Irodalom gyöngyszemei -versek,idézetek,tanmesék

"Az élet egy festmény, melyet nem kell kitörölni, vagy átfesteni, csupán néha-néha élénkíteni a színeket."

"Csodálatos, hogy az ember a legkilátástalanabb helyzetben is képes megkapaszkodni egy halvány reménysugárban, s ettől már szinte boldognak érzi magát."
Henry Rider Haggard

Nagy István Attila::Várakozás

Várom, hogy megérints,
s felkiáltsanak a tárgyak a szobában:
itt vagyunk mindannyian!
De csak a falióra zenél,
bennem meg térdre bukik
a bizakodás.


Szeretnék átbeszélni hosszú éjszakákat,
hallgatni csak repkedő mondatod,
nézni, hogy hangra formálod a szádat,
s hajadba túrni, hallak, itt vagyok,

szeretném, ahogy ölemben fejeddel
mesélnél új és új történetet,
szeretném, hogy egy percre se feledd el,
én hallgatlak, és itt vagyok veled,

szeretnék aztán hallgatásba bújni
hogy képpé váljon minden gondolat,
színnel teljen minden, minden új, mi
rakoncátlan szavakban szalad,

aztán majd én is hosszasan mesélek,
a múlt időkben mi történt velem,
beszélnék arról, hogy sodort az élet,
mint épült bennem fáradó jelen,

beszélnék arról, a hétköznapok csendjén
hogy vált ünneppé az, hogy létezel,
és a napjaimat élni hogy szeretném,
hogy kérdésemre lényed mit felel…

te válaszolsz ha nem is kérdezek,
egyszerre érzem minden rezdülésed
ahogy nyakamra ráfonod kezed,
és csendbe fúl egy megfogant ígéret

ahogy összebújik ajkad és az ajkam,
így, sóhajommal hagynám, hogy mesélj…
lépteid mellettem hallom gondolatban
s látom, ahogy továbbsodor az éj.

Sárhelyi Erika:Erőtlenül

Pihe puha lazaság ez az este.
Az éjszaka teste melegen ölel körül,
s valami nyugalom, valami lomha
fáradtság vesz rajtam erőt,
mintha minden izmom, csontom,
minden molekulám
egyszerre akarna elpihenni.
Leteszem a ruhám.
Hagyom, hogy a párna hűvöse
zakatoló gondolataimat is lecsendesítse.
Csak fekszem ernyedten,
szárnyaszegetten, mint valami
fészkére visszaszálló madár,
ki már ereje végén jár.
Fejem szárnyam alá rejtem,
S hogy ez is csak egy nap volt
- elfelejtem.

"
Akinek szenvedélyes a lelke, az nem éri be a hétköznapi élet történéseivel, annak több kell, sokkal több. Van, akinek nagy térre van szüksége ahhoz, hogy éljen, én inkább a saját világomban létezem, amelynek az ajtaját olyan szélesre tárhatom, amilyenre akarom."
Lévai Katalin

Komáromi János
Csodák

csodák...
talán voltak valaha

utak...
talán vittek valahova

szívek...
talán dobbantak valakiért

könnyek...
talán hulltak valamiért

sikoly...
talán hallotta valaki

öröm...
talán maradt még valami

"Egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akikben megbízom.
És itt nem olyan fajta bizalomról beszélek, amire akkor gondolok, ha azt mondom, hogy például "Bízom benne, hogy nem hazudsz nekem" vagy "Bízom benne, hogy nem lopod el a pénzem".
Én arról a bizalomról beszélek, amikor tudod, hogy valaki soha nem fog bántani, a körülményektől függetlenül. Vagy amikor tudod, hogy néhányan mindig melletted fognak állni, nem számít, milyen rosszra fordulnak a dolgok."

Fodor Ákos

A lélek függetlenségéről

Ha tudod, hogy rossz
a kályhád: nyár hevében
is fázni kezdesz.

"a valóság azoknak való. akik nem bírják a drogokat"

“Csak két dolog végtelen: a Világegyetem és az emberi butaság, bár az elsőben nem vagyok egészen biztos.” (Albert Einstein)

Márai Sándor

NAPTÁR

Az éjjel kérdezi napjaimat

derengve adja a feleletet

a reggel

valaki tépdesi lapjaimat

mindennap kevesebb leszek

eggyel.

(Márai beszél)

"...Reggel érkezik a férfi és estig marad. Estére kifosztja a házat, a lakást, a nő szívéből az emlékeket, a nyugalmat. Kifosztja, mert nem tehet másként: ilyen a természete. A nő védekezik. Aztán estére megérti, hogy van egyfajta ember aki ellen nem lehet védekezni, oda kell adni neki mindent, az élet utolsó nyugalmát is. Nem lehet védekezni ellene, mert szereti. Ez a szerelem torz és fájdalmas. De az emberi szív olyan csodálatos, hogy a méltatlant is szereti. S ha egyszer elkezdődött valami két ember között, végig kell csinálni a kapcsolat minden bonyodalmát. Ezért végül nem is védekezik. Estére megérti, hogy szeretni annyi, mint beleegyezni és feláldozni magunkat. Nem lehet óvatosan szeretni. Bölcsen sem lehet szeretni. Csak hősiesen lehet szeretni. Ezért belenyugszik, hogy kirabolják...."

Márai Sándor

"Van valami, ami úgy tud fájni, sebezni és égetni, hogy talán a halál sem tudja feloldani az ilyen gyötrődést: ha egy ember vagy két ember megsebzi bennünk azt a mély önérzetet, mely nélkül nem tudunk többé emberek maradni. Hiúság, mondod. Igen, hiúság... s mégis az emberi élet legmélyebb tartalma ez az önérzet."

"A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és hiúság mocsarába."
/Márai Sándor/

“Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között.
De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk.
Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten.
Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne.
Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.”
/Márai Sándor/