Hát itt azt olvasom , hogy MO nem jó magyarnak lenni. Gyertek , próbáljátok meg itt kint az elszakított területeken milyen jó magyarnak lenni. Gyerekkoromban soha nem értettem , hogy a Duna miért határfolyó , s ha az , a túloldalon miért beszélnek szintén magyarul az emberek , mint mi odahaza a faluban , a családban. Aztán amikor ezt megértettem , egy napon odaálltam édesanyám elé és megkérdeztem töle - Édesanyám , ki a magyar ? Magyar az , mondta csillogó szemmel , aki magyarul álmodik , legyen az bárhol ezen a világbon. Ebben a mondatban benne volt minden , amire az elkövetkezendö életemben szükségem volt ahhoz , hogy megálljam helyem a világban.Régebben amikor hazajöttem , otthonról , mindig megdobbant a szívem , amikor átléptük a határt. Hihetetlenül jó érzés volt , hogy körülöttem mindenki magyarul beszélt. Mostanság , amikor átlépem a képletes határt , valahogy már nem dobban meg a szívem. Azon gondolkodom mennyit érek én a nemzetemnek , én , akitöl a hazát is ellopták már. Azon gondolkodom , vajon van - e ott haza még...
Nem állt mellénk senki 1920- ban , vagy 1938 - ban , vagy 1945 - ben sem. Nem védte meg nemzetemet senki , amikor teherautóra pakolták öket mind az állatokat, hogy kitelepítsék öket . Az jár az eszemben , hogy kiszámolták e már az értékemet , hogy mennyibe kerülök én a hazámnak ,de talán egyszer majd választ kapok erre a kérdésre. Addig azonban marad nekem , nekünk , sorstársaimnak , kiknek csak szülöföldet adott a sors , hazát nem , mit senki sem vehet el - szabadon magyarul álmodni és meghalni. S ha már a hazámnak nem érek annyit mind egy kínai , vietnami vagy arab , maradok , maradunk a szülöföldön , ahonnan egyébként sem akartunk , akarunk eljönni , miért is , kiért is jönnénk ? Ha ott hagyjuk a földet , az éltetö eröt és gyökereket , a helyet , mit azért adott az élet , hogy otthon legyünk benne , benövi a gaz , a bogáncs , ami kiszívja belöle a szeretetet , a keserves verejtéket , mit öseink földhözragadtságukkal ojtottak bele. S ha bogáncsok közt nem marad csak néhány árva csalán , elnyomja azt a gaz. Mivé lesz akkor a szülöföld , hol mi is élünk ? Az álmainkban ugyan tovább él , de a maga fizikai valóságában megsemmisül , ahogyan már meg is semmisült számtalan helyen. Mi nem ezt akarjuk. Mi nemcsak álmodni akarunk a szülöföldröl , hanem megörizni is azt. Kérni , hogy adják meg nekünk ezt a reményt , másunk már úgysem maradt , talán csak az ima és a fohász - Édes hazám szépen kérlek , fiad vagyok , ne tagadj meg.
Valaki azt mondta , hogy MO , december 5 - e után soha többé nem lesz olyan mint volt . Igaza volt. Évtizedeken át , generációk álmodtak arról , hogy egyszer majd talán mi is fogunk valahová tartozni , hogy legalább a hazánk magához ölel , ha már nem kellünk senkinek , mert az országban ahol élünk k...a magyarok vagyunk , odaát / szándékosan nem írtam hazát / pedig felvidéki tótok vagy cseszkók. Átértéklödtek bennünk olyan szavak , mint az anya/ mostoha/ország , testvértelepülés. Véget ért az ezer éves álom , mit Szent István hagyott ránk , de ha öszinte szeretnék lenni önmagammal szemben , nem igazán lepett meg , hogy a csonka Magyarország állampolgárai akkor úgy döntöttek ahogy döntöttek. Hiszen a mai fiatalok a történelem órán többet tudnak ,,Dzsorzs Vasingtonról ,, mint az elszakított magyarság történelméröl. Szánalmas , hogy ide jutottunk , de siránkozás helyett itt az ideje , hogy saját kezünkbe vegyük sorsunk irányítását. Le kell raknunk az önrendelkezésünk alapjait , hogy megmaradásunkat biztosítsuk , hogy jövöt és biztonságot teremthessünk a szülöföldön gyermekeinknek. Ideje új hazát keresnünk , teremtenünk addig, amíg van kinek. Annyian maradtunk még , mint honfoglaló öseink , hát semmi csüggedés ! Ha nekik sikerült , nekünk is sikerülhet.
Mi marad , s maradt ?
Egyedül vagy.
Helyed , kezed nyoma.
A haza keresztjén virág lehetsz majd ,
ha lesz ki elültet még egy magot belöled.
Csak az idö fut , követni sem bírod , itt lesz sírod.