Ady Endre: KÁR A VOLTÉRT
Jaj a tántoríthatatlanoknak,
Jaj nekünk,
Jaj érzéseinknek, kiket már
Alig birunk,
Jaj nekünk.
Ágh István: Fejem fölé
XI
Jönnek ropogó levéllel,
vér hóval, örökzöld fával,
földíszítve sárga sugárral,
rejtett késsel, jönnek hóvirággal,
hó hóval hőgutával,
kivágott örökzöld fácskák késsel,
pamutbabák éjféllel lefejezve,
tengervízajándék pálinkásüvegben,
nyakazások érés előtt,
végelgyengüléshiányok,
borjak száján csecsemősarjú,
borjúlábrántvák,
boldogsághátraúszások,
utak védőkorlátja vérrel,
zörgő levéllel, vér vérrel,
hó örökzöld fával,
hóvirággal, hó hőgutával,
aztán egyetlen hóvirág,
ibolyával, ibolya vérrel,
ibolya gyökérrel,
fa árnnyal, árny favirággal.
Áprily Lajos: Ismayer
A szeme kancsal volt mind a kettő, elszédült volna tőlük az ember, ha egy összehasonlíthatatlan jámbor kékség meg nem szelídítette volna.
Arany János: Bolond Istók
68
Szerepje is volt már, a szín megett:
Majd vas-lemezt ráz és dörögve-morgó
Zajjal rendíti, mint Zeusz, az eget,
- Míg gyantaporral a színlap-kihordó
Kulisszamécsvillámot ereget; -
Majd mint 'tüzér' áll, a kezébe' furkó,
S 'inspiciens' úr hogyha jelt adott:
Döngetni hátul, bum! bum! a padot.
Arany László: A délibábok hőse
...Etelke másnap
Szokatlan, új szerepkörébe fog;
A környezet s a házi jó szokásnak
Sok ága-boga szörnyen új dolog;
Nincs vége-hossza ajtócsapkodásnak,
Szekér zörög, kútostor nyikorog;
És mindezekhez a hű-hó sava:
A néni perlő és pergő szava.
Babits Mihály: Egy verseskönyv epilogusa
Lelkiismeretvizsgálást tartok,
elégetem magamat, mint a főnix,
uj leszek, szabadabb,
szabadon dalolom a nagy pfuj-nótát.
Balassi Bálint: Szép magyar komédia
Mert éjjel (azmikor már nem látom az én kegyetlen tündérasszonyomnak fene ábrázatját), igaz, hogy nem alhatom akkor, csak nyughatatlankodom, de mindennyi nyughatatlanságomban is ugyan bízom azért, hogy holdá kélve megláthatom az ő áldott személyinek dicsőséges fényét, sőt remélem is, hogy talám immár megelégedvén az én könnyhullatásimmal, kegyesen is fordítja boldogító szemeit reám.
Baranyi Ferenc: Amíg-addig
Amíg ők
erényt kovácsolnak
az összeférhetetlenségből -
addig mi jogos haragvásaink
pirosan izzó kardhegyeivel
saját mellünkre tetováljuk szigorúan
az engesztelés bélyegét.
Berzsenyi Dániel: Herceg Eszterházy Miklóshoz
Szép a borostyán s győzödelemszekér.
Szép a vitéznek sebhelye homlokán.
Félisten, akit nimbusával
A hatalom s tudomány ragyogtat.
Csokonai Vitéz Mihály: A híres Rácz Sámuel úrhoz
Zengjed, vizek nagy királya,
Dicséreteit annak,
Ki szájába tiszta magyar
...
Hogy a Beszkédnek felhőket
Megtetéző havassa
Azokat a magyar térre
Visszahangoztathassa.
Dsida Jenő: A szent szégyen
Mi szégyenünk:
hogy ne szégyelljük azt sem, ami már van,
s foszlott-elárult megbélyegzettségünk
hisz a bünéből kifürdött világban.
Faludy György: Újszülött fiamhoz
Te transzszubsztanciáció feltámadt sírok tengerén!
Nincs oly varázs vagy ráció, mellyel megváltoztatlak én,
tehetetlen apád vagyok, szavam, imám, nevem nem ér,
kész vagy, új variáció, oly végleg kész, mint a kenyér,
melyet a pék már megsütött...
Fazekas Mihály: A magahitt szamár
Nagy hálálkodva adja jelét örömöknek
Felmagasztaltatásán szerelmes véröknek.
Füst Milán: Motetta
Se hitem, se nyugalmam,
Nem szeretek itt lenni
S magamba' forgok.
Nem hiszek a kinyilatkoztatásban
S hogy így néz ki megváltása után mind e nagy világ,
Gergely Ágnes: A jelentés
Ez a kadáver agnoszkálhatatlan,
szólt a halottkém. Azt hinnők, ez ő,
holott csak identifikálhatatlan
a dekomponált jelentésmező,
így minden "ő"-t és "mégsem ő"-t ma néma
és végtelen negáció hat át,
a temporális vetületben miénk a
referencializálhatatlanság.
Tér- és idő-koordináták között
az összes paradigma az, ami:
a fenomént szuggeráljuk a födött
osszáriumba visszametszeni.
A kadáver nem korpusz! Vége most már.
Kelt 'negyvenkilenc október, Segesvár.
Gyulai Pál: Erdély
Majd a csendben a szomszédfalvakból
Az ebeknek csaholása hallik,
S nyikorgása borviz-szekereknek
A kanyargó úton megnyilallik.
Jékely Zoltán: Csillagtoronyban
Minél nagyobb magasba ér a gép,
s minél többet látnak lentről a lencsék,
feltartóztathatatlanul akép
gyarapszik bennem a reménytelenség,
s idézem régi bölcsek szellemét:
Hogy álltak ők a csillagok alatt!
kezükben hitvány műszerek remegtek,
de annál messzebb szállt a gondolat
végtelenén az agybeli tereknek,
hol nincsenek ködfoltok és falak.
József Attila: Párbeszéd
Igy sietett el a burzsuj a rendőrségre haraggal,
hozni a csizmás andrisokat, hogy a drága üzembe
sortűz hajtsa a munkások seregét haloványan
s elsietett proletártestvérünk is, hogy a géppel
megfontolja, miként vihetik vérszín lobogóval
társaik ősi ügyét a cipész szakmában is addig
bérletörés ellen harcolván béremelésre,
míg okulón eme harcból is belátja a többség,
hogy csak az öntudatos proletárok diktaturája
vethet véget a burzsikizsákmányolásnak örökre.
Juhász Gyula: Munkásgyermekhimnusz
Előre, föl, fiúk, leányok,
Mienk a föld, mienk az ég,
Nekünk teremnek a virágok
És minket vár a messzeség!
Induljunk vígan és remélve
A boldog, szép jövő elébe,
Mienk a hely a nap alatt,
Míg szívünk bátor és szabad!
