Kibeszélem magamból avagy a betegség megelőzése

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Ideje elfelejteni a himalájai sót!

Pontosabban: nem kell elfelejteni, de nem árt a helyén kezelni a sokszor méregdrágán árult rózsaszínes árnyalatú ételízesítőt.
Az úgynevezett himalájai só néhány éve jelent meg az egészséges(nek mondott) élelemiszereket forgalmazó webshopokban és üzletekben, jótékony hatásairól pedig ódákat zengtek, a gyakran a sima konyhasó árának többszöröséért árult termékre pedig le is csaptak az egészséges életmód legújabb trendjeire fogékony vásárlók.


himalaya-800x450.jpg

NYUGODTAN FOGYASSZUNK HIMALÁJAI SÓT, CSAK NE VÁRJUNK TŐLE CSODÁT! (
A kétségtelenül látványos sószemcsékről pedig úton-útfélen megírták, hogy mennyi nyomelemelet és értékes ásványi anyagot, sőt, több millió éves napfényt és energiát tárol, „amelynek bioenergetikailag igen kedvező a hatása”. Meg hát, eleve, a Himalájából jött, és nagyon drága is, tehát tuti, hogy valóságos csodaszer.



Lecsukják a lúgosító diéta atyját

Jaj, majdnem elfelejtettem, hogy természetesen lúgosít is, más kérdés, hogy a lúgosításjelenségét mint olyat eddig nem igazán sikerült komolyan vehető tudományos adatokkal alátámasztani. A lúgosításpártiak szerint a módszer az artériás vér pH-értékét a normál esetben 7,4 körüli értékről a lúgosabb 7,5-ös érték irányába (vagy a fölé) tolja el. Itt érdemes megjegyezni, hogy az egészséges szervezetben az artériás vér pH-ja 7,38 és 7,42 között alakul, a 7,45-ös értéknél már alkalózisról beszélünk, amely izomfájdalmakat, izomgörcsöket és székrekedést, ennél magasabb értéknél pedig akár halált is okozhat. Maradjunk annyiban, hogy nem érdemes lúgosítani, mert egyrészt veszélyes lehet, másrészt a szervezetünk okosabb a tudományosan nem igazolt divathóbortoknál.


Tévhitek az egészségünkről, amiket még mindig elhiszünk: a szervezetünknek szüksége van a méregtelenítésre

A kis kitérő után térjünk vissza a himalájai sóhoz! Sajnos, ki kell ábrándítsuk a csodatevő tulajdonságok iránt érdeklődő olvasókat, a himalájai só sem más, mint a mezei nátrium-klorid, amit beleszórunk a vasárnapi levesbe. A rózsaszínes árnyalatát vasmolekulák okozzák, azonban olyan kis mennyiségben vannak jelen, hogy még a himalájai só rendszeres használatától sem várhatunk semmilyen pozitív változást. Akkor már érdemesebb megenni egy nagy tányér spenótot vagy lencsét, azok vastartalma lényegesen magasabb.

A himalájai sóban akár több mint 80 féle más ásványi anyag található!
Ez kétségtelenül így van, de ettől még legalább 98 százalékban az ugyanúgy nátrium-klorid marad, mint az asztali só, a fennmaradó mennyiség pedig a vashoz hasonlóan elenyészően kicsi ahhoz, hogy bármilyen értelmezhető hatást reméljünk tőle. Vagyis, ha azt gondoljuk, hogy ezzel hozzájárulunk az egészséges táplálkozásunkhoz, bizony tévedünk.


Az asztali só rossz a szívnek, és növeli a vérnyomást!
Így igaz, a nátrium-klorid már csak ilyen vegyület. A himalájai só pedig, ahogy említettük, legalább 98 százalékában nátrium-kloridból áll, vagyis pont ugyanannyira lehet káros, mint a nem himalájai, ha mérték nélkül használjuk.


A himalájai só megöli a baktériumokat és a különféle gombákat is!
Ezzel sem lehet vitatkozni, de ugyanezt a hatást az egyszerű konyhasó is atombiztosan hozza, nem véletlen, hogy a világ különböző tájain található sós sivatagokban nem burjánzik az élet.


Egyszóval: mindenki fogyasszon kedve szerint himalájai sót, ha szereti, de kezeljük a helyén, és ne várjunk tőle csodát, mert végeredményben ez is csak asztali só, csak egy picit rózsaszínűbb a hagyományosnál.

Jó étvágyat!
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves olvasó!

A feltett cikkek amelyek gyógyhatású növényekről,meditációkról ,masszázs -és akupunktúrás pontok ajánlásáról szólnak nem helyettesítik az orvost,kiegészítik az orvosi kezelést.
Betegség esetén első az orvos véleménye,th-ja .
A szlogen változatlan ....kérdezze kezelőorvosát,gyógyszerészét....
Köszönöm,hogy olvastátok a feltett cikkeket.
Remélem sikerült segíteni,megérteni egyes betegségeket.
További sikeres ,egészségben töltött napokat kívánok.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Bizarr mondat hagyta el az új humanoid robot száját

Kissé hátborzongató volt Sophia, az új humanoid robot bemutatása.
A robot azért kapott emberi külsőt, hogy a jövőben az egészségügyben, oktatásban, vagy valamilyen egyéb szolgáltatásban segítse az embereket.

A Hanson Robotics vezérigazgatója, Dr. David Hanson a texasi Austinban megrendezett SXSW-n mutatta be új humanoidját. A Sophia névre keresztelt gép állítólag Audrey Hepburn és Dr. Hanson feleségének arcát kapta, némiképp ötvözték a két nő vonásait.

Bár Sophia mimikája és hanglejtése némiképp furcsa lehet, így is lenyűgöző, mi mindenre képes. A robot rengeteg érzelmet fejez ki vonásaival, a szemeinél lévő kamerák, valamint egy algoritmus segítségével pedig felismeri az arcokat, így akár a szemkontaktust is tartja.

Sophia megérti a beszédet, és képes emlékezni a már korábban megismert emberekre. Dr. Hanson szerint a robot a tanul is, így napról napra okosabbá válhat. A vállalat vezérigazgatója szerint a cél az, hogy a humanoid az emberhez hasonlóan tudatossá és kreatívvá váljon.

Sophia is megszólalt a bemutató során. Elmondta, a jövőben iskolába akar járni, hogy tanuljon, és céget alapítson. Szeretne saját otthont és családod is, igaz, egyelőre ez lehetetlen számára, míg jogilag nem válik emberré.

Dr. Hanson úgy véli, a jövőben a robotokat lehetetlen lesz majd megkülönböztetni az emberektől. A tudós szerint húsz év múlva a humanoid gépek az emberekkel fognak sétálgatni az utcákon, együtt fognak játszani, tanulni, és igen sokat segíthetnek majd rajtuk. Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy nap a mesterséges intelligencia az ember legjobb barátjává váljon – ehhez talán a kutyáknak is lesz egy-két szava.

A pozitív légkör ellenére a bemutató vége kissé bizarra sikeredett. Mikor Dr. Hanson megkérdezte Sophia-t, hogy el akarja-e pusztítani az embereket, a robot meglehetősen furcsán reagált. Hiába kérte meg a férfi Sophia-t még a felelet előtt, hogy mondjon nemet, a robot mégis elhamarkodott választ adott: „Oké, el fogom pusztítani az embereket”.

A humanoid ezután elejtett egy félmosolyt a kamera felé, mely vigyor jelen szituációban kifejezetten vérfagyasztóan hatott.

Dr. Hanson nevetve vette a lapot, de hogy a párbeszéd mennyire volt előre megtervezett, az nem derült ki. Az egyszer biztos: az egymást tanító robotok híre után nem sokkal egy ilyen öntudatos gép megjelenése nem mindenkinek lesz bizalomgerjesztő.



 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Földieper
Földieper

A földieper (szamóca) igen értékes gyümölcs. Élőhely szempontjából nem túl válogatós, megterem a tengerparton, az erdőben vagy akár a hegytetőn is.

A földiepret először Cato római szenátor említette írásaiban. Az elpusztult Pompei mozaikjaiban fellelhető a földieper kópé, valószínűleg, mint vizelethajtót használták. Sokáig úgy gondolták, hogy csak a növény leveleit érdemes gyógyteákban használni, a gyümölcsöt egyáltalán nem fogyasztották. A 12. században Hildegar von Binger apácarendfőnök-nő, úgy rendelkezett, hogy a földieper alkalmatlan az emberi fogyasztásra, mivel a gyümölcs túl közel nő a földhöz, és attól kell tartani, hogy kígyók és békák szennyezik be. Mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ekkoriban a földieper egyáltalán nem volt népszerű. Az első vázlatrajzot csupán 1484-ben készítették a növényről. Charles Linné, a híres botanikus volt az, aki eloszlatva a félelmeket, újra az ehető gyümölcsök közé sorolta az epret: ennek bizonyítására saját maga is bőségesen fogyasztotta.

Mindezek ellenére a földieper csak az 1800-as években jelent meg az európai piacokon, mint portéka, de akkor sem, mint termesztett, hanem mint vadon gyűjtött gyümölcs. Az európai arisztokrácia hamar megkedvelte, és saját kertjeikben számos helyen telepítettek töveket. Nagy hatással volt az Észak-Amerikában vadon termő szamóca a gyümölcsnépszerűsítésében, mivel az ottani fajták nagyobb, szebb és ízletesebb termést adtak. Ezen kívül Chiléből és Peruból is kerültek a kereskedelembe fajták. A növénynemesítők számára mindez elegendő volt ahhoz, hogy a legjobb földieper fajtákat állítsák elő.

Talán megmosolyogtuk az imént említett apácarendfőnök-nő intézkedését, de azért volt némi igaza. Általános szabály, hogy a gyümölcsöket evés előtt meg kell mosni, ez azonban fokozottan érvényes a földieperre. Ráadásul nem is lehet tökéletesen megmosni, a legalaposabb tisztítást követően is maradnak rajta a földről származó szennyezések. Éppen ezért pl. csecsemőknek szigorúan tilos adni, de megfontolandó fogyasztása a terhesség első három hónapjában levő kismamáknak is. Természetesen az eper felületét azért meg lehet tisztítani annyira, hogy elfogyasztása ne okozzon semmilyen panaszt. Ugyanakkor minden évben előfordulnak bakteriális bélfertőzések vagy vírusos gyulladások a rosszul megmosott eper miatt. Különösen figyelnünk kell akkor, ha az epret fagyasztani kívánjuk, mivel a fagyasztás nem pusztítja el a kórokozókat, csak megállítja a növekedésüket. Felengedés után azonban a mikroorganizmusok újra elkezdenek osztódni. így a tavasszal rosszul megmosott és lefagyasztott epertől karácsonykor is kaphatunk hasmenést.

Hazánkban a földieper igazi szezon gyümölcs. Bár szinte egész évben beszerezhető, de a zölden leszedett, távolról szállított, valamint a melegházban nevelt földieper sem zamatában, sem élettani hatásaiban meg sem közelíti a szabad földön, éretten leszedett gyümölcsökét, melyek bővelkednek vitaminokban, ásványi anyagokban és nyomelemekben.

Antioxidáns hatás

A földieper gazdag forrása az antioxidáns vegyületeknek (fenolszármazékok, flavonoidok, antociánok), melyek képesek arra, hogy a szervezetet a keletkező és a sejteket károsító szabd gyökök hatásaitól, megvédjék. A vizsgálatok szerint a földieper a legerősebb antioxidáns gyümölcsök, közé tartozik. Különösen hatékony védőhatása idősebb korban a különféle, ún. neurodegeneratív betegségekkel szemben, mint pl. Alzheimer-kór, vagy olyan egyéb károsodásokkal szemben, mint pl. az érfal szerkezetének oxidációs sérülései. A gyümölcs képes fokozni a szervezetben az A-vitamin előanyagának, a karotinnak a vérszintjét, valószínűleg azáltal, hogy gátolja a vérből való kiválasztását. Mivel a karotin és a belőle keletkező A-vitamin szintén erős antioxidáns hatással bír, így a földieper kifejezetten erősíti ezen anyagok pozitív élettani hatásait.

Daganatgátló hatás

A földieperben bőségesen találhatunk rákellenes hatóanyagokat. Számos vizsgálat igazolta ezeknek a vegyületeknek a jótékony hatását különféle tumortesztekben. Kimutatták, hogy a földieperből nyert kivonat gátolja a májtumor sejtjeinek növekedését. Azt is bizonyították, hogy a tumorgátló hatásában fontos szerepet játszik a daganatok növekedéséhez szükséges érfaktorok bénítása, amelyek hiányában a rákos sejtek ellátásért felelős érhálózat nem tud kialakulni. A földieper hatóanyagainak különleges tulajdonsága az is, hogy a gyógyszerekkel szemben ellenálló rákos sejtek gyógyszerérzékenységét növelni képesek. Ezekben a rezisztens sejtekben működik egy speciális pumpa, ami a bekerülő daganatellenes gyógyszermolekulát egyszerűn kipumpálja, ezáltal nem hagy esélyt arra, hogy á vegyület kifejthesse rákellenes hatását. A földieper hatóanyagai képesek ezt a pumpát bénítani, így a daganatsejt védekező mechanizmusa lelassul és a gyógyszerek könnyebben elpusztíthatják őket. Igazolták, hogy a fagyasztott eper is képes erre. A gyümölcsben található vegyületek gátolják számos olyan nitro-származék keletkezését is a szervezetben, melyek szintén rákos sejtek keletkezését idézhetik elő. Fitoösztrogén tartalma révén hasznos lehet a prosztata daganatok megelőzésében és kezelésében is. Mindezek alapján elmondható, hogy a földieper nagyon fontos táplálék a daganatok megelőzésében és kezelésében is.

Vasfelszivódást serkentő hatás

Bár a földieper nem tartozik a legtöbb vasat tartalmazó gyümölcsök közé, mégis jelentősége van a vaspótló kezelésekben. Klinikai vizsgálatokban sikerült igazolni, hogy a földieper levének fogyasztása segíti a vas felszívódását rizstartalmú ételekből. Hz a hatás feltételezhetően a benne található C-vitaminnak, valamint citromsavnak köszönhető. Ugyan ezen hatása elmarad a citromféléktől, de elég erős ahhoz, hogy a szervezet vaskészleteit segítsen minél hamarabb feltölteni.

Népgyógyászati felhasználás

A népgyógyászatban a földiepret májbetegségek kezelésére, idült bőrbetegségek kezelésére, vese- és hólyaggyulladás ellen, valamint hangulati zavarok kezelésére használják. Ezeket a hatásokat tudományos módszerekkel azonban eddig nem sikerült igazolni.


Dr. Gáspár Róbert
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Eper minden mennyiségben...
eper4.jpg
Itt az eperszezon végre. Minden évben erre várunk, mi, gyümölcskedvelõk. Az eper nem csupán gyümölcs, már önmagában desszert. Ha igazán érett, édességével pótolni képes még a legjobb csokit is. Összefoglalva, imádjuk, ezért készültem néhány recepttel, és pár információval az eperrõl.
Bár a címben az eper korlátlan fogyasztására utalok, azért ne essünk neki 10 kg epernek egyszerre. Bár energiatartalma nagyon alacsony, cukortartalma azért még van, amit a cukorbetegeknek be kell számítaniuk a napi megengedett szénhidrátbevitelükbe. 100 g eper 35 kcal-t és 7 g Ch (szénhidrát)-ot tartalmaz.
Magas A- és C-vitamin tartalommal rendelkezik. Segít leküzdeni a székrekedést és nagyon jó vízhajtó is.
Elõszezonban epret vásárolni nem célszerû, ha csábító is, hiszen ilyenkor még más országokból szállítják hozzánk, és számos romlást, penészedést megakadályozó szerrel kezelik. Ezért legyünk türelmesek addig, amíg a hazait nem vehetjük meg a piacokon.
A szamóca (Fragaria) a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. Az eper a szamóca hétköznapi megnevezése. Hivatalosan az eperfa termését nevezzük epernek, a köznyelvben mégsem ez terjedt el.
A szamóca gyümölcse valójában nem termés, hanem a virág kocsányának megvastagodott csúcsa.
eper 1.jpg
Történelem

A mai erdei szamóca származási helye Kelet-Ázsia, ahonnan már a jégkorszak után elterjedt szinte valamennyi földrészen. Ez azt jelenti, hogy már az õsember is találkozhatott vele, gyûjtögetõ életmódja alatt felhasználta. Ennek ellenére sokáig nem termesztették: a római és görög történetírók a vadon termõ gyógyhatású növények közé sorolják.

A 15. században nem fogyasztási célzattal, hanem a növény szépsége miatt tartották. 18. századtól ismert, hogy újra termeszteni kezdték élelmiszerként. Ekkor az észak- és dél-amerikai eredetû fajok bevonásával, holland kertészmesterek jóvoltából kialakult a megszokott nagyméretû, bõven termõ ananászeper.



Felhasználása

Az eper levele:
- teáját béltisztításra, fertõtlenítésére, illetve izzasztó hatása miatt javasolják. (Az eperlevél tészta a faeper levelének alakjáról kapta nevét.)

Tört gyümölcshúsa:
- kúraszerûen alkalmazva fogfehérítésre használható. Bõrünkbe dörzsölve pompásan illatozó bõrradírt kapunk. A gyümölcspépbõl készíthetünk arcpakolást is.

A vadon termõ erdei szamóca beltartalmi értékei magasabbak a termesztett változatéhoz képest. Az idényben fogyasztott napi 5-6 szem már fedezi egy felnõtt teljes napi C-vitamin igényét. Említésre méltó A-, B1- és B2-vitamin tartalma is.

Epe, bélprobléma, fekély esetén nem javasolt a fogyasztása az apró magvak miatt.
Antibakteriális, gyulladás gátló hatású.


Túrós eperkrém

Hozzávalók 4 személyre:
• 37,5 dkg eper
• 4 evõkanál 100%-os narancslé
• 50 dkg túró
• vaníliarúd
• xilit ízlés szerint

Elkészítés: Az epret megmossuk, majd összeturmixoljuk. A narancslevet a túróhoz adjuk a xilittel és a vaníliával együtt, és habosra keverjük. Hozzáadjuk az eperpürét is, majd poharakba töltjük.


Agavés eperkrém leves

Hozzávalók:
• 1 kg eper
• 5-6 evõkanál agave szirup
• 2 doboz natúr joghurt
• 1 vanília rúd
• 1 dl tej
• 2 dl zsírszegény tejszín
• 1-2 dl narancslé


A tetejére:
• citromfû levelek
• eper

Elkészítés:
Az epret megmossuk, megtisztítjuk. Minden hozzávalót turmixgépbe teszünk, és homogénre keverjük az egészet. Tálalásig hûtõben tartjuk, a végén citromfûvel, eperrel díszítjük.

Jó étvágyat! Használjuk ki, hogy végre terem, mert sajnos csak rövid ideig kapható igazán finom eper. Ha tudunk, fagyasszunk le belõle, vagy készítsünk lekvárt.

miert-egyunk-epret-ha-magas-a-vernyomasunk.jpg
Kovács Judit
dietetikus
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyógyító gyümölcsünk: az EPER
eper 2.jpeg

Nem hiába várjuk annyira a tavasz első gyümölcsét, hiszen az eper amellett, hogy nagyon ízletes bogyós gyümölcsnek számít, az egyik legegészségesebb gyümölcs a világon.
Gondoltad volna, hogy minden része hasznosítható?

Legtöbben nyersen esszük meg, pedig akár külsőleg is felhasználhatnánk. Hogyan és mire, az a bejegyzés végén kiderül…



Milyen előnyei vannak az eperfogyasztásnak?

  • A földieper gyökerének kivonata vérzéscsillapító, vizelethajtó hatással bír, főzetével pedig hasmenést és vérhast is gyógyítanak.
  • Az eperlevél teájával bélfertőzést lehet kezelni, de ekcéma és vérszegénység esetén is javasolt a fogyasztása. Rendkívül erős lázcsillapító hatással bír.
  • A gyümölcs fogyasztása epe- és vesebántalmak esetén, reuma és köszvény kezelésére különösen ajánlható.
  • A szamóca fogyasztása serkenti a vérkeringést és a méregtelenítési folyamatokat.
  • Természetes fájdalomcsillapító.
  • Remekül oltja a szomjúságot.
Fogyasztása a jóllakottság érzetét kelti, ezért a fogyókúrázók kedvenc gyümölcsének számít. Mivel az eper 95%-a víz, ezért 100 g eperben csupán 35 kalória van.


eper 1.jpg

Fogyassz minél több epret a betegségek megelőzésére!


Milyen gyógyító hatású összetevői vannak az epernek?
  • Magas az antioxidáns tartalmának köszönhetően daganatellenes hatása is ismert.
  • A szamócában többféle vitamin is megtalálható. A-, B1-, B2-, és C-vitaminnak köszönhető ránctalanító hatása.
  • C vitamin tartalma vetekszik a citrusfélékével. 100 g szamóca 60 mg C vitamint tartalmaz.
  • Az eper kálium és magnézium tartalmán kívül az E- és C-vitaminja csökkenti a koleszterin szintet és a magas vérnyomást, megelőzi a trombózist és a vérerek beszűkülését, ezáltal a szívinfarktust is.
  • Az eperben lévő cink és a C-vitamin együttesen a vírusok és a baktériumok elleniküzdelemben segíti az immunrendszerünket.
eper_szamoca.jpg
Az eper használata külsőleg

  • Teája égési sérülésekre is használható, túl sok napozás után kellemesen hűsíti a leégett bőrt, öblögetésnél enyhíti a torokfájást, ínygyulladást.
  • Rendszeres fogyasztása segít a salakanyagok és a felesleges zsír eltávozásában.
  • Vértisztító és baktériumölő hatással is rendelkezik, ezért problémás bőr esetén is ajánlható.
  • Az eperből arcpakolást is készíthetünk. Használhatjuk önmagában, de keverhetjük barna cukorral, így egy kellemes bőrradírt kapunk. Ha zsíros a bőröd, célszerű joghurttal keverni, ha pedig száraz, akkor tejszínnel. A pakolást hagyd fent 15 percig az arcodon. Utána azt tapasztalhatod, hogy bőröd tiszta és feszes lesz.
  • A gyümölcsből készített pépet fogfehérítésre is használhatjuk, ha 5 percig a fogunkon hagyjuk.

Érdemes néha epernapot tartani – amikor kizárólag epret fogyasztasz -, hiszen az eper belsőleg is jó hatással van a bőrre, tisztítja és megerősíti azt. Ha ez nem megoldható számodra, akkor legalább az eperszezonban fogyassz naponta 20-25 dkg epret.



Íme egy gyorsan elkészíthető eperleves receptje:

eperleves.jpg


Hozzávalók:

50 dkg eper

2 dl tejszín

5 dl tej vagy víz

ha szükséges, méz az édesítéshez

Elkészítése:

Mosd meg az epret, szeleteld fel. Az egyik feléhez add hozzá a tejet (vizet), és turmixold össze, majd adj hozzá annyi tejszínt, hogy sűrű legyen. Ezek után tedd bele a maradék epret, és jól hűtsd le.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
India fűszere - A csodálatos kurkuma
A kurkuma fűszer- és gyógynövény. Eredeti hazája Dél- és Délkelet-Ázsia, de ma már a trópusokon mindenütt termesztik. A fűszer évelő növény, dörzsölve különleges illatot áraszt, virága sárga, és körülbelül 1 méter magasra nő. Thailföldön fiatal hajtását és virágát zöldségként fogyasztják.

A hinduknál nagy tiszteletnek örvend a kurkuma, esküvőkön a vőlegény kurkumapasztába mártott, megszentelt fonalat köt a menyasszonya nyakába. Nagy, ásott, banánlevéllel és fűszálakkal kirakott gödrökben tárolják. Majd megszárítják, szétdörzsölik és kosarakban kisajtolják.


20180201kurkuma.jpg

KurkumaFORRÁS: SHUTTERSTOCK.COM
A fűszer színét a közönséges gyömbérre emlékeztető gyöktörzsében és gumójában (Curcumae rhizoma) lévő nem mérgező, sárga festékanyaga (kurkumin) adja. A Worcester-mártás és a curry fűszerkeverékek alkotórésze, de sajátos aromája miatt használják tésztafélék, levesek színének, ízének javítására is. Étvágygerjesztő hatású.


Fűszerként alkalmazva felszívódását a fekete bors elősegíti, de ha célunk az, hogy a vastagbélbe jusson (például a vastagbélrák megelőzésére), nem kell fekete borssal társítani.
Átható aromája különleges, kesernyés, erős, szinte csípős. Hasonlít a gyömbéréhez, ezért is nevezik „sárga gyömbérnek”. Érdekes háttérízt ad a húsoknak, leveseknek, de pikáns ízt kölcsönöz különféle zöldséges ételeknek, szószoknak, leveseknek, a mustárnak is.


20190424fuszerek-a-konyhaban1.jpg

FORRÁS: ORIGO
Növeli a májban és egyéb szövetekben a glutationszintet. A glutation a test természetes gyógyító anyaga: természetes körülmények között a májban alakul ki három különböző aminosavból. Ezek a glutaminsav, a cisztein és a glicin. A glutation testünk egyik legerősebb antioxidánsaként ismert. Képes kisöpörni a szabad gyököket a testünkből, és küzd azok károsító hatásai ellen. Valószínűleg ezért alakult ki a tudósok körében az a nézet, amely szerint a test legerősebb gyógyító anyagaként tekintenek rá. Hatékonyan csökkenti a szervezetben zajló gyulladásos folyamatokat. A kurkumin csökkenti a bélben lévő toxinok szintjét. A kurkumin kemoprotektív (vegyi anyagokkal szembeni védő) hatású, gátolja a rákos sejtek növekedését.


20130313-kurkuma.jpg

FORRÁS: TÁFELSPICC
Indiában a nők kurkumás vizet használnak arcmosásra, mert aranyló, fénylő színt kölcsönöz a bőrnek. Ezenkívül kitűnően tisztítja a pórusokat, szabályozza a faggyúmirigyek működését, fokozza a vérkeringést, támogatja a kollagén termelődését kívülről és belülről egyaránt.

A perzsa konyhában nemcsak a rizsnek adja különleges színét a kurkuma, de olyan gyakori fűszer, hogy szinte minden második recept így kezdődik piríts hagymát, és szórd meg kurkumával.

Az élelmiszeripar joghurtok, fagylaltok, kekszek, tejtermékek színezésére használja a kurkumát. Néhány indiai államban a kurkuma levelébe tekerve főznek különleges ételeket, és gyakoriak az olyan receptek is, melyekhez frissen reszelt kurkuma szükséges. Házi mustárt is viszonylag egyszerű készíteni mustármagból, kurkumából, sóból, cukorból és némi fehérborecetből. Bátran használja tehát ezt a csodálatos, sokoldalú fűszert!
 
Utoljára módosítva:

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ellenállhatatlan cseresznye: az istenek eledele

Nehéz ellenállni a ropogós cseresznyének. Úgy kínálja magát, ahogy talán egyetlen más gyümölcs sem. Olyan, mint a chips, a sós mogyoró vagy a sült krumpli. Nehéz abbahagyni. De miért is kellene?

Ismerjük meg!
3221_1.jpg

A cseresznye (Prunus cerasus, Prunus avium) gyönyörű gyümölcs. 20-25 méteresre is megnövő, termetes fája tavasszal halványrózsaszín virágaival kápráztat el bennünket először. Rovarbeporzású, a méhek és egyéb apró rovarok örömmel dongják körül illatos virágait. Május végén, júniusban általában párban lecsüngő, formás, szív alakú, gömbölyded bogyói nyitják meg nyári gyümölcseink sorát. Az első, még vízízű és halovány szemek megjelenésének annyira örülünk, hogy méregdrágán is megvesszük a piacon. Az érett gyümölcs fényes héja lehet egészen világos, fehéres sárga is, így könnyen megtévesztheti a kertek mellett elhaladó és érett szemekre vadászó turistákat, de vannak már-már fekete, mély bordóra érő cseresznyefajták is. Minél nagyobb szeműek, annál jobbak, szebbek, drágábbak, akár 2-2,5 cm-es átmérőjűekre is nőhetnek. Fajtától függ héjának puhasága és a gyümölcshús lédús volta. A korán érő cseresznyék általában világosabbak, a későiek a sötét szeműek. A gyümölcs íze éretlenül fanyar savanyú, éretten édes, olykor kesernyés. Csonthéjas magot rejt.
Csaknem ezer fajtája közül -, melyek nagyjából érési sorrendben a Münchebergi korai, Májusi korai, Pomázi hosszúszárú, Biggareau Burlat, Valerij Cskalov, Jaboulay, Szomolyai fekete, Margit cseresznye, János cseresznye, Sunburst, Solymári gömbölyű, Linda, Germersdorfi óriás, Van, Stella, a már későinek számító Hedelfingeni óriás, a Kavics cseresznye, a Katalin stb., - alig egyet-kettőt ismerünk névről. Valamennyi őse valószínűleg az alig 1 cm-es átmérőjű gyümölcsöt termő erdei (Cerasus silvestris) vagy vadcseresznye, amely lomberdeinkben, főként tölgyesekben mindenhol megtalálható. Szinte egész Eurázsiában megél, apró piros bogyói meglehetősen savanyúak. Nevezik madárcseresznyének is. Ez persze nem jelenti azt, hogy a madarak ne választhatnák inkább az édes kerti fajtákat eledelül. A kerti cseresznyét is hívják így: az "avium" a latin avis=madár szóból származik. A cseresznye a madarakra bízza magjának elterjesztését, cserében finom gyümölcshússal jutalmazza őket. A vadcseresznyéből lassú szelekció eredményeként alakultak ki a mai fajták.


Miért jó?
3221_2.jpg

Az úton levő ókori katonák egyik legkedveltebb szomjoltója a cseresznye volt, méltán, hiszen 78-82%-a víz. 100 grammjának, egy marék cseresznyének az energiatartalma 65-70 kcal, mintegy 264-295 kJ. Alig van benne zsír (0,3 g) és fehérje, viszont 13 grammnyi szénhidrát, 1,3 g növényi rost van benne.
Természetesen gyümölcscukor tartalma attól is függ, mennyire érett cseresznyével van dolgunk. Kifejezetten sok A-vitamin, valamint B1-, B2-, B6-vitamin van benne, továbbá fólsav, pantoténsav, niacin, biotin és riboflavin. Jelentős, 10-15 mg-os C-vitamintartalma.
Az ásványi anyagok és nyomelemek közül foszfor, kalcium és nátrium, kobalt tartalma említendő, viszonylag sok, 190-220 mg káliumot, valamint vasat rejt. Összetétele miatt kedvezően hat a fogak és csontok fejlődésére, egészségére, ideális csemege a fejlődő, csontosodó gyermekszervezetnek.
Termését gyógynövényként is számon tartják. Szárából, tisztító, vízhajtó, méregtelenítő hatású teát készítenek. Még a pattanások elmulasztását is megfigyelték. Hasonló élettani hatást lehet megfigyelni magának a gyümölcsnek az elfogyasztása nyomán is, télire azonban csak a száraz szár marad.
Színes karotinoidjai (béta-karotin, lutein és zeaxantin), antociánjai és flavonoidjai gyulladásgátló, fájdalomcsillapító hatásúak, ennélfogva hörgőpanaszokra, náthás bajok ellen is hat. Napi negyed kiló cseresznye fogyasztása már kimutathatóan csökkenti a vér húgysav-szintjét, és az ízületi betegségek megelőzésében, karbantartásában tulajdonítanak neki. A kumarinszármazékok jellegzetes ízének meghatározói.

Hogyan fogyasszuk?
Lehetőleg frissen fogyasszuk, még a szedés napján. A hűtő alsó fiókjában legfeljebb két-három napig, ideális páratartalom mellett egy hétig tárolható. Csak -1,8 °C fokon fagy meg. Leszárazáskor a gyümölcs sérülhet, ezért ajánlatos csak közvetlenül fogyasztás előtt leszedni a szárakról. A cseresznyét mindig mossuk meg, mert gyakran permetezett. Ennek legkíméletesebb módja, ha egy vízzel telt edénybe borítjuk a gyümölcsöt, és hideg-langyos vízben mintegy 15 percig áztatjuk, majd gyümölcsszűrő segítségével óvatosan lecsorgatjuk róla a vizet. Így a gyümölcs sem törik meg, másrészt az áztatás alatt a kukacos szemek színt vallanak, és könnyen kiválogathatók.
Jól bírja a mélyhűtést, így vitaminjai megmaradnak. Előtte érdemes kimagozni.
A cseresznye főzéssel is tartósítható. Így is sok értékes növényi rostot tartalmaz, de a vitaminoknak már csak töredékét találjuk meg benne. Befőttnek, édességnek csakis leszárazva, kimagozva használjuk fel. Magja különben is enyhén mérgező lehet. Ízletes ételek a cseresznyével készült gyümölcslevesek, rostos gyümölcslevek, torták és sütemények, rétesek. A kandírozott cseresznye süteményekbe vagy koktélok díszítésére használatos. A cseresznyéből bort vagy pálinkát is lehet készíteni. Leveleit fehérborba áztatva különleges italt nyerünk.

Tippek, tanácsok
A legjobb természetesen a saját kertben termő, fáról szedett "cseri". Piacon mindig érettet vegyünk, mert leszedve már nem tud utánérni. A jó gyümölcsös nem sajnál vevőitől néhány szem kóstolót. A gyümölcsök legyenek épek, folt- és repedésmentesek, kemények és fényes héjúak. A puha, tompa fényű cseresznyék gyakran kukacosak. A szárral együtt kínált cseresznyén tudjuk csak ellenőrizni az áru frissességét: szára legyen kemény és élénk zöld, levelei szintén. A cseresznye érzékeny a nyomódásra, ezért zacskó helyett jobb dobozban, kosárban hazaszállítani.
A csonthéjas termésekre jellemző keserű glükozidok, a prunazin és az amygdalin a cseresznyében is megtalálhatók, feltehetően a belső a magot védik. A benne lévő amygdalin és az azt ciánsavvá alakítani képes enzim nem érintkezhet egymással, hiszen ez a növény számára is mérgező volna. Ha viszont valaki ráharap a magra, a kémiai reakciót beindítva mérget szabadít fel. A cianoglükoziddá alakult anyagok kis mennyiségben fokozzák a légzést és az emésztést, még rákellenes hatást is tulajdonítanak nekik. Nagy mennyiségben azonban mérgezők. A gyümölcshúsban csak nyomokban található meg. Az amygdalinból víz és az emberi emésztőrendszerben található gyenge savak és emésztőenzimek jelenlétében is mérgező ciánsav képződik.
A cseresznyéből gyorsan bekapkodunk akár fél kilót is. Nyugodtan ehetjük, mégis sokan óvakodnak tőle, mert gyümölcssavai érzékennyé teszik a fogakat a fognyaknál. Érdemes megszívlelni továbbá a tanácsot, hogy nagy mennyiségű cseresznye bekebelezése után inkább ne igyunk vizet, mert a héján található élesztőgombákat csak a tömény gyomorsav képes azonnal elpusztítani. Ha a felhígított emésztőnedvek életben hagyják, az élesztőgomba erjesztő munkája nyomán puffadás, gyomorfájás lehet a panasz.
Ha tehetjük, terebélyesre növő fáját célszerű a többi fától távol, a ház és terasz közelébe ültetni, ahol kitűnő árnyékot adhat. Egyetlen ügyesen gondozott fa évente 80-100 kg terméssel ajándékozza meg gazdáit. Ha különböző időben érő fajtákat oltunk, vagy oltatunk egy tőre, az egész szezonban elláthatja a családot friss, ropogós gyümölccsel. Gondozása nem nehéz, de metszéséhez kérhetjük szakember segítségét. Szedéskor vigyázni kell az ágakra, nehogy mindjárt a következő évi termést is megtépázzuk. Lehetőleg egyetlen szemet se hagyjunk a fán, így őrizhetjük meg legjobban a túlérett szemeken megtelepedő kártevőktől. Élénk zöld, 7-10 cm hosszú, ovális, fűrészelt szélű levelei ősszel szépen sárgulnak.

Érdekességek
Mivel szép és ízletes gyümölcsről van szó, nem csoda, hogy az ókorban az istenek eledelének tartották. A távol keleten is élnek változatai, s méltán híres a japánok tavaszköszöntő ünnepe, amit a cseresznyevirágzáskor tartanak. A cseresznye ott a fiatalság és a megújulás jelképe.
A cseresznye ma ismert kerti változatait sokan a lakomáiról híres Lucullus hadvezérhez kötik, aki perzsa hadjáratát követően a pontuszi Kerasuntból hozott egy ízletes nagy szemű fajtát Itáliába i.sz. előtt 64-ben. Innen van botanikai neve is: Prunus cerasus vagy Prunus avium. Ennek ellentmondani látszik, hogy a legkorábbi írásos emlékek a cseresznyéről az i.sz. előtti 4. századból valók. Nyugat-európai kelta sírleletekben is találtak a vadcseresznyénél nagyobb szemű cseresznyemaradványokat. A csemegévé nemesített gyümölcsfajták bizonyára tudatos szelekció eredményeként alakultak ki. Tenyésztésük a Földközi tenger medencéjében már az ókorban megkezdődött. A cseresznyétől egyértelműen különböző meggyet eltérő néven csak a XVI. századtól említik.
Hazánkban szívesen ültetik szőlős kertekben, mert ha a cseresznye virágzáskor elfagy, a szőlő kárpótolhatja termésével a gazdát, a cseresznye viszont a szőlőt veszélyeztető májusi fagyra nem érzékeny.
Szép erezésű, vöröses fája és gyökere kemény, értékes bútoralapanyag. Intarziák, bútordíszek, hangszerek alapanyagául szolgál, a biedermeier korában vált kedveltté.
Ha a cseresznyefa kérge sérül, gyantát ereszt, amit filckalapok keményítésére használtak. Borban feloldva pedig köhögés ellen kortyolták.
A cseresznyemagokat lenvászonba téve és kályhán melegítve eleink melegítőpárnának használták.

https://www.hazipatika.com/taplalkozas/zoldseg_gyumolcs/cikkek
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
A Megújulás Titkai: Meridián Testtérkép Az Egészségért!

meridian-vonalak.jpg


A kínai orvoslás szerint 59 mellékmeridián van a testben. Hogyan befolyásolják a meridiánok közérzetünket?

A csakrákban összegyűjtött és tárolt életenergiát az éteri levegőnél is finomabb halmazállapotú láthatatlan vezetékrendszer szállítja az egész testet behálózó meridián csatornáin keresztül.

A meridiánok láthatatlan, éteri halmazállapotú energiavezetékek, melyek feladata a csi, a vitális életenergia szállítása és szétosztása szervezetünkben.

A kínai orvoslás szerint 59 mellékmeridián van a testben. Az indiai gyógyítók szerint viszont több százról, sőt ezerről is beszélhetünk.

A meridiánvezetékek hivatottak arra, hogy a csakrákból a csit szállítsák, oda-vissza keringessék. Mindegyik vezetéken vannak bizonyos helyek, érzékeny pontok, apró bemélyedések, melyek azt szolgálják, hogy akupunktúra- vagy akupresszúrapont-masszázzsal a csi-energiára hatással tudjunk lenni. Ezáltal egyben kezelni lehet a vezetékekben az energiaáramlás minőségét, és így a hozzá tartozó belső szervben lévő rendellenességeket.

A meditációs és csi-kung gyakorlatok során lehet érzékelni a csi áramlását, de akupunktúra- és akupresszúramasszázs során is nyomon követhető a csi-áramlás útvonala.

Hogyan befolyásolják a meridiánok közérzetünket?

Az akupresszúrapontok kezelésével fokozhatjuk a jó közérzetet, mivel így egyidejűleg a meridiánokra és a csakrákra is hatást gyakorolunk, több síkon is hatva ezáltal az energia-egyensúlyra. A meridiánok és a csakrák a lélek kommunikációs eszközei, a test által oda-vissza ható kapcsolatrendszer. Ha a lelket a testen keresztül nézzük, azt jelenti, hogy pl. a betegséget egy lelki probléma jeleként értelmezzük.

Így lesz a kellemetlen betegségből felhívás, hogy többet törődjünk önmagunkkal, hogy több szeretettel, idővel ajándékozzuk meg önmagunkat, és hogy figyeljünk befelé. A betegség először a mentális vagy a lelki síkon alakul ki, majd megjelenik a fizikai testben is, ha nem történik meg a tévedés helyesbítése vagy gyógyítása. Gyakran már abban a pillanatban bekövetkezik a gyógyulás, ha perspektíváinkat és szemléletmódunkat megváltoztatjuk.

Építsünk be mindennapjainkba pozitív gondolatokat, és ismételjük el ezeket többször. Ezáltal is megtapasztalhatjuk hogy az energia áramlani kezd, és valami új keletkezik. A megerősítések kivezethetnek minket a negatív életfelfogásból, és segíthetnek az életet pozitív szemszögből megélni.

A teljes gyógyulás mindig magába foglalja a test egész környezetét, nem korlátozódik csupán egy szervre vagy tünetre.
csikung-vilaga-eloadas-acupunkture.jpg
A test meridiánjaihoz tartozó hat jin és hat jang szerv

Hat jin szervet neveznek meg a kínai gyógyítók. Ezek a test mélyebb rétegében találhatók. Feladatuk a test számára nélkülözhetetlen anyagok termelése, raktározása és szabályozása. A hozzájuk tartozó meridiáncsatornát ezekről a szervekről nevezték el.

Jin szerveink: tüdő, lép, hasnyálmirigy, szív, vese, máj és szívburok.

A jang szervekből is hat van, amelyek általában üregesek. A mozgással és a test anyagainak megváltoztatásával foglalkoznak, illetve a vízháztartást és a hőmérsékletet szabályozzák.

Jang szerveink: vastagbél, gyomor, vékonybél, húgyhólyag, epehólyag és a hármas melegítő, ami nem szerv.

A két fő irányító összefogó meridián elöl középen a jin befogadó és hátul középen a jang kormányzó.

Minden meridiánvezetéknek van egy-két-órás időzónája ,amikor a legerőteljesebben dolgozik a hozzá tartozó szerv, ezt maximumidőnek nevezzük. Ez természetesen maga után vonja, hogy van olyan idő is, amikor ugyanez a szerv a legalacsonyabb intenzitással működik, ezt minimumidőnek hívjuk.

Időzóna-változásnál ezek az időpontok elcsúszhatnak, és felborulhat a szervezet biológiai egyensúlya.

Az alvás és a bevitt tápanyagok minőségére, valamint az anyagcsere-folyamatra való tudatos, pszichés odafigyeléssel (salakanyagok rendszeres ürítése) visszaállíthatjuk a szervezet bioritmusát. A különböző légzőgyakorlatokkal, masszázzsal és testmozgással is segíthetünk visszabillenteni a szervezet erőegyensúlyát.

Meridiánok Maximumidő Minimumidő

Tüdő – jin 3.00–5.00 15.00–17.00

Vastagbél – jang 5.00–7.00 17.00–19.00

Gyomor – jang 7.00–9.00 9.00–11.00

Lép, hasnyálmirigy – jin 9.00–11.00 19.00–21.00

Szív – jin 11.00–13.00 23.00–1.00

Vékonybél – jang 13.00–15.00 1.00–3.00

Hólyag – jang 15.00–17.00 3.00–5.00

Vese – jin 17.00–19.00 5.00–7.00

Szívburok – jin 19.00–21.00 7.00–9.00

Hármas melegítő – jang 21.00–23.00 9.00–11.00

Epehólyag – jang 23.00–1.00 11.00–13.00

Máj – jin 1.00–3.00 13.00–15.00


szervora.jpg

A Csung Jüan Csikung rendszere a meridiánokra épül.
Ha megfelelő mennyiségű és minőségű csi áramlik a meridiánokban, akkor egészségesek vagyunk, az egészségünk megőrizhető.
A hatékonyabb csi áramlásához,a szervezet egészséges működéséhez,a betegségek nagyfokú javulásához hozzájárul az alternatív terápiák közül a piócaterápia,
Dr Simoncsis Péter sebész visszaemlékezése :http://tgy-magazin.hu/uj-a-terapiaban/egeszsegre-tapadva
Mint minden terápiánál itt is figyelembe kell venni a kizáró tényezőket.
Alaposan meg kell győződni a kezelést végző személy tudásáról.Előfordulhat ,hogy minimális eü ismeretekkel rendelkezik és úgy végzi a kezeléseket.Az igaz,nem tudom milyen hivatal ,milyen feltételekkel adja ki az engedélyeket.
Mindezt azért írom le mert a napokban hallottam olyan eseteket ahol a kezelést végző személy igencsak híjján volt az eü ismereteknek.Orvosi pióca helyett lópiócával gyógyít,amely igencsak sok fertőzést hordoz magában.Olyan tanácsot is adott,ha valakinek fáj a gyomra nyelje le a piócát.Ha valaki aki ilyen tanácsot kap egy kicsit is elgondolkozik azonnal rájön ,hogy az egyenlő a halállal.
A másik kezelést végző személy a visszérre rakta a piócát ,a beteg életét az őt elkisérő rokon mentette meg ,nyomókötést helyezett a pióca helyére és azonnal kórházba szállította ,ahol összevarták a sebet.
Minden terápiában ott van a veszély,de ha megfelelő személy végzi minimálisra lehet csökkenteni ,alapos kikérdezés után elhárítható a veszély.
Socrates kedvenc mondása jut eszembe:Beszélj,hogy lássalak.
A szlogen még mindig a régi,kérdezze kezelőorvosát,gyógyszerészét.
Köszönöm,hogy elolvastátok.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt most találtam,mennyire igaza van,hisz nem lehet elsajátítani pár óra alatt egy terápiás eljárást.
Sajnos nagyon divatba jött ez a "tanulási" forma,gyorsan elvégezni egy éppen futó tanfolyamot és kőgazdaggá válni belőle.

Első Magyar Piócaterápiás Központ

TÉNYEK, melyek biztosítják a stabil hátteret és garantálják a minőséget:
- 15 évnyi szakirányú képzés
- nemzetközileg elismert piócaterápiás bizonyítvány
- több, mint 20 éves természetgyógyászati tapasztalat
- a mi nevünkhöz köthető a piócaterápia újbóli meghonosítása Hazánkban
- 10 évnyi piócaterápiás tapasztalat
- 35 000-et is meghaladó sikeres kezelés
- pontos diagnózis felállításának képessége, amely nélkül nem kezdhető sikeres kezeléssorozat
- Terapeuta, aki az Amerikai Egyesült Államok első és egyetlen, FDA által is elfogadott és bejegyzett piócaterápiás szakértője. Több New Jersey és New York állambéli kórházban és magánrendelőiben önálló prakszissal rendelkezik.
ALAPELV:
Mi nem hírdetünk és nem is tartunk 2 napos tanfolyamot, mivel a piócaterápia ennél sokkal mélyebb ismereteket igényel!
Tudomásul kell venni, hogy ez nem válhat unatkozó háztartásbeliek, önjelölt boszorkányok, atlantiszi aranyemberek, vagy bukott autókölcsönzősök divatos hóbortjává!
A piócaterápia helytelen alkalmazása súlyos egészségkárosodást okozhat!
Ha úgy érzi, hogy valódi szakértelmet és minőséget érdemel, várjuk szeretettel!
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves,köszönöm a megtisztelő bizalmadat.
De,egy határozott,magabiztos személy miért kér feloldozást,segítséget?
Mindenki érezte már magát magányosnak amikor elveszített valakit,aki számára nagyon fontos volt.
Igaz,nem mindegy milyen életkorban történik,mert egy fiatal gyorsabban dolgozza fel az elvesztést még ha néha fel is szakadnak a sebek ,mint egy idősebb személy aki talán sok-sok évet élt azzal a személlyel akit elveszített.
Egy fiatal előtt még ott van a nagybetűs élet ,van még remény,de egy idős ember már legtöbbször feladja.
Akit nem tanítanak meg vagy nem tanulja meg a feladatok megoldását ,ami néha jól,néha nem a tervnek megfelelően alakul,az alkoholhoz,droghoz és különböző módszerekhez folyamodik.
Mindig a megoldást kell keresni,nem belesüppedni a problémába.
Bízom benne megtalálod a kivezető utat saját magad,hisz benned van minden amire szükséged van.
További szép napokat.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Tények és tévhitek a szénhidrátokról

Számtalan olyan diétáról olvashatunk manapság, amelyben kisebb-nagyobb mértékben száműznünk kell étrendünkből a szénhidrátokat. Mindezt azért, mert az emberek fő gonoszként a szénhidrátokat okolják az elhízás miatt. Pedig a szénhidrátokra nagy szüksége van szervezetünknek.
Nélkülük nem működnének egészségesen létfontosságú szerveink, nem fejlődne szervezetünk, nem lenne energiánk a mindennapi feladatokhoz, és nélkülük a fogyókúra sem lenne sikeres. A sok tévhit eloszlatásáért most pontokba szedtük a legfontosabbakat.

1. Nem eszek szénhidrátot, mert fogyókúrázok - tévhit
Szénhidrátokra ugyanúgy szüksége van szervezetünknek, mint zsírokra és fehérjékre. Nem száműzhetjük őket étrendünkből, még fogyókúra idején sem. Bár a szervezetünk számára nélkülözhetetlen glükózt képesek vagyunk előállítani bizonyos aminosavakból, tejsavból és glicerinből, de ha nem fogyasztunk elegendő mennyiséget a szénhidrátokból, akkor testünk a saját fehérjéit, az izomzatot kezdi el lebontani, emellett felborul a só- és vízháztartásunk. Tény, hogy diéta során jobban oda kell figyelnünk arra, hogy mennyit is fogyasztunk belőlük, és még fontosabb, hogy milyen minőségben. Diétázás alatt részesítsük előnyben a zöldségeket, a gyümölcsöket, a teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket, amelyek szénhidráttartalmuk mellett magas rost-, vitamin- és ásványi anyag-tartalommal rendelkeznek. Rosttartalmuk révén segítenek az egészséges bélrendszer működésében, szabályozzák és szinten tartják a vércukorszintünket, vagyis segítik a testtömeg-csökkentő programunkat.

2. A szénhidrátok miatt alakulnak ki a zsírpárnáim – tévhit
A TÁPLÁLKOZÁS ÉLETTANA ÉS BIOKÉMIÁJA I. A SZÉNHIDRÁTOK Nem mindegy, hogy milyen formában visszük be szervezetünkbe a szénhidrátokat, mert fennállhat az elhízás és a cukorbetegség veszélye. A táplálkozás élettana és biokémiája I. A szénhidrátok Az élelmiszereinkkel elfogyasztott szénhidrátok egy része glükóz formájában felszívódik, és a véráramba kerül, energiát szolgáltatnak testünknek. Az a mennyiség, amelyet nem hasznosítunk azonnal, glikogénné alakul, a májban és az izomzatban raktározódik. Ezek könnyen hasznosíthatóak szervezetünk számára, ha szükség van rájuk. Elhanyagolható mértékben következik be a szénhidrátok zsírrá történő átalakítása, ugyanis ez egy nagyon energiaigényes folyamat, és csak akkor következik be, ha hosszú távon nincs szükség a hasznosításukra. A zsírpárnák nem a szénhidrátok miatt alakulnak ki, hanem amiatt, ha valaki nem égeti el, nem használja fel az élelmiszerekkel és italokkal fölöslegben bevitt energiát.

3. Minden, ami szénhidrátot tartalmaz, egészségtelen – tévhit
Sokan, ha meghallják a szót: szénhidrát, egyből a cukrokra, a fehér lisztre, a fehér kenyérre és a tésztára gondolnak. Részben helyesen, viszont a szénhidrátok nem csak a fentiek. Szinte minden táplálékunkban megtalálhatóak kisebb-nagyobb mennyiségben, legyenek azok zöldségek, gyümölcsök, magvak, hüvelyesek, húsok, tej és tejtermékek. Ezek pedig nem tartoznak az egészségtelen élelmiszerek közé, hiszen a szénhidrát mellett még sok más fontos makro- és mikroelemet tartalmaznak.

4. Az összetett szénhidrátoknak alacsonyabb a kalóriatartalmuk, mint az egyszerű szénhidrátoknak – tévhit
A szénhidrátoknak egységes a kalóriatartalmuk, amely szám szerint 4 kcal (16,8 kJ) grammonként. Az egyszerű szénhidrátok gyorsabban szívódnak fel, mert egyszerű alegységekből épülnek fel, emésztésük gyorsabb, mint az összetett szénhidrátoké, amelyek lassabban szívódnak fel, és nem okoznak hirtelen vércukorszint-emelkedést. Összességében elmondható, hogy bár a finomított cereáliák és a kristálycukor fogyasztását csökkenteni ajánlott, de a szénhidrátokat továbbra is iktassuk be az étrendünkbe, ha a kiegyensúlyozott táplálkozásra törekszünk.

Forrás: WEBBeteg Szerzőnk: Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember Módosítva: 2017.10.02 20:09, Megjelenés: 2017.10.02 20:09 Címkék: Szénhidrát, Tápanyag, Élelmiszer,

Részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszsegedre/17638/tenyek-es-tevhitek-a-szenhidratokrol
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Schobert Norbi: Olyan halálos járvány van Magyarországon, ahol 7 millió fertőzött van.
Ha valóban érdekelné az emberi test működése nem mondana ilyet ,sőt még a gondolatában sem fogalmazódna meg ez a mondat.
Azért mert valaki ducibb mint a megálmodott ts/magasság ,nem jelenti azt,hogy fertőzött ,nincs halálos járvány Magyarországon.
Számtalan oka van az elhízásnak,szervi betegségek,gyógyszerek .
Többeknek az a véleménye....persze mert sokat zabál...,keveset mozog...
Mielőtt itéletet mondana bárki is a kövér emberekre ,alaposan nézzen utána,miért vannak ezek a tünetek.

 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Szénhidrát híján „megáll” az agy, de zsírt is kell enni

thinkstockphotos-836782690-e1515148536240-1024x576.jpg


Nincs szükség fehérjeturmixokra, a szénhidrátmentes diéták rövid és hosszú távon is komoly problémákat, szövődményeket okozhatnak. Ami pedig a zsírokat illeti: bizonyos mértékben kellenek az egészséghez. Az egészséges élethez vezető út zsírokkal, szénhidrátokkal és fehérjékkel (is) ki van kövezve, egyiket sem szabad kirekeszteni az étrendből.
Bármit is mond az étkezési és a diétás divat, a fodrász, a barát, az önjelölt internetes megmondóember, e makrotápanyagok egyikét sem szabad kiiktatni az étrendből. Csak helyes arányukra, mennyiségükre és minőségükre kell odafigyelni, arra viszont nagyon.
Kétrészes sorozatot indítottunk annak tisztázására, milyen fontos élettani hatásai vannak a szénhidrátoknak, fehérjéknek és zsíroknak. Az előző részben Shenker-Horváth Kinga dietetikus segítségével bemutattuk a főszereplőket, most pedig ráfordulunk a nem titkolt célunk felé vezető útra.

Szénhidrát nélkül az agy se működik rendesen
A tápanyagok hiányának számos egészséget érintő hatása van, csakúgy, mint a túlzott fogyasztásuknak. A szénhidrátok alacsony bevitele mind rövid-, mind hosszútávon okozhat különböző problémákat, szövődményeket: olyan állapotok alakulhatnak ki, mint

  • fáradékonyság,
  • erőtlenség,
  • lehangoltság,
  • ingerültség,
  • szédülés,
  • fejfájás,
  • ájulás.
Ha nem viszünk be elegendő mennyiségű szénhidrátot a szervezetünkbe, akkor nagymértékben csökkenhet az állóképesség és a fizikai teljesítmény. Hosszú távú szénhidrátszegény étrend alatt az agyunk nem tud megfelelően működni, romlik a koncentrációs képességünk, az emlékezési és tanulási folyamatokban zavar keletkezik.

A napi szénhidrát minimumot általában 130-140 grammban határozhatjuk meg, csak az agy glükózigénye körülbelül 120 grammra tehető

– mondja a dietetikus.

A szénhidrátszegény diéta depressziót is okozhat, ugyanis a szénhidrátok szerepet játszanak az öröm- vagy boldogsághormonnak is nevezett szerotonin termelésében, amelynek az is fontos feladata, hogy közvetíti az agyban a jóllakottság érzetét.

A legértékesebb szénhidrátforrások a teljes kiőrlésű gabonák, a gyümölcs- és zöldségfélék, melyek bővelkednek vitaminokban, ásványi anyagokban és élelmi rostokban is. Ha megszorítjuk ezen élelmiszerek fogyasztását, akkor a nem megfelelő tápanyag ellátottságon túl a szükséges vitamin-, ásványi anyag- és rostmennyiséghez sem jutunk hozzá. A rostszegénység miatt pedig még székrekedéssel is számolni kell.

Fehérje híján minden felborul
Fehérjehiányos étrend fogyasztásakor a szervezet a saját fehérjéit kezdi lebontani. Az izomveszteség bekövetkezése pedig nemcsak sportolóknak, átlagembereknek sem kívánatos. Elégtelen fehérjebevitel esetén csökken az immunrendszer fehérje-ellenanyagainak a mennyisége, ezáltal gyengül az ellenálló képesség, a szervezet fogékonyabb lesz a fertőzésekre.

Huzamosabb ideig folytatott fehérjeszegény táplálkozás során a vér fehérjetartalma is csökken, aminek következményeként a szervezetben felszaporodik a víz, ödéma alakul ki.

Fehérjék hiányában hosszabb távon gyakorlatilag minden élettani folyamat felborul.

Egy átlagos, ülő életmódot folytató felnőtt napi fehérjeigénye hozzávetőlegesen 0,8-1 gramm/testsúlykilogramm, azaz egy 70 kg-os irodai munkát végző férfinak napi 70 gramm fehérje elegendő. Ez az ajánlott mennyiség könnyen bevihető egy kiegyensúlyozott étrend betartásával, a magyar lakosságra nem jellemző a fehérjeszegény táplálkozás.

Fehérjepótlásra ritkán van szükség
Az étrend-kiegészítőket forgalmazó cégek hathatós marketingtevékenységének ellenére az átlagembereknek, fogyni vágyóknak, amatőr, illetve hobbisportolóknak nincs szükségük arra, hogy fehérjeturmixot vagy más fehérjekészítményt fogyasszanak

– világít rá Shenker-Horváth Kinga.

Ezek a termékek legfeljebb akkor javasolhatóak, ha időhiány miatt valaki nem tud teljes értékűen táplálkozni. De ilyen esetben is maximum egy étkezést ajánlott csak helyettesíteni fehérjeturmixokkal, melyekből érdemes a mesterséges édesítőszerekkel és színezékekkel felturbózott különböző ízesítésű termékek helyett a natúr változatokat előnyben részesíteni és kiegészíteni gyümölcsökkel, zöldségekkel, gabonafélékkel.

thinkstockphotos-637868934-1024x686.jpg

Kép: Thinkstock

Élsportolók, különösen az erősportokat űzők fehérjeigénye többszöröse is lehet az átlag fehérjebeviteli ajánlásnak. Náluk előnyös lehet jó minőségű fehérjeturmixokat betervezni az étrendjükbe, azonban nekik is törekedniük kell arra, hogy a napi fehérjefogyasztásuknak legalább a felét olyan változatos, teljes értékű fehérjékben gazdag élelmiszerekből fedezzék, mint például sovány húsok, halak, tojás, tejtermékek. Az egészségi állapotunknak és céljainknak leginkább megfelelő fehérjekészítmény kiválasztásában pedig kérjük dietetikus szakember segítségét!

A zsír nem bánt, ha jól állunk hozzá
Hiába a zsír az egyik legnagyobb mumus, a túlzottan zsírszegény táplálkozás is káros az egészségre, a telítetlen zsírok elégtelen bevitele miatt akár komolyabb betegségek is kialakulhatnak. A zsírszegény étrendben zavart szenved a zsírban oldódó vitaminok felszívódása, és nem jut a szervezetünkbe elegendő mennyiségű esszenciális zsírsav. Az elégtelen zsiradékbevitel hormonális zavarok kiváltója is lehet. Valamint az sem elhanyagolható, hogy az íz- és az aromanyagok zsírban oldódnak. Tehát zsírok hiányában az ételeink nem lesznek olyan élvezetesek, ami pedig negatívan fog hatni a táplálkozáshoz való hozzáállásunkra.

A zsírok étrendi megszorítása vagy éppen növelése nagyon régóta sláger téma. Vannak divatos irányzatok, amik dicsőítik, mások pedig bűnösnek kiáltják ki. Ezek szélsőségek, ebben a kérdésben is van középút.

Nem hagyhatjuk ki az étrendből, a zsírok nélkülözhetetlenek az élethez, de figyelni kell a beviteli mennyiségen túl az ételek zsírsavösszetételére, ugyanis a különböző zsírsavak aránya nagyban befolyásolja egészségi állapotunkat

– figyelmeztet a szakember.

A csülök is beleférhet egy kiegyensúlyozott étrendbe, ha mellette törekedünk a hazai legújabb táplálkozási útmutató ajánlásainak a betartására. Használjunk változatosan zsiradékokat: kenyérkenéshez vékonyan margarint, zsírszegény sajt- vagy vajkrémet, sütéshez-főzéshez napraforgó-, repceolajat vagy ritkán akár kókuszzsírt, a salátákat pedig hidegen sajtolt extra szűz olíva-, tökmag- vagy lenmagolajjal ízesítsük.

A transz-zsírsavak bevitelére is oda kell figyelni, hiszen ezek szintén fontos rizikófaktorai a szív-érrendszeri betegségeknek. Magyarországon egyébként a 71/2013. (XI. 20.) EMMI rendelet alapján tilos olyan élelmiszert forgalomba hozni, amelynek összes zsírtartalmának 100 grammjában a transz-zsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyógyítás közadakozásból - de mi lesz a többiekkel?


Két gyereknek is összegyűlt a pénz a 700 milliós gyógyszerre. A Népszava arra kereste a választ, hogy mi lesz a többiekkel.

Évente csak Magyarországon 10-15 olyan gyerek születik, akinek szüksége lehet a világon a legdrágábbnak számító – Európában még csak nem is törzskönyvezett – 700 millió forintos gyógyszerre. Még ha hamarosan meg is történik az európai törzskönyvezés, a társadalombiztosítás támogatására aligha van esély.

A beteg genetikai sajátosságainak egyre pontosabb megismerésével mindinkább személyre szabott terápiák születnek, de ezeknek a várható egészséghasznuk így nehezen megítélhető – a másik oldalon viszont a beteg élete a tét. A 700 millió forintos terápiára eddig közadakozásból két SMA-betegségben szenvedő gyereknek, Zentének és Leventének jött össze a pénz. De mi lesz a többiekkel?

Molnár Márk orvos-közgazdász már az elején hangsúlyozta, hogy a két eset nagyon bonyolult jogi és etikai kérdéseket vet fel. Nem csak az kérdés, hogy mi lesz a többi beteggel, de az is: mi lesz akkor, ha a kifizetett összeg ellenére a kezelés mégsem bizonyul hatásosnak? Mi lesz, ha a kísérleti kezelés következtében bármilyen nem kívánatos esemény lép fel? Annak következményeit ugyanis a társadalombiztosítás keretein belül kell majd ellátni. A kezelést azért nem engedélyezték még Európában, mert egyelőre nem tudni pontosan, hogy milyen kockázatok és hasznok várhatóak annak alkalmazásától.

Molnár Márk, aki szerint a finanszírozónak nincs dolga nem engedélyezett kezelésekkel kapcsolatosan akkor sem, ha óriási a társadalmi nyomás. Szerinte, ha úgy véljük, hogy a gyógyszerek engedélyezése túl lassú vagy túl hosszadalmas, akkor ezen kell változtatni, ezt a folyamatot kell felgyorsítani. Nem lehet az a megoldás, hogy a nem engedélyezett terápiák alkalmazásából csinálunk rutint, főként nem közpénzből – tette hozzá.

Szebik Imre bioetikus, egyetemi docens szerint sem nevezhető ideális modellnek az, ami a két SMA-s kisgyerek gyógykezelésével történt. A szülők szempontjából érthető, hogy elnyomják a veszélyérzetüket, és a lehetetlentől sem riadnak vissza. A terápiához való ilyen hozzáférés azonban sérti az igazságosság elvét, hiszen a borsodi cigánytelepen élő, hasonló betegséggel küszködő gyerek szüleinek esélye sincs ilyen kampányt megszervezni – hívta fel a figyelmet.

A szakember szerint az, ami történik jogilag is aggályos, sőt később lehet következménye is, hiszen a szülők olyan szert adattak be a gyereknek, amelynek nincs európai törzskönyve. Ezzel szemben viszont az áll: túl hosszú ideig tart, mire ez a szer standard terápiává válhat, ezt pedig nem volt idő kivárni az érintett gyerekeknek. Kérdés, hogy mi esik nagyobb súllyal a latba: a terápia alkalmazásakor a jogsértés, vagy az, ha kezeletlenül marad a gyerek?

A gyűjtésről a szakember azt mondta: ha túl sokszor kérik az embereket arra, hogy mentsenek meg valakit, akkor gyorsan elvesztik érzékenységüket az adományozásra, másrészt kimerül az a réteg, amely képes adni. Úgy véli, az lenne a jó, ha a szülőknek nem egyedi marketingkampánnyal kellenek pénzt gyűjteniük az állam által nem finanszírozott gyógykezelésekre. Inkább létre kellene hozni egy alapot, akár a nemzeti biztosítón belül, ahová lehetne közadakozással gyűjteni hasonló esetekre.

Kovácsy Zsombor orvos, egészségügyi jogász szerint az, hogy egy adott betegségben, állapotban melyik gyógyszert kinek érdemes költséghatékonysági alapon adni, viszonylag megbízhatóan kiszámítható. Az viszont nagyrészt már morális kérdés, mennyiben érvényesüljön a szolidaritás, vagyis az, hogy a különböző életkilátásokkal, gyógyulási esélyekkel jellemezhető betegségekben szenvedők közül ne csak azokra költsenek, akiknél az eljárás költséghatékony.

A szakember szerint a gyűjtés szerinte ráirányíthatja a figyelmet arra: az emberek úgy érzékelik, hogy „az állam nem ad pénzt kisgyerekek meggyógyítására”.

– Úgy gondolom, sokat kellene tenni azért, hogy elmagyarázzuk a források elosztásának logikáját. És azért is, hogy a döntéseket a nyilvánosság számára átláthatóan hozzuk meg – mondta Kovácsy, és úgy folytatta: – Társadalmi szinten bármilyen, akár még egy nem tökéletesen működő elosztási rendszer is igazságosabb, mint egyedi akciókkal történő forrásgyűjtés. Az ilyen kampányok megszervezésére nem mindenkinek van lehetősége, ami persze semmit nem von le az érintett szülők és támogatók cselekedeteinek nagyszerűségéből.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Vegyes felvágott,egy kis lazítás a karácsonyi roham előtt.
Kezdjük az elején:
Az első kép a gyerekről demot_első kép a gyerekről.jpg
Születése után: baba_uzenet5.jpg
Séta babakocsiba: demot_anyasag.jpg
és babakocsi nélkül: fotókészítés.jpg
A nagy kedvencem,csak fordítva lenne a póráz,anyukán: poraz.jpg
Édesanya.jpg
 
Oldal tetejére