Kortárs irodalom...

Páskándi Géza - Egy BOLHA vallomása

EGY BOLHA VALLOMÁSA


Egy bolha, ki csípem a Teremtményt,
most vallok:
vagyok szerény
- nem nagy erény -
kis bolha.
Mindenem volna
időbe-térbe,
s van mit aprítanom a vérbe.
Ha nem csípek - csipegetek.
Ha nem csurran - csöppen,
s én meglelem, mi élelem
e csöppben.
Nem nagy ivások:
kis szívások,
sóra-petróra
kellenek, -
de nem lelek
az életemben
szellemet!
Az ökröt kolumbácsi
s bögöly
csípi, láttam,
s egy fiúcskát a bácsi
fülöncsípett a házban - -
jó, jó - hökkentem ekkor én,
de ki csípi a bolhát?



Mert mindenkit csíp valami:
viszkettet üvegpor, csalán,
de láttál már bolhák oldalán
piros kis pöttyöket talán?
Hát ki csípi a bolhát?


Nem érzed, milyen misztikus,
hogy a bolha, ha akarózik
is neki, sose vakarózik?
Hát ki csípi a bolhát?


Azt nem tudom, hogy mi lesz holnap.
Ám azt se sejtem, mi lesz ma.
Mert megkergít a dilemma:
Ki csípi a bolhát?

----

HI! és köszönettel ... RE! :grin: ...
Páskándi Géza játékos gondolatiságával válaszolnék. Ime egy baráti "bumeráng" a versedre. Mosolyok és bolhák a fülbe'. kiss

Páskándi Géza

KŐ-DILEMMÁK


Sírkő legyek? hej, unalmas!
Hegyek orma? hej, hatalmas!
Utcakő? hisz rám taposnak...
Vesekő? az orvosoknak?
Szobor legyek? ledöntenek,
azzal tán, hogy kiöntenek...
Parittyakő? olykor csábít, -
s ha tudnám, hogy jó sokáig,
örökkétig egy-egy Dávid
röpítene - Góliátig!

Asszoci-ációóóóó - Márton napra Páskándiasan...

CSENDÉLET


Az asztalon:
kopasztott lúd;
kézirat verssel, -
papírvágó-kés,
tintában lúdtoll, -
s fölötte leng a csend,
a csend s az összefüggés.

Páskándi Géza

FAVÁGÓK


Két ember fűrészel: dől előre-hátra
Mintha egymás izzadt
Keze után nyúlnának
Baráti kézfogásra
S nem érik el: köztük a fűrész

HÁZSZÁM


szám voltál egy bérház oldalán:
Elkoptatott a postások szeme.

BOGÁR-SIRATÓ


Hogy is történt? Fejemen vágytál
átrepülni -
s hajamba fönnakadtál.
Fésülködtem:
holttested kivetette a fésű.
Elnéztem őrült szárnyaid szilánkját,
kockáztató kis tested romjait, --
néztelek,
mint erdőtaréjú hegycsúcs
bolond pilóták csontját, -
szánalmat zúgva.

Ez is őszi (-kék').... Páskándiasan ... válasz a Weöres versre.

SZÍNEK UTÁN


Talpig fagyban a jegenyék
Kék kék kék


Szaladj kisfiam a tejért
Fehér fehér


A birsalmát várva várta
Szekrényünkön egy kosárka
Sárga sárga


Vágóhídön döng a bika
Pokoltüzes az orrlika
Zsíros-piros


Él pedig de mintha halna
Barna barna


Talán a fehérség szülte
A fekete csak átszűrte
Szürke-szürke


Őszes ágon varjú-gerezd holló-szállat
Nagykendője az anyámnak
Fehéreim koromlója
A szivárvány Koporsója
Bűn barnája vérem sója
Fekete


Kékségünkön átszáll
A pirosság nyila
Lila


Elmennék a kékkel
Sötétes fecskékkel
Fanyar-szájú nőkkel
Kardvonó felhőkkel


Vad-zöldet varázslok
Pirosat parázslok
Sárga epét hányok
Hívnak lila lányok


Jaj kit is segítsek
Kit is színesítsek
Kékítőt kékítsek
Barnát feketítsek


S milyen szín is vagyok
Hogyha kék-zöld vagyok
Szobámban megfagyok
Sárgítnak a nagyok


Elmennék elmennék
Szarvas-űző messze
Csöngettyű-fehérnek
Varjú-ház ereszre


Megállnék megállnék
A kékségek táján
S lennék pici rúzsfolt
Szűzmária száján

Páskándi Géza

SÁNTA VÉNUSZ


Fény volt ő is, de eljutott az árnyig.
Kölyök-vággyal meglestem sánta Sárit.
Komisz legények döntötték a sárba,
mert könnyen hull, kit elhagyott a lába.
A teste térdig tékozló tökély volt,
s nyakára röppent néhány fura-kék folt,
részeg fogaknak vaksi vétek-varja,
és nem volt csősz, hogy onnan fölzavarja.
S egy boros férfi, mint múltunk törökje,
ma Sárin mankót s szenteket tör össze,
mint barbár, ki a falhoz szobrot lódít,
egy sánta Vénuszt, fordított milóit.




PILLANGÓSZÁRNY


Pillangó szárnya kivetül
a térbe, a térbe, a térbe.
Felhőkre néz az alázat:
hulljon-e, hulljon-e térdre?
Pillangó szárnya a mennybe cikáz,
vissza-se-látva, se nézve,
Rajongó Lenti Alázat
vinnyog, ha jajdul a térde.
Nyúlok vakon a szárnya után,
s pillangó vére,
mindenség hímpora hullong
ujjam begyére.



A REKEDT ARMSTRONG


Rekedt Armstrong, meghűlt rokonom,
vigyázz, mert ősi torokrák a dal,
eredeti és örökölhető.
Hangszálaid harapója: gorilla állkapocs,
rokokó-csontú madárka: dallam
roppan a roppant torkaid öblén:
karcsú vitorlást öl meg az örvény:
Bel Canto süllyed.
Ó énekelj,
rekedten is,
ha már dalolni idelöktek!



TEMETŐBOGARAK


Nézd, hogy sürögnek! Hogy vonják, cibálják
a tetemet, az elhulló halottat,
Örök
kegyetlen,
szomjú szorgalommal,
nem énekelve s nem mondva igét,
temet ez a szörnyű fekete nép.
Ki lökte őket kínzó küldetésre?
Milyen átok, vagy titkolt elhívás van
bogár-szívükben, hogy a pusztulásban
célt leljenek,
és soha semmi másban?!
Nézd, hogy futkosnak! S nem szomorú ez.
Ha másnak sajgás, jaj, nekem vigaszt ad
e nyüzsgő gyász,
mert engem nem igazgat
a balga isten éppoly balga papja.
S ha éltél eddig
fülledt izgalomban,
hogy lelsz-e lényt,
akiben irgalom van
és eltemet,
most boldogan nyugodj meg!
Van férge földnek,
rovara rögöknek,
kik fantasztái valami öröknek
és földetlenül nem hagynak, ne rettenj,
mert nem marad itt senki temetetlen!

HAGYAKOZÁS


Van egy pipám: matróz-pipa.
Örökölje ezt Gusztika.
Van egy könyvem: ezt titokban
annak adják, kitől loptam.
Lazicsék az esték árnyán
törjék be a pakli kártyám.
Késett honoráriumom
Kálmán fecsélje el rumon.
A szobám annak adatik,
aki éppen benne lakik.
Annak adom tündérlakom,
ki tud bemászni ablakon.
Ágyam alatt egér cincog -
Lajos macskámé, amit fog.
Irigy orrok alá tormát
dörzsölök: a sorsom ormát.
Jobb, ha inkább fügét mutat
versem nekik, semmint utat.
Szép ajándék: egy rím-készlet:
a nagyon rossz költőké lesz.
Életszegény novellisták
kapnak majd egy téma-listát.
Ja, egy elhalasztott vizsga!
Tegye le egy óvodista.
A szeretőm, ha még szeret,
fogja meg az emlékemet.
A siheder-Ádámoknak
kosár tiltott almát hozzak.
Búsak mosolyom őrizzék,
búmat vígak lúdbőrözzék.
Édesanyámé a szívem,
amilyen volt, oly szelíden.
Eléggé új szürke ruhám
apámra simuljon puhán.
Őrizze a kabát övét;
viseltem én is az övét.
Nagynénémnek pápaszemet
vegyetek, ha kapni lehet.
S nekem csak egy csomag szivart,
se ideges, se oly zavart
ne legyek, ha számon kérik,
miért éltem annyi évig.



(A Holdbumeráng c., 1996-ban a bukaresti Irodalmi Könyvkiadónál
megjelent kötet nyomán)


(Sz. 1933, Szatmárnémeti-megh. 1995, Budapesten.)
Író, költő, színműíró. Újságíróként indult, majd a kolozsvári Bolyai egyetem bölcsészkarára járt. 1956-os kiállásáért állam és közrend elleni izgatás vádjával hatévi börtönre ítélték. 1963-as szabadulása után könyvraktári munkás, bibliográfus, szabadúszó. 1967-ben rehabilitálják, előbb a Kriterion kiadó szerkesztője, majd 1974-ben Magyarországra települ, a Kortárs folyóirat munkatársa lesz. Román írószövetségi díjat, illetve József Attila díjat kapott. Mind a prózában, mind a költészetben és dramaturgiában jelentőset alkotott. nyelvteremtő, abszurdba hajló játékos gondolatisága végigvonul egész munkásságán. Gyerekirodalmi munkássága is jelentős.

Ágai Ágnes: A titkokat az ujjamnak mondom el

Én mindig először megszagolom a könyvet,
beszívom a képeket és a betűket,
aztán úgy érzem: én vagyok a mese,
és a könyv az olvasó.
Maradj, fogd a kezem,
ülj az ágyam szélére, mesélj!
Ha lerúgom a paplant,
takarj be, simogasd meg az arcom,
és ha elalszom, akkor se hagyj el.
Múltkor azt álmodtam, hogy
léggömbök nyílnak a fűben.
Leszakítottam őket,
és elpukkadtak.
Sírtam. De színes könnyeket.
Hogyha zene szól,
vagy ha a meleg fürdőkádban ülök,
úgy borzongok, mintha fáznék.
Legjobb lenne a fürdőkádat
színültig megtölteni zenével,
és búvárruhában elmerülni benne.

Wislava Szymborska

BIZONYOS EMBEREK


Bizonyos emberek megszöknek
bizonyos emberek elől.
Egy bizonyos országban, a nap
és bizonyos felhők alatt.

Hátrahagynak magukból valamiféle mindent,
bevetett földet, tyúkokat, kutyát,
zsebtükröket, mikben persze tűznyelveket látni.

Hátukon korsók és batyuk fityegnek,
mik minél üresebbek, napról napra annál nehezebbek.

Azalatt valaki csendben elmúlik,
valaki kemencéjében kisül valakinek a kenyér,
és valaki a halott gyermekét rázza.

Fölöttük bizonyos máshová tartó utak,
nem az, mely híd gyanánt
a furcsán rózsaszínes folyó fölé kell.
Körben valamiféle lövések, hol közelebb, hol messzebb,
a magasban egy dülöngélő repülőgép.

Valamiféle láthatatlanság nagy hasznukra lenne,
valamiféle szürkeség, mondjuk egy kőé,
vagy még inkább a nemlét, egy bizonyos
rövidebb-hosszabb időre.

Valami még történni fog, csak hol és mi.
Valaki még szembejön velük, csak mikor, ki,
hányféle alakban és milyen szándékkal.
Ha lesz más választása,
lehet, nem kíván ellenségükké válni,
és otthagyja őket a valamiféle létben.



Kerényi Grácia

Wisława Szymborska:

VAN, AKI SZERETI A VERSET


Van, aki -
vagyis nem mindenki.
S e mindenkiből inkább kevesebben mint többen.
Nem számítva az iskolákat, ahol muszáj,
és magukat a poétákat,
ezerből ketten ha maradnak.

Szeretik -
de szeretik a húslevest is finommetélttel,
szeretik a bókot és az égszínkéket,
szeretik a jó öreg sálat,
szeretik a maguk útját járni,
szeretik a kutyát simogatni.

A verset -
de mi az, hogy vers.
Jó néhány ingatag válasz
született már erre a kérdésre.
Én meg nem tudom, nem tudom és ebbe
kapaszkodom
mint megváltó szalmaszálba.



Reiman Judit

Tényleg eltűnt a könyvajánlóm Csinszkáról és kortársairól? Rockenbauer Zoltán írását ajánlottam Nyáry Krisztiánéra reagálva.
Van ilyen.....vagy máshová tettem?

Sch.E. írta:

Tényleg eltűnt a könyvajánlóm Csinszkáról és kortársairól? Rockenbauer Zoltán írását ajánlottam Nyáry Krisztiánéra reagálva.
Van ilyen.....vagy máshová tettem?

Kattints a kibontásához...

Szervusz kedves Erzsi!
Tényleg, mivel az utánad beiró hozzászólás-szám gyűjtögető, nem vette figyelembe a felvezetőmben írottakat. Kakukk-tojiként Ady verset biggyesztett a kortárs szerzők közé. :,,:
Kértem a kormányost a jogos korrekcióra. Gondolom a te üzeneted is vele ment. De az üzeneteddel nem volt semmi baj, a szerző Rockenbauer Z. csupán két éve távozott az élők sorából. Kiengesztelésül egy irodalomkritika az ajánlott könyvhöz. :444:

Szymborska, Wisława




Lót felesége


Mondják, visszanéztem kíváncsiságból.
De túl ezen, lehetett más okom is.
Megfordultam bánkódva az ezüst-tál miatt.
Elfelejtkeztem, amíg saruszíjam kötöztem.
Vagy, hogy ne nézzem tovább igaz nyaka-szirtjét
uramnak, Lótnak.
Hirtelen bizonyosságból: meghalhatnék akár,
akkor se állna meg ő.
Vagy az alázatosak engedetlensége volt az ok.
Az üldözőkre való fülelés.
Csönd érintett meg, reméltem, meggondolta magát az Úr.
Két leányunk már eltűnt a hegyhát mögött.
Megéreztem magamban az öregséget... A távolodást.
A futás hasztalanságát. Álmos voltam.
Megfordultam, eresztve földre a batyut.
Megfordultam félelmemben hogy hova lépek:
Ösvényemen megjelentek a kígyók,
pókok, güzüegerek, fiakeselyűk.
Már mindegy volt, jó avagy rossz jön - minden élő
ott mászott, ugrált sereges sietségben.
Megfordultam magányosságból.
Szégyenemben, hogy lopódzva menekülök.
A kiáltás vagy a visszanézés ingerétől.
Vagy azért, mert föltámadt a szél,
szétfújta hajamat, szoknyámat fölemelte.
Éreztem, figyelnek Szodoma falairól,
hogy hátamba röhögnek újra meg újra.
Haragomban fordultam vissza.
Hogy az ő iszonyú vesztük megvigasztaljon.
Megfordultam valamennyi fölsorolt okból.
Anélkül, hogy akartam volna, fordultam vissza.
A kő, amin álltam, csikorogva fordult meg alattam.
A szakadéli hirtelen elvágta az ösvényt.
Peremén hörcsög toporgott, ágaskodott két kis lábán.
És akkor mindketten visszanéztünk.
Nem, nem, én tovább futottam,
és másztam és föl-fölrebbentem,
amíg a sötétség nem zuhant le az égből,
vele a tüzes kavicsok, halott madarak.
Lélegzethez nem jutván, többször is megfordultam.
Aki látott volna, gondolta volna: kerengek táncban.
Lehetséges, hogy szemem is nyitva volt.
Lehet, hogy a város felé borultam arcra.


Nagy László

Szymborska, Wisława




Lót asszonya

Állítólag kíváncsiságból néztem hátra.
De más is lehetett az oka, nem csupán kíváncsiság.
Fájt a szívem az ezüsttálamért, miatta néztem hátra.
Véletlenül, amikor szandálom szíját megkötöttem.
Hogy ne a férjem, Lót igazságos
tarkóját nézzem folyton.
Mert hirtelen úgy éreztem, biztos: ha meghalnék, ő meg sem állna.
Az alázatosak engedetlensége késztetett rá.
Figyeltem, üldözőink jönnek-e.
A csend miatt: reméltem, hátha meggondolta magát az Isten.
Két leányunk már eltűnt a domb mögött.
Megéreztem az öregségemet. Az eltávolodást.
A vándorlás hívságát. Elálmosodtam.
Batyumat letettem a földre, akkor néztem hátra.
Féltem, hova léphetnék: azért néztem hátra.
Ösvényemen kígyók tűntek föl,
pókok, mezei egerek, keselyűfiókák.
Már sem a jó, sem a rossz – hanem minden létező élőlény
kúszott és ugrált csoportosan, riadtan.
Magányos voltam, azért néztem hátra.
Szégyelltem, hogy loppal menekülök.
Kiáltani akartam, visszatérni.
Vagy csupán mikor szél kerekedett,
kibontotta a hajam, föltűrte ruhámat.
Úgy éreztem, meglátták Szodoma faláról
és harsány nevetésre fakadnak, újra meg újra.
Hátranéztem, mert haragudtam rájuk.
Hogy vesztük látványával szemem jóllakassam.
Mindazért, amit eddig elmondtam, néztem hátra.
Nem jószántamból néztem hátra.
Csak a szikla fordult meg ugatva lábam alatt.
Egy hasadék vágta el hirtelen az utam.
Hörcsög kocogott az út mentén, két lábon toporogva.
És akkor mind a ketten visszanéztünk.
Nem, nem. Én továbbfutottam,
kúsztam és fel-felszöktem,
míglen sötétség zúdult le az égből,
forró kavics és halott madarak.
Lélegzet fogytán forogtam egy helyben.
Ha valaki meglátja, azt hiszi: táncolok.
Nincs kizárva, hogy szemem nyitva volt.
Lehet, hogy arccal a város felé fordulva buktam el.

Kerényi Grácia

Szymborska, Wisława:

(Prowent, 1923. július 2. – Krakkó, 2012. február 1.)

Nobel-díjas lengyel költőnő, esszéíró, irodalomkritikus, műfordító.
Négyévesen kezdett verset írni, a Nobel-laudáció „a költészet Mozartjának” nevezte.
Lengyelországban népszerűsége a kiemelkedő prózaírókéval vetekedett, noha, mint egyik versében megjegyezte: ezerből mindössze két embert érdekel a költészet.
1996-ban a Nobel-bizottság így indokolta a neki ítélt díjat: „költészetében az emberi valóság töredékei közül ironikus pontossággal sejlik át a történelmi és biológiai kontextus”. Műveit számos európai nyelvre, így magyarra is lefordították, de olvasható héberül, arabul, japánul és kínaiul is.

*

Szymborska filozófiai témáinak megjelenítéséhez gyakran vette igénybe az irónia, a paradoxon és a visszafogottság eszközét. Verseinek gyakori témája a háború és a terrorizmus. Kiáltás Yetihez című költeményében a Himalája szörnyéhez hasonlította Joszif Visszarionovics Sztálint. Sokszor választott különleges nézőpontot, például egy macskáét, aki halott gazdája kiürült lakásában elmélkedik.
Költői életműve alig több mint 250 verset tesz ki.
Amikor megkérdezték tőle, miért publikál ilyen keveset, azt válaszolta: „van otthon szemétkosaram”.

***




Szymborska, Wisława:
Statisztikai összefüggések


Száz emberből

Mindig mindent tud:
ötvenkettő.

Minden lépésnél habozik:
szinte mindenki más.

Kész segíteni,
ha gyorsan megy:
negyvenkilenc.

Mindig jó,
mert nem tehet másként:
négy – na jó, talán öt.

El tud ismerni, irigykedés nélkül:
tizennyolc.

Ifjan megbotlott
(de már vége):
nagyjából hatvan.

Akivel jobb szóba sem állni:
negyvennégy.

Örökké retteg
valakitől-valamitől:
hetvenhét.

Boldogságra képes:
legfeljebb huszonhárom.

Egymagában ártalmatlan,
tömegben megvadul:
több mint a fele, annyi szent.

Kíméletlen,
ha alkalma nyílik rá:
jobb, ha még nagyjából
sem tudjuk.

Visszatekintve bölcs,
nem sokkal több,
mint előre.

Az életből nem hoz ki, csak egy pár cuccot:
harminc
(bárcsak tévednék!)

Összecsuklik a fájdalomtól
és nem lát reményt maga előtt:
előbb-utóbb nyolcvanhárom.

Igaz ember:
alig harmincöt:

Vagy, ha úgy jobban érthető:
három.

Szánalomra méltó:
kilencvenkilenc.

Halandó:
százból száz --
ez a szám soha nem változik.


Kepes János

Broniewski, Władysław




Warum

Nincs szavam, édesem,
pedig be bőven áradt!
Boldog vagyok, de félelem
ver bennem újra sátrat.

A szívem mért remeg,
s mért akar újra fájni?
Könnyeim mért fénylenek,
mint hazám orgonafái?

Révületek... Tenger moraja.
Nagy, néma éj ez.
És a Warum - Schumann dala,
s a hangod: "Édes!"...

S kellett-é ez a fájdalom
- mert egyikünk se boldog -,
ha oly nagy hatalom
két kéz, mely összefonódott? -


Jékely Zoltán

Háy János: Öklődök

[h=2][/h]




Öklődök. Keserű epe a számban.
Nem tudok dönteni,
ezért vagyunk hárman.
Kilépni onnan, ahol fognak,
belépni oda, ahol várnak.
Vesztek, ha így, vesztek, ha úgy,
és mindenki veszít, ha maradunk
hárman összezárva.
Öklődök, keserű epe a számban.
Mikor leszek egyedül,
mikor leszünk ketten,
meddig maradunk hárman.


Forrás: Hévíz, 2012/3.

Petri György

[h=3]


Hozzád, ki olvasod[/h]Ülj és figyelj.
Reggel, kora délelőtt, délben,
kora délután, estefelé, este,
éjfélig, éjfél után, hajnalig.
Ülj és figyelj.
Figyelj, mintha csak ülnél.
Ülj, mintha csak figyelnél.
Mert kell, aki ül és figyel.
Kell valaki
az üléshez és figyeléshez
reggel, kora delelőtt, délben,
kora délután, estefelé, este,
éjfélig, éjfél után, hajnalig.
Ülj, figyelj.
Mintha ülnél és figyelnél.
Azok helyett is,
azokért is,
kik téged figyelnek,
és téged ülnek.

Gyurkovics Tibor





Gyurkovics Tibor : SZÁJ

Már nem tudom, hogy miért szeretlek
de azt azért tudom: nagyon.
Most hát reád rakom a terhet,
szempilláidra a szerelmet,
a mellkasodra, a szívedre,
a vállaidra, s úgy hagyom.

***

elfow írta:

Szervusz kedves Erzsi!
Tényleg, mivel az utánad beiró hozzászólás-szám gyűjtögető, nem vette figyelembe a felvezetőmben írottakat. Kakukk-tojiként Ady verset biggyesztett a kortárs szerzők közé. :,,:
Kértem a kormányost a jogos korrekcióra. Gondolom a te üzeneted is vele ment. De az üzeneteddel nem volt semmi baj, a szerző Rockenbauer Z. csupán két éve távozott az élők sorából. Kiengesztelésül egy irodalomkritika az ajánlott könyvhöz. :444:

Kattints a kibontásához...

Maximálisan ki lettem engesztelve, nagyon jó kritika, nem olvastam, köszönet érte. Milyen szerencse, hogy törlődött a könyvajánlóm!