Krúdy Gyula :A Prakovy kisasszonyok hozománya

???

"Mit tudom én, hogy élek-e,
hogy van-e a létemnek üteme?
Mit tudom én, hogy te ki vagy,
szirt-e, vagy nádszál; ingatag?
S kinek sose volt senkije,
leszel-e hát valakije?"

Jablonczay Lenke: [Mit tudom én...]

???

"Állnak és
csodálják
feketén, –
s köztük két
hű tehén
leheli
a gyerek
csillogó
bőre tükrét."

Radnóti Miklós: Lapszéli jegyzet Lukácshoz

????

"Meztelen lábakkal parázstáncot járok
perzselő tüzén a múltnak,
hamuban fölnevelt gyökértelen virág
szirmai lassan lehullanak.

Mielőtt elmegyek, szívem szobáiban
kinyitok minden ablakot,
orgona illatú langyos szellő szárnyán
titokban szerteáradok."

Bátki Fazekas Zoltán: A sors részese

???

Gősi Vali :Áhítat

????

"
Vezess! Támaszd meg homlokom
szelíd homlokodon, ha
mint a részeg, dülöngőzve járok,
s kiáltozom.
Átláthatatlan téli reggelek:
alig virrad, hogy munkába megyek;
csiszolja ifjú érdességemet a város.
Egyszer oly kerek leszek, oly síma,
mint a többi odalenn.
Őrizd lelkem épségét, szerelem!"

Szabó Magda: Kinek már álma sincs

"sírjatok kérlek
ti egyre távolabbról tapsolók
kik velem haltatok egy kicsit
most is mint annyiszor
ti akikért végigéltem
annyi keserû életet
és annyi de annyi gyönyörû halált

jó éjszakát"

Kányádi Sándor: K. Gy. színművész utolsó monológja

???


"Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.

Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen."

Sík Sándor :Te Deuma

Feladványom
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

???

"Piszga csúcsán Mózes bácsi
igen messze lát:
próbálja szemébe zárni
a hazát.


Bűne folytán nem mehet be,
csupán nézheti,
tudja, már csak néhány perce
van neki.


Könnye csordúl, mégse szökne
végzete elől:
így szebb az Ígéret Földje,
messzíről."

Eörsi István: Történet Mózesről és az Ígéret Földjéről

???

"Én hiszek a csendben és hiszek a szóban,
és hiszek a rendben és hiszek a jóban,
hiszek a szerető szívek igazában,
hiszek az Istenben, hiszek a Hazában.

Hiszek az esőben és hiszek a szélben,
én hiszek a dalban és hiszek a Fényben,
és hiszek a vízben, és hiszek a lángban,
bízom a jövőben, mert HISZEK a mában."

Körmendi Gitta : Hitvallás

????

"Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.

Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nekűl is, gond nekűl is
Nyúgalomra készűl.

Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy' pereljen sorsa ellen
A szegény lomb és fő!..."