Karsay István
Kitiltott (BANned)
:656: :23:
Mi a Halál és szükség van e rá ????
- Téma inditó KAJMI
- Kezdés dátuma
Köszönjük! A szemlélődéssel csak az a baj, hogy jobb részt venni, mint csak nézelődni. Az alkotás, a teremtés a részvételben van. Nem csoda, hogy a világunk úgy áll, ahogy, ha azok, akik képesek lennének benne valamiféle harmóniát teremteni, azok folyton kiszállnak, és csak kívülről figyelik az itt maradottak ügyetlenkedését.
A magara es a halalra sokat ado thanatologus mindig elerzekenyul , halas lesz,mikor a muvesz siet a segitsegere egy egy halaltema melyretegeinek feltarasara.
A thanatologia vegul is csak egy szaktudomany, a muveszet viszont a halalrol szolo kozmikus nagy varazsloja.
Thomas Mann ugy velte, hogy a halal, a halaltudat, a halalfelelem a halalvagy, a gyasz a halaloszton nem csupan filozofianak , de a szepirodalomnak is egyben igazi ihletoje, geniusza, es nem lenne a foldon kolteszet, ha nem vetitene ra eletunkre a legyozhetetlen halal.
Az hogy meg kell halni , minden ember legszemelyesebb ugye, es a legszemelyesebb ugyeinket a kolto, a muvesz eli at legintenzivebben.
Szophoklesz 50 eves volt mar, mikor megerett benne Antigone tragediaja, illetve Oedipusze, aki viszont Freud halaloszton-elmeletenek lett ihletoje.
Az operahazak szinpadjain a szerelmi halal motivumai Wagner, Verdi vagy eppen Bartok muveiben erzekeljuk.
A dramairodalmban a romantika gyonyorkodott el a halal es a szerelem dialektikajan.
A romantika halalesztetikajanak felviragozasat /Halalvirag; csok/ talan Hamlet temetokerti koponyamonologjaig vezethetjuk vissza.
Goethe es kora pedig az ifju Werther szenvedeseiben talalta meg az uj koltoi uzenetet.Kleist, Schiller,Jolderlin, Schopenhauer, Vorosmarty a halalvagy , a telihold sapadt arca elott elvonulo vad felhofoszlanyok,feher ruhas szuzek, halala, varromok kozt koszalo maganyos kisertet DAnton halala....
Halalesztetika osszefuggeseben ;Franz Kafka, Rilke, Edgard Allan Poe, vagy meg inkabb kortars Durrenmatt kimagaslo muveikben olvashatjuk.
A zene hangjan vagy 500 eve kiseri a halalesztetika diadalmenetet. Halaldramaturgiabol epul fel a legtobb opera.Mozart;Idomeneo,Don Giovanni es Mozarte a szepirodalom legnagyobb csodaja a Requiem.
Ady egyik legszebb verse a Halal a rokonarol.
En a halal rokona vagyok,
Szeretetem a tuno szerelmet,
Szeretem megcsokolni azt,
Aki elmegy.
.......
Szeretem a szomoru orak
Kisertetes,into hivasat
A nagy Halal, a szent Halal
Jatszi masat.
........
Szeretem a faradt lemondast,
Konytelen siras es a beket,
Bolcsek,poetak,betegek
Menedeket.
...........
En a halal rokona vagyok,......
A thanatologia vegul is csak egy szaktudomany, a muveszet viszont a halalrol szolo kozmikus nagy varazsloja.
Thomas Mann ugy velte, hogy a halal, a halaltudat, a halalfelelem a halalvagy, a gyasz a halaloszton nem csupan filozofianak , de a szepirodalomnak is egyben igazi ihletoje, geniusza, es nem lenne a foldon kolteszet, ha nem vetitene ra eletunkre a legyozhetetlen halal.
Az hogy meg kell halni , minden ember legszemelyesebb ugye, es a legszemelyesebb ugyeinket a kolto, a muvesz eli at legintenzivebben.
Szophoklesz 50 eves volt mar, mikor megerett benne Antigone tragediaja, illetve Oedipusze, aki viszont Freud halaloszton-elmeletenek lett ihletoje.
Az operahazak szinpadjain a szerelmi halal motivumai Wagner, Verdi vagy eppen Bartok muveiben erzekeljuk.
A dramairodalmban a romantika gyonyorkodott el a halal es a szerelem dialektikajan.
A romantika halalesztetikajanak felviragozasat /Halalvirag; csok/ talan Hamlet temetokerti koponyamonologjaig vezethetjuk vissza.
Goethe es kora pedig az ifju Werther szenvedeseiben talalta meg az uj koltoi uzenetet.Kleist, Schiller,Jolderlin, Schopenhauer, Vorosmarty a halalvagy , a telihold sapadt arca elott elvonulo vad felhofoszlanyok,feher ruhas szuzek, halala, varromok kozt koszalo maganyos kisertet DAnton halala....
Halalesztetika osszefuggeseben ;Franz Kafka, Rilke, Edgard Allan Poe, vagy meg inkabb kortars Durrenmatt kimagaslo muveikben olvashatjuk.
A zene hangjan vagy 500 eve kiseri a halalesztetika diadalmenetet. Halaldramaturgiabol epul fel a legtobb opera.Mozart;Idomeneo,Don Giovanni es Mozarte a szepirodalom legnagyobb csodaja a Requiem.
Ady egyik legszebb verse a Halal a rokonarol.
En a halal rokona vagyok,
Szeretetem a tuno szerelmet,
Szeretem megcsokolni azt,
Aki elmegy.
.......
Szeretem a szomoru orak
Kisertetes,into hivasat
A nagy Halal, a szent Halal
Jatszi masat.
........
Szeretem a faradt lemondast,
Konytelen siras es a beket,
Bolcsek,poetak,betegek
Menedeket.
...........
En a halal rokona vagyok,......
Nem törvényszerűen jár szenvedéssel, valószínűleg a karma ledolgozását jelenti a fájdalom.
Amikor Lajos atya meghalt (biztos emlékeztek rá, lazarista atya, aki gyógyított, könyv is jelent meg tanácsaival), csodálkoztunk, hogy egy ilyen nagy, segítő lélek miért szenvedett. A tanítóm azt mondta, hogy azért, mert volt még ledolgozni valója és mivel a halálakor a fájdalommal ledarálta, emiatt nem kell még egy életet leélnie itt a Földön, azaz megszabadult.
Nem szabad komolyan venni a halalt,a trefara meg az utolso pillanatban is szukseg van.
Ki hogyan hal meg ha eljo a halal?
Az aratot lekaszalja.
a hazmester beadja a kulcsot
a pek megette a kenyere javat
az orasnak utott az utolso oraja
a hajos, boldogabb vizekre evez
a buvar orok alomra merul
a homeless orok otthonra lel
a vegetarianus fube harap
a kertesz alulrol szagulja az ibolyat
a filmrendezoonek ;Vege
a vadasznak ;lottek
a szinesznek legordul a fuggony
a zenesznek elhuzzak a notajat
a meterologusnak befellegzett
Ki hogyan hal meg ha eljo a halal?
Az aratot lekaszalja.
a hazmester beadja a kulcsot
a pek megette a kenyere javat
az orasnak utott az utolso oraja
a hajos, boldogabb vizekre evez
a buvar orok alomra merul
a homeless orok otthonra lel
a vegetarianus fube harap
a kertesz alulrol szagulja az ibolyat
a filmrendezoonek ;Vege
a vadasznak ;lottek
a szinesznek legordul a fuggony
a zenesznek elhuzzak a notajat
a meterologusnak befellegzett
Melitta, lenyugoztek soraid.
Adyt idezve/olvasva pedig ismetelten erzem/ertem, hogy miert van olykor, eleg gyakran -sajnos- halalkozeli erzetem... lehet en is mar a "halal rokona vagyok".
najoo,nemirtam semmit.
Kiveve az elso sort, azt pedig komolyan es amulattal telve..
Most volt a Grace klinika soros epizódja a tv-ben. Általában könnyű flörtök színtere háttérben a kórházzal. De ma igazi katartikus élményben lehetett része, aki megnézte. Egy sebész 13 órás életmentő műtét után hazafelé autózott, egy pillanatra elaludt a kormánynál, és egy másik autóval karambolozott. Öten ültek benne: apa, anya, a lányuk és a vejük, valamint a leendő unokájuk a lányuk pocijában. Első reakciójában az apa, ha nem fogják le, széttépi a sebészt, aki a balesetet okozta. A folytatásban kiderült, csak a terhes lány sérülései súlyosak. A sebész tépelődik azon, ha nem ment életet a hosszú műtét során, nem fárad el, nem okoz balesetet. Így talán meghal egy másik ember. Láthatóan nem tudja feldolgozni a történteket. A kórház orvosai és nővérei egy emberként küzdenek a lány életéért, de hiába. Csak a kisgyermeket tudják megmenteni. A sebész bocsánatot szeretne kérni a szülőktől. Az apa átmegy az agyrázkódást szenvedett sebészhez, még mindig vérben forgó szemekkel és ökölbe szoruló kézzel. Már-már megüti, de aztán felülemelkedik a saját fájdalmán, mert belátja, hogy nem szándékosan történt a baleset. Az ökle szétnyílik és megszorítja némán a sebész vállát. A sebész tétován megfogja az apa kezét, aki nem szól, de a szeme már a megbocsátást tükrözi, majd kimegy, magára hagyva a zokogó sebészt, aki ily módon képes túljutni a traumán, képes feldolgozni a tényt, hogy csak eszköz volt az isteni tervben. Isten az egyiknek életet adott általa, a másikat magához szólította. Nem szégyellem, potyogtak a könnyeim, dacára annak, hogy tudtam, csak egy filmet nézek...
Karsay István
Kitiltott (BANned)
Szenvedés:
Igaziból nagyon hosszú lenne erre válaszolni, mert a szenvedés valóban nem törvényszerű, mert különböző inkarrnációs fázisokban élünk itt a földön, ami el van fedve előlünk. Igy van akinek kell szenvednie, van akinek nem. Például akinek már csak segitenie kell a földön és ezért született vissza, annál már nem törvényszerű a szenvedés, de a nagy általánosságról beszéltem, ahova az emberiség 66%-a tartozik.
De ezek a szenvedések is arra mutatnak rá, ha időben változtatunk rajta, akkor ne törvényszerű, de csak körbe kell nézni a világon, és látjuk a sok borzalmat, szenvedést......
Igaziból nagyon hosszú lenne erre válaszolni, mert a szenvedés valóban nem törvényszerű, mert különböző inkarrnációs fázisokban élünk itt a földön, ami el van fedve előlünk. Igy van akinek kell szenvednie, van akinek nem. Például akinek már csak segitenie kell a földön és ezért született vissza, annál már nem törvényszerű a szenvedés, de a nagy általánosságról beszéltem, ahova az emberiség 66%-a tartozik.
De ezek a szenvedések is arra mutatnak rá, ha időben változtatunk rajta, akkor ne törvényszerű, de csak körbe kell nézni a világon, és látjuk a sok borzalmat, szenvedést......
Karsay István
Kitiltott (BANned)
Szenvedések isteni célja<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o></o>
fficeffice" /><o></o><o> </o>
> </o><o> </o>
> </o>Isten nem tesz több terhet a vállunkra, mint amennyit elbírunk, de annyit viszont feltétlenül odapakol nekünk amennyit szükségesnek talál!
<o
> </o>Mindig esélyünk van az új életre, az utolsókból lehetnek az elsők, és az elsőkből – sajnos – az utolsók is.
<o
> </o>Tehát elfeledni és megsemmisíteni a múltat, a régit! Hiszen minden nap, minden óra, minden perc, amelyet a hiábavalóság világában ajándékoz nekünk Isten, új lehetőségek elé állít minket. Ez nem azt jelenti, hogy a megtörténtet meg nem megtörténté tehetjük: de ha felismerjük a rossz, bűnös, téves gondolatokat, cselekedeteket, akkor holnap már nem áll előttünk a tévedés lehetősége!
<o
> </o>Minden szenvedésnek az a célja, hogy a jobbat, az igazabbat, a tökéletesebbet abba a felmart, égő sebbe, amelyet a szenvedés váj a lélekbe, átültessük, a vérkeringésbe és a lelkiismeret forrongása által meggyökeresíthessük, és ezáltal a jobbat diadalra vihessük. Ez az összes szenvedésnek magyarázata és célja.<o
></o><o
> </o>Hiszen a vad fának is fáj, ha levágják a vadhajtását, felhasítják a fa héját, és a nemes fának is fáj, amikor kivágják belőle a szemet, és a vad fa hasított kérgébe beillesztik.
És ennek a műveletnek meg kell lennie, mert lassan elérkezik a gyümölcsérés ideje, és addigra szelíd oltás eredményének meg kell lennie.
<o
> </o>Így van ez az emberi életben is!
Miért keverné össze a NAGY KERTÉSZ céltalanul a jót a rosszal, miért okozna szenvedéseket azoknak, akik neki kedvesebbek, miért engedné nekik, hogy nehéz és gyötrelmes áldozatot hozzanak, amikor ők maguk természete szerint élni akarnák megérdemelt békéjüket, amikor boldogok szeretnének lenni? <o
></o><o
> </o>Miért kell éppen akkor lemetszeniük a boldogság világának a fájáról, miért kell beoltani őket olyan családokba, amelyek nekik a természetük szerint nem kedvezőek?
Miért kell olyan fajba, csoportba, családba kerülniük, olyan férjhez vagy feleséghez kerülniük, akik visszaélnek szeretetükkel, bizalmukkal?
Miért kell olyan barátok és társak által körülvetetniük, akiktől a jóakaratukért csak rosszat kapnak viszonzásul, akik kigúnyolják, megcsalják őket, megháborítják lelküket, elgáncsolják őket?
<o
> </o>Mindez oltás, a szemzés, a nemesítés, a javítás, a magasabbrendűséggel való elárasztás a célja az Örökkévalónak.<o
></o><o
> </o>A földi élet a próbatétel ideje.
<o
> </o>Mint amikor egy szülő asszony, aki nem tudja fájdalmai és gyötrelmei közt, hogy miért szenved, de amikor megszülte gyermekét elfelejtkezik a fájdalmáról, mert az öröm kárpótolja őt szenvedésiért.
<o
> </o>Semmiféle szenvedés nem vész kárba, különösen nem a méltatlanul elviselt szenvedés.<o
></o>Isten elrendeli kinek – kinek a maga helyét a Földön.
Mindent bizonyos célzattal tesz.
Isten előtt például utálatos a szegény kevélysége és a gazdag fösvénysége, mert mindez visszaélés Isten rendeltetésével. Nem ok nélkül kerülnek ezek a lelkek ebbe a helyzetbe!
<o
> </o>Minden igaz szeretetnek a megbántása, minden szépnek és igaznak a megsemmisítése rombolás Isten kertjében és meggyalázása Isten templomának.<o
></o>Bűn elvenni mások javait, de még nagyobb bűn megfosztani a hitétől, Isten iránti bizalmától!<o
></o><o
> </o>Ezért egymás hitét kíméljétek, egymás meggyőződését ne bántsátok, mert ha igazabbat, jobbat, rendíthetetlenebbet, értékesebbet nem tudtok helyette adni, akkor sokkal nagyobbat vétkeztek, mint hogyha embertársaitok anyagi javait vettétek volna el.<o
></o><o
> </o>­­*******<o></o>
></o><o> </o>
> </o>></o>Ezek azért vannak, hogy a szellem mindig helyes képet láthasson önmagáról.
Ezért is jó – bármilyen furcsa is ez a számunkra – a rövid lejáratú földi élet a maga gyors változásaival, eseményeinek sokoldalúságával. Ez megforgatja az ember lelkének minden <o
></o>rétegét. Boldog és szerencsés az, akinek megtérése az ifjúkorban következik be.
<o
> </o>*******
> </o>Azért kell az embernek ütközéseket elszenvednie, hogy a benne lévő hibák és tökéletlenségek napfényre kerüljenek, és a szellem minden egyes ütközésből levonhassa azokat a tanulságokat, amelyekre a továbbhaladáshoz szüksége van.<o
></o><o> </o>
> </o>*******<o></o>
></o>> </o>A szeretet mennyei folyadék, amelyet mindig csak olyan mértékben szabad beönteni az ember világába, amennyi éppen a szükséges fejlődést biztosítja számára: mert ha a szeretet túlzásba megy, túlteng, akkor nem kedvez a jónak, hanem kedvez az emberi lélek hibázó és tévelygő természetének is, és az emberi lélekben felnő, felburjánzik a gaz, elnyomja a neme nővény fejlődésének lehetőségét.
<o
> </o>Lehet látni, hogy azoknak, akik az élet napos oldalán járnak, akiknek nem kell küzdeni a falatért milyen kevés a nemesen érző lélek, és mennyi a nemes és tiszta eszméért küzdő, érző lélek a sanyargottak, a szenvedők, az elnyomottak között, akik küzdenek és dolgoznak, sőt ha kell vértanúságot és szenvednek, hogy az általuk megismert igaz eszme megvalósulhasson?
<o
> </o>Mert minden tévelygéssel körülvett és beszőtt lélek az igazságot önmagától alig ismeri fel, hanem csak akkor, ha az igazságtalanság tövisei nagy és fájó sebeket szakítanak fel a lelkében!<o
></o>A szeretet utáni vágy sokkal őszintébb és tisztább, egyúttal alázatosságra is nevel, hogyha a lélek a szeretetet nélkülözi, ha az nincs, ha azt nem találja, ha a kinyújtott kezével fájdalmas tapasztalatokra tesz szert, amikor meg akarja simogatni a mellette lévőt, és sima, bársonyos érintés helyett tüskés darócot talál, úgy, hogy fájdalmasan kénytelen visszahúzni a kezét.
<o
> </o>Így a tévelygő lelkeknek szükségük van arra, hogy fájdalmas megtapasztalást szerezzenek, szükséges, hogy megtalálják azt a keskeny utat, amivel a nagyobbra, a tisztábbra, az igazabra juthatnak. A jó és az igaznak való vágynak szomjúságot kell ébresztenie az emberi lélekben.<o
></o><o
> </o>Hiszen a spiritizmus sem más, mint az anyag porába hullott apró mennyei aranyszemcsék kikeresgélése.<o
></o><o
> </o>
Úgy látom a rovatunk megérett arra , hogy továbblépjünk.
Amikről ezeken a lapokon írtunk eddig, durva megfogalmazás szerint fikciók.
Természetesen én is és valamennyien akik itt a véleményünket kifejtettük hiszünk a halálon túli létezésben, mindössze ennek felépítésében és működésében tér el a véleményünk. A szellemekkel az angyalokkal és a túlvilággal foglalkozó tudományok nem tartoznak az egzakt tudományok közé. Mégpedig azért nem mert ezek a jelenségek tudományos módszerekkel nem vizsgálhatók .Ez azt jelenti ,hogy nem tudunk kísérleteket végezni amelynek eredményei a véletlen valószínűségét meghaladnák, és mások ugyanezeket a kísérleteket azonos körülmények között elvégezve nem jutnak hasonló eredményre mint mi. Ha vannak is személyes tapasztalataink (és ez közülünk szerintem a múltra vonatkozóan mindenkire igaz) ,ezek véletlenszerűen ismétlődnek , és nem látjuk át azt a rendszert amelyben ezek értelmezhetőek volnának. Léteznek szubjektív élmények amelyhez jelentős mennyiségű személyes tapasztalat kapcsolódik , de ennek a csapdája az , hogy amit mi érzékelni tudunk ezen a téren az csak szubjektív lehet , azaz a tudomány számára ez nem értékelhető. Tehát valamennyien a szórványos saját , vagy mások által elmondott tapasztalatokra támaszkodhatunk, és az ezzel a területtel kapcsolatos felhalmozott írásos , valós vagy valótlan adatok tömegében vergődünk, és megpróbálja mindenki személyesen a saját részére kisütni , mi is az igazság.
Na jó de akkor mi ebből a kiút ???
Ami biztosan rendelkezésünkre áll egy egzakt vizsgálathoz az a saját testünk és szellemünk .
Azzal a gondolattal pedig meg kell barátkoznunk , anyagi létünk miatt , bármily földhözragadtnak tűnik is , csak anyagi módszereket használhatunk és azok eredményeiből következtethetünk. Persze rendelkezésünkre áll még az összes tudományág eddig elért és igazolt, szabálya és törvényszerűsége. És rendelkezésünkre áll a legfontosabb eszköz a logika, aminek segítségével ezt az adathalmazt az eseményeket szisztematikusan megfigyelhetjük és rendszerezhetjük. Sajnos vakon tapogatózva, mert amit keresünk arra nincs érzékszervünk , mint egy nyomozónak kell elemezni az adatokat és különválasztani a lehetségest és a lehetetlent. Szerencsére vannak dolgok, amiket nem kell bebizonyítani, mert elég az ellenkezőjét megcáfolni. Például Isten léte nagyon egyszerűen igazolható, csak arra kell bizonyítékot és logikus érveket keresni, ami cáfolja azt, hogy nincs Isten, nincs teremtő, a világ véletlenül alakult ki. Erre azt hiszem mindenki kapásból egy tucat logikus érvet fel tud sorolni. Szerencsére Isten a teremtésben olyan hézagokat hagyott, és olyan elnagyolt módon szerkesztette körénk ezt a világot , hogy egész kevés odafigyeléssel észre lehet venni a logikátlanságokat. Sőt szerintem ezeket a logikátlan dolgokat az is észre veszi aki nem foglalkozik ezzel a témával , csak nem tudatosul benne a felismerés .
Az evolúciós elmélet által definiált , a föld az élet és az értelem kifejlődésének elméletében, olyan időbeli és logikai bakugrások vannak, hogy logikusan elemezve úgy omlik össze, mint a kártyavár.
Végső tanulságként, ha találunk arra logikai cáfolatot , hogy a szellemi lét a túlvilág nem létezik , már eleve jó úton haladunk , és azok a szórványos bizonyítékok amik az igazság bizonyításához kevesek voltak , arra most pont elegendőek , hogy az ellenkezőjét megcáfolják.
Amikről ezeken a lapokon írtunk eddig, durva megfogalmazás szerint fikciók.
Természetesen én is és valamennyien akik itt a véleményünket kifejtettük hiszünk a halálon túli létezésben, mindössze ennek felépítésében és működésében tér el a véleményünk. A szellemekkel az angyalokkal és a túlvilággal foglalkozó tudományok nem tartoznak az egzakt tudományok közé. Mégpedig azért nem mert ezek a jelenségek tudományos módszerekkel nem vizsgálhatók .Ez azt jelenti ,hogy nem tudunk kísérleteket végezni amelynek eredményei a véletlen valószínűségét meghaladnák, és mások ugyanezeket a kísérleteket azonos körülmények között elvégezve nem jutnak hasonló eredményre mint mi. Ha vannak is személyes tapasztalataink (és ez közülünk szerintem a múltra vonatkozóan mindenkire igaz) ,ezek véletlenszerűen ismétlődnek , és nem látjuk át azt a rendszert amelyben ezek értelmezhetőek volnának. Léteznek szubjektív élmények amelyhez jelentős mennyiségű személyes tapasztalat kapcsolódik , de ennek a csapdája az , hogy amit mi érzékelni tudunk ezen a téren az csak szubjektív lehet , azaz a tudomány számára ez nem értékelhető. Tehát valamennyien a szórványos saját , vagy mások által elmondott tapasztalatokra támaszkodhatunk, és az ezzel a területtel kapcsolatos felhalmozott írásos , valós vagy valótlan adatok tömegében vergődünk, és megpróbálja mindenki személyesen a saját részére kisütni , mi is az igazság.
Na jó de akkor mi ebből a kiút ???
Ami biztosan rendelkezésünkre áll egy egzakt vizsgálathoz az a saját testünk és szellemünk .
Azzal a gondolattal pedig meg kell barátkoznunk , anyagi létünk miatt , bármily földhözragadtnak tűnik is , csak anyagi módszereket használhatunk és azok eredményeiből következtethetünk. Persze rendelkezésünkre áll még az összes tudományág eddig elért és igazolt, szabálya és törvényszerűsége. És rendelkezésünkre áll a legfontosabb eszköz a logika, aminek segítségével ezt az adathalmazt az eseményeket szisztematikusan megfigyelhetjük és rendszerezhetjük. Sajnos vakon tapogatózva, mert amit keresünk arra nincs érzékszervünk , mint egy nyomozónak kell elemezni az adatokat és különválasztani a lehetségest és a lehetetlent. Szerencsére vannak dolgok, amiket nem kell bebizonyítani, mert elég az ellenkezőjét megcáfolni. Például Isten léte nagyon egyszerűen igazolható, csak arra kell bizonyítékot és logikus érveket keresni, ami cáfolja azt, hogy nincs Isten, nincs teremtő, a világ véletlenül alakult ki. Erre azt hiszem mindenki kapásból egy tucat logikus érvet fel tud sorolni. Szerencsére Isten a teremtésben olyan hézagokat hagyott, és olyan elnagyolt módon szerkesztette körénk ezt a világot , hogy egész kevés odafigyeléssel észre lehet venni a logikátlanságokat. Sőt szerintem ezeket a logikátlan dolgokat az is észre veszi aki nem foglalkozik ezzel a témával , csak nem tudatosul benne a felismerés .
Az evolúciós elmélet által definiált , a föld az élet és az értelem kifejlődésének elméletében, olyan időbeli és logikai bakugrások vannak, hogy logikusan elemezve úgy omlik össze, mint a kártyavár.
Végső tanulságként, ha találunk arra logikai cáfolatot , hogy a szellemi lét a túlvilág nem létezik , már eleve jó úton haladunk , és azok a szórványos bizonyítékok amik az igazság bizonyításához kevesek voltak , arra most pont elegendőek , hogy az ellenkezőjét megcáfolják.
Igen a részvételben van , ezt nagyon jól látod....te vagy a részt vevő, neked kell felébredned, aki már felébredt mutathatja az utat, de végig járnod neked kell rajta....nem vagytok egyedül...nézz körül szerinted ez a rengeteg tanítás, ami ide lent van honnan került ide...sokan vannak akik veszik a magasabb frekvenciákat....és sokan akiknek szól....minden érted értem és értünk van csak észre kell venni....
THANATOLOGIA
"Így mondják pl., az ember halandó, s a meghalást olyasminek tekintik, aminek csak külső körülményekben van az alapja; e szemlélésmód szerint az embernek két külön tulajdonsága, hogy élő, és hogy halandó is. A helyes felfogás azonban az, hogy az élet mint olyan magában hordja a halál csíráját, s hogy általában a véges önmagában ellentmond magának, s ezzel megszünteti magát."
(Hegel: Enciklopédia I.)
A halál meghatározásakor allegorikus történés lebeg szemünk előtt, olyan esemény, amelyben gombostűre szúrt lepke gyanánt szemlélhető a tiszta befejezettség. Korunk gondolkodásában általános mód ez a szélsőség, amely nem tűri a bonyolultat, a mozgó ellentmondást, a tényleges életet; hanem logikai meghatározásokat, esetleg plasztikus képzeteket, tárlókat, panoptikumokat vár. Meg kell világítanom ezt a fajta gondolkodást, hogy elszakadhassak tőle; mindenekelőtt magam elé állítom az allegóriát, amely a halál képzete a szokásos gondolkodásban. A halál az, minden kellékével, az egész színpaddal. Körben lobognak a gyertyák, és a testnek még nincs szaga, ha kezdődne is, elnyomja a tömjén. Zümmög a zsoltár, mindenki jelen van, aki számít; a dalt talán még hallja a halott ember, mert ő még halott ember, nem pedig a Természet hatvan kilónyi protonja és neutronja, amelyek ideiglenes együtt tartózkodásuk után most, íme, szétszóratnak. Bizony, por és hamu vagyunk, megérdemeljük a bort mi, akik itt maradtunk; véges az élet, és egyikünké most befejeztetett, visszavonhatatlan véglegességgel.
Fel kell pedig tűnnie, hogy ezt a halált nem lehet megragadni. Még az orvostudomány is tologatja a tartományban, amelynek túloldalán ez a dolog itt, amely oly nyilvánvaló módon élettelen, jött-ment, járkált a világban, és kutatta, mit jelentsen a neve. Az a felfogás, amely ebben látja a halált, az életet a halál ellentétének gondolja, olyasminek, amely egy másik tárlóban szemlélhető, ahol a viaszfigurák még állnak, és röppenő labdát függeszt a közönség elé egy láthatatlan cérnaszál. Ez a szemléletes kép felfogásában végső soron miben sem különbözik a tudományos meghatározástól, amely a költői allegóriák nagyképűbb változata. Egy bekezdést kell áldoznom a tudománynak nevezett mitológiára, s utána -- ám kövezzen meg a sértett tekintély...
Ebben a bekezdésben minden dőlt betűs szó helyett állhatna egy tudományos meghatározás, esetleg képzelhetnénk magunk elé egy-egy tárlót, egy múzeumban, amelyben az egyetlen mozgás a miénk, amint haladunk, képzetről képzetre, allegóriáról allegóriára, s azt hisszük, hogy a Fejlődést követjük. Azt hisszük szokásosan, hogy a tárlóknak ez a láncolata a fejlődés. Az első tárló a Földet mutatja, egyetlen fortyogó massza az egész, de hűl. A következő képen villámok csapdosnak a nyolcvan kilométer magas zivatarokban, és a ritka felhőlyukakon özönlik befelé a Nap ultraibolya fénye. A széndioxidból álló légkörben az elektromos kisülések és az ultraibolya fény által keletkezik valami, ami az esővel zuhog le a felszínre, ahol az ősleves mossa a partokat; miként a Nobel-díjas költők, Urey és Miller oly plasztikusan a tárlóba rendezték. Pangaea őskontinensének robajló darabokra szakadása szolgáltatja a színpadi hátteret ehhez a biokémiához.
Ahhoz persze, hogy a Világ Dübörgését hallgathassuk, az évmilliókat egyetlen délutáni rugby-mérkőzéssé összevonva kell elképzelnünk, olyasképpen, ahogyan mondani szokás: "és akkor kihaltak a sárkánygyíkok". Ez a színpad itt ugyanakkora, mint a következő tárlóé, pedig abban mikroszkóp nélkül nem boldogulnánk; avagy lavór nagyságúaknak kellene lenniük Oparin koacervátumainak, amelyek ugyan nem a szemünk előtt fűződnek le membránjuk felületi feszültségének következtében, de el kell hinnünk, hogy így történt, mert itt vagyunk, mind, akik ezt hisszük. A tudomány örök időkre szól, bár aki nagyobb időt fog át belőle, az előtt kimutatja igazi természetét: az örök belőle csupán az isteni költészet, ahová, a mítoszok közé sorakoznak elméletei, idejük elmúlván. Gyöngéden, meghatottan merengünk felettük, némileg sajnálkozva gyermeteg eleinken, merthogy a mi elméleteink az igaziak. A tudomány mítoszból lesz, és mítosszá lesz. (Meg kell jegyeznem, hogy a halálról szóló bármely költői képzet stilisztikai kelléktárában kiemelkedően fontos ez a "valamiből lesz, és ugyanazzá lesz" fordulat. Ahol efféle előfordul, bízvást valamilyen halálról van szó, ez a hely sem kivétel itt.)
A következő tárlókban morulák, blasztulák és gasztrulák sorakoznak, meggyőzően azok számára is, akik mikroszkópba még sose néztek. Ezek azok az állomások, amelyeken mindannyian átmegyünk anyánk méhében; bennem magamban is testet öltött egyszer az isteni, nagy Morula, a szedercsíra, de tovább fejlődtem, értsd: a Világ mitikus történetének egyéb adományaiból is részesültem, amint sorjában következnek, a tárlókban. Mert íme, tovább sétálhatok, s feltárulkozik előttem az egész törzsfejlődés, az egysejtűektől az esztergáig és űrhajóig, amikhez a harcoló viasz-tyrannosaurusok oldalági rokona darwinizmus által jutott. Isa állat vagyunk, űrhajózó állat...
Életről és halálról akarok szólni, de ezek a képek nem elegendőek, mert hiányzik belőlük két lényeges kellék ehhez: az élet és a halál.
Mivel magyarázható vajon, hogy a biológia egyáltalán jut valamire? Nagyon egyszerű: nem múzeumba jár kutatni. A múzeumokat saját fáradt pillanatai és a költészet barátai számára rendezi be. Az ő vizsgálódásának tárgyai eleven mozgásban vannak. A csalafinta biológia; vagy, ha Hegelnek úgy tetszik: az Ész (egyik) csele... Azt mondja a biológia, hogy én élek, de ebben semmi érdemem nincsen, mert ez az élet éppen ugyanaz, amelyet e bolygó három és fél milliárd éve megtalált, s én kegyelem révén csak részesültem belőle. Ezt mondja, de másként cselekszik: vizsgálja azt a folyamatot, amelynek során az én hatvan kiló protonomból, neutronomból, elektronomból itt és most éppen létrejön az élet, mivelhogy az élet éppen ennek a létrejövésnek a folyamata során fenntartott állandóság. Az élet magát szüntelen erőfeszítéssel fenntartja az élettelen felett. Az élet nem elhagyta az élettelent, hanem reá támaszkodik folytonosan, amiként a vízipólós tapos a vízben, hogy a visszahúzó nehézkedés ellenében fenntartsa magát. Az élet az élettelenből állandóan kiemelkedik, elkülönül, s ennek az életet végigkísérő folyamatnak van egy gyönyörű, tiszta allegóriája: a születés. Holott a születés a már rég létrejött életnek mellesleg való áthaladása egy szerencsétlenül szűk nyíláson... Erről, mint csodáról gondolkodni: az ember költői hajlamának kiteljesedése, természetére nézve a tudományosság rokona.
Ama folyamatnak, amelyet életnek szokás nevezni, másik oldala is van, amelyben az élő visszatér az élettelenségbe. Ez is addig áll fönn, amíg maga az élet, s ennek is van allegóriája, amelyről korábban már szóltam. Amíg azonban az az allegória csak jelzi a halált, addig ez a visszatérés maga a halál. Ebben a felfogásban tehát az élet szüntelen születés és szüntelen halál; s ami a szemünk elé kerül, csak annyira állandó, mint egy folyó. Hegel tehát pontatlanul fogalmazott, mert az élet nem csírájában hordja magában a halált; hanem az élet maga halál, mert az az ő egyik oldala, s ugyanakkor az élet születés is, mert az meg a másik, és ezek végigkísérik egész fennállása folyamán.
Amikor a biológia az életet szemléli, ezt a folyamatot szemléli, és ha az életnek a létrejövetele az élettelenből fejlődés is, akkor a szeme előtt éppen ez a fejlődés zajlik. Az ember például élő, s ez azt jelenti, hogy születik folytonosan; és ez a fejlődés, amelyben nem a mitikus elődöknek vannak érdemei, hanem neki magának, feltételezi az élettelenségnek a jelenlétét is, mert a semmiből nem születik semmi. (Legfeljebb teremtetik; de ez egy másik mitológia.) Az ember tehát nem maga mögött hagyta az élettelenséget, hanem élettelen is, és élő is, és élete az élettelenségre támaszkodik szüntelen létrejövésében. Amennyiben az ember élete olyan, mint az állaté, annyiban porból lesz, és porrá lesz folytonosan, amíg tart. Az ember tehát nem külön-külön élő és élettelen; hanem az ember élettelen, és azon felül, folytonos erőfeszítés révén élő is. Ezt az is-t elvállalom, ez nem az, amely ellen Hegel szót emelt. Az élő és az élettelen nem egymás mellett állnak közömbösen, hanem egyetlen rendszerben támaszkodik az élő az ő tézisére: az élettelenre, a rendszert alkotó részek (a szintek) módjára.
Halálgyűjteményünk még korántsem teljes. Az emberi életet még az igénytelen közfelfogás sem korlátozza arra a motívumra, amely bennünk isa: porból lesz, és porrá lesz, s így semmi egyéb, mint por és hamu. Ha csak a személyes halálnál maradunk is, tehát a személyes egy, vagyis a személy mint rendszer áll előttünk: több szintnek a szemünk elől való eltűnéséhez társítjuk az ideiglenesség, a születés és halál képzeteit. Azt mondjuk például valakire, hogy "erkölcsi hulla", és ezzel őt csaknem ugyanannyira leírtuk az emberlétszámból, mintha tagjai és molekulái is szétestek volna már; valami hasonló mindenesetre pőrébben jelenik meg egyes természeti népek gyakorlatában, amikor kitaszítanak valakit, aki emiatt élettani vitalitását is elveszti rövidesen. Ez továbbá arra figyelmeztet, hogy -- bár nem akarok bővebben elmélkedni róla, mégis -- halál és oka nem szemlélhető külön-külön!
Az erkölcsi hulla más tekintetben akár élhet is, az erkölcsi halál mégis halál, és a veszteség fájdalmas. Megrázóbb ünnep nincs, mint amikor tort ülünk felette, s ezen tizenharmadikként maga Júdás is jelen van. Az erkölcsi születés szintén ünnep, és hogy mennyire nem kell összes szintjeinknek szimultán kezdődniük vagy elmúlniuk, azt kiválóan megmutatja, hogy például a "hős" fényes, hófehér madara jobbára fekete égen szárnyal fel, s nem hagy maga mögött tárgyi valóságot. (Ha mégis, azt felrójuk neki, esetleg még intézkedünk is; nemde?)
Elhagyva a példát: lajstromoznom kell a fő halálokat, mert erre adnak alkalmat a fentebbi spekulációk; és mert ez morbid örömet okoz nekem.
Az emberiség, ez a társadalom, a természetből lesz, és halálában természetté lesz. Ez a folyamat addig zajlik, amíg van az emberiség. Allegorikus összefoglalása az atomháborúra, a Nap felrobbanására vagy kihűlésére, vagy hasonlókra tekint.
Amennyiben az ember nyersanyagból van, s ezt a Kozmosz száz-egynéhány kémiai eleme alkotja: az ember porból lesz, és porrá lesz. Ez a folyamat addig zajlik, amíg csak él az egy ember: a székeléssel, a lélegzéssel, anyagának állandó cserélődésével. Ennek az egésznek allegorikus összefoglalása a kolumbáriumokban szemlélhető, az urnákban.
Az ember azonban nem pusztán élő anyag, hanem sejtekből is áll. A sejtek azok, amik porrá omlanak állandóan, és születnek állandóan. Én nem tudom a sejtjeim halálát, és nem vagyok egyetlen sejt; hanem a milliárdnyi tragédia felett trónolok, mint a Fáraó Egyiptom népe felett. Mit érdekelnek engemet a baktériumok! Mégis kínálhatok egy profán allegóriát, amelyben a sejtek halálát tiszteljük, ámbár azok a sejtek - egy kivételével - eleve halálra vannak ítélve... Ebben a példában hihetetlenül közel van a születés és a meghalás képzete egymáshoz; most, hogy szemlélem, elfog a heurisztikus borzongás!
Az ember továbbá a sejtjei felett szövetekből és szervekből áll, és ezek mégis leigázzák a sejteket, pedig utóbbiak a sejtes lét örökkévalósága jegyében még az ősi tengereket is magukban és maguk körül őrzik, amelyben egykor elődeik úszkáltak, hogy a mitológiánál maradjunk. A szerv születésének megtestesítéséhez: szokás a formálódó embrióban gyönyörködni. A szerv halálának költői képzete továbbá áthatja azt a mozdulatot, amellyel a féllábú koldusnak alamizsnát vetünk; vagy azt a nosztalgiát, amellyel az immár eltávozott képesség emlékét őrizgetjük.
Épp csak egy mitológiára valót ragadok ki az "ember" nevű szerkezet szintjeiből, a végtelen sok közül; de bizonyosan nem hagyhatom ki az embert amennyiben ő nem állat, hanem az állatiasság fölé küzdi magát szüntelen erőfeszítéssel. Az egyszeri, megismételhetetlen allegória, amely méltó tárlóra, képtárra, versre; amely az Embernek állatból való születését nem az etika közvetettségével mutatja meg, hanem közvetlenül: a Szerelem. Ha viszont a szüntelen halált, az állandó állattá válást akarom tisztán szemlélni, a részeget tekintem... Bizony állatból vagyunk, és állattá leszünk. Csakhogy: a "szerkezet" egész voltának, szimmetriájának sérülése az egészre hat. Aki feladván a küzdelmet és elveszítvén emberségét állattá lesz, bizony az porrá is lesz hamarosan.
Az ember már régen nem egyedi magányosságában határoztatik meg. Kudarcra van ítélve minden kísérlet, amely az emberi lényeget az egyedüllét kínjában az állat fölé emelkedés elvont eszméjében keresi: a beszédben például, amelyre a ló nem képes, vagy a tevékenységben, amelyhez a delfinnek nincsen keze. Hiszen lelke mélyén mindenki tudja, aki egyszer legalább átélte, hogy például a szerelem csodája nem elsősorban az emberivé nemesített állati szexualitásban áll; hanem abban, hogy általa feloldódik a végsőnek látszó magány, és önmagamból kijutva elérkezem egy másik emberi lényhez. Az embert, amióta ember, a társadalom határozza meg, amellyel szemben és amelyre támaszkodva valaki. Ez a körülmény adja meg az ember legkülső formáját, személyes nevének jelentését is (Tolkien például nyelvész volt a nyelvészetben, és a világirodalom egyik leghíresebb meséjének írója; Einstein az Ember fizikájának egyik nagy alakja). Ez a helyzet szolgál kulccsal a születés jelentései közül a legfontosabbhoz. Az ember ugyanis vágyban, tervben, történelmi meghatározottságban már régen van, mire megszületik; és mások tudásából és munkájából hordja össze önmagát. Az ember tehát a társadalomból vétetik, már ami a lényegét illeti. A lényege szerint emberként van jelen a világban, és a természettel sem érintkezik közvetlenül, hanem csak a társadalom közvetettségével. Ha a fizikus például megrendül az energiamegmaradásba vetett hitében, először a könyvtárakban összegzett emberi tapasztalathoz fordul, majd egy egész tudománytörténet által számára készített legújabb divatú szemüveget véve fel kezd szemlélődni a természetben. Enélkül ugyanis nem látna semmit. Egyedül: süket vagyok, vak vagyok.
De ez az a helyzet, amely a halál legfontosabb jelentéséhez is megadja a kulcsot: az ember a társadalomból vétetik, és a társadalomba tér vissza szüntelenül. Kemény munkával életművé hord össze valamit égetett téglából, megmívelt tudományból, évezredek során milliók által csiszolt nyelvből és mesékből; s ez az életmű egységes, de csak ideiglenesen. Mert ha szóra egyáltalán érdemes, akkor elhagyja az alkotóját, darabonként felbontatik, tovább folyik és átalakul. Muszorgszkij gyönyörű zenéje egy, és készen van, én mégis hangok sorára bontom, hogy e vizsgálatban igazolni tudja egységét. József Attila meghalt, tehát ideiglenes elkülönültségéből visszatért közénk egészen. A halálnak ez az igazi jelentése méltatlanul összemosódik a nagy ember temetésekor a pőre biológiával abban az "isa por es chomuw vogmuc"-ban; tétessék hát különbség. Ennek a jelentésnek a leggyönyörűbb allegóriája a mártíromság, például Jézusé. Pedig mártír mindenki, folytonosan.
Kétezerötszáz éve egyszer szükségét érezte a finomabb gondolkodás, hogy elválassza a halál tablóra illeszthető allegorikus képzetét a folytonos halál eszméjétől. Megalkotta hát a halál gondolattörténetének egyik legérdekesebb motívumát a buddhizmusban. Eszerint a tökéletlen halál az, amelyről én ebben az esszében elmélkedem. Az allegóriára tulajdonképpen a tökéletes halál a méltó; erre pedig az, aki életek hosszú során átvándorolva felemelkedett odáig, hogy a világnak már nincsen érdeke benne, néki pedig a világban. A Nirvánának ebből az állapotából már lehetséges a tökéletes halál, amelyet ugyanis nem követ újjászületés. Ebben az állapotban leledzik a bölcs, akinek élete immár teljes, és visszavonhatatlanul véget ér, és ő az egésznek teljes ismeretében van. Mindez kiváltképpen a mártíromságról jut eszembe; ahhoz ugyanis kivégzés tartozik, amelynek rituáléja van. Ennek a ceremóniának kettős szerepe volna: egyfelől meg kell győznie a világot, hogy nincsen érdeke a kivégzendőben (különben még megakadályozza!); másfelől meg kell győznie a leendő áldozatot, hogy minden oka megvan a világról való lemondásra. Mármost a mártír éppen az, akinél hibádzott a végső ceremónia, nem érte el maradéktalanul ezt a kettős célt, és a buddhizmus értelmében tökéletlen a halála; és az ilyen esetekben -- miként a buddhizmus is tartja, és a tapasztalás gyakorta megerősíti -- a halált újjászületés követi. Lám, mire jutottunk!
Mielőtt megkísérelném összefoglalni mindezt, magamba tekintek, s felismerem, hogy mindeme spekulációk semmivel sem kevésbé nagyképűek, mint az általam leszólt tudományéi. Éppen csak én ezeket érzem igazaknak, másoknak pedig nem az igazságot, csupán egy új választási lehetőséget kínálok. A mentegetődzésben nem szabad megállni félúton: miközben szüntelenül büszkén állítottam, hogy elszakadok az allegóriáktól, bizony nem válik el tőlük valami élesen e hegeliánus fejlődéselmélet.
A halál allegorikus képzete tehát a "Mivé lesz?" kérdésre adott válaszban rejtőzik, a halál pontosabb fogalma a "Mire támaszkodik?" válaszában; a halál pedig magában ebben a támaszkodásban, a születéssel együtt. Tulajdonképpen ez minden, amit el kellett mondanom. Most elhagy engem ez az esszé, magamból kikülönítem, s visszatérek ezáltal is oda, ahonnan vétettem; eddig egy volt velem, mert a gondolatom volt, de ezzel a gondolattal immár felhagytam, és ez: kis darab halál. Elmegy az esszé a társadalomba, amiként a lélegzet is vétetett, és eleven volt bennem, de visszatér a levegőbe, ahol csak halott gáz. Megyek gyászolni.
Norman Karoly
Karsay István
Kitiltott (BANned)
Sok esetben nem az a kérdés, hogy van -e élet a halál után, hanem az, hogy van-e élet a halál előtt???!!!
Nem szabad komolyan venni a halalt,a trefara meg az utolso pillanatban is szukseg van.
Így igaz!
Ráadásul ha valami befejeződik, ugyanakkor valami új is indul. Nézőpont, ráhangolódás kérdése, hogy ki mit lát egy megszületésben: A magzati élet végét, vagy a csecsemőkor kezdetét.
Igen a részvételben van , ezt nagyon jól látod....te vagy a részt vevő, neked kell felébredned, aki már felébredt mutathatja az utat, de végig járnod neked kell rajta....nem vagytok egyedül...nézz körül szerinted ez a rengeteg tanítás, ami ide lent van honnan került ide...sokan vannak akik veszik a magasabb frekvenciákat....és sokan akiknek szól....minden érted értem és értünk van csak észre kell venni....
Ezt értem. Ami nem fér a fejembe: Az ember számára a legnagyobb nevelőerő a példamutatás. De ha minden entitás, lélek, aki végre igazi példával tudna szolgálni, az csak a "pálya széléről" ad utasításokat, akkor hol marad a jópélda? Úgy értem a köztünk élő jó példa. Hogy lássuk, megéri jónak elnni. Mert egyébként így földi viszonylatban amit belátunk, ugye kétséges, hogy megéri-e.
Sok esetben nem az a kérdés, hogy van -e élet a halál után, hanem az, hogy van-e élet a halál előtt???!!!
Hát ja!
Ha ráérsz olvasd el, hát ha segít megérteni...
Persze az is kérdés, hogy van e halál a születés előtt? Vagyis a halálból jövünk. Vagy a túlvilági életben meghalunk azért, hogy itt megszülethessünk? Vagy itt halunk meg és azonnal meg is születünk valahol? Mondjuk valaki autóbalesetet szenved. Az egyik pillanatban még a pedált tapossa, a másikban pedig már fürösztik is a csap alatt, mint csecsemőt? Hát ez nagy sokk lehet a léleknek. Nem lehet csodálni, hogy sír a baba...
Szia Drága!
Már régen írtam neked...csak azért írok...
A születés elött csupán csak a létezés van ami örök( már mint az anyagba születés elött)
Az anyagisík az 1 utána jöna többi 6 összesen 7 szellemi sík van ,ahova fejletségi fokodnakak megfelelően távozhatsz az anyagi ruhád levetése után....a második szinten azok vannak, akik hisznek a halálban és várják a feltámadást...egy mély alvó állapotba kerülnek...nincsenek tisztába tudatuk felől...sajnos sokan vannak és nem lehet segíteni nekik, mert valamikor azt mondták nekik, majd eljön a feltámadás órája és az hangos trombita szó fogja kísérni...a harmadik szinten azok vannak, akikben már van valami fogalom, a túl világról, de tele vannak kételyekkel és aggódással..a negyedik szinten azok vannak akik életükben elkezdtek foglalkozni az okulttudományokkal, hisznek a túl világban, de nem értik azt...az ötödik szint a paradicsom aki abban hisz oda kerül, ez nagyon kellemes hely itt időzik a lélek a legtöbbet,de innen is felmerül a kérdés benne ennyi az egész, még keres valamit, ami a mindenség titkához vezet, és kéri a vissza születését, ő válassza ki a szüleit , a fejlődése végett tudatosan tervezi meg mit is akar megtapasztalni...a hatodik szint már keveseknek adatik meg ők a megvilágosodottak, akik felismerik az egységet , felismerik, hogy a létezésben ők a mindenség részei...ők tanítóként jönnek vissza, ha vállalnak újra földi életet, és azért hogy megtapasztalják az anyagban is teremtő erejüket és többé nem lesz részük a halál élményében, megtanulják besűríteni és lebontani saját testüket többé nem lépik át a halál küszöbét, mert teljes tudatukkal rendelkeznek( egyiptomban:Re, Hathor..stb ők birtokolták ezt a tudást)...
most azért vagyunk itt, hogy felismerjük magunkban a teremtő tudatot, mindent amit megélsz te hozol létre... a halált is mi hoztuk létre...évezredekkel ezelött egy földi test ezer évig is használható volt...mára már a tudatunk annyira beszükült, nem hisszük el és ezzel meg is teremted a 60-80év amit elképzelünk, már felnőt korunkban, azt mondjuk jó ha annyit megélek....ezzel már korlátok közé is helyezted a tudatod...ami végtelen szabadsággal van megálldva, csak nem hiszed el és a hit az ami a gondolatot besüríti...csak ennyit akartam, de nem kell elhinned, csak akartam, hogy tisztán láss...
Puszika!:..:
Van ilyen ÉLŐ PÉLDA! Csak nyitott szívvel kell járnod. Lehet, hogy már holnap rád mosolyog egy képről, plakátról, könyvről, CD-ről, vagy épp a tv-ből.
