Mit olvastál utoljára ?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Kata B.

Állandó Tag
Állandó Tag
Sidney Lawrence: A szerelem hatalma

Számomra nagy melléfogás volt ez a könyv. Egy kint élő barátnőmtől szereztem, mert már elfogyott a magyar nyelvű olvasnivalóm, de megbántam, hogy egyáltalán belekezdtem.
Annyira tele van fogalmazási hibákkal, erőltetett szövegekkel, hogy az egész egy kínszenvedés volt. Cirka három óra alatt olvastam ki, mert kíváncsi voltam, a happy end és esküvő után mi a fenéről fog még szólni a könyv. Maga a történet nem lett volna rossz, de egy másik író jobban összehozta volna. Egy lordról szól aki megakadályoz egy eljegyzést mert beleszeret a menyasszony-jelöltbe, de még aznap beleszeret egy árva lányba. mert hát ugyebár ez így jön... Végül el is veszi az árvalányt, születik gyermekük is. Itt véget is érne a történet, de meghal az árvalány, és a temetés napján az utolsó kívánságát teljesítve mégis elveszi az első lányt.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a Júlia és egyéb sorozatokat, vagy esetleg épp kórházban vannak, vagy csak egy orvosi rendelőben várakoznak, mert annyira nem köti le az embert, hogy ne venné észre ha szólítják.
 

Ekilit

Állandó Tag
Állandó Tag
Anna Blundy: Az oligarcha felesége

Izgalmas orosz oligarcha történet, ami akár igaz lehetett/lehet, a házastársak szemével.
 

Lovas Lajosné Margit

Állandó Tag
Állandó Tag
Dianne Duvall - Halhatatlan őrzők 1 - A sötétség hajnala
Nagyon tetszett, megint egy új látásmódú fantasy sorozat, kalandos, izgalmas, fordulatos és természetesen szerelmes erotikus történet. Majdnem olyan jó, mint Christine Feehan. Hálás köszönet a fordítóknak .
:dr_24:
covers_177483.jpg

Ebben a kápráztató, érzéki regényben, Dianne Duvall, a vámpírok, halhatatlanok, és a rendkívüli képességekkel megáldott emberek világába invitálja az olvasókat, ahol a szenvedély, örökké tart, ha hajlandó vagy megfizetni az árát. . .
Sarah Bingham életében a legnagyobb kihívás az volt, mint zeneelmélet tanárnak, hogy a diákokat figyelje az órán. Most, miután megmentett egy sebesült idegent, egy csata kellős közepén találja magát, mely csata gonosz vámpírok és erős halhatatlanok között zajlik az ártatlanok védelmében. Roland Warbrook a legvonzóbb férfi, akit Sarah valaha látott, de rémülten tapasztalja, hogy nem egészen emberi, mégis ellenállhatatlanul vonzódik hozzá.
Roland már kilenc évszázada éli halhatatlan létét, és ezalatt nem volt számára nő még nagyobb kísértés, mint Sarah. De szeretni Őt lehetetlen, hiszen Ő halandó, ezért a vele való kapcsolat azt jelenti, hogy elveszítené pár évtized után. De minden megfontolás ellenére, olyan erősen vonzódik hozzá, hogy bármit megtenne, hogy minden bajtól megvédje. . .
 
Utoljára módosítva:

Kata B.

Állandó Tag
Állandó Tag
Asa Larsson: Kristálytemplom

Egy lebilincselő svéd krimi, egyszerűen nem tudtam abbahagyni az olvasást. Ami kicsit fura volt, a nevek használata, eleve mindenki dupla-keresztneves, és többször az író mellétette a vezetéknevet is, nem csak a szereplő bemutatásánál. Eleve nehezen kiejthető nevek, így néha kicsit elakadtam az olvasással, gondolkoztam, hogyan is ejtik ki ezeket a mini nyelvtörőket.
Főhősünk egy ügyvédpalánta, akit hazahívnak szülővárosába egy gyilkossági ügy kapcsán. Egy babát váró rendőrnővel küzdenek védence ártatlanságát bebizonyítani, közben nyakába szakad védence két gyermeke is. Tetszik, hogy gondolkodnunk kell ki lehet a gyilkos és mi a szándék, bár a könyv felénél már megvannak az okok, azért érdemes tovább olvasni, akkor is ha már sejtjük kik és miért tették.
Egy kicsit zavart a tördelés, mert gondolatokon át vezet a történet, és nincs elválasztva sokszor, hogy már másik szereplő gondolatainál járunk. De nem vészes,, ettől még ugyanúgy élvezhető a történet. Nincs benne csepegős romantika, néha kicsit túl száraz is, de alapos.
Középpontban egy keresztény csoport áll, illetve egyszerre három, mert összefognak, sajnos nem csak a jó ügy érdekében. Álszentkedés, felekezeten belüli titkok, sikkasztás, gyilkosság, minden rossz amit el lehet képzelni egy vallási felekezetről megtalálható a könyvben.

Érdekes könyv, bár kedvencem nem lett az író,de mivel ez az első regénye, így adok esélyt újabbnak is tőle a későbbiekben.
 

Lovas Lajosné Margit

Állandó Tag
Állandó Tag
Dianne Duvall - Halhatatlan őrzők 2 - Az éjszaka uralma
Jó volt a második rész is, alig várom a harmadikat, remélem lefordítják a fordító csapat tagjai, akik ezt a két részt csinálták,
örök hálám nekik
. :dr_24:
covers_250144.jpg

Amy nem nagyon bízik az idegenekben, nehéz időszakon van túl, miután majd két évi kínzás után szabadították ki a Halhatatlan Őrzők kínzói karmaiból. De azóta bátor és erős harcos vált belőle az Őrzők védelme és kiképzése alatt. Így amikor találkozik egy rejtélyes harcossal, aki nyolc őrült vámpír harcol, nem habozik, hogy a segítségére siessen. Persze ez még azelőtt volt, hogy rájött, hogy Marcus Graden, aki már halhatatlan védelmezője az emberiségnek nyolcszáz éve, egyáltalán nem értékeli a segítségét.
Attól a pillanattól kezdve, hogy a titokzatos Amy megérkezik Marcus életébe, mint szekundáns, nem tagadhatja, hogy Ő erős, okos, és nagyon ügyesen védi a hátát. Marcus hiába próbálja megőrizni védelmi vonalait és magányos életformáját, nem tud kitérni az Amy iránt egyre erősödő, heves vonzalom elől, ami viszonzásra talál...
 
Márai Sándor: Jób ..és a könyve. Jelenet még a televízió nélküli időkből.
Humoros jelenet. Célszerű azért elolvasni az ótestamentumból az idevágó részt és megismerkedni Czófár, Bildád és Elizár pajtásokkal is.:)
 
Milly Johnson
Madarak és méhek

Tegnap fejeztem be ezt a könyvet, és nagyon tetszett. Humoros, romantikus kedves könyv volt. Ajánlom, ha egy könnyed történetre vágysz, ahol a végén minden a helyére kerül.

Stevie Honeywellt, a romantikus regényírót és egyedülálló anyát alig pár hét választja el a menyegzőjétől, amikor Matthew, a vőlegénye kereket old Jo MacLeannel, Stevie igéző barátnőjével. Stevie azonban érti a módját, miként szerezze vissza elcsábult szerelmét. Őrült edzésbe és fogyókúrába fog, s kétsége sincs a felől, hogy kapcsolatuk hamarosan ismét édes lesz, mint a méz.

Adam MacLean ugyancsak eltökéli, hogy visszahódítja szíve hölgyét. Csupán rá kell vennie Stevie-t, szövetkezzen vele furfangos tervében. Bár e kilátás egyiküket sem villanyozza fel igazán – mindketten a másikat okolják partnerük elvesztéséért –, Stevie szükség törvényt bont alapon kötélnek áll, amikor önfejlesztési stratégiája csúnyán csődöt mond.

Így esik, hogy a két párocska, mint valami skót néptáncban, párt cserél. A nagy kérdés csak az, kivel ropják majd éppen, amikor a zene elhallgat.
 
Még egy könyvet felteszek ide, ami szintén nagyon tetszett. Ez már nem könnyed humoros, inkább szívfájdító történet. Igaz ezt még februárban olvastam...
Jojo Moyes
Mielőtt megismertelek

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

„Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek – egyszerűen muszáj elolvasni!” (Closer)

„Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott.” (Marie Clarie)
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Lisa Kleypas: It happened one autumn; The devil in winter
A wallflowers sorozat 2. és 3. része. Élveztem őket nagyon.

Anne Bishop: Written in red (The Others 1)
Újraolvasás. Imádtam, nem is bírtam letenni, még hajnalban is a szememet rontottam vele, de bizisten megérte.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Anne Bishop könyvének mind a három részét olvastad már?
A tesóm szereti az ilyen stílusú könyveket. Magyarul ha jól tudom még nincsen...

Ennek az Others-sorozatnak 2 részét olvastam, a napokban tette fel a harmadikat ilder az idegen nyelvű könyvek közé (áldassék a neve). Van vagy 1 éve, hogy ezt az első két részt olvastam, újraolvasom őket, mielőtt nekivágok a harmadiknak, hogy teljesen képben legyek.
Magyarul nem jelentek meg, sajnos.
Anne Bishop másik sorozatát, a Black Jewels címűt is elkezdtem, de az nagyon nem jött be. Teljesen más.
 

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Tasmina Perry: Divatdiktátorok Tegnap este fejeztem be. 814 oldal, volt mit olvasni, szerintem kevesebb is elég lett volna történethez, de a végére egész jó lett a befejezés, jó hogy nem tettem le a felénél. Fogok én még ettől az írótól olvasni, az biztos.
 

sivecste

Állandó Tag
Állandó Tag
Cecelia Ahern: Nyomomban az életem
Nagyon érdekesen került bemutatásra az egyén élete...soha nem gondoltam volna magamtól az életemre harmadik személyben...habár így sokkal érthetőbb és egyszerűbb lenne...
A könyv nyelvezete, és a hősnőnk szerethetősége volt számomra az a két tényező, ami biztosítja, hogy nem fogom elfelejteni ezt a történetet...
 

nagymami2

Állandó Tag
Állandó Tag
Jodi Picoult:A nővérem húga
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér, Jesse már a "sötét oldalon" jár; a középső lány, Kate súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig - a tudomány jóvoltából eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen a nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna bepereli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.

Próbáltam megérteni mindenkit a könyvben,és tényleg mindenkinek igaza volt valahol.A könyv jól leírta egy család életét amikor minden egy beteg gyerek körül forog,és a többi testvér úgy érzi ők nem olyan fontosak.Sírva fejeztem be az olvasását mert,azért tartogat meglepetést is a végére.
Jó könyv volt.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére