Sziasztok!
Az én árván maradt nimfafiúm már 21 éves. A szobatisztaság talán úgy megy, hogy egy idő után a gazdi úgyis tudja, hová szeret repülni, üldögélni és oda papírokat tesz.
Az én nimfám is beszél, megtanulta apától. Mert ők régen nagy család voltak. Először volt a mami, szép pöttyös, aztán jött a papa, ő fehér volt.
És végül költöttek, lett 5 kisnimfa. Sajnos az egyiket etetés közben úgy megtiporták, hogy "mozgássérült" lett, eltört a lábacskája. De ezt kompenzálta azzal,hogy kislány létére megtanult apától beszélni.
Mert apa tudta utánozni a vonatfüttyöt, zeneszámot elfütyült, köszöntötte anyát "szebusz koko, szép, szép, hogy vagy?? , de bennünket is minden reggel üdvözölt, megkérdezte: "szebusz, hogy vagytok???"
Ha visszakérdeztem, hangos, boldog "uju, uju" volt a válasz.
Imádta papi a zenét, jobbra-balra lépegetve táncolt. Mami pedig legózott a kicsi fiammal anno, meg párom szakállát fésülgette. Szinte állandóan kint volt.
A gyerekek már nem lettek ennyire szelídek, de nagyon édes most is az egy szem megmaradt öregfiú, ahogy kihajol az etetőedénye mellől, amikor megérkezünk, hogy lásson.
Sajnos a szülők, tesók már elmentek, csak ő maradt, de még igazán jól bírja magát.
Ja, és beszélni általában a fiú tud (másképp van, mint nálunk). Főleg addig tanítható, amíg magányos, de az nem igazán jó neki, kell mielőbb egy társ. Sokat kell ismételgetni előtte a megtanítani kívánt mondatot, akkor nagyon aranyosan közel jön, és érdeklődve figyel. Tüneményesek, én nagyon szeretem őket (is).
Betegséget nem kapunk el tőlük, a gyerekeim ovisok, kisiskolások voltak, amikor muszáj volt valami állatkát beszerezni nekik. Soha, semmi olyan bajuk nem volt, amit a madárkák okoztak volna.
A nimfák szeretik a zöldpaprikát, uborkát, almát, nyugodtan be lehet tűzni a kalitka rácsába, ügyesen elcsipegetik. Kedvenc a tyúkhúr, saláta, kelkáposzta. Fejes káposztát nem szabad adni nekik, mert túl vizes és hasmenést kaphatnak.