Szép napot kívánok mindenkinek!
Érdekes találkozást éltem át tegnap előtt. Később beszámolók majd utam céljáról is, az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok kiállításáról, de előbb elmesélem "kalandomat" egy magyar nemessel, akit gróf Károlyi Györgynek hívnak.
Gróf Károlyi György Franciaországban nőtt fel. Magyar dajkája volt, aki negyven évig élt velük kinn, de mégsem tanult meg franciául. Csak magyarul beszélt, s Ő tanította meg a magyar nyelvre.
A Károlyi család a magyar történelem egyik meghatározó főnemesi famíliája volt. Károlyi Mihálynak, az egykori köztársasági elnöknek a testvére volt gróf Károlyi József, Károlyi György nagyapja, aki 1910 körül a mai formájára alakíttatta át az ősei által az 1840-es években épített fehérvárcsurgói családi kastélyt.
A grófi életformából Károlyi Györgynek semmi sem jutott, hiszen 1946-ban született Budapesten, amikorra a család vagyonából már alig maradt valami. A világháború után a földjeiket elkobozták, a fehérvárcsurgói kastélyt állami tulajdonba vették, később gyermekotthont alakítottak ki benne. Károlyi Istvánt - aki a háború alatt zsidó származású színészeket bújtatott a birtokán - egy ideig Várkonyi Zoltán vette maga mellé dramaturgként a Művész Színházba, ám később már ő sem mert munkát adni az osztályidegennek minősített grófnak.
A szülők úgy érezték, hogy nem érdemes Magyarorságon maradniuk. Összepakoltak, s a dajkával együtt elindultak "szerencsét próbálni" vele együtt. Egy éves volt akkor a kicsi György. Aztán 37 évig nem járt Magyarországon.
Károlyi György Párizsban nőtt fel, ott is szerzett közgazdászdiplomát. Feleségét, a történész-könyvtáros végzettségű, német származású Angelicát is az egyetemen ismerte meg. Károlyi Györgynek életében csupán három munkahelye volt, utoljára 1978 és 2005 között a FIAT párizsi irodájának gazdasági vezetőjeként dolgozott.
Aztán 1984-ben a feleségével és gyermekeivel turistaként hazajött. Itt találkozot a fehérvárcsurgói kastélyjal. Megdöbbent a látványán. Üresen állt, kiköltöztették belőle a gyermekotthont, mivel az épület életveszélyessé vált.
Károlyi György akkor nem gondolta volna, hogy valaha is köze lesz még a kastélynak csúfolt romhalmazhoz. Csak azért nem futott el jó messzire, mert a falubeliek szeretettel fogadták.
Akkor még elkeseredésében nem gondolta volna, hogy marad. A helybéliek szeretettel fogadták, hiszen ismerték nagyszüleit. Mesélték, hogy a nagyapa emberségesen bánt a falusiakkal.
A rendszerváltozás idején járt idehaza másodszor Károlyi György és a felesége. A kastély még rosszabb állapotban volt, mint a nyolcvanas évek közepén.
Aztán történt valami. A magyar állam kicseréltette a tetőszerkezetet a fehérvárcsurgói kastély épületén, egy kis időre megállt a szép épület állagromlása.
S, egyszer csak a gróf úr felelősséget kezdett érezni a kastély iránt. Érezte, hogy valamilyen szerepet kell vállalnia, hogy megmaradjon ez a családi "örökség".
Károlyi György a feleségével előbb egy alapítványt, később egy részvénytársaságot hozott létre a kastély megmentésére. Kezdettől fogva kulturális központként képzelték el a fehérvárcsurgói épületegyüttest, amelynek az üzemeltetéshez a kastélyban kialakítandó szállodai rész teremthetné meg az anyagi hátteret. Az alapítvány első komoly sikere a kastélykápolna felújítása, valamint a Fejtő-könyvtár kialakítása volt.
Bár a műemlék épület nem adható ki az állam tulajdonából, Károlyiék hozzáértését és lelkesedését látva a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2001-ben 99 évre átadta a kastély vagyonkezelői jogát a családi részvénytársaságnak. Mára az épületegyüttes háromnegyede - hitelből, a Károlyi család pénzéből és pályázati támogatásokból - kívül-belül megújult. A kastély megtelt élettel: rendszeresen tartanak konferenciákat, szakkiállításokat, képzőművészeti tárlatokat, hangversenyeket. Hamarosan megnyílik a szállodai részleg is.
Néhány év óta Károlyi György és a felesége az egykori családi kastélyban lakik, Franciaországba már csak nyaralni járnak. Három felnőtt gyermekük egyelőre nem követte őket: Sándor Zürichben fordítóként, Geraldine Párizsban grafikusként, Erzsébet művészettörténészként az Egyesült Államokban él. Közülük csak a 30 éves Sándor beszél magyarul, és nem tartja kizártnak, hogy egyszer majd átvegye a szüleitől a kastély irányítását.
Bár a fehérvárcsurgóiak közül ma már csak nagyon kevesen élnek, akik valaha személyesen is ismerték Károlyi György szüleit és nagyszüleit, mégis sok falubeli gróf úrnak szólítja. Tudják, hogy nélküle a kastély már összedőlt volna.
A gróf úr gyakran legyalogol a faluba vásárolni, mindenkinek előre köszön, nagyon barátságos ember. Ezt tanúsíthatom én is. Mikor megkértem, hogy álljon nekem modellt, mindkét keze tele volt virágokkal, csomagokkal. Kedvesen megkérdezte:
- Ezzel a sok pakkal jó lesz? - s csak mosolygott, mosolygott.
Ma is nagyon jóképú ember. Én is gróf úrnak szólítottam, s látni kedves arcán, hogy jól esik neki, s a szíve mélyén örül.
Örültem, hogy személyesen találkoztam vele.Jó, hogy ott van az ősei hatalmas kastályában, amelyről 2100-ig neki és utódainak kell gondoskodni. Ez egy nemes, s egyben valahol TÉNYLEG nemesi feladat!
Tiszta szívemből kívánom, hogy úgy legyen! Jó egészséget, boldogságot neki és családjának!
