beollozom neked es mindenki olyan szamara aki/k/ ringatjak magukat a
" MAJD EN MEGMUTATOM az EN STORYM az IGAZI " mire IS jutnak ...
az alabbi egy kiutasitott nagypofaju " agymosott "esete ...
"2009-ben feleségemmel a cigányok fenyegetései elől tehát Toronto városába költöztünk. 2010-ben beadtuk a papírokat. Végül valós munkákat is szereztünk és még adót is fizettünk. Úgy számoltunk, hogy minimum két évnek kell eltelnie, amíg foglalkoznak majd velünk – terveink, célkitűzéseink voltak. 2011-ben a Bevándorlás azonban úgy döntött, véget vet ennek a „magyar-ügynek”, mely a folyamatosan ide özönlő cigányok miatt már nagyon kellemetlenné lett, és szinte az összes Magyarországról érkezett menekültet behívták tárgyalásokra. Köztük minket is – durván kifejezve: az egyetlen valódi magyarokat. 2012-ben pedig megkaptuk a választ a kérelmünkre.
Amikor ezt a cikket olvasod, már amolyan „senkifia” vagyok. Nem tartozom Magyarországhoz, az nem az én hazám. De nem tartozom Kanadához sem – nem akarok.
Megkaptam a válaszomat.
Az ember, aki az elutasításról szóló hírt a szemembe köpte, fehér ember.
Szóval a fehér bőrű bíró meghallgatott, jegyzetelt, közbekérdezett. Ez még tavaly nyáron történt. Aztán három hét alatt el is döntötte, hogy semmit sem ér a beadványom. Nem vagyok menekült. A fellebbezésre mindössze két hét állt rendelkezésemre .
A fellebbezés elutasítását a Télapó hozta el nekem és Cicának. Innentől már nem a Bevándorlás dönt az ügyedben, helyette átadnak a Határőrségnek, akik majd a távozásodat is koordinálni fogják/akarják. Szóval kértük a Határőrséget, hogy nézzék át újra az ügyünket (erre lehetőség van), majd döntsenek. Új bizonyítékokat akartak, így a meglévők mellé lepakoltunk nekik köbö egy ugyanakkora pakkot.
Nem sikerült.
A történet vége igen csúnya. De elmondom.
Amikor a „hírvivő” közölte velünk, hogy véglegesen el lettünk utasítva és mindössze pár hetünk van már csak Kanadában, nevetni támadt kedvem. A képembe mondta, hogy a státuszom most már nem turista, nem menekült, nem munkavállaló… amolyan semmi. Senkifia lettem, egyszerre nem magyar (mivel nincsen magyar útlevelem)(Kanada elvette tőlem), de nem is kanadai (holott itt élek, itt dolgozom és itt fizetek adót)(beilleszkedvén az országba). Mikor mosolyogva közöltem vele, hogy ilyen státusz nincs, nem érdekelte. Keményen a képünkbe fröcskölte, hogy egy hetünk van megjelenni nála a repülőjegyekkel, amik visszavisznek bennünket a cigányok közé.
Döntést kellett hoznom – és meghoztam.
Nem megyek haza Magyarországra.
Az összes kibaszott törvényt betartottam (és betartom most is), munkámmal építem az országot, az adómmal segítem a pocsékolók „munkáját” itt Ontarióban. Tudom, hogy helyes döntés ez, mely szerint ugyan elfogadom a Bevándorlás és a Határőrség szavait (mint megszavazott törvényt), csak éppen nem teljesítem őket. Nem tehetem. Nekem ugyanis egy tamil faszkalap nem mondhatja meg odaát Vancouverből (a Határőrség „döntési központjából”), hogy a beadványom nem elégséges és hogy Magyarországon szerinte nem vagyok veszélyben. Nekem egy torontói határőr tiszt, akinek az anyja vagy apja, egyéb felmenője még a poroszoknál túrta a földet (tehát ne nevezze magát kanadainak)(mert azok csak és kizárólag az indiánok lehetnek) nem köpheti oda, hogy nem élhetek itt, hogy pontosan mikorra vegyek repülőjegyet magamnak, az hová szóljon, milyen útvonalra, mennyibe kerülhet, hány óra különbségű lehet az átszállás…NEM! Nem és nem."
Mit kerteljek? Jelenlegi helyzetem kicsit szar… vagy inkább: nagyon szar.
Sok szerencsét annak, aki belevág a menekültügybe Kanadában!
okulaskent bemasolva ... !!!!!!!