Mit álmodtál gyere meséld el II

S

sisne*

Vendég
Sziasztok !Remélem valaki tud nekem segíteni :)
Elég ritkán emlékszem az almaimra de ha igen az mindig felkavar ,föleg ha a regi nagy szerelmemmel álmodom. Tudni kell róla hogy évekig titkos és viharos volt a kapcsolatunk, ha egy évig nem láttuk is egymást mindig ott folytattuk ahol abbahagytuk.
Kb két éve viszont abbahagytuk, mindkettonknek már családja van, de nem tudtuk egymást elengedni és még mindig sokat gondolok rá, talán ezért is álmodo róla.
Szóval amire emlékszem az álomból hogy Ő felhívott hogy találkozunk aminek nagyon örültem és találkoztunk olelkezve setaltunk mint egy boldog pár addig míg össze nem futottunk a ferjemmel és annak barátjával. A ferjem szóhoz sem jutott hogy miért ölel egy számára idegen férfi .Aztán átkerültunk egy nyári kerthelyisegbe ahol mind egy asztalnál ültünk .De mégis mintha a kert egy kórház varotereme lett volna. Utána már csak arra emlékszem hogy az Exem elment és a férjem meg a barátja utána mentek hogy számon kerjek hogy miért volt velem de hogy addig amig egy asztalnál ültünk nem értem miert nem tették ?Utána felébredtem, gondolom megijedtem hogy mit tesznek egymással .
Légyszi irjatok valamit mert nem bírom kiverni a tennénkl. Elore is köszönöm
Szia kiss

Első közelítésben az volna a javaslatom,
hogy Dudus oldalán húzzál Lapot a Párkapcsolat Symbolonjából
http://www.dudus.hu/parkapcsolat/index.html
az oldal legalján
a Te és az Exed kapcsolódására.

Ha le tudod fotózni az eredményt, akkor tedd meg,
de a kapott Lap nevét és számát mindenképpen írd fel.
Mónika feltöltötte valamelyik Kártyás topikba
a teljes Symbolon anyagot:
ott bármikor visszakeresheted.

A húzott Lapot ne áruld el nekem (sem),

de böcsülettel, ellenállás nélkül meditálj rá.

Én valószínűleg 1 más közelítésben fogok dolgolni ezen,
de ehhez időre van szükségem.

Szeretettel sisne

 
Sziasztok! Most találtam rá erre a fórumra és eddig nagyon tettszik.:)
Tegnap este pl azt álmodtam hogy nővéremmel és anyukámmal mentünk valahova autóval az nem derült ki hogy hova,csak arra emlékszem hogy anyu egyik pillanatról a másikra sehol se volt én meg nővéremmel maradtunk az autóba,este lett.Bezártam minden ajtót kivéve egyet ami nővérem felől volt hátsó ajtó ott pedig cigányok rontottak ránk és verték szét a kocsit meg fosztottak ki minden pénzünkből.Elég hülye álom,de hátha valaki megtudná fejteni :D
S még lenne egy ami elég sűrűn van hogy álmomba is álmodom és csak álmomba ébredek fel,ez mit jelenthet?
Előre is köszönöm a választ!:)
 

kocsistunde23

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Azt álmodtam hogy egy csapat egyetemistaval lovagolni tanultunk a szülőfalum fő utcajan .Én egy barna lovon ültem de nem nagyon ment a lovaglás nekem hiába próbáltam és még egy másik tarsam is lemaradt .Aztán egyszer csak a lovambol egy jó pasi lett aki beszélgetni kezdett velem, aztán egyszer csak azt mondta hogy Ne siess ,inkább érzezd.Szerintetek mit jelenthet ?
 

tundértimi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!:)
Hétvégén Tündérországban jártam, és érdekes álmom volt:

Két ismeretlen nővel álltam szemben, ruhákat hajtogattunk. Két ruhadarabom is véletlenül egyikük cuccai közé került. Egy sötétkék, virágokkal hímzett póló is, de visszakaptam. Egyik azt mondta, hogy "vannak még boszorkányok". Én meg sejtelmesen mosolyogva mondtam, hogy még vannak. A másik telefonon beszélt, azt mondta " be fog repülni egy galamb".
Aztán másik helyszín, két fiatalabb nő, akikről "tudom", hogy ők is boszik, örülök nekik. Egyik nőnek megjelenik a fia is, kamaszodó szöszke fiú, kicsit szabálytalan görbe fogsorral.
Aztán az egyik nő azt mondja nekem, hogy szépen fel van fűzve....nem értem, azt sem tudom miről beszél...magyarázza, hogy valaha egy albán hercegnő voltam, és az erőm van felfűzve, látom is a lelki szemeim előtt a sötétszürke- szinte fekete gyöngysort...
Aztán hagymát eszünk, ott van az összes nő, és én repesek az örömtől, hogy magamfajták között lehetek...


ennyi...
Kaphatnék egy kis segítséget? Rengeteg benne a szimbólum, de tanácstalan vagyok...

köszönöm szépen
Timi

 
S

sisne*

Vendég
Sziasztok!:)
Hétvégén Tündérországban jártam, és érdekes álmom volt:

Két ismeretlen nővel álltam szemben, ruhákat hajtogattunk. Két ruhadarabom is véletlenül egyikük cuccai közé került. Egy sötétkék, virágokkal hímzett póló is, de visszakaptam. Egyik azt mondta, hogy "vannak még boszorkányok". Én meg sejtelmesen mosolyogva mondtam, hogy még vannak. A másik telefonon beszélt, azt mondta " be fog repülni egy galamb".
Aztán másik helyszín, két fiatalabb nő, akikről "tudom", hogy ők is boszik, örülök nekik. Egyik nőnek megjelenik a fia is, kamaszodó szöszke fiú, kicsit szabálytalan görbe fogsorral.
Aztán az egyik nő azt mondja nekem, hogy szépen fel van fűzve....nem értem, azt sem tudom miről beszél...magyarázza, hogy valaha egy albán hercegnő voltam, és az erőm van felfűzve, látom is a lelki szemeim előtt a sötétszürke- szinte fekete gyöngysort...
Aztán hagymát eszünk, ott van az összes nő, és én repesek az örömtől, hogy magamfajták között lehetek...


ennyi...
Kaphatnék egy kis segítséget? Rengeteg benne a szimbólum, de tanácstalan vagyok...

köszönöm szépen
Timi

Szia Timi kiss

Ennek az álomnak az értelmezése attól függ,
hogy jól érzed - e magadat a bőrödben nőként.

Ha úgy érzed, hogy akadnak ezzel összefüggésben blokkjaid,
nemkívánatos programjaid,
akkor érdemes benne búvárkodnod:
lemerülnöd az igazgyöngyért.

Ehhez mintegy menetfelszerelésként a következőt találtam.

Előszöris 1 csodálatos nyakbavalót Tahiti gyöngyökből.
Bár tenyésztett gyöngyből készült, de a színe természetes.
Létezik szürke színű is, de ez feketés_zöld
(ez a legértékesebb színtónus).
A gyöngyök értékítéleténél egyébként a legfontosabb kritérium
az un. lüszter (a csillogás, a fény).

image071.jpg

Amiatt lehet fontos az álmodbéli gyöngy(sor),
mert nemcsak erőforrásként szolgál,
hanem segít abban, hogy elfoglalhasd a rangodnak megfelelő helyet
a (női) közösségben, társadalomban.

Másodszor az általam húzott Tarot Lap alapján
- Kazanlár Tarot 6. A Szerelmes _Válaszutak -

kaz6.jpg

valamiféle válaszút előtt állhatsz.

Ez lehet, hogy a valóságban 2 partner közötti választást jelent,
de inkább arra hívhatja fel a figyelmedet,
hogy választottál VAGY választanod kell /érdemes:
a továbbiakban milyen NőKépet követsz.

Már az álmod felkonferálásában van 1 paradoxon:
Tündérországban jártál, de ugyanakkor az álmodban
boszorkányok között érzed jól magad.

Az ellentmondásokkal és az árnyékokkal egyébként nincs semmi gond,
ha ezekkel párhuzamosan jól érzed magad:
elfogadtad azokat önmagadban.

A Tarot Lap viszont arra int,
hogy érdemes megvizsgálnod:
honnan eredeztethető a mostani Női ÉnKéped?
Előző életbeli átszűrődés lehet?
/Akár a Tiéd, akár valamelyik ősödé./.
Szülői programozásból ered?
Tehát pl. fiút vártak anno Helyetted?
Vagy a környezet modulált olyanná, amilyenné nőként lettél?

Álmokat fejteni jobb-és bal agyféltekével is lehet.
Azért, hogy ökumenikus legyen a kép:
készítettem álomszótárt
- az álmok nagy részét
racionális gondolkodásmóddal is meg lehet fejteni -
és 1 gyöngy témájú linksort is Neked.

De az álmodat végső soron Magadnak kell értelmezned kiss
Én csupán ötleteket, impulzust tudok adni ehhez.

Szeretettel sisne

FORRÁSOK:

- KAZANLÁR TAROT

Csatolás megtekintése 6. A SZERELMES - VÁLASZUTAK.pdf

- INTERNET

HTML:
http://www.extremesilver.hu/cikk/igazgyongy-25
http://pearlgallery-bielek.hu/cgi-bin/index.php?menu=5&almenu=7
http://pearlgallery-bielek.hu/cgi-bin/index.php?menu=5
http://www.gyongykultura.hu/utazas-a-gyongyokkel

- HELLINGERSTUDIO.HU

Nő lettem!
Kedves Juli!
2012 Februárban voltam Nálad családállításon nőiség és párkapcsolat témájában.
Azóta lassan minden megváltozott.
Azelőtt csak fiús játékokkal és fiúkkal játszottam,
a szoknyától, az ékszerektől kifejezetten irtóztam,
párkapcsolatom szinte sosem volt.
Családállítás után kb. 1 hónappal vágyni kezdtem a szoknya után,
már van belőle 4 is.
Két hete kilyukasztattam a fülem, azóta a tükörbe is másképp nézek.

Fantasztikusan érzem magam nőként!
A boldog párkapcsolat még várat ugyan magára,
de azt hiszem, ha így maradok, már akkor is bőven megérte.
Hellinger Nobel-díjat érdemelne!

Köszönöm neked még egyszer és sok sikert a további munkádhoz.


ÁLOMSZÓTÁR

Boszorkány
Mágikus erő, misztikus fenyegetés.
Többnyire romboló vonásai vannak előtérben, az ész elveszejtője, a primitív ösztönök felkeltője.
Ha jó kedvében van, segíthet másoknak.
Férfiaknak külső;, nőknek belső veszélyt jelez.
A nőiség gonosz oldala. Néha, félelem a nőktől.

Fogak
Funkciójuk agresszív, ám szükséges.
Lelki emésztéséhez, szexuális működéséhez is nélkülözhetetlen némi agresszivitás.
Népi hiedelem. A fogak kiesése önkielégítést jelezhet.
Az ókori álmoskönyvek a családtagok jelképezőiként említik.
Artemidoros. A szájüreg egy ház, a fogak a lakói, jobbra a férfiak.
Nikephoros. Egy fog elvesztése: rokon halála.
Cayce. A kimondott szavak. Egy álmodó. Feleslegessé válás, magány.
Aeppli. Szexuális erőt ígérnek (ha egészségesek, erősek).

Galamb
A békét saját magában keresse. Ez nem zárja ki a páros boldogságot.
Artemidoros. Posta- és házigalambok: nők. Ha elrepülnek: válás.
Népi hiedelem. Etetni: szerelem. Galambdúc: házasság.

Gyöngy
A könnyek, a vágyódás jelképe, de tisztulást hoz, egy termékenyebb életet.
Ibn Sirin. Egy gyöngyöt megragadni: Fogadjon fel egy szolgálót.
Egy gyöngyöt szájban tartani: Képesség a bölcs szavakra.
Astrampsychos. Könnyek árja következik.

Hagyma
Rétegei mintha beburkolnák, védenék a középen levő szívét, csíráját.
A biztonság iránti vágy jelentkezése, amely másoktól való elzárkózáshoz is vezethet.
Leplezett agresszivitást is tartalmaz, amelyet gyakran bizonytalansága kelt.

Herceg (-nő)
Már jön felénk, talán már itt is van, csak nem ismertük fel.
Ön teszi fejére a koronát, így saját magát is uralkodóvá teszi.

Ruhák
Az álmodónak mások felé megnyilvánuló személyisége, attitüdjei.
Ő úgy véli, ilyennek látják mások, vagy ilyennek akarja magát mutatni.
Óvakodjon az egyenruha viselésétől,
de strandon is maradjon Önön annyi, hogy elfedje (mások) szemérmét.
Egyiptomi álmoskönyv. A ruhája elszakad: minden rossztól megszabadul.
Artemidoros. Ruhák elvesztése: bánat.
Apomasaris. Tiszta ruha: gond, betegség távozik.
Germanos. Szép ruhát kapni: nyereség.
Cayce. Amilyennek mások látják.

Ruhák színe
. Kék: szerelem. Sárga: betegség. Zöld: házasságtörés.
Szürke: özvegység. Fekete: bosszúság. Fehér: leánynak vőlegény, betegnek halál.
Arany: irígység. Tarka: pletyka.

Ruhatár
. Itt hagyhatjuk az álarcokat, a társadalmi sablonokat,
és többet mutathatunk meg igazi énünkből.

Telefon
Várja is, féli is az üzenetet. Kérdezhetné, de nem meri.
Még a csalódás is jobb lenne, mint a tehetetlenségként átélt várakozás.
Ha megszólal, mond valamit, ez a múlt szava.
 

tundértimi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem.
Ha álmomban nevek hangzanak el, és éppen nincsen ilyen nevű ismerősöm, vagy tudom, hogy nem róluk van szó, mit kezdjek ezzel? ( pl. Otília, vagy Paulina)
Egy álomszótár sem magyarázza.:-? Nézhetem a név jelentését, hátha az utalás valamire?
Most legutóbb Jánosról volt szó. János=Isten kegyelme, Isten kegyelmes

Megköszönném, ha valakinek lenne bármi ötlete.
kiss
 
M

Mrs. Dalloway

Vendég
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem.
Ha álmomban nevek hangzanak el, és éppen nincsen ilyen nevű ismerősöm, vagy tudom, hogy nem róluk van szó, mit kezdjek ezzel? ( pl. Otília, vagy Paulina)
Egy álomszótár sem magyarázza.:-? Nézhetem a név jelentését, hátha az utalás valamire?
Most legutóbb Jánosról volt szó. János=Isten kegyelme, Isten kegyelmes

Megköszönném, ha valakinek lenne bármi ötlete.
kiss
Érdekes, én első kattintásra találtam a gugliban álomszótáros megfogalmazást :)

Ismeretlen név: elfojtott indulatok, érzelmek.

Sőt, kiváncsiságból megnéztem Krúdy Gyula Álmoskönyvét is.

Nevedet ha hallanád hangosan emlegetni:
jó üzenetet kapsz, amely segítségedre leend. (1833.)

Ha vezetsz álomnaplót,
akkor érdemes visszagondolnod,
hogy az álmodat megelőző napokban hű voltál - e önmagadhoz.
 
Oldal tetejére