Megválaszolatlan kérdések - félremagyarázott tények...

J

jiso

Vendég
A régészet topicban most írtam a Kennewick Man-ről tkp. a roseau kövekkel ugyan abba a történetbe szuszakolták be, ami úgy kezdődött, hogy valamikor feltártak néhány indián sírnak vélt temetőt, félbemaradt az ásatás, s valakinek eszébe jutott újra megnézni őket, s európaiak voltak benne... Az indiánok és "pártoló tagjaik" nemzetközi kampányt indítottak, a visszatemetést követelve... jött az elnökválasztási kampány, s a demokrata zászlóról hiányzott egy blikfangos felírat...
S közben előkerűlt a kennewicki csontváz is a folyóból, s ahogy lenni szokott, a szekrényekből is dőltek a "csontvázak"...De a botrányokat már nem lehetett leállítani...
Ez nem az én érdeklődési területem, így nem is igazán követtem az eseményeket, én csak a kövek és V. Chunadin "írásszakértő" és szlavisztikus munkásságának megismeréséhez javasoltam a saját oldalát. Udvariasan fogalmazva: megosztott az értékelése, kevéssé udvariasan: azok vannak jóval kevesebben, akik tudósként tartják számon...
 

Kyra2

Kitiltott (BANned)
Az orosz írásról és a 200 ezer évről a www.chudinov.ru
Veszélyes link...! ;)
Ez nem az én érdeklődési területem, így nem is igazán követtem az eseményeket, én csak a kövek és V. Chunadin "írásszakértő" és szlavisztikus munkásságának megismeréséhez javasoltam a saját oldalát. Udvariasan fogalmazva: megosztott az értékelése, kevéssé udvariasan: azok vannak jóval kevesebben, akik tudósként tartják számon...
Látom időközben te is észrevetted.
 
J

jiso

Vendég
Ki kicsoda és miről ír...

Veszélyes link...! ;)

Látom időközben te is észrevetted.



V. Csudinov oldalát nemcsak "negatív" szemléltetésből javasoltam....
A legtöbb helyen a hívatkozások a kövekkel kapcsolatban Chunadin akadémikusra hívatkoznak, s több egyéb neveken megnevezett orosz tudósokra, akik a valóságban ha léteznek is, sem nem tudósok, sem nem akadémikusok. Chudinov(Чудинов) viszont van, a "rúnaírás" szakértőjeként a honlapján számtalan figyelemre méltó írás van, azt pedig, hogy mit gondol róla, ki-ki eldönti. (pl. a szibériai Nazca-rajzokat Ő másként tálalja mint a média.. több írása foglalkozik az etruszkokkal, s nem csak az Ő írásai vannak az oldalon...)
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Hibridek és/vagy idegenek ?

gilgamesh-killiingalion1.png


Egy kényes téma, amiről nem szeretnek nyilatkozni a régészek és a történész tudorok.
Annál bővebb mellé beszéléssel magyarázzák a kormányok által fizetett szaktekintélyek.

Az emberiség (?) ősi, homályba vesző történelme, a hihetetlenül fejlett civilizációk léte
nem megoldódni látszik, hanem egyre több és egyre nagyobb ellent mondásokba gabalyodik.

A már ismert leletek /szikla- és barlangrajz, geo-gravingok, megalitok, építmények stb./ alapján
is világos, hogy nem a "hivatalos" történelem által besulykolt kb. 3-6000 évvel ezelőtt jöttek létre,
és az építőik, alkotóik kiléte is hagy némi átgondolásra okot.

Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a "történelem előtti időkben" a Földet igen változatos humanoid fajok
népesítették be kultúrában, színben, formában, méretben egyaránt.
Ez evolúció - bár sok lehetőséget rejt magába -erre nem képes.


Cecrops.jpg x giant_people_4.jpg
x


Ma már kezdik elfogadni, hogy valóban létezett egy ill. több hihetetlenül fejlett civilizáció,
de vajon tényleg emberi volt ?

Sok szó esett már az "óriásokról", aki elhozták a "fényt" (tudást ?) az embereknek.
A "nem létező" hatalmas termetű "emberek" maradványai Amerika területén kerültek elő legnagyobb
számban, de megtalálható a Föd szinte minden kontinensén.



http://www.stevequayle.com/Giants/N.Am/N.Am.html

http://www.oocities.org/age_of_giants/ancient_giants/mound_builders.html

http://shadowedhistory.com/wp-content/uploads/2010/10/humboldt-museum.1056.large_slideshow.jpg




x humboldt-museum.1056.large_slideshow.jpg x 0.jpg



Óriások az ősi Skóciában

http://www.burlingtonnews.net/giantsscotland.html

Csatolás megtekintése 887373
http://www.oocities.org/age_of_giants/ancient_giants/mound_builders.html

ŐSKORI ÓRIÁS emberi maradvány, Tennessee 1821

3 m-nél hosszabb csontvázat találtak a Humbolt-tó (NV) ágyában 1931. júniusában.
További info: Lovelock Review-Miner's 1931. június 19.




További leletek helye, ideje, és néhány részletes leírás az alábbi linkeken található


annunaki.jpg


PDF] There Were Giants on the Earth

Holocaust of Giants: The Great Smithsonian Cover-up
http://www.freerepublic.com/focus/f-news/720497/posts



antropologia1.jpg


http://www.stangrist.com/giants.htm



07.jpg
hasonló ?


Hatalmas méretű csontvázakat, -néhol megkövült állapotban - találtak még Tibetben, Kínában, Afrikában, Ausztráliában...
Amerika területén a régi szemtanúk beszámolnak olyanról is, hogy több száz óriás méretű csontvázra bukkantak.
A mellékelt linkekben olvasható a hely az idő, sőt az egyszerű bányász emberek felháborodása a leletek iránti
közömbösség miatt.

Találtak kőszarkofágba zárt óriás múmiákat is különös öltözetekben, aminek nem tudták azonosítani az anyagát.
Úgy jellemezték, hogy valami test-szerű anyag.
Valamit le voltak fedve réznek látszó lapokkal, amin különös jelek és írások látszottak.
Ezek a jelek néhol a szarkofágokon is feltűntek és a testek fölött a falon.

Az alábbi egy spanyol nyelvű weboldal, érdemes elolvasni.

http://www.elbrollo.com/topic/219564-fosil-humano-de-518-mts-de-alto-en-filipinas-1956/
 
J

jiso

Vendég
Boszorkányok pedig nincsennek....

De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat mondotta Könyves Kálmán királyunk, s a kételkedés a csodákkal, misztikus lényekkel, óriásokkal szemben, ezen határozott kijelentés ellenére, manapság is bennünk él....
Ha sétálgatunk néhány órán át bármelyik világváros legforgalmasabb utcáján, egész biztos találkozunk néhány átlagon felüli "fej" méretű emberrel... Óriásról és törpéről nem is szólva.
A 21. században is óriást kiáltunk a 270cm magasságnál, de már a 220cm is két fejjel kimagaslik, pedig ilyen embertársunk több ezer van.
Az 1700-as évek végének ír óriása is kirítt 232cm magasságával..

Ir óriás.jpg

Annak idején pénzt szeretett volna keresni rendkivüli méreteivel, de alkoholizmusa és egyeb nyavajái miatt fiatalon elhunyt, pénzt a holttestet megvásárló orvos, aki a csontvázat letisztította, keresett vele. A mai tudósok pedig megállapították, hipofizis rákja miatt nőtt ily nagyra.. Ahogy Peruban 2002-ben talált moche óriásokról is először azt gyanították Marfan szindrómában szenvedhettek. Ennek a betegségnek a jellemzői a megnyúlt végtagok, hosszú ujjak, vékony koponya.. De a szakértők egyértelműen cáfolták, így nem tudni a moche "elit" mitől nőtt 30 cm-rel magasabbra társainál, ráadásul ez csak a férfiakra volt jellemző. De azt azért meg kell jegyezni, ezek az óriások csak a 148cm-es átlagmagassághoz véve tekinthetőek óriásnak... Ugye a magyaroknak is volt két 195 cm feletti királyuk, amikor a 165 cm-es harcos már magasabb volt társainál. S a másik topicban szó volt az Ukoki hercegnőről, aki szintén jóval magasabb volt a kortárs férfiaknál is...
Afrikának ma is van 145cm átlag magasságú törzse és 185 cm-es is.. Óriások és törpék... Egyetlen megvizsgálható régészeti lelet sem áll rendelkezésre, amely igazolná, hogy humanoid, vagy humanoid szerű lények, több méter magas maradványai valaha létezhettek...
A legendák és a mítoszok túlzásait lenyesve, nem marad rejtély, addig legalább is, amíg az első bizonyíték rendelkezésre nem áll...

A hibridek kérdése más kérdés... Egyre több azoknak a hiteles leleteknek a száma, amelyek az emberiség egy közös őstől, a darwini úton való származásának elméletét cáfolják... Megdőlt az Afrika az emberiség bőlcsője teória is. A nemzeti "genomok" felírásával újabb és újabb meglepő dologgal szembesülünk..
A másik topicban(Minden ami régészet..) most teszek kisérletet, hogy az Altájtól az Alpokig a BC első évezred végétől az AD első évezred elejéig az "ugyanaz a nép" feltevéshez elegendő és meggyőző érvet, tényt gyűjtsek egybe......

S éppen a Gyenyiszovai ember miatt, az afrikai eredet elmélet miatt, a modern genetikai vizsgálatok alapján, ez az elképzelés az eddig tanítottakkal szinte teljesen ellentétes... Milyen érdekes, az írások, a régészeti leletek viszont alátámasztják..
Az óriások és törpék története elakad a mitológiánál. Rájuk még igaz a király mondása, mert ahogy boszorkányok, úgy egyelőre óriások sincsennek... És hibridek?
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Gigászok, titánok, nefilimek...szemelvények innen-onnan

" Izgalmas, gondolat- és fantáziaébresztő a Hetek legutóbbi számaiban a Hit és Értékek rovatban a gigászokról, óriásokról, nefilimekrol közzétett „sorozat”."

Néhány érdekesebb részlet a sorozatból.

"Köszönöm Önöknek, hogy az olvasói kérdések – és részben az én dilemmáim – miatt is interjút szíveskedtek készíteni Patrick Heron ír szerzővel (képünkön). (Hetek, 2006. július 21.)

patrick-heron.jpg

Kíváncsian vártam a véleményét a gigászoknak több apokrifben (a Jásár könyve, a Jubileumok könyve) és az Énok első könyve című pszeudoepigrafában leírt 3000 rőfnyi (illetve a görög nyelvű Énok könyve töredékekben 300 könyöknyi) rendkívüli méretével kapcsolatosan."

***

Az interjúban Heron úr, ezt cáfolandó, egy egyszerű „képtelenségnek tartom”-mal válaszolt, és hozzátette, hogy szerinte „a reális szám 4-6 méter lehet”. A gigászok nagyságára vonatkozó adatokat „különböző arányok” szerint a mai mértékegységekre átszámoló tudósok következtetése és az ősi iratokban szereplő méretadatok számomra továbbra is ellentmondásosnak látszanak. Ha ugyanis az „óriások” magassága 4-6 (vagy a maximum 10-13) méter, akkor ez kellene, hogy megfeleljen a három apokrifben leírt 3000 rőfnek, amiből könnyen kiszámítható, hogy egy rőf kb. 2-4 mm. Nos, ez nyilvánvalóan nem lehet helyes, már csak azért sem, mert nem logikus, hogy miért ilyen pici mértékegységben (paraszthajszálban) adta volna meg a fent jelzett mindhárom nem kanonikus könyv az „óriások” méretét. (Egyébként a rőf a Magyar Néprajzi Lexikon szerint „a kar hosszúságát, ill. a kifeszített kar hosszát a mell közepétől a hüvelykujj hegyéig alapul vevő hosszmérték”. Értéke az idővel is és a helyektől függően is változó volt, de még a kisrőf is 0,3 m volt!)


bard.jpg
Végül egy képet mellékelek, amely a bagdadi múzeumban készült a sumer korból származó harci bárdokról.

Tisztelettel: Mihály Sándor

*********

Óriások

Patagon.jpg

És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.
Mát. 24,38., Luk. 17,27.
Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.
És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.
1 Móz. 8,21., Jer. 17,9., Mát. 15,19.


0.jpg


Az esetet az is alátámasztani látszik, hogy óriások csontvázai kerültek napvilágra az ásatások során.
Amit bizonyos körök el kívánnak tusolni, és nem akarják, hogy a dolog napvilágot lásson. Az egyik fellelhető hely India és ott már jóval több óriás maradványra is bukkantak.
A dolog igen nagy szenzáció, melyet nem kívántak közzé tenni.

Az óriások nyomai

Giant-Foot-Print.jpg x index028002.jpg

A történelem során, nem egyszer találtak patakok, és folyók ágyában óriás lábnyomokat, melyek megvoltak kövesedve.
A felfedezés ámulatba ejtette az embereket, mivel a mesékben találkozni óriásokkal, és nem a való életben. A népek legendáiban találkozni arra utaló nyomokat, feljegyzéseket, hogy találkoztak óriásokkal az ősök. Több leírásban úgy szerepel, hogy ember evők voltak. Az apokrif iratokban is utal arra, hogy az óriások az embereket elnyomták, és minden ételüket fölemésztették. Majd embereket kezdtek enni, és az emberek Istenhez kiáltottak, és megszabadította őket az óriásoktól akik gyötörték őket. Úgy látszik, hogy ezek az óriások, nem a jó fiuk közé tartoztak. A görög mondákban, olyan le írások is vannak, hogy égi járművek szálltak le, és voltak olyan asszonyok akik egyesültek az idegenekkel, és amikor eljött a szülés ideje, nem tudtak szülni. A döbbenetes az volt az egészben, hogy a gyerek szabályosan kirágta magát az anyja hasából, és azonnal lábra állt. A gyermek rendelkezett olyan fejlett rágó szervekkel, hogy a kemény eledelt is fogyasztani tudta. Ezek az óriások rendkívül gonoszok voltak, egyet kivéve aki az emberek védelmére kelt, majd őt is megölték. Hogy aztán miként pusztultak el, azt nem tudom, de a Görög mitológia telve van óriásokkal akiknek az apja egy földön kívüli volt. Kentaurok, és félig ember félig kecske szerű torz lények amelyek a Görög mitológiában elég sürün megjelennek, szerepelnek.

A világ nem igazán tud ezekről a dolgokról, vagy pedig hülyeségnek tartják az adott dolgot. És gúnyt űznek azokból, akik felfedezik ezeket .
Vajon miért nem engedik meg azt, hogy múzeumokba kirakják ezeket a szenzációs leleteket? Kinek áll az érdekében, hogy ezek a dolgok ne lássanak napvilágot? Elgondolkodtató egy eset az már biztos, mindenesetre igaznak bizonyul mind a Biblia, és a népek ősi feljegyzései arról, hogy az óriások igen is létező lények voltak, félig emberi, és félig idegen.
Amikor valaki genetikailag más mint a többi, amikor megszületik vajon nem annak tudható be, hogy egy ilyen keveredés eredményének a maradványa?
Elképzelhető, de nincs bizonyíték rá, hogy az óriások leszármazottja lenne.

Egy "hozzászóló"

***********

A Nefilimek

A Nefilimekkel foglalkozó tárgykör meglehetősen széleskörű és bonyolult. Amint azt nagyszámú fennmaradt forrásanyag bizonyítja, az egész ókori világban ismert volt a Nefilimek léte, tehát nem csak kizárólag a Biblia említi meg őket. A Nefilimekre vonatkozó utalások valamilyen formában megtalálhatók majdnem minden nemzet hagyományaiban is. A Biblia először az 1.Mózes 6:4-ben említi meg őket.

1.Mózes 6:1-22 1. Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdenének a föld színén, és leányaik születének. 2. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.

3. És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő. 4. Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.

Az 1.Mózes 6 felépítése nem szakad meg, illetve mondanivalója az egy összefüggő eseménysorozatot vázol az 1. verstől a 22.-ig. Az Isten a bukott angyalok és az emberiség között megtörtént események miatt határozta el a föld elpusztítását az özönvíz által. Az 1.Mózes 6:4-ben leírtakat részletesebben kielemezzük. A 6:4-es vers szerint óriások valának a földön abban az időben és ebben a szövegben, az óriásokra használt eredeti héber szó a Nefilim. (Megjegyzés: A Nefilim héber szó már eleve többes számban van, de a magyar nyelvhasználat megkönnyítése miatt Nefilimek-ként utalunk rájuk ebben az írásban).

1.Mózes 6:4. Az óriások [Nefilimek] valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok [Gibbórim], kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.

A hatalmasokra használt eredeti megnevezés pedig Gibbórim.
Ha ugyanezt a versrészt a Green’s Interlinear Bible alapján nézzük meg, az magyarul így hangzik: az óriások voltak a földön abban az időben, sőt még azután is, amikor az Isten (pontosan HaElohim, azaz az Isten) fiai bementek az emberek (pontosan haAdam, azaz az Ádám) leányaihoz, és azok szülték nekik.
Azok voltak a hősök (pontosan haGibbórim, azaz a hősök), akik ősidőktől fogva léteztek, híres emberek, kiknek nagy nevük volt.

A nefilim szó etimológiája az bizonytalan, és a következő magyarázatok terjedtek el, bár különböző fenntartásokkal.

Az első magyarázat szerint, valószínűleg a pălă igéből (jelentése "rendkívülinek lenni" azaz rendkívüli emberek) származó nifal szóból ered.

A második magyarázat szerint a szó a năfal, azaz "leesik" igéből eredhet a következő értelmezések egyikében: (1) " akik leestek" – a mennyből, azaz emberfeletti lények; (2) morálisan "leesett, illetve elbukott emberek"; [Megjegyzés: a Nefilim legelfogadottabb értelmezése a nafal, vagyis leesés, olyan értelemben, ahogy az a bukott angyalokra vonatkozik.
Ezt az értelmezést bizonyítják a Holt-tengeri Tekercsek, az Énok könyve, de maguk a bibliai szövegek is.
Ők az elbukott angyalok. Például az angol nyelvbe bekerült fellow vagy feller szavak, jelentése szintén ugyanaz, és a nefilim szóból erednek.


annunaki11111.jpg

Az ISBE további megjegyzései:


Az ISBE kitér még arra, hogy a Nefilimeknek minden bizonnyal hatalmas fizikai testméretük volt öszehasonlítva a náluk jóval kissebb méretű héberekkel, amint az látható a 4.Mózes 13:33-ból.
Ezt a bizonyos írásrészt kiegészítik egy olyan megjegyzéssel, miszerint a Kánaánban élő Anák fiai az 1.Mózes 6:4-ben feljegyzett óriásoktól, a híres-neves Refaimoktól vagy Nefilimektől származnak.
Ez utóbbiak nagy hírnévre tettek szert mint az özönvíz előtti világ hatalmas hősei és látszólag fennmardt egy ágazatuk az özönvíz után is.
A Bibliában a bukott angyalok egy csoportjának és emberi asszonyoknak a kapcsolatából származnak a Nefilim lények.
Ezt tükrözik még a görög, római és egyiptomi mitológiák is, csakúgy mint általában véve az egész közel-keleti világ hagyományai.

Az ISBE további megjegyzései az 1.Mózes 6:1-4-ről:

… habár [a név] teljesen érthető volt azok számára, akik eredetileg kapták, idővel elhomályosódott a szöveg pontos jelentése. Még abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy a Nefilimek ugyanazok voltak e mint a 4. vers végén említett "hatalmasok" (gibbórim), vagy pedig egy másik csoport, amely csak kronológiailag létezett együtt.

Ez a megállapítás természetesen helytelen.
Az 1.Mózes 6:4-nek még felületes olvasásakor is kitűnik, hogy a Gibbórim, vagyis a hatalmasok a Nefilimek csoportjába tartoztak.
Ezt így értelmezték közvetlen az öznvíz utáni időkben és ez volt az elfogadott nézet Krisztus idejében is.

Az özönvíz után közismert fogalom volt az, hogy a föld a vigyázóknak, vagy szentségeseknek nevezett angyali lények irányítása alatt állt.
A Dániel könyvében, a 4:14-es és 2:11-es versek bemutatják, hogy vannak bizonyos Vigyázók (figyelők), vagy Szentek, akik olyan angyali lények, amelyek vigyázókként működnek a földön, és akik nem az emberek között lakoznak (Dán.2:11).
Mivel ezek az igaz angyalok irányítják az emberek dolgait, ezért Vigyázóknak vagy Szenteknek vannak nevezve.
Ennek az ismerete széleskörűen elterjed úgy a zsidó, mint az egész pogány világban is.

A görögöknél a Nefilimekre Titánokként utaltak.
A The Universal Oxford Dictionary a következő meghatározást nyújtja a Titánokról:

[a latin neve Krónosz Idősebb fiútestvérének; továbbá a költészetben ő a Nap istene; a görögben egyeszámban Titán, többeszámban pedig Titanes].

1. A név (főleg a költészetben) Titán unokájára, a Nap-istenre vonatkozott, de használták még, mint a Napot megszemélyesítő nevet is.

2. a. [A görög mitológiában] Egyesszámban ő a Titánok őse és Kronosz idősebb testvére.
Többesszámban pedig az óriások családjára, Uránusz (a Menny) és Gája (a Föld) gyermekeire vonatkozik, akik magukhoz akarták ragadni a mennyek fölötti uralmat, de Zeusz levetette őket. …

Ezek a Titánok, vagy óriások (Nefilim) szintén jelen voltak az Indo-árják hagyományaiban és legendáiban is, ahol Indiától, egész Ázsián keresztül a szankszkrít raksasa (óriások) elnevezéssel utaltak rájuk.

Szintén ezt a raksasa elnevezés találhatjuk meg a Ramayanában és az indiai legendákban, ahol ezek az óriások az emberek ellenségeiként vannak bemutatva.


rakshasas.jpg
Tagadhatatlanul, az egész ókori világban ismertek voltak ezek a tradíciók, egészen Krisztus idejéig.

A Holt-Tengeri Tekercsekben szintén sok utalást található az óriásokra vonatkozóan.
Ezek egyike a Genezisz Apokrifon.
A Geneszisz Apokrifon egy fordítasa megtalálható Géza Vermes, The Dead Sea Scrolls in English, Pelican, 1985, 216. oladalán.
A Genezisz Apokirifonban utalás van Noé születésének körülményeire és apjának bizonyos kételyeire fia születését illetően.
Lámek ugyanis azt gyanúsítja feleségéről, hogy kapcsolatba került egy angyallal azok közül, akik alászálltak a mennyből és összeházasodtak az emberek lányaival (1.Móz. 6:1-4).
Még a felesége heves tagadása sem győzi meg, ezért megkéri apját Metuzsálemet, hogy kutassa fel nagyapját - a bölcs Énokot - aki Parwain-ban, a paradicsom mellett él, hogy tőle tudja meg az igazságot.
Ez a történet ugyanígy vázolva megtalálható az Énok könyvében is.

A Genezisz Apokrifonból:

Íme, az én szívemben pedig gyanú kelt, hogy a megfogantatás a vigyázók és a szentségesek és az óriások (azaz Nefilim) által történt és összeszorult bennem a szívem, e nagy baj miatt.
Ekkor én, Lámek, gyorsan a feleségemhez, Bátenóshoz siettem és mondám néki, '… a Magasságosra, a Hatalmas Úrra, az egész világnak Királyára és a Mennyek Fiainak Uralkodójára, mondd meg az igazat, és ne légy hamis.' Ekkor, Bátenós, a feleségem válaszolt nekem, hatalmas hévvel [és] mondá … ' Ó fivérem, ó uram, ne feledd el az én örömömet … az együttlétünket és lelkem nyugalmát e testben. [ És bizony elmondok néked] mindent, úgy ahogy igaz. …

... És akkor haragján uralkodva megszólalt és mondá nékem: Ó uram és fivérem, emlékezz az én örömömre, megesküszöm a Szentéges Magasságosra, a mennyek Királyára, hogy ez a mag és a fogantatás tőled való, a lelke általad ültettetett el, nem pedig idegentől vagy vigyázótól vagy a mennyek egy fiától.

A Genezisz Apokrifon jól példázza az első századi értelmezését az 1.Mózes 6:4-ben leírtaknak.
Az eredeti, bibliai történetben ki van hangsúlyozva Noé családfájának faji tisztasága a következő idézetben: Noé tökéletes volt az ő nemzedékében.
Vagy a Károli szerint: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Ennek a szövegrésznek nagy jelentősége van, mert az Izraeliták számára rámutatott arra, hogy Noénak tökéletes, tiszta emberi genetikával kellett rendelkeznie abban a nemzedékben.

Az 1.Mózes 6:9-ben a tökéletes szó, a héber tamim szóból lett fordítva, amelynek jelentése testileg tökéletes, testi hibáktól mentes, tiszta családi ágazat.
Ez a szó kimondottan a testi épségre és geneológiai tisztaságra utal, nem pedig morális vagy jellembeli tökéletességre.
Nem véletlenül haszált ez a szó, mert a tiszta nemzetségi vagy geneológiai ágazatnak itt nagyon fontos szerepe van.
A Companion Bible 26. függelékében Bullinger részletesen vázolja a szó jelentőségét.

The Companion Bible 26. függeléke

A héb. tamim szó jelentése hibátlan, ép. Ez a szó gyakolatilag a testi vagy fizika tökéletességre utal, nem pedig a jellemre.
Ezért pl. az áldozati állatok tisztaságát és épségét is ezzel a szóval jelölték.
A tamim, épnek lett fordítva a következő részekben: 2.Móz. 12:5; 29:1. 3.Móz. 1:3,10; 3:1,6; 4:3,28,32; 5:15,18; 6:6; 9:2,3; 14:10; 22:19; 23:12,18. 4.Móz. 6:14; 28:19,31; 29:2,8,13,20,23,29,32,36. Ezék. 43:22,23,25; 45:18,23; 46:4,6,13.

Hibátlan, ép az 1.Móz. 19:2; 28.:3,9,11; 29:17,26.


tn_aid6898_20080901085553_415.jpeg x shem__ham_and_japheth_noe_fiai__james_tissot_illiusztracioja__1904.jpg


Mindezek azt bizonyítják, hogy az 1. Móz. 6:9-ben nem Noé jellemi tökéletességére van utalás, hanem arra a tényre, hogy egyedül az ő családfája maradt meg teljes faji tisztaságában abban a hatalmas romlásban, amelyet a(Földre) bukott angyalokkal történő keveredés okozott.
Ugyanez a témája még a Companion Bible 23. és 25. függelékeinek, ahol további magyarázatok találhatóak az Isten fiaira mint angyali lényekre, továbbá arra, hogy az özönvíz előtti események megismétlődtek a későbbiekben is.


A Nefilimeknek (óriások a fordításban) nevezett utódaik, gonoszságokat cselekvő szörnyek voltak; és mivel emberfeletti lények voltak úgy méretben, mint jellemvonásokban, mindannyiuknak el kellett pusztulniuk (lsd. a 25. függ.). Ez volt az özönvíz egyedüli és kizárólagos célja.

Csak Noéban és családjában maradt fenn a tiszta ádámi, vagy emberi eredet (1. Móz.6:9, lsd. a megjegyzést). Mindenki más "romlottá" (sakat) lett és elpusztult (szintén sakat) [mint ádámi lény].
Az egyetlen megoldás tehát a teljes kipusztításuk volt (de facto), mivel mindannyian el is lettek pusztítva (de jure). (A 17. versben ugyanaz a szó (sakat) van használva a pusztításra, mint a 11-es és 12-es versekben a romlottságra).

A későbbi, második "berontás" minden valószínűség szerint akkor történt, amikor megnyilvánult az, hogy az asszony magva Ábrahám utódain keresztül fog eljönni és erre a második rontó célú kísérletre utal az 1. Móz. 6:4-ben a "sőt, még azután is" kifejezés (azaz Noé után, több mint 500 évvel az első berontás után).
Ekkor az ellenfél célja az volt, hogy Kánaánt elfoglalva Ábrahám utódai előtt, megakadályozhassa azoknak a későbbi betelepedését.
Az 1. Móz. 12:6 szerint, "akkor (azaz akkor már) Kannaneusok valának azon a földön."

*****

nephilim.jpg

A negyedik században, a Hippói Agusztín filozófus és író elkezdett foglalkozni az angyali seregek, azaz az Isten fiainak az Ádám lányaival való paráznaságával.
Ő arra a következtetésre jutott, hogy az nem történhetett meg, így azoknak a szövegeknek más a jelentése.
Agusztín szándékosan más értelmet adott ezeknek az eseményeknek és azt állította, hogy az Isten fiai elnevezés az Ádám utódai vonatkoztak Séth ágáról, az emberek fiai megnevezés pedig Káin utódait jelentette.
Megpróbálta teljesen jelentéktelenné tenni a keveredés eseményeit azzal az állítással, miszerint ott mindössze arról van szó, hogy a Séth tiszta ágazata, Káin utódaival keveredett.
Agusztín eszmefuttatása végülis nagyon maradandónak bizonyult, mert még a huszadik században is ez a legelterjedtebb értelmezés, annak ellenére, hogy tökéletesen tönkretette az egyház hitelességét és képességét azzal kapcsolatban, hogy hatékony magyarázatot tudjon adni az antropológiai leletekre a Biblia szemszögéből nézve.


A Biblia más részeiből a teológusok, például a magyar nyelvű könyvei révén itthon is ismert Derek Prince úgy véli, hogy az Isten által teremtett angyalok egy része - körülbelül az egyharmaduk - a Sátán (Lucifer) bukásával együtt kiszorult a mennyből, és az univerzum egy alacsonyabb szintjére lett száműzve. Ádám és Éva teremtése után több száz évvel fedezték fel maguknak az emberi fajt, amely olyan hatást gyakorolt rájuk, hogy közülük többen - az újszövetségi Júdás-levél szavaival - „elhagyták lakóhelyüket”, és „bementek az emberek leányaihoz”.

Az Új Szövetség bizonyos szövegei eléggé egyértelműen utalnak az angyalok valamiféle elkövetett paráznaságára. Júdás levele, amelyet a legelfogadottabb nézetek szerint Jézus egy testvére írta és a kanonizált Szentírás része, feleleveníti a történteket.

A Teremtés könyvében leírtak kimondottan ezzel a keveredéssel és annak következményeivel foglalkoznak.
Noé volt az egyedüli tökéletes ember az ő nemzedékében.
Az özönvíz célja az volt, hogy elpusztítsa a Nefilim vagy a Refaim, Gibbórim lényeket.

Az "angyalok" ezzel a bűnbeeséssel egy emberformájú fajt hoztak létre, akik viszont nem voltak tökéletes lények és akik méretüktől és erejüktől fogva nagyon erőszakosak voltak.
A lázadó angyalok mindezt valószínűleg abból a célból tették, hogy meggátolják az Isten tervét azáltal, hogy az ádámi emberiséget elkorcsosítsák vagy megrontsák az ő utódaik bekeveredésével.
Ezt majdnem el is érték, mert a keveredés csaknem univerzálissá vált.
Mivel az utódaik az emberekét jóval meghaladó erővel rendelkező óriások voltak, így ők lettek a hatalmas, híres neves emberek vagy "hősök" az akkori világban.
Az angol nyelvben például ma is gibberish-nek nevezik az érthetetelen, hablatyoló beszédet, amely a gibbórim által beszélt, megérthetetlen nyelvre utalt eredetileg.


201107082327180.orias04.jpg

Az óriásoknak mérete és ereje jól látható a máig fennmaradt "básáni óriások városaiban" és nem tudni milyen számban és milyen távolságra vándoroltak onnan.

Ha ezek a Nefilimek és azok egy ágazata a Refaim, Egyiptommal kapcsolatban voltak, akkor talán magyarázatot találhatunk arra a problémára, ami hosszú időn keresztül foglalkoztatta a tudományt, vagyis arra, hogy hogyan voltak képesek a hatalmas köveket a piramisok és egyéb épületek színhelyére szállítani, majd felhasználni.
Ha képesek voltak a máig fennmaradó "básáni óriások-városainak" felépítésére, miért ne kerülhettek volna Egyiptomba is?

Továbbá, ezekben a "híres-neves hatalmasokban" találhatjuk meg a pontos magyarázatot a görög mitológiák eredetére is.
Ezek a mitológiák nem csupán az emberi elme kitalálmányai, hanem azokból a hagyományokból, emlékekből és legendákból alakultak ki folyamatosan, amelyek annak a hatalmas testű fajnak a cselekedeteit örökítették meg, akik valójában az 1 Mózes 6:4-ben bemutatott hatalmasok és híres-neves emberek voltak.

Tehát, a babiloni "Teremtés Táblák", az egyiptomi "Halottak könyve", a görög mitológiák és a pogány Kozmonógiák - mely írásokat egyébként sokak szentírásként tatanak, mások pedig felhasználják ezeket a Szentírás alátámasztásaként - mind egy eltorzított változatai egy eredeti igazságmagnak, amely miután az igaz történet feledésbemerült, ezekben az átalakul, eltúlzott és eltorzított formákban maradt fenn.

*******

A Companion Bible megjegyzései nagyon hasznos segítséget nyújtanak, amikor a Nefilimekről olvasunk magában a Bibliában.
A hagyományos vagy ortodox kereszténység lenagyobb hibája az volt évszázadokon keresztül, hogy a Bibliát anthropomorfikusan értelmezték. Istent és fiait, az angyali lények seregeit, az idő korlátaiban élő ember képére formálják.
Csak mára jutottunk el odáig, hogy kihasználhatjuk a DNA ismerete által adott lehetőségeket, megismerjük a teremtés genetikai felépítését és ez segítségünkre lehet abban is, hogy feltárjuk mi is történt valójában a múltban.
A klasszikus világ mitológiái, ha nem is tökéletesen, de rámutatnak egy emberfeletti képességgel rendelkező szellemi teremtésre.
A különböző történetek egy olyan háborúra mutatnak rá, amelyben a teremtés fölötti uralomért és annak végleges céljáért folyt és folyik még ma is a küzdelem.
A "bukott angyalok" utódainak, illetve a Nefilim lények létének a tagadása a Kr.u. 4.-ik századtól kezdődött el.
Az ókori Izraelben egyértelmű, valós tényként fogadták el ezeknek az eseményeknek a valóságát.
Az Új Szövetségben szintén alapvető tényként és példaként vették a bukott angyalok sexuális paráznaságát

A legvalószínűbb az, hogy az Ádám előtti földön uralkodó bukott angyalok (a Földre esett "angyalok"!) több hullámban is megkísérelték az inteligens lények teremtését.
A modern tudomány megállapítása szerint, az inteligens emlős lények megjelenése vagy kialakulása egy naprendszer élettertamának csak néhány millió éves időszakában lehetséges.
Az ezt megelőző életformák, mint pl. a dinoszauroszok, egy még korábbi teremtési kisérletre vallanak.
Az emberformájú lények különböző fajtáinak megjelenései között elképesztően nagy időbeli hézagok vannak, ami pedig kizárja az evolúcióró elméletét (lásd. Cox Creation FromAnthropomorphic Theology to Theomorphic Anthropology).

Kik voltak és mit akartak a nefilimek?


Titans.JPG

A görög mondák titánoknak és gigászoknak, a kánaáni népek emeusoknak nevezték őket, a Biblia pedig héberül nefilimek
néven emlegeti azokat a rendkívüli termetű és képességű lényeket, akik természetfeletti származással rendelkeztek, angyalok vagy félistenek és emberek ivadékai voltak.
Egy most megjelent könyv szerint a félig ember, félig isteni származású lények nem csak a mondák világához tartoznak: valóban létezett a nefilimek faja, az emberi történelemnek legalább két időszakában döntő szerepet játszottak, és tevékenységük nyomai a mai napig láthatók a Föld különböző pontjain.

husvetsziget.jpg


Patrick Heron ír történész érdeklődését az keltette fel a gigászok iránt, hogy egymástól igen különböző időben és térben élő krónikások és művészek is megörökítették az embereknél jóval magasabb és kivételes tudományos ismeretekkel rendelkező szuperlények történeteit.
Kik voltak ők, létezett-e valaha itt a Földön egy rendkívüli faj, és ha igen, mi lett a sorsuk?
Heron a mítoszok, legendák és ősi dokumentumok szerteágazó halmazából a legrégibbet, a Teremtés könyvének beszámolóját választotta kutatásának alapjául, és ennek szövegeit vetette egybe más ókori forrásokkal, meglepő hasonlóságokat tárva fel. Cikkünkben ezúttal csupán az alapszövegekből válogattunk, de a görög mondákat vagy az egyiptomi vallást ismerő olvasók maguk is könnyen sorolhatják a kézenfekvő párhuzamokat.


A nefilimek első eljövetele

„Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születtek. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vettek magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala. ... Az óriások (nefilimek, szó szerint Ťbukottakť) voltak a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.” (Mózes első könyve 6,1-4)

A Teremtés könyve szerint tehát Noé korában, az özönvíz előtt idegen "angyalok" lepték el a földet, akik szexuális kapcsolatba léptek azokkal a nőkkel, akiket megkívántak.
A genetikai keveredés eredményei hatalmasok, gigászok lettek, akik gyorsan híressé váltak.
A bibliai kánonban nem szereplő, ám az egyházatyák által is elismert forrásnak tartott és gyakran idézett Énok könyve szerint eredetileg „őrzőkként” lettek kiküldve a Földre, ám hamarosan vágyra gerjedtek a földi nők szépsége láttán.

Talán meglepő, de az ókori irat szerint elsősorban a hajuk látványa vonzotta őket ellenállhatatlanul.
Azoknak a lényeknek, akiket nemzettek, különleges tudást adtak:
megtanították őket a föld és az ég jeleinek a megfejtésére, az asztrológiára és az igézet fortélyaira.
Tőlük ismerték meg az emberek az építészet, az időjárás és az orvoslás, de még a testszépítés (kozmetika) tudományát is.
A „hatalmasok” így nemcsak több méter magas termetükkel, de titkos tudásukkal is uralkodni kezdtek
a többi ember felett.
A keveredés negatív következményekkel járt.
A föld megtelt gonoszsággal, és az emberek „szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” lett.

Énok könyvének a leírása szerint az „(asszonyok) terhesek lettek, és hatalmas gigászokat szültek, akik magassága 30 sing (13,5 méter) volt. Ők megemésztették az emberek kezének minden gyümölcsét.
És amikor az emberek már nem tudták továbbra is kiszolgálni őket, a gigászok ellenük fordultak, és megrontották őket.
És vétkezni kezdtek a madarak, vadállatok, csúszómászók és a halak ellen is, és megemésztették egymás testét, és a vérüket megitták”.
Az elszabadult földi pokol - az emberek, állatok féktelen genetikai összekeveredése - ellenére a nefilimek Noé korára olyan elválaszthatatlanul összekeveredtek az emberekkel, hogy Isten csak radikális beavatkozás - az özönvíz - révén tudta tőlük megszabadítani a Földet.
A nefilimek magukkal rántották - egy család híján - az egész emberiséget a pusztulásba.
A Biblia alapján a hibrid faj, a „hatalmasok” elpusztultak az özönvízben, míg nemzőik, a bukottak az ítélet napjáig láncokba verve az alvilág legsötétebb részének, a Tartarosznak lettek a foglyai.
A Noé és családja révén túlélő emberi faj tehát látszólag megszabadult az idegen befolyástól - ám csak egy időre.

1300739807_35_FT3847_szell177-2-3.jpg


A második földreszállás

Az özönvíz után 436 évvel azonban a gigászok újra felbukkantak a Bibliában.
A Mezopotámiából érkezett vándor, Ábrahám, szemtanúja volt a történelem első feljegyzett regionális háborújának, amelyben négy király szövetsége harcolt öt másik király koalíciójával szemben.
„A tizennegyedik esztendőben pedig eljöve Khédorlaomer és a királyok, akik ővele valának, és megverék a refeusokat Asztheroth Kárnajimban, és a zuzeusokat Hámban, és az emeusokat Sávé-Kirjáthajimban.” (Mózes első könyve 14,5)
A refeusok népének őse Rafa volt, akinek a neve „félelmetest, hatalmast” jelent.
Egy másik bibliai rész további hasonló népeket is megnevez.
Az Egyiptomból való kivonulás után az izraeliták a Moáb pusztájához értek, ahol „az emeusok laktak abban annak előtte,
nagy nép, sok és szálas, mint az anákok.
Óriásoknak (refeusoknak) állíttatnak vala azok is, mint az anákok, és a moábiták Emeknek hívták őket.” (Mózes ötödik könyve 2,10-11)


syro-hittite-baal.jpg x pic09262005.jpg
Baal

Az emeusok neve rettenetest jelent, az anákok pedig „hosszú nyakú óriások” voltak.
Anák Arba fia volt, akinek a neve héberül Baál (istenség) erejéből valót jelent.
Azt, hogy az ígéret földje tele volt gigantikus termetű lakókkal, a Mózes által kiküldött kémek is jelentették: „Az a föld, a melyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, a mely megemészti az ő lakóit; az egész nép is, a melyet láttunk azon, szálas emberekből áll.
És láttunk ott óriásokat (nefilimeket) is, az óriások (nefilimek) közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.” (Mózes negyedik könyve 13,33-34)

A kánaániak rendkívüli mezőgazdasági ismereteire utalhat az, hogy a kiküldött kémek több kiló súlyú szőlőfürtökkel tértek vissza, amely fajta ismeretlen volt előttük. Mekkorák lehettek ezek az óriások?

Az egyik nép királyáról, a básáni Ógról Mózes feljegyezte, hogy az ágyának a mérete mintegy ötszöröse volt a mai fekhelyeknek: 571 centiméter hosszú és 254 centiméter széles volt.
Ebben az ágyban éppen elfért volna a talán legismertebb kánaáni gigász, az ifjú Dávidtól szégyenletes vereséget szenvedő filiszteus Góliát is, aki 442 centiméter magas volt.

De honnan származhattak ezek az óriások, amikor elődeik mind kipusztultak az özönvízkor, a bukott angyalok pedig láncokba voltak verve a Tartarosz mélyén?
A logikus válasz az, hogy az özönvíz után másodszor is megtörtént az "angyalok" egy csoportjának a földreszállása.
Ezt a teóriát erősíti meg a Biblia is: „Az óriások (nefilimek) voltak a földön abban az időben (az özönvíz előtt), sőt még azután is...” (Mózes első könyve 6,4)


cikkep.jpg


A már idézett Énok könyve szerint erre az özönvíz előtt a Kánaán földjének északi határán fekvő Hermon hegyén került sor.
Patrick Heron szerint amennyiben ismét ide érkeztek, ennek az emlékét őrzi a hegy lábánál fekvő Baál-szentély, Caesarea Philippi, mai nevén Banias mellett.
A nefilimek második generációjának a nyomait őrzik Heron szerint azok a gigantikus építmények a Föld különböző pontjain, amelyek időszámításunk előtt 2000 körül (akkor ásták ki ?) bukkannak fel, szinte a semmiből.
A kor népei látszólag előzmény nélkül jutottak olyan technikai és csillagászati ismeretek birtokába, amelyekkel a zikkuratokat, piramisokat és más hatalmas alkotásokat létre tudták hozni. Heron Nefilimek és az apokalipszis piramisa című könyvében bemutatott példák közül a legismertebb a Kheopsz fáraó idején (?!) épített gizai Nagy Piramis.


kheopsz.jpg


A tizenhárom hektár területen fekvő építmény mintegy 2,3 millió kőtömbből áll, amelyek átlagosan 2,5 tonnásak, ám van köztük néhány száztonnás is, amelyek ráadásul a piramis belsejében, a föld felszínétől 46 méter magasban helyezkednek el.
Heron számításai szerint, amennyiben a piramis Kheopsz huszonhárom éves uralkodása alatt folyamatosan épült, ötpercenként kellett egy-egy kőtömböt a helyére illeszteni, éjjel és nappal dolgozva.
És ez csak a puszta méret.
A piramis oldalai szinte tökéletes derékszöget zárnak be, pontosan a négy égtáj felé néznek, a központjából kiinduló nyílásai egyenesen az ég két legfényesebb csillagára nyílnak, és a mérnöki, csillagászati bravúrok sorát még hosszan lehetne folytatni.


01_nebra_korong.jpg

Természetesen Heron teóriájának több elemét a tudomány mai állása nem, vagy még nem igazolja, az ókorral kapcsolatos ismereteinket érintő kérdőjelek szinte hétről hétre sokasodnak, mint azt a görög csillagászati korongok is bizonyítják.
 

Kyra2

Kitiltott (BANned)
Hibridek és/vagy idegenek


x


Ma már kezdik elfogadni, hogy valóban létezett egy ill. több hihetetlenül fejlett civilizáció,
de vajon tényleg emberi volt ?

Sok szó esett már az "óriásokról", aki elhozták a "fényt" (tudást ?) az embereknek.
A "nem létező" hatalmas termetű "emberek" maradványai Amerika területén kerültek elő legnagyobb
számban, de megtalálható a Föd szinte minden kontinensén.


Lehet, hogy 100 évvel ezelőtt mindez csak mesének tűnhetett, mert akkor még elképzelhetetlen volt, hogy hibrid lényeket mesterségesen is létre lehet hozni, de ma már tudjuk, hogy ez még a mi fejlettségi szintünkön is megvalósítható.

http://www.pokolraveluk.com/content...id=75:klonlazadas&catid=14:tudomany&Itemid=50
 
J

jiso

Vendég
Hybridek, kimérák, idegenek(nagy fehérek és a szürkék).....

A rengeteg előkerült Óriás csontokról csupán annyi bizonyosság, hogy rengeteg történet szól arról, hogy előkerültek ilyen maradványok, amit gondosan eltitkolnak(tak), elvesztek, etc. ellenben egyetlen megvizsgálható darab nem áll rendelkezésre.....Az előző történetek kapcsán egy szakállas vicc jutott az eszembe. A kis boci ismerkedik az udvaron az állatokkal. Te ki vagy? - kérdi. Én az öszvér vagyok. Öszvér? Az Mi? A mamám csacsi, a papám ló.. Hirtelen leszáll egy rovar, a boci rörtön rákérdez: És Te ki vagy? A lódarázs... Na ne mán....Pedig ugye nem is ritka, hogy különböző fajok egymással párosodnak...

animals01.jpg animals04.jpg animals21.jpg animals27.jpg


Csak éppen szaporodásra képes utódot csak az esetek nagyon kis számában hoznak létre...

tigon.jpg zeedonk.jpg

Pedig régóta járkálnak közöttünk kimérák...
.
Chimera Apulia Louvre.jpg

Homérosz így ír róluk: kecske középütt, sárkány hátul, elöl meg oroszán, s torkából lobogó tűz lángját fújta riasztón...A kiméra eredeti mitológiai használata, az általános szóhasználatban, a különböző állatokból, illetve az emberből és állatokból "összegyúrt" lények megnevezését jelenti a későbbiekben, így manapság is...A biológiában a kiméra leegyszerűsítve olyan egyed, amelyet két, vagy több egyedtől származó genetikailag eltérő sejtek alkotnak, s ezek a sejtek megtartják saját genetikai jellegüket. Az emberi kimérák esetében ez lehet két különböző emberi génállomány, ember-ember kiméra(ember-alien), de lehet emberi, állati génállomány is ember-állat kiméra.A 20-as évek végén Ilja Ivanovics Ivanov orosz állattenyésztési kutató, Sztálin utasítására majmokkal és emberekkel végzett kísérleteket, egy ideális, jól irányítható, a nélkülözéseket jól tűrő "új faj" létrehozására....

Ilja. I. Ivanov(1870-1932).jpg 3.jpg


A kísérlet nem sikerült... De 1925-ben W. Davis a Science News Bulletin januári számában Ember és majom afrikai hibridizációjának kisérletéről értekezik.... Desmond és Ramona Morris pedig A férfiak és az emberszabású majmok c. egész könyvet szentel 2002-ben a kínai és angliai kísérleteknek...S vannak akik sosem adják fel, mert az elmúlt években rendesen borzolták a kedélyeket a napvilágra került Angliai kísérletek. Az utóbbi években a "Majmok bolygójára" emlékeztető forgatókönyv alapján, több mint 150 kísérletet végeztek, a 2008.-as Bioetikai Megállapodással ellentétesen, arra hívatkozva, hogy a kísérleti alanyokat a Megállapodásnak megfelelően, a kisérletet követően, 14 napon belül megsemmisítik. Emberi spermával megtermékenyített főemlősök agyába, őssejteket fecskendeztek... Őssejt elektromikroszkópos képe.jpg

Ez azért számos aggályos kérdést vet fel. Igen halovány hívatkozás, hogy ezek a kísérletek valójában a humán kutatásokat szolgálják, s amit mesterségesen létre lehet hozni, az megfelelő feltételek esetén a természetben is létre jöhet..

8.jpg

S ugye erről a magyarázkodásról nemcsak nekem jut eszembe a lódarázs...
De az enyémnél gazdagabb fantáziával rendelkezők, az ember-idegen kimérákra asszociálnak..
alien-hybrid-skull.jpg alien-hybrid-skul 1.jpg

Nos én leragadtam a zebráknál.........Annak ellenére, hogy a legújabb hírek arról szólnak, hogy hat szülője van azoknak a rhesus majmoknak, amelyeket hat különböző egyedből hoztak létre amerikai kutatók . A majmocskák a Roku és Hex névre hallgatnak (roku japánul, hex görögül hatot jelent) A kérdés csak az: megmaradunk-e az állat-állat kiméráknál.......vagy Könyves Kálmán esetleg tévedett, mert mégis vannak boszorkányok? ... Boszorkánykonyhák biztosan....
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Kommentár nélkül 2.

Idegenek és "hibridek" ?



[video=youtube_share;omm8Ey8vwbg]http://youtu.be/omm8Ey8vwbg[/video]​
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Gigászok, titánok, nefilimek...szemelvények innen-onnan
Bocs, ezek a szemelvények nem "innen-onnan", hanem Patrick Herontól vannak. Ha valaki nem tudná, Heron nem régész vagy történész, hanem teológus (és közgazdász, ha jól emlékszem), és nem a terepen kutatott, hanem könyvtárakban, a régi bulvárlapok hírei között keresett olyanokat, amik alátámasztani látszanak vallási indíttatású elképzeléseit.
 

Kyra2

Kitiltott (BANned)
Én nem találtam közgazdász, történész, teológus Patrick Heront, csak egy festőt. Honnan lehet tudni, hogy régi "bulvárlapok" hírei közt kutatott és nem "terepen"? Azok a több ezer éves írások, amelyek fennmaradtak köveken, agyagtáblákon, papiruszon, réztekercseken, azok minek számítanak? Talán ezek az "ősi bulvárlapok"? :p
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Umaksuman:
"Bocs, ezek a szemelvények nem "innen-onnan", hanem Patrick Herontól vannak. Ha valaki nem tudná, Heron nem régész vagy történész, hanem teológus (és közgazdász, ha jól emlékszem), és nem a terepen kutatott, hanem könyvtárakban, a régi bulvárlapok hírei között keresett olyanokat, amik alátámasztani látszanak vallási indíttatású elképzeléseit."


******

Azt hiszem, hogy a szövegből egyértelmű, hogy honnan ered a szöveg "kivonata"
Az "innen-onnan" a mellékelt képekre vonatkozik, és azokat gyűjtögettem "innen-onnan",
különböző webhelyekről.
Aki akarja érti, aki nem, az talál okot némi gáncsoskodásra.;)


Patrick Heron
1952 febr. 02.- án született Dublinban.
Érdekelte a történelem, különösen a bibliai próféciák öszzefüggése a történelemmel
és az ókori írásokkal, mondákkal, legendákkal.
Diplomát szerzett teológiábólt, valamint a keresztény irodalom kutatása terén végzett munkája
elismeréseként a California Pacific School of Theology díszdoktorává avatta.

Heron a mítoszok, legendák és ősi dokumentumok szerteágazó halmazából gyűjtött adatokat,
és ezeknek a szövegeit összevetette egymással, majd a Teremtés könyvének beszámolóival
- meglepő hasonlóságokat tárva fel.


" ...a régi bulvárlapok hírei között keresett olyanokat, amik alátámasztani látszanak ..."

A Hippói Agusztín filozófus és író, a görög, indiai források, a Companion Bible etc.
nem igazán a bulvár sajtó profilja !


És végül: nem értem, hogy miért kell folyamatosan bulvár sajtón élő, hézagos tudással rendelkezőnek
minősíteni mindenkit, akiket nem elégít ki az a magyarázat, hogy a piramisokat a kőkor és a bronzkor
között az egyiptomiak vagy a mayák építették.
Ez olyan paradox, mintha pl. a kerék és a kocsi között egy Mercédeszt találnának a régészek.

Következtetésként addig eljutottak bölcs tudósaink, hogy valamikor a kőkor és bronzkor között
valóban kellett létezniük fejlett kúltúráknak, amik ugye "elvesztek", de arról elfelejtettek bennünket
tájékoztatni, hogy kik voltak ezek az "emberek", honnan származtak, hová tüntek...
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Divatos -és ostoba- az a magyarázat, hogy az ókor szellemi emberei "elvesztek". Mármint pl a piramisépítők. Hogy hová lettek, azt azonban nem érdemes ide mégcsak leírni sem,a várható és "szárnyaló" kötözködések okán.
Természetesen az a buta magyarázat ("elvesztek") egy csoport találmánya és nem valós történet, mindössze gőgös spekuláció. Ha valamire nem tudjuka választ, hát akkor is erőltessünk valami marhaságot az olvasókra..
Ilyen szerencsétlen hazugság sok volt azóta is, mondjuk Petőfi sem halt meg Segesvár közelében,hanem.-.
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem találtam közgazdász, történész, teológus Patrick Heront, csak egy festőt.
Rossz helyen kerested.
Honnan lehet tudni, hogy régi "bulvárlapok" hírei közt kutatott és nem "terepen"? Azok a több ezer éves írások, amelyek fennmaradtak köveken, agyagtáblákon, papiruszon, réztekercseken, azok minek számítanak? Talán ezek az "ősi bulvárlapok"? :p
Azok a "több ezer éves írások, amelyek fennmaradtak köveken, agyagtáblákon, papiruszon, réztekercseken" annyit számítanak, hogy a felfedezőik, és - Heronon kívül - az összes többi kutatóik szerint nem azt jelentik, mint amint Heron beléjük magyaráz. És ősi bulvárlapok alatt természetesen nem a Bibliát vagy a zsidó-keresztény apokrif írásokat értettem, mert ezeket nem Heron írásaiból ismerte meg a világ (igaz, ezeket is a könyvtárakban, nem pedig a "terepen" szokás tanulmányozni). A bulvárlapokból az állításait állítólag alátámasztó fényképek és "leletek" származnak.
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hiszem, hogy a szövegből egyértelmű, hogy honnan ered a szöveg "kivonata"
Az "innen-onnan" a mellékelt képekre vonatkozik, és azokat gyűjtögettem "innen-onnan",
különböző webhelyekről.
Bocs, azt hittem, a képek is ugyanabból a forrásból valók, mint a szöveg. Akkor viszont Te talán tudod, a krétai kultikus kettős bárdok hogyan kerültek Bagdadba, és mitől lettek sumérok?

Következtetésként addig eljutottak bölcs tudósaink, hogy valamikor a kőkor és bronzkor között
valóban kellett létezniük fejlett kúltúráknak, amik ugye "elvesztek", de arról elfelejtettek bennünket
tájékoztatni, hogy kik voltak ezek az "emberek", honnan származtak, hová tüntek...
Tényleg eljutottak? Mesélj! Kik azok a tudósok (a bölcsekhez nem is ragaszkodom), hol publikálták, és milyen tényekre alapozták ezeket a következtetéseiket?
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Új-Zéland

Ahogy tanítják: Új-Zéland két nagyobb és számos kisebb szigetből álló állam a Csendes-óceán délnyugati részén.
A Föld legelszigeteltebb állama: még Ausztráliától is kb. 2000 km-re fekszik.
A másik legközelebbi nagyobb szárazföld délen az Antarktisz. Északon Új-Kaledónia, a Fidzsi-szigetek és Tonga szigetek helyezkednek el viszonylag közel.
Hivatalos nyelve az angol és a maori.

A maorik Új-Zéland (Aotearoa) őslakos polinéziai származású népe.
Őseik Délkelet-Polinéziából érkeztek valamikor 1300 előtt.
A maorik Új-Zéland szigetein telepedtek le és sajátságos kultúrát alakítottak ki.

Európaiak nagyobb számban a 18. században érkeztek Új-Zélandra és a fegyverekkel és járványokkal szétrombolták a maori társadalmat.
1840 után a maorik elveszítették földjeiket, nyelvük és kultúrájuk a hanyatlás útjára lépett, népességük viszont a 19. század végére emelkedni kezdett, az 1960-as években pedig a kultúrájuk kezdett felemelkedni.

Ennyi a Wikipédiából... -talán nem ártana ezeket is újra átfogalmazni...

Néhány lelkes kutató jóvoltából kiderült, hogy Új-Zéland már a maorik és az európaiak megszállása előtt is
lakott volt, és meglehetősen fejlett kúltúrával rendelkező lakosai voltak !

A történelmük félelmetesen hasonlít a nem létező inka, azték és egyéb kúltúrák bemagyarázott létéhez, lévén
azok néhány nullával korábbi keletűek, ami tökéletesen megfelel a kormányok érdekeinek, és az egyáz dogmáinak.

Mivel "nem is annyira régiek", így régészetileg "érdektelenek", nyugodtan szét lehet dúrni a haszonszerzés érdekében, valamint nem veszélyeztetik az embereknek besúlykolt kanonizált vallástörténelem szemléletet sem !


MoehauTrig.JPG


****

http://maorilifestyles.blogspot.com/2011/05/to-dog-rock.html



ht
Otago-Rock-Art.jpg
t

Otago


210.jpg

Timaru



Egy maori-kúltúra idejére datált sziklarajz, aminél csak az a gond, hogy hasoló társai
Afrikától Ausztráliáig jó néhány ezer évvel régebbiek, és 800 körül nem igazán használták ezt a szimbólumot !




150 000 éves faragott fa csonkja, közelében egy kőfejszét is találtak.




rockart_art.ashx

ancient rock art



Martin Doutré:
THE ANCIENT TRIG STONES OF NEW ZEALAND​
http://www.sydhav.no/artikler/martin_bevis.htm



Kaimanawa007.jpg kaimanawa009.jpg

Pre Maori evidence?
Kaimanawa Wall structure/pyramid or natural rock outcrop?
http://www.everythingiselectric.com/new-zealand/kaimanawa-wall-new-zealand.html
Kaimanawa Wall, Lake Taupo



League.jpg Tor%20to%20Toka%20Align.jpg TorMain.jpg



Waitapu Valley (Maunganui Bluff) New Zealand | astronomical observatory and horizon astronomy
http://www.everythingiselectric.com/new-zealand/waitapu-valley-solar-observatory.html#waipouaforeststonecity

http://www.celticnz.co.nz/Waitapu_Valley/Waitapu2.htm




archaeoastronomy-sites-puketapu-hill-new-zealand.jpg


Puketapu hill - horizon astronomy and the
Waitapu Valley complex-
http://www.everythingiselectric.com...haeology-puketapu-hill.html#horizon-astronomy




 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Konzerv melegítés.....

Az inyencek szerint a töltött káposzta újra melegítve az igazi...
Ez talán nem mondható el az ezeken az oldalakon többször lerágott kérdések újra előhozásáról...

David Brian Josephson megosztott Nobel-díjat kapott harmadmagával, amiből 1/2 volt az Övé 1973 !!!-ban a supravezetésért...Nem a telepátiáért, nem paraphszihológiai kutatásokért... Egy dologban nyílvánvalóan igaza van/volt nem lehet azon az alapon elutasítani egy elméletet, hogy annak alapvetései nem tudományos kutatás alapján születtek... De attól még nem lesz tudományos valami, ha rangos díjak díjazottjai nevüket adják hozzá... Volt szó ezeken az oldalakon az un. Nobel betegségről.. Lehet visszalapozni... Az én véleményem szerint a tudóst a gondolkodásának módja teszi tudóssá a produktumtól függetlenül, de attól egyetlen elmélet nem válik tudományossá, hogy tudósok alkotják meg...
S egy tétel valószínűségét nem az határozza meg hányan állnak mellette illetve ellenében, hanem a mellette illetve ellenében felsorakoztatott jelenleg nem megcáfolható/megcáfolt érvek aránya...
Miért is hozom ezt most szóba, mert azt gondolom kár tönkre tenni egy jó kis topicot nem oda illő hívatkozásokkal..(a régészetire gondolok) ha ez a topic szólna a megválaszolatlan kérdésekről, akkkor Cremo és társainak itt a helye, de a dogonoknak, a védikus tudományoknak is.. Úgy tűnik egyeseknek az a fontosabb ki állítja, az helyett, mit is állít... s talán az állításokat kellene cáfolni, nem a személyeket....s nem általánosságban, hanem tételesen, nem elfogadott álláspontra hivatkozva, hanem valós megnevezett személyekre hívatkozva, vagy vállalni a saját álláspontot....
Mert ettől lenne nem "ezó" a topic, nem pedig a sértegetésektől.....
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy egy ide vágó mondással éljek: a számból vetted ki a szót !:D

Ez a topik szolgál /na/ ugyanis olyan témák megbeszélésére, (!!!) ami valamilyen módon
"kilóg a sorból", legyen az ősi vagy mai eredetű., és nem feltétel, hogy csak régészet vagy
történelem-tudomány, vagy maga a "tudomány" kerülhet terítékre.



#234 <LABEL for=post_imod_checkbox_3487649></LABEL> - Ivanka121
Az intuícióról és a hasonló jelenségekről, már sok tanulmány készült és jelenleg is számos tudományos műhely kutatja ezt a témát. Ezekről a munkákról készített Paul Bernstein egy összegző tanulmányt:
http://www.paulbernstein.info/intuition.pdf


Pontos információk megjelenése az elmében a külvilágról, amelyek bizonyíthatóan nem az öt érzékszerv által érzékeltek és nem is a memóriában tárolt adatok átrendeződéséből származnak.....

Kapcsolódnak biológiai elméletek is, amelyek bemutatják azt az elképzelést, hogyan mozog az információ szubatomi szintről fel az éber tudati állapotba, például a DNA-szerkezeten, vagy az idegi mikrotubulusokon keresztül.


Ezek a kutatások még nagyon gyerekcipőben járnak, és bár sokat tudunk, de még többet nem tudunk.

Néhány érdekes példa: /nem tudományos !:)/

Volt egy nagyon kedves német juhász kutyám.
Eredetileg két kölyköt kaptunk ajándékba, a kutyusok szigorúan ellenőrzött alomból származtak,
szüleik több generációra visszamenőleg nyomozó kutyák voltak.
Az egyik -bár nagyon kedves, szeretni való volt - megmaradt "hétköznapi" kutyának, míg a másik
- minimális rávezetéssel - szinte magától produkálta azokat a dolgokat, amikre az elődeit megtanították.
Tehát, valahogy örökölte a "tudást".
Hogyan ? És miért csak az egyik ?

Vagy vegyük a gyerekeket, amikor az első szót kimondják, és rövid időn belül összefüggően beszélnek,
olyan szavakat használva, amit előzőleg nem hallhattak ?
Itt megint lehet olyat tapasztalni, hogy a gyerekeknél is vannak olyan eltérések , mint a két
kutyusnál.
Van amelyiknek hosszabb idő kell, amíg értelmes beszédre képes, van amelyiknek szinte semmi.

Az információk szemmel láthatóan öröklődnek, de szerintem attól még messze vagyunk, hogy a hogyanjára
megdönthetetlen bizonyítékokkak szolgáljunk.

Valamikor olvastam, hogy egy orosz tudós asszony foglalkozott olyan kutatással, hogy
mélyhipnózisban csalogatott elő öröklött információkat, bizonyítván azt, hogy reinkarnáció nem
létezik, hanem az elődeinktől öröklődnek át dolgok, akár többezeréves múltból is.

Ha jól emlékszem, úgy 6-700 önként jelentkezővel végezte el a kísérleteit, a legmegdöbbentőbb alanya
egy nő volt, aki a mélyhipnózisban olyan nyelven beszélt, amit nem értettek.
Amikor nyelvészeket kértek meg az azonosításra, kiderült, hogy az ókori egyiptomban használt szavakkal
szólalt meg.
Ilyen kisérleteket végeztek más kutatók is, erről annyi villan be, hogy egyikük hatvan- egynéhány emberrel
végzte el ugyanezt.

A tudósok szerint alapvető tévedésnek tűnik, ha a nyelvi eredetre genetikai válaszokat keresünk.de azért
van min elgondolkozni.<!--<rdf:RDF xmlns:rdf="http://www.w3.org/1999/02/22-rdf-syntax-ns#" xmlns:dc="http://purl.org/dc/elements/1.1/" xmlns:trackback="http://madskills.com/public/xml/rss/module/trackback/"><rdf:Description rdf:about="http://beka.blog.hu/2010/06/16/genjeben_el_a_nyelv" dc:identifier="http://beka.blog.hu/2010/06/16/genjeben_el_a_nyelv" dc:title="G&eacute;nj&eacute;ben &eacute;l a nyelv?" dc:subject="Trackback" dc:description="A nyelv &eacute;s a genetika kapcsolata izgalmas &eacute;s forr&oacute; t&eacute;ma. Ma m&aacute;r teljes bizonyoss&aacute;ggal tudjuk, hogy l&eacute;teznek olyan g&eacute;nek, amik befoly&aacute;solj&aacute;k a nyelvhaszn&aacute;latot &eacute;s a nyelvtanul&aacute;st, az is biztosnak l&aacute;t.." dc:creator="N&aacute;dori Gergely" dc:date="Wed, 16 Jun 2010 11:27:00 +0200" trackback:ping=""></rdf:Description></rdf:RDF>-->
 

ivanka121

Állandó Tag
Állandó Tag
Az inyencek szerint a töltött káposzta újra melegítve az igazi...
Ez talán nem mondható el az ezeken az oldalakon többször lerágott kérdések újra előhozásáról...

David Brian Josephson megosztott Nobel-díjat kapott harmadmagával, amiből 1/2 volt az Övé 1973 !!!-ban a supravezetésért...Nem a telepátiáért, nem paraphszihológiai kutatásokért... Egy dologban nyílvánvalóan igaza van/volt nem lehet azon az alapon elutasítani egy elméletet, hogy annak alapvetései nem tudományos kutatás alapján születtek... De attól még nem lesz tudományos valami, ha rangos díjak díjazottjai nevüket adják hozzá... Volt szó ezeken az oldalakon az un. Nobel betegségről.. Lehet visszalapozni... Az én véleményem szerint a tudóst a gondolkodásának módja teszi tudóssá a produktumtól függetlenül, de attól egyetlen elmélet nem válik tudományossá, hogy tudósok alkotják meg...
S egy tétel valószínűségét nem az határozza meg hányan állnak mellette illetve ellenében, hanem a mellette illetve ellenében felsorakoztatott jelenleg nem megcáfolható/megcáfolt érvek aránya...
Miért is hozom ezt most szóba, mert azt gondolom kár tönkre tenni egy jó kis topicot nem oda illő hívatkozásokkal..(a régészetire gondolok) ha ez a topic szólna a megválaszolatlan kérdésekről, akkkor Cremo és társainak itt a helye, de a dogonoknak, a védikus tudományoknak is.. Úgy tűnik egyeseknek az a fontosabb ki állítja, az helyett, mit is állít... s talán az állításokat kellene cáfolni, nem a személyeket....s nem általánosságban, hanem tételesen, nem elfogadott álláspontra hivatkozva, hanem valós megnevezett személyekre hívatkozva, vagy vállalni a saját álláspontot....
Mert ettől lenne nem "ezó" a topic, nem pedig a sértegetésektől.....

Úgy gondolom, hogy egyenesebb lett volna, ha név szerint nekem fejted ki a véleményed, akár itt is, nem egy konzervbe csomagolva.
Az igaz, hogy off a téma, javaslom Zsuzsannának, hogy tegye át az egész vitánkat egy új topikba,
"Vita a tudományról" címmel. A Nobel-díjas Josephson professzorra a bő 1 hetes vita alatt egyetlen egyszer, a legutóbbi hozzászólásomban hivatkoztam, egy tanulmányának a megadásával, amelyben a kvantum-nonlokalítás és a telepátia, pszichokinézis jelenségek összefüggését fejti ki. E jelenségek létezését, már számos tudományos kísérletben igazolták
pl: Einstein-Podolsky-Rosen paradox in the Human Brain: The Transferred Potential: http://physicsessays.org/doi/abs/10.4006/1.3029159?journalCode=phes

A további kritikai észrevételeidre (az érdemi részére) az új topikban válaszolok.
 
Oldal tetejére