Minden ami a szívednek kedves

Kerekes László - Vágyvers​

Legyek tűzes Nap, ha fázol
útjelző, ha tétovázol
legyek felhő, mely eltakar
ha a világ sokat akar.​

Legyek a föld, melyre könnyed
hullajtod, ha most úgy könnyebb
legyek hang, melyet kiejtesz
Holdas éjen elrejthetsz.​

Legyek álmod és megfejthetsz
legyek rózsa, és szerethetsz
legyek az út, és elviszlek
legyél igaz és elhiszlek.​

Kisfaludy György
Élet himnusza

A Föld vagyok én, a Végtelen,
az Óceán, a szárnyaló Értelem.
Kezem a csillagokba ér,
s nem teszek semmit mindezért.
Az Ég, a Szél, a Fény vagyok.
Én vagyok Istened, s angyalod.
Én vagyok benned minden őserő,
vágy, szerelem, mindent elnyelő akarat,
csodák, minden alkotás,
bosszú, gonoszság, és megalkuvás.
Minden viruló parány önvaló,
a múltnak árnya, s jövőbe szárnyaló.
Jelenek szerelme, teremtő ölelés,
herék tüze, életnedv, öled és fogant gyümölcse,
színes lepkeszárny,
libbenő szellő és gonosz árny.
Viharnak villáma én vagyok,
Apám a Nap és anyám a csillagok.
Úgy lettek egy, hogy minden ér, patak,
folyó és minden vad folyam
már régen én voltam, én, magam.
Én vagyok te és te vagy én.
Mi vagyunk Krisztus az Olajfák hegyén.
Öröklét vagyunk és sosem pusztulás,
időknek tükre s irdatlan szárnyalás.
Bennünk vibrál múltnak rezdülése,
mi vagyunk asszonyunk ölelése.
És mi vagyunk minden rút is,
a szép, lépteink vezető út is.
Mi vagyunk állatok, fák, ti vagy én,
Anyagkáprázat az idők tengerén.
A Föld vagyok én, mi eltakar,
cigány vagyok, zsidó és magyar.
Palesztin vagyok, s elűzött indián,
kurd, afgán, néger vagy ausztrálián.
Kis kínai vagyok minden tank előtt,
én vagyok az is, kit törvényed lelőtt.
Hit vagyok szívedben és éledő remény,
szeretet, örömtánc, és zengő költemény.
Aszály után az első csepp eső.
Madárfióka, a kezedben verdeső.
Jézusnak teste, a szádban a kenyér.
Szeretet nélkül az életed, mit ér?
Én voltam veled minden vad csatán.
Kit dicsérsz helyettem lelki sarlatán?
Érett gyümölcsnek íze én vagyok,
végső bajodban reményt én adok.
Szeresd kedvesed és az ölelést,
gyönyör és minden pezsdülés
hozzám zengi az élet himnuszát.
Hisz én csináltam énalkotta szád.
Belőlem, bennem, rajtam, általam
mindenben Isten, Allah, Bráhma van.
Hiába miriád és százezernyi nép,
a perc olyan, mint a milliónyi év.
Én vagyok bölcsőd és a sírodon a rög,
egyek vagyunk s bennünk a lét örök.
Szülőid ölére én alkottalak,
léted kezdetén, csupa tiszta lap.
Megéled, alkotod, gyűröd, mocskolod.
Kétkedsz, vagy a hit vezet,
ott te hallgatsz és te ítélsz magadról újabb életet.
A Szeretet vezessen fiam!
Ég veled.


​

SZABÓ BALÁZS

Rózsa vagy nem rózsa…

Néked is nyílik valahol
Egy gyönyörű rózsa
Ki majd gyengéden átkarol
Egy szerelmetes szóra.

Ha az utadon megleled
És még azt más nem tette,
Ne húzzad tovább szekered
Álljál meg ott mellette.

Érintsed meg, szakítsad le,
Díszítsd vele kertedet
Vigyázz arra meg ne bökje
Tövise a kezedet.

Legyen nedves mindig földje
Ne hagyd soha hervadni,
Hidd el akkor szíved hölgye
Soha nem fog elhagyni.

Ám, ha te vagy az a virág
Akiről itt beszélek
Hallja meg az egész világ
Te vagy az, kit letépek.


​

Garai Gábor - A perc kevés

Hiába oltottam beléd magam
nem vagy enyém, csak voltál.
S lehetsz még, akkor sem maradsz.
Lázadó szavam nem téged vádol
de minduntalan belőled ront rám
a reménytelenség.

Közösségünk: káprázat, észrevétlen.
A megtért tudatnak már bonthatatlan
közeg vagy: köd, víz, mely
amint kiléptem köréből, összezárul
s nem maradtam nyomnak se benne
kivetett egészen.

Így nézlek. Szinte elképzelhetetlen,
hogy testem veled elvegyült anyag.
Nem lelem magam szádban, se szemedben.
Ki vagy? Azt hinném, sosem láttalak.
Így nézlek én társtalan rettenetben.

Mert társat lel a lélek és a lét
s örök legyen a pőre test magánya?
Tízmillió év konok szégyenét
hát soha senki sem törli le
két testet végleg egy áramkörbe zárva?

Ezért alélás minden ölelés?
Akard: s a szégyent én veled letörlöm.
A száj, az öl, a perc, a perc kevés
a folytonosság kell már, az egész
józanul is, és izzón és örökkön.

És enélkül már el nem nyughatom.
S ha sosem sikerült, s ha lehetetlen
én megteszem! Akard: s minden ízemben
te lüktetsz, én meg benned folytatom
harcom a halál pártütése ellen.
​

Garai Gábor:

Nincs már...

Nincs már bennem indulat ellened,
se érted, végre minden véget ért;
se jót, se rosszat többé nem teszek
a kedvedért.

Tömény füstköddé vált a szerelem,
bemocskolja nyoma az ablakot;
többé már tegnapod se kémlelem,
se holnapod.

Kezem selymes vadgesztenyét simít,
hogy feledje kétéltű kebledet;
se - hús - se - hal emléked émelyít,
rekeszizmom remeg.

Átkelek inkább ködlő hegyeken,
mint a te áttetsző titkaidon;
már nem varázslat borzong szívemen -
hideg iszony.

Henri Barbusse

A levél

Írok neked, s lámpám figyelve hallgat.
Az óra ver és perceg olykoron;
tudom, hogy éjjel sem lelek nyugalmat,
mert akkor is csak rólad álmodom...

Láz borzongat, a lámpa lángja lobban;
lágy hangod, édes hangod hívogat...
Az ajkamon neved leng eg mosolyban,
s az ujjaimra hinted csókodat.

A régi édesség, a régi csók vár;
bús szíved a keblemben érezem;
elálmodozva írok, s nem tudom már,
én írok néked, vagy te énnékem...

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Kalász László - Szívem körül

Szívem körül hajladozol
mellemben sürgölsz valahol
Nélküled már se kacagnom
soha többé sóhajtanom.

Elmehetnék a világba,
hogy a szemem sose látna
elfordulhatnál, ne lássál
se éjjel, se napvilágnál.

Külön mi már soha, sehol
valaha, se valamikor
nélkülem már se kacagnod
soha többé sóhajtanod.
​

Baranyi Ferenc:​

Előled is Hozzád​

Szeretni foglak tegnapig.
Jövőd múltamba érkezik,
S múltadból érkezik jövőm.
Csak tegnapig szeress, de hőn.
Mielőtt megismertelek,
Már szakítottam rég Veled,
Nem is tudtad, hogy létezem,
És szakítottál rég velem.
Elváltunk végleg, mielőtt
Megjelentünk egymás előtt,
Én jobbra el - Te balra át.
S most jobb a ballal egybevág.
Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
Te érted ezt? A távozó
Nem el, de feltűnik. Hahó,
Hahó! Csak erre! Jöjj! Eredj!
Isten hozott! Isten Veled!
Isten Veled! Isten hozott!
Futok Tőled, s Hozzád futok,
S Te tőlem énhozzám szaladsz,
Előlem is hozzám szaladsz -
Ki érti ezt? Ki érti azt?​

Jónás Tamás​

A szerelemről​

Most valami olyasmit szívesen mondanék, hogy
jó a láz, de a nyugalomnál semmi sem jobb.
Vagy: az- az ég, ami szégyenkezve lángolt,
meteort sírt, igaz, de távol volt, és tárgy volt.
Vagy: minden szereplő, végül is, felcserélhető,
s ilyen sztorit szül bármelyik hely és bármelyik idő.
A lány se szép, se csúnya, a fiú alig erősebb,
és mindig lesz kultúra, ki érti-félti őket.
Tíz év múlva vége, ha most nem is múlt el még,
és akkor lesz majd forró a most csak langyos emlék.
És mondanám még azt is, hogy épp az a szép benne,
hogy akkor múlna el, ha vége sose lenne.
De ez se igaz, az se igaz, egy valós: hogy fájnak.
S szerelemből, nem a csendből születnek a tárgyak.​

Moretti Gemma

Őrizlek

Így nem őrizte kincseit a gazdag,
nyár illatát busongó, szőke kazlak,
Nap színeit üvegbe zárt gyümölcs,
sok tudományát vén zsugori bölcs -
mint téged rejtelek, őrizlek én,
mindent, mi tiéd volt és most enyém:
papírlapot, melyen kezed nyoma,
pillantásod, mely rólam szállt tova,
egy mondatot amely tetszett neked,
dallamocskát, mit dúdoltam veled,
egy virágot, melyhez hozzáért arcod,
mozdulatod, ahogy fejed lehajtod,
s még mennyi mindent. Oly szegény a szó
mondani, írni, mily boldogító,
hogy kincsem van, és ez a kincs Te vagy,
hogy áradó örömöm titka vagy,
s mert bennem élsz, minden baj elkerül.
És gazdag vagyok, mérhetetlenül. ​

Zöldfoki Janka

Hol?

Hol van az út, mit keresek?
Hol van a szó, mit szeretek?
Hol van a szem, mely nyílt vizű tó?
Hol van a kéz, mely elringató?

Hol van a fül, mely mély szavak verme?
Hol van a száj, mely táncolja lelkem?
Hol van a hang, mi bársonyba fon?
Hol van a szív, mi rám mosolyog?
Hol van a hát, mi cipeli terhem?
Hol vagyok én, ki ennyit szeretne...?​