Minden ami a szívednek kedves

Baranyi Ferenc


ÁLDOTT LEGYEN


Áldott legyen az asszonyok között,
ki asszonynév nélkül is bátran asszony.
Áldott legyen az asszonyok között,
aki eloldja béklyód, hogy marasszon.
Áldott legyen az asszonyok között,
kit otthonossá tett a hontalanság.
Áldott legyen az asszonyok között,
kinek lefokozás emeli rangját.
Áldott legyen az asszonyok között,
kit a "törvényes" asszonynép kiátkoz.
Áldott legyen az asszonyok között,
aki csupán társaságban magányos.
Áldott legyen az asszonyok között,
kit végigmér a szállodai portás.
Áldott legyen az asszonyok között,
ki hol cseléd, hol istennő-hasonmás.
Áldott legyen az asszonyok között,
ki asszonyok között félénk, esetlen -
áldott legyen az asszonyok között,
áldott legyen, hogy áldássá lehessen.
(1970)

Szép délutánt kívánok!



​

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="10"><tbody><tr><td colspan="2" style="border-top: 1px solid rgb(231, 231, 231); border-left: 1px solid rgb(231, 231, 231);"> </td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top"> </td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg"> </td></tr></tbody></table>JOHN DONNE (1572-1631)

Elégia a vetkőzésről


Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?

Szép estét kívánok.
​

Biegelbauer Pál


Érintés

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit, és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek, ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként, s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolatszürke tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó, teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljesség. Minden szóban a teljesség van jelen.

Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
​

[FONT=courier new,courier]Király Odett

[/FONT][FONT=courier new,courier]Így

Az érkezések ideje lejárt.
A távozásnak van szezonja most.
A zsarolásból ennyi épp elég.
Ha menni akarsz, jó utat taposs.
És jó út taposson majd téged is.
Hogy merre mész, úgysem te döntöd el.
Felnőtté tettél néhány perc alatt.
Hisz távozáskor mindig nőni kell.
Azt mondod, hogy túl kevés a szóból.
Csak látszat ez, hogy futni hagytalak.
Rólam van szó és az irgalomról.
Emlékeim a szavak összetörték.
Spájzban tartalak, mint anyám a körtét.
Így elmúlsz, mint a rend és - forma bont! -
így megmaradsz, mint sor végén a pont.


[/FONT]​

[FONT=arial,helvetica,sans-serif]

[/FONT][FONT=arial,helvetica,sans-serif]Szabó Magda

Szonett

[/FONT][FONT=arial,helvetica,sans-serif]Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.
Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.
Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák,
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,
a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.

Szép délutánt kívánok.
[/FONT]​

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="10"><tbody><tr><td colspan="2" style="border-top: 1px solid rgb(231, 231, 231); border-left: 1px solid rgb(231, 231, 231);"> </td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top"> </td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg"> </td></tr></tbody></table>
MÁNDY STEFÁNIA

CSAK CSILLAG Ő, CSAK LÁTOMÁS


A holdban él, a vízben él, halak, füvek között.
s csillagszemmel nézdegél a fellegek mögött.
Lágy hangját hosszan hallani, s az erdõ megremeg,
Sas szárnyai, nád karjai befonják az eget.
Selyemhaját köd lengeti, és hogyha elmereng,
a szél fütyülve zengeti a lombos végtelent.
Csak csillag õ, csak látomás csak fény a tengeren,
sugárarcát nem látja más, de fellobog nekem.
És minden este rám ragyog, kék jácint mosolya.
Egyetlen tükre én vagyok, nagy ég, milyen csoda
Hogy holdban élt, hogy vízben élt gyöngy és göröngy között,
mégis eljött a kedvemért szívembe költözött.
És rajzolgatni álmaim, most mindig ott lakik
Kibontja éjem tájain szelíd virágait.

Nagyon szép estét kívánok!
​

Mezei Katalin

Egyedül



[FONT=book antiqua,palatino]Szíveden átfúj a szél
vitorlát nem bont a hajnal
hányódsz harag-tengeren
és kikötő nem marasztal.

Kérte anyád, a napod
soha ne múljon el haraggal
hajnalba olvad az éj
és nincs, aki megvigasztal.

Anyát, vagy Istent hívhatsz
míg meg nem fordul az átkod
s szíved irigység foglya
nem lehet hited, barátod.[/FONT]

Szép délutánt kívánok!


​

​

Torma Judit: Mondd...?
​

Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár?
Mondd, miért van, hogy nekem nem jut,
mikor te az előbb kaptál?
Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat?
Mondd, mit kap akkor az, aki csak
ennyit kér magának?
És mondd, van a bocsánatnak ára?
Meg tudja fizetni, akinek nem telik ruhára
cipőre, kenyérre, ételre, italra,
-mondd, az ilyennek meg lesz-e bocsátva?​

És mondd, mennyi időre kapod, hogyha kéred?
Örökké tied lesz, vagy csak egy időre bérled?
És mondd, mi van, ha lejár az időd?
Hogy állsz meg akkor az emberek előtt?
Vagy, ha végtelen a bocsánat joga:
minden bűnöd meg van bocsátva?
Mondd, a bocsánatot kitől kell kérni?
És aki adja, mindenkinek
egyforma mértékkel méri?​

Mondd, miért nehéz megbocsátani?
Mondd, kitől lehet az ilyet tanulni?
Mondd, a megbocsátást ő hol tanulta?
S mondd, nem felejthette el már
régen azóta?​

Mondd, a bocsánatot elveszteni lehet?
S, ha találtam, továbbadhatom neked?
És, ha én valaha elvesztem, ha kaptam,
kérhetek megint, vagy örökre elhagytam?
Mondd, lehet-e több adagot kérni,
hogy, ha tőlem kérnek, én is tudjak adni?
Mondd, egy embernek hányszor jár bocsánat?

Mondd, a bocsánattal véget ér a bánat?​

Mondd, - és bocsáss meg, hogy ennyit kérdezek -
ez tényleg ilyen nehéz, vagy én vagyok gyerek? ​

Falu Tamás:
Szavam...

Szavam selyemmé lágyul,
Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.

Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.

Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.

Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.

Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.


​