jó, értem mire gondolsz. köszi
Azt hiszem, rosszul fogalmaztam.
Az elfogadás inkább keresztény út talán, nem buddhista.Így értettem.
Az élet élvezete meg egyik sem.
jó, értem mire gondolsz. köszi
Azt hiszem, rosszul fogalmaztam.
Az elfogadás inkább keresztény út talán, nem buddhista.Így értettem.
Az élet élvezete meg egyik sem.
van benne igazság (persze szerintem nem ilyen egyértelmű) mindenesetre a lemondás és az elengedés minden élethelyzetben alkalmazható, de nem mielőtt kifejlődött volna egy érzet, hanem miután megjelent. Tehát nem feltétlenül kerülni kell érzeteket, szituációkat (sem pozitívat, sem negatívat), hanem megfelelően kezelni azokat. Ha elkerülök dolgokat, akkor nem fejlődök. A fejlődés abból áll, hogy amibe kerülök, azt helyesen kezelem, úgy hogy attól több legyek, és ne nyomorultabb (elsősorban spirituálisan). persze szándékosan sem kell olyanba belemenni, amiből nem tudom,hogy ki tudok-e mászni.
Az elfogadás szerintem nem helyes. Az valahogy pangást és rabszolgaságot sejtet (ahogy azt a keresztény egyház története igazolja is.) hacsak nem elengedésként értelmezi valaki pozitív, javító célzatú (együttérző) törekvés fenntartása mellett.
(persze különbséget teszek Jézus tanításai és az egyház dogmái között. Jézus biztos vagyok, hogy a megszabadulás hibátlan módszereit tanította. csak ugye a politika nem azt őrizte meg)
"Szabadulj meg önként mindentől, amit fájna elveszíteni" (Yoda mester)
Eszerint csak a nincstelen szabad igazán? ....bár még annak is ott az élete...
A múltkor volt itt Egerben egy előadás: Star wars és a buddhizmus. Laár tartotta, de sajnos nem tudtam menni. Az erő nem volt velem...
Nem a tárgyi tulajdon az, ami megköt, hanem a gondolataid.
Lehet bármid, de nem szabad hogy azok vegyék át a hatalmat feletted.
Igen, jól hangzik, de nem hinném, hogy ez most a mi korunkban, országunkban megvalósítható lenne. (Káli-yuga van......)
A múltkor volt itt Egerben egy előadás: Star wars és a buddhizmus. Laár tartotta, de sajnos nem tudtam menni. Az erő nem volt velem...
Miért, létezik a valóságban olyan, hogy "tárgyi tulajdon"?
Miért, létezik valóság?
Megjegyzem, nem véletlen, hogy Káli "fehérnép".......
Amúgy persze hogy nem létezik tárgyi tulajdon, ahogy villany-gázszámla, kajapénz, stb sem.....