Irodalom gyöngyszemei -versek,idézetek,tanmesék

Hatni akarsz a másikra?


Tartsd szem előtt az arany szabályt: ne légy soha negatív, légy mindig pozitív.
A másik rendkívül érzékeny környezetének bírálatával szemben. Közönyük, bizalmuk hiánya, és még inkább megvetésük bénítóan hat reá, tehetetlenségre ítéli.
Ha hatni akarsz a másikra, kezdd azzal, hogy őszinte szeretetet tanúsítasz iránta, mert különben nem tudod előre vinni. Azután bármi történjék is, bízzál benne. Végül csodáld meg, hiszen mindig van a másikban valami csodálatraméltó.
Szeress, bízzál, csodálj kézzelfoghatóan. Nem elég, ha szívedben elrejted érzéseidet. Fejezd ki érzelmeidet!
A másik a hallgatást mindig rosszallásnak fogja fel, s minél gyengébb, annál jobban elcsüggeszti ez a hallgatás. Azt gondolja: "nem sokra becsül " ," tehetségtelennek, fejlődésképtelennek tart" , " megvet ", "biztosan undorodik tőlem " , és hamarosan keserűségében azt következteti: "alapjában véve, igaza van "
Sose gondold, hogy fölötte állsz a másiknak, hanem gondold: ő áll fölöttem bizonyos szempontból. Az első esetben tönkreteszed a másikat, a másodikban felbátorítod és gazdagítod.
A másik mindig hajlamos arra, hogy azzá legyen, akinek gondolod és akinek mondod.
Ha igen rosszul Ítélsz valakiről, alig érdemes megkísérelned, hogy hatást gyakorolj rá. Mielőtt közelednél hozzá, változtasd meg róla alkotott ítéletedet.
Az őszinte dicséretnek mágikus hatalma van. Ha azt akarod, hogy a másik fejlődjék, dicsérd őszintén.
Ez mindig lehetséges. Vizsgáld a másikat, lásd meg tehetségét, képességeit, világíts rá azokra. Sok jó tulajdonsága el van ásva hanyagsága, vagy bátortalansága folytán.
Ha visszaadod ezeket neki, ha felfeded előtte, megmented őt !

(Anthony de Mello)

"... Azt üzenem élj a világ ellen és légy bolond! Derűs, bátor bolond, mert mi élünk a valóságban... És próbáld meg a lényedet, ebben a sötét világban, szabaddá, fényessé és sugárzóvá tenni. Magától nem lesz az. Senkié. Azzá leszel, akivé teszed magad. S ha kihűlt körülötted a világ ,és jéggé fagyott az élet, fűts be önmagadban... és áraszd a meleget! Meglátod mennyien jövünk majd köréd. Mert mindannyian fázunk. És félünk. És oda gyűlünk, ahol meleg van még...."
/Müller Péter/

Saint-Exupéry:Kis herceg

"Azon fölül egy ajándékot is adok neked.
Megint nevetett.
- Ó, kedves kis barátom, hogy szeretem hallani a nevetésedet!
- Éppen ez lesz az ajándékom... olyasforma, mint a víz...
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak...
- Hogyhogy?
- Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!
És megint nevetett.
- S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
És nevetett újra.
- Mintha a csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem..."

„A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem.
Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait. (...)
S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka.
Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság.
Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet.
S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.”

(Márai Sándor: Az emberi jellemről)

"Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal.
Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé.
E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem,hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról.
Mit is akartam?
Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról.
Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot.
Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve.
Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet,amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött..."

/Márai Sándor/

Őri István: Az álmodók

Ismerek olyan embereket, akik a múltból élnek; a sajátjukból és a világ múltjából. Számukra a jelen és a jövő csak szavakban létezik; értik, mit jelent, de nem élik.
Az álmodás: emlékezés, az emlékezés: tapasztalat, a tapasztalat: továbblépés, az élet tovább álmodása.
Az álmodók életereje az emlékezés, amely végtelen, ezért kimeríthetetlen és mindent tartalmaz, amire szükségük van. Sőt, többet.
S ez a több a boldogságuk, a mosolyuk; a több: álom az álomban, amit szavakkal leírni nem lehet.
Az álmodók is ebben a világban élnek, s mindazt, amit tapasztalnak, beépítik az emlékezetükbe.
A jót is és a rosszat is. Így gyarapszik, gazdagodik az ő közös emlékezetük, s ahogy egyik nemzedék követi a másikat, az álmodók egyre többet kapnak egymástól az emlékezés által.
Az emlékek olyanok, mint egy nyíló virág: szépek, kedvesek, illatosak, ezerszínűek, de sohasem hervadnak el. Örökké nyílnak, örökké növekednek és egyre szebbek lesznek.
Az emlékek egy végtelen virágoskert, s abban sétálni nemcsak jó, hanem erő is.
Az álmodók a világban élnek, de nem kellenek a világnak.
A világ csak azonnali, konkrét és kézzelfogható megoldásokat fogad el, mert önmaga is pillanatnyi, konkrét és kézzelfogható.
Ami ezeken kívül esik, az idegen, bizonytalan, félelmetes.
A világot az anyagdarabok egymásra rakása építi egyre nagyobbra, egyre kaotikusabbra, egyre kiszámíthatatlanabbra; éppen olyanra, amitől a világ fél.
És mégis ezt fogadja el, mert nem az emlékeiből, hanem a tárgyakból él, amelyek elmúlnak, semmivé lesznek. A világ fél az azutántól, ezért fontos neki az idő, amit úgy tekint, mint konkrétumot, mint egy sajátos anyagot, amely gyorsan halad, hamar múlik.
Ezért a pillanat szeretete.
Az emlékek védelem a világ ütései ellen, mert tartalmazzák a bizonyosságot is, egy másik világ ismeretét, ahol mindenki álmodóként él, ahol mindenki egy, mert az anyag nem választja szét a lelkeket. S az ismereteken túl - mivel az emlékek megtapasztalásokon alapulnak - az álmodók már itt, ebben a világban is megláthatják, megérezhetik azt a világot, elmehetnek oda és visszajöhetnek ide, ha még dolguk van a földön. S ha egyszer valaki járt ott, az békességet nyer és belátja, hogy az idő örök, soha el nem múló, változatlan - ezért számára egyszerűen nem létezik.
Egyszer régen valaki azt mondta néhány földi embernek: Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. S ez így is volt, mert aki mondta, járt ott, ahol az álmodók is járhatnak. Személyes tapasztalataiból ismerte azt a világot, ezért volt békessége.
Az álmodók nem kellenek a világnak, ezért nem is igen reklámozzák magukat, nem nagyon mondogatják, hogy valójában kik ők. Nem erőltetik magukat a világra, inkább gyűjtik a tapasztalatokat, és tovább álmodják a múltat, az egyetlen létezőt, amely megtartja őket, amíg itt kell élniük.

Sokszor egészen elképesztő - kit, miért szeretünk. A szeretet titokzatosan önállósítja magát, és választ...Sajátosan öntörvényű, makacs és kifürkészhetetlen.

"Lelkünkből nemcsak a saját történetünk olvasható ki, hanem mindazoké,
akiknek a sorsa, akár a legtávolabbról is, összefügg a miénkkel."

/Müller Péter/

Fésűs Éva: Kívánság


Uram, ha egyszer nagyon jó leszek,
egy szívet adj nekem!
Egyszerűt, tisztát, szépet, kedveset,
lakozzék benne erős szeretet
és imádkozni tudjon melegen.


Nem kell lobogva égő gyötrelem,
és tépő ösztönök,
nem kellenek a cifra nyomorultak,
kik rossz szerelmeket százszor meguntak,
de olthatatlan vágyuk füstölög.


Nem kell megejtő, színes hangulat,
vérkergető borok;
tedd keserűvé, pecsételd le ajkam,
hogy indulatnak játékul ne adjam,
mi bennem szándékodból szent dolog.


Nem kell a kar, mely kígyóként ölel,
tapasztalt, sima kéz,
nem kell, hogy csak a testemet szeressék, -
a múló mámor mélye dúlt üresség,
s nem kell a szó, mely rombol, úgy becéz.


Vigyázz reám, ha forró pillanat
oson be álnokul
lelkembe, - mert én hófehérre vágyom,
és mégis sokszor megcsal önnön álmom,
ha jobbra, balra csóktüzecske gyúl.


Ne legyen tűz és füst az életem,
csak szentjánosbogár;
de szabadíts meg az öncélú vágytól,
mely hamis lidérc fényeként világol
s a fáradt lélek békét nem talál.


Uram, azért egyszer, ha jó leszek,
adj nekem egy szívet,
ki tisztán szűrte át e földi lázat,
kiben testvérek büszkeség, alázat,
ki enyém volna, s énvelem Tied.

A fény harcosa hisz.
Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek.
Biztos benne ,hogy a gondolkodása megváltoztatja az életét és mert biztos benne, meg is változik.
Bízik benne, hogy rátalál a szerelemre, és mert bízik benne, rá is talál.
Olykor kiábrándul.
Olykor megsérül. Ilyenkor hallja a megjegyzéseket: - Milyen ártatlan!
De a harcos tudja, hogy megéri hinni.
És minden vereségre két győzelem jut.
Ezt mindenki tudja, aki hisz.

/Paulo Coelho /

Márai Sándor:Arról, hogy részt kell venned az emberek dolgaiban.

Akárhová menekülsz, munkába, szerepbe vagy magatartásba, az emberek nem engednek el, utánad nyúlnak, megkövetelik, hogy részt vegyél mozgalmaikban, megosszad gondjaikat, terveiket és reménységeiket, kabátod szárnyát rángatják, s megtámadnak és kitagadnak, ha elvonulsz a közös feladatok elől.
Bele kell nyugodnod - s ha művész vagy, gondolkozó, szemlélődő ember, nem könnyű ez! -, hogy az emberekkel kell tartanod.
Velük kell sírnod és nevetned, s boldog és elégedett is úgy lehetsz csak, ha ők megengedik.
De az emberek - mondod te - csak egyenként felelősségteljes, érző és résztvevő emberek; tömegben olyanok, mint a csorda; a legolcsóbb jelszavak tüzelik őket, a legaljasabb vágyak feszítik a tömeg mellkasát.
Hogyan vehetek részt dolgaikban, ha nem akarom, hogy lelkem kárát vallja?
Csak azt felelhetem: őrizd meg lelked szabadságát úgy, hogy igazságos maradsz.
Mikor olyasmit kíván tőled a tömeg, amit lelkiismereted megtagad, tagadd meg te is kívánságukat.
Mindegy, mi az ára és következménye e magatartásnak. Szolidaritásodnak határa az igazságosság.
Neked is van törvényed és hatalmad, nemcsak nekik. Ez a törvény és hatalom az igazság: fejed betörhetik, de ezt a hatalmat el nem vehetik tőled.

"Az ajtók azért voltak zárva, mert soha nem értettem meg,
hogy én vagyok az egyetlen személy, aki kinyithatja őket."
/Paulo Coelho/

"Egy napon felébredtem... és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden."

"Meglep, mert egy emberből kibuggyan az aljasság, mint a varangyból a méreg? De gondold csak meg, miféle ez az ember? Milyen torz, milyen erőtlen, mennyire csak gyűlölet és irigység az ereje? Töröld le a váladékot, mely arcodra fröccsent, ne taposd el a varangyot, mert cipőd bepiszkolod vérrel és gennyel."
/Márai Sándor/

"Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra.
Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával.
S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek."
/Márai Sándor/

"Mindaz, amit a világ akarhat tőled, alku és félmegoldás. Csak az számít, amire te szerződtél önmagaddal és jellemeddel. Ebben a szerződésben nincs alku."
/Márai Sándor/