Magyar őstörténet
- Téma inditó Ivan
- Kezdés dátuma
- Státusza
Csorba László:Szent László-kép Altomontéban
CSORBA LÁSZLÓ
A régi templomot, amelyet egykor e finom oltárkép díszített, Altomonte várának 14. századi ura, Filippo di Sangineto újíttatta fel 1300 körül - és végül maga is odaköltözött a szentély pompás síremlékébe foglalt szarkofágba. Ennek faragványai között újra megjelenik Szent László, méghozza annyira a festményre emlékeztető ábrázolásban, hogy nem kétséges: a képhez különleges viszony fűzte a lovagot. Bizonyos, hogy a nápolyi Anjouknak ez a régi és kipróbált híve hozta magával ide, Dél-Itáliába, miután a sok évtizedes szolgálat után, öregkorára visszavonult szűkebb pátriájába. Filippo di Sangineto lovag egykor tevékeny részese volt az itáliai államok, illetve a család egyes ágai között zajló heves politikai és katonai küzdelmeknek. Előbb II. (Sánta) Károly király harmadik fiának, a trónt öröklő "Bölcs" Róbertnek udvarába tartozott, majd a trónörökös, Károly calabriai herceg mellett szolgált.
Bölcs Róbert úgy jutott a dél-itáliai királyság trónjára, hogy bátyjai (Martell Károly herceg és Lajos, Tolouse szentéletű püspöke) korán elhaltak, így a szülők, Károly király és Mária királyné harmadik fiúgyermeküket tekintették nápolyi örökösüknek.
Időzzünk el egy pillanatra az édesanya alakjánál - egyike volt az Árpád-ház nagyszerű asszonyainak, akinek révén azután az Anjouk számot tarthattak Szent István örökségére. Mária, V. István (1270-72) leánya azért kerülhetett a Vezúv lábához, mert nagyapja, IV. Béla (1235-70) magyar király - a "második honalapító" - a tatárjárás pusztításai után olyan sikerrel szervezte újjá államát, hogy dinasztiájának leányai megint kapós portékák lettek a fejedelmi házasságszerzés piacain. II. (Sánta) Károly hitveseként azután Mária 53 éven át viselte a gazdag dél-itáliai királyság első asszonyának méltóságát. Mária és férje természetesen tisztában voltak vele, hogy az "elsőszülöttségi" jogszokást figyelembe véve legidősebb egyenesági fiúunokájuk - Martell Károly fiaként Caroberto - lett volna a nápolyi trón jogos várományosa. Ám az ő számára már sikerült "megszerezni" a magyar koronát. A királyi pár azzal a nyugodt tudattal hunyta le szemét, hogy rendezve lett az uralom zavartalan folytonossága.
Ám Caroberto - vagy ahogy mi ismerjük: I. Károly Róbert magyar király (1308-42) - a nagyszülői döntés ellenére fenntartotta nápolyi trónigényét, amiről nagybátyja, Bölcs Róbert persze hallani sem akart. Ő saját fiának, Károly calabriai heregnek - mint említettük, az ő kíséretébe tartozott az altomontei Filippo di Sangineto lovag - kívánta biztosítani Nápolyt. Károly herceg azonban váratlanul meghalt (1328), így végül családi szerződésben (1333) egyezett ki a két király. Eszerint Károly Róbert fia, András herceg, illetve Bölcs Róbert unokája, Johanna hercegnő házasodjanak össze, és így a másodunokatestvérek "családegyesítése" oldja meg a trónigénnyel kapcsolatos problémákat.
Az ekkoriban már igen tekintélyes Filippo lovag e szerződés értelmében csatlakozhatott azután András herceg tágabb udvartartásához. Korábban tagja lett annak a szűkebb tanácsnak, amely a fiatal Johannát volt hivatva támogatni a kormányzásban. Ám csalódnia kellett: a hatalomvágyó ifjú királyné nem kért apja öreg híveinek gyámkodásából! A fiatalasszonyt emellett környezete már kiskorától a "barbár hun" (így csúfolták az udvaroncok a férjét, Andrást) ellen hangolta. De alighanem maga a nagyapa, Róbert sem gondolta őszintén az egyezséget, mert halálakor (1343) - írásban is kinyilvánított akarata szerint - egyedül Johannára hagyta trónját! Emiatt szorgalmazta azután I. (Nagy) Lajos (1342- 82) magyar király a pápánál öccse, András megkoronáztatását. Ezt a megoldást támogatta Filippo lovag is.
Filippo di Sangineto "magyarbarátságának" legékesebb tanúsága az altomontei Szent László-kép. Lehet, hogy az egyik jelentősebb Anjou-birtok, Provence helytartójaként szerezte meg 1342 táján, hiszen tudjuk, hogy ekkoriban ugyanitt alkotott Simone Martini mester. Ám az sem kizárt, hogy a fia koronázásán munkálkodó Erzsébet anyakirályné (Károly Róbert özvegye) - aki 1343-ban több hónapos itáliai utazásra érkezett, hogy "pártot" szervezzen Andrásnak - ajándékaként jutott birtokába a pompás festmény.
A Filippo di Sangineto által is támogatott magyar politika azonban drámai kudarcot vallott. Johanna emberei Andrást 1345-ben, az aversai Anjou-udvarházban meggyilkolták. András bátyja, I. (Nagy) Lajos egy ideig a pápától várta a felbújtók megbüntetését, de a Szentszék nem akarta, hogy a Duna mentének hatalmas királya egyben Dél-Itália ura legyen. Így Lajos maga állt bosszút: 1347-ben elfoglalta Nápolyt és elűzte a bűnös Johannát. De a Vezúv és az Etna környékét nem lehet Budáról és Visegrádról igazgatni, így a király vállalkozása - bár emberileg érthető igazságkereséssel párosult - dinasztikus kaland maradt csupán.
A magyarbarát Filippo di Sangineto még egy ideig megmaradt Avignonban, a provence-i tartomány élén, de amikor az özvegy Johanna úgy döntött, feleségül megy Tarantói Lajos herceghez, maga a pápa, VI. Kelemen kérte az öreg katona elbocsáttatását. 1347 szeptemberében Filippo lovag visszavonult a szolgálatból, és családi fészkébe, Altomontéba költözött. A magyarok iránti szimpátiájának záloga, Simone Martini utolsó festménye a Santa Maria della Consolazione-templom oltárára került, majd 1980-ban áthelyezték a városi múzeum gyűjteményébe. De újra ragyog a belefoglalt magyar örökség, ha nagy ritkán erre téved egy-egy hazai látogató.
CSORBA LÁSZLÓ
Szent László-kép Altomontéban
Calabriában, ahol az olasz "csizma" kezd összeszorulni, hogy a "lábfej" kezdődjön, festői városka települt egy neve szerint is magas hegyre: Altomonte. Múzeumának egyik termében különleges szépségű - bár csak 43 x 21 cm nagyságú - temperaképet világítanak meg a lámpák. Az arany háttér előtt álló szent alakját a késő gótikus sienai festőiskola óriása, Simone Martini legutolsó alkotásaként tartja nyilván a művészettörténet. Magyar ember számára felemelő érzés kibetűzni a sokszorosan aranyglóriás király szigorú arca körüli felírást: "S[anctus] Ladislaus, Rex Ungariae".A régi templomot, amelyet egykor e finom oltárkép díszített, Altomonte várának 14. századi ura, Filippo di Sangineto újíttatta fel 1300 körül - és végül maga is odaköltözött a szentély pompás síremlékébe foglalt szarkofágba. Ennek faragványai között újra megjelenik Szent László, méghozza annyira a festményre emlékeztető ábrázolásban, hogy nem kétséges: a képhez különleges viszony fűzte a lovagot. Bizonyos, hogy a nápolyi Anjouknak ez a régi és kipróbált híve hozta magával ide, Dél-Itáliába, miután a sok évtizedes szolgálat után, öregkorára visszavonult szűkebb pátriájába. Filippo di Sangineto lovag egykor tevékeny részese volt az itáliai államok, illetve a család egyes ágai között zajló heves politikai és katonai küzdelmeknek. Előbb II. (Sánta) Károly király harmadik fiának, a trónt öröklő "Bölcs" Róbertnek udvarába tartozott, majd a trónörökös, Károly calabriai herceg mellett szolgált.
Bölcs Róbert úgy jutott a dél-itáliai királyság trónjára, hogy bátyjai (Martell Károly herceg és Lajos, Tolouse szentéletű püspöke) korán elhaltak, így a szülők, Károly király és Mária királyné harmadik fiúgyermeküket tekintették nápolyi örökösüknek.
Időzzünk el egy pillanatra az édesanya alakjánál - egyike volt az Árpád-ház nagyszerű asszonyainak, akinek révén azután az Anjouk számot tarthattak Szent István örökségére. Mária, V. István (1270-72) leánya azért kerülhetett a Vezúv lábához, mert nagyapja, IV. Béla (1235-70) magyar király - a "második honalapító" - a tatárjárás pusztításai után olyan sikerrel szervezte újjá államát, hogy dinasztiájának leányai megint kapós portékák lettek a fejedelmi házasságszerzés piacain. II. (Sánta) Károly hitveseként azután Mária 53 éven át viselte a gazdag dél-itáliai királyság első asszonyának méltóságát. Mária és férje természetesen tisztában voltak vele, hogy az "elsőszülöttségi" jogszokást figyelembe véve legidősebb egyenesági fiúunokájuk - Martell Károly fiaként Caroberto - lett volna a nápolyi trón jogos várományosa. Ám az ő számára már sikerült "megszerezni" a magyar koronát. A királyi pár azzal a nyugodt tudattal hunyta le szemét, hogy rendezve lett az uralom zavartalan folytonossága.
Ám Caroberto - vagy ahogy mi ismerjük: I. Károly Róbert magyar király (1308-42) - a nagyszülői döntés ellenére fenntartotta nápolyi trónigényét, amiről nagybátyja, Bölcs Róbert persze hallani sem akart. Ő saját fiának, Károly calabriai heregnek - mint említettük, az ő kíséretébe tartozott az altomontei Filippo di Sangineto lovag - kívánta biztosítani Nápolyt. Károly herceg azonban váratlanul meghalt (1328), így végül családi szerződésben (1333) egyezett ki a két király. Eszerint Károly Róbert fia, András herceg, illetve Bölcs Róbert unokája, Johanna hercegnő házasodjanak össze, és így a másodunokatestvérek "családegyesítése" oldja meg a trónigénnyel kapcsolatos problémákat.
Az ekkoriban már igen tekintélyes Filippo lovag e szerződés értelmében csatlakozhatott azután András herceg tágabb udvartartásához. Korábban tagja lett annak a szűkebb tanácsnak, amely a fiatal Johannát volt hivatva támogatni a kormányzásban. Ám csalódnia kellett: a hatalomvágyó ifjú királyné nem kért apja öreg híveinek gyámkodásából! A fiatalasszonyt emellett környezete már kiskorától a "barbár hun" (így csúfolták az udvaroncok a férjét, Andrást) ellen hangolta. De alighanem maga a nagyapa, Róbert sem gondolta őszintén az egyezséget, mert halálakor (1343) - írásban is kinyilvánított akarata szerint - egyedül Johannára hagyta trónját! Emiatt szorgalmazta azután I. (Nagy) Lajos (1342- 82) magyar király a pápánál öccse, András megkoronáztatását. Ezt a megoldást támogatta Filippo lovag is.
Filippo di Sangineto "magyarbarátságának" legékesebb tanúsága az altomontei Szent László-kép. Lehet, hogy az egyik jelentősebb Anjou-birtok, Provence helytartójaként szerezte meg 1342 táján, hiszen tudjuk, hogy ekkoriban ugyanitt alkotott Simone Martini mester. Ám az sem kizárt, hogy a fia koronázásán munkálkodó Erzsébet anyakirályné (Károly Róbert özvegye) - aki 1343-ban több hónapos itáliai utazásra érkezett, hogy "pártot" szervezzen Andrásnak - ajándékaként jutott birtokába a pompás festmény.
A Filippo di Sangineto által is támogatott magyar politika azonban drámai kudarcot vallott. Johanna emberei Andrást 1345-ben, az aversai Anjou-udvarházban meggyilkolták. András bátyja, I. (Nagy) Lajos egy ideig a pápától várta a felbújtók megbüntetését, de a Szentszék nem akarta, hogy a Duna mentének hatalmas királya egyben Dél-Itália ura legyen. Így Lajos maga állt bosszút: 1347-ben elfoglalta Nápolyt és elűzte a bűnös Johannát. De a Vezúv és az Etna környékét nem lehet Budáról és Visegrádról igazgatni, így a király vállalkozása - bár emberileg érthető igazságkereséssel párosult - dinasztikus kaland maradt csupán.
A magyarbarát Filippo di Sangineto még egy ideig megmaradt Avignonban, a provence-i tartomány élén, de amikor az özvegy Johanna úgy döntött, feleségül megy Tarantói Lajos herceghez, maga a pápa, VI. Kelemen kérte az öreg katona elbocsáttatását. 1347 szeptemberében Filippo lovag visszavonult a szolgálatból, és családi fészkébe, Altomontéba költözött. A magyarok iránti szimpátiájának záloga, Simone Martini utolsó festménye a Santa Maria della Consolazione-templom oltárára került, majd 1980-ban áthelyezték a városi múzeum gyűjteményébe. De újra ragyog a belefoglalt magyar örökség, ha nagy ritkán erre téved egy-egy hazai látogató.
Sziasztok!
Ha esetleg valakit érdekelne, és ha idetartozik:
Én most találtam a neten, most kezdtem el olvasni.
Badiny Jós Ferenc: KÁLDEÁTÓL ISTER GAMIG
http://www.angelfire.com/realm3/hmult1/konyvek/kaldeaist1.htm
http://www.angelfire.com/realm3/hmult1/konyvek/kaldeaist2.htm
Ha esetleg valakit érdekelne, és ha idetartozik:
Én most találtam a neten, most kezdtem el olvasni.
Badiny Jós Ferenc: KÁLDEÁTÓL ISTER GAMIG
http://www.angelfire.com/realm3/hmult1/konyvek/kaldeaist1.htm
http://www.angelfire.com/realm3/hmult1/konyvek/kaldeaist2.htm
Sziasztok! Nagyon jó ez a fórum sok értékes cuccot tesztek közzé. Van egy olyan problémám, hogy még nem tudok letölteni jogosultság hiányában, viszont a szakdolgozatomhoz szükségem lenne a 312-es hsz-nél csatolt Botos László Királygyilkosságok.doc nevű dokumentum. Valaki ezt nem tudná letölteni és elküldeni nekem a [email protected] címre? Légyszi segítsetek!
F
fülesmaci93
Vendég
Botos László: Múltunk és jövőnk
<STYLE type=text/css>#cursor { BACKGROUND: url(http://rvs.hu/gif/ures.gif); WIDTH: 20px; BORDER-BOTTOM: 1px solid; HEIGHT: 1px}</STYLE><STYLE type=text/css>#cursor2 { BACKGROUND: url(http://rvs.hu/gif/ures.gif); WIDTH: 15px; HEIGHT: 1px}</STYLE>
BOTOS LÁSZLÓ
MÚLTUNK ÉS JÖVŐNK
Vázlatos magyar történelem fiataljainknak
<STYLE type=text/css>#cursor { BACKGROUND: url(http://rvs.hu/gif/ures.gif); WIDTH: 20px; BORDER-BOTTOM: 1px solid; HEIGHT: 1px}</STYLE><STYLE type=text/css>#cursor2 { BACKGROUND: url(http://rvs.hu/gif/ures.gif); WIDTH: 15px; HEIGHT: 1px}</STYLE>
Dr.Hajnos László:Igazságok a magyar történelemben
Az elsüllyedt Magyarország temérdek tragédiája között nem utolsó volt történelem-tarításunk. Iskoláinkban eredeti latin nyelven olvastuk még Julius Caesár galliai hadjáratának történelmét, Hannibál itáliai hadjáratát, a híres...<SUP>"</SUP>Alpokon való átkelés"-ről ódalakon át olvashattunk, ugyanakkor Arpád fejedelmünk utáni első száz esztendő hadtörténeti vonatkozásairól csak annyit tanítottak nekünk, hogy őseink "rabló hadjáratot" folytattak a művelt Nyugat ellen a ezek során 933-ban Merseburgnál és 955-ben. Az Augsburgi Lechmezön katasztrofális vereséget szenvedtek s az utóbbi csatából csak az erősen kihangsúlyozott hét "gyászmagyarkák" kerűltek vissza hazájukba.......
Dr. Hajnos László
IGAZSÁGOK A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN
IGAZSÁGOK A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN
Az elsüllyedt Magyarország temérdek tragédiája között nem utolsó volt történelem-tarításunk. Iskoláinkban eredeti latin nyelven olvastuk még Julius Caesár galliai hadjáratának történelmét, Hannibál itáliai hadjáratát, a híres...<SUP>"</SUP>Alpokon való átkelés"-ről ódalakon át olvashattunk, ugyanakkor Arpád fejedelmünk utáni első száz esztendő hadtörténeti vonatkozásairól csak annyit tanítottak nekünk, hogy őseink "rabló hadjáratot" folytattak a művelt Nyugat ellen a ezek során 933-ban Merseburgnál és 955-ben. Az Augsburgi Lechmezön katasztrofális vereséget szenvedtek s az utóbbi csatából csak az erősen kihangsúlyozott hét "gyászmagyarkák" kerűltek vissza hazájukba.......
HA NEM IDE VALÓ, NYUGODTAN SZÓLJATOK, ÉS TÖRÖLÖM:
Egy "kis" olvasnivaló a hunokról:
http://x3.hu/freeweb/frameset.x3?user=/terembura&page=/startlapok/ujstartlap.html
Egy "kis" olvasnivaló a hunokról:
http://x3.hu/freeweb/frameset.x3?user=/terembura&page=/startlapok/ujstartlap.html
Dr. Arató István: Termékeny félhold?
<O
></O>
Mezopotámia közel van a Ráktérítőhöz (azaz a sivatagi övhöz). Az egyik oldalán a forró Zagrosz-hegység, a másik oldalán a Szír-sivatag felhúzódik az Eufrátesz felső folyása közelébe. Ha ránézünk a csapadék-térképre láthatjuk, hogy a nyári és az éves csapadékmennyiség is a legalsó kategóriában van (100 mm alatt ill. 250 mm alatt). Nem véletlen, hogy istenük inkább mag-aszságos volt, mintsem magasságos vagy magosságos, termékenyítő. Erősen perzselő, tikkasztó, szárító, aszaló, aszságos volt. (Samas, mezopotámiai napisten neve ta-lán ezzel függhet össze: szam-asz – nedv-szívó, nedv-szárító). Tehát öntözniük kellett. Ezért a “termékeny fél-hold”<SUP>1</SUP> nem is olyan termékeny, mint ahogy beállítják! Elég ha ránézünk Eurázsia növény- és állattérképére, va-lamint talajtérképére. Továbbá nem is félhold, hanem csak egy keskeny csík, sőt annak is csak az alsó harmada. Ez utóbbi a talajtérképből látszik. Ugyanis a környező térség talaja túlnyomórészt félsivatagi, sivatagi. Ráadásul a környéken a Tigrisen, Eufráteszen kívül szinte nincs más folyó. Továbbá, ezek olyan helyeken erednek, amelyek csapadékossága Mezopotámiáéhoz hasonló, így egyáltalán nem bővizűek. S nem öntenek ki, mint a Nílus, amely az Egyenlítő közelében, a trópusi esők övezetében ered, ahol a nyári csapadék 2000 mm felett van. Hacsak nem számítjuk az időszakos vízfolyásokat, de ezek meg éppen nyáron száradnak ki és csak télen folynak, amikor van némi eső. Tehát, sem az éghajlat, sem a természeti környezet nem volt alkalmas arra, hogy itt az ember elsokasodjon. Ezt a történelmi tények is igazolják. Mezopotámia mindig meghódított volt és szinte sohasem hódító. (Szkíták, médek, párthusok, perzsák, görögök foglalták el). Ezt megerősíti még az is, hogy a Földközi tengertől a Zagrosz hegységig nincsenek ércásványok a földben! Se réz-, se ón- (e kettő a bronzhoz kell), se vasérc. Azaz fegyvereknek, szerszámoknak, eszközöknek is szűkében voltak. E térségben található főbb ásványok: kőolaj, aszfalt, gipsz, foszfát, kősó, kálisó, bróm, kén. Irakról 100 évvel ezelőtti források így írnak: Irak el Arabi területe nagyjából megfelel az ókori Babilonnak és Kháldeának. Az itt lévő, kb. 100 nomád törzs tagjai nagy nyomorúságban élnek. Azonban nem szorulunk rá, hogy a térség ókori eltartóképességét ezen két tényből (a maiból és a 100 évvel ezelőttiből) extrapolációval állapítsuk meg. Ugyanis Hamurábi, babilóniai király idejében (i.e. 2000) mint ismeretes, igen gyakran volt a „hét szűk esztendő”, s nemcsak egyszerűen szegénység, hanem üres magtárak és alig volt mit enni! (Perzsiai területen más a helyzet, ugyanis a Zagrosz belső oldala csapadékosabb és oldalán foltokban erdős részek vannak, legelőkkel váltakozva. Az Elburz és a Kopet-Dag még erdősebb. Sok helyen megterem a búza, rizs, árpa, gyapot, dohány, juta, szőlő, déligyümölcs. Földjében ércek (réz, mangán, vas – egész hegyláncok vannak vasércben dús telérekkel átszőve [1], ezüst, arany, króm, ólom, cink), feketeszén, gipsz, kősó található. Nem véletlen, hogy a médek, a perzsák nagy hódítók voltak. Ebből az következik, hogy a Hamurábi korabeli és a 100 nomád arab törzs korabeli éghajlat semmiben vagy csak igen kevéssé különbözött.)<O></O>
<O> </O>
Mégis, miért tartották Babilont tündérkertnek? ..........
Termékeny félhold?ffice
ffice" /><O></O>
ffice" /><O></O><O
></O>Mezopotámia közel van a Ráktérítőhöz (azaz a sivatagi övhöz). Az egyik oldalán a forró Zagrosz-hegység, a másik oldalán a Szír-sivatag felhúzódik az Eufrátesz felső folyása közelébe. Ha ránézünk a csapadék-térképre láthatjuk, hogy a nyári és az éves csapadékmennyiség is a legalsó kategóriában van (100 mm alatt ill. 250 mm alatt). Nem véletlen, hogy istenük inkább mag-aszságos volt, mintsem magasságos vagy magosságos, termékenyítő. Erősen perzselő, tikkasztó, szárító, aszaló, aszságos volt. (Samas, mezopotámiai napisten neve ta-lán ezzel függhet össze: szam-asz – nedv-szívó, nedv-szárító). Tehát öntözniük kellett. Ezért a “termékeny fél-hold”<SUP>1</SUP> nem is olyan termékeny, mint ahogy beállítják! Elég ha ránézünk Eurázsia növény- és állattérképére, va-lamint talajtérképére. Továbbá nem is félhold, hanem csak egy keskeny csík, sőt annak is csak az alsó harmada. Ez utóbbi a talajtérképből látszik. Ugyanis a környező térség talaja túlnyomórészt félsivatagi, sivatagi. Ráadásul a környéken a Tigrisen, Eufráteszen kívül szinte nincs más folyó. Továbbá, ezek olyan helyeken erednek, amelyek csapadékossága Mezopotámiáéhoz hasonló, így egyáltalán nem bővizűek. S nem öntenek ki, mint a Nílus, amely az Egyenlítő közelében, a trópusi esők övezetében ered, ahol a nyári csapadék 2000 mm felett van. Hacsak nem számítjuk az időszakos vízfolyásokat, de ezek meg éppen nyáron száradnak ki és csak télen folynak, amikor van némi eső. Tehát, sem az éghajlat, sem a természeti környezet nem volt alkalmas arra, hogy itt az ember elsokasodjon. Ezt a történelmi tények is igazolják. Mezopotámia mindig meghódított volt és szinte sohasem hódító. (Szkíták, médek, párthusok, perzsák, görögök foglalták el). Ezt megerősíti még az is, hogy a Földközi tengertől a Zagrosz hegységig nincsenek ércásványok a földben! Se réz-, se ón- (e kettő a bronzhoz kell), se vasérc. Azaz fegyvereknek, szerszámoknak, eszközöknek is szűkében voltak. E térségben található főbb ásványok: kőolaj, aszfalt, gipsz, foszfát, kősó, kálisó, bróm, kén. Irakról 100 évvel ezelőtti források így írnak: Irak el Arabi területe nagyjából megfelel az ókori Babilonnak és Kháldeának. Az itt lévő, kb. 100 nomád törzs tagjai nagy nyomorúságban élnek. Azonban nem szorulunk rá, hogy a térség ókori eltartóképességét ezen két tényből (a maiból és a 100 évvel ezelőttiből) extrapolációval állapítsuk meg. Ugyanis Hamurábi, babilóniai király idejében (i.e. 2000) mint ismeretes, igen gyakran volt a „hét szűk esztendő”, s nemcsak egyszerűen szegénység, hanem üres magtárak és alig volt mit enni! (Perzsiai területen más a helyzet, ugyanis a Zagrosz belső oldala csapadékosabb és oldalán foltokban erdős részek vannak, legelőkkel váltakozva. Az Elburz és a Kopet-Dag még erdősebb. Sok helyen megterem a búza, rizs, árpa, gyapot, dohány, juta, szőlő, déligyümölcs. Földjében ércek (réz, mangán, vas – egész hegyláncok vannak vasércben dús telérekkel átszőve [1], ezüst, arany, króm, ólom, cink), feketeszén, gipsz, kősó található. Nem véletlen, hogy a médek, a perzsák nagy hódítók voltak. Ebből az következik, hogy a Hamurábi korabeli és a 100 nomád arab törzs korabeli éghajlat semmiben vagy csak igen kevéssé különbözött.)<O
></O><O
> </O>Mégis, miért tartották Babilont tündérkertnek? ..........
Kellemes Húsvéti Ünnepeket mindenkinek!
Wass Albert: Nagypénteki sirató
Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk...
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Judás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
judáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.
Wass Albert: Nagypénteki sirató
Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk...
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Judás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
judáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.
Dr.Toronyi Etelka:A Kárpáti medence a kultúrák bölcsője és a magyarok őshazája
<STYLE type=text/css>#cursor { BACKGROUND: url(http://rvs.hu/gif/ures.gif); WIDTH: 20px; BORDER-BOTTOM: 1px solid; HEIGHT: 1px}</STYLE><STYLE type=text/css>#cursor2 { BACKGROUND: url(http://rvs.hu/gif/ures.gif); WIDTH: 15px; HEIGHT: 1px}</STYLE>
Kolozsvári Grandpierre Atilla:Stonehenge magyar kapcsolatai – 1. rész
Grandpierre Atilla:fficeffice" /><O></O>
Stonehenge magyar kapcsolatai – 1. rész<O></O>
Titokzatos őskori világ: a kőkörök üzenete<O></O>
<O></O>
Minden tudásnak alapokra van szüksége. Az emberiség emlékezete azonban, furcsamód, elvesztette alapjait. Alig ismerjük a Szent István, még kevésbé az Árpád előtti magyarságot, az ókori görög, ill. mezopotámiai-asszír kultúra előtti világot. Pedig az árpádi és az ókori időket egy hatalmas kiterjedésű, sok tekintetben ma sem túlszárnyalt magasműveltség előzte meg. Egy olyan magasműveltség, amelyik alapvetően más alapokon állt, mint a közvetlenül utána következő nyugati, modern civilizáció. Ebben a hatalmas, az őskorig visszanyúló, és azzal szerves egységet alkotó korban mutatkozik meg az emberiség igazi, mindmáig ismeretlen, letakart arca. <O></O>
<O></O>
Grandpierre Atilla:ffice
ffice" /><O></O>Stonehenge magyar kapcsolatai – 1. rész<O
></O>Titokzatos őskori világ: a kőkörök üzenete<O
></O><O
></O>Minden tudásnak alapokra van szüksége. Az emberiség emlékezete azonban, furcsamód, elvesztette alapjait. Alig ismerjük a Szent István, még kevésbé az Árpád előtti magyarságot, az ókori görög, ill. mezopotámiai-asszír kultúra előtti világot. Pedig az árpádi és az ókori időket egy hatalmas kiterjedésű, sok tekintetben ma sem túlszárnyalt magasműveltség előzte meg. Egy olyan magasműveltség, amelyik alapvetően más alapokon állt, mint a közvetlenül utána következő nyugati, modern civilizáció. Ebben a hatalmas, az őskorig visszanyúló, és azzal szerves egységet alkotó korban mutatkozik meg az emberiség igazi, mindmáig ismeretlen, letakart arca. <O
></O><O
></O>Pedig ez a hatezer éves, a Kárpát-medencétől Koreáig és Indiáig kiterjedő, csodálatos korszak nem akármilyen emlékeket hagyott maga után, különösen a Kárpát-medencében. Az ókori világ hét csodáját megszégyenítő építményeket, rendkívüli fejlettségű, a mait sok szempontból messze meghaladó művészetet és mindmáig meg nem értett, magas szintű tudományt. Ebben a korban születtek az őskor máig meg nem fejtett csodái, a kőkörök, melyek közül ma a leghíresebb Stonehenge
- Státusza