Prága vagy Budapest

Két történelmi várost összemérni?
Nem szerencsés dolog...
Arra kellene törekednünk, hogy úgy érezzük magunkat a másik városban, mintha otthon lennénk!
Csak az "öregeknek" :
Járom az utam,
a macskaköves utat,
Mert itt születtem, ez a hazám! :)
 
Prága egy vicces hely. Icipici városban icipici utcák, van 3 metróvonal is. Tizenpár villamosmegálló és hipp hopp a város másik végében vagy 20 perc alatt. Van sok sok szép híd meg folyó, meg sziget, templom, vár, satöbbi.
Aztán vannak kivándorolt magyarok is. Pl. a karácsonyi vásárban összefutottam egy - első ránézésre is zsebtolvaly - magyarral. Győrből jött. Odalépett hozzám, megkérdezi, hogy dzsörmen, inglis? - mondom hángérien. Fú hogy megörült, még azt is megengedte, hogy lefotózzak pár épületet. Közben végigcsorgott rajtam minden lehetőség. Cipzárak felhúzva, fényképezőbe két kézzel kapaszkodok, pénztárca a belsőzsebben, külsőzsebben csak a német telefonom, azt viheti, ha kell neki.
Nem vitte, jót beszélgettünk. Kedvesen felhívta a figyelmemet, egy tőlünk 20 méterre álló, szintén eléggé megbízhatatlannak tűnő alakra, hogy legyek résen, mert az egy olyan veszélyes figura, hogy csak na. Mondom ok ok.
Végül megkérdezte, hogy tudok -e egy jó helyet, ahol finom pirosbort szolgálnak fel. Hát mondtam, h semmit se, mert kb 5 órája érkeztem a városba, csak átutazóban vagyok, és rohannom kell. Aztán a végén még csak megkérdezte, hogy leszek-e olyan rendes, hogy meghívom egy pirosborra. Sajnos nemet kellett mondanom, talán egyszer bepótoljuk.
A prágai csajok hmm... na ja, asszem inkább Prága
 
Eggyértelmű BUDAPEST!!!!!!
NAGYON SZÉP VÁROS, bárhogy lehúzza valaki a szmoggal!
Mondj olyan fővárost amelyik nem szmogos????nem lehet!!!
Én nagyon szeretem,mert felkapott,forgalmas és nem áll meg az élet!!!!
Na és persze az OPERETTSZÍNHÁZ!!! HMMm
Budapest, de csodás!!!! :)
Mindenképp fel fogok költözni!!! :) :)
 
Nincs miről beszéllni.Prága!!!

2 évig voltam ott folyamatosan.Gyönyörű város és nem olyan büdös mint Budapest.És az utakon is lehet közlekedni.Nincsenek gödrök,kátyúk.
 
Nekem is inkább Prága. Igaz, csak egyszer voltam ott, de nagyon tetszett (leszámítva azt, hogy tényleg eléggé turista központú a belváros). Ja és azért finom a sörük is. Ha nem muszáj, nem költöznék egy fővárosba sem, de ha választani kell, akkor Prága.
 
Én Prágára szavaznék. Rokonom kint volt 3 hónapig, mutatott képeket meg miegymást, de ha lenne lehetőségem én se mennék főváros közelébe lakni :D
 
A város szépségét nagyban befolyásolja lakóinak kedvessége . Prágában még nem jártam , de Budapesten előfordul , hogy az ember nyakába öntik a szemetet .
 
Én is Prágára szavaznék. Tiszta szép, élhető város. Nemcsak a sörük finom, az ételük is. A város pedig nagyon szép.
 
Zlati Praha van.
Gyémántos Budapest miért nincs? Ha kitakarítanák és felújítanák, szebb lenne ez a város mindennél!

BUDAPEST!!!
 
Mint turista: Prága. Mint fiatal polgár: Budapest.

Prágában az Usadlu egy nagyon remek étterem, érdemes felkeresni ;-)
 
Haaat, 8-10 eve (es elotte barmikor) gondolkodas nelkul Budapestre szavaztam volna, de a mai Budapest a sok bedeszkazott belvarosi kirakattal, mocsokkal, katyuval, "kozbiztonsagaval" egyre kevesbe hasonlithato Pragahoz. Sajnos...
 
evek ota pragaban elek, mikor idekoltoztem meg lemaradottnak tunt budapest mogott, azota mar igencsak maga moge hagyta. tisztabb, kulturaltabb, biztonsagosabb.... praga, egyertelmuen
 
évek óta szeretnék eljutni Prágába, nem túl nagy távolság de valahogy mindig közbejött valami, de úgy néz ki, hogy idén tényleg kijutok, legalább egy hétvégére, csábítanak a cseh sörök :)
 
Prága, másodszor is Prága, és ha harmadszor is megkérdeznének akkor is Prága. Szeretem Magyarországot, de a fővárosunk...
 
evek ota pragaban elek, mikor idekoltoztem meg lemaradottnak tunt budapest mogott, azota mar igencsak maga moge hagyta. tisztabb, kulturaltabb, biztonsagosabb.... praga, egyertelmuen


Kedves fuezes!

Immár négy éve rendszeres baráti program egy-egy prágai hosszú hétvége. Eddig még sosem unatkoztunk, de egy évek óta Prágában élő honfitársunk biztosan tudna újat mutatni. Idén június elején tervezünk kimenni. Nem baj, ha előtte felvenném majd veled a kapcsolatot?
 
Ezt szomorúan olvasom..

23 éve járok Prágába kisebb-nagyobb megszakításokkal. Mindig nagyon szerettem azt a várost. Viszont azt a hangulatot, amiért korábban érdemes volt pár napot itt eltölteni, már hiába keresnénk. Már csak túristalehúzás az egész (akárcsak Budapest).

Készülünk Prágába, valójában számíthattam rá, de azért szomorú
Üdv. Májkl.
 
Nekem Budapest, szeretem a várost, Prágába még nem jártam, de tervezem, hogy ellátogatok oda :)
 
Oldal tetejére