Mi a Halál és szükség van e rá ????

Mázlista vagy István! A TV-ben amikor tudom elcsípen, sajnos nincs meg sem CD-n, sem DVD-n.
Nekem is az egyik kedvencem, a pálmát viszont a Hair viszi
A Hálózaton láttam tavaly valamikor egy remek filmet, de nem tudom a címét, mivel az elejéről kicsit lemaradtam. Szerelmi történet, a szerelem és a lélek halhatatlanásgáról. A főszereplő a kínai császár katonája. A katona tiltott szerelembe esik, ezért klasszul élve szobrot mintáznak belöle.
A halála előtt kapott a szerelmétől valamit, ami átsegítette az idő múlásán.
1930 körül egy magánrepcsi pont ott zuhan le, egy színésznőcske rátalál a helyre (Csin császár temetkezési helye, a híres agyagkatona hadsereggel), és a katona életre kel.
A lány, aki megtalálta, a szerelme reinkarnációja....nem lesz happy end, illetve a nézőkre bizzák, vajon mi sül kibelöle...
Ezt is melegen ajánlom (így cím nélkül is, hátha valakli ráismer), mert bár nyálas-csöpögősnek tűnik, jól érzékelteti, mit érezhet a katona, miközben próbálja az újraszületett kedvesének elmondani, hogy ők pár ezer évvel azelőtt szerették egymást.
Ugyanígy, jól alakítja a színésznő a lányt, aki kételkedik, bolondnak nézi a katonát, aki állandóan levakarhatatlanul a nyomában jár...

Kedves Stelo Malgranda!
Hú, meg ha! Hát igen, ha már a téma megengedte és beszúrtad, köszönöm a képet. Kicsit beszinezi az oldalt.
Azt hiszem a napokban elő is veszem a filmet, ha már így kedvet csinálatok hozzá. Arra emlékszem, hogy rám is nagy hatással volt. (Nekem megvan videón, de sajnos másolni nem tudom, a minősége sem extra.)

Egyúttal köszönöm a nyugtatást, de olyan nagyon nem tartok a haláltól, csak még mindig feldolgozói és megértési folyamatban van nálam, na és kíváncsiságtól sem vagyok mentes! Az a helyzet, hogy sokmindent belátunk az eszünkkel, de az alkalmazása a gyakorlatban dől el.

Ahogy gondolkodom, eszembe jutott, hogy volt egy olyan időszakom, amikor álmomban mindig ugyanabba a helyzetbe kerültem és valahogy rájöttem (tudatos álmodásról nem is hallottam akkor), hogy addig, amíg nem kerülök ki belőle, nem szabad felébrednem. Hogy én napokon, heteken át hányféle variációt éltem bocs. álmodtam át!
Aztán egy későbbi élethelyzetben mindez nagy segítségemre volt.

Lehet, hogy a halállal is ez történik, dolgozni kell rajta, ha már "jutalom-halált", előzetes bemutatót nem kap minden halandó...

És most látom, hogy ezekkel a gondolatokkal kezdtem meg a tavaszi napforduló napját.
Én meg azt kívánom nektek, hogy legyen tudatos, odafigyelős, különleges, áldásban bővelkedő napotok!

Nekem az tetszik, amikor van egy -kér rákos ismerősőm tele halálfélelemmel, és készülnek a halálra, lemondanak az életükről depressziósak lesznek.

Aztán a sors "kínjukban" hozzámvezérlő őket, felkészülünk a halál utáni ÉLETre, majd megbeszéljük, hogy ebben az életben még mit lehet helyrehozni, kilábalunk a depresszióból, helyretesszük a lélek dolgait..

és a végén azt vesszük észre, hogy meggyógyultunk és elfelejtettünk meghalni!

Kedves Mira!
Nincs mit . Az álmok érdekesek tudnak lenni. Azt mondják, hogy az alvás alatt az agyunk ezerrel dolgozik, és erősen befolyásolja az álmainkat a nappali éber állapotban történt események.
Hááát, ezzel nem tudom, ki mennyire ért egyet. Azt tudom, hogy, vissza térő álmom volt pl, hogy élve eltemetnek, zuhanok...stb. A valóságban szerencsére egyik sem történt meg, és nem kerültem olyan helyzetbe, hogy be következhetett volna pl a zuhanás.
A jókívánságokat pedig most én köszi. Az áldás az mostanságosságon rám férne .

István!
Amikor kijelentem, hogy tudom, rákban fogok meghalni, körbe vigyorognak, meg lököttnek néznek. Valószínű, az oka, a betegségtől való félelem, szenvedés, amit még az ellenségeinknek sem kívánuk. De.
Mivel anyai ágon mindenki ebben a betegségben hunyt el, kérdem én: miért pont velem törne meg a "hagyomány"? Igazából ez a tudat illetve, amit már írtam (az odaátról) segít abban, hogy ne féljek a haláltól, hogy eltudjam fogadni. A sorsa (és a halál) elől úgysem menekülhet el senki.
A depisek és más lelki sérültek esetén a család összetartására és szeretetére van szükség. Ennél jobb "gyógyszer" szerintem nincs.

a halált szerintem mindannyian ismerjük...elég egy regressziós meditáció de inkább egy hipnózis....vagy egy halálközeli élmény amikor egy hang azt mondja ...."Hé! Neked még dolgod van, menj vissza"... a lényeg a lelki fejlődés a szeretet gyakorlása - ami persze mindig fájdalommal jár....hm?

A halál, az élet része. De nem mindegy, hogy milyen módon jutunk el odáig. Vannak, akik félnek tőle, vannak, akik várják.
István! Legyen igazad! De, amikor végső stádiumban levő rákbetegnek vigyorogva mondják, hogy majd meggyógyul, ezt nem tartom tisztességesnek. Tudom, mert megtapasztaltam, a hozzám legközelebb álló emberrel kapcsolatban. Neki, akkor nagyon fájt, hogy nem veszik komolyan a halál utáni vágyát. Ez pedig nem depresszióból fakadt, mert küzdött a végsőkig. Azt viszont be kell látnunk, hogy van egy pont, amikor el kell fogadnunk a halál gondolatát.
Véleményem szerint, nem a haláltól kell félni, hanem attól a szenvedéstől, ami addig ránk vár. Hiszen a halál után kezdik az igazi életünk. Nagyon szépen írt erről Wass Albert:

Halál

1. 
   Én úgy képzelem el,
   hogy a halál egy óriási nász,
   legszentebb, legemberibb ölelés.
   Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
   Nem rém: rémeket elűző.
   Több mint a Szépség.
   több mint a Szerelem,
   a Jóságnál is több:
   Kegyelem.
   Én úgy képzelem el,
   ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
   és akkorára nő a fájdalom,
   hogy nem bírom tovább:
   hozzám lép egy fehér ismerős,
   szép csendesen lecsókolja a számat,
   lefogja ezt a vergődő szívet,
   és ennyit szól csak: elnémuljatok.
   Erre megszűnik minden indulat.
   Erre megszűnik minden fájdalom,
   csak gondfelejtő békesség marad:
   se könny, se vér, se akarat,
   nem lesz már semmi sem.
   Elhal a szívem dobbanása,
   s végtelen álmok néma lánya
   bűvös, tüzes csókjába zár.
   Szeretőm lesz egy éjszakára
   a széparcú Halál.

István!
Amikor kijelentem, hogy tudom, rákban fogok meghalni, körbe vigyorognak, meg lököttnek néznek. Valószínű, az oka, a betegségtől való félelem, szenvedés, amit még az ellenségeinknek sem kívánuk. De.
Mivel anyai ágon mindenki ebben a betegségben hunyt el, kérdem én: miért pont velem törne meg a "hagyomány"? Igazából ez a tudat illetve, amit már írtam (az odaátról) segít abban, hogy ne féljek a haláltól, hogy eltudjam fogadni. A sorsa (és a halál) elől úgysem menekülhet el senki.
A depisek és más lelki sérültek esetén a család összetartására és szeretetére van szükség. Ennél jobb "gyógyszer" szerintem nincs

Kattints a kibontásához...

Egyszerü programozás kérdése.

Ha acsaládban mindenki kijelenti, hogy örökletes a rák, és abban fogok meghalni, akkor az egész család hosszu ágon keresztül rákban fog kipusztulni...

Ha kijelented, hogy innentől kezdve vége ennek a láncnak, és én lkeszek az első, aki nem fog rákban meghalni, sőt 100 évig fog élni, és ezt el is hiszed, félreteszed a félelmeidet, akkor nem fogsz rákban meghalni!

Hosszú lenne ezt elmondani a topicban, de ez müködik a gyakorlatban!

Jó, lehet, hogy nem 100 év csak 87!

Batkamanó!
A szertet, a szerelem, mint minden emberi érzés lehet fájdalmas.

Juna!
Ha, ne adj isten, Te kerülnél olyan helyzetbe, mi esne jobban? A kegyes hazugság, vagy a kőkemény igazság. Az orvos mosolyogva aztmondja, amit a beteg hallani akar. Ha, az igazságot, akkor, azt is elfogja mondani, csak rá kell kérdezni.

István!
Az agykontrollra gondolsz? Hitessem el azzal a gyűszűnyi agytekervényemmel, hogy, nem rákban...?
Nem látom ilyen egyszerűnek a kérdést, mert az a vacak genetika, öröklési hajlam közbe kiabál: hahó, itt vagyok én is, ne feledkezzetek meg rólam!
Hááát, hiába mondogatom, hogy én vagyok Cindy Crawford, az agyacskám nem veszi az adást.
87? Örülnék a 78-nak is

Juna!<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
Köszönöm a verset, annyira kifejező, valami ilyesmin gondolkodtam, hogy miért ne lehetne szép a halál. Csak hát a kifejezőkészég.... de legalább van fejlődni való. Kell az ösztönzés! <o></o>
<o></o>
Stelo Malgranda!<o></o>
Igaz Istvánt szólítottad meg, de nem bírom ki, hogy ne szóljak hozzá, amit írtál. Mindannyian ugyanonnan jövünk, ugyanoda tartunk. Aki elfogadja a fejlődés és evolúció tényét - mely nemcsak fizikai szinten valósul meg -, előbb-utóbb belátja, hogy valóban a gondolataink teremtik a fizikai valóságot. Sőt! Szerencsések vagyunk, hogy éppen most élünk itt a Földön, hiszen olyan felgyorsult minden, hogy sokkal hamarabb tapasztalható a gondolatok teremtő ereje. Figyeld meg, ha csupa jóra gondolsz, körülötted is minden elkezd megváltozni. Persze gyanakodhatunk a véletlenre is..., de elcsépelt, hogy az nincs. Természetesen ennek ellentéte, a helytelen gondolatok is teremtenek. <o></o>
Valami egyszerű teremtéssel kéne kezdened, kísérletezned. Olyanra gondolok, hogy elültetnél néhány cserépbe babot vagy valami növényt és egyiknek csupa szép, emelő gondolatot küldenél rendszeresen, a másiknak viszont dühöt, haragot, esetleg elképzelhetnéd, hogy csak 2-3 hétig fog élni, mert eleve beteg volt a mag. Szerintem hamar kiderülne, hogyan hatnak a gondolatok az élőlényekre. <o></o>
<o> </o>
Te nem hiszel abban, hogy az ember boldogságra teremtetett? Kérdés, hogy miért nem úgy él. Nem hiszem, hogy ez pénz és vagyonfüggő. Lehet szegényen gazdag életet élni és gazdagon szegény életet. Amennyiben megvalósítom a harmóniát magamban, akkor nem lehetnek energetikai gátak bennem és akkor kizárt, hogy bármi megreked és betegséget okoz. Nincs büntetés, minden ember csak saját magát tudja büntetni! Hagyj fel a rossz gondolatokkal! <o></o>
Ha pedig a genetika lenne az egyetlen gát benned, javaslom, hogy olvass Kryont, a Shaumbrán Mihály arkangyalt, vagy dr. Czeizel Beatrix meditációt próbáld ki. Ők azt mondják, hogy a DNS helyreállítható, kijavítható és a teljes életért csak a kezünket kell kinyújtani. <o></o>
<o> </o>
Én is csak próbálgatom ezeket az elveket, de a tavaszi napfordulóra gondolva valami olyan emelkedettség kerekedett bennem, hogy megfogadtam ma úgy fogok élni, ahogy szeretnék és kerülöm a morgást, mérgelődést (milyen kifejező szó, mérgezzük magunkat), a bosszankodást és mindenkiben a jót látom meg. Hidd el, ért néhány megpróbáltatás, de átvészeltem a napot és időnként olyan „mindenkit szeretek” boldogsághullámok mentek át rajtam. És annak ellenére, hogy 2 éjszaka alig aludtam semmi fáradtságot sem érzek. <o></o>

Az agykontrollra gondolsz? Hitessem el azzal a gyűszűnyi agytekervényemmel, hogy, nem rákban...?

Kattints a kibontásához...

Majdnem. A lelket kell programozni és nem az agyat, és beválik hidd el!

Én ezért nem vagyok beteg soha sem!

Stelo Malgranda pedzegette a témát !

A halál szükséges dolog de ezt csak az Isten a teremtő a legfőbb tervező mérnök szempontjából, lehet megérteni. A társadalom mint egységes személyiség fejlődéséhez feltétlenül szükséges a személy halála , komplett generációknak kell kihalni a saját elveikkel és téveszméikkel együtt , hogy előbb utóbb a társadalom mint egész a helyes irányba tudjon haladni. Az egyén rettentően hatalom és tekintély vezérelt , egy csúcspozíciót senki nem fog magától átadni másnak mégha az nála ezerszer tehetségesebb is , csak akkor ha az öregségtől kiesik a kezéből a dolog irányítása. És az irtózatosan felhalmozott anyagi javak végtelen fenntartása sem lehetséges, mert a halál mindenki kezéből kicsavarja a lóvét. És még azzal sem vígasztalhatja magát, hogy legaláb az utódai kezében marad a vagyon mert olyan mértékű genetikai keveredés lép fel akár 200 év alatt , hogy a genetikai esélye sokszor nulla annak , hogy a saját családjában marad a vagyon . Tehát az Isten a halállal folyton keveri a paklit és ez teszi lehetővé , hogy a lapokat rajta kívűl ne oszthassa le senki és ne is lásson bele. Neki természetesen megvan a célja csak azt mi nem láthatjuk. A társadalom a halál nélkül olyan rugalmatlan volna , azt hiszem , hogy mára alig jutottunk volna túl az ősközösségi társadalmi formán . Nyilvánvalóan az emberi élet hossza is a társadalom fejlődésének maximumára van optimalizálva .
Egyenlőre a téma eme keskeny szeletéről csak ennyit szerettem volna a vita tárgyává tenni .
Üdv: KAJMI

Egy kis reklám:


<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o>2007. március 24. 17. óra Kecskemét.
Misztika Keleti Teaház - Kecskemét Kőhid u. 11. (a belvárosban).
Téma:Karma és egyéb szellemtani témák
Előadó: Karsay István </o>

<o>2007.április 5. Szeged. 17.30.
Független Városi Szövetség előadóterme.
Újszeged, Szent –Györgyi Albert u.2.
Téma: "Szellemtan fogalma, élet a halál után".
Előadó: Karsay István
</o>

<o>2007. április 16. 18 óra
</o><o>A Karma és Kegyelem c. előadás.
Székesfehérvár. Budai ut 22.
</o><o>Hétforrás Holisztikus Egyesület.
</o><o>előadó: Karsay István</o>

Mira, attól függetlenül, hogy kit szólítok meg, természetesen,mindenkinek szól amit írok.
A megszólítással, csak jelzem, kihez szeretnék, egyfajta figyelem felkeltés, hogy megbökdössem: "neked írtam".
Az evolúció és a teremtés "nem áll" azonos oldalon. Az egyiket Darwinhoz a másikat pedig Istenhez kötik.
Értem, mit szeretnél mondani, a "teremtéssel", de, sokak félre érthetik, és komoly vitát kezdeményezhetnek, hiszen az ember nem egyenlő Istennel, így nem is teremthet.
Abban egyet értek, hogy a boldogság nem az anyagi javak függvénye.
A szomszédom milliomos, de mégsem boldog, én pedig lentebb vagyok mint a templom egere, de ennek ellenére tudok boldog lenni.
Az más kérdés, hogy, az ember boldogságra teremtődött e.
Elöször talán azt kellene tisztázni, mi is a boldogság? Minden nap használjuk azt a kifejezést, hogy: "annyira boldog lennék, ha...", és megindokoljuk, mitől lennénk azok. Személy szerint a lottó ötös nagyon azzá tenne.
Ám, komolyra fordítva a szót: nem hiszem, hogy az emberi életnek a boldogság, öröm lenne a fő célja, mert, ha így lenne, akkor nem lennének háborúk, és más viszályok, hiszen a boldogsággal kiegyensúlyozott, békés élet lenne a Földön.
Sajnos, minden nap tapasztalhatjuk, hogy ez korántsem igaz.
Arra pedig, hogy miért is születtünk ide, valószínűleg soha nem kapunk "kézzel fogható" választ.
Végezetül pedig: hiába küldök a külvilág felé pozitív gondolatokat, ha túl sok a negatívum.
Hiába próbálod a jót meglátni, csak saját magad fogod azzal megsebezni.
Mire gondolok? Mindenkihez próbálok kedves, megértő lenni, nem ítélek elsőre, pedig már az első beszélgetésnél, vagy első ránézésre leszűröm milyen emberrel van "dolgom". Vannak megérzéseim amelyek sajnos beszoktak jönni.
Tehát kedves vagyok, segítőkész, nem hallgatok a "vészcsengőre", és ezt a másik ember megérzi. Persze, gyermeki naivitásnak fogja fel, és előbb - utóbb (de inkább előbb) kap az adandó alkalmon, és megpróbál kihasználni.
Újabb vészcsengő, amit megint elnyomok, mert mindenkinek kell adni még egy lehetőséget....végül pedig megint csalódok, és vissza bújok a csigaházamba.
Téeplődök, magam hibáztatom...elhatározom, hogy, legközelebb óvatosabb leszek, és kezdődik minden előről.
Remélem, érted mit szeretnék ezzel mondani.

István!
Soha ne mond, hogy soha, mert egyszer lesz, ami még sosem volt.
Látom, nem unatkozol, keresztül-kasul bejárod az országot. Most szombaton pedig csak kb 20 km-rel lesz távolabb előadásod, a lakhelyemtől.

Kajmi!
Teljesen mindegy a halálnak, hogy fiatal / idős / gazdag / szegény vagy, ezzel teljesen egyet értek.
Azzal viszont nem értek egyet, hogy egy egész generációnak ki kell halnia a fejlődés érdekében.

Stelo Malgranda!
,,Juna!
Ha, ne adj isten, Te kerülnél olyan helyzetbe, mi esne jobban? A kegyes hazugság, vagy a kőkemény igazság. Az orvos mosolyogva aztmondja, amit a beteg hallani akar. Ha, az igazságot, akkor, azt is elfogja mondani, csak rá kell kérdezni. "

Abban a helyzetben vagyok. Tudom, miről beszélek. Azt is értem, amire rámutattál. De én nem az orvosra gondoltam, hanem a rokonok, barátok ,,kegyes hazugságaira".
Amikor az ember látja a szekben, hogy nem azt mondják , amit valójában gondolnak. Nagyon nehéz ez mindkét félnek.

Juna, ezer bocs, de akkor félre értettelek, azt hittem az orvosok...
A rokonok és a barátok biztosan csak vígasztalni akarnak, és egyúttal magukkal is elhitetni a kimondott "kegyes hazugságokat".

Stelo Malgranda írta:

Juna, ezer bocs, de akkor félre értettelek, azt hittem az orvosok...
A rokonok és a barátok biztosan csak vígasztalni akarnak, és egyúttal magukkal is elhitetni a kimondott "kegyes hazugságokat".

Kattints a kibontásához...

Stelo Magranda!
Semmi gond! Örülök, hogy elmondhattam a véleményemet. Köszönöm, hogy beszélgettél velem.

Juna, ugyan mán! Én örömködök, hogy szóba álltok velem :4:

Szerintem a teremtés és az evolúció nem mond ellent egymásnak. Csak az élet kialakulásának magyarázatában látok eltérést. Az evolúció, mint fejlődés, változás folyamatosan zajlik a Földön, de nem csak a fizikai világban, hanem a lelki, szellemiben is.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
<o> </o>
Az ember valóban nem egyenlő Istennel, de a maga szintjén szintén isten és társteremtő. Nézz körül a világban, mi vesz körül, ki hozta létre, ki teremtette? Te is folyamatosan ezt teszed….<o></o>
<o> </o>
Mi a boldogság? Szerintem cél, amiért törekszünk. Lehet, hogy a materialista embernek nem érhető el, de ha törekszik rá? Ez ösztönzi, mozgatja, ha jóra törekszik, és ha átlép egy másik dimenzióba, lehet, hogy alapból elérhetővé válik… Itt és most, a karma gyártás miatt tényleg nem lenne értelme a boldog semmittevésnek. J A háború és viszályok valamit visszatükröznek és üzennek, min kellene változtatnunk.<o></o>
<o> </o>
Hogy miért születünk ide? Sok okot találhatunk és, hogy gondolkodunk rajta az a lényeg. J<o></o>
<o> </o>
Értem mit akarsz mondani, de nem gondolod, hogy ezek is visszajelzések? Ezeket neked kéne megfejtened, neked kódolt üzenetek. Mire tanítanak? Lehet, hogy néha az asztalra kéne csapnod, lelkiismeret furdallás nélkül?<o></o>
Minden ember életében eljön az az időszak, amikor döntenie kell, hogy merre tart, mit kezd magával, kit, mit szolgál. <o></o>
<o> </o>
Ha bármivel nem értetek egyet írjátok le, mert tükörre mindenkinek szüksége van….<o></o>