Hírek Parázs vitával folytatódott a Fenyő-gyilkosság tárgyalása

Gyárfás Tamás egy rendőr alezredesnek tett fel kérdéseket, Radnai és Portik egymással veszekedtek a Fővárosi Törvényszéken.

A Fővárosi Bíróságon 2023. február 7-én a Fenyő-gyilkosság hosszúra nyúlt tárgyalásán nem maradt idő, hogy az ügyész, a bíró és a védő után Gyárfás Tamás is feltehesse a kérdéseit Zsótér Ferencnek 1998. áprilisától dolgozott dr. Kovács Lajos osztályán, egy évtizedig ő volt az ügy nyomozati felelőse. Gyárfás Tamás kedden Zsótér néhány, mintegy három hónappal korábbi válaszára rákérdezett. Többek között arra is, hogy Zsótér azt mondta: nem tudott arról, hogy Fenyő János és Gyárfás Tamás 1997. december 16-án ügyvédjeik révén írásban megállapodást kötöttek, minden vitás ügyüket lezárták. Gyárfás az iránt érdeklődött: tíz év nyomozás miért nem volt elég arra, hogy az alezredes erről tudomást szerezzen.

Gyárfás arra is választ kért: Zsótér Ferenc számára mi támasztotta alá, hogy Fenyő és Gyárfás békekötése csak látszólagos volt. A nyomozó két hónappal korábban kijelentette: „A VICO igazgatósági tagjai közül neki többen is azt mondták, Fenyő Jánosra jellemző volt: attól még, hogy valakivel kezet fogott, másképp cselekedett… Ez látszat béke volt. Fenyő személyiségéből ez jött le.”

Gyárfás emlékeztetett: Zsótér Ferenc arról nem beszélt, hogy akár a Nap TV munkatársaitól is hallott volna olyat: ha Gyárfás valakivel kezet fogott, az úgyszintén nem jelentett semmit, márpedig a tárgyalássorozaton nem azt vizsgálják, hogy Fenyő János megölette-e Gyárfás Tamást, hanem hogy Gyárfás megölette-e Fenyőt.

Zsótér Ferenc – akárcsak korábban a főnöke, Kovács Lajos – elismerte, hogy számukra már közvetlenül a gyilkosság után Gyárfás Tamás volt a potenciális felbujtó. Ennek alátámasztására keresték a bizonyítékokat. Gyárfás felvetette: „Nem merült fel bennük, hogy fordítva; a tények alapján keressék a felbújtót?”

Nem csak Kovács Lajos, hanem a 2019. április 17-i, az NNI-ben zajlott kihallgatásán Zsótér Ferenc is azt vallotta: Kiss Tibor Zsolt, a kaposvári ügy elsőrendű vádlottja annak idején nem tudta eldönteni, hogy vajon Fenyő, vagy Gyárfás verette meg annak érdekében, hogy tegyen Gyárfás ellen vallomást. A tárgyaláson Gyárfás jogi képviselőjének, Zamecsnik Péternek arra a kérdésére, hogy Zsótér Ferenc ezt honnan vette, szó szerint azt a választ kapta: „Valószínűleg újságírói történet lehetett.”

Gyárfás felvetette, hogy súlyos, gyilkossági ügyekben egy tekintélyes rendőr vallomása épülhet-e efféle hallomásokra.

A február 7-i tárgyaláson Zamecsnik Péter felidézte, amit Portik közölt Zsótér Ferenccel, amiről a nyomozó 2006. június 20-án jelentést is írt. Portik elmondta neki, hogy a Gyárfás Tamással 2004. augusztus 11-én kötött ingatlancsere számára mennyire előnytelen volt. Ő egy 500-700 milliót érő ingatlant adott egy mindössze 200 milliósért cserébe. Az ügyvéd azt kívánta érzékeltetni, hogy ha Portik tett szolgálatot Gyárfásnak, akkor neki kellett volna jobban járnia. Zsótér az ügyvédnek azt felelte, hogy Portik állítása „nem biztos, hogy hiteles volt.”
Gyárfás kedden ennek a kijelentésnek a kapcsán kérdezte meg a nyomozót, hogy ha kétségei voltak, akkor megnézte-e, felértékeltette-e a két ingatlant? Nemleges választ kapott.

Ezúttal is felmerült, hogy az 1993. évi, a W.A.M. Design Centerben tett látogatásukat követően Zsótér Ferenc Kovács Lajossal együtt miképp feltételezhette, hogy Gyárfás az ott vásárolt bútorokkal fizetett Portik Tamásnak az öt évvel később bekövetkezett Fenyő-gyilkosságért, mint ahogy az a jelentésben megfogalmazódott, pláne hogy 1993-ban Gyárfás Tamás és Portik Tamás még nem is ismerte egymást és Fenyő Jánost öt évvel később, 1998. február 11-én ölték meg.

Zsótér Ferenc nem cáfolta Riskó Juditnak, Portik élettársa édesanyjának azt az állítását, hogy amikor 2005-ben Kovács Lajos őt kihallgatta, Gyárfás arcképe a rendőrségen kint volt a falon. A védelem a miértre Zsótértól ezúttal is profán választ kapott: „Szerintem ezt semmi sem tiltja.” Eszerint fel sem merült benne és Kovácsban, hogy a bűnüldözésre hivatott rendőrségen egy kirakott portrékép orientálhatja-e a tanúkat.

Gyárfás szerint meglepő volt 2023. február 7-én Zsótér Ferenctől – mint a Fenyő-gyilkosság felelős nyomozójától – azt hallani, ő meg sem nézte Fenyő pszichológus barátjának, Perczel Tamásnak a Számvetés című filmjét, amelynek alapján Kovács Lajos osztályvezető 2006. június 1-én a bűnüldözés akkori vezetőinek kizárólag csak Fenyő János és Gyárfás Tamás szembenállásáról írt, Fenyő más haragosairól említést sem tesz, annak ellenére, hogy Perczel azokról is beszámolt. Zsótér Ferenc ezúttal változtatott a korábbi vallomásán: „Láttam a filmet.”

Gyárfás Tamásnak szembesülnie kellett azzal, hogy Zsótér Ferenc Kósa-Somogyi Györgyről azt sem tudta, hogy ő kicsoda. Holott a többször kihallgatott Tasnádi Péter – igaz, hogy minden bizonyíték nélkül – máig azt állítja, hogy a neki tulajdonított Fenyő-gyilkosságért Kósa adott át 6 millió forintot Láposi Lőrinc rendőr dandártábornoknak.

Délutánra a bíróság az Energol-ügyben egykor 12 évre elítélt Radnai Lászlót idézte, aki közel kétórás parázs vitát folytatott Portik Tamással és annak ügyvédjével. Portik többek között azt állította, hogy Radnai László volt a felbujtója a Fenyő-gyilkosságnak. Az adok-kapok párviadalt nehéz volt követni.

A tárgyalás csütörtökön folytatódik.

ATV

1683094430524.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,064
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
LarryAspem
Oldal tetejére