Minden ami a szívednek kedves

szavak · 2007 November 13

Benjámin László
A hóesésben

Késõ éjjel mentem haza
a hóesésben.
Kívülem egy lélek se járt már
a Béke-téren.

De nem! A téren két szerelmes
állt összebújva.
Hajukat a goromba évszak
hóval befújta.

Ölelték egymást önfeledten,
nem vettek észre.
Nem néztek hóra, szélre sem, csak
egymás szemébe.

Fehér volt már a tér egészen,
de körülöttük
kör támadt, – a hulló pihéket
felfogta testük.

Szerelem, ifjúság varázs –
körében álltak;
tovább siettem – meg ne törjön
a szép varázslat.

Kívántam nékik ott magamban
sok földi szépet
s hogy életük ne háborítsák
haragos évek,

és akkor is így nézzenek még
egymás szemébe,
mikor a tél végképp befesti
hajuk fehérre.

szavak · 2007 November 13

Átvonulásod úgy él napjaimban,
mint ruhában az illat, amelyet
nem ismer, nem tud, csak magára szed,
és többé el nem illan.
Gertrud Kolmar

Yurka · 2007 November 13

Kassák Lajos

SZERELEM ÉS FÉLELEM

A kék a zöld a sárga
tó vizében
szemérmesen áll
mégis mezítelen.
Lehunyom a szemem
hogy ne nézzelek
becsukom a szám
hogy föl ne faljalak. Érzed-e
szép szívünket
milyen kegyetlen
láncfüzér
bilincseli össze.

Yurka · 2007 November 15

Vladimir Nabokov

Ahogy én szeretlek téged

Olyan zöldes és szürke minden,
ömlő esővel csíkozott,
és kétszínű, de oly töményen,
hogy én már döntöttem - gyerünk!
Menjünk hát, hagyjuk ezt a kertet,
az esőt, mely ösvényeken
pezseg ragacsos por csókolta
lehajló virágok között.
Menjünk, menjünk, amíg nem késő,
gyorsan, köpenyemben haza,
míg rólam meg nem állapítod,
én őrült, könnyelmű vagyok.

Betartom, hallgatok. De évről-évre
madárzsivaj, lombok zúgása közt
az elválás oly sértőnek tűnik,
a sértés pedig oly bántónak.
És minden rémítő, ha hirtelen
elszólom magam és megszakítom
a csend, vagy komoly beszéd menetét,
mely régóta átjárja életem.

Izzadó arcú rabszolgák fölött
ég kékje fényesre lakkozva
és kövérre felfújt felhők
alig látható moccanásokkal
tétován mozdulnak.
Nem lehet elbújni valóban,
és nincs ott egy sötét sarok,
hol a homály egybeolvadhat
a szárnyak rajzolatával?
Így a lepke nem éled fel
fatörzs korhadék bénultságából.

Micsoga naplemente! És holnap
újra a tartós - kínzó hőség,
mi tökéletesen ráül
a legyekre és a csendre.
Az esti fényen fennakadva
egy légy vég nélkül köröz,
mintha aranyló játék lenne
egy néma árus kezei közt.

Ahogy én szeretlek téged!
Létezik azt est légzésében
lélek számára kiút, fények
a béke vékonyodó fátylán.
Sugarak érkeznek a fák között.
Ahogy én szeretlek! A fények
fatörzsek közt érkeznek, lángolva
rájuk tapadnak. Néma csönd.
A feldíszített gallyak közt a
sóhajok, melyek feltörnek -
hunyorogva csillapodnak esti
titkos járaton keresztül.

Yurka · 2007 November 15

Tudor Arghezi

TITKOS ZSOLTÁR

Az élet útjáról letévedt,
te régi asszony, ó, te szép!
Ki homlokod lelkemre téve,
elfoglaltad anyám helyét,
ki bennem úgy terjedezel, mint
erdőben az illat, ki nagy
betűkkel álmomba vagy írva
s törzsömbe vágott balta vagy:
ki dallal és nyakam köré font
karral elcsented életem
s rendelted, hogy nálad keressem
orcáidon, tenyereden!

Hordtalak téged karkötőként
gondolataimnak szelíd
karján; vágytam ringatni véled
ember-voltunk szülötteit.
Életem keresztjére gyémánt-
szögekkel szegzett rózsa, ki
egy mozdulatodra sziromként
csillagokat tudsz ontani.
Tikkasztó szomjúságom kútja,
kívánságaim tűzhelye,
egek-ígérte táj vetéssel,
nyájjal, árnyas fákkal tele!

Te, ki azt tetted, hogy ösvényem
hullám lett, mozgó tengeré.
Hogy kergessen magányos égbolt
örvényből új örvény felé,
s nőjenek éjszaka-magasra
a partok s áradjon a hab,
te, aki hagytad tévelyegni
szenvedő hullámaimat:
hol a kezed, hogy visszahozza
a légbe a fény útjait?
Koszorúm tövisét kiszedni
hol késlekednek ujjaid?
S hol a csípőd, melyhez növények
simulnak ha füvön hever,
s figyel-e a szerelmi sóhaj
kebledben ha hódolni kell?

Ki, hol haladsz, a tetejéig
remegteted a réti nyárfát,
s mi szembejő, ráveted arra
hűvösségednek lanyha fátylát.
Te, ki ügyelni tudsz: ruhádból
úgy bontsd ki - félig - kebledet,
a szájnak épp csak láza érje,
s a kéz gyöngéden fogja meg,
te, idő sivatagja, melyben
koromszín sólymok és homok-
felhők járnak, nyerve a széltől
leírhatatlan alakot.

A világ útjáról letértél,
mint nyíl, mely nem ért semmi célt.
Szépséged, hogy nekem hazudjék,
tán csak azért lett, annyit ért!
De mert őt nem tudtad lebírni,
nem őt, ki rád régtől lesett,
de mert nem bírtad félrelökni,
őt, sorsodat, a végzetet.
Emeld föl hát füled a földről
éjente, ha szólítlak, im,
s halld, te, kit nem tudok feledni,
fölodhatatlan átkaim.
-
fordította: Illyés Gyula

Yurka · 2007 November 15

Nikolaus Lenau

PILLANTÁS A FOLYÓBA

Ha boldogságod elhagyott
és vissza sose tér már,
nézz a folyóba, nézd, ahogy
lenn hömpölyög a mély ár.

Nézd, nézd csak omló habjait,
s már gyászát nem is érzed,
bárhogy szeretted azt, amit
a szívedről letéptek.

Nézz mereven a mélybe hát,
míg megered a könnyed,
úgy nézd útját, e fátylon át,
az elfutó özönnek.

A szív sebét a feledés
majd behegeszti lágyan;
s tovasuhan a kínod és
a lelked is az árban.

Yurka · 2007 November 15

www.tvn.hu_bf81e66abec4747eaed26c25d9bd7845.jpg

A szeretet
kiválaszt,
megszólít,
megtart
és
elenged,
de soha nem sajátít ki,
legfeljebb örömmel elfogadja
ha
önként csak neki ajándékozod magad.

Simon András

FeketeBestia · 2007 November 15

Baranyi Ferenc:
Figyelj rám...

Figyelj rám egy kicsit
s ne bújj előlem el,
ilyenkor önmagad
elől is rejtezel.
Vedd észre, hogy: vagyok.
Vedd észre s adj jelet.
Beszélj - vagy legalább
rebbenjen a szemed.

Érezd meg, hogy nekünk
nem nyugtató a csönd,
fölgyűlik, mint a sár,
s mindkettőnket elönt.

Közöld magaddal is,
mitől engem kimélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz,
ne bújj előlem el,
figyelj rám egy kicsit,
mondj, súgj, ints vagy jelezz
valamit, valamit.

_________________

balika · 2007 November 15

Csatolás megtekintése 133736
E. Isenhouer: Add tovább

Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság:
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább!

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább!

Ne feledd a másik fájdalmát!
Te kell, hogy segítsd az úton tovább.
Egy kedves szó vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikon.
Add tovább!

Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád,
Mely segít elűzni a másik bánatát,
Add tovább!

Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább!

Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád,
Ne tartsd meg csak magadnak,
Míg mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább!

FeketeBestia · 2007 November 15

B. Radó Lili:
Lelki tusa

Az én lelkemben vesztett a szerelem
Az érzelem felett győzött az értelem.
Szerelem! mely úgy lebbent lelkünk tavára
Mint a fecske, mint az ima szárnya
Mely olyan mint összekulcsolt kezek
Egymásba nézők, puhák gyermekek

Becsukott ajtók, szent magunkba szállás
A közös gyertyák, értő megbocsátás!
Ki minden durvát álomszínre festő
Az én lelkemben elbukott a szerető.
Zavart szívem folyton azt zokogja
Nem lehet igaz, csak zavart elme álma
Száz gyertyafény piciny reszkető lángja
Gyulladj körül villódzva babonázva

Vedd válladra nyomasztó álmom
Repülj vele messze, át száz határon.
Segítsd meg lelkem, adj tanácsot nekem
Ki győzzön? Az értelem, vagy az érzelem?

Yurka · 2007 November 16

Paudits Zoltán

Csak nézlek

Nézlek némán,

nézlek szótlanul,

nézlek félve,

nézlek nevetve,

nézlek fázva,

nézlek láztól égve,

nézlek ma, most,

nézlek holnap, s mindig,

nézlek, nézlek epedve,

nézlek féltőn,

nézlek álmodón,

nézlek örökké,

nézlek szeretve,

nézlek, csak nézlek...

nomi2 · 2007 November 16

Vándorok vagyunk (Pezcnyik Pál)

Két évszám között
Rövid kis vonás,
Földi életünk
Csupán villanás.
Mit borús égen
Villám fénye ad,
Suhan, mint madár,
Mint a gondolat.

Mégis oly sokan
Kérkednek vele,
Mások keze meg
Munkával tele.
Időt nyujtani
Soha nem lehet,
Rövid az időnk
Itt a föld felett.
Halál éjjele
Hamar ránk borul,
Porból szőtt testünk
Ismét porba hull.

Vándorok vagyunk,
Ha tetszik, ha nem.
Ha szólít az Úr,
Innen menni kell.

Időnk itt rövid,
Úgy bánjunk vele,
Hogy az életünk
Lehessen tele
Égi örömmel,
Amely végtelen,
S tükrözze arcunk
Majd a mennyben fent!

</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td></tr></tbody></table>

szavak · 2007 November 16

Szabolcsi Zsóka: Szavakra várva

Szavakat keresek,
szavakra nem találok,
szavak sivatagában
bukdácsolva botorkálok,
minden szót sivárnak érzek,
kérdek, kérlelek, várok, féltek;
állok egyhelyben elakadva
szavak erdejében, gondolatok
elágazó szálfái között
keresgélek, találgatok,
alig élek, alig látok,
ki nem mondott tévedések
árnyékában, fába vésett
jelek erdejében; gondok
felhői közt szállok,
kapaszkodnék, bújnék,
simulnék, menekülnék,
talán megszólalnék,
ha végre magamra találok

Yurka · 2007 November 16

Ősi norvég vers:

Tanulj!

Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj.
Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.
Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja,
Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.
Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!

Yurka · 2007 November 17

Komáromi János

Suttogó éjszaka

bánatos szavú most az éjszaka
emlékfoszlányok itatják át a levegőt
besüt az ablakon keserű-hold világa
halotti-kékbe vonja az ágyon heverőt

az égbolt mélységeibe süppedve
pitypang-csillagok dalolnak
feltámadt vándor-vágyaim sora
csavargó ábrándok magukkal vonszolnak

bármerre fordultam csak feléd néztem
bármerre jártam mindig kerestelek
szívet facsaró éjszakai fények
suttogják lelkemben: sohasem felejtelek

Yurka · 2007 November 17

Dés László

Akarsz-e

Akarsz-e futni, arany éjszakába futni velem?
A földre bukni és az égre nézni fel?
Akarsz-e adni árva csillagoknak szép neveket?
S nevetve hagyni, hogy a szél sodorja el?

Akarsz-e együtt ülni házad küszöbén majd?
És arra nem gondolni, hogy meddig is tart?
Akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton?
Akarsz-e bennünk hinni, ahogy én akarom?

Akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken?
És lángra gyúlni fázós, fehér reggelben.
A hóba írni édes titokból szőtt rejtjeleket,
Hogy szóra bírni más ne tudja senki sem.

Akarsz-e együtt ülni...

Van az úgy, hogy semmi sem jó.
És van az úgy, hogy lenni sem jó.
Hát gyere mondd, hogy akarod még!
És ezer év sem téphet szét.

Akarsz-e szánni, ha egyszer bánni kell a bűneidet?
Akarsz-e látni, ha lábam rossz utakra tért?
Az arcot látni, amivel megosztottad tükreidet.
Akarsz-e engem, aki csak ennyit ígért?

Akarsz-e együtt ülni...

Van az úgy...

Yurka · 2007 November 17

Kormos István

TÉLI REGE

A kútkávádra nagyorrú király
havat legelni három csóka száll,
dérgyöngyös moha retteg a hidegben,
jégen kősárkány lila körme reccsen.

Beatrix csizmás csöpp ükunokája
zsebben korcsolyakulcsát keresi,
szamár megy arra és körülcsudálja,
szólna, de szája szénával teli.

Kezére cinkét, mert maga is cinke,
lábához ültet Szent Ferenc nyulat,
holdverte falon hal császkál keringve,
zöld kutya nyávog, kék macska ugat.

Holnapra hó jön, frissen zuzogó,
ötforintos pelyhekkel jön a hó,
kisujj rajzolja hóba a nevem,
de ördögöké lesz a szerelem.

Yurka · 2007 November 17

Pogány Zoltán

Ha legközelebb szólsz

Ha legközelebb szólsz
ajkadra öltöm vágyam
felruházom nyelved
szóvirágos ágyban
paplant is húzok rá
melegedjen meg benne
minden apró szavad
mintha szavam lenne:
hogy mennyire szeretlek...

Ha legközelebb szólsz
megfürdök dallamában
szólamodba dőlök
mély sóhajjá váltan
úgy szólok majd vissza
mint kit mézbe forgatnak
mézes-mázos hangon
igémmé fogadlak:
hogy mennyire szeretlek...

Ha legközelebb szólsz
mást többé meg sem hallok
másnak ajakáról
bármilyen szó csillog
csak a Te szavaddal
mondhatom el még szebben
mit képtelen voltam
ebben az egy versben:
hogy mennyire szeretlek...

sarkany52 · 2007 November 18

www.tvn.hu_7b46ae3422ea7478593b368919892700.jpg

Gyulai Pál

GYERMEKKORI BARÁTNŐMHÖZ.

Gyermek valál, még gyermek voltam én is,
Most hajadon vagy, komoly ifju én,
Úgy nézzük egymást, mint két ismeretlen,
Bár hű az emlék mindkettőnk szívén,
A gyermekkor virágporát, derűjét
Idő és élet elrabolta rég;
Akkor csak sirni, mosolyogni tudtunk
És nem tanúltunk hajh! szenvedni még.

Ha évek múlva majdan újra látlak,
Te nő leszesz már s fáradt férfi én,
Tán egymást újra meg nem ismerhetjük,
Bár hű az emlék mindkettőnk szívén.
Az ifjuság verőfényét, viharját
Idő és élet elrabolta rég;
Ha mondhatnók: szenvedni megtanultunk,
De tudunk sirni, mosolyogni még.

1851

sarkany52 · 2007 November 18

www.tvn.hu_348bb27e724968ae55b0ba0db101f1f5.jpg

Várnai Zseni

ALKONYI FÉNY

Nem igaz, hogy nem fáj a hervadás,
hogy belenyugszik sorsába a lélek,
az állat is elbúvik, vackot ás,
úgy megy neki a végső szenvedésnek.

Reszket az ág, mikor a lombja hull,
sír a virág, hogyha fonnyad a szirma,
csak én legyek bölcs, mikor alkonyul,
mikor rámmered ifjúságom sírja?!

Nem, nem vagyok bölcs, rázom rácsomat!
Lelkem, lankadó test ölébe zárva
kínlódja ki az élő lángokat,
mert nincs és nem lesz holtig nyugovása.

Minden ami a szívednek kedves

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák