Idézetek

B

bezuhov

Vendég
9.

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.

10.

Az elementáris Erós az az ősi összefűző Hatalom, amely összetartja az atomokat, kiegyenlíti az ellentéteket. Az elementáris Erósnak két gyermeke van, az egyik a szerelem birodalmát kapta, a másik a barátságét. Ez a két gyermek Aphrodité, a szerelem és Philia, a barátság istennője.

11.

A szerelem az ember minden erejét előcsalja, fölkelti és felkorbácsolja. Más szóval: a szerelem az összes szenvedélyeket felébreszti. Még jobban: a szerelem az emberben lakó démonokat mind felszabadítja.

A barátság az ember erőit összhangba hozza. Más szóval: a barátság az összes szenvedélyeket megfékezi. Még jobban: Philia az egyetlen istennő, akinek megjelenésére az elementáris démonok lecsillapszanak és megbékülnek.

12.

A szerelemnek és a barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez: ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem mindig az Én.




(Hamvas Béla: A barátság - Részlet a Láthatatlan történet című esszéből)
 

pageUp

Állandó Tag
Állandó Tag
Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét.
Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket.
A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelmek, szertartások, felavatások alkalmával vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete végén szerettei összegyűnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal. /JACK KORNFIELD/
 
A

ab ovo

Vendég
"Képtelen vagyok valamilyen végérvényes érték vagy értéktelenség megállapítására, nem tudom megítélni magamat és az életemet. Semmiben sem vagyok egészen bizonyos. Nincs végső meggyőződésem tulajdonképpen semmiről sem. Csak annyit tudok, hogy megszülettem és élek. Úgy érzem, mintha hordozna valami. Létezésem olyan alapokon nyugszik, amelyet nem ismerek. De mind e sok bizonytalanság ellenére is szilárdnak érzem a meglevőt és szükségszerűnek, hogy ilyen vagyok." (cégéjung ekkor 82 éves volt...)
 

Erio

Állandó Tag
Állandó Tag
"Ha abszurd módon feltételezhető lenne, hogy súlyos hibák elkövetése nélkül halnék meg, és halálomkor mégis a pokol legmélyére zuhannék, akkor is határtalan hálával tartoznék a végtelen isteni könyörületességnek földi életemért..."
 

zzsuzsa

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Az élet az,ami megtörténik veled,miközben azzal vagy elfoglalva hogy egyébb terveket szövögetsz.
John Lennon
 

The Mentalist

Állandó Tag
Állandó Tag
A Dalai Lámát, mikor arról kérdezték, hogy mi az, ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta:


„ Az ember!

Azért, mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen.

Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét.

Olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent.

Így az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben.

Úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán. „”
 

Lexiaa

Állandó Tag
Állandó Tag
"Az embernek hinnie kell, hogy valamihez tehetsége van, és azt a valamit el kell érnie, kerüljön bármibe..."
M. Curie
 

Lexiaa

Állandó Tag
Állandó Tag
"Az álmokért harcolni kell, de azt is tudni kell, hogy ha bizonyos utak járhatatlannak bizonyulnak, érdemes arra fordítani az energiánkat, hogy más utat keressünk." Coelho
 
Oldal tetejére