Mit olvastál utoljára ?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Mentsd meg a világot,ne csinálj semmit!
1100 választási idézet
Salamon Gábor-Zalotay Melinda
Baromi jó!!:kaboom:

Nem akarok rossz hibát elkövetni.(Yogi Berra baseballjátékos)
Orwell 1984 című művét figyelmeztetésnek szánta nem használati utasításnak!
A demokrácia túl jó dolog ahhoz,hogy akárkivel megosszuk.
 
Charlaine Harris: Holtak klubja (True Blood 3.)

Sorozatot inkább egyben szeretek olvasni és nem fél éves vagy éves megszakításokkal. Már ha erre van lehetőség. A True Blood esetében úgy nézett ki, hogy van lehetőség, ezért félreraktam a könyveket és most több részt egymás után fogok elolvasni.
Az első két részt korábban olvastam. Kicsit furának, döcögősnek tűnt néhány helyen a történet. Hogy ez tényleg így van, vagy csak a magyar fordítás sikerült döcögősebbre, azt nem tudom. Mindenesetre ez a 3. rész jobban tetszett, pörgősebb volt, mint az első kettő. Ennek megint két oka lehet: az írónő is jobban belejött az írásba, vagy az új magyar fordítónak köszönhető a változás.
Az sem volt utolsó szempont a történetben, hogy feltűnt egy jóképű vérfarkas. Nekem Sam kicsit vérszegény alakváltónak és nincs is annyi szerepe a könyvben, hogy igazán megismerhetnénk. Bezzeg Alcide. Na, igen. Remélem feltűnik még a következő kötetekben.
Azt hiszem végleg megfogott magának a sorozat. Most folytatom a következő résszel.
 
Gary Chapman: Szólóban
Nagyszerű, igazán érdemes elolvasni! Sokat meg lehet tudni belőle arról, hogy mások milyen szeretet-nyelven kommunikálnak és ez hogyan egyeztethető össze a sajátunkkal. Nagyon jó könyv!
 
Chrisine Feehan - Sötét herceget olvastam utoljára. Az írónő rengeteg érzelmet visz bele, néha már túl sokat is. A szereplők beszéde választékos, de nem élethű. Olyan az érzésed, mintha egy 17. századi párbeszédeket olvasnál, valójában a napjainkról beszél. A cselekménye viszont annál élethűbb. Egy akaratos férfi birtokolni szeretne egy akaratos nőt.
Mindenkinek ajánlom, nem csak vámpírrajongóknak!!!(ne nevezd őket vámpíroknak;))
 
Harmonia Caelestis

Amikor Könyvesblogon ezt a kötetet a századunk első évtizedének legjobb magyar könyvének kiáltották ki, rögtön eldöntöttem: leolvasom. A modern magyar irodalom remekei közül amúgy is nagyon sok pótolnivalóm van, miért ne kezdhetném a legjobbal, nem igaz? Bevallom kissé meglepett a könyv első felét elfoglaló Édesapámok történelmi kaladjait ecsetelő szemelevények helyenkénti nyers stílusa, trágár szószedete, persze nem azért mert magam keményvonalas puritán vagyok, csak nehéz volt összegyeztetni a sok faszozást Esterházy Péter fizimiskájával, vagy inkább a bennem róla kialakított képpel. Az írás második fele már minden tekintetben hagyományosabb formában mutatja be országunk sorsát e nagymúltú család sorsán keresztül. Megható és tanulságos olvasmány, ajánlom mindenkinek. Mellesleg: fuck ügynökmúlt. Kit érdekel?
 
én is olvastam a harmonia caelestist!
szerintem az első rész borzalmas.
a második nem annyira, de meg sem közelíti a jót.
egyébként is, a magyar irodalom, a mai modern magyar irodalom nem színvonalas. müller pétert leszámítva senki nem írt jó könyvet egy csomó idő óta! lásd böszörményi silány harry potter utánzata- gergő és az...sorozatai. cáfoljon rám valaki, és csak egy jó mai magyar könyvet mondjon!
 
Charlaine Harris: Vérszag (True Blood 4.)

Folytatom a sorozatot és egyre jobban tetszik.
Ebben a részben idegen boszorkányok elveszik Erik memóriáját és emiatt Erik kicsit furcsán viselkedik. Sookie-nak kell vigyáznia rá, amíg nem sikerül helyrebillenteni a dolgok menetét. Ez a szituáció több humoros helyzetet is eredményez. Nagy örömömre visszatér a történetbe Alcide is. Továbbra sem bánnám, ha még több és meghatározóbb szerepe lenne a következő könyvekben. Ja, és persze Jason is elég nagy bajba keveredik. De ezt már megszoktuk tőle és aki a sorozatot ismeri az tudja is, hogy mi vezeti mindig a problémák közepébe.
A fordítás jó, a cselekmény jól halad és Erik révén sok a humoros szituáció a történetben, ugyanakkor az izgalom is kellő mértékű. Összegezve: jó rész volt.
 
Lányom nélkül soha

Nem tudom, van-e valaki köztetek, aki olvasta ezt a könyvet. Én alig tudtam letenni. Egy amerikai nő iráni férjet választ, aki már "amerikanizálódott", legalábbis ezt gondolta, de visszaváltozik a hapsi, és mikor Iránba hazautaznak, onnan már a féj nem akar visszatérni Amerikába, és a feleségének és ezzel együtt a lányának sem akarja megengedni a távozást. Nagyon érdekes a sztory, bár nem tudok azonosulni a főhősnővel. Nem értem, és elképzelni sem tudom, hogyan lehetséges az, hogy valaki a férjével SOHA nem beszél a gyerekkori életéről, szokásairól, stb. Hogy lehet, hogy mindent utál, ami a férjének a családjával kapcsolatos. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!!:rolleyes:
 
Charlaine Harris: Lidércfény (True Blood 5.)

Valaki lövöldözik az alakváltókra. Többet is megöl vagy megsebesít Sookie ismerősei közül. Sookienak Jason miatt is izgulnia kell, hiszen teliholdkor ő is átváltozik és potenciális célpont lehet. A farkasfalka vezetője is balesetet szenved és meghal. A falkavezér posztért harc indul, aminek történéseibe Alcide Sookiet is belerángatja (ismerős ez valahonnan?).
Sookie körül is gyülekeznek a pasik , teszi neki a szépet, valamint feleségnek, élettársnak, vérfrissítésnek akarja két vámpír (Erik és Bill), egy vérfarkas (Alcide), egy vérpárduc (Calvin), egy alakváltó (Sam). Ha jól emlékszem nem hagytam ki senkit. Ez a csoportosulás is ismerős egy másik történetből, csak itt még kevesebb a szex a történetben. Viszont mindenki benne látja az életének megmentőjét, frissítőjét. Ennyi erős pasi és mind egy gyönge nőtől várják, hogy kisegítse őket. A sok természetfeletti lény már meg sem tud mozdulni Sookie nélkül.
Ettől függetlenül a történet jó és érdekes. Továbbra is a sorozat barátja vagyok.
 
Hét végén pedig Jill Mansell: Vegyespáros c. regényt. Olyan igazi nyárra való, csajos, könnyed! Nagyon tetszett!
 
Én legutóbb Havas Henriktől a Gasztner Rihmer elmeosztályát olvastam. Utálom havast, de akit érdekel a Lipótmező története annak ajánlom. Nagyon jó könyv
 
Én Nora Roberts könyveket olvastam mostanában, ami az elején nagyon tetszett, mert nem csak romantikus de izgalmas is volt, de a legutóbbi pár könyv ami a kezembe került tőle azok már egyáltalán nem tudtak lekötni.Akik szeretik a tömény-nemtörténiksemmi-denagyonszerelmesvagyok- sztorikat azoknak ajánlom: Pl. Mézes puszedli stb.
 
Frank McCourt: Angyal a lépcsőn

frankmccourt-angyalalepcson.jpg
Frank McCourt a világválság sújtotta Brooklynban látja meg a napvilágot, frissen Amerikába emigrált, ír szülők gyermekeként, majd az írországi Limercik nyomornegyedeiben nevelkedik. Édesanyjának, Angelának nincs miből ennivalót vennie a gyerekeinek, mivel az apa, Malachy csak nagyritkán dolgozik, s ha igen, akkor is elissza amit keres. Frank túléli a viszontagságokat. Pelenka helyett rongyokba bugyolálva, egy disznófejnek könyörögve a karácsonyi vacsoráért, az út szélén lehullott széndarabok után kutatva tűrni a nyomort, az éhezést, a rokonok és a szomszédok közömbös kegyetlenségét.

Drámai és gyönyörű történet.
 
sziasztok en most olvastam Niccolò Ammaniti: Ti prendo e ti porto via c. konyvet, ami nekem nagyon tetszett es mar magyarul is megjelent Magammal viszlek cimmel! szerintem nagyon szorakoztato!
 
Kazinczy Ferenc-Budapesti tavasz

Pintér Zoltán a bölcsészeten tanuló diák, Gazsó a tárnák munkása, mint katona a II. VH idején. Egy családjától elszakitott zsidó lány és a megalkuvó rokon, a háromévesen nagyranőtt kislány akinek a látszat megőrzése mindenekfeletti. És a város rombahullása, az oroszok didala és kommunizmus.
 
Ken Follett

A katedrális

A cselekmény a középkorban, a XII századi Angliában játszódik, egy katedrális építése körül bonyolódik, melyért Benedek- rendi szerzetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját, féltékeny egyházukkal is. Mindez egy polgárháború közepén; körülöttük vér, ármány és szerelem.
 
Ken Follett

AZ IDŐK VÉGEZETÉIG (A KATEDRÁLIS FOLYTATÁSA)

Ugyanabban az angliai városban, Kingsbridge-ben játszódik a történet kétszáz évvel később a 14. században. A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, s éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely, ahol a halálos beteg emberek menedéket kaphatnak. A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céheknek biztosítaniuk kell a város megélhetését. Gyilkos indulatok, testvérharcok, árulások, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Kingsbridge-ben.
 
Nálam maradt egy könyv, amit ismerősömnek vettem, de nem sikerült összefutnunk. Szex és nyugdíj a címe. Szerencsére nem olyan a könyv, mint amit a címéből gondolna az ember (nekem az jutott róla eszembe, hogy egy újabb szenny, amit kizárólag pénzszerzésből írtak, rossszul). Jól meg van írva (irodalmat tanít a szerzője) és tényleg van benne egy két érdekes gondolat.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére