Kanadának kellett kifizetni a magyar pilóták NATO-kiképzését

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2014 Szeptember 3.

Melitta - 2014 Szeptember 3, 22:26
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Magyarországnak annyira nincs pénze, hogy Kanadának kellett kifizetnie a magyar vadászpilóták kiképzésének költségét az ottani NATO-központban – közölte az Ottawa Citizen a kanadai védelmi minisztériumtól és a légierőtől származó dokumentumokra hivatkozva. A lap szerint Magyarország azt kérte, Kanada egészen 2021-ig állja ezeket a költségeket.

    Kanadának kellett kifizetnie a magyar vadászpilóták kiképzésének költségeit a NATO Saskatchewan tartománybeli kiképzési központjában 2012-ben és 2013-ban - közölte az Ottawa Citizen. A lap szerint évi 9 millió dollárról van szó, de ezt Magyarország a "pénzügyi problémái" miatt nem tudta vállalni.

    A beszámoló szerint a kanadai védelmi minisztérium az idei 9 millió dolláros magyar számla kifizetése mellett arra is javaslatot tett, hogy a jövő évben esedékes 10 millió dolláros, és a 2016-ra várható 11 millió dolláros költséget is átvállalják. A cikkből nem derül ki, hogy kanadai vagy amerikai dollárban számolt összegekről van-e szó.

    Magyarország a lap szerint azt kérte Kanadától, hogy egészen 2021-ig fizesse ki helyette ezeket a költségeket.

    A hvg.hu megkérdezte a Honvádelmi Minisztériumot, igazak-e a lap által közöltek és ha igen, miért vállalta át Kanada a számlát. A tárcánál későbbre ígértek válaszokat.

    Az Ottawa Citizen felidézte, hogy Magyarország 1999-ben csatlakozott a NATO-hoz. Azt írták, a magyar probléma az új NATO-tagországok némelyikének pénzügyi gyengeségét mutatja, és ezek az országok nem tudják oly mértékben növelni a katonai és védelmi költségvetésüket, mint NATO-szövetségeseik.

    kikepzes.jpg
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2014 Szeptember 3.

    1. kágyula
      kágyula
      Szervusztok,
      most lehet butaság amit irok , de ez nemvolt elöre tudható a Kanadai kormány részéröl ?? Vagy a kiképzés után jelllentette be a Magyar állam , hogy nem tud fizetni . Ha tudta akkor furcsálom a kijellentést , hameg nem tudta akkor simmlis a másik , de akkor miért vállalja el még több évre a finanszirozását ? Nem tudták az illetékesek , hogy ezzek a $ milliós kiadások megfogják halladni a volt Szocialista országok "normális " évi költségeit ? De ezt szerintem tudniuk kellett volna , hiszen ök intézik ezt a dolgot , pontosan ugy mint a nyugati fegyverek és jármüvek , repülögépek . Ez volt Nr. 1 a másik , ma már mindent kikell teregetni ami bennünket érint Magyarokat , nemtudom mondjuk a Román , Bulgár esetleg Szlovák állam azonnal fizet .
    2. kágyula
      kágyula
      Megint kapkodok , persze közben csinálom a reggelit . Tehát ez engem az Euro bevezetésére emlékeztett . Tudjátok Portugália , Görögország etc. ugye jajj hát ezt nem tudtuk . Nem tudtáttok egy frászt nem , csak eggyes Politikusoknak ugye valamivel kellett a mellényüket növeszteni . Ma meg természetesen csak a fent nevezett országok a hibásak , mert az okokat nem szabad keresni , hiszen az már múlt !Meg kérdem én , mi a fenének kell nekünk repülösöket kiképezni ? Hiszen a légvédelmünk az Komlón van a Bányász béka ülepe alatt nem ?! Hiszen pár évvel ezelött volt ugye , hogy azthiszem az Izraeli légierö kötteléke látogatta meg hazánkat . Majd amikor elmenntek majd akkor lett állitolag észrevéve . Átrepültek Görögország/NATO tag/ mondjuk Jugo fölött , vagy Románián át és az égvilágon senki sem látta . Na ezzek lopakodó gépek voltak ugy mint a szomszédom . Az is állandóan lopakodik a boroshordom környékén :rohog::rohog: De komolyan , nincsen nekünk más gondunk ? Van más NATO tagállam amelynek nincsen saját Repülös alakulatta , vagy ez nekünk Presztizs dolga ? Akkor kérek egy biciklis meg egy lovas tüzért is felállitani . Ez biztosan nem kerülne annyiba .
    3. tgizike
      tgizike
      Csodálkozom, mert ugyebár, "Magyarország jobban teljesít".
      ...Vagy talán Urambocsá', valaki :dr_33:(nem mondok nevet) hantázik, és Magyarország nem is olyan jól teljesít?!:o
      dedianyus és Ernoe kedveli ezt.
    4. Melitta
      Melitta
      Canadaban kepezik ki es vizsgaztatjak a pilotakat. Sok gepet bereltek innen,es ahoz szemelyzet kell. Gripenekre is itt vizsgaztak a pilotakat, tobszori nekifutasra sikerult nekik. Folyamatos up date is kell. A Malev pilotak is a Boing gepekre ide jottek vizsgazni, Pontosan nem tudom melyik tipusra, de utana lehet nezni akit erdekel.
      Jonnek ide mas orszagokbol is tovabbkepzesre, licencek megszerzesere.
      Miert is baj ha beszamol a vedelmi miniszterium , hogy tobb millio dollart engedett el amagyaroknak, amit vegul ok maguk is kertek hosszabb tavon.
    5. kocsismari
      kocsismari
      Véleményem szerint ha én belekezdek valamibe megpróbálom befejezni is a repülőt veszek ugye ahhoz pilóta is kell.
    6. tomjenzsolti
      tomjenzsolti
      Hát nem nagyon értem én ezt a pénzhiányt. Három hete még arra is volt elég pénz, hogy a Gripen flotta bevetésével emeljék a potom 20 milliárdért felépített új Fradi (pardon: Groupama) stadion átadási ceremóniájának fényét. Most viszont már nem is nagyon fogjuk megtudni az igazságot. Mai hír, hogy 30 évre titkosították a Gripenek repűlésére vonatkozó információkat. Mindezt persze az átláthatóság jegyében.
    7. FLAMINGO
      FLAMINGO
      Na Gyulám, vegyük sorra. (nem idézlek be, csakúgy...):
      A NATO pilótákat nagyrészt Kanadában képzik ki (mert ott lehet mindenféle terepet, mindenféle géppel kipróbálni - még Mig 29-el is).
      Persze ennek költsége van, ahogy anno a Varsói Szerződés idején is (nem csupán szállítási költsége volt pl az ashaluki rakéta éleslövészetnek, de még úgymond - a radarképért - a technikai berendezések használatáért is fizetni kellett, mintha bérelted volna).
      Ezt (elvben) minden kezdő) szakember tudja, de úgy tűnik, hogy a magyar honvédelmi vezetés nem része ennek a "halmaznak".
      Mivel a pilótáknál van egy előírt repülési idő, azt valahol teljesíteni kell, különben nincs repülési engedély.
      Feltételezem, hogy valamelyik "okos" tervező (már, ha elfogadjuk a cikk állításait) azt hitte, hogy 10 évvel korábban vagyunk, amikor is a NATO-ba való belépésünkkor még mindenféle képzést "puszira" megkaptunk az amiktól meg a többiektől.
      De annak már rég vége. Amikor rájöttek, a költségvetés (nyilván a középtávú), már rég el volt fogadva, ezért próbáljá/ták meg Kanadát pumpolni.
      A légvédelem nem egy "occó" (olcsó) dolog. Nem véletlen, hogy a balti országoknak a NATO a légvédelme (miként pl Izlandnak is). azonban a NATO költségvetését a tagállamoknak kell összedobni, ezért is van az az elfogadott szabály, hogy minden tag a GDP 2%-t költi a seregre (amit a magyarok szemtelen módon állandóan csökkentve letornáztak 1% alá).
      Ettől függetlenül Magyarországnak legalább van légvédelme, még, ha kicsit kehes is.

      Az izraeli gépeket látták, hisz polgáriként jött, sőt "touch and go"-zott Ferihegyen, azaz érintette a kifutót és felszállva továbbrepült. A bibi ott van, hogy nem tudni milyen felderítő eszközök voltak rajta és nem tudni milyen adatokat gyűjtött be.
      Ezt a polgári-t úgy érzem magyaráznom kell: nem katonai gépként jött, hanem a polgári légifolyosóban polgári azonosítóval (ebből arra tippelek, hogy még másodlagos lokátor is lehetett rajta. Mivel a régi rendszert megfordították, azaz a légtér felett a polgári irányítás dominál, ne a katonai, így nem csoda, hogy ezekről a gépekről csak késve kapott infó-t a légvédelem, d a jogi korlátok miatt tenni se tudott volna nagyon ellene...
      Utoljára módosítva: 2014 Szeptember 4
    8. FLAMINGO
      FLAMINGO
      Csupán azért, mert ha így van, akkor a "takaró nem keresztben van az ágyon", hanem ellopták.:(
      GulyiBogee kedveli ezt.
    9. Ernoe
      Ernoe
      Kedves Gyula
      -
      Korábban tenger nélkül tudtunk tartani tengeri hadiflottát, generálist, a világ legmodernebb hajoját ami soha nem hagyta el a kikötöt, a tengerészeket már akkor nem nem tudták fizetni, molterei fenyegetett. Légterünk az legalább van. Nemrég egy véres háboru játszodott le a szomszédunkban magyarok lakta területen.
      -
      Kanada egy ritkán lakott terület ezért kiválo hely kiképzésre. Magyarország olyan pici, hogy szinte elöbb fékezned kell mielött eléred a hangsebességet. Képzeld el mi lenne a tehenekkel ha a Hortobágy felett durranna a hangsebesség elérésekor. En voltam már a Nordsee-nél (Sült-környéke) a tehenek idegbajosak voltak a katonai repülötöl.
      -
      Hol traniroznának máshol? Olvasom, hogy a Bundeswehr is Amerikában képzi ki a pilotáit mert az ott sokkal olcsobb mind Németországban.
    10. Lacika69
      Lacika69
      Olyan vicces amikor civilek katonai dolgokkal foglalkoznak. A katona az katona a civil az civil, a katonaságnál viszik ami kerek és guritják ami szögletes. Ezt mindenki tudja,mégis mindig bele keveredünk az ilyesmibe. Kanada nem egy nagylelkű pancser,mindennek ára van csak azt nem kotik az orrunkra.
      Lehet,hogy az a 20 " csibész" akit az év elején haza zavartak,gyors tréninget adott otthon ' Hogyan sírjunk Kanadában" címmel.
      Utoljára módosítva: 2014 Szeptember 4
    11. FLAMINGO
      FLAMINGO
      Szerinted aki ide írogat, az mind "hót civil"?
      Súgok: nem.
      Olyannyira nem, hogy csak itt - közöttünk, moderátorok között - két olyan személy is van, akinek nem csupán sorkatonai egyenruhája van/volt. És akkor a tagokról még nem is szóltam...
      Mellesleg épp ez lenne a lényeg, hogy az általad felhozott - az"átkosban" örökbecsűvé vált szállóigét - száműzzük a modern magyar hadseregből.
      (Érdekes módon ennek az amerikai megfelelője, legalábbis ahol én megfordultam az volt, hogy ami mozog, annak tisztelgünk, ami nem, azt lefestjük. Mennyivel másabb...)
      Visszakanyarodva, ehhez pont nem katonának kell lenni, hanem inkább logisztikusnak és gazdasági szakembernek (de hidd el, abból is akad a CH-n bőven).
      kágyula kedveli ezt.
    12. Ernoe
      Ernoe
      Olvasom, hogy az I. Magyar Ejtöernyös Formatio 1937 ben alakult 84 fövel, amit az 1941-es veszteségek miatt egy második Ejtöernyös-bataillon váltott le 1944 nyarán. Ezek a katonák - valoszinü sporolásbol - már nem is kaptak ejtöernyös kiképzést, csak a bátorság számitott.
      -
      Ki tudja, lehet, hogy én is tudok zongorázni csak még nem probáltam. :(
      -
      A Horthy vezetése alatt levö tengerészeknek sem volt kötelezö az uszás, mindha tudták volna, hogy a kikötöben lesz a hadihajo elsülyesztve. Ennek ellenére ha jol tudom legalább 100-an a vizbe fulladtak de csak 20 halottat szedtek ki a vizböl és név nélkül eltemettek egy gödörbe. :(
      Utoljára módosítva: 2014 Szeptember 4
    13. FLAMINGO
    14. Lacika69
      Lacika69
      Flamingo ha hivatásos vagy akkor ez a hozzá szólásod elég érdekes annak tükrében,hogy javítani akarsz a hadseregen. Lehet,hogy téged kellene elsőre kirúgni.
      " Ezt (elvben) minden kezdő) szakember tudja, de úgy tűnik, hogy a magyar honvédelmi vezetés nem része ennek a "halmaznak". " Ha így beszélsz nyilvánosan a feljebbvalóidről. Én ' hót civil' vagyok de mégsem áztatom a céget akinek dolgozom.
    15. GulyiBogee
      GulyiBogee
      Magyarország manapság nem a 10 millió szegény, hanem a koldusok és a haszonlesők hazája?:(
      Engem arra tanítottak a szüleim, hogy azt vegyem meg amire pénzem van és nem azt, hogy majd más kifizeti helyettem! Nem értem a kormányt.:dr_4:
      Azokra a gépekre amiket bérel azokra már egyszer kiképeztek pilótákat. Akkor ezek a pilóták azokon a gépeken fognak repülni amiket ezután bérel még? (A következő stadion átadáson ne csak 3 hanem 5 gép repüljön és nem 20 hanem 50 millió ért?... Ezt ki fogja kifizetni?:confused:)
      tgizike kedveli ezt.
    16. kágyula
      kágyula
      Szervusz Ernoe ,
      na most nem tudom édes öregem milyen nem volt tengere gondolsz ? Mert az én csekély inteligencijám azztatatt mondaná it a nagy ködben , hogy 1918-ig volt a Magyar királyságnak hadi illetve kereskedelmi kikötöje is . Valamint csatahajói is , igaz a Szent István már az elején elsülyed mivel egy Olasz gyornaszád megtorpedozta . Horthy meg megbocsájts már ha emlékezettem nem csal már akkor Tengernagy volt . Na azért mert 19 után elvesztettük területeink jórészét igy az Adria-i kikötöket is az nem jellentette azt , hogy mondjuk a volt tengerészek a Tiszti rangjukat is elveszitették volna . Meg aztán nebalhézz má mert volt nekünk még a 60-70-es években is igaz nem "tengerészünk" , de Flottilásaink . Azt hiszem valahol Szentendre környékén volt a támaszpontjuk . Meg volt egy zenekar is , ha jól tudom a Szörényiék ebben játszottak a 60-as években , psszt de neszólj ám senkinek :D
    17. FLAMINGO
      FLAMINGO
      Nem vagyok hivatásos. (Ami nem jelenti azt, hogy nem is voltam, azért írtam úgy, hogy "nem csupán sorkatonai egyenruhája van/volt".)
      De, ha úgy tetszik : már nem kell kirúgni.
      Ettől függetlenül a seregen javítani nem nekem, hanem a választott vezetésnek kell(ene).
      Nekem viszont, mint állampolgárnak, alanyi jogom bírálni őket. Vagy szerinted nem akadhatok fenn azon, pl. hogy a fradi stadion átrepülésére van pénz, de a szokásos ünnepi parádén való részvételre már nem futja?
      És, hogy a lojalitással se legyen gond: ez a jelenlegi vezetés sosem volt a feljebbvalóm de még elöljáróm sem.
      Azt azért megjegyezném, hogy az úgynevezett feljebbvalók nem fognak tudni csodát tenni, ha a politikai vezetés nem harcol ki a seregnek több pénzt.
      Ami egyfelől tűnhet újabb pénzkidobásnak ( mondván ez a sereg úgysem jó semmire), másrészt viszont lehet, hogy jót tenne a gazdaságnak, mert fejlesztené a hadiipart, ami munkahelyeket, és egyéb járulékos pozitívumokat jelenthetne.
      Az meg, hogy beleugatok katonai kérdésekbe (bár mint fentebb jeleztem ez sokkal inkább gazdasági/logisztikai kérdés) megint csak alanyi jogom. Az már az én bajom, ha esetleg mögé is látok dolgoknak, de még ha téves következtetést vonnék is le, attól sem a sereg renoméja nem csorbul, sem az enyém, de ha nem tévedek, az sajnos mindkettőnk számára nagyon rossz.
      Szóval engedtessék már meg nekem, hogy bíráljam a jelen vezetést...
      Persze rám és tizenpár ezer volt hivatásosra rá lehet süni, hogy sértett megkeseredett emberek, akik csak az országon élősködtek (a többszáz ezres nyugdíjukkal, ami persze nem igaz), de tudtommal közülünk senki sem szegte meg a 25-30-35 évvel ezelőtt az állammal kötött kötött szerződését, ami sajnos a másik félről , már nem jelenthető ki, ám ettől még egy ne adj Isten helyzetben nem tudom kire lehetne támaszkodni, ha nem ránk (ugyanis mi tudjuk, hogy a haza nem egyenlő egy szűk réteggel).
      Már pediglen a putyini politika fényesen mutatja, hogy kell-e egy országnak hozzáértő katonai vezetés, avagy sem....
      Utoljára módosítva: 2014 Szeptember 4
      kágyula és Melitta kedveli ezt.
    18. Ernoe
      Ernoe
      Kedves Gyula, rövidre fogom, hogy ne verjenek meg az elkalandozásért.
      -
      Elöszöris, ragozzunk helyesen, nem "Nagy-Magyarország" rendelkezett tengeri flottával hanem az Osztrák-Magyar Monarchia, a szolgálati nyelv német volt, és a korona valamenyi országábol szolgáltak a katonák a hajokon, többek között magyarok is.
      -
      Papiron a világ 6. legnagyobb tengeri flottája volt, a kevés veszteségével is jo helyen állt a ranglistán. Ezt ugy érték el, hogy lehetöleg nem hagyták el a kikötöt, a part mellöl fenyegettek mind a kutya amelyik a kerités mögül ugat.
      -
      Igen volt a belvizeken is Flotta, ilyen hajokrol kezdték el lövöldözni Belgrádot az 1. világháboru nyitányaként.
    19. magdusis
      magdusis
      Szerintem könnyen lehet,hogy nem tettek közzé minden információt.Ha valamit kifizetnek a másik helyett,ott általában vagy kérnek,vagy fölajánlásként elfogadnak valami mást.Természetbeni szolgáltatást,valami más használatát,valamire előjogot,akármit,ami esetleg még nagyobb érték is lehet hosszútávon,mint a helyette fizetett pénz lett volna.
      Majd utólag esetleg kiderül,hogy mit kaptak a pénz helyett.

Megosztás