Lelki magányomban
Felettem felhők sötét fellege,
Melyet a felkelő Nap tüze
Szaggat ezer apró darabra,
Mintha ott, távol ádáz háború folyna,
Pedig haldokló emlékeim az égre
Csak szenvedő lelkem festi még le,
Mielőtt az bennem meghalna
Egy végtelen, messzi útra indulva.
S szívem kegyelemért kiált az égbe,
Melynek nyugalmát a Nap fojtotta vérbe,
S ekkor az érzelmek megrohanva löknek
S tipornak le hirtelen a földre,
Hol belső énem tépi láncait,
Nem felejtve forró csókjait.
De az emlék öl s vérzem…
A sötétség közeli karjait érzem,
S várom, hogy magához öleljen valaki,
Mielőtt meg kell halni,
Mert haldokolva fekszem a porban…
Karolj fel, szeress, s leszek, ki voltam!
Csókolj életet szenvedő testembe
S a tiéd leszek örökre!
De addig szívem csukott szemmel
Tekint az égre minden reggel,
Mert még véráztatta jég-trónusán
Kacag rajtam a kínzó magány.
De fájó könnyeim esőként hullnak a földre,
Mert mindenki elfelejtett… Örökre!
Felettem felhők sötét fellege,
Melyet a felkelő Nap tüze
Szaggat ezer apró darabra,
Mintha ott, távol ádáz háború folyna,
Pedig haldokló emlékeim az égre
Csak szenvedő lelkem festi még le,
Mielőtt az bennem meghalna
Egy végtelen, messzi útra indulva.
S szívem kegyelemért kiált az égbe,
Melynek nyugalmát a Nap fojtotta vérbe,
S ekkor az érzelmek megrohanva löknek
S tipornak le hirtelen a földre,
Hol belső énem tépi láncait,
Nem felejtve forró csókjait.
De az emlék öl s vérzem…
A sötétség közeli karjait érzem,
S várom, hogy magához öleljen valaki,
Mielőtt meg kell halni,
Mert haldokolva fekszem a porban…
Karolj fel, szeress, s leszek, ki voltam!
Csókolj életet szenvedő testembe
S a tiéd leszek örökre!
De addig szívem csukott szemmel
Tekint az égre minden reggel,
Mert még véráztatta jég-trónusán
Kacag rajtam a kínzó magány.
De fájó könnyeim esőként hullnak a földre,
Mert mindenki elfelejtett… Örökre!
