Tomory Zsuzsa:Őstudatunk élő emlékei
Őstudatunk élő emlékei
Tomory Zsuzsa
1997
Mielőtt ősvallásunk fennmaradt emlékeinek tárgyalásába kezdenénk, tisztáznunk kell őseink, s a ma emberének vallásról és hitről alkotott fogalmait.
A Magyar szófejtő szótár szerint “A hit olyasmiről való meggyőződés, amit nem tudunk igazolni.” Nyelvhasználatunk szerint a hit híd a tapasztalt, s a remélt világ, esemény között. Bartók Béla ezen ég és föld közötti híd szerepét emelte kulcsfontosságúvá az emberiség történelmében. Ősmagyar regéink szerint az eget a földdel összekötő aranyhídon, fényhídon csak bűntelen emberek járhatnak.
A ma uralkodó nagy vallások szerinti hit a magyarban igen találóan megfogalmazott “vakhit”-nek felel meg, mely a világtól, élettől teljesen elvonatkoztatott, ember szülte képzeteket törvényszerűsít, rendszerez, vitat, elvet, vagy megtart, s ezek elfogadása, vagy el nem fogadása biztosítja egy bizonyos korban élő ember boldogulási lehetőségét. Más szóval élve: ezen a “vakhiten"nyugszik egy bizonyos szűkebb kör hatalmi rendszere.Ez a hatalmi rendszer látszólag állhat magasabb eszmeiség szolgálatában, de alapja ekkor is a hatalomvágy, mely testi-lelki szolgaságba taszítja a hatalmi körében élő emberiséget. E hatalmi rendszer ellentételeképpen, annak béklyójában vergődő jóindulatú kezdeményezések vezethetnek a lelki fejlődés egy magasabb pontjának küszöbéig, de mivel kiindulási alapjuk a korábbi hitrendszer önző, tehát téves alaprendszere, éppen úgy képtelenek lesznek az ember ősi, Isten utáni vágyódását kielégíteni, mint az ezeket szülő hitrendszer.
Ezeket a hatalmi hitrendszereket íróasztal-vallásoknak nevezem. Az íróasztal mellett született, valóságtól elvonatkoztatott gondolatok lehetnek emelkedettek, az emberek egymás közötti viszonyában bizonyos mértékben irányt mutatók, s ezek minden esetben az írójuk ihletett lelkivilágának tükrei. Ezek érinthetik az emberi elindulás ősi látását, de csak addig, amíg hűek maradnak a velük született bölcsességhez, mely minden ember lelkiismeretében nyilvánul meg, még akkor is, ha így ellentétbe kerül a hivatalos egyház nézetével.
Minden ilyen vallás az előző műveltségek hitrendszeréből válogatja össze azokat a tételeket, melyek saját hatalmának megszilárdítását mozdítják elő, s mindig az előző kor hatalmi rendszerének nyelvét tartja meg “szent”, “egyházi” nyelvként. Így vált például a nagyon is pogány római birodalom nyelve, a latin, a római katholikus egyház nyelvévé, s általa új köntösben, de a régi római uralmi rendszer folytatódott Európaszerte. Ezt a keretet töltötték fel az akkori világ ősi, általuk pogánynak minősített hitrendszerének külsőségeivel. Az ilyen utódvallások rendszerint nem törődnek az átvett vallás eszmeiségével, azok továbbélésével, hanem csak annak keretét veszik át saját hatalmi céljaik elérése érdekében. Ezért szertartásaik lélektelen külsőségek maradnak, s ezekből száműzik az Isten adta értelem utólsó pislákolását is. Egyben valamennyi ilyen “csinált” vallás megegyezik: kötött hittételeik vannak, melyekkel vitatkozni nem szabad az “Isten így mondja, így akarja” elmélet szerint. Ezeket a hittételeket olyan szilárdan állítják kitalálóik, mintha képesek lennének megérteni a Mindenség Urát, miközben mindjobban elkülönítik magukat a természettől, s ezzel együtt embertársaiktól, a teremtett világtól, s így Istentől is. Ezen a ponton hatalmas tudathasadás áll be: elkülönítik a teremtett világtól, s az azt vizsgáló, megérteni akaró tudományt és Istent egymástól.
Őstudatunk élő emlékei
Tomory Zsuzsa
1997
Mielőtt ősvallásunk fennmaradt emlékeinek tárgyalásába kezdenénk, tisztáznunk kell őseink, s a ma emberének vallásról és hitről alkotott fogalmait.
A Magyar szófejtő szótár szerint “A hit olyasmiről való meggyőződés, amit nem tudunk igazolni.” Nyelvhasználatunk szerint a hit híd a tapasztalt, s a remélt világ, esemény között. Bartók Béla ezen ég és föld közötti híd szerepét emelte kulcsfontosságúvá az emberiség történelmében. Ősmagyar regéink szerint az eget a földdel összekötő aranyhídon, fényhídon csak bűntelen emberek járhatnak.
A ma uralkodó nagy vallások szerinti hit a magyarban igen találóan megfogalmazott “vakhit”-nek felel meg, mely a világtól, élettől teljesen elvonatkoztatott, ember szülte képzeteket törvényszerűsít, rendszerez, vitat, elvet, vagy megtart, s ezek elfogadása, vagy el nem fogadása biztosítja egy bizonyos korban élő ember boldogulási lehetőségét. Más szóval élve: ezen a “vakhiten"nyugszik egy bizonyos szűkebb kör hatalmi rendszere.Ez a hatalmi rendszer látszólag állhat magasabb eszmeiség szolgálatában, de alapja ekkor is a hatalomvágy, mely testi-lelki szolgaságba taszítja a hatalmi körében élő emberiséget. E hatalmi rendszer ellentételeképpen, annak béklyójában vergődő jóindulatú kezdeményezések vezethetnek a lelki fejlődés egy magasabb pontjának küszöbéig, de mivel kiindulási alapjuk a korábbi hitrendszer önző, tehát téves alaprendszere, éppen úgy képtelenek lesznek az ember ősi, Isten utáni vágyódását kielégíteni, mint az ezeket szülő hitrendszer.
Ezeket a hatalmi hitrendszereket íróasztal-vallásoknak nevezem. Az íróasztal mellett született, valóságtól elvonatkoztatott gondolatok lehetnek emelkedettek, az emberek egymás közötti viszonyában bizonyos mértékben irányt mutatók, s ezek minden esetben az írójuk ihletett lelkivilágának tükrei. Ezek érinthetik az emberi elindulás ősi látását, de csak addig, amíg hűek maradnak a velük született bölcsességhez, mely minden ember lelkiismeretében nyilvánul meg, még akkor is, ha így ellentétbe kerül a hivatalos egyház nézetével.
Minden ilyen vallás az előző műveltségek hitrendszeréből válogatja össze azokat a tételeket, melyek saját hatalmának megszilárdítását mozdítják elő, s mindig az előző kor hatalmi rendszerének nyelvét tartja meg “szent”, “egyházi” nyelvként. Így vált például a nagyon is pogány római birodalom nyelve, a latin, a római katholikus egyház nyelvévé, s általa új köntösben, de a régi római uralmi rendszer folytatódott Európaszerte. Ezt a keretet töltötték fel az akkori világ ősi, általuk pogánynak minősített hitrendszerének külsőségeivel. Az ilyen utódvallások rendszerint nem törődnek az átvett vallás eszmeiségével, azok továbbélésével, hanem csak annak keretét veszik át saját hatalmi céljaik elérése érdekében. Ezért szertartásaik lélektelen külsőségek maradnak, s ezekből száműzik az Isten adta értelem utólsó pislákolását is. Egyben valamennyi ilyen “csinált” vallás megegyezik: kötött hittételeik vannak, melyekkel vitatkozni nem szabad az “Isten így mondja, így akarja” elmélet szerint. Ezeket a hittételeket olyan szilárdan állítják kitalálóik, mintha képesek lennének megérteni a Mindenség Urát, miközben mindjobban elkülönítik magukat a természettől, s ezzel együtt embertársaiktól, a teremtett világtól, s így Istentől is. Ezen a ponton hatalmas tudathasadás áll be: elkülönítik a teremtett világtól, s az azt vizsgáló, megérteni akaró tudományt és Istent egymástól.
