"Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más..." / Reményik Sándor /

Sík Sándor
A várakozó


Egy ablakban, egyedül, árván,
Egyvalakire várván,
Úgy-e hogy álltál már te is!

Szemedet egy pontra szegezvén,
Oda, hol kanyarul az ösvény,
Úgy-e hogy néztél már te is!

Messzebb e pontnál, egyetlennél,
Akárha mágnes rabja lennél,
Úgy-e hogy akkor nem néztél te sem!

S ha ilyenkor valaki rádszólt,
Csak nézted, mint egy megvarázsolt,
De nem láttad te sem!
S ha úgy esnék, hogy sohasem,
Hogy szűk lenne az élet is:
Úgy-e, hogy nem adnád te sem,
Hogy állnád, várnád akkor is!

<TABLE style="PADDING-LEFT: 10px" border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY><TR><TD style="PADDING-LEFT: 10px; PADDING-RIGHT: 10px" width="98%">Mécs Lászó:

A bánatutcán ballagok...


A bánatutcán ballagok, fehér az este holdja.
A hold ma minden bánatát a bánatútra hordja.

A bánatutca két felén kicsinyke, szürke házak,
de bennük boldog és vidám tündérlányok tanyáznak.

A hold az udvarukra hint öröm-esőt aranyból
s a fákra sátort sző, a mit a fellegen barangol.

A boldogságnak városán megy át a bánatutca,
de minden házikón a zár belülről van becsukva.

A bánatutcán ballagó kopogtat itten,ottan,
de nem mozdul zár s tovább bolyong oly elhagyottan.

Olyan közel van az öröm s olyan nehéz elérni!
Uram! Mikor fog bús fiad egy kis kapun betérni?
</TD><TD width="1%"> </TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3> </TD></TR></TBODY></TABLE>

Nadányi Zoltán:
TEARÓZSA

A tearózsa lelke
él benne. Csendes, édes,
mosolygó, szőke lelke.

Igen, ő tearózsa,
szép szőke tearózsa.
Mosolyog titkolózva.


Hallgatag, szőke, fínom.
Két szeme két smaragdzöld
bogár a rózsaszirmon.


A szava rózsaillat.
És hogyha mozdul és jár,
a szellő rózsát ringat.


Oly halk, oly észrevétlen
a hozzám hajolása
a gyenge, gyenge szélben.


És egy-egy szava tüske
és sokszor összevérez,
piros lesz kendőm csücske.


De ő nem tehet róla,
ha szíven szúr is engem.
Ő rózsa. Tearózsa.

Reményik Sándor
Mindennapi kenyér

Amit én álmodom:
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És - nincs tovább.

Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, -
De benne van az élet.

Wass Albert:
Vizek felett

Ó Istenem de könnyű volna
az élet-terhek hordozása,
ha tudnám azt, hogy minden könnyem
Valakinek a mosolygása.

Ha tudnám azt, hogy minden álmom,
amit az élet szétzilál,
valakinek valóra vál
és lelkem minden barázdája,
s mit a sors naphosszat árkol:
Neki lenne boldogsága.

Ha tudnám azt, hogy amíg bírom,
minden ütést érette adnak.
Lélekölő fekete éjek
az Ő álmain virrasztgatnak,
minden derékba tört reményem,
őrlése száz malomkeréknek:
minden amit csak reám mérnek:
simogatás egy Sorstestvérnek.

Mint tenger-őr elnéznék messze,
csalnám a vihart magam ellen,
vigyáznék: az Ő vitorlája
mindig fehéren lengedezzen,
s ahova akar, oda menjen.

Ó Istenem, de szép is volna:
így őrködni valakiért
vizek felett az őrtoronyba.
Forrás Internet

Wass Albert
Rózsaszirmok

Leszállt az alkony s egy gyenge szellő
Tündér-rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...
Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...
Ha jött az est, ott dalolt a szellő,
A bércen harsogott a vad patak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak...
Hanem egyszer, zúgó fergetegben
A Szélkirály orkán-csapata jött,
És elragadva a tündérlányt
Eltűnt a sötét fellegek mögött...
Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...
Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Miket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok
Forrás: Internet

<table border="0" width="100%"><tbody><tr><td width="100%">Kosztolányi Dezső:

Harsány kiáltások tavaszi reggel

</td> <td>
</td> <td>
</td> <td>
</td> </tr> </tbody></table> Élni először itt e világon
s élni utolszor.
Látni a földet, látni csak egyszer
és soha többé.
Állni a fényben, inni meg enni,
csókba fürödni.
Nézni a kék nefelejcset a szélben,
barna göröngyön.
Érezni a gondolatok ragyogását
barna fejemben.
Menni a hegyre az éter elébe,
völgybe leszállni.
Lélekzeni, fölkiabálni rajongva
az égre, napra.
Aztán egyszerre vad zuhanással
összeomolni.

<table border="0" width="100%"><tbody><tr><td width="100%">

</td> <td>
</td> <td>
</td> <td>
</td> </tr> </tbody></table>
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">
Babits Mihály
Engesztelő ajándék

Cukrot, virágot, gyöngyöt szerettem volna hozni néked:
nincs gyöngyöm, cukrom, virágom.
Görnyedve hozom ahelyett s teszem a kezedbe, nézzed,
keserű életemet, egyetlen terhes gazdagságom.

Ez ami megmaradt még, e meztelen is gazdag élet,
s ezt sem adom, csak visszaadom már:
mert jól tudom, ki vagy? s hogy benned és általad élek,
kenyerem és levegőm! s rég nem volnék, ha te nem volnál.

Óh különös hatalom! szeretet erős gyengesége
- s óh gyenge erősség! oly védtelen benned...
Életem pórázát tartod, de téged bilincsel a vége
s mégis én vagyok zsarnok és hóhér, s te aki enged és szenved.

Letérdelek s úgy szánom-bánom óráid letörött virágát,
mint aki barbár talppal ment át egy drága réten:
óh ki gyógyítja meg az elrontott örömök rózsaágát?
ki mondja a tiprott percnek:Kelj föl, kis százszorszépem!

Órák és percek helyett fogadd el egész életemet,
virágok helyett egész mezőt, noha fölégett és nem virágos:
de virághamvval, s lásd, könnyel is trágyás, s ha új plántáid beülteted,
minden szirmot földajkál s neked áldoz.
Forrás: Internet
</td> <td width="1%">
</td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%">
</td></tr></tbody></table>

Csoóri Sándor:
ANYÁM SZAVAI

Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.

Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkü hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.

Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket --
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.

Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet,
de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.

Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilus tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön
s bohócos nagykalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.

Hatházi Áron : Bölcsődal


Az éj áldjon
jó atyám – s mind, ti könnyes csillagok!
Az égre ragyogva-festve ott vagy:
én minden vigaszom, hitem.
Fényed nélkül
nem vagyok,
csak szétoszló tetem –

(én bűnben fuldokló
rút alak – én magamnak akartam fényleni mindig, nem neked)

Dudorássz bölcsőm felett
szivárvány alkony,
aranyból sodrott kötélen
engedj le földemre, langyos
hantokra ereszd lábam,
s álmom álmodd majd, ha alakom
a búzatáblák sötét aranyába vész.

Te áldott Isten!
Bár két karom közé
bőtermő mezőket teremtettél volna
nemcsak rózsaszínű, gyenge bőrt,
bár úgy ragyognának a fogaim mint északi, nagy hegyek ormai,
és körmeim helyett bagolykarmok nőttek volna.

Ringass, Istenem!
Ringass félelmeim pocsolyáin
keresztül, rémálmok kietlen
rettegésén úsztass át,
vagy altass el olyan mélyre

hogy még Te se láss.

Lányi Sarolta : Valami Halk Virulást...


Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz,
csak amiként a fű a fához
s a csillaghoz a mécsvilág,
valamit, valamit...

Akárhonnan, akármi, csak nevessen
mint harmatos arccal réti virág,
vagy mint a gyermek anyamellen,
akármi, csak nekem nevessen...

Valamit menteni, menteni kéne
a múlt kincséből, kicsit, akármit,
szomjú zenéket, szép mosolygást
s a jó szemek meleg kis mécsvilágát...

Nem csillagot, két jó szemet csak,
sötéten át is szívbe fénylőt
s valami halk virulást...
Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz!

Lovas Éva : Néhány szál virág a lelkednek, ...


...Hogy szépség járja át,
Mert a virágok mosolya,
Beragyogja lelked falát.
Oly tiszták e virágok
S mind oly fájdalmasan szép,
Mint nyári égbolt zenitjén,
az azúrszínű ég.
A fáradt test csak földi árnyék,
S néha, ha a Fény teheti,
Az égről leereszkedik Hozzád,
Hogy körbefonják szívedet
A szeretet fénysugár-erei.

Sík Sándor : Szellősuttogás


Fejem fölött bükkfasátor,
Fejem alatt pehely mohok.
Bükkfalomb közt álomhozó
Puha szellő suhog, suhog.

Ringass, dúdolj, puha szellő:
Ne hallanám, ne is látnám,
Ne is tudnám, ami túl van
A kojsói havas hátán.

Anyás szellő suttogása,
Felkukkanó pötty szamócák,
Csupa illat, csupa jóság...!
Ennyi legyen a valóság!

Áprily Lajos : Esik


Csepergés indult, őszi dallamú,
a tükrömben sötét maradt az ég,
a hajnalban sem volt fény, csak hamu,
s künn sírt, egész nap sírt a szürkeség.

József Attila : Jön a vihar...


Jön a vihar, tajtékja ében,
haragos bírák feketében,
villámok szelnek át az égen,
mint fájó fejen a kinok,
utánuk bársony nesz inog,
megremegnek a jázminok.

Almaszirmok - még ép a roncs ág -
igyekszenek, hogy szállni bontsák
kis lepkeszárnyuk - mily bolondság!
S ameddig ez a lanka nyúl,
a szegény fűszál lekonyúl,
fél, hogy örökre alkonyúl.

Borzongásuk a nem remélt vád -
így adnak e kicsinyek példát,
hogy fájdalmad szerényen éld át,
s legyen oly lágy a dallama
mint ha a fű is hallana,
s téged is fűnek vallana.

Áprily Lajos : Ismét viharban




Az út, amelyen itt oromra értem,
nem pázsit volt, csak vulkán-lökte kő.
A szirt, mely durván megsebezte térdem,
nem nyugtató hely: villámos tető.
Most is vihar jön. Ködben áll a lábam,
suhognak lenn a vén fenyő-sorok.
Hallom, heregnek Isten pitvarában
a lázadó felhő-komondorok.
Lelkem kibontom a szabad rohamnak,
szél tépi össze kurjantó szavam.
A ködben nagy, szabad szárnyak suhannak,
s a szélnek is szabadság-szagja van.

Hegyet, vihart, villámot fogva szemmel,
itt állok, mint egy régi bujdosó,
s lihegve érzem táguló szivemmel:
mily szent a szent Petőfi-ízü szó!
Hadd zúgjon már a fellegek csapatja,
sziklák echója zengje rá a tust:
a hegy zenéje még egyszer fogadja
a búcsuzó, szilaj romantikust.

Leszállni? Messze lenn, amerre jöttem,
egy foltra még az Isten fénye süt.
Állok, míg megzúdul a menny fölöttem
s arany dárdával egy villám leüt!

BABITS MIHÁLY : FESTETT CÉL,PUSZTA SEMMI

Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
mint vidám dúshomlokú fiúk:
érzem,hogy festett céljuk puszta semmi
s nagy dicsőség álmai hiúk.

Érzem,hogy legjobb resten elpihenni
s nincsen tovább törekedni út:
rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
nekünk csupán az élet csontja jut.

És mégis egyre futok,egyre vágyom
s valamit keresek még e világon,
mit nem fogok meglelni sohasem.

A régi vágyat,régi ifjúságot,
a réges-régen elhervadt virágot
s leszüretelt gyümölcsöt keresem.

LINDÁK MIHÁLY: VAGYOK


Vagyok, fény és árnyék,
valóság és játék.
Vagyok, hideg és meleg,
szerető és rideg.
...tovább »Vagyok, kit gyűlölnek
és szívből szeretnek.
Vagyok, hitehagyott,
eszmékért elhagyott.
Vagyok, jó szerető,
időnként fecsegő.
Vagyok, hű barátod,
alkalmatlan párod.
Vagyok, heroikus,
vagy melankolikus.
Vagyok, szókimondó,
mindent megtagadó.
Vagyok, egy álomkép,
máskor csupán rémkép.
Vagyok, még szertelen,
sokszor szégyentelen.
Vagyok, aki adok
és keveset kapok.
Vagyok, nagyon gazdag,
de rendkívül szegény.
Vagyok, a hit, a remény,
az elveszett esély.
Vagyok, a lenn és fenn,
talán érdemtelen.
Vagyok, olyan,
mint magadat látod.

Fövényi Sándor : Lepkék….

Ezüst szálakból
túlszőtt álmaink
tartják bilincsben
bontatlan szárnyaink.
vágyak selyem börtönét
kínnal kirágva,
meghalni születünk
ezernyi virágra.

Benedek Elek: Édes álom



Alszik Aranyvirág,

Vajon mit álmodik?

Szárnyas angyalkákkal

Az égben játszódik.



Alszik Aranyvirág,

Oly édes az álma,

Mintha a tündérek

Kertjében sétálna.



Alszik Aranyvirág,

Mosolyog a szája,

Vajon min mosolyog?

Nincs, ki kitalálja.



Alszik Aranyvirág,

Oly édes az álma

Az angyal sem lehet

Boldogabb ő nála.